Payday Loans

Keresés

A legújabb

A boldog élet bölcselete és poézise
Képtalálat a következőre: „Luca Signorelli”
betlehem
Képtalálat a következőre: „jézus születése festmény”

Alföldi Géza:

Ha nálunk született volna...

Népszámlálás volt Betlehemben, – 
így szól a Karácsony története, – 
s akkor született meg egy istállóban 
az Úr egy Fia, – Mária Gyermeke…

Nem volt, ki szállást adjon nékik. 
Barmok lehelték rá a meleget. 
Nem volt egy pólyája, egyetlen takarója, 
Meséli a monda… Mert ott született!

De Cegléden, vagy Kecskeméten, 
a Hortobágyon ha született volna, 
az első Karácsony igaz történetéről 
így szólna ma a bibliai monda:

… Rozál épp az udvart seperte. 
János meg a jószágnak almozott. 
A kis Péterke az öreg kandúrral játszott. 
A Puli, az meg hátul kalandozott.

Akkor ért a ház elé József. 
Jó tejszagot lehelt a méla csönd. 
Mária, fáradtan, alig vonszolta magát 
S a kerítésen át József beköszönt.

Rozál fogadta hangos szóval: 
– Mi szél sodorta erre kendteket? – 
– Törvénybe mennénk. De beteg lett az asszony 
s pihenni kéne, mert – ránk esteledett.

Kerestünk födélt a korcsmában. 
De szállást a bérlője nem adott. 
Hej pedig az asszony az utolsóban van már, 
de hiába – nincs pénz, mert szegény vagyok…

Már istálló is elég lenne, 
Csak tető legyen már fejünk felett… – 
Rozál a seprűjét a falnak támasztotta, 
Bodri a kiskapuig settenkedett.

– Takarodsz vissza, beste lelke! 
Kerüljenek csak kietek bentébb! 
Talán egy ágy, az csak akad majd még a háznál. 
Hogy elfáradt, szegény!… Eszem a lelkét!…–

Szélesre tárta a kiskaput. 
Mária arca, mint viasz: sápadt. 
– Ne ugass már, Bodri!… Hát nem látod, hogy vendég?! 
Eredj csak, Péterke s szólj az apádnak!

Jöjjön csak, lelkem, segítek én… 
Támaszkodjék rám!… Óvatost lépjen!… 
Úgy-úgy, lelkem!… Kend meg csukja be csak a kaput, 
de siessen, oszt maga is segéljen!…–

János is sebten előkerült. 
Kemény keze még a villát fogta. 
– Utasok… Nincsen szállásuk… S beteg az asszony… 
Behívtam őket…– Mért ne tettek volna?

– Az asszonynak vess tiszta ágyat! 
Az ember meg a lócán elalhat. 
És valami enni is akad tán a háznál… 
Péter, egy kis borért, fiam, szaladj csak!…–

A Bodri is odasündörgött. 
Péter a butykossal máris kocog. 
S ameddig az asszony megvetette az ágyat, 
János kolbászt s egy köcsög tejet hozott.

Máriát már a fájdalom rázta. 
A párnák között csöndesen feküdt. 
S amíg az asszony terít, megnyugodva látja, 
Hogy János a szobába épen befűt.

A kemencében lángolt a tűz. 
Rozál az ágynál csendesen állt ott 
És lelkükre a tiszta ágy friss párna-szaga, 
Mint békesség, csendesen leszállott…

Kint az égen holdfény ragyogott. 
Házra, tájra ezüstszín-port hintett. 
S még nem volt éjfél, mikor a meleg szobában, 
ím, megszületett a régenvárt Kisded…

A szomszédságból akadt bölcső… 
Nagy Andráséktól csipkés kis paplan. 
S négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában, 
a kis teknő körül szép kör-alakban…

Jaj de szép… s fiú!… Nézd csak, apjuk!… 
Ujjongott Rozál, míg óva mosta…

És ígyen született meg az Isten Gyermek… 
… Már… hogyha nálunk születhetett volna!…

1948. december 24.

Képtalálat a következőre: „szülés festmény”






Eugéniusz: Antikrisztus kórkép - III.
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 14. csütörtök, 11:52

Képtalálat a következőre: „sodoma and gomorrah”

Eugéniusz: Antikrisztus kórkép - III.

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Állatorvosi lovak a legrosszabb világban

A megélt-képzelt földi poklok leírása/tesztje

Képtalálat a következőre: „sodoma and gomorrah”

 

Arany János

JÁNOS PAP ORSZÁGA

 

Büszke, harcos, kalandor nép

Volt a magyar nemzet,

Kétélű kard, mely ha moccant,

Jobbra-balra sebzett;

S jobbra-balra, merre fordult,

A fegyvernek éle,

Puszta lett a népes ország

És üvöltött rajta végig

Farkasok zenéje.

Kin a német, minthogy őrá

Járt a rud legjobban,

Megfélemlék, megbusúla,

Cselt szövött titokban:

Nem birván az oroszlánnal,

Annak vermet ása,

Takarónak a veremre,

Mint egyéb gazságra, jó lesz

Krisztus szent vallása.

"Ázsiának sáska-féle

Kóborló pogánya,

Isten a te lelkedet bár

Mind pokolra hányja!

Ne legyen az idvességben

Soha semmi részed:

Lelked üdvösségeért nem;

De saját bőrünk javáért

Megtéritünk téged."

Így beszélt a német papság

És a pénzbe markolt,

(A papok nagytorku zsákja

Már akkor is megvolt);

Bor, tulok lett a dulásig,

A pénzt nem kimélte,

Tudta, nem vész kárba semmi,

Húzni fogja firól-fira

Az uzsorát érte.

Lett is aztán dinom-dánom,

Keresztyén tivornya.

Hirdeté az istenígét

Papok bora, bornya.

Kocsma lett az istenháza,

Melyben ittak-ettek, -

S egy-két szentnek a nevét ha

Elgagyogták részeg fővel,

Mindent megfizettek.

Kiváltképen egy pap, neve

Iván, azaz János,

Többi közt legjobban értett

Ehhez a munkához.

Udvarán örökké tombolt

A lakzi, kaláka,

Hét mérföldre érzett a szag

S úgy hítták ezt a vidéket:

János pap országa.

Kedves ország volt ez a táj

Minden naplopónak,

Kasza-kapa-kerülőnek,

Éhen kóborlónak;

Kujtorgó ebek lakoztak

A jó sült szagával,

Kujtorgó magyar nép dőzsölt

- Ha tudott keresztet hányni -

Jánossal magával.

Sült ökör hevert szanaszét

János udvarában,

Két szarván boros csobányok,

Kés az oldalában.

Akinek tetszett, odament,

Az ökörből vágott,

S jót ivott rá a csobányból,

Nem is könnyen hagyta aztán

Ezt a jó országot.

Alig futott ennek híre

A népség között el,

Aki nem jött a szagára,

A hirére jött el,

Nem, hogy jól lakjék, hanem csak

Hogy valamit lásson, -

S addig nézte, addig nézte,

Hogy maga is megkivánta,

Kívül a palánkon.

S aki egyszer megkivánta,

Azt be is bocsáták,

Pogány fővel el nem hagyta

Többé a kalákát:

Megtaníták kulacs-szónál

A Krisztus hitére...

Vagy nem is a hitre, hanem

A vallást elundokító

Sok mindenfélére.

Első ága volt a hitnek

(Elmondom a nagyját):

Hogy minden termék tizedét

A papoknak adják,

Bort és búzát és baromfit,

Földeket is mellé

S faluszámra jobbágy-népet,

Aki a kövér pusztákat

Ingyen megmívelné.

Másik ága volt a hitnek,

Hogy: ne kapj a kincsen,

Mennyországban a gazdagnak

Semmi helye nincsen.

Ne rabold el a némettől,

Ami neki termett,

Sőt ha ingedet lehúzza,

Azt se bánd, mert Isten úgy ad

Lelkednek kegyelmet.

Harmadik volt: országodat

Pap kezére bízzad,

Ő ráér tanácsot adni,

Míg más ember izzad.

Ő mindent végez helyetted,

Kell-e több jó annál?

Bízd rá, ami gondba jőne;

Csak a pásztor legyen ébren,

Hadd aludjék a nyáj.

Negyedik hitágazatja:

Házasodjál össze,

Gyenge a magyar, ha minden

Nemzet nincsen közte;

Hozz lakót, minél többfélét,

Ültesd a nyakadra,

S béketüréssel fogadjad,

Ha tulajdon eszterhéjad

Alól kizaklatna.

Ötödik... Mit én tudom mi?

Az is ilyenféle

Rágalom s káromkodás a

Megváltó nevére,

Melyeken a jó magyarság

Gyönyörűen épült:

Idegen kalandoroktól

Ki hagyá magát pusztítni

Csaknem mindenéből.

Legott a királyi székre

Német ember hágott,

Aki fogta, másnak adta

Titkon az országot.

S amiatt, hogy másnak adta

S a magyart megrontá,

Iszonyú belháborúban

Magyar a magyarnak vérét

Esztendőkig ontá.

Attól kezdve többször is volt

János pap országa.

Sült galamb, borral folyó ér

És ingyen-kaláka;

Melyekért a jó magyar nép

Mindenét od'adta,

S tett olyat részeg fejével

Hogy, mikor kijózanodott,

Százszor megsiratta.

Most is vannak, akik ilyen

Hizlalóba vágynak:

Lomhán a gyomornak élni

És élni az ágynak;

Kik előtt, a hashoz mérve,

A haza sem drága,

S midőn ez küzdésre készti,

Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el

János pap országa.

(1848)

Képtalálat a következőre: „sodoma and gomorrah”

*

 

  1. Örökgyász: fővesztés terhe mellett tilos az ének, a tánc, a mulatás
  2. Bolondfalvára internálnak: se megszokni, se megszökni nem lehet
  3. Az ember sárkányfog vetemény: nincsen remény
  4. A Bánat utca bánat kövein bánatos szívvel botorkálsz
  5. Kulturális genocídium, irtó hadjárat folyik kis népem ellen
  6. Ami egészséges, annak pocsék az íze – ami finom, az méreg
  7. Idegen, ellenséges közegben vergődök, mint partra vetett hal
  8. Végeláthatatlanul, kegyetlenül és értelmetlenül szenvedek
  9. Hulla- és hulladékhegyek közé zárt völgykatlanban kényszer-remeték
  10. Csak két szerep közül választhatsz: szadista vagy mazochista leszel?
  11. A legapróbb részletekig ismered a Föld és az emberiség jövőjét
  12. A túlnépesedett Földön tömegnyomor van, s nincs élettered
  13. Csak két hely maradt a világon: a komor templom és a züllött kocsma
  14. Már mindenki lemondott rólad mint eleve reménytelen esetről
  15. Minden értelemben feszült a légkör, s ez csak fokozódik
  16. Mindig idegen pályán és ellendrukkerek gyűrűjében „játszol”
  17. A katonát szabják a ruhához – Prokrusztész „befektet” az ágyába
  18. Szünet nélkül reng a föld és járványok fenyegetnek
  19. Parkinson törvénykönyvét a világállam bevezeti és
  20. Mindig árral szemben, örvények között kell a fuldoklókat mentened
  21. Időtlenség: se napszak, se évszak – mintha megállna az idő
  22. Egész évben 40 Celsius-fok lenne árnyékban, de még az sincs
  23. Örökhétfő hajnali döbbenet: kezdődik a heti gályarabság
  24. Fekete ország: fekete humor, munka, ruha, égbolt, listák stb.
  25. Időzített bombák ketyegnek a székem alatt, s nem katapultálhatok
  26. Egy hajszálon függ a fejem felett Damoklész kardja
  27. Minden közlés egy rejtély, egy megfejtendő talány
  28. A kandi kamerás médiakommandó szabadon garázdálkodhat
  29. Egyre több és egyre ártalmasabb gyógyszert tömnek beléd
  30. Minden terhet és gondot rád raknak s így megnyomorodsz
  31. Mindent ki kell érdemelni: nincs ajándék, se „kegyelem kettes”
  32. Pályád csúcsa előtt: kényszernyugdíj és Berufsverboten
  33. Biológiai pokolgépeket telepítenek szervezetedbe: visszaszámlálnak
  34. Minden átkunk szó szerint azon nyomban megfogan: Rohadj meg!
  35. Szavamon fog az ördög: itt görbüljek meg s apám-anyám tűzben éghet
  36. Fellázad tested és lelked, s nem engedelmeskedik a szellemnek
  37. Egy rendőrállam börtönében, ahol közvetlenül a bűnözők parancsolnak
  38. Egy rendszer, melyre túlszervezettség is és fejetlenség is jellemző
  39. Nagyüzemben gyártott Mumusokat telepítenek minden szabad helyre
  40. Minden arc és arckép gyűlölködve, vádlón és gúnyolódva néz rám
  41. Folyamatos nagy adok-kapok: a lelki sebek teljesen elborítanak
  42. Mindig a legérzékenyebb pontodra ütnek, sebeid tépik fel
  43. Kényszerbesorozva idegenben idegenekért leszel „hősi halott”, hadirokkant
  44. Teljesen ellep a mocskos szájakból ömlő szavak szennyáradata
  45. Nekem semmi sem jár, a legkisebb dologért is vért kell izzadnom
  46. Senki nem szólít nevemen, sehol nem látnak szívesen
  47. Értelmi fogyatékosnak minősítve egy „szocifogiban” szépen leépülök
  48. Sivár, ingerszegény tárgyi és emberi környezetben lassan lepusztulok
  49. Nem akarnak véget érni a mosolyszünetek, legfeljebb vicsorognak…
  50. Minden lehetőségről a legeslegutolsó pillanatban maradok le
  51. Ha egyszer megbotlottál, örökre bukott embernek számítasz
  52. A „puha diktatúra” lassan, de biztosan elsorvasztja a gerinced
  53. Meglett emberként gondnokság alá helyeznek, „kiskorúsítanak”
  54. REF-es vagy: a rendőr bármikor rád törhet, nyilvános helyekről kitiltanak
  55. Az önálló véleményalkotásnak már a kísérletét is rögtön büntetik
  56. A szüleid rajtad töltik ki haragjukat: csak a fejed ütik, hogy meg ne sántulj
  57. Még akkor jársz a legjobban, ha titkolod tudásod, tehetséged
  58. Nem elég, hogy súlyos krónikus beteg vagy, de még szégyellned is kell
  59. Egy ruhában, egy cipőben, egy fehérneműben élsz, míg meg nem halsz
  60. Tömegpánikban menekülök egy égő toronyház vészkijáratát keresve
  61. Meghalni beraknak egy rideg, személytelen kórházi nagyüzembe
  62. Gyóntató papom legféltettebb titkaimat beköpi vagy világgá kürtöli
  63. Vagyonokat költök egy jogorvoslatra, s a végén áldozatból tettes leszek
  64. Évek óta nem tudsz családodról semmit, magadról se tudsz hírt adni
  65. Kényszermunkatáborba utalnak és Sziszifusz brigádjába kerülsz
  66. Túlélési sine qua non: felfelé nyalni, lefelé taposni
  67. Csak rácson át, „beszélőn” érintkezhetsz – lehallgatják és „beszólnak”
  68. Annyira botfülű vagy, hogy nemcsak énekelni, de élvezni se tudod a zenét
  69. Nincs kinek ellenállni: arctalan, személytelen a Gonosz
  70. Kínkeservesen fogant, kihordott és megszült csecsemőd elrabolják
  71. Csak hitegetnek és áltatnak és becsapnak és kihasználnak
  72. Begurítják Erisz almáját, kikel a magva: s dúl a rút viszály
  73. Csak panoptikumfigurák, madárijesztők és fantomképek vesznek körül
  74. Naponként indulsz a bürokrácia útvesztőibe a packázó Hivatalhoz
  75. Döntened kell, melyik ujjad harapd meg – melyik gyereked áldozd fel
  76. Te menthetnéd meg az emberiséget, de hülyének néznek
  77. Isten halott, de legalábbis süket, vak és korrumpálható
  78. Semmi nincs ingyen, még egy kis szívességért is rögtön fizetni kell
  79. Egy élet kemény munkájából megspórolt pénzed hiperinflálódik
  80. Védtelenül ki vagy téve gusztustalan perverzek szexuális zaklatásának
  81. Parancsra kell nevetni vagy színlelni boldog szeretőt
  82. Totális eltömegesedés: csak tömegtermelt fizikai, szellemi termék kapható
  83. Egyfajta művészet és filozófia kötelező, a többi üldözött eretnek
  84. Dermesztő hidegben éhezel kint, míg bent kandalló mellett lakomáznak
  85. Csak felgerjedhetsz ételre, szerelemre stb., de vágyad nem elégülhet ki
  86. Rövid idejű szobatisztaság után végleg és teljesen inkontinens leszel
  87. Csak akkor beszélhetsz, ha kérdeznek mint egy kihallgatáson, bíróságon
  88. Mindenki mindent megcsinál, „csak” rossz sorrendben
  89. Gyermekkorodban megfosztanak a játéktól és a játszótársaktól
  90. A társadalom két lehetőséget kínál: az ingyenélőét s az önkizsákmányolóét
  91. Két táborra tagolódnak az emberek: ki prűd, ki meg trágár
  92. Szigorúan tilos a bajokat, jajokat, veszélyeket néven nevezni
  93. Minél jobban szabadulni akarsz bilincseidtől, annál szorosabb lesz
  94. Mintha Chaplin „Modern idők”-je egy mai dokumentumfilm lenne
  95. Kiderül életem nagy szerelméről, hogy csak rám állított kém
  96. Undok, komisz szomszédom hihetetlen ötletességgel bosszantgat
  97. Arra ébredek, hogy átváltozom féreggé s családom kiközösít, megtagad
  98. Nem kaszával, de kombájnnal arat a fekete halál: a pestis és társai
  99. Egy lepratelep karanténjába zárnak, életfogytig szigetükre deportálnak
  100. Semmit nem őrizhetsz meg, minden egyszer használatos, mint a WC-papír

Képtalálat a következőre: „sodoma and gomorrah”

*

Képtalálat a következőre: „sodoma and gomorrah”

P.s.:

Életminőségünk romlása/rontása

Rossznak tartott korban-helyen születni-halni

A halmozottan hátrányos adottságok-helyzetek

Ördögi zsarnokság – mindenki szem a láncban…

Mert hát senki sem – csupán – vétlen áldozat,

A balsors peches, balszerencsés alanya-tárgya,

Hanem szellemi-társadalmi súlyával arányban

Aktív-passzív közreműködő, cinkos bűnpártoló,

Aki segíti-hagyja, hogy így legyen, maradjon…!

És aki nem is próbál a szarból aranyat csinálni…

Boldogtalansága okát külső körülményekben keresi,

Saját felelősségét pedig minimalizálja, sőt: hárítja:

Pedig a legtöbbet ő árthat magának és szeretteinek…

Képtalálat a következőre: „bacchanália”

 

 

 
Erősök.
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 14. csütörtök, 11:13
Képtalálat a következőre: „benedek elek toldi miklós”
NYOLCADIK SZAK.
Erősök.

Képtalálat a következőre: „benedek elek toldi miklós”

A’ dülő falat is meg tartotta vállával.

Csupa oroszlánnak mondhatni.

Meg állya a’ kos szarvat.

Kö szál r’ habok ellen.

Gyököstűl vonnya ki a’ bük fát.

Nem veszedtt meg a’ Pójában.

96Ember, a’ ki rajta ki fog.

Nincs erősebb az egész környékben.

Ha maga van is, mások magával lenni láccatik.

Minden ütközetben első.

Nem szeretnek vele újat vonni.

Nem szeretnék vele tengejt üttetni.

Nem kévánnék körme közé esni.

Munkára termett ember.

Nagy követ hengerget.

Képtalálat a következőre: „erős jános mese”

Nem szeretnék vele üstökbe kapni.

Maga árnyékátúl meg nem ijed.[1]

Fél a’ maga árnyékátúl is.[2]

Szőrös mellyű, nagy erejű.

Nem bodzafa kardgya.

Herkules (hozzá képest) semmi.

97Erős a’ foga, az ám a’ konc rágó.

Ugyan meg ragadta ám a’ kapa’ nyelét.

Meg felel a’ zsák búzának.

Meg markollya az eke szarvát.

A’ piszkot ki nem ütik az órrábúl.[3]

Erős, mint az Oláh ecet, melly az Oláhba a’ halálos vétket is el öli.

Nem minden harasztban terem ily oroszlán.

Erős, mint a’ viz.[4]

Nincs oly erős, kinek társsa ne vállyék.

Három katona, kilenc puska.

Örvvel erős a’ kutya.

Képtalálat a következőre: „erős jános mese”

Erősen fel vontt ij hamar el pattan.

Csupa acél, csupa vas.

Az erős szél meg tromfollya a’ tornyot is.

Meg állya a’ sarat.

Üllő próbállya meg a’ vasat.

Szél a’ tölgyet le dönti, de a’ náddal nem bir.

A’ högy a’ leg nagyobb szelektűl se fél.

A’ nagy högyeket ’S égig ment bérceket. Mennykő tromfollya.

Vagy törik, vagy szakad.

Érccé vált a’ szíve.

98Nem félhet a’ nyertes, a’ meg verettetett hadtúl, ha bár kevesebbel legyen is.[5]

Kőszikla a’ nyaka.

Ha erős a’ zár, nem sújos a’ kár.

Le nem üthetik a’ lábárú.

Szemébe mer nézni akár kinek.

Nem farol, mint a’ szán.

Nem hajtya maga után az ellenséget.

Bele mer harapni a’ koncba.

Talpig ember.[6]

Nem fenyőfa kardgya.

Ő köti fel a’ kolompot.[7]

99Neki esik a’ folyó’ derekának.

Nem fél éhomra a’ kakuk szóllástúl.

Neki merne menni az eleven ördögnek.

A’ király’ szemébe is mer nézi a’ Macska.

Kettőtűl se fél.

Bátori nemzetségbűl való.

Meg láttya kicsoda micsoda.

Meg nem ijed a’ harang szótúl.

Meg felel magáért.[8]

Képtalálat a következőre: „erős jános”

 

Ha bajúszszát föl pödríti; ember a’ ki báncsa.

Sokakat meg tanított a’ Magyarok’ Istenére.[9]

Sokakkal meg emlegettette édes annya tejét.

100A’ bátor szívvel társalkodik a’ szerencse.

Bátor katona az, kinek vitéz baráttya az Isten.

Ő hadi menyköve a’ dörgő csatának.

Ő keze és lába a’ nagy ütközetnek.

Hejre ember.

Meg nött immár mind szakálla, mind bajuszsza.

Több köllene illyen.

Ember kell a’ gátra.

Ember nem csak a’ lenben; hanem a’ kenderben is.

Nem minden szemeten találsz illy embert.

Ez ám az ember.[10]

101Jól föl köté gatyáját.

Ki nem ütötték még kardot a’ kezébűl.

Nem veszi tréfára a’ dolgot.

Néki meri hátát vetni.

Van válla, melyel a’ köböl búzát el birja.

Magyar Apátúl született.

Ennek az Apja is ember vólt.

Erőtlen, ki csak maga’ erejében bízik.

Magyar anya szülte ezt e’ világra.

Emberűl fog mindenhez.

Kettő töri a’ Patkó szeget.

Erős az erőtlen, hamar zsákba rakja.

Emberűl lát a’ dologhoz.

Aklot ugrik.[11]

A’ fejekét tarisznyára rakja.

Apja fia.[12]

102Talán a’ halállal is áldomást ivott.

Vajmi erős katona az ördög.

A’ vitéz emberrel a’ tréfa se tréfa.

Nem minden bokorbúl ugrik fel illyen nyúl.

Nem hernyóbúl lett pille.

Igaz Hazafi.[13]

Jobbra balra egy aránt.

Kő vár.[14]

Ha Isten akarja, Pók háló is kő fal.

Áttila fajta.

Nem inog, mint a’ fa szeg.

103Maga térengeti hajtya is az ellenséget.

Vállaira vehetné talán az eget si.

Előre egy lépéssel fiam.[15]

A’ dűlő högyet vállaival meg támaszthatná.

Tenyeres talpas, nagy Inas.

Somfa ő, nem káka.

Ruhája is acél.[16]

Egy högyet a’ másikra hányhat.[17]

Nem Pípa szár annak a’ lába.

Széles mellyű.

Comb annak karja is.

Elől hátúl vas.

Kakas is hatalmas a’ maga’ szemetén.

Ha rád lehel; le omlaszsz.

Tűz próbállya meg a’ vasat.

Az erős fonálbúl tartós az üng.

Az erős kenderbűl válik erős kötél.

104Nincs olly erős, ki veszedelmét ne várhassa az erőtlentűl is.[18]

Szaladgy Török, inadba János vajda.[19]

Egész Atlás.[20]

Az öreg katona zsákba hánnya az újoncot.

Szembe szökik a’ fene vaddal is.

Mind végig, mind vérig.

Markában hordozza lelkét.

A’ vitéz embernek Pók háló kő vár.

Terem az ember mint a’ suba gallér.

A’ veszedelem mutattya: ki légyen ember.

Újjával is körösztűl döfi az embert.

Gáncsot vet, le tesz akár kit.

Kár az erős vitéznek meg halni.[21]

105Jól tudgya a’ le vetősdit játszani.

Ország’oszlopa.

A’ dűlő egek se vehetnék ki szívvét.

Hatalmas hat farkas.

Többre megy kardgya, mint szava.

Dörgő menykő.

Képtalálat a következőre: „erős jános mese”

Ő reá bizzák, kit a’ menykő agyon nem üthet.

Kölkkét oltalmazó Oroszlán, hozzá képpest fitty.

Mi néki egy medve?

Egy kézzel a’ Bika’ szarvát tartya, a’ másikkal agyon üti azt.

Toldi Miklósnak unokája minden bizonnyal.

Nem szeretnék kezébe kerűlni.

Néki megy a’ sebes oroszlánnak.

Ha annyi ereje se volna, még is elég volna.

Nem lehetne vele gömböt hajtani.

Meszszebbre terjed lándzsája, mint szava.

Nem nyelvvével vitézkedik, mint az aszszony, hanem karjával bajnokoskodik, mint a’ vitéz.

Kún kötés.

Álmában is az ellenséggel harcol.

Kár hogy az ökör erejét nem tudgya.

Szőrös a’ Medve, ugyan azért erős is.


Képtalálat a következőre: „kinizsi pál”
Midőn Hunyadi Jánostúl (a’ Magyaroknak híres vezérjöktűl) azt kérdezte a’ Tiszt: sokan lennének é a’ Törökök, kik ellen ekkor hadat inditottak? azt felelé: ezt nem kérdezheti az, ki árnyékátúl nem fél. Más Tiszt is volt nálam, de nem azt kérdezte sok é az ellenség? hanem azt: hol van az ellenség? – – Midőn azt javallanák néki némelyek: hogy (mivel a’ Törökök számosan lennének) velek meg ne ütközzék, erre azt felelé: sokkal kölletik annak harcolni, a’ ki sokat akar meg győzni – – Végtére csak azt kérdezték tölle, hánynak gondolná lenni vitéz katonáinak számát? annyinak lenni mondotta, a’ mennyien az ellenségnek meg veréssére elégségesek, ha még annyian volnának is.
A’ mi lomha kis aszszonyainkat, nyolc kilenc óra veti fel az ágybúl. Hamarébb fel kelni félnek, mert a’ reggeli árnyék igen hoszszú, nagyon meg ijednének tölle.
Telekesinek egy magyar vezérnek hírtelen meg jelentette a’ kém: hogy a’ Törökök közel lennének a’ Magyarokhoz; erre Telekesi (ki rántván kardgyát) mi is közel vagyunk a’ Törökökhöz.
Némely kérdeztetvén: a’ bor lenne é erősebb, vagy a’ viz? a’ vizet mondotta erősebbnek lenni, mivel ez malmot is hajtana, mely erejét a’ bornak nem látta.
Midőn Kinisi Pál (Mátyás királynak neves Hadi vezérje) a’ Kenyér mezőn meg verte a’ Törököt; ezek pedig újra öszsze szedvén magokat, nagyobb feneséggel akarnának a’ Magyarokra ütni; látná is Kinisi: hogy vitézzei közül sokan meg ijedtek, meg is háborodtak; noszsza rajta (úgymond) vitéz Baj társsaim, jó szivvel legyetek: mert ha mi (kik ez előtt győzedelmesek voltunk) így félhetünk; el gondolhattyátok: miként félhetnek a’ Törökök, kiket imént meg vertünk. Ezeket el végezvén ki rántotta kardgyát, és még azon nap’ a’ Törökökre esvén, azokat úgy annyira meg verte, hogy hír mondóúl csak egynek engedte meg életét.
Lacedemonbúl Athenába viszsza térvén Diogenes; meg kérdeztetett honnant jönne? és hová indulna; a’ talpig emberektűl (úgymond) a’ csupa aszszonyokhoz viszsza.
Az egerek nagyon félvén a’ macskátúl, tanácsot tartottak a’ felől: miképp’ kellene azt végre hajtani: hogy annak alattomos jövéssét ki tanulhatnák? egynek javallásábúl meg állapodtak azon: hogy nyakára kolompot kössenek. Hogy ezután haza ballagának, elejökbe kerűl egy mezei egér, ki meg értvén a’ házi egereknek végezéssöket; azt ugyan helybe hagyta, meg is dicsérte; de meg kérdezte osztán: kire bizták a’ kolompnak fel kötéssét? erre az egerek búba estenek.
Mátyás király még kisded korában királyosdit játszván a’ gyermekekkel, mivel magáért mindenkor ki tett, a’ többitűl királynak tétetett. Ezt nem jó szívvel vévén a’ Játék mester, ki a’ gyermekek között leg éltesebb vólt, és maga vágyott a’ királyság után, maga ült a’ királyi székbe;Mátyást pedig egy alacsonyabb székre maga mellé ültette. Erre Mátyás föl nem háborodott; hanem csendességgel csak azt mondotta: hogy ő magáért mindenkoron meg fogna felelni, meg is mutatni azt: hogy nem a’ hely teszi az embert nagygyá; hahem a’ nagyra menendőtűl veszi minden böcsűletét a’ hely is.
Ennek a’ közmondásnak meg mutattam Etelka nevezetű Könyvemben az Világosi Egyháznak fel szentelésse alkalmatosságával.
Midőn az anya medve (kölkke előtt) sokat beszéllett az embereknek azon fortéllyaikrúl, mellyekkel a’ medve erőn is ki fognak; kérte őtet a’ fiók, hogy néki embert mutasson. Sok esedezéssei után ki vitte fiát az erdőre, és néki egy Remetét mutatott. Erre a’ kis medve reá rohanván, és széjjel típvén annyához viszsza futott, és az embernek erötlenségét nevette – Ismét ki vitetvén máskor szinte úgy bánt egy vak koldussal, és annak vezetékjével annya előtt azzal dicsekedvén: hogy már embertűl se félne – Harmadszor ki menvén egy lovagló huszárra találtak. Ezen emberinemet jól ösmervén az anya medve; javallotta fiának: hogy bele ne kapjon. Erre az anya medve barlangjába szaladott. A’ fiók pedig nem fogadván a’ szót, a’ Huszárnak esett. A’ huszár ezt látván, neki süti a’ Karabént, és egy fülét el lövi. Utánna a’ Pistolokat, mellyekkel farát nyakát erősen meg liggatta. Látván a’ medvének meg átalkodássát, lovárúl le szállott, és kardot rántván, fejét, orrát, derekát jól meg szabdalta. A’ még következhető csapásoktúl tartván, annyához szaladott véresen. Anya (mondván)! bezzeg ez ám az ember! Hogy hogy fiam kérdé az anya medve. Felele a’ fiok leg elsőbben tüzet köpdösödtt reám háromszor, de evvel nem gondoltam: De midőn hátúlyábúl egy nyelvet húzott ki, és azzal engemet nyaloganti kezdett; azt immár ki nem álhattam.
Némely Juhász midőn, még nőtelen korában az akolbúl ki ugrasztotta a’ Farkast maga is aklot ugrott utánna, és a’ Farkast bottyának hajtássával el érte, le is fektette. Nem sokára az után meg házasodván, hogy a’ Farkast az akolban érzette, a’ Farkast ugyan valamint ez előtt ki ugrasztotta, de maga az aklot által nem ugorhatta; hanem a’ szaladó Farkast ezzel fenyegette: Várj csak Farkas várj; majd ha te is meg házosodol, nem fogod az aklot által ugorni; akkor bezzeg kedvemre bánok veled.
Mátyás királynak attya Hunyadi János, ki akarván fiát a’ tanúlás végett kül országokra küldeni, e’ feleletet vette: hogy ő annak akarna tanítvánnya lenni, kinek fia lenne. Már kis korában által látta Mátyás: mi haszna a’ kóborlásoknak, és minő fesletségekkel jönnének az Ifiak országjokba viszsza.
Kapcsolódó kép

[13] Nagy Sándornak (az ékesen szóllásban) mestere volt Lampsakomi Anaximenes. E’ dolog hasznára vált, osztán Lampsakomnak. Midőn ezt a’ várost (mivel egygyet értett Dáriussal) fel akarná dúlni Nagy Sándor, látná pedig: hogy a’ város’ kapuján Anaximenes jönne ki (a’ királynak gondolattya szerént) a’ végre: hogy a’ városnak meg tartássáért esedezne előtte; jól előre azt kiáltotta néki (pedig az Istenekre is esküdvén) hogy azt bizonyosan nem fogná cselekedni; a’ mit tőlle Anaximenes fog kérni. Hogy ez a’ király’ elejébe érkezett, és ennek ismét azon előbbeni szavait hallván, okos ember módra, eszével élt: és mindnyájok’ hallotokra azt kérte Sándortúl, hogy: Lampsakomot fel dúllya. Ez esküvévéssérűl meg emlékezvén és Mesterének okosságát is nagyra böcsűlvén, meg kegyelmezett Lampsakomnak.

[14] Kérdezték Agesilaust: mért nem kerítteti bé kő falakkal Spartát. Ő ezt hallván, fegyveres Polgárjaira mutatván: Ezek (úgymond) Spárta várossának kő falai. Igy írta ezt meg (a’ többi között) ama híres Plutarchus.

Egy méltóságos aszszonnak fia katonává lévén, midőn annya a’ kardot oldalára kötötte, mely régenten igen kurta vala, és ennek kurtaságárúl a’ fiú panaszolkodék; az annya: előbbre (mondá) egy két lépéssel fiam! elég hoszszú lesz.
Egy részeges katona a’ városnak úccáján részegen ment éjjel. Az úccának végén egy kő ház vala körösztűl, az is már dülledékjeire omolván. Azt gondolván a’ katona: hogy valaki el állotta úttyát; ki rántya kardgyát, és erőssen meg vagdallya a’ kő falat. Ennek szikráit látván: micsoda ember ez úgymond, kinek ruhája is acél.
Ezt a’ Leleményesek a’ régi Ciklopokrúl mondották: hogy midőn Jupitert ki akarták az Egekbűl vetni, hogy az égbe érhessenek Pelionhögyet Ossára tették. De Jupiter őket agyon menykövezte.
Ezen okos mondással oktatták N. Sándort a’ Sciták, midőn ellenők hadat indítani akart, a’ mint ezt írva hatta Curcius L. 7. C. 21.
Akkori köz mondás: midőn Hunyadi János akkori Erdélyi Vajda meg szalasztotta a’ Törököt. Mert e’ szavakkal éltek a’ csata előtt.
Atlásrúl azt költötték a’ régiek: hogy egykor le omlani akarván az égi mennyegzet, azt ő támasztotta meg vállával, és azt máig is vállán hordozza.
Magyar országunknak ama bőlcs Igazgatója Hunyadi János, midőn Zimonyi várban halálos betegségében fekünne; hozzája jött S. Kapisztránus. Az oda gyűltt Magyarok azt súgták egy más’ fülében: Istenem! minő nagy Igazgató! minő nagy vezér ő! minő sok győzedelme vólt a’ Törökön! ugyan miért kölletik az ilyen nagy magyarnak meg halni? – Ezeket hallván a’ haldokló vezér: csuda dolog (úgymond) Féleim: hogy azt vöszitök föl dicséretemre, melyet én nem magamnak, hanem vagy a’ szerencsének, vagy Katonáim’ bátor szívöknek köszönhetök. Ha hólttom után dícsérni akartok, azokért dícsérjetek, miket magam cselekedtem. Ezek pedig azok: hogy életemben Hazámat mindenkoron szerettem, hogy életemnek napjaiban senki fiával igazságtalanságot nem töttem. Állyon elő azon Özvegy ki én miattam gyászba öltözött volna; állyon elő, ki szemembe mondgya: hogy valaha hazám ellen dolgoztam!


Képtalálat a következőre: „benedek elek toldi miklós”
« HETEDIK SZAK. El múlttak. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

KILENCEDIK SZAK. Esztelenek. »

 
Diafilmek
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 14. csütörtök, 11:29
 
Benedek Elek: Toldi Miklós
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 14. csütörtök, 11:02

Képtalálat a következőre: „benedek elek toldi miklós”

Benedek Elek

Toldi Miklós

Arany János műve nyomán

Képtalálat a következőre: „benedek elek toldi miklós”

TARTALOM

Emlékezzünk az elmúlt időkről...


Képtalálat a következőre: „benedek elek toldi miklós”

Első könyv

Melyik út megyen Budára?
Miklós elbujdosik
A pesti temetőkertben
Miklós megöli a cseh óriást

Második könyv

Rozgonyi Piroska
Hadijáték Kesziben
Mit üzent a cseh király?
A prágai kaland
Kelepcébe kerül vitéz Toldi Miklós
Férjhez megy Piroska
A szalontai várban
Bajvívás a Duna szigetjén
A sírboltban

Harmadik könyv

Az anyai szív
Fráter Mikola
Anikó és Bence
A kobzos ifjú
Találkozás a cseh királlyal
A rőt barát
Kalandra kaland
Piroska levele

Képtalálat a következőre: „benedek elek toldi miklós”

Negyedik könyv

Az ország címere
Toldi halála

 


Képtalálat a következőre: „benedek elek toldi miklós”

Emlékezzünk az elmúlt időkről...

Száll a lelkem rég letűnt időkbe, szálljon az én lelkemmel a tietek is, magyar fiúk, magyar leányok! Száll a lelkem daliás időkbe, amikor nagy volt híre, neve a magyarnak, királyának is nagy volt a neve. Amikor három tenger mosta a magyar birodalom határát. Tudjátok-e már, hová vezetlek? Nagy Lajos király idejébe. Ez volt ám a király! Nagy a szíve, nagy a lelke, nagy az esze, nagy a vitézsége. Nem tűrt foltot maga s népe becsületén. S ha hadba kellett szállani - haj, de sokszor kellett! -, nem küldötte, de vezette a népét. - Előre, magyarok! - csendült hatalmas hangja. - Utánam, vitézek! - s rohantak a magyarok utána, tűzbe, vízbe, halálba.

Hős királynak minden vitéze hős. Lovagi játékban, véres csatában nemesen vetélkedő mind. Boldog, ha életet áldozhat hazáért, királyért, a magyar név becsületéért. Mint a fűszál úgy teremnek a nagy király körül a világhíres hősök, kiknek hallván csuda vitéz tetteiket, nem tudod hirtelen: melyik nagyobb, melyik dicsőbb közülök. De ím, amint elvonulnak lelki szemem előtt a nagyok, a nagyobbak, megtapad tekintetem egynek az alakján, valamennyi közt a legnagyobbén. Mint óriás cser az erdő rengetegéből, kiválik egy a hősök seregéből. Ihol jön, ihol jönToldi Miklós, a nagy erejű, a nagyszívű dalia. Lépte alatt messze reng a föld, s mázsás buzogányát amint meglendíti, zúgó szél támad a nyomán.

Vitézek vitéze, hősök hőse, terólad lészen emlékezés e könyvben. Teéretted száll vissza lelkem rég letűnt időkbe. Szálljon az én lelkemmel a tietek is, magyar fiúk, magyar leányok!

 


Képtalálat a következőre: „benedek elek toldi miklós”






 
Gulácsy Irén: Nagy Lajos Király (1987)
A boldog élet bölcselete és poézise
2011. január 11. kedd, 13:51

gulacsy nagy lajos

Gulácsy Irén: Nagy Lajos Király (1987)

Szerző hangoskonyv @ 2011/01/08

Felolvassa: Bodor Tibor | Kiadó: MVGYOSZ
Játékidő: 32:50:53 (1970:53)

Kategória: Hangoskönyv


Az írónőnek ez az alkotása nélkülözi mindazt a kalandosságot, történelmi izgalmat, sokszínű cselekményvezetést, amelyekben olyannyira bővelkedett a Fekete vőlegények című regénye. Sokban viszont lényegesen túl is szárnyalja: aprólékosan, ízesen, barokkos gazdagsággal időzik el az asztali edények, termeket díszítő szőnyegek, úti, lovagi, alkalmi ruhák, várak enteriőrjei stb. bemutatásánál. Mindent látszik tudni a 14. század magyar életéről. A hatalmas terjedelmű, kevés cselekményű regény jó részét a leírások teszik ki. A mű egy hatalmas portré, a halála előtt álló, leprában szenvedő nagy király lélekrajza. Ez a rajz persze nem nagyon hiteles történelmileg, pszichológiailag azonban lenyűgözően árnyalt, afféle modern, misztikus szentkép. Mert – persze megintcsak élesen eltérve a történelmi kútfőkből igazolható valóságtól – Gulácsy egy nagyobb arányú, még tündöklőbben ragyogó Szent Lászlót alkot I. Lajosból, kimondatlanul a legnagyobb magyar történelmi egyéniséget, akinek kedvéért az úr majd megbocsát a mai (Gulácsy korabeli) magyaroknak is. Mindez érdektelen és legtöbb mai olvasónak unalmas lehet. A nekik szóló csemege a mű szerelmi, házasságtörő, mélyen erotikus eseményszála. A poklos király, aki betegségét titkolja, nem engedi magához fiatal, vérbő, ragyogó szépségű feleségét, Erzsébetet sem. Az asszony könyörög, rimánkodik, csábít, majd – mindig visszautasíttatván – Garay Miklóst, a nádort szemeli ki magának. Bűnös viszonyuk, elátkozott szerelmük rajza, olthatatlan szexuális szenvedélyük egymás iránt furcsán-különösen egészíti ki a szent király életét.


Gulácsy Irén

Nagy Lajos király

 

TARTALOM, ISMERTETŐ



Tartalom


ELSŐ KÖTET

ELSŐ RÉSZ. A NAGYSZOMBATI BÁL
MÁSODIK RÉSZ. JÓB KIRÁLY
HARMADIK RÉSZ. A KÉT GARAY

MÁSODIK KÖTET

NEGYEDIK RÉSZ. A NOSZTRAI HÁRSCSEMETE
ÖTÖDIK RÉSZ. A KERESZTES PÓK
HATODIK RÉSZ. ORSZÁGFUTÓ
HETEDIK RÉSZ. ARANYKORONA: NEHÉZ KORONA
NYOLCADIK RÉSZ. KIRÁLYASSZONY JÁTÉKSZERE
KILENCEDIK RÉSZ. MORS IMPERATOR
TIZEDIK RÉSZ. A HOLNAP KIRÁLYNŐJE
TIZENEGYEDIK RÉSZ. KÍGYÓ LAPPANG A FŰBEN

HARMADIK KÖTET

TIZENKETTEDIK RÉSZ. NAGY FÉNYEK ÁRNYÉKA
TIZENHARMADIK RÉSZ. A DIÓSGYŐRI SÓLYMÁSZAT
TIZENNEGYEDIK RÉSZ. ARANYKOR
TIZENÖTÖDIK RÉSZ. GYANÚ SEBÉVEL SEBZETTEN
TIZENHATODIK RÉSZ. ÚJ KOR SZÜLETÉSE
TIZENHETEDIK RÉSZ. AZ ISTENSÉG KÖREIBEN
TIZENNYOLCADIK RÉSZ. ZSIGMOND MARKOLÁB MEGEMELKEDÉSE
TIZENKILENCEDIK RÉSZ. VÁLIK A VÉR A VIZTŐL
HUSZADIK RÉSZ. TŰZ A PALOTÁBAN
HUSZONEGYEDIK RÉSZ. GYÖNGYÉLET VERŐCÉN
HUSZONKETTEDIK RÉSZ. A NAGYSZOMBATI TÖLGYEK ALATT
HUSZONHARMADIK RÉSZ. DE PROFUNDIS...
HUSZONNEGYEDIK RÉSZ. KONT ISTVÁN KÜLDETÉSE
HUSZONÖTÖDIK RÉSZ. AZ ÉGI SZÁRNYAS
HUSZONHATODIK RÉSZ. NEHÉZ ARANY
HUSZONHETEDIK RÉSZ. A VÉN PICARDIAI
HUSZONNYOLCADIK RÉSZ. AZ ÖRÖK FOLYAM



 

 

 

 

Ismertető

Tíz évvel a Fekete vőlegények kiadása és átütő sikere után, 1937-ben, már neves íróként jelentette meg Gulácsy Irén hatalmas történelmi regényét, a Nagy Lajos király-t.

Az 1380-as évek végén játszódó történet két fő szálon fut: Anjou Nagy Lajos - uralkodásának csúcsán, országának soha nem látott prosperálása idején - szörnyű titkot rejteget: lepráját. A betegség nem derülhet ki, mert aláásná uralkodói tekintélyét, és nem hatalmasodhat el rajta addig, míg be nem fejezte és meg nem szilárdította birodalma vívmányait. Még felesége, Kotromanics Erzsébet sem tud Lajos bajáról - és a király küzdelme mellett - hogy a betegség terjedését lassítsa, építőmunkáját bevégezze - ez a cselekmény másik szála: Erzsébet attól szenved, hogy férje, számára érthetetlen okból elfordult tőle és gyermekeitől...

A regényben Gulácsy tehetségének minden jellegzetessége legjobb formájában bomlik ki: írói eszközeinek gazdagsága, archaizáló nyelvének színessége, hajlékonysága. Meglepő alakteremtő ereje: különösen plasztikus Erzsébet, az esendő, sorsával hadakozó nő, érzékeny, szerető asszony, s ugyanakkor kicsinyes, bosszúszomjas, gőgös és hisztérikus teremtés.

Lajost királyi gondjai, betegsége és a királyné iránti aggodalom mellett még valami nyugtalanítja: elbizonytalanodó hite az isteni gondviselés jelenlétében. A regény mellékalakjai - a király mellett őrködő, humanista orvos, Radlicza; a hatalmas, bátor, ám a politizálásban nem kellően előre látó, Nagy Lajost államfői gondjaiban követni nem képes Garay nádor; a királylányok gyermekifjú jegyesei: Vilmos és a durva, vad Zsigmond; Lajos idős, bohókás, szeretnivaló, léhácska anyja, aki megcsonkított kezén viseli Zách Felicián kardcsapásának emlékét - egytől egyig pompás figurák.

A regényt hatalmas, tablószerű jelenetek: bálok, vacsorák, népünnepélyek, vadászatok, Szent Pál ereklyéje bevonulásának leírásai gazdagítják, melyek Gulácsy néprajzi, történelmi kutatásainak eredményeképpen, szinte módszeresen mutatják be a kor szokásait, tárgyi világát, jogi, államismereti rendszerét, társadalmát.

Forrás: https://moly.hu

 

Gulácsy Irén
Nagy Lajos király

Gulácsy Irén:

A kállói kapitány

Szalóczy Pál

Gulácsy Irén:

Fekete vőlegények

Bodor Tibor

Gulácsy Irén:

Hamueső

Medgyesi Mária

Gulácsy Irén:

Jezabel

Bodor Tibor

Gulácsy Irén:

Nagy Lajos

Bodor Tibor

Gulácsy Irén:

Ragyogó Kovács István

Lukácsy Katalin

Hangoskönyvtár - Szolgáltatások

A Hangoskönyvtár feladatai:
- Hangos könyvek kölcsönzése látássérült személyek részére. Hangos kiadványok postai előkészítése és küldése a látássérült személyeknek. Kapcsolatfelvétel és folyamatos kapcsolattartás külső könyvtárakkal a színvonalas ellátás érdekében.
- Címkék, vonalkódok nyomtatása
- Pontírású feliratozás
- Dobozba szortírozás
- Katalogizálás, sorrendbe helyezés
- Számítógépes nyilvántartás frissítése
- Sérült állományok javítása
- Visszahozott könyvek visszaosztása
- Késedelmi értesítők kiküldése
- Hangos kiadványok postai előkészítése
- A visszaérkező könyvek, kiadványok ellenőrzése
- Külső könyvtárak hibás anyagainak javítása
A feladat hatásai:
- A látássérültek irodalmi, nyelvi és természettudományos, ill. egyéb ismereteinek bővülése,
- Tanulási lehetőség teremtése,
- Bővebb művelődési lehetőség,
- Integráció elősegítés,
- Életminőség javulás.
* * *
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Hangoskönyvtárának kölcsönzési szabályzata
A Hangoskönyvtár telefonszáma: 061/384-84-40/123. mellék
A Hangoskönyvtár e-mail címe:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

1. Tagsági viszony:
Az MVGYOSZ Hangoskönyvtárának bárki tagja lehet, aki tagja a Szövetségnek. Részükre a kölcsönzés ingyenes. Külföldiek, ill. nem szövetségi tagok a kölcsönzési szolgáltatást kölcsönzési díj ellenében vehetik igénybe. 
Tagsági/ kölcsönzési díj külföldi olvasóknak: 100 EU/ év

Amennyiben a kölcsönzési díj nem kerül befizetésre, a kölcsönzést fel kell függeszteni. Ez mindaddig érvényben marad, ameddig a befizetés nem történik meg, illetve ha ez meghaladja az 1 évet, akkor az olvasót törölni kell a nyilvántartásból.

2. Beiratkozás:
Beiratkozni lehet személyesen, vagy megbízott személy útján, vidéki és külföldi olvasóknak postai úton. A beiratkozáshoz szükséges a tagsági könyv és a személyi igazolvány. A postai úton történő beiratkozáskor a levélnek tartalmaznia kell a tagsági könyv számát, valamint a pontos személyi adatokat. Nem szövetségi tagoknak személyi igazolvány és lakcímkártya szükséges.
3.      Beiratkozási díj nem szövetségi tagoknak: 3.000 Ft/ év.
Külföldi és nem szövetségi tagok esetén a kölcsönzés beiratkozási/kölcsönzési díj ellenében történik. Az olvasó a díj befizetése, vagy a bankszámlára átutalt összeg megérkezése után lesz a könyvtár tagja. Első befizetés alkalmával az időponttól függően a megkezdett negyedévet kell figyelembe venni.
A könyvtári állományt tartalmazó katalógus az árueladáson megvásárolható, illetve a www.mvgyosz.hu oldalon a Szolgáltatások/Hangoskönyvtár/Katalógushivatkozás alatt található.
A külföldi olvasóknak a katalógusért külön nem kell fizetni, a kölcsönzési díjban a katalógus ára benne van.
A személyi adatokban történő változást haladéktalanul jelezni kell a könyvtárnak.
4.      Kölcsönzés:
A fővárosban lakó könyvtári tagok személyesen vagy megbízott személy útján kölcsönözhetnek olvasójeggyel. 
A könyvtár nyitvatartási ideje:
kedd:           10.00-18.00
csütörtök:    10.00-18.00
péntek:          8.30-12.00

A nyitvatartási időn kívül kölcsönzés nincs. Sem a korábban kikölcsönzött könyvek visszavétele, sem új könyvek kikölcsönzése a könyvtárnak nem áll módjában.

A könyvtárból 1 alkalommal maximum 9 könyv kölcsönözhető. A kölcsönzési idő 6 hét, ez legfeljebb 2 héttel hosszabbítható meg. A hosszabbítást a könyvtárosoktól külön kell kérni személyesen, telefonon vagy e-mailben. 
Ha a könyvek határidőre nem kerülnek vissza, késedelmi díjat kell fizetni, melynek mértéke 20 Ft/nap/könyv. A késedelmi díj fizetésének megtagadása a könyvtári tagság azonnali felfüggesztésével jár.
Fertőző betegek illetve hozzátartozóik a könyvtárat nem látogathatják. Az ilyen helyzetből adódó késést a könyvtárnak haladéktalanul jelezni kell.
A vidéki és külföldi olvasók részére a kölcsönzés postai úton történik. A Nemzetközi Postai Egyezmény Szabályzatának 11. cikkelye, valamint az 1/1966. /V.15./KPM. számú rendelet (Postaszabályzat) 11.§ /1/ bekezdés értelmében díjmentes a vakok kizárólagos használatára szolgáló hangfelvételek postai szállítása 7 kg súlyig, ha a feladó vagy a címzett a vakok valamilyen hivatalosan elismert intézménye. A díjmentes küldeményt úgy kell csomagolni, hogy tartalmát a postai kezelés során bármikor meg lehessen vizsgálni. A csomagon a „vakok küldeménye” emblémának rajta kell lennie.
Az igényelt könyvek listáját postai úton, a 06-1/384-8440-es telefonszámon vagy a  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen kell elküldeni a könyvtár részére. Célszerű a lehetségesnél több könyvet feltüntetni, mert elképzelhető, hogy az igényelt mű kölcsönzés alatt áll. Vidéki és külföldi olvasók esetében maximum 5 könyv kölcsönözhető. A kölcsönzési idő vidéki olvasók esetében 6 hét, ez legfeljebb 2 héttel hosszabbítható meg, külföldi olvasók esetén 6 hónap, mely legfeljebb 1 hónappal hosszabbítható meg. A hosszabbítást a könyvtártól külön kell kérni.
A könyvek szállítása az e célra szolgáló fémdobozokban és vászonzsákokban történik. A dobozok és a zsákok a MVGYOSZ tulajdonát képezik, csak a könyvek visszaküldésére használhatók fel.

