Szendi Gábor:
József Attiláról - némileg másként

Megjelent: Korunk 2008 Április

Elterjedt tévhit, hogy József Attila skizofréniában szenvedett és öngyilkosságot követett el. Garamvölgyi László összegyűjtötte és újraelemezte a József halálával kapcsolatos adatokat és arra következtetett, hogy az baleset volt. József Attila mentális betegsége ugyancsak megkérdőjelezhető. Eredeti diagnózisa, melyet feltételezett öngyilkossága is alátámasztott, nem tűnik másnak, mint traumatizáltságának és aktuális spirituális krízisének medikalizációja. Ideje történetét újragondolnunk.

Különös dolog, hogy valahogy mindig távol tartottam magam József Attilától, s most mégis róla írok. S most kell rádöbbenjek, hogy a különös párhuzamok és hasonlóságok azok, amelyek elhajtottak mindig felőle, s most hirtelen mégis oly közel került. Oka van, amiért kerültem őt, és oka van, hogy most rátaláltam. A traumatizáltak, amíg nem emelik identitássá traumatizáltságukat, kerülnek mindent, amely felkavarja a megérthetetlent. A közös vagy hasonló sors sokszor nem összeköt, hanem szétválaszt. A gyógyulás útja a trauma felvállalása, amely megteremti a közös sors felismerhetőségét.
Alsós általános iskolás koromban nekem ő volt a "zord bácsi" , ahogy az iskolánk falain lógó portréiba ütköztem nap mint. Aztán féltékeny voltam rá. Amikor tanultunk róla, hogy nem volt mit enniük, hogy első versikéjében azt írta, "De szeretnék gazdag lenni, / Egyszer libasültet enni...", hogy papírforgót árult a Városligetben...és kollektíven sajnálnunk kellett őt, milyen sanyarú sorsa is volt neki. Nálunk akkor otthon nem volt villany, édesanyám szinte folyamatosan kórházban volt, s enni is alig akadt. Kisgyerekként féltékeny voltam, igazságtalannak éreztem, hogy miért őt sajnáljuk, hiszen nekem is ugyanolyan a sorom. Gyerekként nem a sorstársat láttam benne, hanem a riválist. Őt elhagyta apja három évesen, az enyémet '56-os forradalmai tevékenysége miatt kivégzik négy éves koromban, őt kiadták Öcsödre, engem kiadtak Tiszadobra, majd Kaposvárra, majd intézetbe. Felnőttünk nyomorban, megbélyegzetten, harcolva azért, hogy értékesnek érezhessük magunkat. Aztán, gyötrődés, szenvedés, büszkeség és alázat a szerelemért, mely egyetlen bizonyítéka tudna lenni, hogy a világ élhető és mi szerethetők vagyunk. De visszautasítások, csalódások, összeomlások és vasakaratú felépülések. És ő elbukott, így láttatták őt a mítoszteremtők, és én nem akartam közel engedni őt magamhoz, mert bukása megértése és elfogadása a saját bukásom sorsszerűségét vetítette volna előre. Öngyilkos lett? Ó, én nem adom fel ilyen könnyen. Werther óta tudjuk jól, milyen igézete van egy-egy valódi, vagy költött rituális öngyilkosságnak: sokáig évente mindig volt egy-két öngyilkosság Szárszón, Szemesen pedig Latinovits vélt azonosulni a vonat alatt lelt halálában József Attilával.
Most számomra eljött az idő újragondolni, hogy hamisulhat meg egy költő élete és személyisége a pszichiátriai és szociális stigmatizáció és a mítoszteremtés folyamatában. Abban a folyamatban, amelyben a téves kategorizáció először ténnyé válik, majd már mint tény segíti elő a következő feltevés ténnyé válását.

