Macskazene, fáklyászene, szerenád,

avagy közösségi büntetések és elismerések

GELENCSÉR JÓZSEF

Bevezető

A szerenád (olaszul serenata, spanyolul serenada) kifejezés éjjeli zenét jelent. Az egyes közösségek egy-egy kiváló személyiség

tiszteletére; az udvarló legények szerelmüknek; az iskolából búcsúzó diákok tanáraiknak adtak éjszaka, szabad téren, a megtisztelt háza előtt vokális vagy instrumentális zenét. Eredete a lovagkori trubadúrok idejéig vezethet vissza. Napjainkban önálló műfajként a hangversenytermekben hangzik fel, mivel a legnagyobb

zeneszerzők közül számosan (pl. Haydn, Mozart, Brahms) alkottak szerenádot fúvós vagy vonós hangszerekre.1

A fáklyászenét, illetőleg a fáklyásmenetet egy állandó vagy alkalmi közösség valamely arra érdemes, ünnepelt személyiségnek

adta, tisztelete jeléül. Ugyanígy lehetett valamilyen jelentős eseményt, eredményt is ünnepelni fáklyászenével. Lényege az volt,

hogy a nagyobb létszámú menet sötétedés után, a jelképes értelmet hordozó fénnyel, fáklyákkal, és általában zenével vonuljon. Kiemelkedő személyiség esetén az ünnepelt elé, tisztségviselése vagy szállása helyére, épületéhez. A fáklyásmenet eredete az

ókorban kereshető, de nagy korszaka a 19. századra esett.

A macskazene egy közösség hangos és disszonáns éjszakai álszerenádja. Vagyis a szerenád ellentéte, melynek során a közösség valakit büntetett, vagy a közösségi normák betartását kívánta

kikényszeríteni. A fáklyásmenet ellentétének is tekinthető. Más

megfogalmazással a „macskazene – füttyekből, miukkolásból,

fazekak, stb. összeveréséből, hamis zenei hangok vegyülékéből

*

1 Pallas Nagy Lexikona XV. Budapest, 1897. 637. p., Révai Nagy Lexikona 17. Budapest, é. n. 557. p.

*

álló zene, melyet valakinek a bosszantására vagy az elégületlenség kifejezésére adnak, rendeznek éjjel, az ablaka alatt.”2

A szerenád, a fáklyászene/fáklyásmenet és a macskazene alaposabb fogalmát, kutatását, elterjedtségét, típusait, konkrét eseteit, a rájuk vonatkozó jogforrásokat, a joggyakorlatot korábbi

tanulmányaimban részletesen ismertettem.3

Mind a szerenádot, mind a fáklyászenét/fáklyásmenetet, mind

a macskazenét a jogélet, a jogi kultúra részének is tekintem,

mindhármat a jogszokások közé sorolom. Mindhárom elterjedt a

Kárpát-medencében, sőt azon túl, szerte Európában, illetőleg

azon kívül. Végső soron mindegyik jogkövetkezményként jelent

meg, a szerenád és a fáklyászene pozitív tartalommal, elismerésként,

a macskazene pedig joghátrányként, szankcióként. Ez a

főszabály, mert a szerenád kivételesen válhatott joghátránnyá, a

macskazene pedig – különösen határainkon kívül – szolgálhatta

az elismerést, jelenthette az előnyt. A három jogszokás mindezek

miatt is közel áll egymáshoz, ráadásul ugyanazt a személyt akár

hónapokon, sőt napokon, esetleg perceken belül, egymás után

érhette pozitív és negatív előjelű jogkövetkezmény.

A három jogszokás normák létének, betartásának, megfelelésének, a normakövető magatartásnak vagy a normaszegésnek

következményeként jelent meg. Ezek a normák, magatartási szabályok lehettek, amelyeket isteninek, egyházinak, általános emberinek tartottak, lehettek egy rendi, társadalmi rétegé, egy tágabb vagy szűkebb települési közösségé, egy korosztályé, azon

belül egy csoporté, vagy valamely politikai irányzaté. Kiemelkedő, de legalább általános szinten ezek betartói, a jogkövető magatartást tanúsítók, illetve megsértői, a jogszegő magatartást mutatók a szűkebb vagy a tágabb közösség ítélete, szervezése nyomán

részesültek a három jogszokás valamelyikében. Mindhárom jog-

*

2 Pallas XI. 1895. 764. p.

3 Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fákláyszene. Alba Regia. Szent István

Király Múhzeum Évkönyve, (45.) 2016. 375-435. p. Gelencsér József: Macskazene

Ybl Miklós lakásánál. Közép-európai Közlemények, 2016. 2. sz. 154-167. p.

