Bölcsek-balgák és boldog-boldogtalanok
Táltos paripák helyett állatorvosi lovak
Jóisten országai helyett földi-égi poklok
Életminőség vizsgálódás magyar nyelven
Oly jó kort teremtő-fenntartó ember XXXIX.
Őrzés és javítás tesztmondatok szabad ötletjegyzéke
Amiért élettársadnak mondj köszönetet/fejezd ki hálád 2.
Vas István
Óda a tegnapi asszonyokhoz
De szépek vagytok, tegnapi asszonyok!
Hamvadó szemetekben még néha felragyog
A régi büszkeség, amivel az első szeretőt
Vállaltátok papák-mamák, a világ vádja előtt,
Nem sütöttétek le a szemeteket, ahogy illett akkoriban,
És nem bújtattátok a szempillák fátylába démonian,
Ti először itt mifelénk, ti válogatott kevesek,
Akikben az örök nőiség új hitté lelkesedett,
A mi hitünkké, mely szemetekbe sütött, csalatatlan, fiatalon,
És a ti nézésetekből is a Remény, a Forradalom
Hivott bennünket, az ébredő, felszított Vággyal egy –
Ó, micsoda förtelmeket látott később a szemetek,
Micsoda rettegéseket, micsoda mocskot, hány halált,
Hány börtönön át őrizte nekünk megváltó mosolyát,
Mögötte hány holt férfi enyész, hány otthon füstölög,
De ma is hogy tud ragyogni még a romjaitok között,
És fiatalok boldog feje fölött ha összenéz szemünk,
Ma is, mint rég volt, vagy rég se volt, tudással telve ölelkezünk.
És utcán vagy hangversenyen, ha feltűntök, szembe velem,
A fejetek fölvetését már messziről megismerem,
Mert ilyet nem tudnak semmimód az édesek, a maiak,
A macskatekintetű puhák, a sejtelmesek, a démoniak,
A szemükbe hulló hajúak, a lankatag idegbabák,
Ahogy ti értettétek vívni a szerelem párbaját,
És az ősbuja bajvívásnak új értelmű kedvet adott
A tiszta, nagy homlok, a hátrasímult, gretagarbós hajatok,
Ahogy irodában is tudtatok ülni és állni a műhelyekben,
És tudtatok várni keményen, hívőn, hitetőn, töretlen,
A hegytetőn fölszegett fejjel megállni a hajnali szélben,
Az ágyban az új gyönyörökkel szembenézni merészen,
És tisztán a szennyben, a vészben, ti erősek, ti szépek!
Még ma is a tömegben megismerem, ha ti léptek,
Mert izmos lábatok ma is ruganyos még, ma se csoszog.
Mert ma is a jövőbe léptek, ti tegnapi asszonyok,
Mint amikor a lábatok föl, föl a csúcs felé
Kapaszkodott, tar ágakon átragyogó nap elé,
Vagy a lejtőn lefelé nagyokat szökellve rohant,
Vagy sílécen egyensúlyozott az ormótlan bakancs,
Mely kedvesebb volt a szívemnek, mint most a tűsarok,
S hogy tündöklött a lábatok, ti tegnapi asszonyok,
Mikor a Dunán, alkonyi fényben, a gurulópadoson
A deszkának feszült a hosszú szárkapocs izom,
És mennyiféle fáradtság gyűlt össze a lábatokban,
S hol mindenütt járt a lábatok, micsoda sarakban, táborokban,
És fáradt lábatokkal is hogyan karoltatok –
Az erőtök is micsoda gyönyör volt, ti tegnapi asszonyok!
És hányunkat karoltatok, ti tegnapi asszonyok?
Milyen szomorú társaság, ha visszagondolok!
Mindegyitekhez milyen szeretők tartoztak, micsoda férjek,
Kik innen-onnan, amíg lehetett, hozzátok visszatértek!
Társaim, hova tűntetek, ti tegnapi férfiak?
Milyen sírok temettek el, milyen börtönfalak?
Milyen vesztőhely várt titeket, miféle új gyalázató tűz?
