A Pázmány Péter Tudományegyetemen hangzott el felvételi beszélgetések során... (jogi- és bölcsészkar)

1. A pun háborúban nagyon sok római elpusztult. Ezek mind Rómába költöztek és proletárok lettek belolük. 
2. A kaszt zárt társadalmi csoport, ami között csak lélekvándorlással lehet mozogni. 
3. Ahhoz, hogy valaki dzsentri legyen, tartalékos tiszti érettségi kellett. 
4. Kréta élén két minótaurusz állt, akik évente cserélték egymást. 
5. - Ki volt Ben Gurion? - Angol szociológus, a Magna Charta szerzoje. 
6. A középkor virágzása a mezogazdaság forradalmával kezdodött (sövényvágó olló, hidraulikus szivattyú). 
7. Szent István valahol azt hallotta: azé a föld, aki megmuveli. 
8. - Milyen tisztségeket töltött be Cromwell 1685-ben bekövetkezett haláláig? - Lord-processzor. 
9. - Mi az önkormányzat? - Ahol az emberek sürgos dolgaikat elvégzik. 
10. - Magyarország tagja a NATO-nak? 
- Nem. 
- Miért? 
- Magyarország a Varsói Szerzodés révén lett tagja az ENSZ-nek, de késobb úgy döntöttek, hogy mégsem csatlakozunk a NATO-hoz. 
- Hány tagja van jelenleg a NATO-nak? 
- Több mint 30. Nem, nem, nem, 51. 
- Értem. 
- Ki Irak elnöke? 
- Arafat. 
11. - Mirol szól Katona József Bánk Bán címu drámája? - Arról szól, hogy van Bánk, aki egy bán... 
12. - Radnóti Miklós miért volt kénytelen Szegeden folytatni egyetemi tanulmányait? 
- Radnóti Miklós eredetileg jogász szeretett volna lenni, de végül a könnyebb utat választotta, ezért ment a szegedi egyetemre. 
13. Pál apostol javasolta, hogy a túlzott aszkétizmust mellozzék, mert mindenkinek joga van a jóléthez. 
14. Csoóri Sándor több évet élt Indiában s ott is halt meg. 
15. - Mit tud Pázmány Péterrol? 
- Pázmány Péter költo volt és politikus. Gondolom, köztiszteletben álló személy volt. 
16. - Ki kötötte a Bethlen-Peyer-paktumot? 
- Az SZDSZ és az MDF. 
17. - Mondjon magyar kormányzókat! 
- Göncz Árpád, Fráter György. 
18. - Mikor alapították a Szovjetuniót? 
- XVIII. század. 
- Nem. Mikor szunt meg? 
- 1450-es, 60-as évek. 
- Nem jó. Azt mondja meg, mely országok tartoztak hozzá! 
- Az északiak! 
- Például? 
- Norvégia! 
19. Magyarországon 1849 után a hivatalos nyelv az osztrák. 
20. A pápa református vallású. 
21. A keleti kereszténység vezetoje a tibeti láma.. 
22. - Mondjon párat a tízparancsolatból! - Felebarátod feleségét szeresd! 
23. - Foglalja össze a keresztény tanítás lényegét! - Hát, ezt most így Anschluss nem tudnám megmondani. 
24. Luther Márton templomi könyvnyomtatással foglalkozott, és egyet-kettot ki is szögezett a templomkapura. 
25. - Mi a feminizmus? - A feminizmus azt jelenti, hogy a nok el vannak nyomva a férfiak alatt. 
26. Ha valaki sok évig él egyedül, annak rendszerint házasság a vége. 
27. - Ki jelenleg a köztársasági elnök? - Nem tudom, mert szerintem alkalmatlan. 
28. - Hogyan végzodik a Hamlet? - Meghajolnak a színészek. 
29. - Milyen szabadságjogokat ismer? - Két szabadságjogot ismerek: a vallásit és a szexuálisat. 
30. Svájcban az egyik hivatalos nyelv a svéd, mert Svájc Svédországgal határos. 
31. Magyarország jellemzo állatfaja a béka. 
32. Szent István kért egy koronát, majd megfogalmazta a szatmári tizenkét pontot. 
33. - Ki volt Szent István felesége? - Bajor Gizi. 
34. A fáradt Odüsszeusz leheveredett egy nimfa alá. 
35. Radnóti Miklós egész életében tudta, hogy meg fog halni. 
36. Az elso világháborút azért vesztették el a németek, mert Bulgárián keresztül támadták meg Franciaországot. 
37. Vannak olyan helyek a Földön, ahol például éjszaka egyáltalán nincs napsütés. 
Aztán jön a fekete lyuk.....

Mesés tanok a kisgyermekek világáról
2010.07.02


Milyen híreink vannak a kicsinyek könyvespolcáról? A magát keresõ fiatal Móricz kevésbé él a köztudatban. Robusztus életmûve eltakarja a legtöbb kínnal és válsággal teli éveket, amikor szinte egyetlen sikeres termése a gyermekeknek szánt költészete volt.

Ez persze nem is tartozik már mindenkire, szöszmötöljenek vele a filológusok és a lélekbúvárok! Móricznál nagyobb lélegzetet a magyar irodalomban kevesen vettek, s hogy ebben a kicsinyekhez szóló sóhajtástól a megalázottak elnémulásáig terjedõ hördülésekig sokféle utat és lelket érintett a termékeny pályaív, az legyen az irodalomtörténet elapadhatatlan témája. Évszázadnyi visszatekintésben is bámulatos az eredmény, amikor a fellengzõs világhálókon is inkább a változatlan bûvölet elismerõ szavait ragozzuk a gyermekköltõ Móriczról: „egész mellékesen, költõként a legjobb magyar gyermekversek szerzõi közé tartozik… gyermekrovatnál dolgozik (ennek köszönhetõ gyermekverseinek kitûnõ kötete, az Erdõ-mezõ világa).” Ez a Móricz is nélkülözhetetlen és elnyûhetetlen.

