Payday Loans

Keresés

A legújabb

Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

File:Ferenczy Round Dance.jpg - Wikimedia Commons

Bölcs-balga/boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások magyarán írva

ppppppppppppppppppp

Koday László kiállítása - Galériával | Éva magazin

Reviczky Gyula

Ifju pesszimistának


Lemorzsolám felét már életemnek,

Kétkedve mindig, csüggedezve gyakran.

Szivem a nem birt távolért esengett;

Zajért magányban, álomért viharban.

Hogy önzésnél egyéb nincs a világon,

Hogy élni büntetés, panaszkodám...

S mikor már úgy is késő, most belátom:

Jól élni az egyetlen tudomány!

.

Az ember nyomorult, a sors kegyetlen...

Olvastam egykor és vallám azóta,

Bor közt vitázva, hangzatos rimekben...

Sokan fujják; unalmas, régi nóta.

A teremtés kontármű, elhibázott;

Az ember bűnre, bajra születik...

Szidják, szapulják ezt a szép világot;

De élniök, hejh, mégis jól esik!

.

Mert élni szép, mert élni jó, hiába!

A száraz bölcselők bármit fecsegnek;

Nincs köztünk, a kinek ne volna vágya

Sokáig élni, mint - Schopenhauernek.

Éltét jól élni által ki ne vágynék!

S bár száz közől nem tudja egy alig:

Nem dobja el, ha van egy szalmaszál még,

Melyben reménye megfogódzhatik.

.

Tekints körül! A ránczos képü dáma

Elméjét folyvást azon töri, hidd meg,

Bár udvarlóit örökölte - lánya:

Hogyan toldhatná életéveit meg.

S hány Tímon, a ki dörmög, mint a medve,

Sált hord a legforróbb nyár közepén;

S nem dugja ki az orrát sem, remegve,

Hogy meghül és hogy náthás lesz szegény.


És kik tagadnak mindent vakmerően?...

Kik elpocsékolták az ifjuságot,

Vagy koldusok lélekben, szíverőben

S agyukban ferdék, erkölcsben fonákok.

Minden csak önlelküknek viszsugára:

Az igazság náluk csak hangulat.

Gyanakszanak, köpködnek a világra,

Mert lelkük tükre torzképet mutat.

.

Vannak, kiknél dorbézolás az élet;

Baromi módra sárban henteregnek,

És azt szeretnék elhitetni véled,

Hogy bűn s erény, rút és szép egyre mennek.

Vakon szülöttnek a nap tiszta fénye

S az éj sötétje egyformát hazud;

És nem fog hinni soha semmi szépbe',

A kinek benső szivvilága rut.

.

Mások nem haragusznak, nem hevülnek;

Csak egyszerűn nem hisznek semmi rosszban.

Egyforma elitélteket becsülnek

A Megváltóban és a két latorban.

Az igazságért szenvedőt gunyolják;

Gyöngéd szivekre nyelvet öltenek.

Saját sivárságukban fel se fogják,

Hogy szenvedés is boldogság lehet.

.

Ne légy hát híve olcsó tagadásnak!

Minden nagyot, dicsőt a hit teremtett;

Hadd azt, barátom, hadd azok fajának,

Kik csak magukkal érzenek türelmet.

Hitvány világ, mondják e pesszimisták;

Mert mint maguk, olyannak képzelik.

Mások hibáit gúnyolják, leszidják;

De envétkük' lomhán dédelgetik.

.

Távol maradt a gondok réme tőled;

Ne idézgesd fel hát ocsmány alakját!

Vagy bölcsei e nyavalyás időnek

Álmodni már az ifjakat se hagyják?...

Eszményed' eddig tán fel nem találtad?...

Tanulj keresni, bízni, küzdeni!

Van még talán, mely nincs eloltva, vágyad?...

Adj hálát: nem fogsz megcsömörleni!

.

Szép, szép az élet, ifju kétkedő te!

Penész büzét elűzi rózsaillat.

Szép lány szemétől meg leszel büvölve,

Sötét éjjel legtündöklőbb a csillag.

