Cigány költőnek lenni Magyarországon

(Bari Károly)

Bari Károly a következőket válaszolta (1972-ben!): "Magyarországon szabadság papíron és szóban létezik. A szocialista társadalom alapja a félelem. Kijelentette, hogy náluk csak ál-demokratizmus van és nincs szabad véleménynyilvánítás. Oktatási rendszerünkről és oktatási anyagunkról úgy nyilatkozott, hogy semmit sem ér. Felháborítónak tartja, hogy egyrészt a társadalom nem ad lehetőséget március 15-i dátum méltó megünneplésére és a hozzá nem értő pedagógusok miatt, akiket dilettáns, fafejű jelzőkkel illetett, a fiatalok nincsenek felkészítve a nagy nemzeti ünnep megünneplésére, mert ez nagyobb még április 4-étől is.




1952. október elsején született Bari Károly magyar költő, műfordító


Ötvenhét éves október elsején Bari Károly. 1970-ben, tizennyolc, amikor megjelenik első kötete, a Holtak arca fölé. Csoda a maga nemében. Aztán hetvenháromban az Elfelejtett tüzek. Érthetetlen, de úgy nyolcvanvalahányig minden az irodalomról szól. Folyóirathegyek, könyvhegyek, napilapok irodalmi mellékletei. Akkor semmi nem szól a belső mocsokról, irodalomperemi csalásokról, machinációkról. Most pedig minden arról szól. Tíz év szünettel, nyolcvanháromban jelenik meg A némaság könyve. Tizenkilenc vers, tíz év termése. Nem nagy félkereszt kévékből. "Nem tartozom azok közé az írók közé, akik minden nap csinálnak egy verset. Számomra a versírás küzdelem: úgy érzem néha, hogy gyöngyhalász vagyok." Ennek már huszonhat éve. Nem volt olyan régen, mégsem emlékszik rá senki. Arra sem, amikor Bari Károly, akit – úgymond – a pártállam, mint jó állam, kebelébe fogadott, ő pedig áspiskígyóként mart ebbe az áldott jó pártállami mellbe. A történetnek már harminchat éve, így aztán nem csoda, hogy senki nem emlékszik.

Talán maga Bari sem emlékszik az esetre, amidőn "föl lett karolva", hogy “társadalmunk elkötelezett ifjú tehetsége” legyen, ő meg lazán beintett, talán azzal, hogy amennyiben kérheti, őt senki ne karolja sehová, mert van neki anyukája is, szeretője is. Azzal egyáltalán nem volt képes mit kezdeni, amit a kultúra többnyire buggyant hivatalnokai örömmel ismételgettek, hogy "költő elvtárs, neked kötelező hálásnak lenned a fejlett szocialista társadalmukból neked juttatott javakért". Nem gondolta, hogy bárkinek hálásnak kellene lennie. Azt gondolhatta, kapjátok be, barmok. Én a költő vagyok, ti meg a barmok (mondom én XXI. századi szófordulattal).

Van egy verse. A szabadságról szól, 1972. március 15-ről, és arról, amikor a rendőrség megfegyelmezte az önmagát forradalmi lendületbe lovalló budapesti ifjúságot. És itt most egy szűkre szabott dokumentum következik:


Információs jelentés Bari Károly költő, író-olvasó találkozójáról



"A találkozón megjelent Kovács István költő, aki az Európa Könyvkiadó lektora és Konc József az Ifjúsági Fórum politikai lektora.
A találkozó a szokásosnak megfelelően kezdődött a költők bemutatásával, majd néhány versüket mondták el a fiatal költők. Bari Károly költő elmondta többek között Szabadság című versét /nyomtatásban nem jelent meg/ melyet az 1972. március 15-i események után írt. A március 15-i ünnepség alkalmával néhány száz pesti fiatal tüntetésszerűen akart koszorút elhelyezni Petőfi szobrához. A költő elmondása szerint teljesen érthetetlenül a rendőrség megverte őket. Bevallása szerint ő is köztük volt. Ez indította a Szabadság című vers megírására. Az egyébként is pesszimista hangulatú vers anarchikus, a szocialista társadalomtól teljesen idegen elveket és kifejezéseket tartalmaz, a vers végkövetkeztetése, aki szót emel a szabadságért, annak el kell vesznie. A vers elhangzása után a résztvevő közönség magyarázatot kért a vers tartalmára és hangulatára.

Bari Károly a következőket válaszolta (1972-ben!): "Magyarországon szabadság papíron és szóban létezik. A szocialista társadalom alapja a félelem. Kijelentette, hogy náluk csak ál-demokratizmus van és nincs szabad véleménynyilvánítás. Oktatási rendszerünkről és oktatási anyagunkról úgy nyilatkozott, hogy semmit sem ér.

