Tartalom

Bevezetés

Sok puffogó frázist szokás igy bevezetőül elsütni a társadalomról, amelynek szive ezer sebből vérzik és tán egyből se úgy, mint a kártya-ütötte sebből. De mi rögtön rátérünk a téma velejére és sorra vesszük a kártyások különböző fajtáit: a nagyjátékosokat, a hazárdokat, a professzionátusokat és a közönséges csalókat, akik közt éles különbséget kell tenni. Lesz itt néhány olyan részlet, amiről másutt is irtunk már, de azért reprodukálnunk kell, hogy egységesen hü és teljes képpel szolgálhassunk. Óriási összegeket szánhat persze játékra az, aki egyébként korrekt férfiu. Vannak aztán olyanok, akiknek számára a kártya, sőt egyéb játék is, valóságos professzió és életcél. Többé-kevésbbé a játéknyereség az exisztenciájuk alapja, de anélkül, hogy hamisjátékosok lennének. Ám mindig nyernek, mert a játék gyakorlott kultiválói ab ovo előnyben vannak a dilettánsok fölött. Akadnak még - tán sűrűn is - a jobb és a legjobb körökben banktartók, akik a szezón alatt fürdőkben, vasutakon szerveznek kompániát, vagy épp egy-egy kis játékbankot állitanak föl, télen pedig a magánlakásukon folytatják a mesterséget. De ezek még nem hamis kártyások s általában csak maguk közt játszanak, a nyilvánosság kizárásával; olyan helyeken, ahova a rendőrség igen ritkán tud alkalmas pillanatban bejutni. Ami egyébként nem valami nagy szerencsétlenség, mert ha mágnások vagy tőkepénzesek néhány ezres erejéig megkoppasztják egymást, a társadalom rendje végre is nem igen szenved miatta. Kétségtelen azonban, hogy ezeken a helyeken is nem egy "családi élet boldogsága" omlott össze s nem egy "reményteljes élet" lelte ott a korai romlását. Külföldön a rendőrség csaknem mindenütt héjja-szemmel lesi az elegáns banktartókat. Budapesten alig müködnek. A játék előkelőnek vélt művelését klubbok, kaszinók veszik át itt. A commercejáték mellett a legképtelenebb hazárdjáték is vigan folyhat társasköreinkben.