Gondolkodó Magyarok
VASVÁRI PÁL
IRÁNYESZMÉK
Az előszót és a jegyzeteket írta, és a sorozatot szerkesztette Szigethy Gábor
Budapest : Neumann Kht., 2003
Quel charmant garçon
Szigethy Gábor előszava
Halott, huszonhárom évesen.
Vasvári Pál 1826. július 14-én, a Bastille lerombolásának évfordulóján született. Apja falusi pap, szegénység és könyvszeretet – ez családi öröksége. Gyermekkora: falusi elemi iskola, kamaszkora: nagykárolyi piarista gimnázium.
1843. szeptember 1-jén érkezik Pestre, felsőbb iskolába. Történelmet, természettudományt tanul, lelkes híve a bölcsességéről és szertelenségeiről nevezetes Horvát István professzornak. Házitanítóskodik: egyetlen kenyérszerző lehetőség ez tanulni s tudni vágyó szegény diákok számára. Húszéves, amikor első írása nyomtatásban megjelenik. Bölcsészhallgató korában tanár Teleki Blanka leánynevelő intézetében, elmélyülten tanulmányozza a történelmet, Zrínyi Miklósról, a költőről ír terjedelmes tanulmányt 1847-ben, s e művével elnyeri a Kisfaludy Társaság pályadíját.
Gyülekeznek körülötte a forradalmi változásokat remélő fiatalok.
Arcképét rajongó leánytanítványai készíttetik el Barabás Miklóssal.
1848. március 15-én a forradalom főszereplője.
Landerer nyomdájában a sajtószabadság ünnepe a Nemzeti dal és a Tizenkét pont. Petőfi elfelejtette magához venni költeménye kéziratát, reggel nem gondolt arra: lehetséges lesz kinyomtatni forradalmas lobogású szózatát. Tintát, papírt kér, emlékezetből írja le a verssorokat. Vasvári kezében ollóval várja egy-egy versszak elkészültét, felszabdalja a papírt, hadd dolgozzanak a szedők, s míg nyomják az első példányokat, lelkesíti a nyomda előtt egybegyűlt várakozókat.
Délután első szónok a Múzeumnál, aztán a Várba megy, Táncsics kiszabadítására. Másnap tagja lesz a Közcsendi Bizottmánynak.
Március 19-én már az országgyűlés színhelyén, Pozsonyban van, mint Pest város küldöttségének ifjú s népszerű tagja. A sétatéren találkozik Széchenyi Istvánnal: Bon jour citoyen Széchenyi – üdvözli, a grófot. Széchenyi válaszol: Bon jour sansculotte Vasvári! Aznap este a legnagyobb magyar feljegyzi naplójába: „Vasvári… quel charmant garçon…”
Zichy gróf, a kamarilla ügynöke szintén felfigyel az elbűvölő kölyök-re: „Vasvári a legveszélyesebb izgató.”
Később titkár Kossuth pénzügyminisztériumában, majd futár, országjáró katonatoborzó, az őszi népfelkelés idején fegyvert fog, éjszakánként hadtudományi műveket tanulmányoz, néhány előadást tart az egyetemen, fél év után képzett stratéga, honvéd hadnagy, szervezi a sereget; 1849 tavaszán őrnagy, a Rákóczi szabadcsapat parancsnoka.
Július első napjaiban Marisel mellett, Erdélyben a román túlerő felmorzsolja egységét, Vasvárit harc közben golyó találja el, testét fejszecsapás csonkítja.
Történész akart lenni, elmúlt korok tudós krónikása. Ihlető forrása Kölcsey Ferenc kemény tisztaságú életműve: többre becsülni hazánk s nemzetünk boldogságát nyugalmunknál, kellemes életünknél – ez Vasvári Pál tartalmas életprogramja.
A hazug prédikátorokat, a szóbűvészeket, a hatalomba belerohadt ál-népbarátokat – akik azt hirdetik: „ha ők fáradoznak, azt mind a nagy világ érdekében cselekszik; utoljára még azt is fogják állítani, miszerint ha ők esznek és sétálnak, még azt is mind az emberiség magasztos érdekeért teszik” – gyűlöli és megveti.