A Móra Kiadó bizonyára ezért ünnepli a kicsinyeknek szánt keménytáblás sorozataival immár két éve. Üzenõfüzetek ezek a kis kiadványok egy gyermekségét kitáró, onnan meglepõdve körültekintõ, a környezet ideáiból kifeslõ felnövekvésrõl. Nemzedékek érlelõdhettek ezen a szemnyitogató gyanakváson: „Én vagyok a Mehemed! / Mi vagyunk a tehenek!” S ezen a világmentõ nagy nekibuzduláson: „…hová lett az iciri- / piciri barmocska?„ Meg az elemek kivédhetetlensége feletti rémületén: „Hogyha én azt tudtam vóna, / köpönyeget hoztam vóna!”. Egyszerûen ízlelhetõ, mégis bonyolult, befelé mosolygásunkra is építõ valóságmorzsákat kóstoltatnak ezek a versegypercesek a kedves bumfordiságról, a határtalan szeretetrõl, a falka egyben tartó melegérõl…

Más, nyersebb a nyelvezete Móricznak, amikor a népmesegyûjtõ gazdag tarisznyájából emeli költészetté a népi kultúrától tanultakat. A pórul járt farkas vagy A róka meg a favágó a soha ki nem adott népmesei gyûjtemények rejtett kincseibõl szökkenhetett szárba, áradt tanulságos versmesefolyamba. Ezek a lapozók nem is ugyanannak a korosztálynak fûzik az egymásba hajló verssorokat, bonyolítják a filozófiai alapokra épített moralitásokat. A sok lúd itt farkast gyõz az erõ és ész örök viadalában. A rafináltság emberi és rókabõrbe bújtatott változatai pedig az egymást eláruló önzés és kapzsiság finom szövésû fabulájával mutatnak ránk a tanulságot bölcsen megkerülõ befejezetlenségben. Legfeljebb csak a „Többet ésszel, mint erõvel” „kislapozó” tanítását gondolnánk inkább a másik sorozathoz illõbbnek – bonyolító vígballadai eszközei, markáns epikussága miatt.

Száz év után fedeznénk fel mindezt magunknak? Annyi kiadás után ezt a bölcsességet aligha sajátíthatjuk ki magunknak. Mondjuk ki szerényen: szeretnivaló maradt a Móricz-vers kicsiknek és legkisebbeknek, „csupán” annyi történt, hogy a szecesszió helyén újrarajzoltatták Pásztohy Pankával a kicsinyek állatmesei impresszióit, Elek Líviával a nagyobbacskák expresszívebb tanító meséit! Pásztohy egy-egy pipacsa, indázó levele, rózsaszín malackája a felolvasó felnõtt nosztalgiával emlékezteti a régi szép könyvecskékre, Elek Lívia pedig arcjátékokból felépített, testbeszédre emlékeztetõ korszerûséget tart szinte tükörként elénk „nagyobbik” lapozósorozatával. Jót tesznek mindketten felolvasók és hallgatók versképeinek megmozgatásához.

Az ötvenes évek nagy költõi teljesítményeirõl sokan és sokat szóltunk. Most mégis azon tûnõdöm, miért éppen a nyulak körül forog a világ, ha követjük a kicsinyek nézelõdését a pulton. A Móra most is egyeduralkodó az új kiadások tálalásában – példátlanul gazdag az öröksége! Ügyetlen szójátékkal: Gazdag Erzsiig terjed. S mert õ bizonyára ma is közönségdíjas költõje az óvodáknak, gyerekszobáknak, Reich Károly társul szegõdõ, faludédelgetõ rajzaival a megtörhetetlen ritmusú mondókázást is kedvünkre járjuk végig (Itt a tavasz). Kilépni ebbõl a ritmusskatulyából majd inkább Zelk Zoltán prózaként lejegyzett versmeséje (A három nyúl), s a ritmustörésben oly pompásan dzsengázó-építkezõ Nemes Nagy Ágnes fog minket segíteni. A Nyúlanyó húsvétja a színfoltok illusztrátorát ihlette meg elsõsorban, a Zelk-mese az ágas-bogas pasztellgrafika, Gazdag Erzsi egy népies realizmus felé terelte a mindig felismerhetõ – mégis más képírót. A móriczi hagyományhoz sem kell erõszakkal odailleszteni Zelk történetmondását. Gyökerei azonban mindenkinek más talajról fakadnak, ami mégis csak a mi gyermekeink szerencséjére van így.

Fini Petrával jókorát kell kerülnünk ahhoz, hogy óvodásoknak szánt prózaverseiben a nagy nekifutások és az elmélyülõ szóbabrálások gordiuszi csomóiból kibogozzuk magunkat. A beszélõ verscímek nyomán (ha van szeptember, akkor lenni kell szeptasszonynak, továbbá ujj-szülöttnek, koszméhnek, Leander-völgyi õsembernek és más hasonló félrehallásra érzékeny fülû-nyelvû-szájú pályakezdõ gyerektalálmánynak) a versbelsõben is folytatódnak a szálazgatásai (ilyen például a Parajos gõte kétéletûsége, ahol természetes módon szóba kerül, hogy aki fõzeléket fõz, az süteléket süt, viszont észnélküli csak rohangálás közben lehet az ember, mert ha nem, akkor már nem is rohangál). Persze az ilyen pontatlanul rekonstruált nyakatekerés elsõsorban arra jó, hogy inkább az eredeti szövegre uszítsuk az olvasókat, ami kissé próbára teszi szövegértõ képességünket, és már ovis korban leleplezi a PISA-felméréseken szocializálódó nagytestvérek betû- és könyvkerülõ igyekezetét. Fini Petra intelligens óvodásai ugyanis azok szeretnének maradni, akik: látnak, hallanak, értenek, de még akkor is alkotnak, mikor félrehallanak, -beszélnek, -értenek. Akik – mondjuk – Móricztól Nemes Nagyig mindenevõk, mindenhallók és mindenlátók. Sebaj, ha néha kicsit másképp. Ettõl nem lesznek „Értelmiségi fogyatékos”!

Vannak nyilvánvaló, ám elõlünk mégis elrejtõzõ tudományok, amiket négyévesen vagy megértünk, vagy sosem fogunk szeretni. Ilyen a békaszív és békalélek (amitõl – ugyebár – „zeng az esti békaének”). A hagyományok költõiskoláján nevelkedett Bartos Erika zavarbaejtõ utánérzéssel kántálja meg ezeket a titkokat, s nem titkolja a ritmusaiból kihallható mestereit (vannak!). Valamiért mégis más az õ világméregetõ körbetekintgetése. Mintha egy virtuális forgószobában üldögélne, és folyton a szeme elé várná gördülni a háromdimenziós témát rímestõl, dobolóstól, tanulságostól. Ezért aztán a remekhez szabott mellé oda-odasántikál a sutább is. A szerkesztést pedig ebben az esetben a véletlen végzi el: a békanótát kaktuszportré, szöcsketánc, cipõfûzõ-minidráma követi, ahogyan beúszik a képbe a valóság (vagy égi-földi mása). A Bartos-féle képbontogatásnak van egy gyermeklogikára hangolt erénye: variációgazdag! Lehet az kavicsgyûjtemény, madáretetõ-lakók vircsaftja, vagy buszok városi körjárata, jól kitaposható ritmusokba rendezhetõk, lehet bennük a végtelenségig tapicskolni. Ami óvodáskorban pótolhatatlan élmény. Lehet, hogy az alapötlet nekünk már semmiség, de az újszülöttnek minden téma új. És van ebben a könyvben még valami figyelemre méltó: a sajátkezû rajz sosem marad alatta (hátterében) a mondandónak. Bartos minden páros oldalt egymás mellé rendel – ami gyakran a vizualitás fölényét mutatja, de az is a szöveget szolgálja.

