Tisztában vagyok vele, hogy a politikai és diplomáciai etikett szerint kiemelt, nagybetűs megszólításokkal kellene illetnem egy minisztert, de szerencsére nem vagyok sem diplomata, főleg nem vagyok politikus, ezért ettől ez esetben tekintsen el.
Azzal is tisztában vagyok, hogy nem fogja elolvasni levelemet, legfeljebb valamelyik titkársági beosztottja, akinek az a feladata és munkaköre, hogy ezeket a leveleket szelektálja.
Hogy mégis levelet írok, az az elmúlt napok szégyenletes eseményeinek a következménye, közelebbről a Táncsics-díj és Szaniszló Ferenc személye körül kialakult helyzet, mert hitvány embernek érezném magam, ha már ezt is szavak nélkül hagynám…
Egy miniszter, ha egymást követő két esetben ilyen súlyos hibát követ el, annak illene távoznia kormányzati szerepköréből, de lehetőleg még a magyar parlament padsoraiból is, példát mutatva maszopos politikus társainak. Meggyőződésem, hogy ezt önként nem fogja megtenni, ha mégis volna hozzá kellő gerince, valószínűleg a főnöke, és mindazok, akik önnél számon kérték egy nemzeti oldalon álló újságíró kitüntetését, részben hatalmas hangzavarral tiltakoznának, ahogy szoktak, részben pedig nem fogadnák el. Hangjuk elhallatszana minimum Brüsszelig, de valószínűbb, hogy New Yorkig. Így egy látványos megdicsőülésben lenne része, mely valószínűleg további bohózatba illő történéseket vonna még maga után. Ezt azért nem kívánnám magunknak.
Én egy kevés nyugdíjjal rendelkező személy vagyok, de szívvel-lélekkel, sőt génekkel magyar embernek tartom magam, aki Édes Hazának tekinti a Kárpát-medencét, erejéhez és adottságaihoz mérten védelmezni is képes lenne, ha a Haza tragikus sorsa ezt megkívánná. Itt azonnal meg kell jegyeznem, hogy ennek ellenére nem vagyok revansista, sem soviniszta, se kirekesztő, se szélsőséges, sem fasiszta, sem rasszista, sem turista, sem trappista, sem nagypista, valamennyi közkedvelt címkéjüket már az elején elutasítom. Nem vagyok antiszemita sem. Igaz, filoszemitának sem tartom magam. Magyar vagyok, aki tisztában van azzal, hogy történelme nem Árpád vezérrel kezdődött, hanem sokkal korábban, és nem vagyok kiválasztott sem, hanem a Magyarok Jóistenének szeretetébe beválasztottak népéhez tartozom. Épp ezért szeretem az igazságot legalább megközelítőleg keresni, életem során széles érdeklődést tanúsítok a körülöttem folyó eseményekre. Böngészem a bibliát és a talmudot, a cion bölcseinek jegyzőkönyvét és Henry Ford nagyformátumú könyvét, figyelemmel kísérem az illuminátusok és egyéb szabadkőműves csoportok ténykedését, vagy a tőkés társaságok világuralmi törekvéseit.
De olvasom Szép Ernőt és Heltai Jenőt, Molnár Ferencet és Márai Sándort éppúgy, mint Balassi Bálintot és Petőfi Sándort, Arany Jánost és Kölcsey Ferencet, Juhász Gyulát és Nagy Lászlót, Wass Albertet és Nyírő Józsefet.
Mindezt csak széljegyzetnek szántam, hogy ne tartson valamiféle Sas-kabaréban kigúnyolásra méltó bunkónak, vagy ne gondolja, hogy szeretnék a heti hetes verbális mocskolódásainak egyik céltáblája lenni.
Mindezek után lehet, hogy bocsánatot kell kérnem egy-egy felvetésemért, ha netán tévednék, de nem volt alkalmam arról értesülni, hogy tiltakozott volna Kornis Mihály a Beszélőben 1993. december 21-én megjelent mondata ellen, szó szerint idézem:
“Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.”
Ha mégis megtette és én nem szereztem róla tudomást, úgy bocsánatot kérek.
Sajnos az a hír sem jutott el hozzám, hogy súlyosan megdorgálta volnaSchweitzer József rabbit 2000-ben, a magyar parlamentben tett nyilatkozatáért, miszerint:
“Önök, magyarok, Kelet-Európa szégyene. Egész életemet arra fogom szentelni népemmel együtt, hogy önöknek ott ártsak, ahol tudok.”
Elég világos ars-poetica, nem tudom, hogy visszautasította-e ezt a nyilvánvaló gyalázkodást és fenyegetést. Ha igen, csak nem tudok róla, akkor bocsánatot kérek.
Valószínűleg elkerülte a figyelmemet, de nincs róla tudomásom, hogy hasonló módon tett volna lépéseket Spiró György Kossuth-díjának visszavonása ügyében az általa írt verstöredékért, idézem:
“Jönnek a dúlt keblű mélymagyarok megint, fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból.”
Ha ezt mégis megtette, csak nem tudok róla, úgy bocsánatot kérek.