 

5.      A hangoskönyvek használata:
A hangoskönyvek többnyire 60 perces, ritkábban 90 perces kazettákból állnak. A kazettákat gondosan kell kezelni. Felépítésükből és működési rendszerükből adódóan azonban hajlamosak a meghibásodásra. Meghibásodás esetén (szalagszakadás, filc kiesése, kazettatest törése, véletlen törlés) ne fáradozzon a hiba kijavításával, viszont haladéktalanul jelezze a könyvek visszaadásakor a könyvtárnak. Ez semmiféle megkülönböztetést, vagy büntetést nem von maga után. A hibákat azért is jelezni kell, hogy a következő olvasó már kijavítva, hibátlanul olvashassa végig a művet. Gondatlan kezelés (ételmaradék vagy egyéb szennyeződés, pl. cigarettacsikk a kazetták között, a kazetták durva bepiszkolódása) a könyvtári tagság átmeneti, többszöri ismétlődés esetén végleges felfüggesztését vonhatja maga után.
Kazetták vagy könyv-, könyvek elvesztése esetén a kazetták illetve a másolás díját a könyvtárban be kell fizetni. Ennek mértéke 300 Ft/kazetta. A fizetés megtagadása esetén az olvasó könyvtári tagságát azonnal fel kell függeszteni. A felfüggesztés mindaddig érvényben marad, amíg az olvasó a tartozását ki nem egyenlíti. A hangoskönyvek eredeti kazettáinak más típusúra való kicserélése esetére ugyanezek a szabályok vonatkoznak. A könyvtárban kölcsönözhető CD lemezek térítési díja sérülés esetén 750.-Ft, elvesztés esetén 1500.-Ft.
A kikölcsönzött könyveket más olvasónak átadni nem szabad.
A Hangoskönyvtárban megtalálható hangoskönyvek az MVGYOSZ tulajdonát képezik, szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért másolásuk és az interneten való közzétételük szigorúan tilos! Ennek megszegése az olvasó azonnali kitiltásával jár!
A hangoskönyvek gondos használata mind az olvasóknak, mind a szövetség illetékes dolgozóinak közös érdeke.

Budapest, 2010. január 1.

 


 
Eugéniusz: Antikrisztus kórkép - II.
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 12. kedd, 09:31

Képtalálat a következőre: „bagdy emőke könyvek”

Eugéniusz: Antikrisztus kórkép - II.

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Állatorvosi lovak a legrosszabb világban

A megélt-képzelt földi poklok leírása/tesztje

Képtalálat a következőre: „bagdy emőke könyvek”

*

 

Heltai Jenő:

Karácsonyi ballada a régi jó időkről

 

Karácsony este. Fekete karácsony.

Foltos a lelkünk, ráült a penész.

Kályhánk kihűlt, fukar tüze kilobbant,

A fagyos hold az ablakon benéz.

Néptelen utcák, álmos, ócska házak

Szomoru csöndje bágyasztón fon át...

Ki adja vissza a szegény világnak

A régi jó idők karácsonyát?

 

A régi jó idők! Telt szénre, fára,

Garasért vettünk örökzöld fenyőt,

Víg gyertya égett, kis csengő csilingelt

És jött az angyal vacsora előtt.

Ma nincs se fa, se vacsora, se angyal,

Csak gyűlölet van, átok, babonák...

Ki adja vissza a szegény világnak

A régi jó idők karácsonyát?

 

Gyermekzsivajgás, égő, piros arcok,

Olcsó ajándék, drága örömök...

Ma úr a széthúzás, király az éhség,

Az utcasarkon koldus könyörög,

A neve: Jókedv, Hajléktalan, árva,

Többé e földön nem leli honát.

Ki adja vissza a szegény világnak

A régi jó idők karácsonyát?

 

Ajánlás

 

Ti híresek, ti nagyjai a földnek,

Bölcsek, vezérek és diktátorok,

Kiszáradt szemmel meddig nézitek még,

Hogy áll a föld, csak a nyomor forog?

Siket fülekkel meddig hallgatóztok?

Még nem elég a könny, a jaj, a vád?

Adjátok vissza a szegény világnak

A régi jó idők karácsonyát!

Képtalálat a következőre: „bagdy emőke könyvek”

*

 

  1. Minden kívánatos csoportból kirekesztenek, kiutálnak, kivetnek
  2. Új jégkorszak kezdődik a Földön – először a szívekben
  3. A lakásomra ácsingózók az öregek elmeszociális osztályába dugnak
  4. Klausztrofóbiásan egy dögkút fenekére dobnak és bezárnak
  5. Mintha egy teknősbékának kellene a nyúllal versenyt futnia
  6. Hecckampányt szerveznek ellenem és meghurcolnak
  7. Kis magánlakomból átjáróházat és tömegszállást csinálnak
  8. Egy hullával illetve egy szellemi tetszhalottal kötöznek össze
  9. Pánikbeteg vagy, akit hisztérikus képzelt betegnek néznek
  10. Mindenre elszánt terroristák ejtik túszul gyermekeidet
  11. Minden disznóságot rám kennek, minden balhét velem vitetnek el
  12. Hol a kóros álmatlanság, hol az aluszékonyság gyötör
  13. Bármit teszel, eszel vagy iszol: egyre csak hízol, dagadsz
  14. Lesoványodsz, mégis koplalsz, mert kövérnek látod magad
  15. A legváratlanabb pillanatokban – akár álmodban – tör rád a légszomj
  16. „szeretteid” az őrületbe kergetnek, isten sem véd meg tőlük
  17. Egyik gyermeked sem akar magához venni, szegényházba tesznek el
  18. Michelangelo vagyok, de legfeljebb széklábakat faraghatok
  19. Élve kell lenyelnem a kígyót és a békát
  20. A nyakamba varrnak egy zabigyereket, s el kell tartanom
  21. Minden nap triplán is bizonyítanom kell munkaalkalmasságomat
  22. Kapcarongyként előrángatnak, majd ismét eldobnak
  23. Ha nem ugrasz ki a repülőből, akkor kilöknek ejtőernyőddel
  24. Nincs emberi védelem a szúnyoginvázió és a sáskajárás ellen
  25. Átnevelő táborokban kimossák az agyad és hibernálják a szíved
  26. Kikötözött élő céltábla vagy, rajtad tanulnak a késdobálók
  27. Olyan undorító bűzt árasztok, hogy még az állatok is elkerülnek
  28. Fokozatosan megcsonkítanak, s csak nem jön a várt kegyelemdöfés
  29. Valahogy mindig egy horrorkrimibe kerülsz, persze áldozatként
  30. Űrutazásra indultál dögunalmas robotemberek társaságában
  31. Csak az ürügyet keresik, hogy beléd kössenek és kikészítsenek
  32. Nem élvezheted kemény munkád gyümölcsét: elrekvirálják, elzabrálják
  33. Hol jeges árvíz pusztít, hol irtózatos aszály
  34. Jó napom van, ha a kihűlt és földre öntött moslékból zabálhatok
  35. Számodra megoldhatatlan feladatokkal kell birkóznod
  36. Úgy nappal mint éjszaka fülsértő, fülsiketítő zajártalomnak kitéve
  37. A bűzt kivéve végleg bezárul előtted az illatok világa
  38. „Az öreg hölgy látogatása” alatt mintegy vérdíjat tűz ki fejemre
  39. Járványszerűen terjed a feljelentgetési láz, s a pereskedés
  40. Mindenki mindenben harcol mindenki ellen – nincs szövetséges
  41. Ébren rémlátomás gyötör, éjszaka rémálom és lidércnyomás
  42. Sikeresen eltiltanak szent hivatásod gyakorlásától
  43. Össznépi társasjáték az istenkáromlás és a vallásgyalázás
  44. Örök sötétség borul elmémre és a Földre
  45. Elszakítanak szerelmedtől – minden és mindenki közétek áll
  46. A titkosrendőrség és a maffia egyszerre akar végleg elnémítani
  47. Megvesznek a vadak, megvadulnak a háziállatok s emberre vadásznak
  48. Nemcsak megtűrt sőt támogatva védett, de kötelező a homoszexualitás
  49. Az állam vagy az ex-házastárs elveszi gyereked és ellened neveli
  50. A szegények egyre szegényebbek lesznek s átlépik a nyomorküszöböt
  51. Szemérmes nőként meztelen vesszőfutásra ítélnek, s végrehajtják
  52. Az orvosok abban versenyeznek, ki tud nagyobb műhibát elkövetni
  53. Leszázalékolnak, leselejteznek s mint ballasztot kidobnak a léghajóból
  54. A pedagógusok vagy szadista mizantrópok vagy pedofil kéjencek
  55. A hallani is rettenetes cigányátkok egytől egyik megfogannak rajtad
  56. Az óceánon hánykolódik egy tutaj és valakit meg kell enni
  57. Nincs egészséges ember, csak ki nem vizsgált beteg
  58. A libidó és a potencia között fordított arányosság van
  59. Ingyencirkusz vagy a népnek: víziszonyosan a mélyvízbe dobnak
  60. Mint Midasz királynak, amihez hozzáérek, az mind arannyá válik
  61. A vizsgaláz leblokkol, mégis folyton vizsgáztatnak
  62. Agorafóbiám van, mégis állandó közszereplésre kényszerítenek
  63. Kihirdetik az ideiglenes statáriumot, de soha nem vonják vissza
  64. Kegyetlenül viszket a bőröm, s nem tudom nem véresre vakarni
  65. Mások ürülékéből és vizeletéből juthatok csak éltető tápanyaghoz
  66. Hírbe hoznak, hogy „beszerveztek”, suttogó propagandával kompromittálnak
  67. A kitehetetlen „vendégek” felélik vagyonom, lelakják házam, felőrlik idegeim
  68. Nemcsak az utcára nem merek kimenni, de otthon sem vagyok biztonságban
  69. Az állam vagy az egyház mindenbe beleavatkozik: nincs magánélet
  70. Gyermeked terrorizál, átvág és kifoszt, majd hajléktalanná tesz
  71. Bélpoklos zabagép vagy: csak eszel és ürítesz, eszel és ürítesz…
  72. Nem engedik, hogy pihenj vagy aludj – ha elbóbiskolsz, felráznak
  73. Örökké „átmeneti pénzzavarban”: csak lejmolok és kölcsönkéregetek
  74. Mintha nem is lennék: levegőnek néznek, semmibe vesznek
  75. Gúzsba kötnek, s azután kéne bizonyítani: a parkett ördöge vagy
  76. Nemcsak a sajtót, a postát, de már gondolataim is cenzúrázzák
  77. Vagy sterilizálnak vagy fajtenyésztési kísérletezésre használnak
  78. Meztelenül kell állig felfegyverzettekkel a (jobb)létért küzdened
  79. Méregkeverők készítik el legkedvesebb ételeidet s te beveszed
  80. Ember embernek farkasa, de sokára vedlik csak le a báránybőrt…
  81. Mekk mester jön szerelni, javítani a lakásomba
  82. Egyszerre mondja fel minden gép, szerkezet stb. A szolgálatot
  83. Természeti környezetemben leforgatható egy Holdon játszódó film
  84. A tárgyaknak  gonosz lelke van: a legeslegrosszabbkor romlanak el
  85. Egy gyorstalpalt vagy egy ál-szemsebész műtőasztalán fekszem…
  86. Érzéstelenítés nélkül: foghúzás, bőrátültetés, „kaparás” stb.
  87. A jó lábad amputálták, a „rossz” viszont szépen gyógyul
  88. Mindenért „végtelen” hosszú sorokat kell kivárni a bizonytalanságban
  89. Váltott hajcsárokkal egyfolytában űznek, noszogatnak és tuszkolnak
  90. Nincs se anyagi, se erkölcsi hiteled, nem előlegeznek bizalmat
  91. Nagyon elszegényedik, beszürkül és beszűkül stb. Szemed világa
  92. Beleegyezésed nélkül vizsgálnak, kezelnek, műtenek, gyógyszerelnek
  93. Előbb drogfüggővé tesznek, majd elvonókúrára kényszerítenek
  94. Az agitációs-propaganda dömping mint úthenger át- és átmegy rajtunk
  95. Mióta eszemet tudom, kül- és belháború folyik a nagyvilágban
  96. Vadnyugati anarchia: ököljog van, s az erősebb kutya baszik
  97. Az égvilágon minden eladó – pénzért bárki megvehető
  98. Csengőfrász hajnalonként: stresszes leizzadás és reszketés
  99. Minden csupán „pót”: citrompótló, pótmegoldások és istenpótlékok
  100. Semmi nem természetes, minden mű: a virág, az étel, a ruha, a szív
Képtalálat a következőre: „bagdy emőke könyvek”

*

Képtalálat a következőre: „bagdy emőke könyvek”

P.s.:

Életminőségünk romlása/rontása

Rossznak tartott korban-helyen születni-halni

A halmozottan hátrányos adottságok-helyzetek

Ördögi zsarnokság – mindenki szem a láncban…

Mert hát senki sem – csupán – vétlen áldozat,

A balsors peches, balszerencsés alanya-tárgya,

Hanem szellemi-társadalmi súlyával arányban

Aktív-passzív közreműködő, cinkos bűnpártoló,

Aki segíti-hagyja, hogy így legyen, maradjon…!

És aki nem is próbál a szarból aranyat csinálni…

Boldogtalansága okát külső körülményekben keresi,

Saját felelősségét pedig minimalizálja, sőt: hárítja:

Pedig a legtöbbet ő árthat magának és szeretteinek…

Képtalálat a következőre: „bagdy emőke könyvek”

 

 

 

 
Haragosok.
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 12. kedd, 09:11

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék



TIZENHATODIK SZAK.
Haragosok.

Tűzrűl pattant gesztenye.

Méreg ette ember.

Habzik a’ szája, mint a’ veszedt kutyának.

Nem tud mit tenni mérgében.

Véres a’ szikrát hányó szeme.

A’ ki méreggel jár, meg is mérgesedik.

Be jó: hogy szikrázó szeme előtt pora nincs.

Széna van a’ szarván.

Mint a’ gólya, kígyót, békát okád más ellen.

Szünetlen mérgelődik, mint a’ láncolt komondor.

Pattog, mint a’ száraz fenyő.

Két élű pallos.

Acél is egyszer’smint, koha is.

Csikorgattya fogait.

Alig, ha meg nem eszi a’ méreg.

Meg ette a’ méreg.

Kicsin a’ bors, de erős.

Kicsin a’ bors, de tüzes.

Ma farral kölletött föl kelnie az ágyban.

Kis csupor hamar forr.

Meg mutatta kicsoda micsoda.

Tüzes, mint a’ puska por.

Hamar lobban, mint a’ puska por.

183Mérgesen feni a’ fogát.

Szeretik magokat, mint a’ macska, és kutya.

Marja a’ nyelvét.

Komor kedvű.[1]

Még a’ bárányban is benn a’ méreg.

Agyaras vad kan.

Nem érti a’ tréfát.

Tüzes nyárssal állott ellene.

Rágja marja körmeit.

Hánnya szeme’ szikráit, mint az edzett vas.

Föl fútta magát, mint a’ pölhös béka.

Hamar fel lobban, mint a’ száraz szalma.

Fel háborodott mint a’ bús tenger.

Ki mutatta foga fehérét.

Alig fúhat, úgy mérgelődik.

Fel forrott benne a’ méreg.

Csunya lúd mérgű.

Maga magára is boszszonkodik.

Még a’ tiszta vizet is fel zavarja.

Senki sincs békkel mellette.

Gát rontó zápor.

A’ járó kelő ember se hagygya békkel.

Haragos menkő.

Tűzes menkő.

Bokájában is tűz van.

184Reszket mérgében, mint a’ kocsonya.

Boszszút állani nem vitézség.[2]

Török fajta.

Tatár fajta.

Fel, borzad mint a’ mérges Komondor.

Semmi se fér fogára.

Tajtékszik szájja, mint a’ vad kannak.

Dúl, fúl mérgében.

Dúl, fúl magában.

Az okos harag, néha az erőnek éle.

Marakodik mint a’ kutya.

Mézet övén méreggel telik.

Méz helyett a’ virágbúl is mérget színna.

Apja tűz, annya puska por, fia csupa láng.

Minden falat méreggé válik benne.

El hal mérgében.

Fog csikorgatásban foga is el kopott.

Mindent orrára vesz, mint a’ disznó.

Mérgében szinte minden fogait ki töri.

Haragos tenger.

185Kardot kötött.[3]

Hamar fel rottyan, mint a’ forró kása.

Ördöggel határos.

Pogány termés.

Mindenbe bele kötelődzik.

Garázda, mint a’ részeg ember.

Véres szájú Farkas.

Mindent öszsze szaggat.

Ruháját is le szaggatná, ha módiban volna.

Semmit se hágy helyén.

Mindennel tengelyt akaszt.

Mindennel újat von.

Szelídebb nállánál még a’ vad ember is.[4]

186A’ tömlöcben is adtáz.

Fület hasogatnak mérges szidalmazássai.

187Haragszik a’ fényes napra is.

Mérgében ajakát is el rágta.

188Vércse szemű.

Agyarkodik, mint a’ leg dűhösebb vad kan.

189Nincs a’ kinek ne vécsen.

A’ viz is méreggé válik benne.

190Harag ötte ember.

Annya’ méhhében is magát rázva haragudott.

191Több epéje mint vére.

Méreg emísztette gyík.

Epe sáppasztotta.

Szeme szája vérzik.

Vigyorittya fogát, mint a’ mérges kutya.

Semmi rokoncája mérgének.

Mindenfelé rugdos, mint a’ szilaj csikó.

Jó szó se vehetni tölle.

Haragos Tígris.

Nem lehet vele gyalog beszélleni.

Félnek haragjátúl, valamint a’ tűztűl.

Mindenbe bele kapcáskodik.

Hozzá képest szelid a’ menykő.

Senkinek se embere.

Fel lobban, mint a’ szösz.

Másnak orra alá tormát reszel.

Fittyet hány másnak orra alá.

Ha el éri, szemeit is ki körmöli.

Vér helyett (élete ereiben) méreg a’ mi szökik.

192Tűz szikra két szeme.

Ki tesz akár minő marakodó kutyán.

Éllel áll akár ki ellen.

El nem lakhatni vele egy városban.

Ebnek se baráttya.

Mikor gyónik, akkor is veszekszik.

Öszsze vész maga magával is.

Ő faragja a’ menykövet.

Ki teccik szemeibűl az epe.

Pörrel kezdi, patvarral végzi.

A’ narancs, ha nagyon facsarják keserű.

Ráncos homlokú, pislogó szemű.

Senkinek se Rokona, se baráttya.

Senkivel se alkhatik meg az egész városban.

A’ dobosra is mérgelődik: hogy jobban nem veri.

A’ haragos, ha magához tér, magára haragszik.

Tűz kövéhez vagyon acéllya alkalmaztatva.

Okádgya a’ szikrát, valamint a’ lidérc.

Meg járta az epe, tüdejét és májját.

El futotta az épe, mint juhot a’ tárog.

Tűzes láncos menykő.

Nagyobb haragja, mint maga.

Mérges gomba.

Talán csalánra vizellett.

Kakas pujka.

Tűz van a’ ház födelén.

Egy szót ezerrel tromfol.

Lángot vetett orcája.

Fújja immár pofáját.

Tüstént ki szúrja szemedet.

Mindennel civakodik.

H a’ tűzre teszed, ki pattan.

Tűzben a’ kukorica nem pattogosabb.

193A’ kis bögre hamar forr ugyan, de hamar is apad.

Egygyik várban haragszanak, A’ másikban nem tartanak.

Szava édes, de fullánkos.

Mérgében meg repedt.

Rosz tanácsos a’ haragos.

Hol a’ harag nyertes, vesztes a’ nyugodalom.


A’ herűlt bikát (egy szóval) Komornak nevezik az alfőldiek. Ennek mérge akkor teccik ki, midőn (heréjének el vétele után) föl eresztetik. A’ fákra aggatott subákat le szarvallya. Minekutánna mérgét ki fútta, bömbölve el bújdosik. Soha többé víg kedvét nem tapasztallyák. Bú bánattal tele van, akkor is, midőn jármon húz.
Pekri Lőrinc az a’ hires Erdélyi vitéz sok jót tett a’ Megygyesi Szászokkal, midőn várossokat az ellenségeknek kezei közűl ki csikarta. Vitézségét folytatván, midőn hozzájok diadalommal viszszá jött, két napot kért töllök katona ki nyugtatásra. De közűllök egygyet se eresztettek bé a’ városba. Midőn Tiszttyei arra ingerelnék Pekrit: hogy állyon boszszút a’ hál’adatlanokon: akkor mondotta: hogy boszszút állani nem lenne vitézség. Ezen fölűl így szóllott: ha midőn velek jót tettünk, egy napot engedtek a’ városban, ha most velök roszszúl bánnánk, máskor egygyet se engednének.
Midőn második Soliman Török Császár Sziget várát ostromolni kezdette; azt az erősséget Zrínyi Miklós (az a’ halhatatlan emlékezetű Magyar vezér) erősen védelmezte. Bassáival tanácsot tartván a’ Császár, meg egygyeztek abban: hogy mivel a’ vár’ föl adássának akkori jele az lenne: ha a’ várbúl maga kardgyát a’ Török Császárhoz vitettetné Zrinyi, levelet írand néki: hogy azt cselekedgye. A’ levél ily kurta volt: Küld el kardodat, ha élni akarsz: De Miklós is ily kurtán: Magad gyere a’ kardért, ha halni akarsz. Ezután föl kötötte kardgyát, és vitézzeivel ki tört a’ várbúl, és a’ Törökökre esett Solimannal egygyütt, ő is meg halt.

[4] Csudálkozásra méltó történet: hogy még 1781-dik esztendőben (Brassó város mellett Erdély országban) egy vadembert találtanak, kinek környűl állásait írásba foglalta Frónius Mihály, eképpen:

Brassónak egy Oláh lakossa (a’ külső városban) abba az erdőbe ment, mely (Brassó, és Oláh ország között) szélesen, és hoszszan el terjedett. A’ mint abba elég mélyen bé hatott, szemeit egy magos fára történetbűl vetette, melyen valami mozogni láccatott. Azt eleve medvének lenni gondolta; ugyan azért sokáig nem mere hozzája közelíteni. Osztán néki bátorkodván észre vette: hogy az emberhez nagyon hasonlitanak. Hozzá szóllott; de feleletet nem vett; sőtt mindenkor föllyebb ment, ’s föllyebb mászott. Osztán fa levelekért nyúlt, és azokat jó ízűen meg ötte. Bátrabb lévén az Oláh, utánna mászott a’ fára, és minekutánna lábait, nagy nehezen el érte azokat öszsze kötözte, és a’ fárúl le vonta. Lábait ugyan meg oldotta osztán; de (kezeit hátra kötvén) Brassóba bé hajtotta, holott is más nap házrúl házra hordozta, és pénzért mutogatta. Ekkor őtet én is meg láttam.

Termete középszerű. Tekíntete vad. Szemei mélyen bé estek, és szilajon forogtak. Homloka nem dombos, hanem inkább bé horpadt’ keskeny volt, és bé nött. Haja (mint a’ hamú) szürkés. Szömöldökét sörtének mondhatni. Mind a’ kettő szeme előtt csüggött. Orra pisze, és nagyon bé lapúlt. Szájja tátott, melyen a’ lélekzetet nem annyira szívta, mint hörpölte. Nyaka nem kövér, hanem fel puffadott. Gégéje mellett gelvás. Nyelve lusta, és nehezen forgó. Ábrázattya előre nyúló. Orca’ pofája inkább bé esett, mint gömbölyű. Ez is (valamint egész képe) mocskos sárga szinnel futtatott.

Ennek az allatnak első láttattya is meg mutatta azt nékem: hogy benne az okoskodó ész úgy volna el altatva, mint a’ gyermekekben, és a’ bolondokban. Ezen gondolatomat jóvá hagytam akkor: midőn a’ bolondok’ házokat meg látogattam Bécsben. Itt is semmi nyomát nem láttam az okoskodó észnek; holott őrjökben annak nyilvánságos jelei magoktúl is ki teccenek.

Testtye (főképpen hátán és mellyén) egészszen szőrös. Mind karjai, mind láb szárai sokkal húsosabbak, és izmosabbak voltak, mint a’ szelíd embereké lenni szoktanak. Egész bőre toporodva ráncos, és éppen oly sárgás szinű, mint az orcája. Markában a’ bőre vastag. Körmei fölöttébb hoszszak. Könyökén, és térdén fontos talphoz hasonló volt bőre. Két lábon járt ugyan fel egyenesedve; de lépéssei lomhák, és röstek. Minden léptében magát egygyik lábrúl a’ másikra lükte. Feje előre hajúltt. Ez onnant eshetett: hogy talán (erdei lakássában négy kézlábakon járt.

Eleintén bocskorban, vagy csizmában éppen nem akart járni. Beszélleni semmit se tudott; hanem mormolt valamit. Midőn őtet az Oláh kölletinél tovább hajtotta; érthetetlen hangzatot ejtett. Ez osztán (midőn fát vagy erdőt látott) síránkozó nyifogásokra változott. Ez történt vele abban a’ házban is, melyben én laktam: midőn ablakombúl egynehány fákra vetette szemeit. Nékem úgy teccett mintha oda való nagy vágyódássát jelentette volna.

Semmit se mutathattak néki ollyast, a’ miben leg kissebb gyönyörűségét tapasztalhatták volna. Se szót, se intést, se más jelet nem értett. Mind egy volt előtte: akár nevetőt, akár haragost látot. Ezeket (minden meg indúlás nélkűl) egyképpen szemlélte. Nem vala benne semmi természeti gyorsaság, vagy valami iránt leg kissebb hajlandóság; a’ mit másként a’ vad aszszonyokban látni, a’ mint Condamine a’ magájérúl beszélli. Részt semmin se vett.