Néhány verbális telitalálata pedig hosszabb (klasszicizálódó) jövõt is sejtet egy készülõdõ 21. századi antológiában (Locsolóautó, Dongóálom, Sok – ez utóbbit minden pesti óvodában az ajtó köré kellene tapétázni). Könyvsorozatából – benne a népies városi folklórral – Weöresig és Tamkó Siratóig is vezetnek utak, gyökérszálak. Eklektikus világban(-nak) terem a verseklektika.

A Terka könyvek még éppen újszülöttségük pasztelles hamvával vonzzák a tekintetet. Egy arc a szûkszavú címlapon, amely mosolyra született: muszáj kézbe venni, átlapozni. Író és grafikus itt két személy – egy lélek. Terkát, az óvodást úgy tanítgatják-vezetgetik, hogy ráhagyják a maga fantáziájára a döntéseit, a változásait. Ettõl elevenednek meg körülötte a csodák nélkülözhetetlen mesetárgyai (varázscsizma, esõkabát, békás esernyõ az egyik történetben, vagyis hogy mesében; karakteres zöldségek a piaci unalmat és az étkezés nyûgeit elvarázsló másikban). A könyvek végén szerénykedõ szellemes szerzõi portrék éppen olyan nem túl régi kislányokat sejtetnek, akik itt most Terkaként fülbe súgják nekünk, hogy ki lehet üríteni azt az utálatos teli tányért az asztalnál, amit nem édességek töltenek meg, és ha nagyon akarjuk, nyáron is van értelme kedvenc gumicsizmánknak, csak találni kell hozzá egy záport csodálatos szivárvánnyal a tetején. Tanmesék? Inkább mesés tanok egy szikár, világos nyelven és pontosan körvonalazott színfoltokban megelevenedõ gyerekvilágról. Hohol Ancsa, Boris Judit, szeretnivaló ez a Terka, várjuk a folytatást.
Jó híreink vannak a kicsinyek könyvespolcáról.

Móra Kiadó
Móricz Zsigmond-mesék Pásztohy Panka illusztrációval: A török és a tehenek; Disznók az esõben; Többet ésszel, mint erõvel
Móricz-mesék Elek Lívia illusztrációival: A pórul járt farkas; A róka meg a favágó
Zelk Zoltán: A három nyúl, Reich Károly illusztrációival
Nemes Nagy Ágnes:Nyúlanyó húsvétja, Reich Károly illusztrációival
Gazdag Erzsi: Itt a tavasz, Reich Károly illusztrációival

Naphegy Kiadó
Finy Petra: Gréta garbója; ill.: Holló Anna

Alexandra Kiadó
Bartos Erika (írta és ill.): Bárányfelhõk

Manó Könyvek
Hohol Ancsa–Boris Juli: Terka a polcon
Hohol Ancsa–Boris Juli: Terka és a varázscsizma




Kovács Lajos

©1997-2010 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel."

- egy „Széchenyi-idézet” nyomában


Széchenyi: mégsem ő mondta?

Az alábbiakban egy sajtóban sokat emlegetett, Széchenyinek tulajdonított idézet utáni többhetes hajszáról olvashatnak. Türelmetlenebb olvasók a szövegvégi összefoglalóból megtudhatják, ki valójában a mondatok szülőatyja.

“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba …” – szól az idézet, melyet jobboldali lapok publicistái, bloggerek, fórumok hozzászólói rendszeresen idéznek, forrásként minden egyes alkalommal Széchenyi Istvánt megjelölve. Egy kolléga hívta fel a figyelmet arra, hogy érdemes lenne utánanézni, valóban Széchenyi volt-e a debreceni egyetem vécéiben is olvasható sorok szerzője, az idézetben megfogalmazottak ugyanis több helyen is sántítanak.

Első körben gyors netes keresés következett: a találatok többségét a már fent említett blogbejegyzések és fórumhozzászólások tették ki. Gyanút keltő volt azonban az alábbi cseh publicisztika, Bohumil Dolezsal tollából.

„Azt mondják, minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel: ez banális és bizonyíthatatlan kijelentés.” (…) Nem lett volna haszontalan egy kissé elgondolkozni az ünnepelt Karel Havlíček szavain: „csak az egészséges és művelt nemzetnek lehet a szabadsággal párosuló jó kormányzata… a műveletlen nemzet, vérezzen is el érte forradalmakban, a szabadságot és jogot el nem nyerheti, hanem újra meg újra megcsalatják s az önkényuralom alá hajtják. Az erkölcsileg romlott nemzet, még ha akár művelt is, romlottsága az önkényuralom újra szerencsétlen állapotába juttatja.“

A szabad netes keresés után a sajtóadatbázis (1999-2007) átböngészése következett, amiből kiderült: az idézet a nyomtatott sajtó általam átnézett részében először 2002-ben bukkant fel, a Magyar Demokrata című lap egy olvasói levelében:

“Úgy érzem, Széchenyi István következő szavai ma különösen aktuálisak: “Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakán, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.” (név, lakóhely)
(Magyar Demokrata 2002. 05. 30.)

Aztán jött egy Magyar Nemzet cikk:

„Miért félnek egyesek még ma is Széchenyi Istvántól? Politikusaink és publicistáink mondásainak sokszor csak egy részét idézik. “Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel.” Ezt mindenki ismeri. De a folytatását kevésbé: … az idézet …”
(Magyar Nemzet 2002. 11. 16.)

