|

Eugéniusz:
Szép hivatások,
rút árulások és
dudás pokoljárások - XV.

Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások, -
vagy a leghitványabb sátáni mesterségek…
Írástudók, szellemi alkotók, lelki stb. segítők,
gondviselők, vezetők dolga és erény/bűnlajstroma

Jót mulasztani, jót jól, jót rosszul, rosszat jól tenni:
azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,
akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán
az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.
mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.

Móricz Zsigmond: Kesergő
(Querela Hungariae)
Balkarom keletre, jobbkarom nyugatra,
szegény fáradt lábaim déli sárban áznak,
megtöretett bús fejem az északi kopáron:
földre teríttettem, gázoljatok rajtam!
.
Nem hogy vérem hullott, nem hogy kimerűltem,
nem tudatlanságomból, koldus nyomoromból;
nem gonoszságnak miá buktam el esetten,
nem éltem fogyott el: de a becsületem!
.
Hazugok kihazudják, gyávák kigyávulják
gazok kigázolják maguknak a dús jövőt;
csak én nem tudtam volt, soha, magam kelletni,
csak én nem vállaltam, soha, menteni magam.
.
Hogy fújták, hogy fújták, kígyókövet ellenem,
hogy fenték, hogy fenték előre rám fogukat:
s én jártam, sétáltam, büszke szemmel, szabadon,
nyugati szél zilálta, keleti szél cibálta hajam.
.
Balkarom lenyesve, szívem fölött jár a kés,
jobbkarom lekötve, mezőimre dűl a vész,
lábaim üszkösen, koponyám lékesen,
erőm, velőm, vérem fogy.
.
Óh, de csak fujjátok, habzsoló vad szátokkal,
csak tajtékozzátok a förtelmes vádakat,
vágjatok, messetek, rugjatok: ítéljetek:
van még nékem istenem!
.
Ki, érdemlett bűnömért szabadajtott tiktek, rám,
sok káromlásimért lakatolta le a szám,
kutyakevély magyaron, öröme is vagyon tán,
ilyen példátlanul iszonyatos elbuktán.
.
Háborodik elmém, forrong minden idegem,
idegenek űznek, régi volt barátaim,
kenyeremet evők, óboromat ivók,
napfényes mosolyomban akik sütkéreztenek.
.
Nem tudok kitörni, még nem gyűlt fel oly erőm,
csak zsoltározgatva táplálgatom haragom,
bús imádkozgatva szidom a nagy egeket,
békítem lelkemet keserves bús reménnyel.
.
Hogy az a nagy isten, aki engem így letett,
kiteríti mégegyszer fölöttem a tenyerét,
rám szórja tetézve régi szokott áldását,
körülönt aranyos, erőverő fényivel.
.
Eddig sem tettem én, eddig sem cselekedtem,
hogy törtető zsivajjal kunyoráljam kegyeit,
mér adta, ontotta, rám, ingyen volt sok javát;
minek kényeztetett, tett fölfúvalkodottá.
.
Vagy megérdemeltem: s akkor tovább Uristen!
vagy nem érdemeltem: s akkor minek játszottál!
Óh csakhogy én itt fekszem, megtörötten, vad kínban,
kék lángok lobognak bomladozó testemen.
.
Balkarom levágják, jobbkarom mardalják,
két lábom parázsba, homlokom darázsba,
de forduljon csak egyet az idők vitorlája,
úgy széthánylak tolvajok, az isten se képzeli.
.
Álljak csak én talpra, csak még egyszer helyemen,
csak kapjam kezembe duplaélü fegyverem,
hej aki teremtett: ahogy elverem:
aki engem most gyaláz!
.
Nem, nem, nem! Nem, soha! Nem indulok bosszura!
Állattattam őriző: a Sötétség kapuján!
Forró szívem, véreim, glóbusotok közepén
im kitárom, átölellek, kéz a kézben, jöjjetek!
.
Balkarom emelném, jobbkarom emelném,
lábamra pattanni, fejem meghajtani
óhajtanám igen: s lekötve, leköpve,
lerágva, gyalázva fetrengek sírhelyemen
.
S gyászkönnytelen szemekkel a zordon népmilliók
környöskörül dühöngnek. Sorsom komor órái.
De szívemből fölszakad a tűz, a fény, a vulkán:
Vár a Jövő óh Magyar: az Embersors határtalan!
1920. február
p 1
p
p Piszlicsáré gondjai – a magamutogató média-telebőgő
p
p Hazaáruló kormánytól szinekúrát, kegydíjat stb. tarháló
p
p Életműve: önigazoló jelentés/életrajz fabrikálgatása
p
p Tehetségét a műkincs-hamisításokban kamatoztató
p
p Koncepciós/törvénytelen pereket kiötlő, levezénylő stb.
p
p A jónépet riogató, rettegtető Mumust kreáló/játszó
p
p Az abszolút sikeredző: a kudarc csak a játékos érdeme
p
p Meghirdette az elvi harcot, majd luxusautón elviharzott
p
p Aki más farkával veri a csalánt, más bőrét viszi vásárra
p
p A másokra szüntelenül elviselhetetlen terhet rakosgató
p
p A gyógyszer mellett, vagy helyett mérget adó/keverő patikus
p
p Megveti az úgymond műveletlen köznépet: nem értik rébuszait
p
p Piacérzékeny – kiszagolja, hogy itt és most mi jól eladható áru
p
p x

