A LÉTROMLÁS ÉS ÖNSORSRONTÁS NAGYKÖNYVE
SZABAD ÖTLETEK EGYMONDATOS JEGYZÉKE
A POKOL, AZ ÁLLATORVOSI LÓ ÉS A BALGA

Kosztolányi Dezső
A bal lator

Téged dalollak: vasderekú lator,
jéggé fagyott dac, szótalan óriás,
ki meghalál szégyen-keresztfán
s nem hajolál meg a gyáva kínnak.

Két ezredéve zúg le merész szavam,
lantom favázát megszögezem vadul,
s vasszívvel és csontos marokkal
zord zivatart kavarok nagy öblén.

Nyílt homlokú bűn, hősi, kemény, igaz,
erényt pirító, tisztakezű gonosz -
te hallgatál kővé meredten,
míg az erény nyavalyogva koldult.

Előtted állt a pálya szabad tere:
hitért cserélni drága, derűs jövőt,
egy szódra várt csak a kegyúr ott, -
s félrelökéd nyomorult jutalmát.

A jobb lator még aznap a mennybe volt,
s bizony mondom, te itten a földön is,
meg sem halál, már ott valál te,
még mielőtt letörék a térded.

S hogy néma lett az agykoponyák hegye
és az olajfát porzivatar veré,
s indult a föld s hasadt a kárpit:
két nagy, erős merevült a gyász-fán.

Egyik te voltál és a nagyobb, dicsőbb
ő volt, a véres, összeköpött zsidó,
ki néma fejjel dőlt le, büszkén,
és akihez te sosem könyörgél.

*

Krisztus követése

Hogyan lehetne Jézust, a „kisistent” követni?
Könnyű volt neki, akinek csodás hatalma volt
halottakat feltámasztani,
a vizet borrá változtatni,
a démonokat az emberből kiűzni,
az üldözők előtt köddé válni,
kenyeret és halat szaporítani,
a bénákat talpra állítani stb.
Csak egy nevetséges és szánalmas alak leszek,
Ha megpróbálom utánacsinálni,
Folyamatosan gyűjtve-halmozva a kudarcélményeim!
(Ráadásul – Jézus szerint - hitvalló keresztényként
Még a gyülekezetemből is kizárhatnak
És isten nevében még meg is ölhetnek –
Nem az ellenségeim, de a felebarátaim…)

*

Előőrs
Utálod azt, akinek először sikerült,
Mert miért pont ő és nem te voltál az úttörő,
Illetve mert úgy érzed, hogy ez egy kihívás:
Ha neki ment, és ő sem félisten, hérosz,
Akkor ez rád nézve is kötelező lehet…

*

Burkolt korholás
Dicséreteidben nincs köszönet,
Azok mindig gyilkosan ironikusak,
És mindig az ellenkezőjét jelentik

*

Fordított arányosság
Minél távolabb van tőled valaki,
Annál jobban véled szeretni,
Ezzel szemben, akivel nap mint nap…

*

„Kiscserkész”
Egész nap helytelenkedsz,
Életed nem a helyes mederben folyik,
De arra nagyon ügyelsz,
Hogy ne maradjon el a napi jócselekedet
(amiért be is írsz egy nagy piros pontot)

*

Intimitások
Már feltérképezted és bejártad
Élettársad testének minden táját,
De alig tudsz valamit „előéletéről”
De nem ismered az istenképét,
De voltatok együtt áhítatban, imában

*

Mindent tudni akarsz,
Még azt is, ami nem tudható, de érzékelhető
(Honnan tudod, hogy hideg ez a pohár sör?)

*

Evidens
Azt magyarázod, ami magától értetődő

*

Fokozatok
Arra vagy büszke, ami az elvárható
Arra vagy büszke, amit ajándékba kaptál
Arra vagy büszke, amit éppen szégyellned kéne

*

Megfagyott macskazene

Hol vár állott, most kőhalom…
A város mintha az ostrom után lenne
Az utca: mintha most vonult volna le az árvíz
A ház: mintha évek óta elhagyták volna,
Vagy olyan lakásfoglalók használták,
Akik csak buliztak, vandálkodtak stb.
(Az új házakat meg nem embereknek tervezték)

*

Kosztolányi Dezső: Inferno

Szörnyű volt a pokolnak feliratja,
csak a nagy Dante írhatott olyat,
de lelkem a bűnöst mégsem siratja,
ki lenn a jégbe vérkönyűt folyat.

Nagy bánatát elfödte a nagy éjjel,
s jól tudta már, hogy ott nincsen remény,
a borzalomba lelkét szörnyű kéjjel,
haló kacajjal ásta el szegény.

Szörnyűbb, ha a menyország boltja tűn fel,
s eléd ragyog szikrás gyémánt-betűkkel
a szörnyű szó a drága ív fölött:

Nagy bánatod a hűs éj el nem oltja,
csak támolyogsz, mint a fény éji foltja
s kacag feléd hószínü ördögöd.