Miféle titkos kapcsolat az, mely minket összefűz?
Nekem testvérem mind, aki titeket szeretett,
Ti tegnapi, bátor asszonyok, mind, aki veletek
Akart új életbe kezdeni, nem ahogy adatott:
Ahogy ti tudtátok élni a szépet, ti tegnapi asszonyok.
Csak értetek volt szép a kalandos, kurta átmenet,
Mert szebben éltünk, mi tegnapiak, mint ahogy lehetett.
Ezért hiszem, hogy a föld alá nagyobb kincs soha nem jutott,
Mint mikor lekerülnek oda csontjaitok,
A tatár koponyák, a buksi fejek, vagy a különös keletiek,
A lábszárcsontok, a csodatudó újjak, csigolyák, perecek.
S aki közületek oda rég lekerült, mikor virágban állt,
Azóta átragyogott idefönt minden homályt
S a szépségből, a tegnapiból, nem tudom, mi maradt,
De felsugárzik titkosan, mint földalatti nap
*
Nem hízeleg,
hogy jó pontokat szerezzen
(nincsenek hátsó szándékai...)
*
A
gyengébb
vicceimen is
el-elmosolyodik -
értékeli a próbálkozásom
*
Kegyelemből
nem üti le a ziccert,
amikor csacskaságot mondok,
vagy valamiért rám piríthatna
*
Könyörületből
elengedi jogos feddését
abban bízva, hogy ez így
inkább a kijavításra sarkall
*
Óv,
visszatart
a vakmerő
istenkísértésektől
*
Örül
a közellétemnek,
a puszta látásomnak is -
letargiából eufóriába emel
*
Ajándékként
fogadja még azt is,
ami pedig nem több,
csak a tartozásom törlesztése
*
Kedvet csinál
a kötelességeimhez,
de nem engedi mulasztásukat
(halkan, de határozottan szóvá teszi)
*
Unszol,
nógat, biztat
ha rest, lusta vagyok,
ha a holtponton leragadok
*
Minden nap
tiszta lapot ad –
mintha tegnap, tavaly
mi sem történt volna...
*
A
megbocsátással
ki is törölted botlásomat,
nem gyűlnek nálad a rosszpontok
*
Nem
hánytorgatod fel
a régi sérelmeidet
*
Igyekszel
jól és jókor,
érzéssel mondani,
de kimondod, ha kell,
a legfájóbb igazságot is
*
Ha
már senki,
te akkor is bízol bennem
*
Szemed tükrében
jobbnak érzem magam,
mint amilyen most még vagyok,
s ez segít abban, hogy az is legyek
*
Figyelmeztetsz
a közvetlen-távoli veszélyre,
az általam nem látott következményre
*
Tudsz
magamra hagyni
és magaddal ragadni
*
Szenzibilisen
figyeled és lereagálod
minden kis rezdülésemet
*
Vendégeimet
a te meghívottaidként
szívélyesen, melegen fogadtad
*
Sosem
kértél/kérnél tőlem
tisztességtelen dolgot,
de ezt tőlem sem tűröd
*
Ócska
lakásunkból
jó ízléssel, érzékkel
szép otthont varázsoltál
*
Az
érdekemben
csaltál is, de kegyesen,
az én javamat tartva szem előtt
*
Ami
rám tartozott,
azt nem titkoltad,
de mással nem terheltél meg…
*
A
bűnömben
soha semeddig nem falazol,
nem vagy cinkos tettestársam
*
Nem
dobsz rám
se első, se utolsó követ,
de intesz: többet ne vétkezzek
*
Elviseled,
megértően,
tapintattal kezeled
ha momentán netán
morgós-harapós vagyok
*
Tisztába rakod
a pisis/szaros gatyám
éppúgy, mint zűrös dolgaimat
*
Letörlöd
a sarat a cipőmről,
a köpést az arcomról
*
Óvatosan,
tapintatosan adagolod,
ha rosszat adsz tudtomra
*
Nem
háborgatsz,
ha rossz passzban vagyok
*
Felkarolod
és támogatod terveimet,
szárnyakat adsz hozzájuk,
de kiszűröd a fantazmagóriát
*
Meg-
dögönyözöd
a fejem, a hátam, a talpam.