A traumatizált József Attila

Nem ismertetem József életét, hisz tankönyvi adat. Gyermekkorát a nyomor és a megalázottság terhén túl sorozatos elszakadási traumák kísérték végig. Apja távozása, nevelőszülőkhöz adása, anyja általa megakadályozott öngyilkossága, majd korai halála csak kiugró életesemények, melyekből egy is elég, hogy mély nyomot hagyjon a személyiségen, de a kirívó traumatikus események közt folyamatosan zajlott az eseménytelen megfosztottság. A traumakutatás és a kötődéskutatás a részleges anyadeprivációból és traumatikus elszakadásból kibontakozó személyiség számos jellemzőjét leírta. A részlegesen megélt anya-gyermek kapcsolat hatására, amelyben a megtapasztalt kötődést ismételt elszakadási traumák szaggatják meg, un. ambivalens vagy preoccupied (tépelődő) kötődési stílusú gyermek és felnőtt alakul ki. Ennek sajátosságai közé tartozik pl. hogy az anyától való elszakadás intenzív szorongást vált ki, de az anya közelsége viszont nem tud megnyugtatni. Jolán leírta, hogy amikor meglátogatták Attilát Öcsödön a nevelőszülőknél, Attila, ahányszor csak anyja közeledni próbált hozzá, bömbölni kezdett. Bartholomew modelljében (Fenney, 1999) felnőttkorban az ilyen személyek önmagukat értéktelennek élik meg, ugyanakkor erősen dependensek, másokat pozitívan ítélnek meg, és keresik a kapcsolatokat. Ez valósult meg József egyik sokat emlegetett sajátságában a túlzott bizalmasság és hidegség váltakozásában, amelyet patográfusa, Bak Róbert a schizofrénia egy jegyének vélt. Ez valójában a mohó belekapaszkodás, és az elutasítás hideg zuhanyának megélése közti váltakozás. Az ambivalens kötődési stílus egyik fontos jellemzője az idealizálási hajlam, ezt tapasztaljuk József könnyű szerelemre lobbanásaiban és rajongásaiban, a másik viszont az állandó elhagyástól való félelem, amely rendkívüli szorongásokat generál. Jól ismert, hogy a Józsefet meglehetősen tapasztalatlan, ám nagyon szép Gyömrői Edit pszichoanalitikus szerelemre lobbantotta, majd a terápiát - mivel nem tudta kezelni az "indulatáttételt"- megszakította, megismételve József alaptraumáját. Ugyanez zajlott Flórával is, hirtelen beleszerelmesedés, rövid ismeretség utáni házassági ajánlat, reménytelen ostromlás - majd utolsó Flórának írt levelében hirtelen leválás. József végsőkig feszülve a nőktől mindig a megváltást remélte - és a megváltás rendre elmaradt.

E kötődési sajátosságok ötvöződtek a traumatizáltság személyiségformáló hatásaival. Az evolúciós pszichológia és evolúciós pszichiátria mind a megfigyelhető kötődési stílust és a kötődési tapasztalatok során kialakuló internális kötődési modellt adaptívnak tekinti (Bereczkei, 2003), hiszen a kiszámíthatatlannak megélt szeretett személyre két, egymást követő viselkedés irányul: lángoló rajongás, amely jó eséllyel leveszi a másikat a lábáról, de ha ez nem megy, hirtelen, törésszerű leválás a védekezés. Flórával való kapcsolatában hirtelen törés áll be, utolsó levelében ezt írta. "Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott...Csókolom a kezét és sok barátsággal, szeretettel üdvözlöm. Köszönjük az almákat....Ui: Kérem, vasárnap ne jöjjön". (idézi Garamvölgyi, 2005; 131. old.). Mint Garamvölgyi is rámutat, ez nem egy öngyilkos felajzott lelkiállapotban írott búcsúlevele, nem jellemzi az öngyilkosok sajátos tematikája és stílusa; ez egy szakító levél. Traumaismétlés, amelyben a szerelmes hirtelen nem is annyira felismeri, mint inkább ráismer - megint nincs tovább.
József kapcsolatteremtési és szakítási stílusa nem patológiás, hanem korai gyermekkori tapasztalatai során elsajátított.
Nem leegyszerűsítve trauma-megoldási kísérletté az alkotóvá válást, mégis meg kell említeni, hogy a szeretetmegfosztottságban élők számára, ha még tehetséggel is meg vannak áldva, sokszor a "híressé válok, és majd akkor szerettek" lesz a remény és a hajtóerő a felemelkedéshez. Másfelől ez a traumatizáltak öngyógyító küldetéstudata (Herman, 2003). József sokféle nehézségét, konfliktusait pályatársaival a traumatizáltakra jellemző fanatikus igazságkeresése okozta. Ez paradoxnak tűnhet, hisz egyfelől intenzíven vágyott az elfogadottságra, másrészt - éppen kötődési tapasztalatai miatt - a vélt elutasításra (lett légyen az egy kritika, ellenvélemény, érdekekből kibomló mellőzés) hirtelen szakításokkal, túlreagálásokkal válaszolt.
A traumatizáltakra sokszor jellemző a transzállapotra, disszociációra való hajlam (Herman, 2003), ez traumatikus élmények felléptekor egyfajta menekülés. A jelenség történeti és funkcionális keretéből kiragadva, azonnali pszichiátriai diagnózishoz vezet. Pl. traumatizált gyermekeket -mert bántalmazójukról nem beszélhetnek- igen gyakran hiperaktivitással kezelnek (McLeer és mtsi., 1992). Egy másik fontos jellemző az örök bűntudat. A gyermekek, ha bántalmazzák, vagy cserbenhagyják őket, önmagukat élik meg rossznak, ezen az áron tudják fenntartani a szeretet személyhez való kötődésüket (Herman, 2003). Kései verse a "Tudod, hogy nincs bocsánat" az itt leírtaknak jó illusztrációja. Póriasan lefordítva a csodálatos sorokat: "Fogadd el sorsod, ne lázadozz, ha hittél, hát te vagy érte a hibás, mert eredendően rossz vagy, és ezért sorsod a magány. Vagy volna még remény?"

Öngyilkosság? Nem. Baleset!

Garamvölgyi (2005) a bűnügyi szakértő alaposságával kutatott fel minden elérhető dokumentumot és szemtanú-beszámolót. A tények a következők.
Valódi öngyilkossági szándékot bizonyító búcsúlevél nincs, levelek vannak, melyeket aznap írt, s csak a váratlan halál, amely miatt az utókor oly mély értelmű üzeneteket vél felfedezni az egyszerű üdvözlő sorokban.
A vasúti öngyilkosságokat mindig nagy sebességű mozdony elé ugrással, vagy beláthatatlan kanyar utáni sínre fekvéssel szokták elkövetni, nem pedig egy éppen lassan mozduló tehervagon két kocsija közti átbújással. A vasúti jelentések is makacsul halálos gázolásról szóltak. Garamvölgyi a következőképen rekonstruálja a percről-percre tisztázott kritikus időszakot. József valószínűleg a vacsoráig sétálni indul. Etelka testvére 61 év múltán is úgy mesélte, hogy Attila "mielőtt becsukta maga mögött az ajtót, visszaszólt, hogy melegítsem meg az ételt." A sorompó és a teherszerelvény útját állja a Balaton felé vivő úton. József jól ismeri a vonatokat, a tehervonatok sokáig szoktak állni, pakolás hangja hallatszik, forgalmista sehol. József átbújik a sorompó alatt, és nekiindul, hogy a még álló tehervonat 15. és 16. összekapcsolt kocsija közt átbújva haladjon tovább. Amint leguggol és bebújik a két ütköző közt, a gőzmozdony ezzel egyidőben indul, és szokásos módon rándít egyet a kocsisoron. Mivel a két kocsi közt egy összekötő lánc mindig lóg, a rándításkor a 8-10 kilós lánc meglódul, és nagy erejű csapást mér József homlokára. Feltehető, hogy ekkor tört el a nyakcsigolyája is. Az ütéstől kivágódik a kocsik közül, bal csípőjére zuhan a sín mellé, fejét beüti, ekkor szenved koponyaalapi törést, de jobb keze a síneken marad, amit a 16. szerelvény kereke le is vág. A 16. kocsi távolabbi kerekei már nem is érik el, mert a kiáltozásra a vonatot megállítják. Nem igaz tehát az a dramatikus leírás, hogy a vonat 10-15 méteren át vonszolta volna, hiszen a vonat mellé zuhant.
A körülmények pontos elemzése, a test helyzete, a sérülések jellege teljesen egyértelművé teszi, hogy itt balesetről van szó. Budavári János, annak idején ki nem kérdezett szemtanú, 1995-ben egy videó-interjúban elmondta, hogy József szemmel láthatóan csak át akart jutni a két szerelvény közt, amikor az váratlanul megindult, s a kerék elkapta hosszú kabátját és lerántotta. Egy évtizedekkel később előkerült vallomásban Karsai Imre főkalauz ezt mondta: "Pontosan emlékszem az esetre. Sokszor szerettem volna már elmondani illetékes helyen, de senki nem hallgatott meg. ...Alighogy mozdult a vonat, egy embert láttam a sötétben a kocsik felé szaladni. Úgy véltem, hogy felugrik, majd leugrik, azaz átlép a vonaton." És ahogy meghallotta a kiáltásokat, Karsai megállította a vonatot.
Ezek a tények. Garamvölgyi szerint a rendőrség eleve öngyilkosságot tételezett fel, és ennek értelmében vizsgálódott, a befolyásolható vagy a látványtól sokkolt gyerek szemtanúk nyilatkozatát másnap rögzítve, mire a gyerekeket már "megdolgozta" a közvélekedés. És a sajtó? Garamvölgyi szemelget a korabeli sajtóból, amely az öngyilkosságot tényként kezeli, s a történteket úgy írja le, hogy a költő a robogó mozdony elé vetette magát. Innentől kezdve mindig mindenki öngyilkosságról beszélt.
Meghökkentő módon az öngyilkosság mellett leginkább az szólt, hogy a költő feltételezett "őrültsége" miatt mindenki ettől félt, ezt várta, és ez passzolt "méltó" befejezésként a költő nehéz életéhez.