Majd egy Demokrata-cikk (Magyar Demokrata 2003. 05. 08.), utána meg pedig még vagy tucatnyi írás, a Keresztény Élet című laptól a Professzorok Batthyány Körének felhívásán át az alábbi, ismételten a Magyar Nemzetben megjelent, 2006 szeptemberi írásig bezáróan:

“Eszmefuttatásomat jól ismert idézettel zárom: ‘ az idézet’ (gróf Széchenyi István). Hölgyeim és uraim! Hagyják abba az egymás közötti faszkodást, és döntsék el kibaszott elemzéssel: aljasok vagyunk vagy műveletlenek”

A sajtóadatbázisok áttúrása után a „gróf Széchenyi István minden írása” című cédé átvizsgálása következett. A lemez az alábbi leírás szerint tartalmaz „mindent, amit gróf Széchenyi István írt és nyomtatásban megjelent; könyveit, naplóit, leveleit, hírlapi cikkeit, végrendeleteit, beszédeit stb. (…) A munkát e korral foglalkozó történészekből, levéltárosokból, kutatókból álló szerkesztőbizottság irányította, melynek tiszteletbeli elnöke Kosáry Domokos, tagjai Buday Miklós, Horváth Attila, Mázi Béla, Merkl Hilda, Pelyach István, Simon V. Péter, Szerencsés Éva és Velkey Ferenc voltak”. A fenti idézetek kulcsszavaira rákeresve azonban a mondatok nem bukkantak fel a cédén sem, hiába kerestem azokat a magyaron kívül a Széchenyi által gyakran használt idegen nyelveken is.

Jöhettek az okos emberek. Az előkutatásokra támaszkodva megkerestem a munkánkat már korábban is segítő Ablonczy Balázs történészt, aki Gergely András kollégájához irányított minket. Vele párhuzamosan felvettem a kapcsolatot Gerő Andrással is, a Habsburg Történeti Intézet igazgatójával, aki elmondta: ha van ilyen idézet, akkor azt leginkább a megtalálója, Károlyi Árpád által “nagy magyar szatírának” keresztelt, Döblingben írt Széchenyi-szövegben kell keresni. Széchenyi ugyanis „a 48 előtti években a metternich-i rendszer helytartótanácsának közlekedési osztályát vezette (gyakorlatilag közlekedési miniszter volt), ezért nem valószínű, hogy az akkori kormányzatot bírálta volna. Ezt megelőzően pedig, még ellenzéki helyzetben, nem volt általánosan elterjedt a kormány kifejezés használata, merthogy a reformerek felfogása szerint éppenhogy nem volt felelős kormány”. Ezzel szemben Széchenyi az 1850-es évek végén már egészen élesen bírálta a korszakot és a Habsburg-hatalmat” – mutatott rá Gerő. A már átkutatott cédé azonban tartalmazta a „Nagy magyar szatírát” is, és ott találat nem volt.

Időközben befutott Gergely András válasza is, aki bevallotta, ő a mondást Churchill szájába adva ismerte, de találkozott olyan véleménnyel is, amely Bertolt Brechthez kapcsolta. Szerinte Széchenyi nem mondhatott ilyet, mert cinikus demokrácia-bírálat van benne, ami nem volt aktuális errefelé. Bravúros gondolatkísérletei végén Gergely rámutatott: a Széchenyinek tulajdonított idézet első mondatát Joseph de Maistre (1753-1821) francia konzervatív-katolikus filozófus írta “leveleiben”.

E segítséggel a kutatás is felgyorsult. Egykettőre meglett a mondat eredeti változata és a forrás:

«Toute nation a le gouvernement qu’elle mérite.»
[ Joseph, comte de Maistre ] - Considérations sur la France

Amikor azonban a Considérations sur la France teljes szövegét tartalmazó text fájlban rákerestem az idézetre, nem találtam azt. Újabb kutakodás következett (ajánlom mindenkinek a Google könyvkereső szolgáltatását, elképesztő!), majd végül meglett a Lettres et opuscules inédits című forrásgyűjtemény egy 1810-es keltezésű Maistre-levélben (Cinq lettres sur education publique en Russie – premiere lettre 300.o.).

Aztán előkerült még egy szöveg, 1911-ből (Lettre à M. le chevalier de … Saint-Pétersbourg, 15 (27) août 1811. Lettre 76, p.264), végül egy harmadik 1816-ból (Correspondance diplomatique de Joseph de Maistre, 1811-1817 196.o.). Megvolt tehát az első mondat, a folytatás azonban hiányzott – egyik megtalált Maistre-szövegben sem azok a mondatok követték a „megérdemlős” mondatot, mint a Széchenyinek titulált idézetben. Sőt, más Maistre-írásokban sem volt fellelhető.

A fent említett kormány szó használatán túl más kifejezés is gyanút keltett, nevezetesen a „silány fickó”, ezért újra megkerestem Gergely Andrást. Ő azonban megnyugtatott, a szöveg elmegy reformkorinak, még inkább passzol Széchenyi frivol stílusához. Van már a korban fickó, silány, továbbá az ostoba és a komisz is használt szó már, a „pokol feneke” pedig egyenesen biblikus. Szavait egy újbóli cédés keresés csak alátámasztotta: a komisz szó 6-szor, a fickó 4-szer (cz-vel további 9-szer) fordult elő a Széchenyi munkásságának 99 százalékát tartalmazó adatbázisban. Nem volt azonban egyetlen példa sem arra, hogy Széchenyi az „aminőt” szót, a „hitvány kormány” kifejezést vagy a „valami oknál fogva” szóösszetételt használta volna. És Széchenyi nem olvasott Maistre-t, legalábbis nem hivatkozott rá életművében egyszer sem.

A szöveg mégsem valószínű, hogy Széchenyié lenne – fejtegette Gergely a rövid nyelvi kitérő után - és magyar kortárs sem írhatott ilyet, az ugyanis 1848 előtt egyszerűen ‘nem aktuális’, 1849 után pedig igazolná a fennálló Bach-rendszert. „Hiszen azt jelenti: ha nem tudják a rossz kormányt elkergetni, magukra vessenek. Továbbá: az alkotmányos monarchia hazai ideálképében csak ‘gonosz tanácsadók’ vannak, akiket az uralkodónak kell leváltania, s nem a népnek elkergetnie. Ez utóbbi forradalmi, demokratikus, népfelségi gondolat, nem illik ide. 1848 előtt a cenzúra sem engedett volna ilyet megjelenni, persze 1849 után sem” – mutatott rá Gergely.

És itt következett a kutatás fordulópontja, egy telefon, ami korábban is megejthető lett volna - a 2002-es olvasói levél beküldőjének megkeresése. Szerencsémre a hölgy nemcsak a levélre emlékezett, de egy pillanat alatt megadta az idézet forrását is: Surányi Miklós 1936-os művét, az Egyedül vagyunkat. Ami ugyan életrajzi regény, de hát mégiscsak egy szépirodalmi mű.