*

szokás egy cselekménysort foglalt magában, mely a kialakult

megítéléstől a jogkövetkezmény végrehajtásáig terjedt.

Szokás, jogszokás, szokásjog

Egy társadalomban valamennyi rétegnek megvolt a maga sajátos, gazdagabb vagy szerényebb kultúrája. Ennek részét képezték a szokások, azon belül a jogszokások, melyek jelentős mértékben a hagyomány útján öröklődtek. Az egyén beleszületett a

kisebb, illetve nagyobb közösségekbe, gyerekkorától ránevelték

a szokásokra, köztük a jogszokásokra, illetve növekedve, idősödve megfigyelte, elleste, megtanulta azokat. Aki később került egy

közösségbe, az e téren hátránnyal indult, és ezután volt kénytelen a társadalmi együttélés helyi szabályait, szokásait megtanulni. Az átörökítés jelentős mértékben a szóbeliség révén történt.

Bár a társadalom rendszerében minél magasabb szintű rétegről

volt szó, illetve minél inkább közeledtünk napjainkhoz, annál

nagyobb szerepet kapott az írásbeliség a jogi normák megismerésében.

Az egyes rétegek jogi kultúrájának ugyanis részét képezték az

állam különböző szervei által alkotott jogforrások (beleértve

ezúttal a szokásjogot is), valamint az azoktól részben eltérő népi

jogszokások, a népi jog. Az utóbbiak betartására az adott közösség ügyelt, a közösségi normák megszegőivel szemben társadalmi kényszert, közösségi büntetést, szankciót alkalmazott. A széles értelemben vett parasztság körében ezek a közösségi, vagyis

közvélemény-büntetések egy rendszert alkottak, bár nem teljesen koherenset, legfeljebb a koherens felé mutatót. A legenyhébbtől a legszigorúbbig terjedő – igaz koronként és közösségenként részben változó – rendszert. Vélhetően a többi társadalmi rétegnél a közvélemény szankciók rendszere részben hasonló, vagy lehet, hogy kevésbé differenciált volt. Az utóbbi esetben a szankciók nyilván kevésbé, vagy semennyire nem alkottakrendszert, nem voltak rendszerszerűek.

Amíg a közösségi szankciókat, a joghátrányokat a vizsgálódást végző tudományterületeknek köszönhetően jól ismerjük, addig igen keveset tudunk az előnyös joghatásokról, azaz a pozitív tartalmú jogkövetkezményekről.

Amennyiben ezekről kívánunk ismeretet szerezni, úgy a jogszokások fogalmából kell kiindulni. Kiss László közigazgatási

jogász, a jogforrások kutatója nyomán mondhatjuk, hogy a szokásjog mellett a jogszokás is a jogélet ősrégi ténye.4 Visegrády

Antal, a jogbölcselet művelője a jogszokást egyrészt a társadalom

tagjainak jogi jellegű szokásaiként, másrészt a jogalkalmazó gyakorlat szokássá válásaként határozta meg.5 Mezey Barna jogtörténész megfogalmazása szerint a jogszokás a szokások sajátos, a

jog határán fekvő csoportja. A jogszokás végül is jogpótló szokás,

mely a mindennapi élet sürgős és okvetlen szabályozásra váró

igényét rendezi. Több mint a szokás, mert kikényszerítő erő áll

mögötte, amely meghaladja a közmegegyezést. Ám nem tekinthető szokásjognak, mert a közhatalmi kényszer hiányzik mögüle.6

