Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 24.
I
Írjak? ne írjak? egyre számolom Határozatlan az öt ujjomon. Nem írni, vétek; írni, kész harag... De mikor Bikfic is verset farag! Eh, félre tőlem együgyű szerénység! Máshol megy az: itt minden a legénység; Szegény koldúsnak táskája üres; Ki mer, nyer, és talál az, ki keres.
Nincs szebb dolog, mint az őszinteség; Elrejtett gyertya mi haszonra ég? Vagy, például, mit érne a tojás, Ha nem kiáltná a tyúk: "kotkodás!" Cégér fityeg, hol a kancsó kerülget; Cégér ne'kűl a jó bor is elülhet, Kivált az érdem olcsó vakbora, - Nehezen akad erre cimbora.
A nagy Simon (ki nem isméri őt!) Az álszerénységből szépen kinőtt. Ő az, kitől (bizony már jó minap) Egy hirdetést hoz valamennyi lap: Hogy ő az apja lelkinek se vár (Nem oly bolond ő, mint Shakespeár') Elismerésre, költői babérra, Halál után egy foghagymát sem ér a; Patkó se kell, ha már nem él, a lónak, S jobb egy veréb ma, mint egy túzok holnap: Ismerje meg hát a világ jelenben És bálványozza lángeszét; különben...
No, mások ezt más útakon teszik, S mindegy az út, ha összeérkezik. Ezt elragadja "villám képzelet" És hordja fenn "a csillagok felett"; Azé "miként sas" röptiben merész, Felhőt eszik s bátran a napba néz; Sok a babért fitymálja, megveti, Mint gyermek a babot: "kell is neki!" Míg más, ki páva-tollakkal ragyog, Fennyen kiáltoz: "én költő vagyok!" Némelyik "pálma", ezt ő mondja, ő; Már most is óriás... hát még ha nő! A másik így zár minden éneket: "Lesz oly idő még, mely megemleget!..."
II
Hogyan? nem írni most? letenni tollamat, Midőn, ha nem csordúl, csöppen egy kis kamat? Midőn az olvasó már-már olvasni kezd, S talán még rá is áll, ha mondom: vedd meg ezt! Hála az égnek! ím, lendül a könyv-ipar: Iró, ha kurta is, lesz néki, ha kapar; Az üzlet új, hanem elég böcsűletes, A cikk olcsó ugyan, de kél, bár szemetes; Aztán, szó ami szó, nekünk sem sokba áll, Oly könnyen termelünk, mint aki úgy... talál; Mint a kosárkötő, s a még olcsóbb koma... De hisz oly régi már s kopott ez adoma.
Minden kezdet nehéz. Nálunk kivált soká Lőn, míg a házalást a Múzsa megszoká: Hogy mint tirol leány, ajtón ablakon át Unszolja készletét s mindig-kész mosolyát. Mert a kereskedést - ha tiszta, ha vegyes - Fitymálva nézte a fönhéjázó begyes; A legtisztábbik is, gondolta, nehezen Ha nem hagy olykor egy kis piszkot a kezen. Nem volt inyére a hétköznapi modor, Virágillat helyen nem a lucri odor: Üzér, ügyér, hajhász, csőd, firma, company, Ily szókat ő ki sem birt volna mondani. Nagyon rátarti volt: fenn-ült a glórián, Övedzve néha mint karcsú görög leány, Vagy olykor mint a Seine partjárul egy najád, Vagy szőke Rajna-szűz, ontá arany haját. Idegen volt, de szép, a szép "Xenidion", S nem árulá kecsét... leszállított dijon!...
III
Írjak? ne írjak?... Egy istencsapás: Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás. Mert kinek arca van és háta ép, Ily had közé bizony átallva lép, Kivált ha nincs is méltó fegyvere, (Mit ér a szó, hol ostor kellene!) S a közmondás hamar fejére gyűl: "Ki, ugymond, e' s ama közé vegyűl!" De mikor a civódás tére szent! Patkóiktól még az oltár se' ment! Fut a kilenc szűz, döng a hét halom! Ocsmány ökölharc az irodalom! E szentegyházbul ostorral sem árt Kiűzni alkuszt és galamb-kufárt.
"Vitatkozás az elmét növeli", Kocódni kissé, ez is emberi, S az író, hogyha máshol emberebb, Bizonyos pontig jól áll a szerep: Míg tárogatva zeng a csatadal, Lovagkesztyűben foly a viadal, S borítja bár az arcot vas lemez, Hisszük, nemes vonásokat fedez. Így tört minap láncsát Kazinczy, Bajza, Így fedte Kölcseyt Achilles pajzsa; S ha olykor közbe szól a szenvedély, Ha nem mindig volt más az ügy s személy Nem kofanyelven hallá a közönség: Az, és philippica... van ám különbség.
Való, hogy a személyes galibát Az üggyel összevétni nagy hibád: De mit teszesz, ha egy masült zseni Arcodba körmöl és fogát feni? Ha rossz poéta és rossz költemény - Apa s fiu - ugyanazon személy. Mert, mint a tigris védi kölykeit, Úgy védi a papa szülötteit? Ilyenkor nagy baj a határvonás: - De egy epigram' mégse záptojás!...
(1856)
|
*
Atom-
hulladékot
szállító vonat-
szerelvény elé
a sínekhez, a mozdony elé
te is odaláncolnád magad?
*
Kiragadnak
versedből egy mondatot:
meghurcolnak, bíróság elé állítanak…
*
Nem elég,
hogy politikai
nyomás alatt vagy,
de még műveid is ócsárolják…
*
Mintha egy
versenyparipának
a lelátóról kéne
végignéznie a nagy derbit…
*
Oly sokáig
voltál tartalékban,
hogy mire éles bevetés jön,
bajban vagy…
*
Ha
előre tudnád,
hogy mennyi keserű kenyeret
fogsz megenni a hosszú száműzetésben…
*
Mint
aki a törpék
országába tévedt
és először ők szörnyetegként,
ellenségként bánnak el vele…
*
Úgy is
győznöd
kellene,
ha a riválisok
doppingolnak
és durván csalnak…
*
Leteszi
a szerzetesi fogadalmat:
pl. önként vállalja az örök szegénységet!
*
Az
aranyifjú
szociológushallgatók
kinézik maguk közül
a szegényekkel sors-
közösséget vállaló
ex proli-gyereket?
*
A
mély vízen
kell járnod:
ha gyengül a hited,
akkor rögtön süllyedsz is el…
*
Te
nem
lehetsz
zsarolható,
semmi nyíltan
vállalhatatlant nem tehetsz…
*
A
szellemi
kiskorúak
a paternalista
tanítómestert
mumusnak nézhetik…
*
Hogy
egy kicsiről
mindent tudjál,
ahhoz mindenről
egy kicsit tudnod kellene…
*
Ha
nem kell
a póráz s
a szájkosár,
akkor maradj
olykor éhező
vad farkas?!
*
A
„kibeszélő” pacifista
orosz, zsidó atomtudósokat
bebörtönzik vagy elteszik láb alól,
ugye?
*
Ha
lebombázzák
fél életeden át gyűjtögetett,
és sokáig megkoplalt, féltve őrzött
szent könyvtáradat, a királyságodat…
*
Ha
tudásának
katonai jelentősége is van,
könnyen emberrablás áldozata is lehet!
*
Te vagy
Cassius is
és Brutus is,
akinek meg kellene ölnie
a „zsarnokot „…!
*
Nem
minden
álomfejtő József,
sokan ott rohadnak
meg a tömlöcben…
*
Isten
nem ver Bobbal:
pánikbetege betör
magánéletébe s rombol…
*
Kutatási
eredményeid
nemzetbiztonsági
okokra hivatkozva titkosítják…
*
Amit
kutatni
szeretnél,
az most
de jure
vagy de facto
nem hozzáférhető…
*
Ha
nem
kollaborálsz
a megszálló idegen erőkkel,
akkor egy Ben Hur sorsa vár!
*
Jóhiszemű,
hithű kommunista értelmiségi
aki egyszer csak rádöbben,
milyen népirtáshoz asszisztált…
*
Amikor
éppen neked kell
működtetni, szervezni
illegális kiadót, rádiót, terjesztőhálózatot…
*
Hiába vagy
jó tolmács,
életveszélyes
rosszkor és
rossz helyen lenned…
*
Megélhet
olyan
értelmiség-
ellenes kurzust,
hogy örökre átkozza
pályaválasztását…
*
Olyan
magas-
feszültségben él,
hogy nehéz italhoz,
droghoz nem nyúlnia…
*
Dürer
Melankólia c.
grafikája nem
földművelőt vagy
kovácsot ábrázol…
*
Te
álmodban is
tovább dolgozol,
ahogyan álmodban
is tovább üldöznek…
*
Amikor
már végre
szabadon szólhatnál,
annál kínosabb akkor,
ha már nincs mit…
*
Nem
kaptál
fajsúlyos
megbízatást,
Feladatot,
amihez
felnőhettél volna…
*
Nem
vették észre,
nem fedezték fel
vagy nem gondozták a tehetségét…
(ami így belerohadt, átoksúly lett)
*
Nemegyszer
szellemi épülete
fundamentumát is
lerombolja és nulláról
mínuszról kezd újra
ősz fejjel, megkopaszodva
*
A
szépség
erotikus
dimenzióját tárod fel,
mégis pornográfiával vádolnak…
*
Pályád delén
túl megszokni:
nincs bérelt hely,
minden szerepért verseny…
*
Még
a jó tréfa-
mestereknek is
sok az ellensége,
hát még a rosszaknak…
*
A
lehetetlen
elvárják tőle betegeik,
de még a csodatételedben is bíznak –
bár maguk nem tesznek semmit gyógyulásukért,
s pláne nem avatnak be az életproblémáikba…
*
Büszke
lehetsz rá,
hogy vezéregyéniség vagy,
de a mesterlövész is rád lő…
*
Otthoni
mindennapjait
folyamatosan mérgezi,
hogy ha gyermeke
totál hülyének,
élhetetlennek nézi…
*
Ha
nem vagy
elég harsány
vagy nem botrányhősködsz,
észrevétlen maradhat műved
*
Korán fog
őszülni, megvénülni,
ha értelmi fogyatékosok
színházát segíti
s dotáltatná is..
*
A
közönség
érdekében is
ki kell bírni
direktorod-
rendeződ
magalázásait…
*
Kiadják
ugyan könyvét,
de ahogy terjesztik:
sose tudja meg,
mi lett volna…
*
Nézd meg:
a választott pályádon
átlagban miben, s főleg
mikor, milyen korán
halnak meg
*
Ha
egy színész-
házaspár veszekszik-
verekszik, biztos, hogy
csak a közelgő premierre próbálnak?
*
Ép lélekkel
túlélhetők az iskolák,
ha ő az ott nem értékeltekben kiváló?
*
Jó
esélye
van rá, hogy
felesége nem
sokáig bírja,
s ezek után
hátország nélkül
csatázhat a fronton…
*
Fizikumánál
fogva is védtelen,
ha a megbírált naiva
verőlegényt küld rá…
*
A
szélhámos
leleplezésével
mindenkit szolgált,
ő viszont rajta áll bosszút
*
Túl sok
a szem a láncban:
slágert szerezni,
jó előadót és
jó kiadót is találni
*
Rendszeresen
egyedül marad
különvéleményével,
s így sokszor teljesen
elbizonytalanodhat
*
Egész
életen át
ott sugdos
a kisördög:
csak rögeszméd
oltárán áldoztál
*
Amit
vesztettél
s amit ártottál,
az kézzelfogható –
az ellenkezője ködös,
megfoghatatlan
és távolba vesző…
*
Arany János
TAMBURÁS ÖREG ÚR
Az öreg úrnak van egy tamburája,
S mikor az íhlet s unalom megszállja,
Veszi a rozzant, kopogó eszközt
S múlatja magát vele négy fala közt.
Nem figyel arra deli hallgatóság,
Nem olyan szerszám, divata is óság:
Az öreg úr, (fél-süket és fél-vak),
Maga számára és lopva zenél csak.
Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő,
S mit összelopott mai zene-költő,
Öreg úrnak egyről sincs tudomása;
Neki új nem kell: amit ő ver, más a’.
Mind régi dalok, csuda hangmenettel:
Váltva kemény, lágy, - s magyar a némettel; -
Hegyes-éles jajja úti betyárnak,
Ki hallja szavát törvényfa-madárnak.
Nyers, vad riadás... mire a leglágyabb
Hangnembe a húr lebukik, lebágyad,
Ott zokog, ott csúsz kígyó-testtel...
Hol végzi, ki tudná? nincs az a mester.
Majd egyszerü dal, édesdeden ömlő
- Tiszta remekké magába’ szülemlő -
Pendűl, melyen a tánc tétova ringat,
Mint lombot a szél ha ütemre ingat.
Olykor egy-egy ének nyújt neki vígaszt;
A hitujítás kora szűlte még azt:
Benne a tört szív, bűnt-vallva, leverve,
Vagy erős hittel Istenhez emelve.
Mindezt öregúr, nem mintha kihozná
Kopogójábul - csak képzeli hozzá;
S ha nem sikerül kivitelben a dal:
A két öreg szerszám egymásra utal.
De azért nem tűri rajta meg a port;
Emlékezetes neki minden akkord;
Egy hang: s feledett régi dalra émed -
Szövege cikornyás, dallama német.
Az öreg úr így, dalai közt élve,
Emlékszik időre, helyre, személyre:
Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta
Ezt is, amazt is, gyermekkora olta.
Néha egy új dalt terem önkint húrja,
S felejti legott, már ő le nem írja;
Később, ha megint eszébe ütődik:
Álmodta-e, vagy hallotta? - tünődik.
Sokra bizony már alig viszi dolgát:
Ő is „minden nap feled egy-egy nótát”;
Nem is a művész babérja hevíti,
Csak gémberedő ujját melegíti.
Gyakorold is, amit valaha tudtál,
Hasznát veheted, ha nyomorba jutnál;
Ha kiűlsz, öregem! vele útfélre,
Hull tán kalapodba egy-egy fillérke.
(1877. július 12.)
|