*

Ali baba
Mint a mesében
A testvéred sikeres vállalkozását másolnád,
Mindent majomként utánzol,
Csak éppen a szellemiségét és lelkületét nem

*

Kétszer akarsz belelépni ugyanabba a folyóba

*

A turisták üveggyöngyéért
A bennszülöttek elkótyavetyélik aranyukat,
A lányok ziziért odaadják a szüzességüket…

*

Képtelen vagy áldozatot hozni,
S épp ez okozza vesztedet,
Mert amikor végveszélyben vagy,
Nem tudsz lemondani javaid/tested egy részéről

*

A baj nem jön egyedül
Nem elég, hogy természeti katasztrófa sújtja a régiód,
De nincs, aki megvédje a fosztogatóktól a maradékot,
És s világ szerencsés része közönyösen szemlélődik,
Rosszabb esetben katasztrófa-turistáskodik…

*

A hazugság és a félelem
öngerjesztő ördögi köre és örvénye

*

Üldözési mániás
Mindenkire gyanakszol, aki körülvesz,
A legjobbat akaróidban is az ellenségedet sejted

*

Rák paradigma
Ha a ráksejt terjeszkedik,
Akkor elpusztítja a gazdaállatot is,
És akkor ő is elpusztul –
De ez őt nem érdekli - addig tobzódik…

*

Bármi is történhet veled,
Mindig behúzod a füled és a farkad,
Mindig a meghunyászkodást választod…

*

Tesztbábú
Élő embert ültetnek be a gépkocsiba,
Amikor ellenőrzik, hogy mi történik ütközéskor

*

Kísérleti alany
Rajtad próbálják ki,
A testi és lelki orvoslás új hipotéziseit

*

Mentegetőzés - önfelmentés
Örökké az elnyomásodra hivatkozol,
És úton-útfélen morgsz rájuk, szidod őket,
Miközben féltitkosan cinkosan összejátszol velük

*

Törlesztő
Nem az adósságaidat törleszted

*

Tüzes víz és népirtás
Egy rezervátumba kényszerített indián
Tragikus sors és komikus figura

*

Olyan versenyben indulsz,
Ami életre-halára szól, a lét a tét,
De csak veled nem közlik a játékszabályokat

*

A vendégjoggal visszaélő
Aki tudja, hogy védett személy –
Túl sokat meg is enged magának…

*

Öntetszelgő önsanyargatás

*

Kosztolányi Dezső: Cigányok

Káromkodók, csúszók-mászók, hizelgők,
lágyselymü, kék-sötét a hajzatuk.
Lustán pipáznak, vájva ócska teknőt,
mind éles ész, tolvaj, csaló, hazug.

Nyűtt ködmönükbe furcsa, régi kártya.
Lakóhelyük szennyes, dohos vacok,
az agg a vályogot könnyezve gyártja
s arany-hegyek regéin andalog.

Álmuk hizott malac, kövér csibe
s pokoltüzű szemük vad mélyibe
vér, bűvölet, arany-, ezüst-mese.

S a hold világos, kékes éjszakáján
az útra bámul az őrült cigánylány
és nézi, jő-e herceg-kedvese.

*

Csak akkor vetsz, ha te is arathatsz

*

Koszfészek
Családi tűzfészek

*

Azt akarod, hogy szeresselek?
Szeretnéd, ha szeretnélek?
De hogy akarjam a javadat,
Ha nem engeded megismerni magadat?
Ha túl sok a tabu, a 25 évre titkosítás,
Ha nem engedsz be lakásod szentélyébe,
Ha nem ismertetsz össze hozzátartozóiddal?

*

Fapados iskolákban
Eleve segédmunkás utánpótlásra képeznek…

*

Te akarod megválasztani
A szüleidet, a nemedet, a tested, a szomszédodat?
S ha mégsem sikerül, akkor kétségbeesel…

*

Nem akarod elvágni a köldökzsinórt
Nem akarod elengedni anyukád kezét

*

Elefánt vagy egy porcelánboltban.
Ahol törékeny cserépedények is vannak,
S abban a te kulcsfontos kapcsolataid

*

Lelkesíteni, gyújtani akarsz,
De magad már nem égsz – hamu vagy…

*

Ki akarsz bújni a bőrödből

*

Futóbolond

*

Mindent elvettek tőled, ami erővel elvehető,
Istenednek és az életkedvednek te magad szegted nyakát

*

Ahogy próbálsz eltávolodni a cinikusoktól
Úgy beleszaladsz a rajongók kitárt karjaiba

*

Örömtelen az életed és békétlen a lelked

*

Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz
De mivel te még az anyanyelvedet is csak töröd…

*

Kosztolányi Dezső
A nagy bérházba történt valami

A nagy bérházba, hol kőrengeteg
sorvasztja el az izmos életet,
hol a szegény fáknak köves ugar jut,
s mind kétségb'esve nyujtják égre karjuk,
hol a szobák vak mélye zúgva mormol,
hol otthonos a bűz, zaj és piszok, por,
hová a gyárfüst vastagon terül,
hol kis gyerek sír-rí szünetlenül,
s a háziúr, lakó egyként fogoly,
hol a nótás cseléd ruhát porol;
hol annyi közt vagy s mégis egyedül,
hol a nyomor s gazdagság elvegyül,
hol a sötét, dohos, vizes szobákba
sápadt írók éjente lázban írnak,
s ha rózsaarccal ébred a szelíd nap,
benn csak tovább virraszt az éji lámpa;
hol éj a nap s a nappal éjszaka,
hol sose szűnik az élet zaja,
hol pört, zavart gyakorta hallani:
a nagy bérházba történt valami...

Bús őszi délután borult föléje,
unalmasabb, miként az éjek éje,
rítt a gyerek, az ég is könnyezett
langyos, unalmas, őszi könnyeket.
Aludni látszott már az édes élet,
nevettek a szemérmetlen cselédek,
fojtott a füst, kiszáradt a torok,
a szél nehéz, bús álmokat hozott,
egy zűrzavar volt a homályos udvar,
s a házalók döngték be dús dalukkal,
s csak nőttek a szivek fájdalmai...

És ekkor, ekkor történt valami...

Halk reszketés fuvalma szállt oda,
s belésírt e homályos zűrzavarba,
titokzatos búbánatot kavarva,
halkan, búsan a méla zongora.