Még ifju vagy, jövőd sok szépet ígér;

Ragadd meg, mit a röpke percz kinál,

S ne légy jelen, ne vergődéseimnél!...

Engem már nem bocsát ki a hinár.

.

Tanulj meg élni! A jót ne keressed

Rideg könyvekben, elszáradt szivekben.

Használd ki a mosolygó, röpke perczet.

Üdvöt nem lelsz sehol, csak a jelenben.

Hagyd azt a tant, hogy az ember vadállat,

A töprengést a végokok felett

A kárhozottak bélyegzett fajának,

Kik születnek, hogy sírva éljenek.

Renoir olvasó hölgyei



 

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

 

Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen

emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,

ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…

A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,

sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…

 

Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

„ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

 

A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

 

Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők - és

végül, és egyáltalán nem elsősorban az ún. rejtett hatalmak….

 

Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

-hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.

 

Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

 

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

ossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

 

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

 

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

 

Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul

éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!

Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-

lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és

nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

Nagypapa mesél by Richard Geiger, 1870-1945, Hungarian. | M. festők |  Festmények, Irodalom és Illusztrációk


Üdvözlet a nyájas olvasónak!

Nagy Jenő/Eugéniusz

T.: 06-20-222 01 58






Vörösmarty Mihály: Az élő szobor (1841. január 24.)
Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
2019. február 10. vasárnap, 10:34

mestrovic2

Vörösmarty Mihály

AZ ÉLŐ SZOBOR

Szobor vagyok, de fáj minden tagom;
Eremben a vér forró kínja dúl;
Tompán sajognak dermedt izmaim;
Idegzetem küzd mozdúlhatlanúl.

Szemeim előtt képek vonúlnak el
A népemésztő harcok napiból:
Véráldozók a szent, örök jogért,
S bérért ölők éjszak csordáiból.

És látom gyermekimnek árnyait,
A vég csatában elhullottakét,
Varsó falán s az égő falvakon
Vad üldözőmnek vérrel írt nevét.

És hallom a vesztett csaták zaját,
Az árulók bal suttogásait,
S fejökre hajh le nem zúdíthatom
A megcsalottak szörnyü átkait.

S nem sírhatok, bár hő zápor gyanánt
Szememben a köny százszor megered:
Midőn kiér a zord világ elé,
Hideg, kemény jéggyöngyökké mered.

Agyamban egyik őrült gondolat
A másikat viharként kergeti:
Szent honfitűz, mely áldozatra kész,
S rút hitszegés, mely nyomban követi:

S a balszerencse minden ostora,
Mely népem érte annyi vér után;
Magas dicsőség a harc reggelén;
Inség, halál, gyalázat alkonyán.

S szívemben - oh mondhatlan szenvedés! -
Lázongva forr a szent boszú heve;
Gyúlt ház az, mely ön gazdájára ég,
Kit nem ragad ki szomszédok keze.

S holott örökké él a fájdalom,
Nehéz mellem sohajjal van tele;
De rajta áll megbűvölt gát gyanánt
A szenvedő szív márványfedele.

Nem szólhatok; nyögésem néma jaj;
Szó és fohász kihalnak ajkimon.
A gondolat s az érzés ölyvei
Csak benn tenyésznek gyötrő lángimon.

Emelten függ a harcra szomju kard,
De nem mozdúlnak a feszűlt karok;
Dermedten állnak lépő lábaim,
S nagy kínjaimtól el nem futhatok.

Oldódjatok, ti megkövűlt tagok,
Szakadj fel dúlt keblemből, oh sohaj!
Légy mint a földrendítő éji vész
Bútól, haragtól terhes és szilaj.

S te elnyomott szó, hagyd el börtönöd,
Törj át a fásúlt nemzedék szivén,
Hogy megcsendűljön minden gyáva fül
Menydörgésedtől a föld kerekén.

Kevés, de nagy, mit szólni akarok:
"Ember, világ, természet, nemzetek!
Ha van jog földön, égben irgalom,
Reám és kínaimra nézzetek!"

1839 - 1841. január 24.

 

 

 
További cikkeink...
<< Első < Előző 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL