Bölcsek-balgák és boldog-boldogtalanok

Táltos paripák helyett állatorvosi lovak

Jóisten országai helyett földi-égi poklok

Életminőség vizsgálódás magyar nyelven



Oly jó kort teremtő-fenntartó ember XXXIX.

Őrzés és javítás tesztmondatok szabad ötletjegyzéke

Amiért élettársadnak mondj köszönetet/fejezd ki hálád 2.



Vas István

Óda a tegnapi asszonyokhoz

De szépek vagytok, tegnapi asszonyok!

Hamvadó szemetekben még néha felragyog

A régi büszkeség, amivel az első szeretőt

Vállaltátok papák-mamák, a világ vádja előtt,

Nem sütöttétek le a szemeteket, ahogy illett akkoriban,

És nem bújtattátok a szempillák fátylába démonian,

Ti először itt mifelénk, ti válogatott kevesek,

Akikben az örök nőiség új hitté lelkesedett,

A mi hitünkké, mely szemetekbe sütött, csalatatlan, fiatalon,

És a ti nézésetekből is a Remény, a Forradalom

Hivott bennünket, az ébredő, felszított Vággyal egy –

Ó, micsoda förtelmeket látott később a szemetek,

Micsoda rettegéseket, micsoda mocskot, hány halált,

Hány börtönön át őrizte nekünk megváltó mosolyát,

Mögötte hány holt férfi enyész, hány otthon füstölög,

De ma is hogy tud ragyogni még a romjaitok között,

És fiatalok boldog feje fölött ha összenéz szemünk,

Ma is, mint rég volt, vagy rég se volt, tudással telve ölelkezünk.

És utcán vagy hangversenyen, ha feltűntök, szembe velem,

A fejetek fölvetését már messziről megismerem,

Mert ilyet nem tudnak semmimód az édesek, a maiak,

A macskatekintetű puhák, a sejtelmesek, a démoniak,

A szemükbe hulló hajúak, a lankatag idegbabák,

Ahogy ti értettétek vívni a szerelem párbaját,

És az ősbuja bajvívásnak új értelmű kedvet adott

A tiszta, nagy homlok, a hátrasímult, gretagarbós hajatok,

Ahogy irodában is tudtatok ülni és állni a műhelyekben,

És tudtatok várni keményen, hívőn, hitetőn, töretlen,

A hegytetőn fölszegett fejjel megállni a hajnali szélben,

Az ágyban az új gyönyörökkel szembenézni merészen,

És tisztán a szennyben, a vészben, ti erősek, ti szépek!

Még ma is a tömegben megismerem, ha ti léptek,

Mert izmos lábatok ma is ruganyos még, ma se csoszog.

Mert ma is a jövőbe léptek, ti tegnapi asszonyok,

Mint amikor a lábatok föl, föl a csúcs felé

Kapaszkodott, tar ágakon átragyogó nap elé,

Vagy a lejtőn lefelé nagyokat szökellve rohant,

Vagy sílécen egyensúlyozott az ormótlan bakancs,

Mely kedvesebb volt a szívemnek, mint most a tűsarok,

S hogy tündöklött a lábatok, ti tegnapi asszonyok,

Mikor a Dunán, alkonyi fényben, a gurulópadoson

A deszkának feszült a hosszú szárkapocs izom,

És mennyiféle fáradtság gyűlt össze a lábatokban,

S hol mindenütt járt a lábatok, micsoda sarakban, táborokban,

És fáradt lábatokkal is hogyan karoltatok –

Az erőtök is micsoda gyönyör volt, ti tegnapi asszonyok!

És hányunkat karoltatok, ti tegnapi asszonyok?

Milyen szomorú társaság, ha visszagondolok!

Mindegyitekhez milyen szeretők tartoztak, micsoda férjek,

Kik innen-onnan, amíg lehetett, hozzátok visszatértek!

Társaim, hova tűntetek, ti tegnapi férfiak?

Milyen sírok temettek el, milyen börtönfalak?

Milyen vesztőhely várt titeket, miféle új gyalázató tűz?

Miféle titkos kapcsolat az, mely minket összefűz?

Nekem testvérem mind, aki titeket szeretett,

Ti tegnapi, bátor asszonyok, mind, aki veletek

Akart új életbe kezdeni, nem ahogy adatott:

Ahogy ti tudtátok élni a szépet, ti tegnapi asszonyok.

Csak értetek volt szép a kalandos, kurta átmenet,

Mert szebben éltünk, mi tegnapiak, mint ahogy lehetett.

Ezért hiszem, hogy a föld alá nagyobb kincs soha nem jutott,

Mint mikor lekerülnek oda csontjaitok,

A tatár koponyák, a buksi fejek, vagy a különös keletiek,

A lábszárcsontok, a csodatudó újjak, csigolyák, perecek.

S aki közületek oda rég lekerült, mikor virágban állt,

Azóta átragyogott idefönt minden homályt

S a szépségből, a tegnapiból, nem tudom, mi maradt,

De felsugárzik titkosan, mint földalatti nap

*

Nem hízeleg,

hogy jó pontokat szerezzen

(nincsenek hátsó szándékai...)

*

A

gyengébb

vicceimen is

el-elmosolyodik -

értékeli a próbálkozásom

*

Kegyelemből

nem üti le a ziccert,

amikor csacskaságot mondok,

vagy valamiért rám piríthatna

*

Könyörületből

elengedi jogos feddését

abban bízva, hogy ez így

inkább a kijavításra sarkall

*

Óv,

visszatart

a vakmerő

istenkísértésektől

*

Örül

a közellétemnek,

a puszta látásomnak is -

letargiából eufóriába emel

*

Ajándékként

fogadja még azt is,

ami pedig nem több,

csak a tartozásom törlesztése

*

Kedvet csinál

a kötelességeimhez,

de nem engedi mulasztásukat

(halkan, de határozottan szóvá teszi)

*

Unszol,

nógat, biztat

ha rest, lusta vagyok,

ha a holtponton leragadok

*

Minden nap

tiszta lapot ad –

mintha tegnap, tavaly

mi sem történt volna...

*

A

megbocsátással

ki is törölted botlásomat,

nem gyűlnek nálad a rosszpontok

*

Nem

hánytorgatod fel

a régi sérelmeidet

*

Igyekszel

jól és jókor,

érzéssel mondani,

de kimondod, ha kell,

a legfájóbb igazságot is

*

Ha

már senki,

te akkor is bízol bennem

*

Szemed tükrében

jobbnak érzem magam,

mint amilyen most még vagyok,

s ez segít abban, hogy az is legyek

*

Figyelmeztetsz

a közvetlen-távoli veszélyre,

az általam nem látott következményre

*

Tudsz

magamra hagyni

és magaddal ragadni

*

Szenzibilisen

figyeled és lereagálod

minden kis rezdülésemet

*

Vendégeimet

a te meghívottaidként

szívélyesen, melegen fogadtad

*

Sosem

kértél/kérnél tőlem

tisztességtelen dolgot,

de ezt tőlem sem tűröd

*

Ócska

lakásunkból

jó ízléssel, érzékkel

szép otthont varázsoltál

*

Az

érdekemben

csaltál is, de kegyesen,

az én javamat tartva szem előtt

*

Ami

rám tartozott,

azt nem titkoltad,

de mással nem terheltél meg…

*

A

bűnömben

soha semeddig nem falazol,

nem vagy cinkos tettestársam

*

Nem

dobsz rám

se első, se utolsó követ,

de intesz: többet ne vétkezzek

*

Elviseled,

megértően,

tapintattal kezeled

ha momentán netán

morgós-harapós vagyok

*

Tisztába rakod

a pisis/szaros gatyám

éppúgy, mint zűrös dolgaimat

*

Letörlöd

a sarat a cipőmről,

a köpést az arcomról

*

Óvatosan,

tapintatosan adagolod,

ha rosszat adsz tudtomra

*

Nem

háborgatsz,

ha rossz passzban vagyok

*

Felkarolod

és támogatod terveimet,

szárnyakat adsz hozzájuk,

de kiszűröd a fantazmagóriát

*

Meg-

dögönyözöd

a fejem, a hátam, a talpam.