Elbűvölő kölyök: hisz az igazság diadalában. Önimádó uralkodók, erőszakos törtetők, cinikus miniszterek, hataloméhes politikusok, hazug prédikátorok gyötrik-gyilkolják Európa népeit, mindennapi kenyerüktől és mindennapi jogaiktól milliókat fosztanak meg földrészünkön, s egy huszonkét éves ifjú magyar történettudós daccal, hittel, csillogó szemmel a koronás fők arcába vágja: „A zsarnokot meg lehet gyilkolni, a népet nem.”
Elbűvölő kölyök: államok, népek, uralkodók acsarkodnak egymásra, Európában lángolnak az országhatárok, a birodalmak országokat, népeket falnak fel, joga annak van, akinek több a fegyvere – és Vasvári Pál 1848 februárjában szivárványt fest Európa egére: „a nemzetek együtt, egymás mellett akarnak emelkedni, nem pedig egymás romjain.”
Elbűvölő kölyök: Európában, hazánkban a gazdagok a hatalmasok, akinek tele az erszénye, annak van joga, aki lajbizsebből fél országot kifizet, az uralkodik, s a szegény, a jogfosztott, a mindenéből kiforgatott mást nem tehet: ellenáll, tiltakozik, lázad – s pusztul, mert az engedetlenekre a hatalom azonnal s könyörtelenül lesújt; és Vasvári Pál, a tudós ifjú történész, aki végigbúvárkodta Európa múltját, aki megtanulta, miért nevezik a rend csendjének az alattvalók némaságát, 1848 márciusában, a feltámadás mámoros pillanatában szavakból görögtüzet gyújt: „A nép először könyörög, aztán káromkodik és követel.”
Elbűvölő kölyök: hinni akarja, meri hinni a lehetetlent: győzhet a megalázottak, a jogfosztottak, az emberi jogaikból kisemmizettek igazsága, a letiport nemzetek feltámadnak…
Az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat…
A feltámadás: gyönyörű káprázat. Vakít.
1848. március 15-én Magyarországon milliók hitték, merték hinni, hogy nem üres álom, nem csalóka szivárvány a jövő.
Vasvári Pál, az ifjú néptribun ír, szónokol, lelkesít. Leszámolunk a Habsburgokkal! Függetlenek leszünk! Országunkban egyenlőség, testvériség, szabadság uralkodik! Nem lesznek kiváltságosok hazánkban, közéletünkben emberség s tisztesség lesz a mérték!
Elbűvölő kölyök: 1848 tavaszán boldognak, szabadnak, függetlennek látja e birodalmak érdekei közé szorult kis ország népét.
A feltámadás: káprázat. Vakít és józanít. „Akinek sok vesztenivalója van, az a biztos jelent nemigen veszélyezteti egy bizonytalan jövő ábrándképeiért” – mondta Vasvári Pál 1848. április 15-én a megyei választmányban.
Márciusban a jövő uralkodott. Áprilisban már a jelen.
Az elbűvölő kölykök sem tehettek mást: próbálták megtanulni, miként kell együtt élni a józan jelen idővel.
Vasvári Pál hivatalnok lesz, aztán katona. Nem akarja túlélni a jövő pusztulását: „Én is ott járok a viharos események közt, mint Plinius egykor a Vezúv hegy tűzokádásánál, a természet roppant tüneményét vizsgálva, hogy az utókornak leírja… s míg az utókorról gondoskodott, a lávatömeg őt eltemeté…”
Vasvári Pál egyetlen kincse: becsületes élete.
Halott, huszonhárom évesen.
Gyűrűjébe vésve a felirat: 1848. március 15.