És sorolhatnám az idézeteket Regős Pétertől Kertész Imréig, Esterházy Pétertől Landeszmann Györgyig, Paul Lendvaitól Tom Lantosig, Glatz Ferenctől Göncz Kingáig, de azt hiszem már a papír is elpirulna a magyarok iránt megnyilvánult gyűlölet-lavinától. Csak még egy idevágó idézettel szeretném zárni ezeknek sorát. Ez a megszívlelendő igazságBozóki András politológus orra alatti résen csusszant ki:
“Ahol szólásszabadság van, mindenkinek jogában áll kifejtenie, ha nem szereti a magyarokat.”
Ez példaértékű mondat, hiszen a magyarokat saját hazájukban mindenki úgy gyűlölheti, úgy gyalázhatja, ahogyan csak akarja, annak kellőképpen hangot is adhat akár a legnagyobb nyilvánosság előtt, a leggátlástalanabb trükkökkel kirabolhatja, évtizedeken át ártatlanok jogfosztásával élhet, sőt felelősségre vonás nélkül ezerszámra gyilkolhatja (lásd. Kun Béla, ÁVÓ és egyéb megtorlások) csak azokról nem szabad megemlíteni ezt a tényt, ezt az igazságot tilos kimondani, akik ezt elkövetik, akik ezt a minősíthetetlen gyűlöletet beletáplálják mindenkibe határainkon innen és túl egyaránt. Sőt, korlátlan mennyiségben jár nekik a magyar adófizetők pénzéből a kárpótlás, a kártalanítás, a kártérítés, meg ki tudja még milyen címeken csökkentik a magyar költségvetést.
Ön, Balog Zoltán miniszter, bizonyságot tett a minap arról, hogy ezekkel egyetért, ön ennek az eszmének és képviselőinek szálláscsinálója kíván lenni és maradni. Felépültek a lakóparkok és a hatalmas irodaházak, ma még üresen állnak, de nemsokára folyamatosan jönnek rendszeres repülőjárataikon a magyargyűlöletükről világszerte elhíresült kedvezményezettek, hogy a bibliai Kánaán sorsára juttassák a magyart.
Szaniszló Ferenc nem először tett tanúbizonyságot, bátorságáról és gerinces emberségéről. Egykor az éles fegyverek zajában éppúgy, mint napjainkban a média frontján. Ezért úgy gondolom, eljött az ideje egy olyan Hűség-díjat alapítanunk, amellyel az ilyenfajta bátor embereket tüntetnénk ki, hogy ne kelljen abban a megaláztatásban részesülniük, hogy egy miniszter kettős tévedése folytán (egyszer, amikor kellő körültekintés nélkül a díjra jelöli, és nem kéri ki a pórázt kezükben tartók véleményét; másszor pedig, amikor a vinnyogók hatására ezt visszavonja és nem áll ki saját döntése igazáért, a sajtó- és véleményszabadság jegyében) ország-világ csúfjává teszik.
Mert az ön által kiemelten kedvezményezettek ezt fogják tenni, hiszen a díj visszavonásával nem fognak megelégedni. Ennyire már volt alkalmunk őket, az arctalan és névtelen egyedeket és megmondó embereket megismerni. És ön, ha még posztján marad, hallgatni fog erről, mert elrendelik önnek a szájzárat.
A szerkesztő úr nem gyalázkodott soha, nem állított vérlázító és szemen-szedett hazugságokat, mint a másik oldal, nem hamisította meg a nyilvánvalót, nem sértett meg senkit származása, vallási hovatartozása, szexuális irányultsága okán, nem használt megalázóan trágár kifejezéseket a minket gyűlölőkre, mert akkor jogos volna az ön intézkedése. Csakis az igazságot mondta ki és kizárólag népét tanította, nem középiskolás fokon. Ez a mérhetetlen és megbocsájthatatlan nagy bűne.
Én kiálltam mind a mai napig Orbán Viktor politikája mellett, és a jelenlegi kormány hatalomra jutásáért szerény lehetőségeimmel mindent megtettem. Ott voltam 2002-ben Orbán Viktor hívó szavára a TF-en és a Kossuth téren, együtt szomorkodtam Orbán Viktorral és politikus társaival Újpesten 2006-ban az elcsalt választási eredmény miatt. Saját ismeretségi körömben hirdettem és vártam 2010-ben pártjuk választási győzelmét, de erre akkor nem számítottam. Az első hívó szóra mentem és a békemenet résztvevője kívántam lenni, fáradságot nem kímélve. Most súlyos töprengések közepette beláttam tévedésemet és elhatároztam, hogy ha önt ezek után pozíciójában meghagyja, vagy ön saját akaratából nem távozik a magyar parlamentből, én soha többet az önök pártjára nem kívánom voksomat adni, és mindent megteszek, hogy erről, épp önre hivatkozva, másokat is lebeszéljek. Ön, mint református lelkész, jól ismeri a bibliát, és tudja, hogy gyümölcséről ismerszik meg a fa. Vagyis nem a hangzatos magyarázkodások és szép szólamok lesznek a döntőek, hanem, hogy ki mit tett, amikor alkalma volt rá.
Wass Albert jól ismert versében azt üzeni mindannyiunknak, hogy a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló.
Ez úgy is értendő, hogy ha már elvásott a brutálvörös, a sunyikék is le-hullik egyszer.
Úgy legyen!
Úgy lesz!
Kelt az Úrnak 2013. esztendejében,
Kikelt havának 21. napján,
Csabai János által.
Forrás: Politikai Hírfutár
Nemzeti InternetFigyelő