Nem avatta magát semmibe. Nem kapott semmin, és (főképpen fogságában első esztendeiben) semmivel se gondolt. Ennek oka a’ löhetött: hogy új álladalmával egészszen ösmeretes nem vala; és így búsonkodva kévánkozik vala ama régire. Éppen ennek tulajdoníthatni azt is: hogy (fogságának elején), közelebbről látván a’ fehér’ személyeket, irántok semmi indúlatot nem érzett. De osztán (fogságának harmadikában) ki teccőbb ösztönei láccattak, melyet különös nevetésseivel is mutogatott vala.

Valami kedvetlenséget csak akkor mutatott, ha fájdalmát valósággal érzette. A’ mi mások előtt első látárra is borzadozást, vagy félelmet okoz; ő azt, minden háborodás nélkűl, szemlélte. A’ leg nagyobban is semmi veszedelmet nem látott. Példáúl: ha valaki egy gömbös tűvel elevennyére szűrt; futásnak adta magát. Azt is minden irtózás nélkűl szemlélte: midőn a’ mezítelen kardot nyaka körűl hordották, vagy mellyinek szegezték.

Különös volt benne az is; mely őtet a’ többi vad állatoknak tulajdonságjoktúl meg külömböztette: hogy az idegenektűl éppenséggel nem félt. Néki mind egy volt: akár csoportosan gyülekeztek hozzája a’ látogatók; akár magára hagyták a’ házban. A’ muzsikának semmiféle neme nem víditotta őtet; nem is gyönyörködtette szívét. Csupán azt lehetett benne észre venni: hogy midőn a’ dob szót hallotta meg rettent, és más valahová ügyeközött. Talán ekkor a’ menydörgés jutott eszébe, melytűl az erdőben félhetet.

Azon leg kevesebb indúlatok közűl (melyeket a’ deákok Passióknak neveznek) csak az az egy tapasztaltatott benne: hogy örökké az erdőbe, haza kévánkozott. De üdővel (minekutánna mostani állapottyát meg szokta) ez is vagy meg enyhűlt benne, vagy pediglen elmúlt. Észre vehető kedvetlenségét, és valami haragot jelentő indúlatot csak akkor tapasztaltak benne: midőn vagy éhségét vagy szomjúságát annak üdejében ki nem elégíthette. Ekkoron mindent meg marni akart, holott egyébkor se embert, se másállatot nem bántott.

Természetét se meg nem változtatta, se hogy baromnak tessék le nem allyasította. Sőtt ki teccettek emberi érzékenységei főképpen akkor midőn az Oláhtúl házrúl házra vitetett. Előtte szomorúan erre és amarra bicegett, ’s vad szeme’ forgatássa után, morgott is. Semmiben soha semmi részt nem vévén, akár mit látott, csak arrúl láccatott gondolkozni, előbbi szabadságát hogy nyerhetné viszszá. Ezt az után észre vévén az Oláh,valahánszor vele a’ városon ki ment, mind annyiszor jól meg kötözte őtet, és minden póráz nélkűl maga előtt hajtotta.

Fogságának fél esztendejében csupa fa levelet övött, és füvet, néha nyers húst is. Ez után az emberi eledelekhez szoktatták, és főképpen a’ fött ételekhez. És íme tüstént tapasztalták rajta: hogy vadsága szemlátomást múlnék, és emberi módra meg szelidűlne.

Hány esztendős lehetett pedig, midőn meg fogattatott? nehezen akadhatni reá. Én őtet huszonegy, vagy huszonkettőnek lenni azért mondottam: mert növésse meg állapodott. Semmiféle beszédet meg nem tanúlhatott. Három esztendővel az után ismét meg látogattam őtet: akkor is szinte akkora, és valamint ennek előtte szótolan is vala. De sokkal szelidebbnek, és nyugodtabb elméjűnek tapasztaltam őtet. Járása is frissebb, és rendesebb. Ekkor leg kedvesebb eledele vala a’ kása, azt már kanállal is ötte.

Lassan lassan hozzá szokott a’ ruházatokhoz is. Vétettettek föl vele csizmát is. De ezeknek vagy rongyosságjokkal, vagy kopottságokkal semmit se lánccattatott gondolni. Üdővel (magára hagyattatván) meg találta az Oláhnak gunyhóját, hálni haza is járt minden nap. Ha üres korsót adtak kezébe; a’ kútra ment azt meg is töltötte, viszszá is vitte. E’ volt ez az egy szolgálat, melyet az Oláhnak tett. Egyenesen el tudott azokhoz a’ házakhoz is menni, melyekben őtet jól tartani szokták.

Noha sokféle tetteibűl elégképpen ki lehetett azt venni: hogy ő az embereknek némely cselekedeteiket követni: vagy is (igazabban szólván) majmozni tudná; még se lehet mind az’ által mondani: hogy azon természeti munkákon kívűl, melyek az étel, ital, alváshoz igen közel járnak más egyebet úgy tanúlt volna meg: hogy azt el ne felejtette volna. Éjtszakára ágyát maga készitette el, azután le feküdt.

Nálla a’ pénzzel való élés ösmeretlen vala. El vette ugyan azt; de csupán azok okra nézve: hogy azzal valamint a’ gyermek játszhasson. Nem mutatta semmi kedvetlenségét, ha vagy el vesztette, vagy ha tőlle el vették. Mindenkor, és mindenben hasonló volt azokhoz a’ gyermekekhez, kikben a’ természeti tehetségek ki fejtőzni akarnak. De ez abban semmi szembe tűnő előmenetelt nem tehetett, hanem mindenkoron ugyan azon egy állapotban maradott.

Abban is igen hasonlított a’ gyermekekhez: hogy minden csekélységre el bámúlt. De hamar bámúllása után ismét másra fordította szemeit, hogy ismét bámúlhasson, és ez neki vigasztalássára lenni láccatott.

Midőn maga előtt a’ tűkörre tekíntett, a’ benne ki teccő képet a’ tűkör megett kereste. Gyönyörködve hallotta Klavéromnak hangját; de félve vonta vala el magát, midőn a’ vastagabb drótokat arra kénszerítettem: hogy nagyobb hangot vessenek. A’ dob szó láccatott őtet háborgatni ekkor is. Midőn Brassó városát 1784-dik esztendőben el hagytam, őtet életben hagytam. De az ólta nem értekeztem felőlle.

 

 

 
Kemény Zsigmond: Arany Toldi-ja
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 12. kedd, 09:51

Képtalálat a következőre: „toldi”

KEMÉNY ZSIGMOND

ARANY TOLDI-JA

Képtalálat a következőre: „toldi”

 

1

Ki volt Toldi Miklós, mikor élt, és mit tett?

Gyakran gondolkodtam ezen én magamban,
Keveset olvasok róla krónikában.

Mondhatnám Ilosvai szerint.

Mindenesetre felötlő, hogy történetíróink e névről mélyen hallgatnak.

Sőt úgy látszik, miként még a XVI. század közepén is már igen kevés ének s költői elbeszélés keringett Toldiról, s a fönnmaradtakban is csak egy része volt a nép ajkain élő hős tetteinek közölve.

Legalább ide céloz Ilosvai, midőn mondja:

Mostan emlékezem az elmúlt időkről,
Az elmúlt időkben jó Tholdi Miklósról,
Ő nagy erejéről, jó vitézségéről;
Csuda, hogy mindeddig sem emlékeztünk erről.

S midőn panaszolja:

Az énekszerzők is feledkeztek dolgokban.

Irodalmunk történeteinek legkitűnőbb búvára, Toldy Ferenc, Toldi Miklós létezését is kétségbe vonja.

Idézem, hogy kiindulási pontul használhassam, az ő egyetemi eléadásaiból a következő sorokat:

"A Toldi Miklós mondája sokkal bensőbben van a magyar népköltészettel összekötve és sokkal jelentősebb, hogysem puszta megérintésével beérjük. Toldi Miklós korát illetőleg, Ilosvai szerint, ki e mondatát a XVI. században dolgozta ki, Toldi Miklós Róbert Károly és Lajos királyok alatt élt volna; Rádai Pál idejében, ki 1677-ben született, s a Toldi-mondát fészkében, Nógrádban, ismerte, a hős már Mátyás király korába volt áttéve, s ennek hősei közé iktatva; így ismerte Dugonics is a múlt században. A história ez érdekes alakról mélyen hallgat. Én abban egy, a magyar őskorból vagy éppen eleink mítoszából fennmaradt töredéket vélek fölismerni, melyben az a Toldi, kire utóbb a "Miklós" keresztyén név tapadott, a testi erő és ügyesség, a bátorság és szívbeli derékség képviselője volt, körülbelül mint a helléneknél (Héraklész), föníciaiaknál, indoknál stb. is tiszteltettek ily magánéleti hősök, kikkel jellemben a mi Toldink meglepőleg egyezik. - E monda aztán a nép emlékezetében századról századra hol csonkult, hol bővült, sőt a változott hitnézettel maga is átalakult, s hovatovább újabb s újabb korba tétetett."

Megvallom, nem szeretek Toldy Ferenc barátommal irodalmi történeteinkre vonatkozó kérdésekben meghasonlani; mert ekkor mindig valószínűbb, hogy én tévedtem.

De mégsem hallgathatok el néhány igénytelen észrevételt.

Érjenek, mennyit érhetnek.

Toldy Ferencet azon elméletre, hogy a Toldi-monda a magyar őskorból vagy éppen eleink mítoszából szállott volna reánk, természetesen nem históriai nyomok vezették; mert itt adatokról szó sem lehet.

Őt e sajátságos nézetre, mint látszik, főleg következő ok csábítá: Toldy tudta, hogy mind a helléneknél, mind a föníciaiaknál, perzsáknál, indoknál s több más népeknél a mítoszba átment s vallásos tisztelet tárgya volt egy-egy hős, ki rendkívüli testi ereje s csodálatos kalandjai által népeket ragadott bámulatra, s a későbbi nemzedékek képzelődését is hatalmasan izgatta. E hős a helléneknél Héraklésznek neveztetett, a perzsáknál Rustemnek, s más helyt más nevet hordott. De a mondakör, mely viselt dolgaikról a hitregékbe olvadt, bírt némely közös jellemvonással, s bírtak azon egyéni tulajdonok is, melyekkel a különböző népek Héraklészei felruházva valának. Miből aztán némi hihetőséggel lehetett gyanítani, miként egyfelül a mondakör közös forrásból támadt, s ment néptől néphez át, másfelül az, kinek nevéhez kapcsoltatott, mindenütt csak szimbolikus, nem pedig létező egyén volt; vagy ha létezett is, nevén kívül majd mindent, tetteket és jellemet, egymástól távol lakó népeknek költői s vallásos emelkedettségétől nyert ingyen ajándékul.

Toldy Ferenc az ily szimbolikus hősökkel, az ily Héraklészekkel kezdé összemérni a mi jó Toldi Miklósunkat, s közte és amazok közt hasonlatosságokat fedezvén föl, letörlé róla a keresztyén Miklós nevet, s átköltözteté őt a pogány magyar korba, mit csupa következetességből is tennie kellett, ha a Toldi-mondakör a görög, vagyis inkább az eredetileg ázsiai mondakörhöz lényegesen hasonlítana.

De éppen itt van a bökkenő.

Én előbbször azt sem igen hiszem, miként az indoktól a görögökig ama különböző nevű Herkuleseknek, kik mitológiai alakokká váltak, mondakörei oly meglepőn egyeznének, miként közforrásbóli származásuk kétségtelen legyen.

Azonban hagyjuk ezt vitatás nélkül. Mert a fő kérdés ez: van-e a Toldi-mondakörben csak annyi közös családvonás is, amennyit a hitregei Herkulesekében találunk?

Lássuk!

Amazoknál már a születésnél vagy a bölcsőnél kezdődik a rendkívüli, a csodás, mintegy előjeléül a fénynek és dicsőségnek, mely életöket körülsugározza. Rustemet a griffmadár növelte föllegekig érő szirten; Héraklész még a bölcsőben fojtott meg kígyókat.

És Toldi Miklós?

Erős vastag gyermek Tholdi kicsin korában -

verseli róla Ilosvai; mit örömest elhiszünk, de csak akkor bámulnánk, ha az egészséges gyerekek általában nem volnának köpcösek.

A Herkules-mondakör hőse mindenütt groteszk alakú csodalényektől - melyek emberi és állati vegyületből voltak szerkesztve, vagy pedig úgynevezett szörnyetegektől, melyek hellén földön iszonyú agyarakkal s torokkal bírtak, de a melegebb légű Ázsiában már tüzet is okádtak - menté meg az egész országot, s ezáltal emelkedett, hogy érthetőség végett anakronizmust használjak, történelmi magasságra.

Továbbá az ilynemű hősmonda körében a barang játszik főszerepet. A hellén Héraklész a világ végéig ment, s útjának párkányát, a "ne továbbat" oszlop jelölé. Az ázsiai vagy afrikai Héraklészek is hasonló vándorlásokkal tüntették ki magokat, s mindenütt, hol megfordultak, mozgás támadt, változások történtek. A barang pedig azért volt szükséges, mert a mondakör hősét, miután az már helyi nevezetességgel bírt, világtörténelmi egyénné avatta.

S ugyan van-e a Toldi-mondakörben ezen közös családvonásból valami?

Az egész Toldi-mese akrobatai próbatétek férceletéből áll. Végre a héraklészi hitregék még a testi erő nyilvánításaira nézve is oly közös jellemmel vannak felruházva, mely egyedül a Toldi-mesében hiányzik.

Azok hőse ti. erotikus irányban is bámulatra ragadja a világot, s míg a hellén Héraklész durva kicsapongásaival szaporítá csodatéteit, a spirituálisabb szellemű India és Perzsia Héraklészei fiaikból s unokáikból nagy dandárokat alkottak, szétverni különböző hírneves királyok táborát.

Lehet, hogy tévedek; de úgy hiszem, miként alig van a középkornak egyetlen lovagregénye is, melynek hőse a héraklészi mondakörhöz s a hitregei tulajdonítványokhoz közelebb nem állana, mint éppen Toldi.

S az is különös, hogy Toldy Ferenc barátomat Toldi Miklós jellemében a következő tulajdonok frappírozzák: az erőbátorságügyesség ésszívbeli derékség. Ezekért hiszi őt Héraklészhez hasonlónak, s ennélfogva jelképes - szimbolikus - egyénnek.

Nem elegyedem Héraklész tulajdonainak vizsgálatába, de Toldi Miklós ügyességére nézve egyetlen monda sem létezik. Sőt a róla keringő adomák színezete reám azon benyomást teszi, hogy őt a nép inkább nehézkes, mint fürge vagy leleményes egyéniségnek képzelte. Mi pedig szívbeli derékségét illeti, ha a nemeslelkűség s a legyőzöttek iránti irgalom teszi ezen erény fő alkatrészét, akkor a Toldi-mondakör, mint később ki fogom mutatni, e részben nem sok adatot nyújthatott Toldy Ferencnek.

Miután tehát nincs okunk itt ázsiai hitrege-töredékeket s Árpád táltosai által megénekelt szimbolikus hőst keresni, fönnmarad a másik kérdés: hogy vajon egyetértsek-e Toldy Ferenc barátommal, ki legalább annyit akar velünk elhitetni, hogy a szóban forgó mondakör valószínűleg Nagy Lajos koránál is régibb eredetű, s az előbbi századokból vándorolt kezdetben Nagy Lajos, utóbb Mátyás udvarába?

Őszintén bevallom, hogy arról: vajon a két király közől melyiknek idejében keletkezett a Toldi-monda, semmi határozott nézetem sincs.

De másfelül nem vélhetem, miként létezését helyes tapintattal vissza lehessen vinni őskorunkba vagy csak a XI-XII. századba is.

Hol talál az én tisztelt barátom a középidő ezen szakából reánk szállott verseskrónikákat, költői elbeszéléseket s mondákat, melyekben az erejéről és vitézségéről bámult hős vallásos színezetű tettekkel ne fénylenék? Artus király asztalkörének és a sz. Grál szövetségének bajnokai kardjokat s láncsájokat keresztyéni célokért is működtették. Garin le Loherain és mások a medencét keresék, melybe Krisztus vére s verítéke hullott; Perceval sok kaland után meglelte azt. És nem volt a viaskodó s öklelő monda-hősök közt senki, ki legalább egy elrablott apácát ne szabadított volna meg.

De ellenvetheti Toldy Ferenc barátom, hogy az akkori magyarok gondolkozásmódjába s így népmondáiba is kevesebb vallásos színezet vegyült, mint a többi európai nemzetekébe.

Jól van!

Keressünk tehát más ismertetőjeleket.

Kapcsolódó kép

Kétségtelen, hogy a középidő ezen századainak mondaköreiben a kalandorok találkoztak egy-egy varázslóval, jóssal vagy boszorkánnyal, s ha fiatalok voltak, megszerette őket egy-egy kedves tündérnő, mint Argirust Ilona, s Ogiert a hasonlíthatlan bűbájú Morgana. Mi pedig a kiválóan csak öklöző s buzogányforgató bajnokokat illeti, kik közé a jó Toldi Miklóst sorozzuk, ezek is bőven részesültek a csodákban. Óriásokkal gyűlt meg a bajuk, sárkányokkal kelle megküzdeni - hisz a Báthory-család ősei is ezt tették -, s még szerencse volt, ha valahol bősz rémre nem akadtak, melyen a kard sem fogott, hanem csak vagy ima, vagy mágusi mondat, vagy talizmán.

Szóval: minden e korú mondakörben kellett fantasztikus elemnek lenni.

S tudjuk, hogy most is a nép az oly mesét, mely "hol volt, hol nem volt"-on és "élt egyszer"-en kezdődik, s mely régi, igen régi eredetű, örökké csodákon fonja át.

Miért történik hát, hogy mindezek dacára a Toldi-mondakör oly kiémedt, oly józan, és semmi babonás, káprázatos, fantasztikus, természetfölötti téren nem mozog?

A sok forgatás és áttétel miatt lehámlott róla, ami csak rajta ősszázadi volt - jegyezhetné meg valaki.

Ez olyforma felelet volna, mintha egy ritkaságtárban szomszédom így szólana: íme, itt én egy régi kést vélek fölismerni, melynek csak nyele és vasa új.

Most már továbbhaladva, még két tételt bátorkodom állítani. Először: Toldi Miklós ahelyett, hogy csak jelképes személy volt volna, oly határozott egyediséggel bírt, hogy másodszor: épp ennél fogva a tetteiről keringő mondakört a nép nem olvaszthatta egészen saját szellemébe, s költészetével nem alakíthatá át teljesleg. Fönnmaradtak némely jellemvonások Toldiból, melyeket a nép, úgy látszik, emlékezetébe vésett, s eszményítés nélkül szállított hozzánk, s tulajdoníttatnak neki oly tények, melyek annyira ellenkeznek a nép költői felfogásával, hogy históriai adatoknak tekinthetők.

Legyen szabad részletekbe ereszkednem.

Toldi pályája gyilkosságon kezdődik.

Említtetik, hogy rá Györgynek, az idősb testvérnek:

nagy haragja vala,
Szerető szolgáját mert megölte vala.

Ezért a törvény kezébe volt esendő, s hogy büntetését kikerülje, mint Ilosvai verseli:

... réten, nádon Miklós bujdosik vala.

A felhozott gyilkolás magában még nem népietlen!

De a motiváció kihagyása már az. Mert a magyar fajt ismerő tudja, hogy az életben és a mondákban a népnél könnyen nyer kegyelmet, ki verekedés közt valakit főbe talál ütni; ha szintén az összekapás csupa hetykeségből történt is, s csak azon kérdést dönté el: hogy ki a legény a csárdában? Azonban bár a magyar az erő föltüntetéseért sokat hajlandó elnézni, iszonyodik a gyilkolás minden oly nemétől, mely a harag fellobbanásán kívül eső, mely számított, mely alattomos vagy anyagi érdekből eredt, s épp ezen könnyelműség és skrupulozitás együtt okozza, hogy körülményesen szereti elbeszélni és akarja tudni az egész tény folyamát.

A népköltészet bizonyosan leírta volna Toldi gyilkosságát, mégpedig úgy, hogy az történetesnek üssön ki.

S midőn csak mint tényt említi, látszik, miként azt nem teremté, de biográfiai töredékkint őrizte meg a feledéstől.

Aztán Toldi életének vázlata sem tisztán népköltészeti.

Egy - mint gyanítható - középsorsú nemesnek nagyobbik fia apród a király udvarában s később levente; de a kisebbik, Miklós, béresek közt s mezei munkában nő fel. Óriási testi ereje bámulatra ragadja a cselédeket s a Nagyfalu mellett átutazó katonákat. De Miklós minden herkuleskedése mellett - mint sok más kemény fickó - alkalmasint örökre a csép és kasza mellett maradt volna, ha gyilkossága földönfutóvá nem teszi. Így azonban néhány kaland után, melyek közől egy sem vonatkozik ereje kitüntetésén kívül másra, Buda várába téved, hol a király udvarában a szakácsokat ételért szolgálja, szennyes fazékakat mos, nagy kondérokban a Dunáról vizet hord, de egyszersmind, midőn a vitézek rudat hánynak, ő is a konyhából odaballag, s ezen erőgyakorlatban mindig legyőzi a többieket. Mi végre a király figyelmét magára vonja, s így kisül, hogy Miklós az akkor távollevő Toldi Györgynek atyjafia, s gyilkosságért bujdosott el hazulról. Ekkor a király:

Tholdi Györgynek írá mint hű szolgájának:
Kegyelem megvolna öccsének, Miklósnak.

S inté a családot, hogy az erős fiút ne tartsák otthon, hanem adják katonának. Úgy is történt. Miklós csakhamar párbajban legyőz egy híres cseh bajnokot:

Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra néki hópénzt adata.

Itt kezdődék fényesebb pályája.

Toldi tekintetre emelkedik, s késő vénségeig nagy párbajokat vív. Ő három éven kívül, melyeket Kassán töltött, mindig a király udvarában és kegyében van; de semmi oly vállalatra nincs alkalmazva, mely magasabb lelki tehetséget igényelne, s mely az eseményekre befolyna.

Végre pedig meghal Nagyfaluban, mint kiszolgált atléta.

Képtalálat a következőre: „toldi”

 

Ha e vázlatot vizsgáljuk, látni fogjuk, hogy az kezdetben a legnagyobb mértékben népies.

A kisebbik fiú mellőztetik, hátratétetik, gondoskodás nélkül nő fel; de dacára ezen igaztalanságnak, övé a szerencse. Saját emberségén emelkedik magasra, megszégyeníti bátyját, dicsőséget arat s irigylésre méltó. Aztán hírének alapja az, mi kizárólag népies, a vitézség, mégpedig főleg a testi erőn nyugvó.

Más véleményben vagyok Toldi későbbi pályájáról.

A népköltészet, ha semmi korlát közé nincs szorítva, ha szabad szárnyakon röpköd, hősét, kinek vitézségéről mondakört teremt, nem szereti egy helyhez kötni, s mindig csak egyénekkel állítni szembe. Mert az idegen világ és a nagy tömegek elleni harc, az ismeretlen szituációk, a csodálatos viszonyok, az egyénnek a sokadalommali küzdése annyi ingerrel hat a nép gyermeteg fantáziájára, hogy hősmeséibe legkönnyebben ezen elemeket vegyíti. S hogy Toldinál ilyest nem használt, elég jele, miként közvetlen adatok által gátoltaték, melyek a mondák keletkezésekor még frissek s nem a homályos régiségből átszállongók voltak. Különben Toldi, azon idő szerint, melyben költeték, egyedül vert volna szét görög, tatár vagy török csapatokat, s bejárta volna az ellenség földjét, mégpedig geniális földtani pontatlansággal, mely János Vitéz kalandjait oly népies színezetűvé teszi.

De mellőzve ezeket, kétségtelen, hogy Toldi élményei közől olyakat szemelhetünk ki, melyek népietlenek, s oly jellemvonásokat, melyek tisztán egyediek.

Toldinak nincs hajlama a szerelemre, hozzá egy nő sem vonzódik. Már ennyi is a nép hősmondáiban szokatlan.

Hát még mit véljünk egyetlen gáláns kalandjáról, mely a feledéstől megőrizteték?

Idézem Ilosvait szóról szóra. Vitézünk bizonyos fiatal özvegyért gerjedez, de:

Vala okossága az tisztes asszonynak,
Izenetét elúná Tholdi Miklósnak,
Egy gazdag vacsorát készíté Tholdinak,
Vígan akar véle mulatni - írá annak.

Sőt minden házait asszony felcifrázá,
Az ablakokat kárpitokkal bévoná,
Az egyik ablakra mely kárpitot vona,
Azon egy oroszlány arannyal írva vala.

Vendég hogy érkezék csak egy kis apróddal,
Az asszony kénálja hízelkedő szóval,
Tholdi csak ingében vetkezék azonnal,
Kezde ott ugrálni nagy maga-mutatással.

- Gyakorta hallottam - asszony néki monda,
Náladnál ugrásban nincs jobb ez világba;
Az én szerelmemért amaz oroszlányra,
Kérlek, ugordjál fel, az én kévánságomra.

Ottan Tholdi Miklós hátra iramadék,
Az asszony kedvéjért egyet-kettőt ugrék,
Fene oroszlányra hamar felugordék,
Buda piacára Tholdi csördülést ugrék.

Csak nyaka nem szegék, igen bosszankodék;
Tholdi egy imegben ott künn pironkodék,
Az egy lakatoshoz bánattal bébotlék,
Az lakatgyártónak ezekrül panaszkodék.

A népköltészet a fellengős mellett gyakran eltűri a komikumot, de a groteszket soha. Hősét néha furcsa helyzetekbe hozza ugyan; azonban belőle bohócot, kit okvetlenül lenevetni és kigúnyolni kelljen, nem csinál.

Ezen monda tehát megtörtént tényen épül.

Az egyéné s nem a költészeté.

Szintén egyéni jellemvonást látok a Duna-szigetén történt párbaj azon részletében is, midőn Toldi a legyőzött, térden esdeklő cseh vitézt, ki váltságul minden vagyonát neki ígéri, kegyetlenül legyilkolja.

A nép, ha tömeggé alakulva kegyetlen szokott is lenni, egyénekké föloszoltan, érzéseivel a gyönge és rimánkodó mellett van, s undorodik attól, ki védelmetlent öl meg.

A népköltészet pedig, ha szabadon mozoghat, hőseit rettenetesnek, de nagylelkűnek is festi.