Babits Mihály:
Csonka-Magyarország
Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké!
A tiétek
zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az
Ércbálvány előtt!
döntsön az erőszak!
s döntött az Erőszak...
mi jogotok beszélni többé?
Nekem van rá jogom!
ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem
kiálthattok már:
én elkiálthatom:
Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó
trombitája! szólj!
falak, omoljatok hangjaitól!
gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában!
mert
borzasztó az Igazság a gerincekben!
mit érnek a ma-épített falak körülöttem?
ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben!
árad a vizekben!
Óh tiszta, éles trombita, zengj!
ne hallgass sohase!
egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint
ahogy nem
hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség...
nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes
irányában essék...
nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér...
nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér...
nem hallgat a szél,
míg él...
.
Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom:
"Igazság!"
Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a
fegyverét, szegény testvéreim!
s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta
kezetek, meztelen
mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát
ütheti esztelen
sem lázadni nem tud, sem meghajolni az
Ércbálvány előtt igazán -
de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?
Van-e reményed abban?
a sötét utakban?
Nem! - Csak a napban!
mely éget a kövön és ragyog a patakban.
Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!
s hangotok zavart most, mint mocsarak habja.
De én azt mondom: dönt majd az erős Nap!
Kitárom tiszta szavamat a Napra.
.
Ti eldobtátok a trombitát
de a trombita zeng tovább,
zeng, nem a ti kezetekben,
hanem a vízben, a hegyekben,
Erdélyben, Felvidéken,
az égen,
s bennem!
Én sohse mondtam: "Dönt majd az erőszak!" -
most mondhatom:
"Nem! Nem!"

p 2
p
p Népszerűségét homofób, alpári, obszcén buzizással növelni akaró
p
p A homoszex apostola/nyilvános pártfogója, de veri a leszbi nejét
p
p A más nézetűeket proletár egyszerűséggel hazaárulóvá deklaráló
p
p A szekértábora ballépéseit elhallgató, bagatellizáló, kimagyarázó
p
p A hivatásos bolond, akinek minden új szava/tette százat csinál
p
p Író és rendező: például sztahanovistákról szocreál színjátékot
p
p Ha teheti, más farkával veri a csalánt, más bőrét viszi vásárra
p
p Olcsó János provokátor a tüntetők élére állva csőcselék-hangadó
p
p Szellemi kakukkfiókákat telepít az eddig békés családi fészekbe
p
p A piacon kipellengérezett önkéntes vezércsúfolója, leköpködője
p
p Nem felkészült és logikus vitatkozó, vagy csak egy öncélú vitázó
p
p Filantróp: tüntetően adakozgat a feleslegből, majd hálakövetelő
p
p Lehány, leokád, de mégis te vagy disznó: hiszen hogyan nézel ki!
p
p x

Sajó Sándor:
Magyar ének 1919-ben
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény,
Úgy állsz most népem, oly riadtan, árván,
Búd vadonának reszkető ölén;
És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg,
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
És sorsod gyászát így zendíti meg:
.
Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,
S a szívem, ó jaj, színig fájdalom...
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, -
Én mit tegyek már?... Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.
.
Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar;
A sírgödör hát végképp meg van ásva?
A Föld mely ápolt, most már eltakar?
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád, s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem
Magyarnak lennem mért oly csúf halál?
.
Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás,
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad,
Megváltót, s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, -
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!
.
Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égről a magyar jövendő,
Milljó göröngyre omlik szét a föld;
De bánatomnak dacra lázadása
- Mint őrület, mely bennem kavarog -
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, - élni akarok!
.
A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakadt;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat:
Meredjen égnek - körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora
S az ég boltján fenn lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!
.
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék:
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem hitvallón egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más, inkább meghalok!
.
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul...
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull:
De ezt a lelket itt hagyom örökbe,
S ez ott víjjog majd Kárpát havasán,
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, - ez az én hazám!
.
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz majd Isten gyönyörű csodát itt:
És bölcsővé lesz minden ravatal, -
Havas Kárpátoktól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen, s magyar.