*
Simogatod
és puszilgatod
az arcom és más testtájékom
*
Minden javadat
megosztod velem,
nem pont egyenlően, de
az én szükségletem szerint
*
Nekem
főzöd az ételt,
sütöd a kenyeret
a szíveddel és kezeddel
*
Kitárt
karokkal
várod az érkezésem,
így bizton és örömmel
megyek, sietek hozzád, haza
*
Meleg
búcsúval
engedsz utamra,
de nem nehezíted meg,
ha épp szükséges elválnunk
*
*
Zokszó
nélkül tűröd,
ha morcos vagyok,
nem zsörtölődsz miatta
*
Össze-
hangolod
velem az életritmusod,
a napirended, a teendőidet
*
Távol-
létemben is
a védőügyvédem vagy,
sőt: a leginkább akkor!
*
Gondolatban,
telepatikusan elkísérsz,
ha épp távol vagyok Tőled
*
Elgördíted
utamból az akadályokat,
akadálymentesíted az életemet,
és arra is ügyelsz, hogy én ne
akadjak fenn minden apróságon
*
Imáidba
foglalod a nevem,
a szellemvilágból is
nekem kérsz támogatást
*
Tapintatosan
figyelmeztetsz hibámra,
dicsérve korholsz, ha kell
*
Kimosod
a testi-lelki szennyesemet,
de nem teregeted ki a szennyest
*
Nem
állítasz
kész helyzet elé,
időben beavatsz dolgaidba
*
Semmilyen
vackomat, ócskaságomat
nem dobod ki a kukába, szemétbe,
ha előtte nem kérdeztél meg engem
*
Arcomra
mosolyt varázsolsz,
felderítesz, felüdítesz
*
A
testi-lelki
sebemet tisztogatod
érzéssel/érzéstelenítéssel
*
*
Ő
minden javát
megosztja velem,
az anyagi-tárgyit éppúgy,
mint a szellemit és lelkit
*
Vele
hasonlóak
a képzettársításaim –
az esetek többségében
egy dologról pont ugyanaz
ugrik be, jut eszünkbe
*
Én
neki
Isten után
az emberek közt az első vagyok,
nem csak (gyerek)vendég a háznál
*
Elsősorban
nekem akar
tetszeni/kedvemben járni,
mindig előnyben részesít...
*
Minden nap
gyönyörködtet
tiszta, szép és jó lénye
*
Aki
életét
kockáztatva
hordta ki/szülte meg gyermekünk
*
Ő
halkan
emlékeztet
a másnak tett
ígéreteim betartására
*
Nem
lehetek
olyan beteg,
hogy ő magamra hagyjon engem
*
A
gonosz lelket,
a rosszaságokat
szelíden, tükröt tartva
kiűzted és kiűzöd belőlem
*
A
jobb falatot
nekem adtad/adod,
előbb nekem kínálod
*
A
kedvenc
ételem/sütim
az én örömömre
főzted, sütötted és kínáltad
*
A
legtöbbet
hoztad ki belőlem,
felnőhettem Hozzád
*
A
szíveddel
láttál annak,
ami a jobbik énem,
amivé lehetnék/lehetek,
s így többnyire lettem is
*
A
zongorám cipelted,
hogy én a színpadon
csilloghassak-villoghassak
*
A
tűzbe
tetted értem a kezed –
vakon megbíztál bennem
*
A
te
károdra tévedtél,
ha nem lehetett
pontosan mérlegelni
*
Addig
nem feküdtél le,
amíg a holnapom
elő nem készítetted
*
Adtál úgyis,
ha nem kértem,
értve szemérmes koldulásomat
*
Ahogyan
engem nőként szerettél,
azzal katalizáltad férfivá válásom
*
Ajándékkal leptél meg -
kitalálásán sokáig törve a fejed,
és ügyesen konspiráltál előttem
*
Ajándékom
túl is értékeli,
hálásan köszöni meg
az apró figyelmességet is
*
Ajánlottál
nekem jó könyvet,
jó előadást és filmet,
az épülésem szolgáló programot