S általában a költészet akármely körbe emelkedjék föl, vagy akármely térszínre szálljon alá, oly kevéssé istenítheti a nemtelen vitézt, mint az idétlen gyávát, s ha az arabbal meggyilkoltatja a térden kegyelemért esdőt, az a vérbosszúért van, mely magában is fellengős motívummá fokoztathatik; tárgyilagosan pedig, mint p. o. az arab világnézetbe áthelyezve, erényként is tűnhetik föl.

Két nagy magyar költő írta le a Duna-szigeti párbajt: Vörösmarty és Arany. De az első a cseh rimánkodását mellőzé; a második művészi tapintattal köté azt az előbb megkegyelmezett cseh orgyilkolási kísérletével össze.

Mindenik tudta vagy sejté, hogy amit megváltoztatott, nem költemény, hanem száraz tény volt, oly feldolgozatlan anyag, mely a mondakörbe a sivár valóból tévedt.

Nem fonom tovább okoskodásaimat.

Mert a felhozott lélektani s népköltészeti észrevételekből is, mint hiszem, kiderül, miként Toldy Ferenc barátom legalább abban könnyen tévedhetett, hogy Toldi Miklós sohasem élt volna, s hogy a róla keringő mondakör őskori töredéknek volna tekinthető.

Ellenkezőre mutat minden jel.

A költészet oly közvetlenül vette át az életből Toldi tetteit, hogy a friss emlékezés miatt szabadon nem alakíthatott. A képzelődést zsibbasztotta az ismert tények terhe. Később a nép időnként szaporítá a Toldi-mondát a tettek nagyítása vagy új tények által.

Elsőre példa a Duna-szigeti párbajban a csolnak, melyet hősünk, Ilosvai szerint, a vizen elbocsátott; míg a szájhagyomány állítása után ítélve, egy lábugrással a szigettől a Duna-partig lökött.

A másikra felhozható, hogy Toldi az üdvözléskor úgy megszorítá versenytársa tenyerét, hogy a vaskesztyű összelapula, s kihasadozott a szerencsétlen cseh embernek minden ujja. Erről Ilosvai mit sem tud.

Képtalálat a következőre: „toldi”

 

Végre történészeinknek Toldiróli hallgatását alkalmasint megmagyarázza e vasgyúrónak pusztán csak óriási erejére épült híre, melyet a hagyomány sem hozott kapcsolatba még a legkisebb hadjárattal is.

Mária Teréz uralkodása alatt Macskásy testőrtiszt szintén bámító erővel bírt. Lovat emelt föl; karjaira, mint az erdélyi néphagyomány beszéli, inggallérul két malomkövet öltött, s mégis historikusaink róla nem emlékeznek. De e hallgatásból én nem merném következtetni, hogy Macskásy szimbolikus egyén volt, s tettei a héraklészi mondakörrel rokon eredetűek.

Ismerem unokáit; azonban ha nem ismerném is, történetíróink némasága miatt még nem mondanám őt hitregei alaknak, kinek soha sem csontja, sem bőre nem volt.

Felszólaltam, mert nem szeretem, ha mélyeszű itészek a jellemzetes és kézzel tapintható monda-alakokat eszményképekké akarják vékonyítani, hogy majd aztán a költők azokból jól markírozott egyének helyett ködben lebegő lényeket teremtsenek.

Istennek hála! Arany bona fide hiszi, miként Toldi Miklós nem jellény, sőt azt is, hogy a kemény férfiú Nagy Lajos korában élt, s ezen hitnek sokat köszönhetünk.

 

Képtalálat a következőre: „toldi”

2

Arany a Toldi-hagyománynak csak az első részét adja.

Beszélyét azon ponton fejezi be, midőn a Duna-szigetén viadal után hősünket Nagy Lajos maga mellé veszi, mondván:

Királyi fejemhez választalak téged
S mán kezdve tizenkét lóra jár hópénzed.

E kitüntetés után kezdődik Toldinak udvari és lovagi élete. Cifra, aranyos élet, teli dicsőséggel! De hagyjuk azt most. Ne siessünk a harcjátékhoz, hol a barátruhába öltözött Toldi a hetyke olasz bajnokot kopjájával a nyeregből "messze földre" veti, s címerét megvédé jó Magyarországnak. Ne nézzük, midőn ő, hol-hol nem, botjával úgy megfenyegeti a Nagy Lajossal ellenes római császárt és a többi tizenegy fejedelmet, hogy mindenik rögtön felpattan székéről, és fejet hajt a magyar királynak, kinek méltóságát ily erős férfiú óvja.[18] Térjünk a költővel a szerény Nagyfaluba, hol a Toldi-mondakör kezdődik. Nincs miért a poros utcán végigmennünk. Mert

Gyepszélen fejérlik Toldi Lőrinc háza;
Háta megett annak nagy gyümölcskert zöldel
Mely fölérne holmi alföldi erdővel.
Kertre nyílik a ház egyik ajtócskája;
Ott van Toldinénak a hálószobája;
Rozmarin bokor van gyászos ablakában.

A rozmarin alkalmasint a hű özvegységet jelenti, mely csendes félrevonultságot óhajt, nem keres tarka vigalmakat, s egyszerű élményei közt mindig szívesen várt vendég a visszaemlékezés, ha szintén könnyező szemmel lép is be.

De igen nagy költői szabadságot vettünk magunknak, midőn már a hálószoba ablakán a rozmarin bokrot is megláttuk; holott még csak a falu szélén vagyunk, az udvarháznak átellenében. S minő zaj hat fülünkig? Mily sürgés-forgás az eresz előtt és a tág udvaron!

Tán kigyúlt a ház is, úgy füstöl a kémény,
Nagy kolonc köszönget a kút méla gémén.
A malac-nép sí-rí; borjú, bárány béget;
Aprómarha-nyáj közt van szörnyű itélet.
. . . . . . . . . . . . . . . . .

Mit jelent e hű-hó gyászos özvegy-házban,
Hol a dínom-dánom régen volt szokásban?
Toldi Lőrincnének most van-é a torja?
Vagy menyegzőjének hozta így a sorja?
Tán megunta gyászos özvegysége ágyát,
S másnak adta élte fonnyadó virágát?

Nincs halotti tora Toldi Lőrincnének,
Napja sem derült fel új menyegzőjének;
Másért sütnek-főznek, másért lakomáznak:
György van itthon, első szülötte a háznak.

Toldi György nagy úr volt. Sok becses marhája,
Kincse volt temérdek, s arra büszke mája,
Sok nemes vitéze, fegyveres szolgája,
Sok nyerítő méné, nagy sereg kutyája.
Látogatni jött most negyvened magával,
Renyhe sáska népnek pusztitó fajával,
És a kész haszonnak egy felét fölenni,
Más felét magának tarsolyába tenni.

Már ennyiből is ismerjük az elsőszülöttet, s azt is tudjuk, hogy ma Toldi Lőrincné hazánál idilli csendet hasztalan keresnénk. Ki van sarkából forgatva az egész egyszerű életrend.

A fehércseléd közt a beteg se lomha:
Holmi kis vásárnál népesebb a konyha.

De hol van a kisebbik fiú, Miklós? Bencét, a hű szolgát talán látjuk a sokaságban vén csontjaival izegni-mozogni. Most rudas csebret visz egy pozsgás leányzóval; majd a válunál a Bimbó és Lombár helyett idegen szolgák lovait itatja. Ő lehet vagy más is: ki tudná? Hisz a régi magyar házaknál sok öreg cseléd van. És az eresz alól a pitvarba talán özvegy Toldi Lőrincné ment be.

Sovány is, halvány is volt az ábrázatja!

De hol késik Miklós? Miért nincs a családünnepen? Dél van. A mezei munka is pihen. Hol leljük meg őt? Forduljunk a falutól a határra. Hátha a parasztok közt és úri kezekhez nem illő dolog mellett feltaláljuk a második szülöttet. Menjünk.

Ég a napmelegtől a kopár szik sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.
Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,
Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan.

Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel
Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel,
Óriás szunyognak képzelné valaki,
Mely az öreg földnek vérit most szíja ki.
Válunál az ökrök szomjasan delelnek,
Bőgölyök hadával háborúra kelnek:
De felült Lackó a béresek nyakára,
Nincs, ki vizet merjen hosszu csatornára.

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,
Meddig a szem ellát, puszta földön, égen...

... Széles országútra messze, messze bámul,
Mintha más mezőkre vágyna e határrul...

Szép öcsém, miért állsz ott a nap tüzében?
Ládd, a többi horkol boglya hűvösében;
Nyelvel a kuvasz is, földre hengeredve,
S a világért sincs most egerészni kedve:
Vagy sohasem láttál olyan forgó szelet,
Mint az, aki mindjárt megbirkózik veled,
És az útat nyalja sebesen haladva,
Mintha füstokádó nagy kémény szaladna?

Nem is, nem is azt a forgószelet nézi,
Mely a hamvas útat véges-végig méri:
Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél,
Büszke fegyver csillog, büszke hadsereg kél.
És amint sereg kél szürke por ködéből,
Úgy kel a sohajtás a fiú szivéből;
Aztán csak néz, csak néz előre hajolva,
Mintha szive-lelke a szemében volna.

"Szép magyar leventék, aranyos vitézek,
Jaj be keservesen, jaj be búsan nézlek.
Merre, meddig mentek? Harcra? Háborúba?
Hírvirágot szedni gyöngyös koszorúba?
Mentek-é tatárra? mentek-é törökre,
Nekik jóéjszakát mondani örökre?
Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék,
Szép magyar vitézek, aranyos leventék!"

Ezen vágyó ifjú, ki előre hajoltan és méla bámulattal néz Laczfi vajda kevély dandárára, nem lehet más, mint a Toldi-ház ifjabb sarja, az elhanyagolt Miklós, kinek óriási erejéről a molnár-legények és béresek annyit mesélnek. Most is nehéz szálfa reng araszos vállán:

Pedig még legénytoll sem pehelyzik állán.

A nyalka, deli huszárok közelednek. Elül lovagol a vezér.

Délcegen megüli sárga paripáját,
Sok nehéz aranyhím terheli ruháját.

Már Miklós felé fordul:

"Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?"

Toldinak e szó szívébe nyilallik:

"Hm, paraszt én!" emígy füstölög magában,
"Hát ki volna úr más széles e határban?..."

"Én paraszt? én?" - Amit még e szóhoz gondolt,
Toldi Györgyre szörnyü nagy káromkodás volt.
Azzal a nehéz fát könnyeden forgatja,
Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
Hosszan, egyenesen tartja félkezével,
Mutatván az utat, hol Budára tér el.

Az egész had meg van lepve Miklós ereje által, s mindenik mond neki valami nyájasat vagy szépet.

Egyik így szól: "Bajtárs! mért nem jősz csatára?
Ily legénynek, mint te, ott van ám nagy ára!"
Másik szánva mondja: "Szép öcsém, be nagy kár,
Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál."

Képtalálat a következőre: „toldi”

Sajnálom, hogy a szép pusztát hamar el kell hagynunk! Örömmel megnéztem volna én azt, midőn Lackó a munkások nyakára nem ül fel, midőn a kaszák messze pengenek, vagy a fürge lányok dalolva aratnak, midőn a nagy rónán a délibáb teríti tündér-képeit szét, vagy a hideg szél süvölt, és a sűrű ködből csak félig merül ki az ügető betyár, háta mögött farkas, feje fölött holló. De félek, hogy többé a nagyfalusi mezőn nem lesz alkalmam megfordulni. Miért vezetne még oda a költő? Hisz Toldi Miklós alig látta a délceg katonákat, már érezte a hivatásvágyat, melynek nem lehet ellenállani, és szégyelli a helyzetet, melyben eddig élt. A kocka már el van vetve. Ő, ha rendkívül erős ragaszkodás nem köti, a legelső alkalomkor szakítani fog viszonyaival, és szerencsés, ha oly véletlen jön közbe, mely minden visszatartóztató okot egyszerre legyőz; mert ő és Nagyfalu többé együvé nem férnek. Amit mondék, tiszta igazság. De kísérjük most Miklóst haza.

Anyja éppen utána akart küldeni, ha a nagyobbik fiú nem ellenzette volna. Így pedig hívatlan toppan be. Szíve égő katlan.

Belsejét még most is fúrja és faragja
Szégyenítő búja, búsító haragja.
Mégis, mindamellett - mily Isten csodája! -
Egy zokszót sem ejt ki Toldi Györgyre szája:
Lelke gyűlölségén erőt vesz valami,
Valami - nem tudom én azt kimondani.

Amint látja Györgyöt hirtelen, váratlan,
Karja ölelésre nyílik akaratlan;
De az eltaszítja testvérét magától,
Gőgösen fordul el jó atyjafiától.
A szegény anyának könny tolul szemébe,
Kőszivü fiának sírva lép elébe,
Reszkető ajakkal, keze fejét gyúrván
Ott reménykedik, de György korholja durván:

"Úgy anyám! kecsegtesd ölbeli ebedet,
Ójad fúvó széltül drága gyermekedet;
Mártsad tejbe-vajba, mit se kímélj tőle,
Majd derék fajankó válik úgy belőle.
Most van a dandárja réten a munkának,
De foga nem fűlik ahhoz e gazdának;
Mint kopó, megérzi a zsíros ebédet,
S tővel-heggyel össze hagyja a cselédet."
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
"Átok és hazugság minden ige szádban!
Egy betű való sincs, Toldi György, a vádban.
Jól tudom, mi lappang bokrodnak megette,
Úgy szeressen Isten, ahogy engemet te!
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Azért, hogy senkinek láb alatt ne legyek,
Nem bánom én, igen, akár ma elmegyek;
Száz mérföld a világ, erre is, arra is:
Nem bánom én, igen, elmegyek én ma is.
De ami az enyém, azt elviszem innet:
Add ki, bátya, tüstént ami engem illet;
Add ki a jussomat: pénzt, paripát, fegyvert;
Azontúl - az Isten áldjon minden embert."

"Itt a juss, kölök; ne mondd, hogy ki nem adtam!"
György kiált és arcul csapja, szintúgy csattan.

Miklós iszonyú haragra gyullad; de midőn hátráló bátyját éppen megrohanja, az anya közbeveti magát. S bánthatja-e többé hősünk azt, kit a szeretett anya teste fed? Nem. Leereszté bosszuló karját.

S mintha most ocsúdnék forró-hideg lázból,
Tántorogva ment ki az apai házból.

Képtalálat a következőre: „arany jános toldi rajzok”

Leült az udvar szélén egy malomkőre, fejét a térdin tenyerébe hajtá, és zokogott magában.

Azalatt benn ebédelnek, mégpedig a készületekből ítélve, hosszasan, s egy-két órának alkalmasint el kellett telnie, midőn György az eresz alatt karszékbe ül, s meglátván öccsét, vitézeinek kiáltja:

"Hé fiúk! amott ül egy túzok magában,
Orrát szárnya alá dugta nagy buvában;
Gunnyaszt, vagy dög is már? lássuk, fölrepűl-e?
Meg kell a palánkot döngetni körűle!"

Mint kutyák közé ha nyulfiat lökének,
Kaptak a beszéden a szilaj legények.

És a döngetés elkezdődék a derék bátya teljes megelégedésére.

Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette,
Azzal álla bosszút, hogy csak föl sem vette; ...
De midőn egy dárda válla csontját érte,
Iszonyatosképen megharagutt érte.
S melyen ült, a malomkő-darabot fogta,
Toldi György bosszantó népe közé dobta.

Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?

Éppen ez a kérdés. S fájdalom: midőn kérdenünk kell, hogy hol állanak meg bősz haragunk következményei, rendszerint bizonyosabban lép elé a szerencsétlenség, mint midőn hideg számítással akarjuk azt fölidézni!

A malomkő egy nemes vitézt zúzott össze. Miklós bolyongásnak indult.

Bujdosik az éren, bujdosik a nádon,
Nincs, hová lehajtsa fejét a világon.
Hasztalan kereste a magánosságot,
Mert beteg lelkének nem lelt orvosságot.

És mint a toportyán, ha juhász kergette,
Magát egy kiszáradt nagy nádasba vette;
Ott is azt susogta a nád minden szála:
Széles e világon nincsen árvább nála.

Eddig kísértük őt; most pedig pihenjünk meg, s elmélkedjünk egy keveset azon élményekről, melyeknek tanúi voltunk.

Képtalálat a következőre: „arany jános toldi szerelme”

 

A népmonda Toldija - s említém, mily okból - oly gyilkosság miatt vette nyakába a világot, mely miután motívumait nem ismerjük, a lélektan meghamisíthatlan törvényei szerint ellene fordítja szívünket, s azon hangulatba helyez, hogy bár bámuljuk vitézségét, magát az egyént valóságos költői érdekkel nem kísérhetjük, s annál kevésbé, mentől makacsabban követi őt a szerencse, dicsőség és kedélycsend, s mentől kevesebb meghasonlást látunk lelkiismerete s a közbecsültetés közt.

Hasztalan mondjátok: régen történt az egész, s akkor olyan volt a világ. Mert mi most olvassuk, s mostani erkölcsi fogalmainkhoz mérjük.

Általában a művészetnek legritkábban sikerül azt kivívni, hogy az olvasónak objektív lelkiismerete legyen. Sőt némely kérdésben ezt tennie nem szabad, és lehetetlen is.

Arany, mint valódi költő, finom erkölcsi érzékkel bír. Az ő Toldija oly körülmények közt s oly módon oltja ki egy nemes vitéz életét, hogy ha e gyilkosság történetes nem volna is, a legnagyobb mértékben menthetőnek látszanék.

A gyűlölet az ingerlőre hárul; részvétünk Miklós mellett marad. Szánjuk őt, mert meghasonlásba jött, nem kedélyével, a törvényekkel. Szeretnők, hogy jól rejtőzzék, hogy fedje üldözői elől köd és homály; sőt haragunk az ellen fordulna, ki nyomára vezetné a bosszuló igazságot. Még többet mondok: állítanák Toldit ma nép-zsüri elé, és beszélné el bátyja régibb bánásmódját s a gúnyt és brutalitást, mely a bűntényt eléidézé: a zsűri hihetőleg feloldaná a vád alól. Kivált, ha fényre derülne, amit Miklós az elsőszülött általi üldöztetés okának vélt, midőn mondá:

"Forr epéd, hogy más is márt veled egy tálba,
Vesztenél, ha tudnál, egy vizes kanálba."

Mindenesetre kétségen kívüli, miként a büntető törvényeknek csak politikai oldala fordulhatna Miklós ellen, s ha neki a szelídítő körülmények teljes betudása mellett valamennyire lakolni kellene is, az csupán példaadásért történhetnék, hogy ti. mások a menthető gyilkosság fenyítésén tanulják meg: még inkább óvni magokat a nem is menthetőtől.

Miután Arany ennyire kiengesztelte erkölcsi fogalmainkat hőse iránt, kit részvétünkkel kell kísérnünk már, még örömünkre válik magunkat objektíve is a tényállásba helyezni. Azaz szeretjük, miként Toldi Miklósnak kedves egy tőlünk távol fekvő kor világnézellete, azon koré, melyben az élet olcsóbb volt; s valamint az állam nem lépett a gyilkos ellen föl, ha a halott rokona vagy védura nem emelt vádat; szintúgy a királynak joga vala az előleges megkegyelmezésre is, mely jelenleg csak a politikai bűnöknél használtathatik.

A művész kielégíté szívünket, s ezáltal ura képzelődésünknek. Ha ő kevesebb ügyességgel motiválta volna Toldi tettét, akkor fellázadna érzésünk, midőn ez a nádasba rejtőzvén, a magány kiémesztő csendje közt is, a lélekmardosás helyett, az elhagyottság fájdalmát érzi. Akkor megrovandó volna e vers:

Ott is azt susogta a nád minden szála:
Széles e világon nincsen árvább nála -

mert a nád csak a bűnről és iszonyról susoghatna. Míg ellenben így művészileg szép és mélyen lélektani a szél-nesznek az anyai szem elől eltávozott ifjú kedélyére hatása.

Viszont ha Arany csupán egy hajszálnyival inkább motiválta volna Toldi gyilkosságát, akkor a beszély kifejlődésének árt vala. Mert egészen fölöslegesnek tartanók Lajos király megkegyelmezését, miután a bűntulajdonítás árnyéka sem foroghatott volna fenn, s a szigor elengedése a teljes ártatlanságnak jogsérelme.

A gyilkosságróli mondának kezelése még más oldalról is tanúsítja Arany különösen finom tapintatát. Szerinte Toldi nem azért bujdosik el, mintha a büntetés elől futna. Ez hősünk elhatározásánál csak mellékszerepet játszik. A fölgerjesztett hírvágy után jött a katasztróf, mely a különben is előbb-utóbb bekövetkezendő távozást új indokok által sietteté.

S mily jellemző indokok!

Ő távozik a családháztól, mert mint mondja:

"Nem remélem, hogy itt maradásom legyen
György miá, kit Isten akárhová tegyen;
Végre még gyilkosa lennék, attól félek...
Nem! az sosem leszek - arról nem beszélek -"

De vannak eszmék, melyekre aki egyszer gondolni talált, ösztönileg iszonyodni fog az alkalomtól, midőn újra azokra gondolhatna. Jobb ily esetben kilépni a bűvös körből, hol a bősz ötletek könnyen teremnek, s elébb a képzelődést, utóbb a szívet vadítják el.

A másik ok egy gyermeteg és nemes színezetű bosszúvágy.

"Felmegyek Budára bajnok katonának,
Mutatok valamit ottan a királynak,
Olyat, ami nem lesz bátyám szégyenére,
Sőt irígység miatt megszakad a lépe."

Így szól Toldi. S mily érzetmélység van azon motívumban, melyet anyjának a következő szavakban izen meg:

"Mondd meg ezt, jó Bence, az édesanyámnak:
Gyászba borult mostan csillaga fiának:
Egykorig nem látja, még nem is hall róla;
Eltemetik hírét, mintha meghalt volna.

De azért nem hal meg, csak olyaténképen,
Mint midőn az ember elrejtezik mélyen,
És mikor fölébred bizonyos időre,
Csodálatos dolgot hallani felőle.
Rólam is hall még hírt, hogy mikor meghallja,
Még a csecsszopó is álmélkodik rajta:
Akkor anyám lelke repes a beszéden,
Csak meg ne szakadjon szíve örömében."

 

Képtalálat a következőre: „toldi miklós rajzok”

Mielőtt Miklós útra indulna, még éjjel meglátogatja anyját, ki iránti szeretete egyedüli visszatartóztató erő, mely a katasztróf közbejötte nélkül még sokáig ellensúlyozhatta volna a hír- és dicsőségvágy kecsegtetéseit. Ez alkalommal a két megölt farkast, melyeket vállán hozott haza, György nyitva levő hálószobájába vitte, és az ágy szélire helyezé:

Igy beszélve nékik: "tente, tente szépen:
A testvérbátyátok fekszik itten épen."

A perc, melyben ezen groteszk bosszú eszébe ötlött, démoni természetű volt. Az őrök aludtak; György magára vala:

Egy marokszorítás - s ha száz lelke volna,
Mégis elhallgatna, többet nem horkolna.

De minden ily eszme csak gyors fellegárnyként vonulhatott át Toldi kedélyén. Mert a költő művészi érzéke nem hagyott neki időt ott lázas képzelgésekbe merülni, hol György - ki mihelyt Budára ér, ha addig el nem vesztheté, törvény előtt fogná öccsét vádolni - még mindig horkolva alszik, s egy marokszorításra nyöször nélkül halna meg. Toldit a rossz testvér ágya mellől uralkodó érzése, a gyermeki szeretet, rögtön a kesergő anya hálószobájába ragadta. De a búcsú is az özvegy és fia közt hamar félbeszakad a kutyák ugatása által, melyek az udvarba hozott farkast megszaglák, s üvöltéseikkel a cselédeket ébresztgetik. Miklós távozik:

"Áldjon meg! áldjon meg!" - anyja eddig mondta,
Hogy ki áldjon? vagy kit? azt csak úgy gondolta.
Tudta, hogy az, aki a szivet vizsgálja,
Minden kívánságát benne megtalálja.

A VII. énekig terjed Miklósnak Nagyfalun mulatása, mely Arany költői beszélyének expozícióját teszi.

Minden nagyobb lélektani mozzanatot közöltem, hogy láthassák olvasóim, mily korrekt Arany az indokolásban és a mese szövésében. Nála a legkisebb tény is kiszámított, összefüggő, hat a bonyolításra vagy kifejlesztésre.

Ereje emelkedik a cselekvény haladásával, s valamint munkájában fölösleges, úgy bágyadt és elhanyagolt sincs.

Pedig mennyi akadállyal nem kellett a Toldi-mondakör alakításánál küzdeni! Vessünk erre is egy tekintetet.

Képtalálat a következőre: „toldi”

 

3

Ilosvainak Toldi jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való históriája, melyet a ponyvairodalom tartott mindmáig életben, igazán szólva, szellemtelen s hivatás nélkül írt mű. A jó iskolamester vagy mi, a hősünkről keringő mondákat regesztrálja, de csak töredékesen, s az időrend iránt is, melyet szeme előtt kívánt tartani, igen nagy zavarral. Az ő kezéből minden összefüggés és viszonyos szükségesség nélküli anyagot veszünk át, adomaszerűen elregélve. Egyébiránt, mint fönnebb kimutattam, maga a nép is, életirati adatokat s költeményeket vegyesen szállított Toldi felől ivadékról ivadékra, anélkül, hogy költészete által egy egésszé vagy csak összefüggő részekké is olvasztotta volna azokat. S én csupán Toldy Ferenc barátom kedvéért s mintegy pajtásságból tartottam meg a Toldi-adomákra nézve a mondakör címet, mert bennök annyi organikus élet sincs, hogy ily címet érdemelhessenek.

Aranynak ezen vasvillával egybehányt töredékekből, melyek inkább balladákra látszottak alkalmasoknak, kelle költői beszélyt alkotnia. A kútfő, melyből merített, Ilosvai volt, s csak mellékesen a szájhagyomány, mely egyébiránt Nógrád megyében, hol, mint rebesgetik, fészke van, sem lehet fölötte számos.

És költőnk, ki a művészi kompozíció bűbájos titkát bírja, a szétszórt s idom nélküli részeket kerek egésszé tudta átvarázsolni, melynek minden tagja szükséges ok vagy okozatként jelen meg. Beszélyéből a legcsekélyebbnek látszó történetet sem lehet kihagyni anélkül, hogy a mese fejlődésében hézag ne támadjon, és a motívumok szerkezete szét ne bomoljék.