p 3
p
p Évente talál rá új és legújabb „szent hivatására”: és kezdi elölről
p
p Ha már ennyi éven át a régi protokollt követte: fut a pénze után
p
p Címe, rangja, tanszéke kerülne veszélybe: inkább védi a hamist
p
p Már nincs lelki energiája - a szellemi rabságából öregen kitörni!?
p
p Ha még/már neki nincs Isten, akkor mindent megenged magának
p
p Ő a boldogtalanságával tüntető: a Műért nagy „áldozathozó
p
p Csak „szabad” verset ír, mert ez igen „szubjektíven” megítélhető
p
p Azért ócsárlod a művedet, hogy ezzel kiprovokáld a feldicsérést
p
p A népét szellemi kiskorúnak tar(tat)tó: majd ő dönt, mi a jó neki
p
p A saját fészkébe rondító, a saját hazáját mocskoló idegenszívű
p
p Már az oviban is családi szennyest buzgón kiteregető gyerek volt
p
p Azért ölelgeted az „elvbarátod”, hogy az ő gyengéit kipuhatoljad
p
p Lelki tisztálkodás helyett inkább mindenki mást is bemocskoló
p
p x

vitéz Somogyváry Gyula:
Jaj!
A magyar nemzetgyűlés ratifikálta a trianoni szerződést...
Most már aztán csehek lesztek kutyák
és még nagyobb úr lesz a kancsuka.
A gőgös, keshedt, vén turulmadár
nem száll már többet e rögre soha.
A föld húsa, mit ekétek kifordít,
Arany-Prágának ont majd gabonát
s csehek lesztek vagy megfeszültök, kutyák!
.
Hallod-e székely? Európa ítélt.
Hívhatod már a poklot és eget!
Holnap a pópa oláh Miatyánkra
bottal tanítja hetyke kölykedet.
Hajlongó szolga lesz az unokád már
s oláh fejfával borít majd a hant
s kitépjük a szíved, ha magyar, bitang!
.
Hej, Bácska népe, húzzad az igát,
mi "győztesek" majd addig dőzsölünk.
Nemes bocskorunk a nyakadra lépett
és Szent-Páris most paroláz velünk.
Meg ne zavarja Nagyszerbia álmát
magyar szóval a nyikkanó poronty,
mert feltámad Heródes újra, te rongy!

p 4
p
p Ha még meg is fizetik érte, akkor bárkit deheroizál, ledegradál
p
p A közhely szajkózó, és nem megélt-próbált igazságot prédikáló
p
p Hiteltelen papoló, a szavainak nincsen szenvedés-aranyfedezete
p
p Égi lajtorja helyett a szamárlétrán taposva-nyalizva kaptat „fel”
p
p Apróságon akad fenn: hiúságból bármiből presztízskérdést csiná
p
p Állítása cáfolhatatlan? Az nem állítás, „csak” szubjektív hitvallás
p
p A vészhelyzetben jó diktátor volt, majd meg zsarnokká romlik
p
p Ártatlan civilek, pótolhatatlan műemlékek bombázását elrendelő
p
p Az első fikázó beszólásra összetöri megismételhetetlen a művét
p
p A félt, rettegett megalázást megelőzve ő aláz meg, akit csak tud
p
p A halálosnak mondott betegségben szenvedőt átverő sarlatán
p
p Otthon a kormányát csak dicséri - idegenben/névtelenül szidja
p
p Elv és gyakorlat: a gyereknevelésben ökör-következetes szülő
p
p x

Juhász Gyula: Trianon
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
.
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
.
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
Hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?
.
Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.
Nem kell beszélni róla sohasem?
De mindig, mindig gondoljunk reá!
*
József Attila: Nem, nem, soha!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
.
Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
.
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
.
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
(1922. első fele)
Értelmiségi, avagy
az ún. szellemi elit
A hivatás magaslata
és a pokoljárás helyett
az alkalmatlan, hitvány,
áruló elit arcképcsarnoka
és a korholó számonkérése,
tükörbe néző megtérésre hívása…
A nemhogy javító-segítő,
de passzívan, sőt aktívan ártó elit?
A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,
és gazdasági/politikai vezetők árulásai
.
Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,
avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,
akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,
Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…
.
Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
.
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...
.
Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,
akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,
akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,
de cinikus/ellenséges – szellemi - méreggel oltatók/oltók stb. stb.
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...

|