Ennek második kötetében, a 268. oldalon az idézet is meglett. Ráadásul az alábbi teljes szövegkörnyezetben, egy Széchenyi és titkára, Tasner Antal közti vita részeként:

„Én utálom a vénasszonyos lamentációt, amely minden bajért a kormányt teszi felelőssé. Segíts magadon, az Isten is megsegít. Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen. Mit használna a dél-afrikai feketéknek az, ha valami isteni hatalom megajándékozná őket Anglia, Franciaország vagy Magyarország alkotmányával?”

Surányi regényéről Várkonyi Nándor így ír: ”Erejének javát nagy Széchenyi-regényére gyűjtötte össze, amelynek csak első része készülhetett el. Széchenyi valóban az ő kedve szerint való regényhős, minden ellentét megvan benne, amit a szenvedély, a féktelenül izgatott idegrendszer, a mohó tettvágy, a sötét önmardosás, a rajongás és a hitetlenség, a buzgó vallásosság és beteges érzékiség, zajos közéleti szereplés és titkolt, végzetes magány egy ember életében összezsúfolhat….”

Tehát, összefoglalva az eddigieket, de még nem befejezve e bejegyzést:

- az idézet első mondata Joseph de Maistre francia filozófus gondolata, melyet 1810 és 1816 között legalább három levelében megfogalmazott;
- de egyik helyen sem azokkal a mondatokkal folytatódott a szöveg, mint a mi idézetünk;
- így a nyomozás első fázisában nem volt kizárható, hogy Széchenyi felhasználta és továbbfűzte Maistre gondolatait, bár kutatók már ekkor felhívták arra a figyelmet, hogy a szöveg nem felel meg Széchenyi gondolkodásának, olyan szavakat használ, amiknek akkoriban nem volt értelme, ráadásul Széchenyi nem olvasott Maistre-t, így annak gondolatait sem tudta továbbfűzni.
- aztán végül meglett az idézet, eredeti forrás helyett egy szépirodalmi műben, az 1936-ban papírra vetett Egyedül vagyunkban.

Zárójeles megjegyzés: Gergely András szerint nem ritka, hogy Széchenyinek mások által elmondottakat tulajdonítanak, példaként hozott erre olyan valós Kossuth-mondásokat, mint az “ipar nélkül a nemzet félkarú óriás”, illetve a “tengerhez [nem tengerre!] magyar” stb. (Részletesebben a Békés István-féle Napjaink szállóigéi című könyv 314. és 315. oldalán.)

És akkor egy mondat, amivel e bejegyzés zárult volna, ha kiderül, valós Széchenyi-idézetről van szó:

„Széchenyi is osztozik a politika és a publicisztika sok nagy alakjának abban a közös sorsában, hogy amily mértékben vélik nevük jelszóvá, oly mértékben homályosul el törekvéseik, tanaik tulajdonképpeni tartalmának ismerete (…) Kényelmes feltételezni azt, hogy mindenki tudja, mit akart Széchenyi s olyan könnyű egy pár, közszájon forgó mondásával hatást érni el, hogy az emberek legkevesebbje szánja rá magát arra a fáradtságra, nagy részükben elavult, ma nehéz olvasmányul szolgáló művei mélyére hatolni. Így aztán ellentmondás nélkül megeshet az is, hogy Széchenyi nevét harcba viszik oly törekvések mellett is, melyektől ő idegenkedett s olyanok ellen, melyeket ő támogatott.” (Berzeviczy Albert, 1907 – A gróf Széchenyi István Vezércsillagok című könyv előszava)

Ehelyett azonban inkább két valódi Széchenyi-idézet következzék a végére, az 1832-es Stadiumból, illetve a Diszharmóniából:

„A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.”

„Népek kormányaikkal való diszharmóniáját harmóniába hozni mindig nehéz, még akkor is, ha a vezetők és a vezetettek – amennyire lehet – világosan látnak. Ha azonban a népek rövidlátással vannak megverve, a hatalmon lévők pedig egyenesen vakok, akkor a harmónia megteremtése némiképp bizony meghaladja az emberi erőt, s ilyenkor dönt a véletlen, a világszellem, a magasabb fény, a fátum, az Isten.”

Ha nem fogadjuk meg Berzeviczy fenti intelmeit, és mindenáron igazolni akarunk valamit a legnagyobb magyar szavaival, válasszuk az igazit.

Urbanlegends
2007-10-31 12:43 barikád.hu Március

http://indykfi.atomki.hu/kisfiz/JARDANYB/cskepek/nyar.htm

Dienes Ottó
AZ ELVESZETT PARADICSOM
(Várkonyi Nándor könyvéről)

Vekerdi László szakavatott utószavában - miután beleágyazta Várkonyi munkásságát az őt megillető helyre, elsősorban utalva a Várkonyi-Hamvas-Kemény Katalin hermetikus triász szerepére és a magyar szellemi életre gyakorolt hatásukra - maga számára is reveláló szinten állapítja meg, hogy Várkonyi eme könyvét nem lehet, de nem is szabad a pozitivista értelemben vett tudományos röntgenvizsgálatnak alávetni. Ha valóban a novalisi metafizika kilátótornyába akarunk feljutni ("Mi küldetésben vagyunk, a Földet megalkotni küldettünk el"), s onnan szemlélni egyetemes emberi állapotunkat - múltunkat, jelenünket, jövőnket -, akkor hinnünk kell a hermetikus utópiákban (jó utópiákban), a metafizikai próféciákban, az emberiség sorsegyüttesének megváltoztatására irányuló szinte emberfeletti kísérletekben. Várkonyi is - s ehhez nem férhet kétség -, hisz abban, hogy az emberi létnek, s általában az életes létnek van valami felsőbbrendű irányultsága, valamiféle magasabb rendű valósághoz való relígiója, azaz összeköttetése. Ha ezt a köldökzsinórt elszakítjuk, ha ezt a "mesét" leromboljuk, ezt a legmagasabb röptű szellemi fikciót és illúziót vulgáris módon elbagatellizáljuk, akkor kihúzzuk a talajt lelkességünk alól. S belezuhanhatunk a tisztán materiális elesettségbe, amely - ha nincs semmilyen fékező erő - egyenlő lehet az erkölcsi elszíntelenedéssel, sőt széthullással, a kaotikus állapotokba való elmerüléssel (Hamvas Béla Várkonyitól eltérően az özönvizet a szimbólum fokán ezen alacsonyra süllyedt állapotként értelmezi).