Más megfogalmazással a jogszokás a jog egy meghatározott, az

ősi jogrendszerből örökölt, a feudális-rendi társadalomban létrejött jelentős területe, mely a szokás és a hivatalos jog határterületén egzisztált. Az általa szabályozott életviszonyok fontossága

működtette a közösségi kényszert, mely a szabályoknak jogi jelleget adott. A jogszokás betartása a közösség meggyőződésén

nyugodott. Főképp a hivatalos jog által nem szabályozott életviszonyokra vonatkozott illetve szívóssága révén azzal időnként

rivalizált.7 Bónis György jogtörténész óvatos megfogalmazásában

jogszokás alatt a jogi tartalmú vagy jelentőségű, a kis közösségekben érvényes szokást értette, melynek legnagyobb jelentősége a feudalizmusban volt. A kapitalizmus időszakának egyre részletesebb és a jogegyenlőségen alapuló szabályozása háttérbe

*

4 Kiss László: Dilemmák a közigazgatási jog jogforrási rendszerének „határain”. In:

Magyar Közigazgatási Jog (szerk.: Ficzere Lajos). Budapest, 1998. 63-64. p.

5 Visegrády Antal: Jogi alaptan. Pécs, 1996. 12, 15-17. p.

6 Mezey Barna: Magyar jogtörténet. Budapest, 2007. 30, 31. p.

7 Mezey Barna: Szokásjog és szokás határán: jogszokások. In: Jogi néprajz, jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történettudományok köréből (szerk.: Mezey Barna – Nagy Janka Teodóra). Budapest, 2009. 25.p

*

szorította. A jogszokás a nép jogi felfogásának kifejezője volt, a

hagyomány részét képezte.8

Tárkány Szücs Ernő hosszú meghatározást adott a népi jogszokásra illetve ahogy ő nevezte a jogi népszokásra. Ezen az emberi magatartást befolyásoló, nem az állam, az egyház vagy egyéb

országos szervezet vagy hatalmat gyakorló személy által alkotott

és kikényszerített, hanem a társadalom különböző kisebbnagyobb közössége vélt vagy létezett autonómiája alapján a

többség közmeggyőződését kifejező, a tényleges gyakorlat folytán belülről kifejlesztett, megtartott és átöröklött, az emberi társas viszonylatokban, a személyek, az anyagi kultúra és a közügyek tárgyában (az életviszonyokban) jelentkező érdekek

egyeztetésére szolgáló, megtiltást, megengedést vagy megparancsolást tartalmazó, kötelező és hagyományos eszközökkel a társadalom részéről kikényszerített szabályt értett.9

Közvélemény-büntetések

Különösen az utóbbi megfogalmazásból érzékelhető, hogy

amiként a többi társadalmi norma egy része, különösen a jog

esetében, úgy a népi jogszokásoknál is létezett a három szerkezeti alkotó elem: a hipotézis, a diszpozíció és a szankció. Annál is

inkább, mivel a közösség joga a szó legszorosabb értelmében jog

volt. E jogterületre pedig a jogszokás kifejezés használatos.10

Visszatérve a három szerkezeti alkotó elemre. A hipotézis a

magatartást jelölte, írta le. A diszpozíció a magatartást megengedetté, kötelezővé vagy tilossá nyilvánította. Végül a szankció a

normasértés esetén alkalmazott hátrányt jelentette. Közismert,

hogy harmadik elemként már hosszabb ideje jogkövetkezményről szólunk. Ennek egyik, gyakoribb formája a szankció, a negatív

8 Bónis György: Jogszokás. In: Magyar Néprajzi Lexikon (főszerk.: Ortutay Gyula).

Budapest, 1979. 685-686. p.

9 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest, 1981. 41. p.

10 Mezey Barna: i.m. 23. p

vagy hátrányos jogkövetkezmény volt. Azonban a jogkövetkezmény előnyös is lehetett, amire a tudomány a pozitív jogkövetkezmény kifejezést használta. A népi jogéletben is a hátrányos

jogkövetkezmények mellett léteztek az előnyt, elismerést, dicséretet, jutalmat hordozó jogkövetkezmények.

Szendrey Ákos és Angyal Pál munkáinak számbavételével

Tárkány Szücs Ernő az enyhébbtől a súlyosabb felé haladva a

közvélemény büntetések alábbi formáit különböztette meg:

1. kapcsolat megszakítás, kinézés, kimuzsikálás, kitáncoltatás, kivezetés, kitessékelés, kiközösítés;

2. megszólás, kiszólás, kibeszélés, szóbakerülés, hírbekerülés, kikiáltás, kiéneklés;

3. csúfolás;

4. szitok, átok, eskü;

5. eltemetés;

6. testrész külsejének megváltoztatása;

7. charivari, macskazene, zángó, csatrangolás, kikolompolás, didergés;

8. tuskóhúzás, bakfazékdobálás;

9. megkövetésre kényszerítés;

10. megfélemlítés;

11. népi ítélet.

