 A LÉTROMLÁS ÉS ÖNSORSRONTÁS NAGYKÖNYVE
SZABAD ÖTLETEK EGYMONDATOS JEGYZÉKE
A POKOL, AZ ÁLLATORVOSI LÓ ÉS A BALGA
Endrődi Sándor
ÖREGSÉG
WOLFNER JÓZSEF BARÁTOMNAK
Gyérül a napfény fölöttem,
Nemsokára éj borul rám.
Megindulok, mendegélek
Az öregek országútján.
Mendegélek, meg-megállok,
Közbe vissza-visszanézek:
Fiatalon, bolondosan
Mégis csak szebb volt az élet.
Lassabban jár, akinek már
Ötvennégy év nyomja vállát;
Akkor ugrik, mikor botlik,
Vagy amikor taszigálják.
Teste, mint az ócska vászon,
A varrást már alig állja,
Vagdalék a pecsenyéje,
Nyugalom az ideálja.
Egykor, akkor, hogy' lobogtam!
Milyen izzó lánggal égtem! -
Egetvívó, merész vágyban,
Szilaj, rontó szenvedélyben!
Hogy' rajongtam, hogy' csapongtam!
Tűzben állt a lelkem, orcám,
Most a szél a régi üdvnek
Csak hamuját hordja hozzám.
Bús romokként, holt álmokként
Sápadoznak rám a multak,
Virágaim odavesztek,
Ábrándaim elfakultak;
Bolygok, mint a tikkadt vándor,
Utamon, nincs semmi kétség:
Ami elmult, vissza nem jön,
S ami jön még, csak sötétség.
Szétterül az alkony árnya,
Nemsokára éj borul rám.
Kelletlenül mendegélek
Az öregek országútján,
Mendegélek, meg-megállok,
Visszanézek sóhajtozva:
Fiatalon, bolondosan
A halál is szebb lett volna!
*
Tolvajt fogad be otthonába -
szunyókálás közben is résen kell lennie!
*
Mindent bevesz:
ezt anyu, a tanító néni, azt a cukros bácsi kedvéért!
*
Úgy beszél kedvesével a hibáiról,
mint aki ócsárolja a kínált portékát
*
Mindennek csak a rossz oldalát látod,
de azt viszont jól felnagyítva...
*
Senkiről sincs jó véleménye,
de a legrosszabb az magáról van...
*
Regressus ad infinitum:
miért kelsz fel, miért dolgozol, miért élsz...?
*
A háziorvostól várná az eligazítást
életed tartalmáról és formájáról
*
Minden hagyományt tisztelsz és ápolsz:
a vak megszokásokat is?
(amiktől ha kiderülne, hogy rosszak is,
még akkor is hosszadalmas a szabadulás…)
*
A divat kedvéért végleg eldeformálod
lábad, tartásod, látásod stb.?
*
Képtelenség jobb belátásra bírni,
mert zárt elméjű fanatikus vagy!
*
Leeszi maga körül és fölül
„mézeskalács házikóját",
s földönfutó lesz
*
Csökkent értékű áruvá minősíted magad
és kiállsz az emberpiacra?
*
A legegyenlőtlenebbül eloszló javakra
- pl. hírnév, pénz, hatalom –
vágysz leginkább
*
Se lát, se hall:
ámokfutóként rohan vesztébe -
isten se téríthetné el
*
Nem vágod el a lelki köldökzsinórt,
s anyukád mellett öregszel meg...
*
Már vége van a színi előadásnak,
de még mindig Napóleont játszod?
*
Eladhatatlan házat vesz a siralomvölgyben,
s a környezethez hasonul
*
A megtestesült élhetetlenség:
még a sivatagban sem tud vizet eladni
*
Az emberekben csalódtál –
ezentúl a kutyáddal laksz, eszel és alszol!
*
Profétának képzeli magát:
a kutyája kíváncsian hallgatja a papolását
*
Vagy semmin nem nevetsz,
vagy mindenen: akár a kisujjamon is...!?
*
Náluk szigorú rend van, csak fordított:
az asszony hordja a nadrágot
*
NE HAGYJATOK MAGAMRA!
Akárhogyan filozofálok:
Kietlen út az én utam,
Bolyongok pusztuló világok
Útvesztő ingoványiban,
S mint sorvadozóbb, szomorúbb lesz
Ez az én szegényes kis életem -
- Ne hagyjatok magamra, múzsák,
Rímek, ábrándok, játszatok velem.
Ah, valamikor, egykor itten
Termő volt minden kicsi rög,
Napfény, virágok tündököltek
A roppant rónaság fölött;
Versenyt vágtattam a viharral
S nem kellett álmaimat féltenem.
- Ne hagyjatok magamra, múzsák,
Rímek, ábrándok, játszatok velem!
Most elárvult a messze tájék,
Tarlottak a mezők, a fák,
Elhallgatott a tündér-lárma,
Némák a zengő paloták,
S romokba dőlve, bús nótámat
Magam is szinte félve tördelem -
- Ne hagyjatok magamra, múzsák,
Rímek, ábrándok, játszatok velem!
Nem kértem én a sors kegyétől
Hatalmat, hírt és kincseket,
Csak álmot, mely a valóságok
Zord útján gyengéden vezet,
S ha dal fakadt fel a szívemből:
Rózsákon jártam, megvolt mindenem
- Ne hagyjatok magamra, múzsák,
Rímek, ábrándok, játszatok velem!
Sötétül. Napom lehanyatlik,
S érzem, vele hanyatlom én,
A titokzatos fenékszínből
Bús árnyak tolongnak felém;
Kezem reszketve hull a lantra
S végső sóhajként sír át lelkemen:
Ne hagyjatok magamra, múzsák,
Rímek, ábrándok, játszatok velem!
*
Nem ismerve a helyi illemszabályokat:
Bemutatkozva helyi potentátokat sért vérig!
*
Elégedetlen Ikarosz:
kevés, hogy repülsz,
még közelebb lennél a Naphoz...?
*
Egy hibátlan kisöcsköst kérve szülinapra
nem csoda, ha egyke marad
*
Nevetve veszed fel a kölcsönt –
kínkeservesen, sírva törleszted...
*
A kölcsönadással egyszerre két dolgot veszít:
a pénzt és a barátot
*
Ha egyszer betér a gazdagokhoz,
ki akarja enni őket a vagyonukból
*
Kecskéhez elölről, lóhoz hátulról közelítettél -
csodálkozol, ha nagyon megjártad?
*
Megirigyled a nők kiváltságát,
s férfi létedre te is szülni akarsz...
*
A haláláig nem mondta el,
mit élvezett volna az asztalon s az ágyban
*
Elfogadod a felkínált „osztály bohóca" szerepet
Sőt: még rá is játszol?
*
Olyan rablógazdálkodást folytat,
mintha e földön jövőre nem ő vetne
*
Drága idejüket
Nem egyszer, de ismétlődően
ízléskérdésen „vitatkozva" fecsérlik el...!
*
A politikai vitában annak van igaza,
aki a kocsmában jobb szkanderos!
*
A sárgarépa biztos javítja a látást:
ki látott már szemüveges nyulat?
*
Hogy ne lehessen kulcslyukon leselkedni:
leakasztod hálószobaajtód
*
Nem fogod fel gyerekkorodban,
hogy az elgázolt sündisznónak nincs több élete: vége!
*
Ha tíz fiú követ el erőszakot a lányon,
akkor tizedannyi, szinte semmi a bűnöd súlya?
*
Nem ismersz lehetetlent,
csak tehetetlent: el akarod kapni a szelet!
S nem adod fel, mert mindig „majdnem megvan”…
*
Hisz annak,
aki aranyhegyet vagy örök életet ígér:
ha nem is számon kérhető?
*
Annyira anglomán, hogy idehaza is
a „Balra hajts!" szerint közlekedik
*
Még a minimális jogos önvédelemről is lemond:
ő nem bánt senkit – abból baj nem lehet...!
*
Az ékszere értékbecslését
a legszegényebb vevőjelölttel végezteti!
*
Nem tud túllépni azon a korszakon,
amikor hógolyóval vallott szerelmet
*
Becsapottnak érzi magát,
amikor csak fákat lát, de sehol egy erdőt!
*
Veszély esetén a homokba dugod a fejed -
struccpolitikát folytatsz?
*
Amúgy irigylendő nyugalma abból fakad:
nem fogta fel: bajban vagy!
*
Mindenképp megsimogatja a nyulat:
ha beledöglik is, s ő ki is borul...
*
Olyannak képzeli a katonaéletet,
ahogy szépségeit a toborzón festik
*
Amit biztos önként-örömmel csinálunk,
azok legelsőbbike a különféle játék, sportjáték,
amit szintén el tud rontani,
ha hiányzik a teljes átadottság lelkülete,
s vagy a szabályokon vitatkozunk,
vagy hátsó szándékunk leplezésén munkálkodunk,
vagy attól félünk,
hogy a játék hevében lehullnak álarcaink...
*
Ha gyerekként bánnak veled, akkor az is maradsz.
Hogyan lehet egyáltalán kiskorúból nagykorú?
Ha soha nem kap zsebpénzt,
amit szabadon költhet el - akár hülyeségekre is,
ha nem tanulhat a saját kárán is,
ha nem kapja meg a tévedés jogát,
akkor csak infantilis óriáscsecsemő lesz.
*
Az értelmiségi előtt két út van:
Az egyik az alkohol – a másik nem járható
(közkeletű cinikus igazság a múlt századból)
*
„A valódi bölcseknek két fajtája van.
Az egyik öngyilkos lesz,
a másik állandóan itallal bódítja szellemi képességeit."
Mark Twain
*
"A hiúságnak nincsenek fokozatai,
legfeljebb az ügyességnek, amellyel eltitkoljuk."
Mark Twain
*
"...az ellenség csak részben tudja tönkretenni az embert,
egy jóindulatú és meggondolatlan barátra van szükség,
hogy az illető tökéletesen és végérvényesen tönkremenjen."
Mark Twain
*
"A bankár egy olyan ember,
aki kölcsönadja neked az esernyőt, amikor süt a nap,
de visszakéri egy perccel azelőtt, hogy eleredne az eső."
Mark Twain
*
Test és lélek
Súrlódások – horzsolások
Egyenetlenségek és összezördülések
*
Amelyik búzakalászban nincs mag,
Az nem hajlik meg illő alázattal,
az rátartian fenn hordja az üres fejét
*
Hosszú sor áll Moszkvában egy befalazott ajtó előtt.
A TASSZ riportere kíváncsi, hogy miért állnak ott,
ezért megkérdezi a sor elején állót, hogy mi történt.
- Tudja kifűződött a cipőm, itt volt az ajtó előtt egy lépcső,
arra felraktam a lábam és bekötöttem a cipőmet,
de mire felegyenesedtem, egy nagy sor állt mögöttem.
- De hát miért nem megy haza?
- Meg van őrülve?! Első vagyok a sorban!
*
ÉN VOLTAM?...
Én voltam az a nyugtalan gyerek,
Ki egykor annyi álmot kergetett,
S szentül hivé: mit érez, gondol, az
Mindennél igazabb igaz?!
Én voltam az a szilaj, vad legény,
Ki szenvedélye zúgó tengerén,
Szívét tépdesve száguldozta át
Az örvényt meg az éjszakát?!
Én voltam az a dacos férfi, én,
Ki egykor az egeket döngetém,
És a világot tettvággyal teli,
Újjá véltem teremteni?!...
Mintha kiégtem volna teljesen,
El-eltünődöm szenvedélytelen;
Fölöttem hideg téli csillagok...
Vihar voltam, most csend vagyok.
|