Arany úgynevezett epizódokat nem használ; noha az eposztól kezdve a verses vagy prózai regényig az epizód eléadó költészeteink semmi neméből sincs kitiltva, s néha még a kisebb novellákba is beszövetik.

A tizenkét ének, melyek Toldi első kalandjait festik, s hogy regényes kifejezéssel éljek: hősünk lovaggá üttetéséig terjed, külön egy-egy bezárt cselekvényt tüntet elénk, de lélektani fonalait átviszi a következőbe, annak többnyire fő motívumává válik, vagy legalább lényegesen hat a mese továbbfejlesztésére, s az egész kompozíció összhangzásába felolvad, legkisebb aránytalanságot sem okozva.

Magok a tájképek és természeti jelenetek is, melyeket szerzőnk annyi virtuozitással rajzol, nemcsak azon igézetért teremtvék, mellyel kedélyünkre és képzelődésünkre hatnak, de közvetlen céljok is van: mert vagy szükséges rámái a költő alakjainak,[19] vagy a cselekvény kimaradhatlan színhelyei,[20] vagy motívumok[21] bekövetkező tényekre, vagy végre a cselekvénybe olvadnak fel, s cselekvényekké válnak.

Az utolsóra szép példa a következő: Miklós elbúcsúzván anyjától, egész éjjel vándorol.

És midőn a hajnal a homályt elverte,
Magát egy sivatag pusztaságban lelte,
Ki volt útitársa a kietlen pusztán?
nap ment utána a kék égen úszván:
Elérte, elhagyta; otthagyta magában,
A barátságtalan nedves éjszakában.

Háromszor hagyá el. Negyedik nap, délben,
Nagy hegyek lebegtek délibáb vizében:
Bámult Miklós, mert ő olyat sosem látott,
A hegyet bámulta, nem a délibábot.
Sietett, sietett, ámbár vala fáradt;
Estenden meglátta a budai várat;
S még nem ment le a nap, midőn odaére
Híres nevezetes Rákos mezejére.

Rákosnak mezője tőszomszédos Pesttel,
Pest alatt ért össze utasunk az esttel.
Találkoztak pedig egy temető mellett,
Temetőben új sír dombja sötétellett.

Általában Arany kompozíciója oly számított s mégis mesterkéltség nélküli, oly népies s mégis művészien tiszta, oly takarékos s mégis teljes, hogy e tekintetben szépirodalmunk semmi terménye azzal a versenyt ki nem állhatja.

S engem itt nemcsak az lep meg, amit ő Ilosvaitól átvéve egy tökélyes egésszé alakított, de az is, amit, bár kész anyagként ajánlkozék, költői beszélyéből egészen kizárt. Mert e kihagyások szintúgy bizonyságai öntudatos és itészi felfogásának, szintúgy jelölik a lángésznek a hideg áttekintésseli szövetségét.

Az expozíció hibátlan szervezete önként hozta magával a tökélyes megoldást is. Mert Arany Toldijában csak egy intrigue van, s az ilynemű munkáknál természetes, hogy a végkifejlődésnek minden föltételei a cselekvény jól kiszámított megindításától függenek.

Csak röviden beszélem el tehát a közbenső tényeket, melyek a mese befejezését eléidézték.

Olvasóim közől senki sem kétkedhetett, miként György bátya sietni fog Budára testvére gyilkosságát följelenteni, s miután gyűlölségének fő oka volt, mert "más is márt vele egy tálba", könnyen sejdíthetők, hogy egyúttal törekvendik az elbujdosott vagyonát is kezére keríteni.

Úgy is történt. A ravasz rókák ügyességével mondá el a királynak Miklós régi betyárságait és újabb bűnét.

De a furfang mentül teljesebb akar lenni, annál könnyebben vétetik az eszes ember által észre. Ezt már sokszor tapasztalhattuk, s most világismeretünket György még egy szép adattal gyarapítja. Ő ti., mert becsültetni vágyott, mint feladó is az érzékenyt játszotta, kinek szívét hasogatja a szomorú történet elbeszélése:

"Jaj! hogy ily panaszra kell nyitnom a számat,
Megölé némelynap szerető szolgámat..."
Monda György és nyögve egy kőszentre borult;
A király ránézett s képe elkomorult.

Nagy Lajosnak, mint bölcs uralkodónak, rögtön föl kellett ötleni, hogy miért beszéli hát el éppen neki, ki az ország legfelsőbb bírája, a bűnt, ha az azt elkövető testvért csakugyan sajnálja? Ezen észrevétel nemzé kétségkívül az első gyanút, mely már jellemet nyert akkor, midőn a király arca elborult, látván György vonásain, mozdulatain és modorán elég fájdalmat, mit színleni hamar lehet, de szemeiben nem látván a könnycseppet, mely a keservnek nehezen utánozható jele.

Ily előzmény után képzelhetni, hogy a király György minden tettét rögtön megtudta, mihelyt tőle Miklósra vonatkozólag e szavakat hallá:

"Neki már világ és törvény szerint vége,
Jól tudom, rám nézne földi öröksége:
El is foglalhatnám, elvehetnem joggal,
Hogyha úgy akarnék bánni a dologgal.
De azt mondaná majd egyik avagy másik,
Toldi György az öccse birtokára vágyik.
Lám ni! azt a háztól világra zavarta,
Aztán fogta, minden földét elfoglalta.

Pedig Isten mentsen, hogy így elfoglaljam,
S a világ bosszantó rágalmait halljam!
Aztán meg ki áll jót, hogy reám nem törne,
S elvett birtokáért öcsém meg nem ölne.
Ezt én nem akarom és nem is tanácsos,
Hanem im letészem széked zsámolyához:
Hogy ki legméltóbb rá, felséged tudhatja,
Királyi adomány-képen annak adja."

Nagy Lajos Corvin Mátyás szarkasztikus nedélyével válaszolá:

"Öcséd örökségét, jól van, elfogadom,
S rá te vagy legméltóbb, tehát néked adom:
Olyan feltétellel adom pedig néked,
Hogyha holnap a cseh bajnokot kivégzed.
Vár fokára tűzöd a levágott fejet:
Úgy nyered királyi függő pecsétemet."

György a meglepetés miatt hosszasan nem bírt szóhoz jutni, s minthogy ismerte magát és a csehet, szomorúan felelé:

"Mondom: nekem nem kell az öcsém vagyonja,
Én lemondtam róla, lelkemet ne nyomja."

A király kezében maradt tehát a birtok, melynek elnyerhetéseért a nagyobbik testvér annyi éven át üldözte a kisebbiket. Hogy ily kifejlés nagyon afficiálta György barátunkat, természetes.

Míg a várban ez történik, Miklós is közelít Pesthez. Éppen alkonyodni kezdett, midőn a város temetője mellett ballagva, gyászruhába öltözött nőt lát, ki két kőkeresztnél jajgatott, s kinek vonalai az ő anyjáéihoz hasonlanak. Mi kell több, hogy hősünk rendkívül érdekeltessék a kesergő által? Hozzá megy tehát, tudakolja siralma okát, s értesül, hogy a gyászos özvegy két vitéz gyermekét aznap temette el, s hogy mindkettőt a híres cseh bajvívó ölte meg.

"... ne legyen nekem az Isten Istenem,
Ha bosszút nem állok érettök a csehen!"

mondá ekkor Toldi; hisz

"özvegy édesanyám van nekem is otthon,
Tudom én sajnálni a jó özvegyasszonyt."

Szép, nemes, gyönyörű indokokon nyugvó ígéret, melyet Toldi tőn, csakhogy kérdés: egészen tőle függ-e teljesíthetése?

Hősünk az életet még nem ismerte, de aznap éjjel már kezdé tanulmányozni. Amint ti. Pestre ért, hirtelen nagy lárma támad. Egy, a vágóhídról szabadult bika fut a keskeny utcán.

Bömböl és sikangat, és a vért szagolja,
Mely füléből ömlik s szügyét végig folyja.

Alig lehet elevenebb, hűbb és erős vonásai mellett is bombaszt nélkülibb eléadást képzelni, mint e kaland rajza.

Toldi a bikát:

Vágószékre voná két szarvánál fogva,
A mészárosokat előkiáltotta,
Nagy-sokára el is jöttek azok osztán,
Erős köteleket és pányvákat hozván.

Vitézségének eredménye volt, hogy egy darab májat löktek elébe, s nem engedék a vágószínben magát ki is pihenni.

"Ez hát a jutalma száz meg száz életnek,
Hogy a megmentőnek alamizsnát vetnek -"

gondolá és a májat a földön hagyta, honnan csakhamar egy éhes kutya elcsente.

"Hát nekem ... hol lesz már tűzhelyem?"

ez volt a másik reflexió, melyre a jó Miklóst, miután életét a tömegért kockázá, díjul megtanította a komor való.

A félelem és veszélytől menekült nép becsukta ajtóit, ablakait, s aludni ment. Ő pedig az utcán maradt.

S hányféle dolog nem jutott eszébe! A pesti holdvilágos éj, mely a nagyfalusi búcsú-éjhez hasonlított, csakhogy az később viharossá lőn, míg ez csendes, méla és hideg; az otthon kesergő anya és a temetőben rívó özvegy, ki sötét szemeivel és sovány, sápadt arcával Toldi Lőrinc özvegyének szakasztott képmása; végre még saját elhagyott állapotja, mely most sem üt attól el, midőn beljebb vonult a nádasba, hogy egy keveset pihenhessen.

Az elhagyatás érzése utoljára arra figyelmezteté Miklóst, miképp másnap már fogadása szerint párbajt kell vívnia egy fényesen öltözött lovaggal. S ekkor töprenkedni kezdett:

Hol vagyon paizsom, páncélom, fegyverem?
Fog-e a cseh bajnok szembeszállni velem? -

Oh! bizony mit sem hajt a cseh bajnok énrám,
Kinevet, kigúnyol és félvállról néz rám.
Vagy talán hozzá még közel sem bocsátnak,
"Félre innen, rongyos!" mondják, ha meglátnak.

Toldit e gondolat nagyon elbúsítá, de míg sóhajtva tévelygett az utcákon:

Meg-megállt, szemét a föld felé meresztve,
Mintha lába előtt valamit keresne.

Hirtelen eszébe jutott, hogy a gyászruhás nő fiainak bizonyosan volt fegyvere s páncéla, melyet a párbajra tőle elkérhetne. A temetőkertbe siet tehát, hol az özvegyet már nem találta ugyan, azonban nem sok idő múlva az országúton egy lovast látott közelgeni, kiben Bencére, a Toldi-ház hű szolgájára ismert. Minden olvasó, ki Miklós anyját a búcsú-éjen látta, ki áldásából csak egy igét és későbbi zokogásából csak egy hangot hallott, meg volt győződve, hogy e jó asszony, mihelyt szerét teheti, a becsületes Bencét tüstént fia után fogja indítani, mégpedig lóháton és pénzzel. Várakozásunk teljesült is, és hősünk nem lehetett többé akadályozva a cseh Mikolával[22] akár megbirkózni, akár lándzsát törni, akár pedig karddal vívni.

Említem már, hogy Arany mily művészileg alakítá át a párbajróli mondát. Tehát egyenesen a befejezéshez térek.

A budai parton Nagy Lajos tiszta kék selyemsátora díszlett.

Egy öreg szék is volt a kellő középen,
Fényes drágakővel kipitykézve szépen,
Nagy arany körmével a földet karmolta,
Mely bársony pokróccal szinte bé volt vonva.

A király teljes kíséretével s Magyarország fő uraival együtt várta a viadal sorsát, s midőn Margitszigeten a leeresztett arcrostélyú bajnok a csehet térdre ejté, a király bámulva kérdi:

"De ki az a bajnok? nem ösmered, Toldi?
Ki ismeri? Én nem tudom elgondolni;
Nincs egy jóravaló vitéz országomban,
Akit ne ismerjek s nevét meg ne mondjam:
De ily erőt, mint amely van e vitézben,
Én nem tapasztaltam soha emberkézben;
Félek, nem magyar lesz; pedig nem lenne szép,
Ha más víná ki a magyar becsületét.

Egyébiránt, legyen magyar avvagy német,
Nagy csapástól menti meg a magyar népet;
El is veszi tőlem jutalmát gazdagon,
Toldi gyilkos öccse részét neki adom."
Toldi György e szóra csak úgy hűle-fűle,
Szétnézett, hallja-e más is őkivűle?
Összesúgtak-búgtak az úri emberek:
Hogy gyilkos öccse van, annak örűltenek.

A cseh fejét ezután csakhamar a vasrostélyos felmutatá; Nagy Lajos pedig tizenkét aranyos vitézt küldött a győző elhozására. S midőn a zászlós sajka visszatére:

A király szólt: "Bajnok! nyisd fel sisakodat,
Mondd neved s mutassad vitézi arcodat."

Térdre esett most a király lábainál
S így kezdette Miklós: "Oh felséges király!
Nem vagyok én bajnok, csak egy földönfutó,
Hogyan lettem azzá? tudj' a mindentudó.
Magam sem tudom, hogy' esém gyilkosságba,
S elzaklatott bátyám a széles világba:
Én meg idejöttem feladni tettemet,
S várni vagy kegyelmet, vagy büntetésemet."

Ekkor a király, ki kéz alatt Toldi György minden ármányait kinyomoztatta, elbeszéli az országnagyoknak a történteket, megkegyelmez Miklósnak, s a véráruló bátya birtokát is neki ígéri. De ez az idősb testvér osztályrészét nem fogadja el, sőt így szól:

"A magamé sem kell, legyen tied, bátya,
Teljék vele fösvény szived kivánsága."

Csak annyit kér a királytól, hogy vegye be seregébe közvitéznek.

Nagy Lajos saját kardját ajándékozza a jó Miklósnak, s őt királyi fejéhez választá, tizenkét lóra járó hópénzzel.

Hősünknek a megindulás miatt nem akart nyelvére szó jönni.

És hogy örömében ne maradjon hiány,
Hogy beteljék mindaz, amit szíve kiván,

anyját látja meg az inneplő sokaság közt:

Elfelejtett mindent és futott elébe,
Kímélve szorítá páncélos ölébe.
Nem szólott egyik sem, nem sírt, nem nevetett,
Csak az öreg Bence rítt a hátok megett.

Végre a nagy öröm, mely szivöket nyomta,
Mint a terhes fölleg, mérgét kiontotta,
Szemökből a zápor bőségesen hullott,
Akkor könnyült szívvel Toldiné így szólott:
"Lelkemtől lelkezett gyönyörű magzatom,
Csakhogy szép orcádat még egyszer láthatom;
Beh szép vagy! beh nagyon illel leventének!
Isten sem teremtett tégedet egyébnek."

Miklós pedig monda: "Nem megjövendőltem,
Hogy előbb vagy utóbb bajnok lesz belőlem?
De nem köszönöm azt magam erejének:
Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének."

Ritka író szorított annyi jellemző vonást ily kevés sorba.

Előbb látjuk a fiúi lángszeretetet, mely mindent feled, és a gyöngédséget, mely e feledés felső fokán is emlékszik, hogy ma inkább kímélve kell anyját keblére szorítani, mint máskor szokta.

Nyomban következik az anya és fiú néma és jeltelen örömének nagysága, mely a hátok megett álló szolga hangos zokogása s omló könnyei által emeltetik ki.

Végre a sírás megenyhíti szívöket, s ekkor Toldinéban a nőiség és anyai hiúság a leggyermetegebb s -igézőbb színben tűnik elé, midőn szeme, lelke, fia szépségével betelvén, legelső szavával ennek alakját, arcát dicséri.

Miklós pedig mit tesz? Őszintén kitárja jellemének legmélyebb vonását: az alázatosságot, mely a nyert babért isteni kegyelemnek tekinti.

Ha gascogne-i lovag szólt volna így, nyilatkozatában hunyászkodó dicsekvést lelnénk, mely annál követelőbb, minél többet hárint el magától, de Toldiban, a természet egyszerű gyermekében, ez oly szerénység, mely nem is sejti, hogy az.

Általában Arany az egyénítést nagy tökélyre vitte, s jól hozza fel Erdélyi, hogy: nála a jellemek nem leíratnak, hanem cselekvésbe téve nyilatkoznak, drámaiabban, mint sok drámaírónál, ki mozdulatlan személyeiről bőven elmondatja: milyenek, vagy őket bőven beszélteti, mert nem cselekszenek. S ez a drámai módja a jellemzésnek kitünteti e művet legtöbb költői beszélyek közt, s kölcsönöz neki oly élénkséget s friss mozgékonyságot, milyen a költemények e nemében ritkán tapasztalható.

Én az egész munkában a jellemrajzra nézve csak két sor ellen tehetek kifogást.

Toldi, midőn a király előtt áll, mint fönnebb láttuk, így szól hozzá:

"Én meg idejöttem feladni tettemet,
S várni vagy kegyelmet, vagy büntetésemet."

Mi tudjuk, hogy Toldi nem ezért indult Nagyfaluból Budára. Az utazás alatt, sőt Pesten sem törte fejét ily szándokon, s egyáltalában nem is tőn a véletlen bűn az ő lelkiismeretére akkora hatást, mely miatt sürgetve ösztönöztetett volna e nemére a lojalitásnak. Következőleg vallomása csak az à propos-nak ügyes felhasználását tanúsítja. Ildomos fillentés az egész, melyet az ő helyzetében minden elmés lovag csalhatlanul elkövetett volna; de az Arany Toldijának őszinte és ravaszság nélküli jelleme nem hasonlít az à propos-kat felhasználni tudó lovagokéhoz.

Befejezésül ismét idézethez folyamodom, miután annyira kifejezi nézetemet, hogy utolsó betűig aláírhatom.

"Vagy húsz éve - így szólt Erdélyi 1847-ben -, hogy kísérletek tétettek nálunk a népies elemet költészetünkbe fölvenni; s a kísérletek kétképpen hatottak üdvösen költői nyelvünk- és formáinkra s magára költészetünkre is: amennyiben ti. egyfelül a nyelvet eredeti sajátosságához visszavezetni segíté, formáinkat gazdagítá, s a költészetből a klasszikai gondolat-alakokat lassanként kiküszöbölte; másfelül pedig a művek némely új fajával vagy formáival: a népdallal, népregével és népi beszéllyel gazdagította; de túlbecslés nélkül állíthatni, hogy Kisfaludy Károlytól Petőfi Sándorig nem sikerült egy költőnek is a népiest oly tisztán tüntetni elé, mint Aranynak. Toldijában a népies jellem, részben és egészben, híven fenntartatott, s a költő virtuozitása éppen abban tűnik ki, hogy művének szálait a művészet kívánalmai szerint ily tökéletesen szőtte, anélkül, hogy a magasabb műveltségű költőnek s a művésznek kezei érezhető küljeleket hagynának."

1854

Kapcsolódó kép

MÉG NÉHÁNY SZÓ A TOLDI-RÓL

Irodalmunkra nézve nem lehetne örvendetesb, mint azon hír megvalósulása, hogy Arany a Toldi-mondakörnek többi részét is dolgozat alá vette. A Losonci Phoenix-ben kiadott mutatvány feljogosít az említett hírt kétségtelen alappal bírónak hinnem.

Nem a lángeszű költő számára, mert ennek semmi szüksége tanácsomra, de egyedül a szépirodalom barátainak s mívelt olvasóközönségünknek figyelmeztetése végett legyen szabad a Toldi-mondakör szóban forgó részéről mint költői beszélyre való anyagról elmondani igénytelen nézeteimet. Hadd láthassák sokan a nehézségeket, melyekkel Arany diadalmasan fog küzdeni.

Toldi a királyi leventék sorába vétetvén, udvari és lovagi életet folytatott. Nagy Lajos fényes lakában volt szállása. A hatalmas Szécsi nádorral, az oligarcha Kont Miklóssal, a büszke Lackfiak- és Drugethekkel lovagolt, társalgott és szolgált. Hát még kik nem jártak-keltek a világhírű uralkodó körül! Kazimir, lengyel király, Dusan István szerviai cár, az osztrák Albert, a bajor Fridrik s mások. Tehát az európai legfelsőbb körök élite-je szüntelen találkozék a nagyfalusi erős suhanccal, kit Arany leírhatatlanul kedves öregje, a hű Bence, ezen csábító szavakkal akart otthon tartani:

"Itt hagynád sokféle kedves mulatságod?
Párjával malomba ki emelne zsákot?
A malomkövet ki öltené karjára
Molnárlegényeknek álmélkodására?"

Ennélfogva a Toldi-éneklő költői beszélynek a hős állása szerint fokonként emelkedettebbé kell válni, anélkül, hogy megszűnnék népies lenni. Továbbá Aranynak Nagy Lajost és egész körözetét, a fejedelmekkel s arisztokratákkal együtt, népies színezetben szükség föltüntetni, s mégis köztök és a folytonosan felküzdő Toldi közt nem enyésztetni el azon távolságot, melyet különböző míveltségök és múltjok jelelt ki. Szóval: Toldi Miklósnak kell a népies egészben a specifice népiesnek lenni. Nehéz, de rendkívül jutalmazó feladat.

Képtalálat a következőre: „toldi miklós rajzok”

Aztán a Toldi-mondakör második része sokkal csonkább és töredékesebb az elsőnél. Mintha azok, kik csodatetteit a nép közt terjesztették, ritkábban láthatták volna Miklóst a vár dísztermeiben, mint egykor a konyha körül, ritkábban az aranyos köntösű urak mellett, mint régen, midőn két öreg kondérral ment a Dunára vízért, s kipihenésül a közvitézekkel a várudvaron rudakat hányt, vagy pedig Nagyfaluban a jámbor szomszédok s az átutazó nyalka huszárok szemét-száját óriási erejének mivoltával elállította.

E hézagokat a költőnek kell betölteni. S így alkalma nyílik Toldit nemcsak párviadalokban kiemelni, de vitézsége és kalandjai számára mindazon mezőt feltárni, melyben oly örömmel barangol a nép képzelődése.

Arany Toldija bizonyosan Nagy Lajost külföldre is követni fogja.

Hová? Lengyelországba-e vagy Olaszhonba? Mindkét út nagy csáberővel bír. Határozni nem merek, de azt sejtem, hogy csak az egyikre szánhatja el Toldi magát, ha nem akarja a költő művét, viselt dolgai által, szerfölött bonyolódottá és halmazottá tenni.

Menjünk más kérdésre. Toldi Miklóst a néphagyomány, hihetőleg életirati adatok nyomán, igen késő vénségre juttatá.

Azonban a népnek jobb emlékezőtehetsége volt a mesékre, mint a históriára, jobb az adomákra, mint a kronológiára nézve. Így történt, hogy hőse ugyanazon király uralkodása alatt teszi erejének első és utolsó próbatétét le. A nép szerint Toldi húszéves korában ment az udvarba. Tegyük föl, miként odaérkezése rögtön a koronázás után történt, s végső megjelenése, midőn fehér szakállát az utcasuhancok gúnyolják, rögtön az illető király halála előtt. S ezen legkedvezőbb kiindulás szerint: mily eredményre jutunk? Arra, hogy Toldi, ha Nagy Lajos király alatt élt, a királynál csak négy évvel lévén idősb, már hatvanéves korában volt vénsége miatt packázások tárgya; ha pedig Mátyás alatt élt, a királynál csupán öt évvel lévén idősb, akkor őt éppen ötvenesztendős korában érte volna e tragikus sors. Nemde kétségtelen tehát, miként Toldi aggkora az első esetben Zsigmond, a másodikban Ulászló királykodásában folyt le?

A balladaíróknak nem volt szükségök e tényre figyelni.

Azonban aki Toldi egész mondakörét alkotja költői beszéllyé, nem vénítheti a hőst anélkül, hogy az egész személyzetet s így a királyt is vele együtt ne vigye folytonosan tovább mind az években, mind az arc kinézésében, míg aztán végre Nagy Lajos alakjának rajzolásánál az olvasóközönség általános tudalmát kellene megsértenie.

Képtalálat a következőre: „arany jános toldi rajzok”

Új kérdésre megyek át. A Toldi-mondakör, az első és második részt tekintve, szoros értelemben vett egységes feldolgozást kíván-e, vagy talán megelégszik azzal, ha a személy-egység körül úgy tömböztetnek a cselekmények, hogy valamint az első rész bevégzett egésszé kerekíttetett ki, szintúgy a második rész is külön bevégzett egésszé öntessék a múlttali minden szorosabb összefüggés nélkül?

Én úgy vélekedem, hogy sokkal könnyebb és szintoly háládatos feladat a mese készítésében az utóbbik mód szerint járni el; azonban az első mód sem lehetlen, ámbár tömérdek gyakorlati nehézségeket gördít elé, miket azonban Arany csodálatra méltó technikájával legyőzhet.

Most már az egyes mondák megszemlélésére térek.

Első monda a kacér delnőveli groteszk történet, midőn Toldi a festett oroszlánra akarván dicsekvésből ugrani, az ablakon át az utcára bukik, s többé a légyottra bebocsáttatást sem nyer. Ehelyett, ha nem csalatkozom, azon jellemző adoma behozatala volna célszerű, melyet Szigligeti sikerült vígjáték anyagjává tett, s melynek pointe-ja, hogy Toldi, mikor választásra kerül a dolog, inkább lemond a szerelemről, mint kedvelt szakálláról.

Második a brünni vagy prágai királygyűlésen történt fenyegetődzés, mely hihetőleg hősünknek az utcán vagy magánkörben mondott káromkodásából puffadt oly óriási ténnyé. Meg kell vallani, hogy az ily amplificatio kedvenc szokása a népköltészetnek, nemcsak nálunk, de egész széles világon. Minden perzsa vagy ind hős bírt akkora tekintéllyel a világnagyok előtt, mint amennyi a brünni kalandban Toldira ruháztatik; sőt ez az erkölcsi színhelyen nem is csodásabb jelenet, mint fizikain az, midőn Toldi a Margitszigetről egy rúgással a pesti partra löki a csolnakot. S mégis van valami különbség a kettő közt, ti. a csolnak történeténél az amplificatióbani megütközés erőműtani és helyszíni ismeretektől függ, mi aránylag a népnél nem soknál zavarhatja meg a költői illúziót; míg ellenben tizenegy fejedelem hatalma most már a tömeg agyában is annyi erőt képvisel, amennyivel képzelődése többé alig tudja egy magánegyén hősiességét párhuzamba tenni. Ezen émedtség dacára is csakugyan idézhetne költői illúziót e kaland, ha a Toldi-mondák általában fantasztikus, tündéries és bámító alakúak volnának; mert ekkor a légkör, melynek bűvös kékjében mozog a cselekvény, előre megkészíti vala a fogékonyságot a mértékentúlira, az ámulatosra is. De éppen az a baj, hogy mint már megmutattam, a Toldi-mondakör egészben véve a néphagyományok szerint is igen józan és kápráztatások nélküli. Tehát János vitéz, ki a griffmadárt is megsarkantyúzta, és a tündérek s óriások közt otthon van, könnyen elkövethette vala a brünni kalandot; de Toldiról alig fognók képzelhetni.