Végezetül külön megemlítette az önbíráskodást és megboszszulást.11 Nagy Janka Teodóra mindezt a megszégyenítéssel és a

megbecstelenítéssel egészítette ki, illetőleg utalt az ezekkel kapcsolatos kategorizálási problémákra.12 A magam részéről a kivételesen előforduló szemkiszúrást, füllevágást, énekre kényszerítést, továbbá a közösségi verést valamint a táncra kényszerítést

is ebbe a körbe sorolom.13

*

11 Tárkány Szücs Ernő: i.m. 787-796. p.

12 Nagy Janka Teodóra: A „Janus arcú” megszégyenítő büntetések. (Vajna Károly

emlékezete) Börtönügyi szemle, 2012. 2. sz. 83-86. p.

13 Gelencsér József: „Őseink szokásait követtük…”(Jogtörténet, jogi népszokás, művészet). Székesfehérvár, 2014. 49-162. p. Gelencsér József: Macskazene Ybl Miklósnak. Honismeret, 2016. 1. sz. 173-196. p

*

A magyarországi társadalom különböző rétegei a korábbi századokban szokásaik, jogszokásaik, a rájuk vonatkozó szokásjog

és más állami normák szerint éltek. A normaszegés valamennyinél, így a parasztságnál, a népnél szankciókkal járt. A hátrányt

jelentő jogkövetkezmények, a szankciók mellett azonban a parasztságnál is alkalmazták a pozitív tartalmú, előnyt, elismerést

hordozó jogkövetkezményt. Ám úgy tűnik, ezekkel kevésbé élt a

nép, természetesnek vette a normák betartását. Ahogy az állam

alkotta jogban, úgy a népi jogéletben is, a hátrányokhoz képest

messze kevesebb volt az előnyt nyújtó jogkövetkezmény. Nem is

alkottak ezek olyan rendszert a parasztságnál, mint a közvélemény büntetések. Célszerűbbnek tűnik a pozitív jogkövetkezmények soráról beszélni.14 Természetesen itt is megfigyelhető volt a

falvanként, tájegységenként illetve koronként meglévő bizonyos

mértékű változatosság.

Előnyt hordozó jogkövetkezmények

A hagyományos paraszti társadalom minden tagja a közösség

folyamatos ellenőrzése alatt állt. A kontrollnak pedig természete,

hogy szinte kizárólag bírál, elmarasztal, szankcionál, melyhez

képest alig dicsér, kevés elismerést fogalmaz meg. Ez szintén azt

eredményezte, hogy a népi jogéletben nem alakult ki a pozitív

tartalmú jogkövetkezményeknek olyan skálája, rendszere, mint a

negatívoknak, a büntetéseknek. A pozitív tartalmú joghatások

esetében nem csak a teljesebb rendszer hiányzik, hanem a koherencia is.

A pozitív tartalmú jogkövetkezmények hatása áttételes,

nem olyan közvetlen és erőteljes, mint a szankcióké. Az alább

következő felsorolásból megállapíthatóan egyaránt lehet erkölcsi

és anyagi jellegű.

A nép, a szélesebb értelemben vett parasztság körében a következő előnyt hordozó jogkövetkezmények voltak megfigyelhetők:

*

14 Egyes német kutatók a közösségi büntetéseknél azok sorát említették.

*

az általános, széleskörű szóbeli véleményalkotás, megítélés: jól köszönő gyerek, illemtudó leány, ügyes menyecske,

takarékos asszony, szorgalmas, megbízható vagy becsületes ember, dolgos személy, istenfélő személy;

2. módos embernek minősítés: földeket szerzett, szép házat

épített, szép állatai vannak;

3. kalapemelés az arra érdemesnek;

4. vezető szereppel megbízás a munkákban, vallásos szokásokban, szórakozásban: bandagazda, első kaszás, búcsúvezető, első legény, első leány, bíró és bíróné a szüreti felvonulásban;

5. szélesebb körben terjedő, faluhatáron túli hírnév: híres leány, híres legény, erős legény, jó táncos, jóhangú énekes;

6. szerenád az arra érdemes személynek, lánynak, dalba kerülés vagy kiéneklés;

7. megtisztelő feladatra felkérés: Mária-leány, zászló leány,

zászlós legény, bálban pénztárosi szerep;

8. tisztségekre választás: a világi és egyházi igazgatásban, a

hegyközségnél, más önigazgatási szervezetben.

A paraszti értékrend elvárásainak megfogalmazása és alkalmazása a közösség részéről ezekben az esetekben az egyes emberre történt. A minősítés a közösség megbecsülését fejezte ki

egy olyan korban, mikor a becsület az egyik legfontosabb értéket

jelentette.

Jávor Kata, a társadalomnéprajz kutatója, a palóc Varsány

(Nógrád m.) 1970-es évekbeli társadalmi és tudati viszonyait

vizsgálva foglalkozott a társadalmi ellenőrzéssel. Megállapította,

hogy a normák betartását a településen a nagyon intenzív társadalmi ellenőrzés biztosította. Szólt a differenciált szankciórendszerről is. Pozitív jogkövetkezményekről ugyan nem írt, de elemezte a község értékrendjét, a különböző életviszonyokban alkalmazott normákat, azok betartását. Mindezekből pedig akár következtetést is lehet levonni az értékelést, az elismerést, a megbecsülést illetően, végső soron tehát a pozitív joghatásokról.

Bár a varsányiak értékelése inkább elítélő, mint megítélő volt. Az

értékelésnél legfőbb szempontnak az anyagi boldogulás, a csa-

láddal szembeni illetve a közösségi magatartás minősült.15 Az

egyedi példa általánosítható: a néprajztudomány a pozitív jogkövetkezményekkel nem,

ám annak alapjával, az egyes közösségek

értékrendjével annál részletesebben foglalkozott.

Jávor Kata az egész magyar nyelvterületre vetítve is vizsgálta

a magatartást és a közösségi együttélést szabályozó normákat. A

magatartási normák korcsoportokhoz vagy nemi szerephez kötődtek.

A közösség tagjai számára a hagyomány révén adott volt

a minta. A viselkedési normák szerepektől függetlenek voltak, a

kapcsolatok fenntartását és a gazdasági újratermelést szolgálták.

A normákhoz alkalmazkodás az egyéntől áldozatot követelt, amiért társadalmi kárpótlás járt. A becsület és a presztízs a pozitív

ösztönzés részei, a szégyen pedig a negatívé volt. A becsület öszszetett kategória révén átfogta azokat a magatartási szabályokat,

melyek az erkölcsbe tartoztak. Becsület nélkül nem volt társadalmi presztízs. Ez utóbbi társadalmi tekintélyt jelentett. Nem

volt teljesen azonos a ranggal, melyet a földvagyon és a család, a

leszármazás határozott meg. A presztízsnek anyagi, társadalmi és

morális összetevője volt. A társadalmi ellenőrzés, a normaszegés,

a bűn illetve a szankció részletes bemutatásra került. A szocializáció kapcsán esett szó a gyerekek jutalmazásáról, dicséretéről

és büntetésük gazdag skálájáról.16

A néprajztudomány a fentiek értelmében, kutatása során a

hangsúlyt inkább az elvárásokra, a normákra helyezte. Azok betartását és egyes szankciókat is részletesen vizsgált, de az elismeréssel, a pozitív értékeléssel járó következménnyel, hatással

igen kevéssé foglalkozott. Így ez a feladat, az előnyt, elismerést

hordozó jogkövetkezmény felmérése a népi jogélet, a népi jogszokás kutatására vár. Talán természetes is ez, hiszen a néprajztudomány által használt fogalmak, értékelések, módszerek nem

estek egybe, eltértek a jogtudomány által használt fogalomrend-

*

15 Jávor Kata: Kontinuitás és változás a társadalmi és tudati viszonyokban. In: Varsány (Tanulmányok egy észak-magyarországi falu társadalomnéprajzához.) (szerk.:

Bodrogi Tibor). Budapest, 1978. 301-348. p.

16 Jávor Kata: A „helyes élet” paraszti szabályai. In: Magyar Néprajz 8. (főszerk.:

Paládi-Kovács Attila). Budapest, 2000. 603-675. p

*

szertől, minősítéstől, metódustól, de részben még a népi jogélet

által használtaktól is.

Észlelte viszont – tőlem eltérő értelemben – a pozitív jogkövetkezmények létezését Nagy Janka Teodóra. Utalt rá, hogy a

népi jogéletben a közvélemény büntetés, mint negatív jogkövetkezmény mellett, a jogérvényesülés során pozitív joghatás is lehetett. Így pl. a nevelés, a szocializáció révén.17

A nemesi minta

A paraszti közösségek pozitív jogkövetkezményei, különösen

a hírnév kapcsán érdemes néhány mondatot szentelni a kiváltságos rétegek hatásának. A magyar nemesi családok büszkén emlegették, hogy nekik hírük, nevük van. A számtalan példából csak

néhányat említek.

Balassi Bálin (1554-1594) költő és végvári vitéz magatartása

ellen 1578 januárjában Selmecbánya város tanácsa tiltakozott.

Balassi ugyanis Vihnyefürdőn a bányabíró szolgáját megverte, a

tanácsot pedig durva kifejezéssel illette. A származására büszke

Balassi Selmec polgárait úgy minősítette, mint „kiknek hírneve

alig jutott túl azon háznak küszöbén, melyben laknak”. Vagyis,

vele ellentétben nincs hírük.18 Balassi egyik legismertebb költeményében, az Egy katonaének in laudem confiniorum címűben,

az 5. versszakban a végbeli vitézek tetteiről szólt, mindarról,

amit a jó hírükért cselekedtek:

„Az jó hírért, névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,

/ Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak,

/ Midőn, mint jó sólymok

mezőn széllel járnak, vagdalkoznak, futtatnak.” 19

Ugyanebben a korban, a 16. század második felében a főúri

várkastélyok, nagyobb udvarházak nem csak egyetlen házaspár-

*

17 Nagy Janka Teodóra: i.m. 80. p.

18 Kőszeghy Péter: Balassi Bálint élete. In: Balassi Bálint és kora. Budapest, 1994. 21-

22. p.

19 Balassi Bálint és a 16. század költői. Budapest, 1979. I. 149-151. p.

*

nak jelentettek otthont, hanem egész sereg nemesi ifjúnak és

leánynak voltak nevelő iskolái. Minél több ilyen „atyafi” élt valamely főúri családnál, minél több ifjú és leány nevelkedett házukban, annál nagyobb volt a család híre és tekintélye.20

A kiváltáságos Jászkun kerületbe tartozó Jászkisér 1746. évi

statutuma, vagyis helyi törvénye megengedi, hogy a „jó Vitéz és

jóságos cselekedetű ember valami jutalmat kereshessen”.21 A

jutalom keresése, azaz megszerzése többféleképpen értelmezhető.

Vélhetően beletartozott ebbe a közösség általi elismerés, díjazás is.

A 19. század közepén az alkotmányosság bástyái közé beemelt jobbágy-parasztság

a viselkedéstől a viseletig számos elemében igyekezett követni a nemesi mintát,

így a magatartást és annak értékelését is – a maga értékrendje, ízlése által némileg

módosítottan. Természetszerű, hogy vágyott a közösségen belüli,

sőt az azon túli hírnévre, elismerésre.

Más társadalmi rétegeknél

Szilágyi Miklós írta, hogy a Tárkány Szücs Ernő által felsorakoztatott közvélemény-büntetések egy része a középkori városi

vagy a modern nagyvárosi társadalmakra ugyanúgy érvényes

volt, részben érvényes ma is, mint a hagyományos faluközösségekre. Ezek a büntetések nem csupán a parasztokra, hanem a

polgárokra, a munkásokra is vonatkoztak. A népi szankciórendszerhez tartozó büntetési mód jellemezte továbbá a helyi egyházi

és világi hatalom által kezdeményezett büntetési célú megszégyenítéseket is.22 Hasonló módon a pozitív tartalmú jogkövet-

*

20 Takáts Sándor: Régi magyar nagyasszonyok. Budapest, 1982. 9-12. p.

21 Bánkiné Molnár Erzsébet: A jogi gondolkodás és a társadalmi normák változásai a

18. század első felében a Jászkun kerületben. In: Szokásjog és jogszokás I-II. Jogi

kultúrtörténeti és jogi néprajzi tanulmányok. (szerk.: Nagy Janka Teodóra). Szekszárd, 2016. 13-31. p.

22 Szilágyi Miklós: A bűn és büntetése. In: Magyar Néprajz 8. (főszerk.: Paládi-Kovács

Attila). Budapest, 2000. 730. p.

*

kezmények megvoltak a rendi és a polgári társadalom egyes rétegeinél, így többek között a nemességnél, a honoráciorértelmiségnél, aztán városon is, úgy a lelkileg vagy politikailag

érzékenyebb fiataloknál, mint a megfontoltabb polgároknál, a

művészvilágban, vagy a céhes illetve ipari munkásoknál. Néhány

pozitív jogkövetkezmény az utóbb említett társadalmi rétegek

gyakorlatából:

1. vivát, éljen kiáltás;

2. magasba emelés, vállon vitel;

3. érkezéskor ünnepélyes fogadás;

4. ünnepi menet, fáklyászene, fáklyásmenet;

5. kivilágítás az ünnepeltnek;

6. a megtisztelt hintójából, kocsijából a lovak kifogása, emberek általi vontatása;

7. társaságba, kaszinóba befogadás;

8. tisztségekre választás;

9. ünnepi búcsúztatás, ünnepi temetés.

A felsorolásból is látszik, hogy a nép körében élő pozitív jogkövetkezmények egy része más társadalmi rétegeknél is megjelent.

A pozitív tartalmú joghatások megbecsülést hoztak az egyén

számára, biztosabb társadalmi kapcsolatokat, jobb megélhetést,

vagyonosodást, még magasabb szintű elismerést, további előnyös jogkövetkezményt.

A különbségek

A joggal foglalkozó tudományos kutatások perifériájára szorult az állam alkotta jogszabályokon kívül eső közösségi normák,

benne a szankciók vizsgálata. Még inkább kívül esett a népi jogélet pozitív tartalmú joghatásainak kutatása. Mondhatni nem is

foglalkozott vele. Ugyanakkor ismert az a vélemény, mely szerint

a közvélemény-büntetés az állami igazságszolgáltatás alternatívája volt. Álláspontom szerint a helyzet ennél bonyolultabbnak

minősíthető. Ugyanis az állami jog szankciója esetén is büntethe-

tett a közvélemény, ha értékrendjéből ez következett. Tehát volt

párhuzamosság. Lényegében igaz ez a pozitív tartalmú joghatások esetén is.

További különbség a jogkövetkezmények terén, hogy amíg a

közösségi büntetés jobbára egyetlen cselekmény nyomán történt, addig a pozitív joghatás sokszor hosszabb időszak alatt tanúsított magatartás eredménye volt.

Mindezekkel együtt is volt létalapja a jogszokások körében a

pozitív jogkövetkezménynek. Létük, besorolásuk indokaként

párhuzamokba állítást említek. Amikor egyértelműen a közvélemény-büntetések sorába tartozik a megszólás, a kibeszélés illetve a kapcsolat megszakítás, a közösségből kizárás, akkor mindezek ellentéte a széleskörű, elismerő szóbeli véleményalkotás

illetve a vezető szerepre, tisztségre választás indokoltan tekinthető pozitív jogkövetkezménynek.

Az is elképzelhető volt, hogy a pozitív joghatás az egyén egész

személyiségének szólt (pl. becsületes személy, ügyes menyecske), de az is, hogy csak bizonyos tulajdonságainak, egy-két vonásának, amellyel a közösségből kiemelkedett (pl. jó táncos, jó hangú énekes).

A folyamat

A záró gondolatok jegyében térek vissza a szerenádra, fáklyászenére és a macskazenére, különösen az utóbbira. Korábbi

tanulmányaimban is több jogintézménynél, azaz témánk szemszögéből közvélemény-büntetésnél vizsgáltam a jogképzési, majd

az alkalmazási folyamatot, aztán az utóhatásokat és mindezek

főbb állomásait. A változás folyamatában különösen a következő

elemek jelentek meg: szokás, jogszokás, szokásjog, törvényi illetve rendeleti szabályozás, hatályosulás illetve bírói praxis, hatályon kívül helyezés utáni népi gyakorlat, puszta fenyegetésként

alkalmazás, humoros formában megjelenés, művészi alkotások-

ban megformálás, forradalmak illetve háborúk esetén történt

szélsőséges alkalmazás.23 A szerenád, a fáklyásmenet és a macskazene esetén azonban a vázolt folyamatnak csak bizonyos elemei lelhetők fel, azok is leginkább a macskazenénél.

A charivari a középkorban, Nyugat-Európában megtisztelő

eseményt jelentett, mely a házasságkötéshez kapcsolódott. Aztán

viszonylag gyorsan közvélemény-büntetéssé vált, főleg erkölcsi

normák sértése esetén. Hosszú időn át így is funkcionált, hogy

aztán a 20. században a tengeren túl tréfás eseménnyé váljon,

éppen a lakodalomhoz kapcsolódóan.

Nálunk is szokás illetőleg jogszokás volt századokon át, szokásjoggá alakulásának inkább hazánkon kívül voltak jelei. A népi

jogszokást korlátozó, szankcionáló tételesjogi szabályozás Magyarországon nem kifejezetten a macskazenélésre, hanem szélesebb körű, általánosabban megjelölt elkövetési magatartásra,

védendő tárgyra szólt. A népi gyakorlatban azonban folyamatosan tovább élt. Büntető jogszokásként nem csak a parasztságnál,

hanem más társadalmi rétegeknél is alkalmazásra került. Az erkölcsi normák megsértése mellett igen jelentős számban politikai, kisebb mértékben gazdasági okból is alkalmazták. Különösen

a hosszú 19. század folyamán az éleződő vagy feszült politikai

szituációkban volt látványos és hatékony eszköz. Megélhetési

gondok sora vagy a rossz életminőség indukálta a gazdaságiszociális célzatú macskazenét. Egyébként az utóbbi kettő szűnt

meg hamarább, az erkölcsi okból keletkezettek éltek legtovább. A

jogszokás hazánkbeli és azon kívüli gyakorlásának szankciós

jellege esetén is részét képezte a humor, mely sokszor bárdolatlan, alpári vagy szexuális volt. A hírlapi és a szépirodalomban

szintén az élcelődési lehetőségek, a humoros előadásmód révén

nyert teret.

23 Gelencsér József: i.m. 2014. 157. p.

*

KULTÚRA-ÉSTUDOMÁNYKÖZISÉG

A JOGI NÉPRAJZ ÉS A JOGI KULTÚRTÖRTÉNET METSZETÉBEN

A VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus

(Pécs, 2016.augusztus 22-27.)

Jogi néprajz, jogikultúrtörténet szimpózium előadásai

Tartalomjegyzék

Köszöntő (Berke Gyula).......................................................................................... 7

Bevezetés (Nagy Janka Teodóra – Mezey Barna).......................................11

Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun szabadság a helyi társadalom

szokásjogi viszonyaiban és jogi kultúrájában..............................................15

Bárth János: Kölcsönzés, adósság, kamat Jankovácon

a XIX. század első felében.....................................................................................27

Bódiné Beliznai Kinga: A főispáni beiktatás díszes külsőségei.............45

Gelencsér József: Macskazene, fáklyászene, szerenád,

avagy közösségi büntetések és elismerések ..................................................63

Herger Csabáné: Végrendelkezési szokások Pécsett

az Osztrák Polgári Törvénykönyv uralma alatti években.......................77

Homoki-Nagy Mária: A három Dóczi végrendelete...................................93

Horváth József: Az 1848 előtti győri árvairatok

(Acta Orphanalia) jogtörténeti forrásértékéről.......................................111

Kajtár István: Hegyközségek jogtörténeti szemmel ...............................129

Kováts István: A középkori és kora újkori vesztőhelyek régészete...137

Mezey Barna: Szankciók és végrehajtók a jogszokások világában..157

Nagy Janka Teodóra: Adatok a jogi kultúrtörténeti, jogi néprajzi

kutatások legújabb eredményeihez egy új forráscsoport

(Digital Database of Folk Law: DDFL) tükrében .....................................171

Varga István: Gyermektartási perstratégiák a két háború

közötti Magyarországon...................................................................................183

Völgyesi Levente: A valláserkölcs és a jog határterületének

néprajza...................................................................................................................199

Fotók a konferenciáról.......................................................................................207

Summary .................................................................................................................211

Content.....................................................................................................................215

https://mek.oszk.hu/18900/18930/18930.pdf