Várkonyi jelen könyve - a teljes műnek, a több mint ezer gépiratos lapnak, mintegy negyede; ennyit nyújthatott ugyanis a kiadói kapacitás - valóban a beavatás mágikus erejével bír, hasonlóan Hamvas Béla Scientia Sacrájához. A beavatottság végső stádiuma a gyémánt fényt sugárzó szellemi tisztánlátás, a belelátás a lét szédítő titkaiba. A beavatott felismeri tehát a titkot: az emberi életet más nyelven kellene álmodni, az emberi létet-életet küldetéses isteni létformává kellene átalakítani. S a beavatott - miután jelképesen meghalt a vulgáris-materiális élet számára - visszatér ugyanebbe az életbe, hogy azt magasabbrendű, nyitott létté alakítsa (újfent Hamvasra kell hivatkoznunk). Ezért s még más okok miatt is lenne dőreség Várkonyi könyvét bonckés alá vonni, s az oly sokszor vulgarizáló racionalizmus szikéjével ízeire szabdalni, esetleges tudományos tévedéseit mindenáron mérlegre tenni. Lehet a szerző számunkra még eléggé szokatlan antropogeneziséről, antropozófiájáról, grandiózus összehasonlító mitológiájának erényeiről vagy hibáiról beszélni, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy jelen könyvét (illetve annak közölt részletét) elsősorban inkább morálfilozófiai-teológiai-metafizikai irányultságú műnek kell tekinteni, illetve pontosítva: érdemes tekintetni. S már ezért sem érdemes a Sziriat oszlopaira visszavezetni, vagy csak arra vonatkoztatni csupán.

Várkonyi legelsősorban arra alapozza mondandóját, hogy "Az ember unikum az élők világában, a természet egyszeri műve, a Biblia nyelvén: külön teremtésé" (40). Az ember tehát magányos, paradox tünemény ("őskövület") az élők világában. Benne a lélek, a szellem, a test kölcsönösségben vannak egymással, de kötelékük laza, s az ember tragédiáját az okozza, hogy ezek közül bármelyik egyeduralomra törhet. A véges értelem szembefordulhat a lélek (szellem) végességet nem ismerő princípiumával. Várkonyi az anyagot és a pszichét nem tartja azonos természetűnek, adekváltnak: "Az anyag, világokat teremtő formájában is, csak eszköz" (90). Az életet, a tudatot, az értelmet, a szellemet és a lelket nem a holt matéria mechanikus működése termékének fogja fel, "hanem fordítva, ezek használják fel őt térbeli és időbeli működésük eszközéül" (61-2). De mindezen nézetek mellett - még vázlatosan sem tudjuk ismertetni őket -, amelyeknek nyilván ellent is lehet mondani, Várkonyi könyvében két kérdéscsoport körül bontakozik ki a lényeges mondanivaló. Először a régi, úgynevezett archaikus embert, annak természetes tudását (kozmosz-azonosságát) és eredendő istenhitét, méghozzá legősibb gyökereiben: monoteizmusát (»A vallás régibb, mint a kőbalta«, idéz Várkonyi maga is, 58) teszi meg vizsgálata tárgyává. Másodsorban a bűnbeesés mítoszait veti egybe példás tudósi-filológusi igényességgel és körültekintéssel, s valóban meglepő elhihetőséggel.

Várkonyi oda konkludál, hogy az archaikus, sőt az őskorban "vallásilag és erkölcsileg orientált monoteizmusról kell beszélnünk" (107). A régi ember előtt valamiféle időtlen aktusban tárulnak föl "az állatok, a növények, a Föld, az Ég, az ember, az Isten »titkai«, s így jut el az anyagi és szellemi, a testi és lelki, a földi és isteni világ felfogásához, vagyis az emberi szemlélethez, mivelhogy az ember két világ határán áll" (111). Belsőleg érzékelt, nem pedig elvont fogalmakban gondolkodott, tehát a mai értelemben véve nem is gondolkodott. Az ember a Kozmosz szerves része volt, azzal együtt lélegzett, együtt mozgott, világát az egyetemes élet áramai járták át, s "...a kozmikus ősélmény volt az emberré avatott teremtmény első tevékenységének ihletője" (122). Várkonyi véleménye a modern emberi átlaglényről majdnem szóról szóra megegyezik Hamvaséval. Ez az emberfajta elvesztette belső látását, elfordult a szellem fizikán túli birodalmaitól, s "csak az érzékletes, felületi, okokkal kinyomozható világ maradt számára felfogható" (116), mivel túlságosan emberszabásúra szűkítette a körülötte levő világot. Értelmezése szerint a mítosz, mivel kozmikus ihletettségű, átitatottságú volt, mélységben - mondjuk: vertikálisan - meghaladja magát a tudományt. Azért, mert a mítoszok mondják meg valójában, hogy a tudományból mi igaz. S innen már csak egy lépés kell, s magyarázatot kaphatunk magára a paradicsomi állapot mibenlétére, illetve az azt követő bűnbeesésre. Amíg az úgynevezett paradicsomi állapotot ez a bizonyos "az égi és a földi természettel való összhang" (138) nyújtotta, a bűnbeesést a belőle való kiszakadás. Várkonyi azonban nem szakít el végleg minden fonalat, mivel úgy véli, hogy a modern emberben is maradt még valami képesség a fentebb említett Összhang időleges átélésére (hivatkozzunk itt Hamvas Béla esszé-kötetének egyik remek darabjára, a Poeta sacer címűre).

Várkonyi könyvének teológiai-metafizikai színeződését jól mutatja többek között két lényeges, ez irányba mutató megállapítása: "A Kozmoszt Isten szelleme kelti életre és járja át; ez örökkévaló és határtalan, ennélfogva a kozmikus világkép eleve téren és időn kívüli, metafizikai: lényegében és formájában vallás. Az első élmény, amely az embert az állattól elkülöníti és valóban emberré teszi, a vallás megszületése" (149). S Hermann Klatsch-csal mond ki egy harmadik és lényeges tételt: a halhatatlanság eszméje az emberrel egyidős.