*
Az
akadályt és gátat
elgörgetted utamból -
a szakadékra figyelmeztettél
*
A
leselkedő
veszélyekre
idejében és
hangsúlyosan figyelmeztet
*
A
szemembe
meg-megszidott,
de hátam mögött csak dicsért
*
Aki
a testi és lelki
sebeim gyógyítgatta,
a behegedtet nem feltépve,
de a megelőzésükre is intve…
*
Aki
akár
kérés nélkül,
és gyorsan úgy adott
mintha ezzel ő kapna
*
Aki
átadta,
velem megosztotta
a kipróbált tapasztalatait
*
Beavatott
a szellemi alkímiába:
tanít szarból aranyat csinálni,
még a rosszat is jóra fordítani
*
Ha
olykor
ellenségesen,
de mégis eddig
előttem is rejtett
igazat tár fel rólam
*
Ady Endre:
Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
*
Nem
csak akkor
kivételez velem,
ha indokolt a pozitív diszkrimináció
*
Aki
eloszlatta
téveszméim,
ködképeim, kórós előítéleteim
*
Felöltöztetett
és kicsinosított,
tanácsolta, hogy
mi áll jól nekem
*
Főzött,
mosogatott,
mosott és takarított rám -
elpakolt, rendet rakott utánam
*
A
gondom viselte -
mindig meghallgatta,
ami a szívemet nyomja,
s ha tudta, vállára is vette
*
Aki
kellő ideig fogta,
majd jókor el is engedte a kezem
*
Aki
nekem idegen
földrajzi és szellemi
tartományokba vezetett be
*
Aki
a kertünket
virágokkal teleültette,
udvarunkat csinosítgatta
*
Jó
szóval
is oktatott -
de főleg jó példával
elöl, előttem járva nevelt
*
Jószándékkal
gyengéden, humorral
a hibáimra figyelmeztetett
*
Aki
megadta
az első lökést,
kimozdítva a tehetetlenségemből
*
Keményen gürcölt,
húzta az igát, hogy
én hivatásomnak élhessek
*
Aki
lefektetett
és betakart,
és öleléssel
szép álomba ringatott
*
Megnevettetett,
jó kedvre derített –
arcomra mosolyt varázsolt
*
Aki
miatt
fontosnak,
Valakinek,
örökifjú titánnak
érezhetem magamat
*
Aki nagy,
odaadó türelemmel
nyesegette a vadhajtásaim
*
Nem
hagyta rám
a hülyeségeimet,
de elnézte hóbortjaimat
*
Nemcsak
igazságos és
szigorúan követelő,
de irgalmas is volt/maradt
*
Óvott
a széltől
és a fagytól,
és a gonosztól -
de meg is edzett, „védőoltott”
*
Aki rám
drága idejéből,
energiájából és
kényelméből, javaiból
oly rengeteget áldozott
*
Ha
épp semmi
kézzelfoghatót nem adott,
akkor „csak” imádkozott értem
*
Nem kellett
a nyakára járni
és nyaggatni -
elég volt egyetlen szó
*
Nem
kis kockázattal
melegen ajánlottál
és kezeskedtél értem
*
Nem
titkolva lelki bajaidat
éreztetted: nem vagyok sorstárstalan
*
Nem vártál,
pláne nem követeltél ki
tőlem elismerést, hálálkodást
*
Oldottad
a gátlásaimat –
megelőzted, hogy
elfojtásaim felrobbantsanak
*
Óriási
gondjaimra
segítségeddel tudtam
a humor magaslatáról lenézni
*
*
Ötleteket adtál,
s a legjobbakat sem
tartottad vissza magadnak
*
Ráébresztett:
jobban figyeljek
a gyarlóságaimra éppúgy,
mint kiválóságaimra
*
Rávezettél,
hogy most és mindörökké
meg tudjam különböztetni
az értékest a talmitól
*
Soha nem
csak eszköznek,
mindig célnak is tekintettél!