*

Simogatod

és puszilgatod

az arcom és más testtájékom

*

Minden javadat

megosztod velem,

nem pont egyenlően, de

az én szükségletem szerint

*

Nekem

főzöd az ételt,

sütöd a kenyeret

a szíveddel és kezeddel

*

Kitárt

karokkal

várod az érkezésem,

így bizton és örömmel

megyek, sietek hozzád, haza

*

Meleg

búcsúval

engedsz utamra,

de nem nehezíted meg,

ha épp szükséges elválnunk

*

*

Zokszó

nélkül tűröd,

ha morcos vagyok,

nem zsörtölődsz miatta

*

Össze-

hangolod

velem az életritmusod,

a napirended, a teendőidet

*

Távol-

létemben is

a védőügyvédem vagy,

sőt: a leginkább akkor!

*

Gondolatban,

telepatikusan elkísérsz,

ha épp távol vagyok Tőled

*

Elgördíted

utamból az akadályokat,

akadálymentesíted az életemet,

és arra is ügyelsz, hogy én ne

akadjak fenn minden apróságon

*

Imáidba

foglalod a nevem,

a szellemvilágból is

nekem kérsz támogatást

*

Tapintatosan

figyelmeztetsz hibámra,

dicsérve korholsz, ha kell

*

Kimosod

a testi-lelki szennyesemet,

de nem teregeted ki a szennyest

*

Nem

állítasz

kész helyzet elé,

időben beavatsz dolgaidba

*

Semmilyen

vackomat, ócskaságomat

nem dobod ki a kukába, szemétbe,

ha előtte nem kérdeztél meg engem

*

Arcomra

mosolyt varázsolsz,

felderítesz, felüdítesz

*

A

testi-lelki

sebemet tisztogatod

érzéssel/érzéstelenítéssel

*

*

Ő

minden javát

megosztja velem,

az anyagi-tárgyit éppúgy,

mint a szellemit és lelkit

*

Vele

hasonlóak

a képzettársításaim –

az esetek többségében

egy dologról pont ugyanaz

ugrik be, jut eszünkbe

*

Én

neki

Isten után

az emberek közt az első vagyok,

nem csak (gyerek)vendég a háznál

*

Elsősorban

nekem akar

tetszeni/kedvemben járni,

mindig előnyben részesít...

*

Minden nap

gyönyörködtet

tiszta, szép és jó lénye

*

Aki

életét

kockáztatva

hordta ki/szülte meg gyermekünk

*

Ő

halkan

emlékeztet

a másnak tett

ígéreteim betartására

*

Nem

lehetek

olyan beteg,

hogy ő magamra hagyjon engem

*

A

gonosz lelket,

a rosszaságokat

szelíden, tükröt tartva

kiűzted és kiűzöd belőlem 

*

A

jobb falatot

nekem adtad/adod,

előbb nekem kínálod

*

A

kedvenc

ételem/sütim

az én örömömre

főzted, sütötted és kínáltad 

*

A

legtöbbet

hoztad ki belőlem,

felnőhettem Hozzád

*

A

szíveddel

láttál annak,

ami a jobbik énem,

amivé lehetnék/lehetek,

s így többnyire lettem is

*

A

zongorám cipelted,

hogy én a színpadon

csilloghassak-villoghassak 

*

A

tűzbe

tetted értem a kezed –

vakon megbíztál bennem

*

A

te

károdra tévedtél,

ha nem lehetett

pontosan mérlegelni

*

Addig

nem feküdtél le,

amíg a holnapom

elő nem készítetted 

*

Adtál úgyis,

ha nem kértem,

értve szemérmes koldulásomat

*

Ahogyan

engem nőként szerettél,

azzal katalizáltad férfivá válásom

*

Ajándékkal leptél meg -

kitalálásán sokáig törve a fejed,

és ügyesen konspiráltál előttem

*

Ajándékom

túl is értékeli,

hálásan köszöni meg

az apró figyelmességet is

*

Ajánlottál

nekem jó könyvet,

jó előadást és filmet,

az épülésem szolgáló programot

*

Az

akadályt és gátat

elgörgetted utamból -

a szakadékra figyelmeztettél

*

A

leselkedő

veszélyekre

idejében és

hangsúlyosan figyelmeztet 

*

A

szemembe

meg-megszidott,

de hátam mögött csak dicsért 

*

Aki

a testi és lelki

sebeim gyógyítgatta,

a behegedtet nem feltépve,

de a megelőzésükre is intve…

*

Aki

akár

kérés nélkül,

és gyorsan úgy adott

mintha ezzel ő kapna 

*

Aki

átadta,

velem megosztotta

a kipróbált tapasztalatait

*

Beavatott

a szellemi alkímiába:

tanít szarból aranyat csinálni,

még a rosszat is jóra fordítani

*

Ha

olykor

ellenségesen,

de mégis eddig

előttem is rejtett

igazat tár fel rólam 

*

Ady Endre:

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

*

Nem

csak akkor

kivételez velem,

ha indokolt a pozitív diszkrimináció

*

Aki

eloszlatta

téveszméim,

ködképeim, kórós előítéleteim

*

Felöltöztetett

és kicsinosított,

tanácsolta, hogy

mi áll jól nekem

*

Főzött,

mosogatott,

mosott és takarított rám -

elpakolt, rendet rakott utánam

*

A

gondom viselte -

mindig meghallgatta,

ami a szívemet nyomja,

s ha tudta, vállára is vette

*

Aki

kellő ideig fogta,

majd jókor el is engedte a kezem 

*

Aki

nekem idegen

földrajzi és szellemi

tartományokba vezetett be

*

Aki

a kertünket

virágokkal teleültette,

udvarunkat csinosítgatta

*

Jó

szóval

is oktatott -

de főleg jó példával

elöl, előttem járva nevelt 

*

Jószándékkal

gyengéden, humorral

a hibáimra figyelmeztetett 

*

Aki

megadta

az első lökést,

kimozdítva a tehetetlenségemből

*

Keményen gürcölt,

húzta az igát, hogy

én hivatásomnak élhessek

*

Aki

lefektetett

és betakart,

és öleléssel

szép álomba ringatott 

*

Megnevettetett,

jó kedvre derített –

arcomra mosolyt varázsolt

*

Aki

miatt

fontosnak,

Valakinek,

örökifjú titánnak

érezhetem magamat 

*

Aki nagy,

odaadó türelemmel

nyesegette a vadhajtásaim

*

Nem

hagyta rám

a hülyeségeimet,

de elnézte hóbortjaimat

*

Nemcsak

igazságos és

szigorúan követelő,

de irgalmas is volt/maradt

*

Óvott

a széltől

és a fagytól,

és a gonosztól -

de meg is edzett, „védőoltott”

*

Aki rám

drága idejéből,

energiájából és

kényelméből, javaiból

oly rengeteget áldozott

*

Ha

épp semmi

kézzelfoghatót nem adott,

akkor „csak” imádkozott értem

*

Nem kellett

a nyakára járni

és nyaggatni -

elég volt egyetlen szó

*

Nem

kis kockázattal

melegen ajánlottál

és kezeskedtél értem 

*

Nem

titkolva lelki bajaidat

éreztetted: nem vagyok sorstárstalan

*

Nem vártál,

pláne nem követeltél ki

tőlem elismerést, hálálkodást

*

Oldottad

a gátlásaimat –

megelőzted, hogy

elfojtásaim felrobbantsanak

*

Óriási

gondjaimra

segítségeddel tudtam

a humor magaslatáról lenézni

*

*

Ötleteket adtál,

s a legjobbakat sem

tartottad vissza magadnak

*

Ráébresztett:

jobban figyeljek

a gyarlóságaimra éppúgy,

mint kiválóságaimra

*

Rávezettél,

hogy most és mindörökké

meg tudjam különböztetni

az értékest a talmitól

*

Soha nem

csak eszköznek,

mindig célnak is tekintettél!

*

Soha

nem ráztál le,

nyűgnek érezve magam,

de válaszoltál kérdéseimre

*

Szívedre is

és válladra is vetted

kisebb-nagyobb gondjaim

*

Szórakoztatott –

szertelenül segítetett

kellemesen kikapcsolódni

*

Talán még

el is kárhoztál volna értem,

csakhogy én üdvözüljek

*

Tanácsomat

kérte és megfogadta,

így öregen is fontosnak éreztem magam

*

Tanácsomat kérted –

bizalmadba avattál, emelve önbecsülésem

*

Tapintatosan korrigáltad

nyelvbotlásaimat, tévedéseimet

*

Tapintatosan,

nem megszégyenítve

farigcsáltad rossz modorom, beszédem

*

*

Tudtad,

mikor beszélek én,

s mikor beszél az ital, az ördög stb. belőlem

*

Úgy adtál,

mintha kaptál volna –

s nem játszottad meg magad

*

Úgy

néztél rám mindig,

ahogy csodára nézni mindig

*

Úgy

tanítgattál repülni,

hogy előbb-utóbb túlszárnyaljak rajtad

*

Úgy

tudtál felvilágosítani,

hogy ne érezzem ettől ostobának magam

*

Vártál vissza,

mikor már lélekben temetve

mások rég lemondtak rólam

*

Úgy

művelte

a csemetét,

hogy tudta:

nem ő fogja

szedni gyümölcsét

*

Akivel

megosztjuk

ill. válogatjuk a munkát

*

Akivel

jól kiegészítjük

és ellen-pontozzuk egymást

*

Aki

ügyesen

és diplomatikusan

kompromisszumokat keres velem

*

Aki

velem együtt

„vállal” gyerekeket

*

Aki

kérésre/

kérés nélkül is

sok helyre elkísér,

illetve elém jön az állomásra...

*

Aki

levágja a hajam,

a körmöm a lábamról is

*

Aki

előttem

sohasem szégyenlős,

az ágyban/kettesben meztelen

*

Aki

felöltöztet

és levetkőztet,

és véleményt mond:

hogy nézek most így ki,

és illik e ez az alkalomhoz

*

Aki

egyből

észreveszi rajtam,

ha valami bajom van

*

Aki

úgy ismer,

mint a tenyerét

(olykor jobban, mint én)

*

Aki

semmiért

nem számol fel nekem pénzt

*

Aki

alig várja,

hogy ismét láthasson

*

Akinek

alaphelyzetben

mindig én vagyok az első

*

Akinek

nincs külön zsebpénze,

együtt sírunk-nevetünk,

egy csónakban evezünk

*

Akivel

egy mindenkiért,

és mindenki egyért

alapon működik családunk

*

Aki

soha

nem hoz zavarba,

de inkább kihoz onnan

*

Aki

mindenét,

minden javát

megosztja velem

*

Aki

bármit kölcsön ad,

és úgy veszi: örökbe

*

Aki

feltétlen

megbízik benned,

az adott szavadban

*

Aki

Isten

akaratának

médiuma feléd

*

Aki

a saját kárára is

a Te javad akarja

*

Aki

büszke rád,

hogy az élettársa vagy

*

Aki

időben

és visszatérően

emlékeztet a vállalásaidra

*

Aki

nem hagyja

rád a hülyeségeidet

*

Aki

jól/egyből érti

a műveltségi utalásaidat

*

Aki

a kedvenc

süteményed készíti

*

Aki

kiveszi

a piszkot a szemedből

Aki kiveszi a tüskét a bőrödből

*

Aki

sivár

legénylakásodból

nagyrészt önerőből

szép otthont varázsol

*

Aki

sok év,

évtized után is

még mindig tud

új dolgokkal meglepni

*

Aki

pofon vág,

hogy észhez térjél,

visszanyerd eszméleted

*

Aki

felráz,

ha a veszélyben szenderegsz

*

Aki

odaadja

a fél veséjét,

hogy gyógyulj

(ha ebben hiszel...)

*

Aki

életét

kockáztatva

ment ki a bajból

*

Aki

megértően

elnézi gyengéidet,

végtelen türelemmel

kivárja javulásod

*

Illyés Gyula:

Ditirambus a nőkhöz

1

Nem a kövek és nem a fémek.

Nem amik állják az időt!

Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.

Nem az örök-élet-igéret

cinkosai. Nem a kimértek.

Hanem a törékenyek s engedők:

a fű, a lősz, a sás

lett tiltakozás.

A tettük után nyomban eltünők.

2

Nem a kövek és nem a fémek.

Nem az asszir, a szumir pillérek,

a talpukkal évezret gyűrüztetők.

Nem a bazaltból faragott gúla-tetők.

Hanem a haraszt, az avar, meg a fa:

a messziről igent integetők.

Nem a kemények,

hanem a fonhatók, a szőhetők,

a dolgozó kezekre

kutya szemével figyelők, -

Még messze, messze

valamennyi isten előtt -

3

Nem a kövek és nem a fémek.

Az első szót, a gügyögőt,

az első tanácsot a létnek,

ők kezdték szájba rágni, a

gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.

A közlékenyek, a serények.

Ők, nem az égnek,

hanem a sári világnak védangyal-kara,

ők, az örökre többrekészek.

Mert aki meg akarja tartani az életet, elveszti azt:

aki pedig kész elveszteni is, megtartja.

4

A romlandók. A hínár, a moha.

A múlók. A hártya, a len fonala.

Nem az eleve valakik, hanem a törők,

de nyomban fölnevetők,

hogy megint csak összeilleszthetők,

az így szívósak, így nem engedők.

Az ág héja, a kecskeszőr, a háncs

lett utitárs -

Befogadván valami messze

- hogy mondjuk? - eszme?

rendeléséből a jövőt.

5

Messze a kövek és a fémek

hatalomátvétele előtt.

A hajlíthatók és görbíthetők,

a szívósan gyengédek,

az ujjnyomásra már válasz-puha

anyagok, ők, a soha

vissza nem ütők.

adtak halk jelet - kéz a kéznek -

velünk a Föld!

6

Fú a szél, kopik a talaj,

fölkúszik, óriási hal,

az évszázadok mélyvizéből

a templom, - íze, húsa nélkül.

Száll a por, vékonyul a föld,

emelődik ünnepi tálca

diszében a dög: a ledőlt

fejedelmi palota váza.

Hányingerelten köpdösi

vissza a tisztára szopott

bordát, ivet, oszlopot

az idő. Nem ez kell neki.

7

Nem a kövek és nem a fémek.

Nem a bronzpajzsok, a porfiredények,

a hivalgók, a haszonélvezők.

Hanem a pálmalomb kötények,

a kókuszcsészék, a zsuppháztetők.

Nem a katakombák, nem a tornyok.

Mert mit tudnak a csontok,

ha kifolyt közülük az élet?

8

Ki mondta az első szót a jövőről,

a derüset, a szemen át

meggyőzőt, szívmelengetőt:

lehet remény,

mást is rejt a világ,

mint amit mutatott először.

Az első füszoknya övén

az első ráhímzett virág.

9

Nem sziklakockából rakott erőd,

mit egybe csak a súly maltera köt.

Nem a gőg

kapui. Hanem a pelyva, a patics, a pihe,

a vessző, a viasz, a toll ereje

hozott ide -

Igen, ők, az épp mert lágyan

megnyilók lettek a legerősebbek.