Nos, a Paradicsom nem más, mint a Kozmosz földi mása, képe - s egyik sem érthető meg a másik nélkül. S "A teremtés mítosza: a Kozmosz és a Paradicsom hitregéje a leghatalmasabb látomás, amit az ember a mindenség jelentéséről és saját rendeltetéséről és sorsáról megalkotott" (168; kiemelésemmel, D. O.). Ezen a ponton talán valójában megállapíthatjuk, hogy a mítosz fölébe kerekedik a tudománynak, mivel a modern értelemben vett tudomány valóban nem alkotott ennél magasabb rendű mítoszt, amelybe bele tudna öltözni az ember. A szimbólum képbe, a mítosz regébe foglalja azt, ami elmondhatatlan és más eszközökkel ábrázolhatatlan. Mert a képbe vagy regébe foglalt valami "kívül áll a dolgokon, téren és időn, vagy pedig magában egyesít minden dolgot, teret és időt: Istent, teremtést, Káoszt és Kozmoszt" (170). A Várkonyi-magyarázatok és - értelmezések sokasága közül csak egyetlenegyet válasszunk ki találomra e tétel szemléltetésére, illetve absztrakt, fogalmi nyelvre való lefordítására. A szfinksz - a négy őselem: a tűz, levegő, föld, víz, illetve ezek alakot öltött szimbólumaik: az oroszlán, sas, bika és ember - négy szimbólum összegeződése.

A bűnbeesés mibenlétére már a fentiekben volt módunk utalni. Mivel az ember kihullott fokozatosan a kozmikus teljesség birtoklásából, mivel ez az állapot megtört, sőt teljesen megtagadtatott, bekövetkezett tehát a bűnbeesés. Az abszolút harmóniában ugyanis még nem volt diszharmónia (Madách is vesződött már ezzel a kérdéssel az irodalom fokán): "Az emberben (...) testet ölt a Kozmosz ideája, ő a teremtés végső szava (Egyelőre!). Az ideát az egyik mítosz fénynek nevezi, a másik igének, a harmadik mantrának, ma a dolgok értelmének, jelentésének hívjuk" (215). Az ember feladata az, hogy e belérejtett ideát (a teremtés értelmét, jelentését) kinyilvánítsa. Ez a hivatása. Ez az ember részvétele a teremtésben, amely így ma is folyik, azaz, hogy kívüle áll az időnek" (uo.). Jól tudták ezt - talán éppen kozmikus ösztönükből adódóan - a régi korok: a szónak varázsereje volt. A megnevezés, a dolgok értelmének fölfedése teszi teljessé az életet, az anyagi, a testi létnek szellemi, metafizikai jelentést ad. A Kozmosz az ember szavával válik csak igazán teljességé.

Várkonyi a folyamatos bűnbeesés gyökereinek feltárását is az összehasonlító mitológia segítségével végzi el. A gyökérbajok eredetét a férfi-nő princípiumra való kettéválással igyekszik magyarázni: Szellem-Démon (anyagi-állati); világos rendszeresség - sötét kiszámíthatatlanság, stb., stb. A bűnbeesés a természettel való viszonyának felbomlásához is elsodorta az embert: megváltozott például az állatokhoz való viszonya. A megromlás és az elfajzottság lesznek úrrá fokozatosan. Várkonyi a harmadkorból érzi, hogy "valami végletes és egyetemes nemi elfajulás szele csapja meg az embert (...), ha csupán emberek közötti promiszkuitásról van szó (...). Micsoda harmadkori vérfertőzés..." (230). A következmény: magzatölés, emberevés (először csak kultikus céllal), háború és így tovább. A tudomány és a legjobb emberi képességek fokozatosan a bűn szolgálatába fognak állni.

Az emberiség tehát az utolsó nagy földkorszakban egy emberfölötti arányú hanyatlás és elfajulás bűnével terhelten pusztult el a vízözön kataklizmáiban. A természet ellen való bűne, a vér bűne megbontotta a természet egyetemes rendjét is. S a természet megtorolta az ember bűneit. Várkonyi valóan hátborzongató víziót tár elénk, pedig az AIDS-ről még aligha tudhatott. Ugyancsak itt jut el mondanivalójának erkölcsi magaslataira is, amikor ezeket veti papírra "egy szörnyű bomlottság kísérteti látomásai"-nak ecsetelése után: "A mítikus szemléletben, amely a teljes ember teljes szemlélete, a természet fölött Isten alakja és törvénye áll. Az ő fogalmazása szerint tehát az istentelenség egyenlő a természet elleni bűnnel és minden eltévelyedéssel, amely az élet törvényeinek útjáról letér" (232).

Várkonyi is - mint sokan mások neves kortársai közül - prófétai szerepre vállalkozik? Igen, válaszoljuk rögvest a költőien feltett kérdésre. Ő is felfedezi-felfedi, hogy a Paradicsom és a lélek isteni békéjének elvesztése után az emberiség örökké és sokszor csak öntudatlanul sóvárog e békés dimenzió után, a kozmikus összhang után. Így teremt tehát az író és tudós a régmúlt világok idealizált arculatából jövőt, a mitológiából szakadatlan és kimeríthetetlen forrású isteni-metafizikai irányultságot. Fikció, illúzió csupán mindez? Nem. Csak egy ma még áthidalhatatlan paradoxia az álom és a praxis között. S mindezek figyelembevételével Várkonyi művét - jelen formájában -, mindenféle tudományos halmazatai ellenére is, parabolikusan értelmezendő szentkönyvnek tartom. Az emberi méltóság és isteni arculat visszanyerése érdekében írott kísérletnek, esszének. S ha már a "mese" szó is előfordult a könyv tartalmi magjával kapcsolatban, akkor egy francia költő elmesélésével fejezném be mondandómat. Eszerint a költészet olyan mese, amelyet érdemes elhinni. De nem olyan mese, amellyel a mesebeli Jánost csapják be az Ady-versben. Mert az a mese gonosz és pusztulásba sodor.

Talán lehet kételkedni itt-ott Várkonyi tudósi buzgóságában, illetve néhány megállapításában, de eme kétely semmit sem von le a mű magasrendű erkölcsi tanulságaiból, s különösképpen nem egy egyre inkább veszélyeztetett emberség ingoványos talaján, amelyen korunk embere vonszolja magát.

(Pannónia könyvek, Pécs, 1988.)