*
Soha
nem ráztál le,
nyűgnek érezve magam,
de válaszoltál kérdéseimre
*
Szívedre is
és válladra is vetted
kisebb-nagyobb gondjaim
*
Szórakoztatott –
szertelenül segítetett
kellemesen kikapcsolódni
*
Talán még
el is kárhoztál volna értem,
csakhogy én üdvözüljek
*
Tanácsomat
kérte és megfogadta,
így öregen is fontosnak éreztem magam
*
Tanácsomat kérted –
bizalmadba avattál, emelve önbecsülésem
*
Tapintatosan korrigáltad
nyelvbotlásaimat, tévedéseimet
*
Tapintatosan,
nem megszégyenítve
farigcsáltad rossz modorom, beszédem
*
*
Tudtad,
mikor beszélek én,
s mikor beszél az ital, az ördög stb. belőlem
*
Úgy adtál,
mintha kaptál volna –
s nem játszottad meg magad
*
Úgy
néztél rám mindig,
ahogy csodára nézni mindig
*
Úgy
tanítgattál repülni,
hogy előbb-utóbb túlszárnyaljak rajtad
*
Úgy
tudtál felvilágosítani,
hogy ne érezzem ettől ostobának magam
*
Vártál vissza,
mikor már lélekben temetve
mások rég lemondtak rólam
*
Úgy
művelte
a csemetét,
hogy tudta:
nem ő fogja
szedni gyümölcsét
*
Akivel
megosztjuk
ill. válogatjuk a munkát
*
Akivel
jól kiegészítjük
és ellen-pontozzuk egymást
*
Aki
ügyesen
és diplomatikusan
kompromisszumokat keres velem
*
Aki
velem együtt
„vállal” gyerekeket
*
Aki
kérésre/
kérés nélkül is
sok helyre elkísér,
illetve elém jön az állomásra...
*
Aki
levágja a hajam,
a körmöm a lábamról is
*
Aki
előttem
sohasem szégyenlős,
az ágyban/kettesben meztelen
*
Aki
felöltöztet
és levetkőztet,
és véleményt mond:
hogy nézek most így ki,
és illik e ez az alkalomhoz
*
Aki
egyből
észreveszi rajtam,
ha valami bajom van
*
Aki
úgy ismer,
mint a tenyerét
(olykor jobban, mint én)
*
Aki
semmiért
nem számol fel nekem pénzt
*
Aki
alig várja,
hogy ismét láthasson
*
Akinek
alaphelyzetben
mindig én vagyok az első
*
Akinek
nincs külön zsebpénze,
együtt sírunk-nevetünk,
egy csónakban evezünk
*
Akivel
egy mindenkiért,
és mindenki egyért
alapon működik családunk
*
Aki
soha
nem hoz zavarba,
de inkább kihoz onnan
*
Aki
mindenét,
minden javát
megosztja velem
*
Aki
bármit kölcsön ad,
és úgy veszi: örökbe
*
Aki
feltétlen
megbízik benned,
az adott szavadban
*
Aki
Isten
akaratának
médiuma feléd
*
Aki
a saját kárára is
a Te javad akarja
*
Aki
büszke rád,
hogy az élettársa vagy
*
Aki
időben
és visszatérően
emlékeztet a vállalásaidra
*
Aki
nem hagyja
rád a hülyeségeidet
*
Aki
jól/egyből érti
a műveltségi utalásaidat
*
Aki
a kedvenc
süteményed készíti
*
Aki
kiveszi
a piszkot a szemedből
Aki kiveszi a tüskét a bőrödből
*
Aki
sivár
legénylakásodból
nagyrészt önerőből
szép otthont varázsol
*
Aki
sok év,
évtized után is
még mindig tud
új dolgokkal meglepni
*
Aki
pofon vág,
hogy észhez térjél,
visszanyerd eszméleted
*
Aki
felráz,
ha a veszélyben szenderegsz
*
Aki
odaadja
a fél veséjét,
hogy gyógyulj
(ha ebben hiszel...)