Harmadik a németújvári bajviadal, melyet Vörösmarty két különböző mondából gyönyörűen állított össze. Ezt tennie szabadsága volt; mert neki úgysem kellett gazdáskodni, miután csak egy ballada általi hatás volt szeme előtt, mit a legnagyobb mértékig el is ért. Arany, más lévén célja, aligha fogja koszorús elődét a fölvegyítésben követni. Egyébiránt a németújvári párbajt idegen szépségek nélkül is rendkívül érdekessé lehet tenni.

negyedik és utolsó monda mindenik közt legjellemzőbb. A már kegyvesztett Toldit Kassáról a király Budára hívatja. Midőn az öreg bajnok a várba léptet föl, meglátják a hetyke ifjak, és gúnyolni kezdik. Egyik kérdi: Lisztes zsákot vertek-e fejedhez? A másik: Halpénz ütött-e álladon ki? A harmadik fehér lúdnak csúfolja. S nevetnek ezüst szakállán, fürtein, mindenekelőtt a szakállon, melyről elindulásakor mondá, hogy szálanként kitépi, ha gyalázatot hoz rá, de gyöngybe és aranyba foglaltatja az ellenkező esetben. S most e megaláztatás! Ki tűrné el a hetykék packázását? Toldi köntösujjával, melyben héttollú buzogánya vala, lesújtja, akit elérhet, s a várterembe lépvén vádat emel, s tanácsolja a királynak, hogy jobb lesz ha:

"Másszor megfeddenéd apró kölykeidet,
Hogy meg ne csufolnák vitéz vén fejemet."

Úgy hiszem, hogy a Kassára visszavonulás momentumánál lehetne azon időszakot kezdeni, midőn Mária lép trónra, s így a negyedik monda új világ, új szokások, új nézetek és új divathősök közé vezetné az elfeledett Toldit. Zsigmond király udvara a Nagy Lajosé után szépen fejezné be az egész képet.

Irodalmunk nemtője buzdítsa legkitűnőbb költőnket tárgya iránti ernyedetlen szeretetre, hogy mielőbb lehessünk szerencsések Toldimásodik kötetét olvashatni.

1854

Képtalálat a következőre: „toldi”

 

 
A KENYÉR-LESŐK
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 11. hétfő, 08:02

Arthur Rimbaud

A KENYÉR-LESŐK

A téli hóba, téli ködbe

a széles pincelyukra dőlve

áll öt gyerek.

Feszült inakkal lesve, térden

bámulják, hogy süti a pék benn

a kenyeret...

Erős, fehér nagyizmú karja

a tűzre rakja, magcsavarja.

Láng ég alól.

 

Hallják pattogni a kenyérkét,

aztán a mosolygós, kövér pék

egy dalt dalol.

 

Mind kuksol ottan, egy se moccan

és a pirosló lyukra hosszan

néznek kivül.

 

S ha holmi gazdag dáridóra

a szőke, illatos cipócska

végre kisül;

 

s a füstlepett gerenda alján

dalolni kezd a drága, halvány

kenyér-darab;

 

és száll a tűz-ajtón az élet,

bús, árva lelkük is feléled

a rongy alatt.

 

Ruhájukat a dér befújta,

de ég szemük, és élnek újra.

S csak néznek ők.

 

Rózsás orruk a rácsra nyomják,

s dalolnak látva ezt a pompát,

bús fény-lesők.

 

Imát dalolnak epedezve

s úgy lehajolnak a kemence

szent fényinél,

 

hogy szétreped rajtuk a nadrág,

s elkapja lengő ingök alját

a téli szél...


(Fordította: Kosztolányi Dezső)

Szélkiáltó együttes - A kenyér-lesők (Rimbaud - Kosztolányi) - YouTube

https://www.youtube.com/watch?v=gCjf7502Qs4
2010. jún. 25. - Feltöltötte: Pecs2010ECOC
2010. június 20. Pécs, Dómtér Arthur Rimbaud: A kenyér-lesők (Kosztolányi Dezső fordítása) című versét ...



A vers még három fordításban:
********

 

Képtalálat a következőre: „éhes gyerek régen”

 

1. A MEGHÖKKENTEK

-.-.-.-.-.-.-.-

Feketéllőn hóban, homályban,

a pince fénylő ablakában,

faruk kerek,

 

öt kicsi térden leskelődve

nézi, hogy készít a Pék szőke,

nagy kenyeret.

 

Látják nagy, fehér karját, éppen

szakít egyet a szürke pépen

s láng-lukba tol.

 

Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.

A kövér mosolyú Pék régi

nótát dudol.

 

Az ölmeleg, piros luk mellett

kuporognak, hol száll a szellet,

egy se mozog.

 

Majd mikor lakomára készen

cipót kiveszik a résen

s a füstfogott

 

gerendák alatt a befröcskölt

cipók fölzengenek s a prücskök

a padlaton,

 

hogy életet leheli e langy luk -

lelküket elbűvölik rongyuk

alatt nagyon.

 

Úgy érzik, igen-igen élnek,

a zúzos Jézuskák, szegények,

mind, amikor

 

bedörmögnek a résen s rózsás

állat-orrocskájuk a vasrács

rudjára forr,

 

midőn úgy sírnak, mint a barmok

s úgy görnyednek a megnyilt csarnok

fényeinél,

 

hogy mindnek szétreped nadrágja

s kilógó ingüket babrálja

a téli szél.

 

(Fordította: József Attila)

 

Képtalálat a következőre: „régi pékség”

2. PÉKMŰHELY ELŐTT

-.-.-.-.-.-.-.-.

A hóban és ködben, setéten,

kidülledt farral, pince-résen,

mely fénybe ég,

 

öt aprószent vigyázza térden,

hogy sül a szőke, nagy kenyér benn,

süti a pék.

 

A tészta lágy, seszin csomója

billen, a rőt sütőbe tolja

a pőre kar.

 

A jó kenyér pattogva sül benn,

dunnyog a pék száján derülten

egy régi dal.

 

Ők csak gugolnak, egy se moccan,

anyás meleggel és pirossan

süt ki a fény.

 

S ha holmi dús éjféli torra

kisül a friss csipócska sorra

a láng ölén

 

s a jószágban zengnek a füstös

vén gerendák alatt a tücskök

s a kenyerek,

 

e fült odu nekik az élet,

s rossz rongyaik alatt a lélek

föl-fölremeg,

 

boldogok ők itt újra, vásott

toprongyosok és zuzmarások,

kis Jézusok,

 

a rácsra képpel rátapadnak

s rózsálló, pötty szájuk az ablak

résén susog

 

révült imát - s ugy leborulnak

a pincelyukra, hol az Urnak

tűz-mennye süt,

 

hogy kireped nadrágjaik alja,

s a téli szél cibálja-falja

kis pendelyük.

 

(Fordította: Kardos László)

 

Képtalálat a következőre: „régi pékség”

3. RIADTAK

-.-.-.-.

Feketén a hóban, a ködben

a fénylő pinceszelelőben

faruk kerek,

 

- nyomorúság! - öt kicsi, térden,

nézi, hogy késziti a pék lenn

a kenyeret.

 

A szürke tésztát megsodorva,

látják, egy izzó lukba tolja

a pőre kéz.

 

Hallják, amint a jó kenyér sül.

A pék arcán bő nevetés ül,

úgy fütyürész.

 

Egy se moccan, odatapadnak

s szívják a rőt, ölmeleg ablak

jó illatát.

 

Mikor, tán esti vigalomra,

kiszedik mind a zsemlyeforma

cipók sorát,

 

s a füstfogta gerenda s négy fal

árnyában dalt zeng a kenyérhaj

meg a tücsök:

 

hő létet ont e pincemély itt,

s rongyuk alatt ujjongni érzik

lelkük ők,

 

s úgy föltolul bennük az élet,

hogy dérvert Jézuskák szegények,

kis rózsaszin

 

orruk nekinyomva a vasnak

bedünnyögnek kábán az ablak

rácslukain,

 

csöpp állatkák, imát rebegnek

s oda dőlnek, honnét e mennynek

friss fénye süt,

 

oly mélyen, hogy nadrágjuk szétmegy,

s leng ütemén a téli szélnek

a pendelyük.

 

(Fordította: Rónay György)

Képtalálat a következőre: „régi pékség”

 

 

 
Eugéniusz: Antikrisztus kórkép - I.
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 10. vasárnap, 10:39

Képtalálat a következőre: „sarkadi imre pokolraszállás”

Eugéniusz: Antikrisztus kórkép - I.

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Állatorvosi lovak a legrosszabb világban

A megélt-képzelt földi poklok leírása/tesztje

Képtalálat a következőre: „sarkadi imre könyv”

Tóth Árpád

Álarcosan

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

1927.

Képtalálat a következőre: „sarkadi imre könyv”

*

 

  1. Beszélő szerszám vagy, akinek kussolnia kell
  2. Karóba húznak, hogy lassú kínhalállal szenvedj ki
  3. Minden reggel a „krampusz” fejemre olvassa összes bűnöm
  4. Sehol nem vesznek be a játékba, mindenütt felesleges vagy
  5. Szörnyszülött vagyok, még a szüleim is undorodva löknek el
  6. Ahonnan áldást várhatnék, rettenetes átkokat szórnak rám
  7. Jó korán megbélyegeznek, izzó vassal a bőrömbe égetve
  8. Impotensként erőlködök megtermékenyíteni meddő nőmet
  9. Korpa közé kevert: disznók falják fel, hasonítják magukhoz
  10. A bábeli nyelvzavarban meg nem, legfeljebb félreértenek
  11. Mindennapi megaláztatás-megszomorítás az osztályrészem
  12. Elveszített időérzék - nem tudhatom: mikor, mióta, meddig
  13. Kényszeréletpályán: élethossziglan örömtelen napi munka
  14. Az „isten” elveri a szőlőm, s én magam is besegítek neki
  15. Testileg és lelkileg elgázolnak és cserbenhagynak
  16. Részleges amnézia: a szép emlékeid törlik memóriádból
  17. Átölelgetnek a „barátaim” kitapogatni gyenge pontjaim
  18. Örökös időzavarba hoznak: soha ne érhessem utol magam
  19. Fuldoklasz, de még egy szalmaszálat sem nyújtanak feléd
  20. Idegenben elveszve ténfergek mint anyátlan-apátlan árva
  21. Saját apád „szerelmével”üldöz és szexuálisan zaklat
  22. Ráoperálják a fejedre a sötét szemüveget
  23. Eltűntnek nyilvánítva: kínzókamrában rajtad kísérleteznek
  24. Az élet lóverseny: lóhalálában teljesíthető feltételeket diktál
  25. Újra és újra, nekem kell bizonyítani, hogy ártatlan vagyok
  26. Kabátlopási ügybe keverve: az áldozat elkövetővé minősül
  27. Soha sehol nem lehet egyedül: a nyilvánosságba vetve
  28. Magánzárkába csuknak és teljes hírzárlat alá vetnek
  29. Jó szándékaim is eleve gyanakvón, rosszhiszeműen nézik
  30. Ex-szerelmem szisztematikusan gyötör, s Ő aztán ismer…
  31. Mindig arra köteleznek, amihez egy csepp kedvem sincs
  32. Bármilyen feszülten figyelek is, még a szemeim is kilopják
  33. Anyanyelvem használatáért gúnyolnak és büntetnek is
  34. Élő falud lerombolják, skanzenben mutogatnak turistáknak
  35. Ottfelejtve egy katonai büntetőszázadban: „A domb”-on
  36. Megrövidített életeden át a fáraó síremlékén robotolhatsz
  37. Orosz hadifogságból hazavergődő, de kutya sem örül neki
  38. Folyton félbeszakítanak, semmit sem fejezhetek be
  39. Beszédhibám miatt minden megszólalásodkor kicsúfolnak
  40. Írástudókkal megszégyenítő kényszermunkát végeztetnek
  41. Élve megskalpolnak, megnyúznak és felboncolnak
  42. Kiűznek a Paradicsomból: tudom, mit vesztettem el örökre
  43. A piactéren ártatlanul pellengérre állítva: ismerőse köpködi
  44. Emberileg belátható időig teljes tétlenségre kárhoztatnak
  45. Testi-lelki szemétládának és köpőcsészének rendszeresítve
  46. Kiszemelt bűnbak és pofozóbábú - soha nem váltják le
  47. Holtfáradt vagyok, de ha megállok, akkor meghalok
  48. Anyád még holta után is kiskorúsít: figyel/rád szól az Égből
  49. Átnéznek rajta - vagy szemrehányóan néznek rá társai
  50. Minimális zsarolhatóságom maximálisan kihasználják
  51. Eltévedsz egy téli sötét erdőben és sehol egy mécsvilág
  52. Minótaurosz labirintusában Ariadné fonala nélkül kerengő
  53. Összetörtek minden igazmondó tükröt: se barát, se mese
  54. Csak zsonglőrködve és artistaként van esélyem a jobb létre
  55. Nagyothalló és szenilis öregként kerülnek, s így izolálódsz
  56. Mesterségesen altatnak, s csak életed végén keltenek fel
  57. Legnagyobb ellenségével kényszerül egy fedél alatt lakni
  58. Ítéletidő tombol és sehol, de sehol egy menedékház
  59. Minden nap életveszélyes helyzeteket kell megúsznod
  60. A törvény rád mindig teljes szigorával sújt le
  61. Egyszerű az alapszabály: minden tilos vagy kötelező
  62. Gyermekkorodtól éhbérért dolgoztatnak látástól vakulásig
  63. Vagy te ölsz, vagy téged ölnek: tertium non datur
  64. Minden évszakban valamilyen erős allergia kínoz
  65. Módszeresen piszkálnak, ingerelnek – sőt: provokálnak
  66. Senkiben nem bízhatsz, nincs kivel megosztani titkodat
  67. A száműzöttek keserű kenyerét eszem a honvágytól gyötörten
  68. A „Majmok bolygójá”-n az egyik kísérleti alany-tárgy vagyok
  69. Akikkel sok jót tettem, a legnagyobb hálátlansággal fizetnek
  70. Élettársad metamorfózisa: angyalkából házisárkány lesz
  71. Minden hajnalban az akasztófa alatt várok a kegyelemre
  72. Bohócot csinálnak belőlem, s rajtam röhög az egész osztály
  73. Kihasználnak és eldobnak mint egy kifacsart citromot
  74. Asszisztálnia kell gyermeke megrontásához, nője megbecstelenítéséhez
  75. Mintha mindig a Niagara fölött kellene kötéltáncot járnom
  76. Megállíthatatlanul, mocskosul esik a savas vagy a jégeső
  77. Hegyi szerpentinen fékevesztetten robog veled egy tragacs
  78. Dobra verik lakóházad és földönfutó leszel, koldusbotra jutsz
  79. Egy hó- vagy homoksivatagban vergődsz az oázis reménye nélkül
  80. Máról holnapra idejekorán kihalnak mellőled szeretteid
  81. Árvácskaként idegen mostohák löknek, vernek, diszkriminálnak
  82. Rajongóid bálványozva üldöznek, majd ledöntenek és rád taposnak
  83. Az emberek koravénen születnek, később már csak infantilizálódnak
  84. Beszervezik barátaid és gyerekeid, hogy spicliskedjenek rád
  85. Hiába kérsz, senkitől nem kapsz bocsánatot
  86. Gonosz mostoha nevel, mint Hamupipőkét, de hozzád nem jön jó tündér
  87. Senki nem kéri a segítséged, a tanácsod vagy a véleményed
  88. Minden nap mindent mindig elölről kell kezdeni
  89. Heroikus kutatómunkával életem alkonyán felfedezem a meleg vizet
  90. Örökre elcsúfítják az arcod (például Joker-, vagy sátáni vigyorral)
  91. Kiszúrják a szemed és füledbe forró ólmot öntenek
  92. Kivert kutyaként hazátlanul bitangolsz, de sehol nem fogadnak be
  93. Még az S.O.S. segélykiáltás is visszhangtalanul közönybe fullad
  94. Nem lányt kívántak, s így fiúként nevelnek fel szüleid
  95. Ma ugyanazért jutalmaznak, amiért máskor drákói szigorral büntetnek
  96. Egy szeretet és szerelem, szimpátia és szolidaritás nélküli világ
  97. Közutálatra „bezzeg gyereket” csinálnak belőled nevelőid
  98. Elveszítem kifinomult ízérzékelésem: minden egy ízű illetve íztelen
  99. Kegyelemkenyéren élek, de azt is kinézik a számból
  100. Ugribugri kisgyerekből paralízises lesz és géplábakkal sántikál

 

*

Képtalálat a következőre: „sarkadi imre könyv”

P.s.:

Életminőségünk romlása/rontása

Rossznak tartott korban-helyen születni-halni

A halmozottan hátrányos adottságok-helyzetek

Ördögi zsarnokság – mindenki szem a láncban…

Mert hát senki sem – csupán – vétlen áldozat,

A balsors peches, balszerencsés alanya-tárgya,

Hanem szellemi-társadalmi súlyával arányban

Aktív-passzív közreműködő, cinkos bűnpártoló,

Aki segíti-hagyja, hogy így legyen, maradjon…!

És aki nem is próbál a szarból aranyat csinálni…

Boldogtalansága okát külső körülményekben keresi,

Saját felelősségét pedig minimalizálja, sőt: hárítja:

Pedig a legtöbbet ő árthat magának és szeretteinek…

Képtalálat a következőre: „sarkadi imre könyv”

 

 

 

 

 
Ördög- és pokolábrázolás
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 06. szerda, 14:29

Online böngészhető

a 15. századi kódex,

amely tele van ördög

és démonrajzokkal

 

2017. január 31.

Bárki számára elérhetővé vált az interneten az 1450-1470 körül született, Livre de la Vigne Nostre Seigneur című francia könyv, amely igen gazdagon illusztrált vallási ikonográfiájáról híres. Az Oxfordi Egyetem könyvtárában őrzött kódexben számos ábra (és természetesen szöveg) szól Jézus Krisztus megtestesüléséről, életéről, haláláról, a passióról, feltámadásáról, valamint az Antikrisztus eljöveteléről, az utolsó ítéletről, a mennyről és a pokolról is. Mindezen témával kapcsolatosan pedig gyakran (szinte minden oldalon) szerepelnek az ábrákon ördögök és démonok is, úgy ahogyan a középkoriak elképzelték őket. Sötétebb tónusú (vagy élénkebb színű) bőr, deformitás, agyar, turcsi orr, szarv, pata, farok, grimaszok és a megszokottnál lényegesen több testnyílás jellemzi őket. Általában nem hiányzik a kezükből egy fegyver, főként vasvilla, buzogány vagy bármilyen, kínokat okozni képes eszköz. A különleges munkából, amely 1823-ban egy árverésen bukkant fel, egyetlen példány ismert, a szerzőit homály fedi.

Ördögi rajzok a középkorból
A galériáért kattintson a képre


„Ki merné felnyitni felső ruházatát, és ki hatolhat be kettős páncéljába? Torkának kapuit vajon ki nyitja ki? Fogazata körül rémület tanyázik. Háta pikkelyeket visel barázdásan, mik le vannak zárva kovakő pecséttel. Egyik a másikhoz hozzáilleszkedik, még a levegő sem hatol át közöttük. Szorosan záródik az egyik a másikhoz, összekapcsolódnak, s el nem választhatók. Tüsszentése nyomán világosság ragyog, szeme olyan, mint a hajnal szempillája. A torkából meg fáklyák törnek elő, s mint a tűz szikrái szállnak, a magasba. Az orrlyukaiból füst gomolyog elő, mint a fazékból, amely forr és buzog” – számol be Jób könyve (41,5-12) egy démonikus lényről.

 

Az ördögi ábrázolások nagy felbontásban itt találhatók.

 
Gazdagok - Dugonics András: Magyar példa beszédek és jeles mondások
A boldog élet bölcselete és poézise
2011. február 19. szombat, 09:45

dugonics_andrs_vu

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

TIZENHARMADIK SZAK.

Gazdagok.


Vékával méri a’ pénzt.

Tele van kincscsel, mint Csízió jövendöléssel.

Soknál több van a’ dúzsnak.

Ezerért nem megy a’ szomszédba.

Kis, vagy semmi kárával nagy haszna mindenkor.

A’ pénz éli világát.

Kinek pénzze van, mindene van.

Meg peníszedik pénzze, mivel nem forgathattya.

Több talán pénze, mint polyvája.

Bőven adgya a’ kanta.

Tömve iszákja.

Jól lakott a’ pénzzel.

Válogat a’ pénzben, mint jól lakott medve a’ vadzkorban.

Válogat a’ pénzben, mint jól lakott disznó a’ makban.

Szalonnára is kolbászszal hajgál.

Elég gazdag, ki a’ magájéval meg elégedhetik.[1]

Adott Isten! – Van!

Van mit aprítani a’ tálba.

Jó szarvas tögyes a’ tehene.

Se széle, se hoszsza kövér göbölyének.

Hat ökrös szekerek jönnek ki udvarábúl.

A’ gazdagnak akár ki is rokonnya.

A’ gazdagnak egere is kövérebb.

Ott leg többet szokott és akkor esni, a’ hol amúgy is nedves a’ gazdag főld.

Nem otthon gazdagodik a’ kalmár.

A’ gazdagság nem teszi szerencséssé az embert.

A’ pénz mind ártalmára, mind javára válhat a’ gazdagnak.

Több szegént látni jót, mint gazdagot.[2]

Szavábúl is ki teccik: hogy pénzze van.

Van a’ gazdagnál is gazdagabb.

Kinek mennyi pénzze; annyi hitele.

Tudgya Pál, hol kaszál.

Urak a’ Papok.

A’ ki jó magot vét, jó aratást vár.

Ott’ telik a’ hol van.

Hamarébb ugattya meg kutya a’ szegént, mint a’ gazdagot.

A’ ki pénzes kényes.

Ha HA nem volna, minden szegény gazdag volna.[3]

Nincs oly nagy gazdag, ki néha valakire ne szorúllyon.

Nem méltó méltatlant pénzzéjért dícsérni.

A’ gazdagság jó szolgáló, de rosz uralkodó.

Mondgyák: hogy egy se gavallér, a’ ki nem adós.

Hamisan gyűjtött pénzt el emészti a’ maradékot.

Fa pénzel várat nem épithetni.

Mindene van, madár tejen kívül.

Van csűrjében mint öszi, mint tavaszi.

Béressei is tőke pénzesek.

Dúzs gazdag.[4]

Nagy értékű ember.

158Van ennek pénzze is, esze is.

Pénzt terem a’ polyvábúl is.

Igyekezeten áll a’ gazdagság.

Van, mibűl adgyon.

Torkig úszik a’ pénzben.

Van: mint hétköz napi, mint ünneplő ruhája.

Minden nap’ más ruhába öltözik.

Van ám annak a’ mosóban szennyesse.

Annyi a’ pénzze, mint fösvénnye.

Annyi a’ pénzze, mint a’ hangya.

Számba se veheti pénzzét, mint a’ csillagot.

Hordókra veri a’ pénzt.

Krézusnál gazdagabb.[5]

Dúzsnál is gazdagabb.

Tömve van nem csak egy zsákkal.

Nincs száma göbölyös marháinak.

Minden erszénnyének kettős is a’ lelke.

Élire van verve ládájában a’ pénz.

Van annak a’ szűr újjában.

Magán áll a’ jó emberen, hogy gazdag légyen.

Okosság szüli a’ gazdagságot.

Szorgalom gazdagság, henyélés szegénység.

Van kenyere mellett sajttya is.

Van mind méhhe mind pénzze.

Több pénzze, mint pók hállója.

Nincs üres zsacskója.

Inkább pénzt adhat kölcsön, mint zsacskót.

Maga se tudgya mie van.

Maga se tudgya pénzzének számát.

Több pénzze, mint esze.

Pénzen eszét még nem vehetni.

Addég tündöklik a’ hóld, még a’ nap helyre ér.[6]

Pénz szüli a’ pénzt.

Pénztűl származik a’ pénz.

Pénz a’ pénznek attya.

Elég mind kenyere, mind bora.

Roka torok mentéjének kertelete.

Nem aba nadrágja.

Van annyi pénze: hogy ki fizethesse.

Válogatva veszi a’ leg szebb lovakat.

Lehet feleséget is pénzen venni.

Aranyat ád a’ koldúsnak alamizsnáúl.

Apjátúl is maradt, maga is szerzett.

Ha árúlnának, pénzen várakat is vehetne.

Nem olvassa, hanem mázsállya a’ pénzt.

Nem jó mindenkor csak a’ pénzre nézni.

Nem minden arany, a’ mi fémlik.

Tímár, Sörföző, Mészáros, Szappanyos tudnak ám valamit a’ pénzrűl szóllani.

160Pénzel várakat is vesznek.

Sokat tud a’ pénz.

A’ pénzes embert, értékesnek is szokták mondani.

Észbűl pénzbűl áll a’ kereskedés.

A’ dúzs gazdag ember kövér ökröt hizlal.

Nincs annyi hójag: hogy pénzel meg ne töltené.

Mi néki két három ezer?

A’ deákos ember, hamar gazdag is.[7]

Senkire se’ szorúlt.

Kincsre talált kertyében.

161Sokszor el mondotta Kristóf imádságát.[8]

A’ lidérc is tudgya, hová vigye a’ pénzt.

Kinek Isten akarja, az ablakon is bé veti.

Jókor érközött a’ pénz osztogatásra.

Többrűl több gyűl a’ csűrbe.

Már erszénnyében arany, másban ezüst.

Föl puffadott erszénnye.

Elég a’ pénz, mert mindenütt verik.

Ott a’ pénznek leg kevesebb böcse, ahhol verik.

A’ pénz is tartva tenyészik.

Ha a’ lónak pénze volna, abrakot fordítanak rajta.

Ki pénz nélkűl vesz, hamar fel akad.

Isten győzné pénzes máléval.

Ingyen veszi, pénzen adgya.

A’ patkó szeg is pénz.

Pénzen pénzt fordítanak.

Ha pénzemben kerűl is, legyen úgy.

Ha a’ piac nem jó pénz nélkűl, hogy lenne a’ sokadalom.

A’ búcsú és vásár pénzel jár.

Föl tartya magát a’ szatyor, ha pénzes is.

Ki a’ pénzt nem böcsülli, meg se érdemli.

Ha adhacc, maradhacc.

Annyi az áldás rajta, mint az égi harmat.

Kőből is pénzt csinál a’ magyar.[9]

162Itt ha a’ világot öszsze keresed, gazdagabbat nem találsz.

Pénzen menny országot is vehetni.[10]

Pénz vezeti a’ hadat.

Fel tartya magát, mint a’ pénzes szatyor.

Mindennek ád, még is marad néki.

Földes Úr.

Arany gyapjas vitéz.

Ha a’ sörtés pénzt rezelne; a’ kanász is gazdag lenne.

Dárius kincscse.[11]

Hat gyűrűje egy újján.

Egy nap el nem szállya földgyét egy kánya.

Úgy örül a’ gazdag ha sokat, mint a’ szegény, ha keveset nyer.

Ki a’ gazdagságot meg útálhattya, az annál gazdagabb.

Csordúlttig tele van.

Jó ez ingyen.[12]

Mindene van, a’ mit ki gondolhat.

Meg van, a’ mit szeme, szája meg kéván.

Tetézve adgya viszsza csapott vékát.

Van mind vaja, mind zsirja.

Néha a’ gazdagság is szemtelen.[13]

164Több a’ méze, mint salakja.

Van mind viaszsza mind fagygya.

Szolgálója alamizsnát ád.

Van mihez kapni a’ szükségben.

Van mire támaszkodni a’ síkon.

Zabáll a’ cselédgye.

Nálla a’ cseléd is koldúsokat étet.

Adhat a’ szegényeknek bőven.

Van mit morzsolni a’ tej alá.

Gazdag lehet, ha neve Lázár is.

Borral mosdik, kolbászszal törűlközik.

Van itt minden nagy szita, kis szita.

Ő találta fel az arany bányákat.

Reá se néz a’ lencsére.

Gazdag leánnak bőtben is esik farsangja.

A’ gazdag özvegy aszszony mindenkor harminc esztendős.

Van mindenkor fonni való lennye, mind szővni való cérnája.

Kész már akkor ebédgye, midőn mások ahhoz látni akarnak.

Bőven talállya azt otthon, a’ mit mások kint keresve nem látnak.

Bocskorban kereste, csizmában gyűjtötte.

Nem volt, de van.

Talán az ablakon hánnyák be néki azt, a’ mitűl meg gazdagodik.

Pofáján is ki csordúl a’ zsír.

Kövér, mint a’ mongolica.

Nem étették ezt zsíókkal, hanem korpával.

Mikor izzad is, zsírt izzad.

Ha a’ leánnak sok a’ pénzze, ritkán van esze.

Jaj kinek se esze, se pénzze.

Pénz a’ bolondot is ki segíti a’ bajbúl.

Van annak, a’ ki meg nem iszsza.

Nem csak eszem iszombúl áll a’ gazdagság.

Nem kereshet annyit a’ jó gazda, a’ mit a’ rosz gazd’ aszszony el nem tékozolhat.

Föl termeszti az aranyat is.

Bánya városi gazdag.

Mint ha pénzt ásott volna az apja.

Több cúkora mint sava.

Ura aranyba, szolgája ezüstbe jár.

Elég gazdag, ki senkinek se adós.

Késő a’ takarékosság, mikor üres a’ szekrény.

Nincs még fogytán arannya.

Még az orvosságot is meg aranyozhattyák néki.

Farkas fog is végre aranyat símít.

Kocsia is meg van aranyozva.

Szőllejében is terem az arany.

___________________________________


[1] Kérdezték Diogenest: lenné é szolgája? azt felelé: hogy nem volna. Midőn ismét kérdeznék: ha meg találna halni, ki fogná el temetni? az (úgymond) ki házamban lakni kívánkozik. Ugyan csak egy szolgát ajándékoztak néki jó baráttyai, kinek Mantes vala neve. De ez hamar észre vévén új Urának hideg vette konyháját, még az nap el szökött. Kérdezték tőlle, mért utánna nem esik, és föl nem keresteti? rendes volna (úgymond) ha szolgám nállam nélkül el élhetne, én nálla nélkül el nem tudnék élni. Ezt a’ szegény Filozofust elég gazdagnak lehet mondani; mert magájéval meg elégedett, többet nem kívánt.

[2] Krisztus mondássa: hogy a’ gazdag nehezen mégyen a’ Menyországba; ellemben a’ szegényeknek hirdettetik az Evangéliom.

[3] Midőn Fülöp (N. Sándornak attya) hoszszú levelet írt volna a’ Spartaiaknak, ’s azzal fenyegetné őket: hogy HA hozzájok viszi táborát, nagy vér ontásokat, és pusztitásokat fogna városokban tenni. A’ Spartaiak (szokások szerént) kurtán feleltenek; csak azt írván viszszá: HA.

[4] Dúzs gazdagnak mondgyuk azt, kinek kölletinél is több jószága és pénze van. Gazdagnak azt: kinek mindene, csak a’ szükségén fölül van. Szegénnek azt: kinek csak szükséges holmie van. Szűkölködőnek azt: kinek szükségére sincs elég. Koldúsnak azt: ki magát csak kéréssel táplálhattya. Nyomorúltnak azt: ki fekvő betegsége miat nem is kérhet valamit, hanem mások hoznak élelmére valót. El hagyatottnak, kinek semmit se hoznak, ’s meg hal.

[5] Krézus Lidiában ötödik és utólsó király, leg gazdagabbnak tartatott élete napjában. Midőn minden kincseit meg mutatta egy Filozofusnak (Sólonnak) ez azt mondotta néki: holta előtt, senki se mondhattya magát boldognak. Nem sok üdő múlva Cirústúl meg veretett Krézus; kit is midőn egy katona meg akart ölni; Krézusnak fia (egy néma herceg) így szóllította meg őket: katona! ne báncsd azt atyámat, mert ő király. Cirus halálra itélte Krézust, és midőn ki vitetett, és szünetlen azt mondani: oh Sólon! Sólon! be igazat mondottál; a’ történetet tölle meg értvén Cirus, néki nem tsak meg kegyelmezett, hanem ezután leg nagyobb baráttyának tartotta.

[6] Az az: addég mondgyák az embert gazdagnak, még más gazdagabbat nálánál nem látnak.

[7] Romában a’ keresztény Anyaszentegyháznak mindgyárt elején azokat az embereket, kik írni tudtak, és arra választattanak: hogy mind a’ történt dolgokat főképpen a’ szent Tanúknak halállokat fel jegyezzék, mind a’ templomokban Papjaiknak szolgálatot tegyenek, és őket az áldozat üdején segicscsék, Diakonusoknak nevezték. Még most is a’ Görög Anyaszentegyháziak azon mesterjeket, kik a’ gyermekeket írni és olvasni tanittyák, és a’ Papnak a’ templomban szolgálnak, így nevezik ők: Diakon. Meg lehet: mivel hozzánk a’ Magyarokhoz igen bé jött, még Sz. Istvány üdejében, a’ Római szertartás azon embereiket, kik Római nyelven írni, és mindent (mint a’ Jegyzők) fel tenni tudtak; mi is így nevezhettük, I-ször: Diakon, az után Diák. Végtére Deák. Mivel csak nem minden tudomány az ilyetén író embereink között forgott, a’ tanúltt embereket Deákoknak, neveztük. Innent eredett: hogy néha azon embereinket, kik írni tudtak vezetékjekrűl is meg feletkezvén őket Pál Deáknak, András Deáknak mondottuk. Innent származott tehát az is: hogy (üdő járttával) ez a’ szó: Deák, vezeték névre változott, kiket osztán deákúl Literatusoknak hívtanak. Sőtt: ezen Deák vezeték alatt Nemes embereink is vannak.

[8] Sz. Kristóf’ imádságárúl azt tartották régenten: hogy ki azt mindennap reggel ajtatosan el mondgya azon nap pénzre talál, de üdővel ezen gondolatnak módgya meg változott, el is múlt.

[9] A’ régi Sciták előtt pénz nem volt; hanem csere cserével éltek. Leg elsők voltak ezek, kik a’ kőre valamijelt vágtak, és ezen köveken vásároltak. Látván pedig: hogy az ő köveket sokan majmozzák: a’ főld’ gyomrába mentek, és a’ mi köveket ottan találtak, és különösök voltak, azokat azon köveknek lenni gondolták, melyek, a’ villámmal le húllanak, és kilenc singnyire el rejtik magokat. Ezekre a’ kövekre nyilat meccettek, mivel ők is nyilasok voltak. Innent származott a’ menykő szó; innent az Isten’ nyila is.

[10] Tudniillik: a’ ki alamizsnálkodik, házi szegényekkel jót tesz, ennek hasznát mennyországban veszi.

[11] Ez a’ Dárius (kinek nagy kincscsét máig is emlegetik a’ Magyarok) ezen név alatt első király vala Persiában, a’ Krisztus előtt öt száz, huszon öt esztendővel. Zorobabelnek meg engedte: hogy a’ Jerusálemi templomot fel építhesse; mely végre áldozatokat is kűldött. Babilont Zopirusnak ravaszsága által meg vette, kincscsébűl ki pusztitotta. Királyságának hetedik esztendejében, a’ Sciták ellen szándékozott, ugyan azért a’ mostani Konstancinapol mellett (ad Bosphorum Thracicum) a’ szorúltt tengeren hidat csináltatott. De a’ Scitáktúl kegyetlenűl meg verettetett. Tábora el fogattatott, minden kincscse a’ Scitáktúl el vétetett. Maga Persiában viszsza ment. Annyinak lenni mondották az ezüst arany pénzt; az arany ezüst láncokat: hogy mind azokat száz kocsikon el nem vihették, pedig azokon kivűl, melyeket a’ Sciták magok között gazdagon fel osztottak. Ezután a’ Sciták arany tálakbúl ettek. Soha osztán Dárius a’ Scitákat nem bántotta, noha több más országokat hódított.

[12] Egy Szolga Bíróval kocsizván egy Német országi Generális, szemére vetette Magyar országnak: hogy úttyai göröngyösök, kátyúsok, hidgyai csorbák, révjök disztelen, egy szóval oly darabosok az útak, hogy a’ kocsi szinte ki rázza lelkét a’ leg erősebb embernek is. Erre a’ Szolga Bíró csak azt felelte: Uram! jó ez ingyen. Tudniillik Német országon csak nem mindenütt pénzt kérnek az útakon.

[13] Ezt a’ valóságot meg ösmerték a’ régi bölcsek. Kérdeztetvén egy: mért mondaná szemtelennek a’ gazdagságot? azért (úgymond) mert az néha a’ vak (ugyan azért szemtelen) szerencsének adománnya.

 

szegny lzr s a gazdag

 

 

 

 
KARÁCSONY HAVA
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 10. vasárnap, 07:18

DECEMBER – KARÁCSONY HAVA

2014. december 02.netfolk

 

snow_1.JPG

"Hideg, havas december, jó termést vár az ember."

"Ha december lágy, esős, a vetés csak meglehetős.”

"Hideg december, koratavasz”

adventi_1.jpg

András (november 30.) bezárja a hegedűtokot, a hozzá közelebb eső vasárnapon kezdődik az advent , a karácsonyra készülődés négy hetes időszaka.

Ha párhuzamba állítjuk a paraszti világ hétköznapi és ünnepi időszakait a ma emberének „újító” cselekedeteivel, megfigyelhetjük, hogy a tradíciók helyét a média vette át – újságból, online olvassuk a bejglireceptet is. A hajdani világkép mágikus és mitikus erővel bírt és halálig tartott, napjainkban mindez a racionalitás talaján nyugszik. Mi keressük az ok-okozati összefüggéseket. A paraszti kultúra közösségi, a mai egyéni alapokon nyugszik.

Mégis megvan bennünk az  igény a közösségi ünnepekre. Ez legjobban az adventi időszakban érzékelhető.

A tél a földeken gazdálkodó, állattartó falusi embernek a ház körüli munkák elvégzése mellett maradt egy kis ideje. Ez is oka, hogy a téli napforduló időszaka szokásokban, hiedelmekben az év leggazdagabb periódusa.

A hamar beköszöntő sötétség csak támogatta a befelé fordulást. Mi már mesterséges világítással nyújtjuk meg az aktív időt. és a lazítás a múlté, számos szakmában ilyenkor jön el a „ maraton életre halálra”. Nem könnyű ilyenkor átélni az ünnepre várakozást, de tartsuk szem előtt: "Az ünnep azé, aki várja." (Szabó T. Anna)

Wichern_Adventskranz_originated_from_Germany.jpg

Az  advent szó latin eredetű,  a megérkezést jelentő adventus szóból ered.

http://netfolk.blog.hu/2012/12/01/

adventi_szokasok_hajdan_es_ma

Az ünnepet megelőző várakozás,  felkészülés időszaka. Az András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hét  ez az időszak.  Kezdete november 30-a vagy a hozzá legközelebbi vasárnap. Karácsonyig tart. Vannak ősi és újabb szokások, utóbbi az adventi koszorú . Az első adventi koszorút 1860-ban egy hamburgi lelkész készítette. Láthatjuk, elég friss ez a hagyomány, és bizonyítja, hogy  születnek új jó szokások!  A leleményes hamburgi lelkész egy  gigantikus fenyőkoszorút függesztett a plafonra.  24 gyertyát tett rá, ezzel  utalt az ünnep valamennyi napjára.

Újabb – városias, polgári eredetű - szokásaink a karácsonyfa állítása, az ajándékozás, az adventi koszorú használata.

chr.jpg

A karácsonyfadíszek jelentése:

A fa tetejére csúcsdísz kerül, ami Jézust jelenti.

A girlandok kígyót szimbolizálják, a bűnbeesést és az egész emberi sors elindítóját.

Az angyalhaj és a szalma a Kisjézus jászolát szimbolizálja.

A dió és az alma a tudást és a bölcsességet jelenti. Az alma, amellett, hogy a bűnbeesés jelképe, a Tudás fájáról származik. A dió pedig a bölcsességet és a tudást  jelenti  a fán.

A mézeskalács díszek,  ha ember figurájúról van szó, akkor az a porból lett és tűzpróbán átesett embert jelképezik.

A gyertyák jelentése a szentháromság, a test (viasz), szellem (láng) és a kanóc (lélek) hármassága. Jelképezi Jézus születését, azaz a fény eljövetelét.

December 4- Borbála napja az asszonyok számára munkatilalmi nap

http://netfolk.blog.hu/2012/12/04/

december_4_borbala_napja

katag1.jpg

A Borbála-nap hiedelmei és szokásai hasonlóak a Luca-napéhoz. A hajadon lányok pártfogójuknak tekintették, s a Borbála napján vízbe tett és karácsonyra kivirágzott cseresznyeág, gally szintén a házasságot jelentette.

 

December 6.- Jön a Mikulás! Hogyan alakult ki Szent Miklós alakjából?

 

Ha Miklóskor hó esik, vége az enyheségnek.

mikulcola_1.jpg

Szent Miklós élete kész regény,és ha ezt írom, kicsit sem túlzok. Az utóélete pedig-  na, erre nem is találok  megfelelő szót. December hatodikán jön el a Mikulás a mi kultúrkörünkben. Közismert, hogy az ünnep  Szent Miklóshoz fűződik, aki a III. században élt  Myra városában. Miklós gazdag szülők gyermekeként született, de korán árvaságra jutott. Apja testvéréhez került, aki érsek volt.  így  hamar megismerte a papi hivatást, s maga is pap lett.  Telt múlt az idő, és Miklós Myra püspöke   lett. Számos legenda fűződik nevéhez, mindben ajándékosztóként találkozunk Miklóssal. Én  most csak a Mikulás szempontjából fontos  legendákra koncentrálok.

http://netfolk.blog.hu/2012/12/05/

december_6_jon_a_mikulas_hogyan_alakult_ki_szent_miklos_alakjabol

December 13.- Luca napja

Szent Lucának híres napja, A napot rövidre szabja.

Ha Luca sárban jár, A karácsony hóban áll.

http://netfolk.blog.hu/2012/12/12/

luca_luca_szemunk_fenye#more4947469

A téli napforduló Luca napjára esett a Gergely naptár 1582-es bevezetése előtt, amelyet a hosszú sötétség miatt gonoszjáró, boszorkányos napnak tartottak, akik ellen védekezni kellett gonoszűző, bajelhárító technikákkal.

Lucabúzát ültetünk:

luc_1.jpg

Elkezdték készíteni a Luca székét, amelynek bűvös erejét a készítés különleges lassúsága adta. (Lassan készül, mint a Luca széke – tartja a közmondás.) és különlegesen válogatott anyaga 12 féle fából készül vagy temetőből kell hozzá fát hozni, a sokféle fából csak az egyik lehet gyümölcsfa) adta. December 24-re készül el, az éjféli misén ráállva lehet megtudni, ki a falu boszorkánya.

luca-szeke.jpg

A hagymából készített Luca-kalendárium a következő évi időjárást mutatta meg.

A Luca napot követő 12 nap időjárását feljegyezve megtudhatjuk a következő év 12 hónapjának időjárását.

A lucacédulák (gombócba rejtve vagy a párna alól naponként kihúzgálva) a jövendőbeli nevét árulták el. A gazdasszony lucabúzát ültetett, amely karácsonyra kizöldült és a termésre jósolt.

December 21. Tamás napja, tamáskodjunk !

 

A népnyelv az apostolt „hitetlen” Tamásnak nevezi. Ez a  köznyelvi szólásként is használatos megjelölés onnan ered, hogy az evangélium szerint Tamás kételkedett Jézus föltámadásában, s csak a szemének hitt.

tamascara1.jpg

E naphoz néhol férjjósló praktikák kapcsolódtak.

Karácsony a téli napforduló szomszédságában van, mágikus idő:

http://netfolk.blog.hu/2013/12/17/teli_napfordulo_588

napfor_2.jpg

Karácsonyi népszokás az ostyahordás

Az ostyahordás  középkori eredetű felvidéki népszokás, mely igen sokáig fennmaradt. December 23-án vagy néhány nappal előtte a tanító, kántortanító az iskolás gyermekekkel ( néhol a ministráns fiúk mehettek csak) minden családnak megfelelő számú ostyát küldött.

http://netfolk.blog.hu/2013/12/20/

karacsonyi_nepszokasok_7_az_ostyahordas

A karácsony elsősorban egyházi ünnep, Jézus születésének ünnepe.

A zöld karácsony rossz, Fehér húsvétot hoz.
Ha János-nap borús, A termés igen dús. Ha csillagos az ég az éjféli misekor, akkor sok kukorica lesz.

http://netfolk.blog.hu/2012/12/22/

december_24_szokasok_adam_es_eva_napjan

szal.jpg

Ha karácsony másnapján, Istvánkor is szép, napos idő van, akkor mindenből jó termés lészen.

Karácsony napján ha tiszta, napos az idő, akkor száraz nyár, jó gyümölcstermés, sok bor várható.

Régen december 24-én szigorú munkatilalom volt – nem ám beszaladok a plázába még szaloncukorért!

Katolikus vidékeken karácsonyi asztalt készítettek, melyen almát, diót, fokhagymát, mézet, az asztal alatt szalmát, azon munkaeszközöket helyeztek el a tisztaszobában, a ház legszentebb helyén. Ide tették a lucabúzát meg a mestergerendára függesztett termőágat. Karácsony böjtjének is nevezik december 24-ét, mert csak böjtös ételeket fogyasztottak éjfélig.

Karácsonyi szokások - étkezés, betlehemes játékok

http://netfolk.blog.hu/2012/12/24/

december_25_-karacsoyni_szokasok#more4979370

Az ételek közül soknak mágikus erőt tulajdonítottak: pl. a sült tököt torokfájás ellen, a közösen elfogyasztott almát a család összetartozása érdekében ették. A karácsonyi ételek maradékával is megkülönböztetett módon bántak: összegyűjtötték és január 6-án, Vízkeresztkor az állatoknak adták, hogy egészségesek és termékenyek legyenek.

karacsonyi_asztal.jpg

Énekes és dramatikus szokások egész sora volt szokásban a karácsonyi ünnepnapokon:

kántálás énekes köszöntő házaló szokás, melynek keretében egyházi eredetű, félnépi és népi karácsonyi tematikájú dalokat adtak elő az engedélykérést követően. A betlehemezés a misztériumjátékok rokona, népi változata, a Szent Család szálláskeresését, a kis Jézus születését, a pásztorok és a napkeleti bölcsek imádását jelenítik meg. A regölésrefrénjében (Haj, regö rejtem…) ősi  rítusok maradványát fedezhetjük fel.

regls_1.jpg

betlehemezés a karácsonyi ünnepkör egyik legnépszerűbb misztériumjátéka. Ez a több szereplős, dramatikus játék a  karácsonyi játékok legrégibbike: a 11. századtól kezdve van róla adat,  akkoriban  templomokban adták elő.

http://netfolk.blog.hu/2012/12/25/

betlehemezes_220#more4979380

herodes_1.jpg

Karácsonyi népszokás  volt a paradicsomjáték

Témája:a  teremtés, bűnbeesés, Jézus születése, mely még a  20. sz. közepén a  székelyek, az erdélyi reformátusok  és az anyaországban élő németek körében élő hagyomány volt. Németországban napjainkig fennmaradt mint népi misztériumjáték. A hazai német paradicsomjátékok egy része Hans Sachs reneszánsz szövegéből került a hagyományba. A századforduló körül bányászcsoportok németül, magyarul és szlovákul adtak elő paradicsomjátékot, magyar volt  a felsőbányai paradicsomjáték, más néven Ádám–Éva játék volt.

pjatek_1.jpg

 

A csobánolás - bukovinai székely betlehemes játék a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékén a 19. elem

csobánolás az egyik legarchaikusabb elemeket őrző, a csíki betlehemessel rokonítható népszokás, mára a népcsoport összetartozásának szimbólumává vált. A betlehemes játék vallásos jellege, adománygyűjtő és szórakoztató szerepe mellett  korunkban főként a bukovinai székelységhez való tartozás kifejezése, a hagyományok éltetése a célja. A játékban szereplő Mária és az angyal öltözetében a bukovinai női népviselet jelenik meg, a pásztorok maszkja  még kereszténység előtti pogány elemeket idéz.

 

http://netfolk.blog.hu/2013/12/11/

csobanolas_bukovinai_szekely_betlehemes_jatek#more5686122

A szentcsaládjárás

a 20. század elejéről származó katolikus szokás: a hívek minden nap más házhoz visznek egy a szent családot ábrázoló képet, majd imákat mondanak, és kisebb szertartásokat mutatnak be.  Szentcsaládjárás karácsony előtt kilenc nappal, tehát december 15-én  kezdődik. Kilenc napon át kilenc  szinte szomszédos család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. Az utcán a "Szállást keres a Szent Család..." kezdetű énekkel vonulnak,

http://netfolk.blog.hu/2013/

12/13/a_5873#more5689690

Karácsonyi népszokások 3.: a mendikálás

palócság körében, főleg Északnyugat-Magyarországon és az Ipoly-mentén a karácsonyi köszöntőket mendikálásnak nevezik.

http://netfolk.blog.hu/2013/12/15/

karacsonyi_nepszokasok_3_a_mendikalas

kant.jpg

valamint

http://netfolk.blog.hu/2013/12/16/

karacsonyi_nepszokasok_4_a_kantalas#more5695167

 

December 26. – karácsony másnapja, István napja

http://netfolk.blog.hu/2012/12/26/

december_26_karacsony_masnapja_istvan_napja

István napja egészség és termésvarázsló nap. A legények, férfiak a mise után együtt járnak "istvánolni", az István nevű barátokat, rokonokat, gazdákat felköszönteni. Sok helyütt táncot is rendeznek. Van, ahol a bort a köszöntők viszik magukkal, a gazdasszony kötelessége hájas-, tepertős- sajtos pogácsa elkészítése. István napja a regölés fő időpontja.

rego.jpg

December 27. - János napja

http://netfolk.blog.hu/2012/12/27/december_27_janos_napja

E napot a harmadik karácsonyi napnak, valamint patkányűző, óvó, védő napnak is tekintették, de nem ez a legfontosabb. Hanem az, hogy János  naphoz a borszentelés szokása kapcsolódott, mely  egyes  borvidékeken máig él. Régen minden család bort vitt a templomba, amit a pap megáldott.

Aprószentek, december 28.

http://netfolk.blog.hu/2012/12/28/

december_28_aproszentek_napja_de_mi_az_a_suprikalas

Aprószentek, december 28. fiúk, fiatal férfiak vesszővel, termőággal ütögették meg a gyerekeket, olykor az istállóban az állatokat, egészségvarázsoló mondóka kíséretében

apro_1.jpg

 

Ha Szilveszter nyugszik széllel,Az újév derűvel kél fel.

Szilveszter éjszaka, ha szépen ragyognak a csillagok, akkor bőséges aratás és szüret várható. Ellenben, ha szilveszteréjjel esik, újév reggelén már süt a nap, akkor rossz lesz a termés. Az esztendő utolsó estéje, s a következő év első napja időjárása ha egyforma, akkor együttesen jó termés, gazdag esztendő várható.

http://netfolk.blog.hu/2012/12/30/

december_31_szilveszter_napja

szgulya_1.jpg

Szilveszter és az évkezdő nap hiedelmei, szokásai az egészség, bőség, szerencse biztosítását célozták. A gonoszűző, bajelhárító zajkeltés is minden vidéken ismert volt, ezek folytatása a napjainkban oly elterjedt petárdázás, trombitálás.

Moldvában és Gyimesben házaló dramatikus előadásban a búza élettörténetét mondták el, ostorokkal, kolomppal zajongva. Ezekről bővebben:http://netfolk.blog.hu/2013/12/29/

oevbucsuztato_hejgetes_uralas_harsogtatas_az_mi#more5716776

Vízkereszt (január 6.)

zárja a karácsonyi ünnepkört, egyben ez a farsang kezdőnapja is. Ház-, víz-, sószenteléssel, és a heródesi gyermekgyilkosság történetét fölelevenítő énekes szokással zárult a karácsonyi ünnepkör.http://netfolk.blog.hu/2013/01/04/

januar_6_vizkereszt_avagy_haromkiralyok_napja_azert_nem_vagy_amit_akartok

 

Van ahol még ma is él a háromkirály -járás,  néhol még a kántálás is ekkor van. Legények kihegyezett bottal, nyársakkal járják a házakat, farsangot köszöntenek.3 k.jpg A háromkirály-jelenet  idővel a vízkereszti csillagozáshoz kapcsolódott.  Fontos kellék a  csillag.

 

Tánczos Erzsébet

 

 

 

 

 
További cikkeink...