Mint ágyék s keblek

a csont- és izom-védte várban:

donzsonjaitokban, asszonyi testek.

Mint akik lebirhatják az időt.

10

Nem a szögletek, nem az élek,

nem a fegyverek, a szúrók s lövők,

nem a királyok s hadvezérek,

hanem az ebnél hamarabb

megokosult vályog-iszap,

a szőrme, az irha

lett vezető, - nem is a férfiak,

hanem ők

a minden tagukban szem-viselők,

a nők kezeit idomitva.

11

Rejti a márvány a szobrot. A Szépet!

De mitől éledt?

Kik voltak a nemzők s szülők?

És kik tették tisztába őt?

De a legelső, kisdedi mosolyt,

amivel szinte odaszólt,

ami a lélek válasza volt

a teremtésnek,

kik csalták oda, tétova

elsőt-mozduló vonásaira

a kőnek is, a fémnek?

Hallgat a sok apa s anya.

Nem, itt a sírok sem beszélnek.

12

Szobrok, ti, már a méhben készek,

harsány-némák, lét-tömlöcök,

épp azáltal holtak, hogy épek,

temetkezőket temetők!

13

Nem a kövek és nem a fémek.

Mig a fű újra fönt mindent beföd,

tisztítja máris lent a mélyet

szorgos népeivel a föld.

Munkálnak a türelmes férgek,

a hullamosók, bűz-szürők,

hír-fertőtlenitők, dicsvágy-virus-ölők,

a mord erények, zord erélyek

bacillusgazdáit lemeszelők,

mind-mind az iszonyú pöcegödört

át-, hasznosan úgy-szétdögönyözők,

hogy kidugja, egyre merészebb

kedvvel fejét, az öröm keresőt,

egy hóvirágnyi élet.

14

A szöllő-bakhátak-fésülte dombok

s nem a rom-fedte, a történelem-

lerondította bércek,

a felhő-kavarók, nem a látni is undok

mellvédek agyaros vigyora, hanem

a csibesövények,

nem a várárkok: a zsiba-borítók,

a kisajtó, a kalantyús kapu,

a csak fakilincs-záratú

verőcék, gally- és léc-cserények,

nem a lőrések,

hanem a kandikálásra szabott zsalú,

nem a torlaszolók, hanem a nyílók,

nem a tengeringerlő szirtfok,

hanem az öblök, a kikötők,

a borjú- és birka-nyalta mezők,

nem a keselyük, a denevérek, a solymok,

hanem a selymek, a fürj-fészkek, a méhek,

nem a dörgések, hanem az ének,

nem a kardok, a kardhüvelyek, a vértek,

hanem az ingek, a kendők, a harisnyakötők,

nem a villámok, nem a vulkánok, a rőt

ablakon át fény-bőgve beizzók,

a mélység düheit mennybeköpők,

hanem a hős mellbimbók,

a tövükhöz menekülők

megóvásában

bátran

meredők, tüzelők.

Ajánlás

Nem a zablák, nem a csengések,

hanem a kosáron a fül;

nem az ostromok, a bekerítések;

hanem a korall-sor a nyak körül,

meg a tüzhely körüli székek;

nem a viharok, a mének, a diadalzengések,

hanem a szitaszél-veregetések,

ha a liszt megtömörül,

hanem a néma kitekintések

a téli ablak függönye mögül;

nem a havasok, a jeges meredélyek,

hanem a kézimunkázó vetések,

a vasárnap is orsópörgetők,

hanem a csecsemő-lebegtetések,

hanem a csermelyek, a csevegők,

nem a vezényszó: Rohamra! s Imához!

Hanem a megforditott vánkos.

*

A szerelem/házasság csodájának

súlya az ember életminőségében

A tényleg boldogító Igen! Akarom!

A beteljesült szerelem isteni ajándéka.

A menyegző út a földi mennyországba!?

Együtt lenni jóban-rosszban holtomiglan...