Eugéniusz: Koldus és királyfi XXI.
Egy pokoljáró dudás a Földön/mennyben
Isten bölcsesség- és boldogságkereső fenegyereke
Számadás és leltár - önarc/korkép és testamentum
Egy magyar ember életmennyisége/minősége:
Oly jó-rossz szellemi szereplőket láttam e Földön:
Segítő-vezető hivatások - árulások és pokoljárások - IX.
*
Vörösmarty, Mihály
Liszt Ferenchez
Hírhedett zenésze a világnak,
Bárhová juss, mindig hű rokon!
Van-e hangod e beteg hazának
A velőket rázó húrokon?
Van-e hangod, szív háborgatója,
Van-e hangod, bánat altatója?
Sors és bűneink a százados baj,
Melynek elzsibbasztó súlya nyom;
Ennek láncain élt a csüggedett faj
S üdve lőn a tettlen nyugalom.
És ha néha felforrt vérapálya,
Láz betegnek volt hiú csatája.
Jobb korunk jött. Újra visszaszállnak,
Rég ohajtott hajnal keletén,
Édes kínja közt a gyógyulásnak,
A kihalt vágy s elpártolt remény:
Újra égünk őseink honáért,
Újra készek adni életet s vért.
És érezzük minden érverését,
Szent nevére feldobog szivünk;
És szenvedjük minden szenvedését,
Szégyenétől lángra gerjedünk;
És ohajtjuk nagynak trónusában,
Boldog - és erősnek kunyhájában.
Nagy tanítvány a vészek honából,
Melyben egy világnak szíve ver,
Ahol rőten a vér bíborától
Végre a nap földerűlni mer,
Hol vad árján a nép tengerének
A düh szörnyei gyorsan eltünének;
S most helyettök hófehér burokban
Jár a béke s tiszta szorgalom;
S a müvészet fénylő csarnokokban
Égi képet új korára nyom;
S míg ezer fej gondol istenésszel;
Fárad a nép óriás kezével:
Zengj nekünk dalt; hangok nagy tanárja,
És ha zengesz a múlt napiról,
Légyen hangod a vész zongorája,
Melyben a harc mennydörgése szól,
S árja közben a szilaj zenének
Riadozzon diadalmi ének.
Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban
Őseink is megmozdúljanak,
És az unokákba a halhatatlan
Lelkeikkel visszaszálljanak.
Hozva áldást a magyar hazára,
Szégyent, átkot áruló fiára.
És ha meglep bús idők homálya,
Lengjen fátyol a vont húrokon;
Legyen hangod szellők fuvolája,
Mely keserg az őszi lombokon,
Melynek andalító zengzetére
Fölmerűl a gyásznak régi tére;
S férfi karján a meggondolásnak
Kél a halvány hölgy, a méla bú,
S újra látjuk vészeit Mohácsnak,
Újra dúl a honfiháború,
S míg könyekbe vész a szem sugára,
Enyh jön a szív késő bánatára.
És ha honszerelmet költenél fel,
Mely ölelve tartja a jelent,
Mely a hűség szép emlékzetével
Csügg a múlton és jövőt teremt,
Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal,
Hogy szivekbe menjen által a dal;
S a felébredt tiszta szenvedélyen
Nagy fiakban tettek érjenek,
És a gyenge és erős serényen
Tenni tűrni egyesűljenek;
És a nemzet, mint egy férfi, álljon
Érc karokkal győzni a viszályon.
S még a kő is, mintha csontunk volna,
Szent örömtől rengedezzen át,
És a hullám, mintha vérünk folyna,
Áthevűlve járja a Dunát;
S ahol annyi jó és rosz napunk tölt,
Lelkesedve feldobogjon e föld.
És ha hallod, zengő húrjaiddal
Mint riad föl e hon a dalon,
Melyet a nép millió ajakkal
Zeng utánad bátor hangokon,
Állj közénk és mondjuk: hála égnek!
Még van lelke Árpád nemzetének.