Emberközelben Boros János természetjáró

A medvehagyma csodaszer és gyógyszer



Üde lombos erdeink aljnövényzetének elmaradhatatlan tavaszi hírnökei közé tartozik, az évelő medvehagyma. Benépesültek az erdők március végére, ismét itt a medvehagyma szezonja. A növény lelkes hívei alig várták a friss és egészséges levelek megjelenését. A szezon május közepéig tart, ezért érdemes minden alkalmat megragadni, hogy újabb recepteket kipróbáljunk. A gyógynövények között is kiemelkedő hatású, intenzív fokhagyma illatú és ízű, zöld színű fűszernövény. Erdélyben, Boros János barátommal, a székelyudvarhelyi természetjárót, természetbarátot egy hétvégi túrára kísértem el, egy medvehagyma gyűjtés alkalmával. Jancsi a székely anyaváros Pénzügyi Igazgatóság inspektora volt. Nyugdíjba vonulása óta a természet szerelmese. Barátaival tavasztól őszig minden héten két-három alkalommal is bebarangolják a környező hegyeket, völgyeket, mezőket és gyógynövényt, gombát gyűjtenek.

– Mit jelent számodra a természet?

– A természetben ugyanúgy otthon érzem magam, mint amikor zenét hallgatok vagy a kőzetgyűjteményemet rendezgetem. Ez a három dolog fontos része az életemnek, mert teljesen megnyugtat és feltölt. Boldog vagyok és nyugodt a zenében és a természetben egyaránt.

– Milyen gyógynövényeket gyűjtesz a túrák során?

– Tavasztól őszig a hosszú gyaloglások alkalmával minden ismert gombafélét és gyógynövényt szoktunk szedni. A gombáknál maradva, rókagombát, szegfűgombát, csiperkegombát, keserűgombát gyűjtünk, de még hosszan sorolhatnám. A gyógynövények közül akácvirágot, áfonyalevelet, árvacsalánt, cickafarkat, fodormentát, kankalint és nem utolsósorban medvehagymát. Utóbbinak most van a szezonja, ezt addig lehet szedni, amíg ki nem virágzik.

– Mondjál néhány dolgot a medvehagymáról, ami az utóbbi években egyre közkedveltebb vidékünkön!

– Nálunk csak most kezdik megismerni ezt a csodálatos gyógynövényt, egyre többen keresik fel Székelyudvarhely mellett a Szarkakő szomszédságában lévő, medvehagymával benőtt több hektáros erdőrészt. A medvehagyma fehér hagymájából két nagy, a végén kihegyesedő tűlevelet hoz. Erősen fokhagymaillatú, levelei kora tavasszal jelennek meg, és a nyár közepére elszáradnak. Leveleit tavasszal szedjük, és frissen használjuk fel. Szárítva fűszerként használhatjuk, hagymájának használata, pedig a fokhagymáéval megegyező.

– Hogyan gyűjtik?

– A medvehagyma fiatal leveleit és hagymáját használják gyógyászati célokra. Hagymáját a vöröshagymához hasonlatosan tárolják.

– Mire jó? Milyen gyógyhatásait ismerni?

– A gyógynövények közt is kiemelkedő hatású, hatóanyagai erősebbek a fokhagymáénál: csökkenti a vérnyomást és az érelmeszesedést, javítja a szív- és érrendszer működését, csökkenti a koleszterinszintet, gátolja a vérrögképződést, segíti a vér és a máj méregtelenítését, az emésztést, enyhíti a bélizgalmakat gyulladásgátló hatású. Továbbá gombaellenes hatású, bőrbetegségek gyógyulását segíti, emlékezetjavító, vírus és baktériumölő.

– Hogyan használjuk?

– Zöldköretként salátába, levesbe (kúraszerűen mindennap két héten keresztül jó hatású), bélvérzésnél alaposan megrágva fogyasztandó, fűszerként friss és szárított formában egyaránt. Szárítása: tálcás szárítóban, alacsony hőmérsékleten, ezután lemorzsolva zárt üvegben jól eltartható. Teának is használható friss aprított (evőkanál) vagy szárított levélből (evőkanál) leforrázni és étkezés előtt fél órával fogyasztani naponta. Bőrbántalmaknál pedig borogatásként, lemosásként, sebkezelésnél összehúzó hatású a sebre helyezve.

– Megkérlek, osszd meg tapasztalataid és néhány tuti receptedet az olvasókkal.

– Családom nyersen, feldarabolva, vajas vagy zsíros kenyérre szórva és salátákhoz keverve használja. Leveseket, burgonyás ételeket fűszerezek vele, de kitűnő spenóttal ötvözni, nagyon finom főzelék készül belőle.

Medvehagymás szendvics:

Mustárt, Cayenne-borsot, sót, tehéntúrót (300 g) alaposan összekeverünk. Friss házikenyérre kenjük. Retekkarikákkal befedjük, megsózzuk. Apróra vágott medvehagymalevéllel meghintjük.

Medvehagymás pizza:

25 dkg lisztet, 2 dkg langyos, cukros vízben felfuttatott élesztővel, kávéskanálnyi sóval, 2 evőkanál tejjel, 2 evőkanál olajjal és annyi vízzel, hogy félkemény tésztát kapjunk, jól összegyúrunk. Kendővel letakarva 1/2 óráig kelni hagyjuk, majd kikent sütőlapra vékonyan elterítjük. Erre paradicsomszeleteket, reszelt sajtot, 100-200 g-nyi metélt medvehagymát, fűszerként szurokfüvet, bazsalikomot, sót adunk. Sonkával, szalámival, olíva- és kapribogyóval, pepperonival díszíthetjük. Forró sütőben 10-20 percig sütjük.

Medvehagymaleves: 

500 g medvehagymalevelet finomra vágunk, 3-4 evőkanálnyi napraforgóolajban megpároljuk, sózzuk. Kb. 1 liter víz hozzáadásával 1/2 óra hosszat főzzük. Két kávéskanálnyi keményítőlisztet egy üvegnyi borban feloldunk, hozzáöntjük, végül 4-5 tojássárgáját keverünk bele. Tálaláskor frissen pirított kenyérkockákat hintünk a tetejére.

Medvehagyma-főzelék:

A leveleket megmossuk, olyan hosszú ideig főzzük, mint a spenótot. A főzővizet leszűrjük, a leveleket kinyomkodjuk, és finomra vágjuk. Világos rántást készítünk, húslével feleresztjük, borssal fűszerezzük, felfőzzük. Tálalás előtt tejföllel ízesítjük.

Medvehagyma-saláta: 

Kb. 1/2 kg frissen szedett, mosott, durvára vágott medvehagymalevelet joghurt (2 pohár) alapú, citrommal, sóval, olajjal elegyített salátaöntettel leöntünk. Fél órára hűtőgépbe tesszük érlelni. Fekete B. Zoltán