*
Aki
életét
kockáztatva
ment ki a bajból
*
Aki
megértően
elnézi gyengéidet,
végtelen türelemmel
kivárja javulásod
*
Illyés Gyula:
Ditirambus a nőkhöz
1
Nem a kövek és nem a fémek.
Nem amik állják az időt!
Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.
Nem az örök-élet-igéret
cinkosai. Nem a kimértek.
Hanem a törékenyek s engedők:
a fű, a lősz, a sás
lett tiltakozás.
A tettük után nyomban eltünők.
2
Nem a kövek és nem a fémek.
Nem az asszir, a szumir pillérek,
a talpukkal évezret gyűrüztetők.
Nem a bazaltból faragott gúla-tetők.
Hanem a haraszt, az avar, meg a fa:
a messziről igent integetők.
Nem a kemények,
hanem a fonhatók, a szőhetők,
a dolgozó kezekre
kutya szemével figyelők, -
Még messze, messze
valamennyi isten előtt -
3
Nem a kövek és nem a fémek.
Az első szót, a gügyögőt,
az első tanácsot a létnek,
ők kezdték szájba rágni, a
gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.
A közlékenyek, a serények.
Ők, nem az égnek,
hanem a sári világnak védangyal-kara,
ők, az örökre többrekészek.
Mert aki meg akarja tartani az életet, elveszti azt:
aki pedig kész elveszteni is, megtartja.
4
A romlandók. A hínár, a moha.
A múlók. A hártya, a len fonala.
Nem az eleve valakik, hanem a törők,
de nyomban fölnevetők,
hogy megint csak összeilleszthetők,
az így szívósak, így nem engedők.
Az ág héja, a kecskeszőr, a háncs
lett utitárs -
Befogadván valami messze
- hogy mondjuk? - eszme?
rendeléséből a jövőt.
5
Messze a kövek és a fémek
hatalomátvétele előtt.
A hajlíthatók és görbíthetők,
a szívósan gyengédek,
az ujjnyomásra már válasz-puha
anyagok, ők, a soha
vissza nem ütők.
adtak halk jelet - kéz a kéznek -
velünk a Föld!
6
Fú a szél, kopik a talaj,
fölkúszik, óriási hal,
az évszázadok mélyvizéből
a templom, - íze, húsa nélkül.
Száll a por, vékonyul a föld,
emelődik ünnepi tálca
diszében a dög: a ledőlt
fejedelmi palota váza.
Hányingerelten köpdösi
vissza a tisztára szopott
bordát, ivet, oszlopot
az idő. Nem ez kell neki.
7
Nem a kövek és nem a fémek.
Nem a bronzpajzsok, a porfiredények,
a hivalgók, a haszonélvezők.
Hanem a pálmalomb kötények,
a kókuszcsészék, a zsuppháztetők.
Nem a katakombák, nem a tornyok.
Mert mit tudnak a csontok,
ha kifolyt közülük az élet?
8
Ki mondta az első szót a jövőről,
a derüset, a szemen át
meggyőzőt, szívmelengetőt:
lehet remény,
mást is rejt a világ,
mint amit mutatott először.
Az első füszoknya övén
az első ráhímzett virág.
9
Nem sziklakockából rakott erőd,
mit egybe csak a súly maltera köt.
Nem a gőg
kapui. Hanem a pelyva, a patics, a pihe,
a vessző, a viasz, a toll ereje
hozott ide -
Igen, ők, az épp mert lágyan
megnyilók lettek a legerősebbek.
Mint ágyék s keblek
a csont- és izom-védte várban:
donzsonjaitokban, asszonyi testek.
Mint akik lebirhatják az időt.
10
Nem a szögletek, nem az élek,
nem a fegyverek, a szúrók s lövők,
nem a királyok s hadvezérek,
hanem az ebnél hamarabb
megokosult vályog-iszap,
a szőrme, az irha
lett vezető, - nem is a férfiak,
hanem ők
a minden tagukban szem-viselők,
a nők kezeit idomitva.