1840
*
- Nem várjuk meg, amíg kérdeznek – akkor is játssz, ha senki nem figyel
- Nem váltjuk aprópénzre istenadta talentumainkat, de nem is ássuk el…
- Nem vállal vétkes néma cinkosságot semmilyen elnyomorító sötét rendszerrel
- Nem választhatod, de ismerd-ismertesd meg ellenséged: az öreg/ravasz ördögöt
- Nem vagyunk semlegesek: úgy tanítunk, hogy jó ügyek mellett érvelj jól…!
- Nem vagy önsanyargató, de pusztán kenyérféltésből nem engedsz a 48-ból
- Nem vagyunk csalhatatlanok: de tévedéseink lehetőségét minimalizáljuk
- Nem vagyok hiú: szerényen, név nélkül mószerollak be a Főnököknél
- Nem bolond poétának állni, elszegődik inkább katonaírnoknak
- Nem vagyok becsületes megtaláló: eltulajdonítom mások értékeit
- Nem ülhetünk a babérokon, mert a következő meccset is meg kell nyerni…
- Nem utólag díszítgetjük, eleve ízléssel tervezzük használati tárgyainkat
- Nem túl hálás szerep sokkal ébreszteni szellemi álomszuszék „tesóidat”
- Nem tukmálsz rá senkire életcélokat, de javasolsz/kifogásolsz eszközöket
- Nem tudom, hogyan kell megszólítani a kortársaimat, ifjú honfitársaimat
- Nem tudom, hogy mit tudok jól/rosszul, és nem tudom, hogy mit nem tudok
- Nem tudom, de teszem: önkéntes öncenzúrával kiherélem művem
- Nem tudok, vagy nagyon nem akarok tudni: prekoncepciói, előfeltevés
- Nem tudok tüntetően hallgatni, nehogy hülyének vagy kukának nézzenek
- Nem tudok hallgatni arról, amiről nem lehet beszélni, „csak” zenélni
- Nem tudok félrevonulva, egyedül, csendben hosszan nagyvadra lesni
- Nem tőlünk függ, hogy babér- vagy töviskoszorút tesznek-e a fejünkre…
- Nem titkolva „szubjektivitását”: fikarcnyit sem enged az objektív igazságból
- Nem tiltakoztam szamizdat kéziratok, könyvek elkobzása, elégetése ellen
- Nem tesszük a kirakatba, de nem is szégyelljük a magánéletünket, sőt!
- Nem tér ki a hitéből, így prédikátorként egy hadigálya rabevezője lesz
- Nem te, az üldözött vad, de a hajtó, a vadász kap veszélyességi pótlékot!
- Nem te vagy az ideális férj, apa, szomszéd, testvér, barát, polgártárs…
- Nem tanítalak meg tanulni, ezért is hosszas kínszenvedés ez neked
- Nem taktikai okokból, kampányszerűen foglalkozunk a cigánykérdéssel
- Nem takarom el az arcom s nem változtatom el a hangom, ha nyilatkozok
- Nem tájékoztatlak: amiről még nem tudsz, az nem is hiányzik…
- Nem stikában a gatyán át, de trambulinról vizelek a medencébe
- Nem rombolom le a káros illúziókat (Nagy-Magyarország = menny)
- Nem rettent a szabadság, nem félek felelni minden szavamért-képemért
- Nem rejtjük el, de féltékenyen őrizzük természeti és művi értékeinket
- Nem rakom helyre, nem korrigálom az ízlésficamokat (non disputandum)
- Nem pótolhatatlanná, ellenkezőleg: feleslegessé akarjuk tenni magunkat!
- Nem oly becses az irhád, hogy érett fővel szótlanul kibírnád a rabságot!
- Nem nyughatunk, amíg a szellem napsugara nem süt be minden házba
- Nem nagymellényű papoló - a „bűnösök” önsegítő csoportalkotója
- Nem mond nemet – nem tud válogatni felkérések, megbízatások között
- Nem minden álomfejtő József, sokan ott rohadnak meg a tömlöcben
- Nem mer leereszkedni az alvilágba, inkább csak odafentről „tudósít”
- Nem másokat zaklat, hogy gyónjon – papként elöl jár és kiáll!