Beteg volt-e József Attila?

Bókay, Jádi és Stark (1982) igen gondosan elemzik a Józsefről készült, elsősorban Bak Róbert pszichiátertől eredő patográfiai írásokat. Mind szakmabeliek: pszichiáterek és egyikük analitikus. Fontos azonban tudatosítani, hogy mind az analitikus, mind a pszichiátriai kezelésnek van egy stigmatizáló csapdája. Nem jár valaki analízisbe vagy pszichiáterhez, ha nem beteg! József élete telis tele van hányattatásokkal, csalódásokkal, szorongásos eredetű pszichoszomatikus tünetektől szenvedett. Élete egy pontján spirituális krízis alakult ki. A spirituális krízis egy rendkívül felfokozott állapot, amelyben a létezés értelmében megrendült egyén spirituális kapaszkodókért küzd: Isten, emberiség, hit, a lét új értelme. Ebben a krízisben ősi működési módok kerülnek előtérbe, pl. fokozott jelentéstulajdonítás, misztikus élmények, látomások, megtérések, a lét mélyebb értelmének megsejtése, a Sors vagy felsőbb hatalmak "üzeneteinek" megértése. Az úgynevezett Istenes versek ilyen folyamatokról tudósítanak. Messzire vezetne az istenhit neurobiológiájáról itt fejtegetésbe bocsátkozni, de tudjuk, hogy létezik egy evolúciósan kialakult "istenmodul" az agyban, amelyet a különféle vallások megfelelő rituális viselkedéssel (ima, meditáció) (Newberg és mtsi., 2001), sőt transzkraniális mágneses stimulációval is ki lehet váltani (Persinger és mtsi., 2000; Persinger és Healey, 2002). A halálközeli élmények, klinikai halál, ill. szeretett személy elvesztése fölött érzett szorongás gyakran vezet misztikus élményekhez, ill. istenélményhez (Persinger, 1987). Jól ismert probléma, hogy a pszichiátria a spirituális problematikát a "normális", valójában inkább konvencionális létélményekkel összeegyeztethetetlennek tartja, ezért a furcsa élményekről, irracionálisnak vagy bizarrnak tűnő viselkedésekről gyorsan kimondja a pszichózis diagnózist (Morgan és Cohen, 1994). Amikor József először pszichoanalízisbe került Rappaporthoz, majd Gyömrői Edithez, "betegként" definiálódott, s innentől csak az volt a kérdés, "mi a baja". Az analitikus kezelések kifejezetten ártottak, hiszen a kezelés során cél a regresszív állapot kialakítása, ami a traumatizáltaknál súlyosbítani szokta a helyzetet, hiszen éppen megküzdési kapacitás gyengéi okozzák tüneteiket. Ráadásul -bár Bak ezt tünetnek nevezte - József teljesen reálisan beleszeretett Gyömrőibe, aki visszautasította őt, és saját analitikusi kudarcát átfordította a "gyógyíthatatlan beteg" stigmába (Bókay és mtsi., 1982), majd Bakhoz irányította. A küldés "logikája", hogy tehát akkor nem neurózis. Baknak innentől csupán klasszifikációs problémái voltak. Tőle ered az az évtizedek óta fenntartott téves elképzelés, hogy Józsefnél processzus schizofrénia alakult ki. Bókay és mtsi. (1982) kétségbevonják ezt, s helyette a paranoid schizofréniát javasolják. Németh (2002) nem ért egyet a schizofrénia diagnózissal; ellene szól a végig megtartott tiszta, sőt letisztult költői nyelvezet, ami Bakot is elgondolkodtatta, és kitalálta rá a "normális költő-beteg ember" jól hangzó, de tarthatatlan koncepcióját. Schizofréniában először éppen a nyelvhasználat sérül. Crow egyenesen a nyelv kialakulásával hozza kapcsolatba a schizofrénia megjelenését (Crow, 2006). Az is tény, hogy barátai, bár mindig különcnek tartották, az utolsó pillanatig nem látták "őrültnek" (Bókay és mtsi., 1982). Németh a bármelyik zaklatott életű embernek adható borderline személyiségzavar depresszív epizódokkal diagnózis mellett érvel, azonban ez a pszichiátrizálás klasszikus csapdája, amely arra keresi a választ, "mi a pontos(abb) diagnózis". Ha öngyilkos lett, beteg kellett hogy legyen. És: nyilván öngyilkos lett, hisz beteg volt.

Mi az a normális?

Valójában nem tudjuk objektíve definiálni a normalitást, ez kultúra és értékfüggő (Caplan, 1995). A 19. század végétől vizsgálták pl. normál populáción a hallucinációk előfordulását, és férfiaknál 8%-osnak, nőknél 12%-osnak találták. Egy egyetemista mintában a megkérdezettek 39%-a számolt be hallásos hallucinációról, ami a schneideri elsődleges schizofrénia-tünet, s 5% társalgást is folytatott hallucinációjával. Egy 18 ezres átlagpopuláción 13%-ban találtak alkalmi hallucinációkat. A téveszmék vizsgálata problémásabb, ám az amerikai átlagnépesség 25%-a hisz a szellemekben, 18%-a a jósló álmokban, 15 % már tapasztalt telepatikus jelenséget, és 3-7 millióra (1-2%-ra) becsülik azok számát, akiket földönkívüliek "elraboltak és megfigyeltek". A vizsgálatokból mindig kizárták az eleve pszichiátriai diagnózissal rendelkezőket! Egy újabb vizsgálatban ezer emberből 21 pszichiátriailag egészségesnek tekintett személynél komoly téveszme volt kimutatható, 14 ember gondolta azt, hogy ő nem az, aminek látszik (Bentall, 2004).
Úgy tűnik, a pszichotikusként definiált tünetek, mint minden személyiségvonás, normális eloszlást mutat a populáción (Bentall, 2004). A szélsőséges mértékben pszichotikusok törvényszerűen "fönnakadnak" azon a "hálón", amit a szociális környezet toleranciája jelent. József "tüneteit" elégségesen magyarázta traumatizáltságából fakadó személyiségfejlődése, kreativitásából eredő különcsége és spirituális kríziséből fakadó nem konvencionális élményei. Ha aggódó környezete nem tereli őt a pszichiátrizálódás csapdájába, s nem terheli meg őt az elmebeteg stigmával, valószínűleg előbb-utóbb kikeveredett volna kríziséből, s ha nem szól közbe baleset képében a végzet, talán végre egy házasságban nyugalmat is lelhetett volna.

A mítoszok általában erősebbek a tényeknél. Máig tartja magát a hit, hogy Zrinyi Miklóst megölték, hogy Petőfi fogságba esett, hogy Napóleont nem mérgezték meg (Szendi, 2006) - és hogy József Attila őrülten vonat alá vetette magát.