+
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vasv%C3%A1ri_P%C3%A1l
Vasvári (Fejér) Pál,
1848-49. szabadsághős, szül. 1827. Nyír-Vasváron, hol atyja, Fejér Pál görög-katholikus pap volt. V. a nagykárolyi piaristáknál kezdett tanulni; 1843. a pesti egyetemre iratkozott be, hol a bölcseleti szakon történelmet és természettant hallgatott. Idővel Horvát István hatása alatt a történelemnek szentelte magát. Mint egyetemi hallgató vezérszerepet vitt az ifjúság életében. 1847. a Teleki Blanka által alapított nevelő-intézetbe került tanárnak. Az 1848. márcziusi napokban V. is ott volt a vezetők között. A tizenkét pont megalkotásában, majd a népgyűlés elé terjesztésében fő részes volt. Márcz. 16. a megalakult közcsendbizottmány tagja, 18. a peticziót vivő küldöttségben szintén ott volt. Az ápr. 11. megérkező minisztereket ő üdvözölte és mint titkár nyert alkalmazást a pénzügyminiszter mellett s Kossuth többször használta polgári futárként a horvát invázió alkalmával. 1849 elején Bihar, Szatmár és Szabolcsban szabad csapatot verbuvált és annak vezére lett. Mint katona azonban nem volt ügyes, nem is bírta a fáradalmakat. Erdélyben harczolt mint őrnagy. 1849. júl. 13. (halála napjára nézve eltérők a vélemények) Funtinella mellett (a gyalui havason) az oláh csapatok megölték.
1849. július 13. | Vasvári Pál halála
Szerző: Tarján M. Tamás
„Mert minden pártkérdésen felül áll a magasztos szó: nemzetegység! Ha mi egymás között birkóznánk, ellenségeink kacagnának s bátorságot nyernének. Megosztatlan ridegséggel kell állnunk, mint a sziklaszál. Véleménykülönbség lehet, de pártoskodásnak lenni nem szabad!”
(Vasvári Pál)
1849. július 13-án, a román felkelőkkel vívott harcban vesztette életét Vasvári Pál, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja, aki ígéretesen induló írói pályafutása dacára az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt véghezvitt tettei nyomán vált híressé. A férfi rövid, ám annál eseménydúsabb életet élt: alig 23 esztendős korában ragadta el őt a halál.
Vasvári eredetileg Fejér Pál néven, 1826-ban látta meg a napvilágot idősebb Fejér Pál tiszabűdi görög katolikus pap és Méhey Erzsébet gyermekeként. A fiú nem sok időt töltött szülőhelyén, ugyanis a falu kegyurával fennálló vitája miatt az édesapa Hajdúböszörményre, majd Nyírvasváriba költözött a családdal. A fiatalember később e település után vette fel a Vasvári Pál nevet, ám addig, hogy országos hírnévre tegyen szert, hosszú és rögös út vezetett. Vasvári 1837-ben beiratkozott a nagykárolyi gimnáziumba, ahol kezdetben kosztos diákként tanult – vagyis a kollégium helyett egy helybéli asszony viselte gondját –, idővel azonban gróf Károlyi József felfigyelt kiváló eredményeire, és felvette őt házitanítónak gyermekei mellé.
A fiatalember életében rendkívül fontosnak bizonyultak az arisztokrata család szolgálatában töltött évek, ugyanis a Károlyiak anyagi támogatásának köszönhetően juthatott el Pestre, és munkaadója révén nyerhetett bepillantást a reformkor politikai küzdelmeibe. Vasvári a fővárosba kerülve beiratkozott az egyetemre, ahol előbb bölcsészetet, majd jogot tanult – az 1848-as forradalom idején is joghallgató volt –, de legjobban a történelem keltette fel az érdeklődését. Mentora, Horvát István nyelvész-történész mellett utóbb Michelet, Hegel és az utópista szocializmus egyik neves képviselője, Étienne Cabet is komoly hatást gyakorolt a fiatalember gondolkodására.
A forradalmiság, a nacionalizmus és a polgárosodás eszméi utóbb sajátos módon keveredtek Vasvári munkáiban; Sali Bánk álnéven többször publikált az Életképekben, a Pesti Divatlapban és a Társalkodóban, 1845-ben A szerelmes bajnok című vígeposzával részt vett a Kisfaludy Társaság irodalmi pályázatán, majd két évvel később – Zrínyi Miklós a költő című művével – a 15 aranyos pályadíjat is elnyerte. Ezzel egy időben már belefogott a 40 kötetesre tervezett Történeti névtár előzetes munkálataiba, 1848 februárjában pedig Irányeszmék című esszéje is nyomdába került. Vasvári ígéretes írói pálya előtt állt, tanári állása révén stabil megélhetést biztosíthatott magának, ám az 1848-as forradalmi események közepette sorsa máshogy alakult. Vasvári Pál 1844 óta a politizáló egyetemi ifjúság ismert alakja volt, az Egyetemi Magyar Társulat betiltása után az Irodalmi Körben és az 1847-ben megalapított Ellenzéki Körben is aktív szerepet vállalt, 1847–48 fordulóján pedig Petőfiékkel és a Pilvax kávéházban szerveződő társasággal is kapcsolatba lépett.
A páratlan küldetéstudattal rendelkező fiatalember a párizsi és bécsi események után kulcsszerepet játszott az Irinyi József-féle 12 pont véglegesítésében és a március 15-i pesti forradalom megszervezésében. Vasvári e neves napon több helyen – például az egyetemi ifjúság előtt és a Városházánál – is beszéddel lelkesítette a tömeget, helyet kapott a Helytartótanács elé járuló delegációban, majd a Közcsendi Bizottmány tagja lett. A fiatalembernek múlhatatlan érdemei voltak abban, hogy a polgárság a következő napokban megőrizte nyugalmát, és a forradalom vérontás nélkül zajlott le. Vasvári Pál ugyancsak sokat tett azért, hogy a Pestre áttelepülő felelős minisztérium helyzete megszilárduljon.
A pályája csúcsán álló író-politikus ezután a Belügyminisztériumban, majd Kossuth Lajos pénzügyminiszternél vállalt titkári állást. Vasvári 1848 tavaszán úgy érezte, hasznosabb visszavonulnia a közéleti csatározásoktól, ám amikor a horvát–magyar konfliktus Jellasics támadásával forrpontra jutott, otthagyta nyugodt állását. A lánglelkű férfi az elsők között követelte a nemzeti honvédsereg megszervezését, majd Kossuth jóváhagyásával Somogyba indult, hogy a népfelkelőket segítse a horvát határőrök elleni küzdelemben. Vasvári Roth és Jellasics előretörése folytán végül csak Fehérvárig jutott, így részt vehetett a győztes pákozdi csatában, majd önállóan szervezett szabadcsapatával a Bécs felé nyomuló honvédseregek után indult. A fiatalember egészségét ugyanakkor ez idő alatt felemésztette hatalmas tettvágya, így október közepén hazatért a parndorfi táborból, és az ellentámadásba lendülő császáriak bevonulásáig Pesten tevékenykedett.
Vasvári Pál neve már ekkor szerepelt a halálraítéltek listáján, ezért a kormánnyal együtt Debrecenbe menekült, nyughatatlan lelke azonban rövid időn belül ismét a harctérre vitte őt. Vasvári ezúttal Nagyvárad és Nagyszalonta környékén fogott toborzásba, majd II. Rákóczi Ferencről elnevezett szabadcsapatával a Bem hátában fellázadó románok ellen küzdött, miközben vallásos-forradalmi hevületében „keresztes háborút” akart szervezni az intervenciós orosz erők ellen. A fiatalember gyakran küldött tudósításokat a harctéri eseményekről, és 1849 nyarán már hangot adott azon kívánságának, hogy visszatérhessen történészi hivatásához, ám sorsa tragikus fordulatot vett.
1849 júliusában történt, hogy Vasvári Pált és önkénteseit a Gyalui-havasokban táborozó román felkelők ellen küldték, akik Havasnagyfalu – más néven Marisel – közelében, a Funtinel nevű fennsíkon kelepcét állítottak. A magyarok besétáltak a csapdába, és a július 13-án vívott ütközetben 400 honvéddal együtt a szabadcsapat vezére is életét vesztette. Vasvári holtteste – egy másik nagy „márciusi ifjú”, Petőfi Sándor földi maradványaihoz hasonlóan – utóbb soha nem került elő, hősi emléke azonban mindmáig fennmaradt.
|