11
Rejti a márvány a szobrot. A Szépet!
De mitől éledt?
Kik voltak a nemzők s szülők?
És kik tették tisztába őt?
De a legelső, kisdedi mosolyt,
amivel szinte odaszólt,
ami a lélek válasza volt
a teremtésnek,
kik csalták oda, tétova
elsőt-mozduló vonásaira
a kőnek is, a fémnek?
Hallgat a sok apa s anya.
Nem, itt a sírok sem beszélnek.
12
Szobrok, ti, már a méhben készek,
harsány-némák, lét-tömlöcök,
épp azáltal holtak, hogy épek,
temetkezőket temetők!
13
Nem a kövek és nem a fémek.
Mig a fű újra fönt mindent beföd,
tisztítja máris lent a mélyet
szorgos népeivel a föld.
Munkálnak a türelmes férgek,
a hullamosók, bűz-szürők,
hír-fertőtlenitők, dicsvágy-virus-ölők,
a mord erények, zord erélyek
bacillusgazdáit lemeszelők,
mind-mind az iszonyú pöcegödört
át-, hasznosan úgy-szétdögönyözők,
hogy kidugja, egyre merészebb
kedvvel fejét, az öröm keresőt,
egy hóvirágnyi élet.
14
A szöllő-bakhátak-fésülte dombok
s nem a rom-fedte, a történelem-
lerondította bércek,
a felhő-kavarók, nem a látni is undok
mellvédek agyaros vigyora, hanem
a csibesövények,
nem a várárkok: a zsiba-borítók,
a kisajtó, a kalantyús kapu,
a csak fakilincs-záratú
verőcék, gally- és léc-cserények,
nem a lőrések,
hanem a kandikálásra szabott zsalú,
nem a torlaszolók, hanem a nyílók,
nem a tengeringerlő szirtfok,
hanem az öblök, a kikötők,
a borjú- és birka-nyalta mezők,
nem a keselyük, a denevérek, a solymok,
hanem a selymek, a fürj-fészkek, a méhek,
nem a dörgések, hanem az ének,
nem a kardok, a kardhüvelyek, a vértek,
hanem az ingek, a kendők, a harisnyakötők,
nem a villámok, nem a vulkánok, a rőt
ablakon át fény-bőgve beizzók,
a mélység düheit mennybeköpők,
hanem a hős mellbimbók,
a tövükhöz menekülők
megóvásában
bátran
meredők, tüzelők.
Ajánlás
Nem a zablák, nem a csengések,
hanem a kosáron a fül;
nem az ostromok, a bekerítések;
hanem a korall-sor a nyak körül,
meg a tüzhely körüli székek;
nem a viharok, a mének, a diadalzengések,
hanem a szitaszél-veregetések,
ha a liszt megtömörül,
hanem a néma kitekintések
a téli ablak függönye mögül;
nem a havasok, a jeges meredélyek,
hanem a kézimunkázó vetések,
a vasárnap is orsópörgetők,
hanem a csecsemő-lebegtetések,
hanem a csermelyek, a csevegők,
nem a vezényszó: Rohamra! s Imához!
Hanem a megforditott vánkos.
*
A szerelem/házasság csodájának
súlya az ember életminőségében
A tényleg boldogító Igen! Akarom!
A beteljesült szerelem isteni ajándéka.
A menyegző út a földi mennyországba!?
Együtt lenni jóban-rosszban holtomiglan...
A szülő-gyerek, testvér/barát, elv- és bajtárs
kapcsolat után, mellett, de még inkább előtt:
a legfontosabb szabadon választott kötelékünk,
ami megtáltosíthatja még az állatorvosi lovat is...
Felnőttkorunk túlnyomó részének társa
ágyban és asztalnál, házban és lakószobában,
munkában és játékban, társaságban/magányban,
örömünnepen és gyászban, gyereknevelésben stb.
Férfi/félszemmel hitvesemre nézve
arról a töméntelen sok minden jóról,
amit nem kap meg, amiről végleg lemarad
a(z élet)társtalan/rossz kapcsolatú emberlény
|