- Nem magyaros vendéglátóként konzervet, moslékot stb. kínálok
- Nem létcélunk: hősök, vértanúk legyünk - de soha nem zárhatjuk ki ezt
- Nem lehet olyan titkunk, amivel mi magunk esetleg zsarolhatók lennénk
- Nem kötünk bele imaformákba stb., ha azt látjuk, hogy a vízen jársz
- Nem kötöztetted ki magad az árbochoz, s ott ragadtál a szirénszigeten
- Nem könnyű magában legyőznie az autodidakta kisebbrendűségi érzését
- Nem korlátolt, de teljes anyagi felelősséggel tartozol minden baklövésért
*
Szabó Lőrinc:
Mozart hallgatása közben
“Csak a derű óráit számolom”,
mondta pár szó s egy vasrúd a falon,
a napóráé. Láttam én is a
latin szöveget, s lelkem bánata
irigyelte a vidám öreget,
aki oly bölcs betűket vésetett
a buta kőbe. . . Bár, ki tudja, nem
rögtönzés volt-e csak, szellemesen
dacos sugallat az a gondolat?
Dac és sugallat bennem is akadt,
egykor, de az árny mindig sulyosabb
maradt a fénynél. . . A felhők fölött
kellett volna elfogni az örök
tündöklést! a nap arany árvizét,
tegerét! az édes könnyelmüség
lepkeszárnycsókú pillanatait,
s főképp azt, melyben a mámor lakik,
az ifjú gyönyört, melynek kései
mása most annyi váddal van teli:
a szeszként libbenőt, a legvadabb,
a villámgyors tigris-szitakötőt
a kékzománc tüzet, a zizzenőt,
ki kedvesével a kéj nyolcasát
gyűrűzve libben láng-deleken át
s alkonyi csöndön!. . . Tavak, mocsarak
szittyói közt szikrázó ég alatt
ma is szállok,én. . . csak testben öreg. . .
(Nono ! - mordúl bennem a szörnyeteg
igazság) … Igen azt a testtelen
úszást, lebegést kéne, istenem,
utólérni, a könnyűt, úgy, amint
a gyermekkor csinálta, most, megint:
a sellőkét a vízben, szúnyogét
fátyolködében, csak az örök ég
örök hajósa lenni, ahogyan
ma is visz a képzeletem-agyam,
valahányszor párologtat-emel
a kép, mint karmestert a pálca, mely
fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt.
Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,
illatok táncát, szélhalk őzikét,
s fent a kékben a habos gőzökét,
azt kellene most visszahozni, hogy
átjárjanak uj, forró áramok,
nem a grönlandi szörnyek, nem ezek
a jegesmedve s rozmár hidegek,
melyektől annyit szenved a szegény,
hogy a pokolba vágyik, s annyit én; -
kinti rémüktől félve hallgatom
Mozartot, s tűnődöm a tavaszon
vagy akárcsak a mult nyáron (pedig
az is vén volt már, ötvenötödik!):
és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,
te, Mindenségé, édes üteme
a fájdalomnak, Varázsfuvola,
varázsjáték, te, tündér mámora
hitnek, reménynek: árnycsík a falon
a nagy fényben, s a szívben nyugalom,
s üvegparázsként égő sugarak
az élő lomb tengerzöldje alatt,
s bölcseség, a vidám öregeké,
amilyen azé lehetett, azé
a napórásé, ki – “Non numero
horas nisi serenas!” - drága jó
intelmét adja, még most is, tanácsul:
“Csak derűs órát veszek tudomásul!”
*
- Nem kis mértékben térek el attól, amit hirdetek: pont ellenkezőjét…
- Nem kell vonalzóval lemérni a csillagtávolságokat: ki is tudjuk számolni
- Nem kaptál fajsúlyos megbízatást, Feladatot, amihez felnőhettél volna
- Nem jár kérdőívezni, mégis ő a „consensus omnium” legjobb kifejezője
- Nem izgat, mi lesz a pártprogram, csak a pénztáros én legyek
- Nem ismer lehetetlent, csak tehetetlent: neki nincs botfülű nebuló
- Nem írunk titkos jelentéseket - nyílt levélben jelentjük fel a Bűn(ös)öket
- Nem gondolkodok, nem írok, nem olvasok: magyar intellektüel vagyok
- Nem helyetted döntünk, de számíthatsz ránk, ha jótanácsot kérsz
- Nem hallom meg az öngyilkossági kísérletekben a néma segélykiáltást
- Nem hagyjuk, hogy megszokjuk a büdöset és a botrányos állapotokat!
- Nem futhatunk a „pénzünk” után, hiába tettünk fel egy „rossz lóra” mindent…
- Nem foghatják be pörös számat: se korbáccsal, se mézesmadzaggal
- Nem figyelmeztetlek arra, hogy szereptévesztésben vagy: védő/vádló
- Nem feltétlenül, de gyakran koldusbottal fizeti meg függetlensége árát
- Nem érdekel, mit fecseg a felszín, a lélek hallgató mélyének búvára vagy
- Nem érdekel, megy-e hiúságból írt könyvem által előrébb a világ…
- Nem érdekel, hogy találmányom milyen katonai célra használják…
- Nem engedünk elveszni a részletinformációkban, az egészet láttatjuk!
- Nem engedi, hogy ne gondolj a börtönlakó szabadulás utáni helyzetére
- Nem engedi elveszni-elkótyavetyélni a falusi népéletet őrző tárgyakat
- Nem engedi a mellébeszélést, leleplezi az eufemizmusokat, álválaszokat
- Nem engedi a célokat a végtelen messzeségbe, netán a másvilágba kitolni
- Nem engedhetem meg magamnak a szókimondás drága mulatságát…!?
- Nem emelek szót kollegák stb. erkölcsi és anyagi megbecsüléséért
- Nem elégszünk meg a tétel igazolásával: legyen az egyszerű és elegáns!
- Nem elég, hogy politikai nyomás alatt vagy, de még műveid is ócsárolják…
- Nem egy gépen író alkotó ember, hanem egy író gép vagyok: automata
- Nem dobok mentőövet, hisz én csak tanulmányozom a fuldoklást
- Nem csökkentem, de – elfedezésével – még meg is növelem a bajokat
- Nem csillogni, hősködni, mártírkodni, de Anonymusként használni akar
- Nem csiki-csukizok: színt vallva az álláspontomat írásba-nyomdába is adom
- Nem csábulunk el a könnyebb ellenállás irányába - kifacsarjuk magunkat
- Nem bújok intézmény álpresztízse mögé - becsületes nevem a védjegyem
- Nem bújhatsz ki a nyomasztó felelősség alól: amputáljad-e a beteg lábat
- Nem baj, ha más orozza el dicsőségünk, egy a fő: ha a hazánk jó úton halad
- Nem azt nézem, hogy mit mond – csak azt nézem, ki mondta
- Nem az ökumenizmuson, de a vallásháborúskodáson munkálkodok
- Nem az írásnak, de az írásból élek: nem tarthatok önkéntes szilenciumot
- Nem az igazságot, de tanszékemet, szinekúrámat stb. védem foggal-körömmel
- Nem átutazó turistaként osztogatod tanácsaidat: lelked-tested rajta
- Nem aszerint írsz szatírát a Hatalomról, hogy éppen most ki kormányoz
- Nem akartad, de mégis „rajongóid” lettek elvárásokkal és üldözésükkel
- Nem akarok senkit megbántani; legjobb, ha mindenkinek igazat adok
- Nem akarom a közönség jóindulatát cigányellenességgel megnyerni
- Nem adom meg a végtisztességet szakmai, politikai ellenfeleimnek
- Nem ad be a védőoltást korunk krónikus szellemi népbetegségei ellen
- Nem adok menedéket a halállistára került politikai ellenfelemnek
- Nem a pártomnak toborzok tagokat, de eligazítalak a politikai játékban
- Nem a mindenséghez, de másokhoz – a kicsikhez – képest mérem magam
- Nem a köznép első, de a közhatalom utolsó embere, szóvivője vagyok
- Nem a csúcson hagyja abba – nem tud időben, szépen visszavonulni
*
Illyés Gyula:
Bartók
„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz!
Azt! Földre hullt
pohár fölcsattanó
szitok-szavát, fűrész foga közé szorult
reszelő sikongató
jaját tanulja hegedű
s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű
a bearanyozott, a fennen
finom, elzárt zeneteremben,
míg nincs a jaj-sötét szívekben!
„Hangzavart”! Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz,
hogy van, van lelke még
a „nép”-nek, él a „nép”
s hangot ad! Egymásra csikorított
vasnak s kőnek szitok-
változatait bár a zongora
s a torok fölhangolt húrjaira,
ha így adatik csak vallania
a létnek a maga zord igazát,
mert épp e „hangzavar”,
e pokolzajt zavaró harci jaj
kiált
harmóniát!
Mert éppen ez a jaj kiált
mennyi hazugul szép éneken át –
a sorshoz, hogy harmóniát,
rendet, igazit vagy belevész a világ;
belevész a világ, ha nem
a nép szólal újra – fölségesen!
Szikár, szigorú zenész, hű magyar
(mint annyi társaid közt – „hírhedett”)
volt törvény abban, hogy éppen e nép
lelke mélyéből, ahová leszálltál,
hogy épp e mélység még szűk bányatorka
hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl
a hideg-rideg óriás terembe,
melynek csillárjai a csillagok?
Bánatomat sérti, ki léha vigaszt
húz a fülembe;
anyánk a halott – a búcsúzót ne
kuplé-dal zengje;
hazák vesztek el – ki meri siratni
verkli futamokkal?
Van-e remény még emberi fajunkban? –
ha ez a gond s némán küzd már az ész,
te szólalj,
szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész,
hogy – mégis! – okunk van
remélni s élni!
S jogunk van
– hisz halandók s életadók vagyunk –
mindazzal szembenézni,
mit elkerülni úgysem tudhatunk.
Mert növeli, ki elfödi a bajt.
Lehetett, de már nem lehet,
hogy befogott füllel és eltakart
szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg
s majd szidjanak: nem segítettetek!
Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
mi neked fölfedetett,
a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –
te bennünket növesztel, azzal,
hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.
Ez – ez vigasztal!
Beh más beszéd ez!
Emberi, nem hamis!
A joggal erőt ad a legzordabbhoz is:
a kétségbeeséshez.
Köszönet érte,
az erőért a győzelem-vevéshez
a poklon is.
Ím, a vég, mely előre visz.
Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.
Ím, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé, hogy megérte
poklot szenvednie.
Mert olyanokat éltünk meg, amire
ma sincs ige.
Picasso kétorrú hajadonai,
hatlábú ménjei
tudták volna csak eljajongani,
vágtatva kinyeríteni,
amit mi elviseltünk, emberek,
amit nem érthet, aki nem érte meg,
amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már,
csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek,
példamutató nagy ikerpár,
zene csak, zene csak, zene,
a bányamély ős hevével tele,
a „nép jövő dalával” álmodó
s diadalára ápoló,
úgy szabadító, hogy a börtön
falát is földig romboló,
az ígért üdvért, itt e földön,
káromlással imádkozó,
oltárdöntéssel áldozó,
sebezve gyógyulást hozó,
jó meghallóit eleve
egy jobb világba emelő zene –
Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;
ki muzsikád ujjaival
tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,
ahol a baj
s beh különös, beh üdvös írt adsz
azzal, hogy a jaj
siralmát, ami fakadna belőlünk,
de nem fakadhat, mi helyettünk
– kik szív-némaságra születtünk –
kizenged ideged húrjaival!
*
A társadalmi elit,
a kiválasztottak könyve
Egy-egy velős gondolat/mondat
azokról, akiknek az átlagnál nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma,
hogy segítsen/ártson embertársainak.
Nem csak az ún. értelmiségi pályákról
vagy a hivatásos segítőkről, vezetőkről,
ezek szerepéről, érdemeikről/bűnükről,
valamint áldozatvállalásaikról lesz szó.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gondviselő,
és tanító, gyógyító, pap, lelki pásztor, bölcs stb. stb.
Legalább ne árts, de inkább hass, alkoss, gyarapíts!
|