Felháborítónak tartja, hogy egyrészt a társadalom nem ad lehetőséget március 15-i dátum méltó megünneplésére és a hozzá nem értő pedagógusok miatt, akiket dilettáns, fafejű jelzőkkel illetett, a fiatalok nincsenek felkészítve a nagy nemzeti ünnep megünneplésére, mert ez nagyobb még április 4-étől is.
Elmondta, hogy elfogadhatatlan az, hogy nálunk a november 7-i ünnepséget az eddigi gyakorlat szerint ünnepeljük, s közben megfeledkezünk legnagyobb nemzeti ünnepünkről."

Az est folyamán a politikai nézeteivel és költészettel kapcsolatosan is több kérdést kapott. Szinte kivétel nélkül idézettel vagy képletes hasonlattal válaszolt, ami tovább mérgesítette az est hangulatát.

A marxizmus klasszikusairól és azok téziseiről legyintéssel és cinikusan nyilatkozott: “azok is firkáltak valamit”, de az egyáltalán nem mérvadó. Elmondta, hogy Magyarországon meg van kötve az ember keze, és nem lehet megteremteni a széles látókörű munkához az alapfeltételeket, mert olyan szűkek a határok. Azt mondta, hogy vannak selyemhernyók, amelyek megelégszenek a köröttük levő levelek elfogyasztásával, de vannak madarak, amelyek többre vágynak és azoknak nem lehet határral útjukat szegni. Véleménye szerint egyáltalán nem szükséges az alkotó és közönsége közötti kapcsolat, elég ha csak közvetve találkoznak. Kifejtette azt a nézetét, hogy semmi értelmét nem lát az író-olvasó találkozónak, szerinte ez csak dilettáns kultúrház igazgatók és irodalommajmolók hobbija, akik úgy képzelik, hogy mindenhez értenek (tudomásunk szerint Szovjetunióban, Bulgáriában is volt már költő találkozón).
A résztvevő közönséget többször is megsértette, kijelentette, hogy ássa el magát az, aki egy mai verset nem ért meg és magyarázatot kér hozzá. Azt mondta, hogy ez a mai este is olyan, mint egy nagy pocsolya. Többször hangsúlyozta, hogy a verset nem kell magyarázni, csak megérteni, s ha valaki erre nem képes, akkor nőjön fel hozzá.

Az est lefolyása alatt Kovács István költőtársa több esetben is próbálta megmagyarázni Bari Károly nézeteit illetve közös nevezőt találni a hallgatóság és a véleményük szerint elfogadhatatlan nézetek között, de sem az egyik sem a másik oldalon nem foglalt állást.

Úgy véljük, hogy Konc József – a KISZ egyik szakfolyóiratának szerkesztője – a kialakult vitát hagyta tovább folyni, ezzel tulajdonképpen a helytelen nézetek terjesztéséhez járult hozzá. Elvártuk volna tőle, hogy mint kommunista lap szerkesztője, az elhangzott nézetekkel szemben véleményt nyilvánítson. Tekintve, hogy az est döntő része Bari Károly munkájához és egyéniségéhez kapcsolódott, azt tudjuk elmondani, hogy ez a találkozó egyáltalán nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Véleményünk szerint a fiatal költő teljesen vitaképtelen volt, képtelen volt állításait alátámasztani, s válaszok helyett inkább a jelenlévőket sértegette. Bár a vitában a közönség egy része vett részt csak, de senki nem azonosította magát Bari Károly nézeteivel. A költőről az a benyomásunk, hogy politikai tájékozottsága, társadalmi ismeretei, műveltsége nagyon alacsony szintű, ismeretek, információk hiányában mond általánosítást törvényszerű megállapításokat /helytelenül/ a társadalomról és a szocialista rendszerről."

Komádi, 1972. junius 2., Miru Györgyné sk., pártalapszervezeti titkár



A cirkusz ezt követően a Fővárosi Kulturális Alosztályon folytatódik, majd feljegyzés készül az Irodalmi Osztályon a berendelt költővel:


"Az MSZMP KB Kulturális alosztályának 1972. augusztus 17-i kezdeményezésére augusztus 18-án felhívattuk Bükkaranyosról Bari Károly költőt a Művelődésügyi Minisztérium Irodalmi Osztályára, hogy közösen figyelmeztessük őt kifogásolható versei és az irodalmi esteken tanúsított visszatetszést keltő magatartása és kijelentései miatt."



Egy következő feljegyzés a retorziókat sorolja. Hogy például nem mehet Romániába. Hogy például kivágják őt a nemzetközi VIT-kiadványból. (Van még valaki, aki ismeri a betűszó jelentését: Világ Ifjúsági Találkozó.) Valamint: író-olvasó találkozókon nem vehet részt a továbbiakban. És még néhány apróság. Idáig eljutva talán értjük, miért született tizenkilenc vers tíz év alatt. Azt viszont aligha, ha ennyire szerettek bennünket főnökeink, ha minden mozdulatunkat apaként figyelték, ugyan miért nem szerettük őket eléggé?
Követhetetlen az ember természete.
És ugyan Miruné pártalapszervezeti titkár ki a csudáról ír ma jelentést sk? És kapott-e Kossuth-díjat. Merthogy Bari Károly megkapta.

Onagy Zoltán