Payday Loans

Keresés

A legújabb

Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai

bruegel_pieter_icarus_-_hi_res

Tisztelt ifjú és szépkorú olvasók!

Mindenkit üdvözlök, aki jóhiszeműen a honlapra "tévedt",

s csak remélni merem, hogy visszatérő vendég lesz nálunk.

Elég vonzónak találja az ingyenes és bő szellemi kínálatot,

és lesz elegendő, elég nagy lelki bátorsága szembenézni

jobbítandó önmagával és a pusztuló nemzet sorskérdéseivel...

diogenesz_m_3

Üdvözlettel: Nagy Jenő (1952-)

Elérhetőségem: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


ferenczy krtnc


Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt.

 

Vörösmarty Mihály

Gondolatok a könyvtárban


ablak olvas erotika

MÉDIUMAJÁNLAT:

Álmos Király Televízió

hiszek_egy_istenben

 



Kosztolányi Dezső: Marcus Aurelius PDF Nyomtatás E-mail
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai
2008. szeptember 17. szerda, 20:22

Kosztolányi Dezső

Marcus Aurelius




Sárgán hever itt a középkori Róma,
de lángol az alkony,
mint véres oroszlán,
s te fönn lovagolsz még
a Capitolium ősi tetőjén,
Marcus Aurelius. 

Bronzfejü cézár,
aranyszakállú,
vak ragyogásu szoborszemeiddel
őrködve vigyázol,
s én állok előtted. 

Császári felség,
emberi nagyság,
roppant pogányság
örök igazza,
bamba tömegből visszahúzódó,
trón magasában egyedül élő,
koldus imperátor. 

Nem kancsal apostol,
nem zagyva keletnek elmebetegje,
fönséges írótárs,
együtt a szív és fő,
fájdalom és bölcs messzetekintés,
elhagyatott e sanyarú földön,
az, aki él és az, aki fél és
látja a törvényt, reszketve, de higgadt
lépttel megy a sírhoz, az értelem égő
lámpája kezében,
megvetve, mi barbár
mindazt, mi hazugság. 

Semmi, ami barbár
nem kell soha nékem, semmi, ami bárgyú.
Nem kellenek ők se, kik titkon az éggel
rádión beszélnek, a jósok, a boncok,
a ferde vajákos, ki cifra regéknek
gőzébe botorkál, csürhe-silányok,
kik csalva, csalatva egy jelre lehullnak,
s úgy fintorog arcuk,
mint a bolondé. 

Csak a bátor, büszke, az kell nekem, ő kell,
őt szeretem, ki érzi a földet,
tapintja merészen a görcsös, a szörnyű
Medúza-valóság kő-iszonyatját,
s szól: "ez van", "ez nincsen",
"ez itt az igazság", "ez itt a hamisság",
s végül odadobja férgeknek a testét.
Hős kell nekem, ő, ki
déli verőben nézi a rémet,
hull könnye a fényben
és koszorúja
izzó szomorúság. 

Messze vagyok már, messze röpültem,
messze az olcsó, híg dudaszótól,
dél és nyugat között csapong az én lelkem,
mindig szabadabban.
Álarcomat itten elvetem, aztán
újra felöltöm,
s járok mosolyogva,
tanulva a tűrést,
a hosszu alázat gőgös erényét,
szenvedve a mocskot, rejtve riadtan
rongyokra szakított, császári palástom. 

Hadd emelem föl,
hadd emelem hát tiszta, hitetlen,
kétkedve cikázó, emberi pára-
lelkem tefeléd most,
ki jöttem a pannón
halmok alól, s élek a barna Dunának,
a szőke Tiszának partjai közt. Jaj,
hadd emelem föl mégegyszer a szívem
testvéri szivedhez,
Marcus Aurelius. 

Róma 


--------------------------------------------------------------------------------

LAST_UPDATED2
 
<< Első < Előző 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL