Eugéniusz:

Létrontás vagy javítás -

Egymondatos szabad ötletek -I



Nagy Életminőség Jenciklopédia

Ami az/egy ember hatalmában áll,

magának/másnak ártani/használni

Témakörök és gondolatcsírák gyűjtése



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok



Szabó Lőrinc:

Gyengeség

Csak egy kicsit voltam becsületes,

csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,

csak egy kicsit próbáltam igazi

szeretettel szólni, segíteni,

csak épp elkezdtem, s máris visszavág

s ellenem fordul a legjobb barát.

.

Csak épp elkezdtem... Gondoltam: ez az

ember erős, az egyetlen igaz,

ez az egyetlen, aki keresi

és elbírja és hasznát is veszi,

hasznát annak, amit mindenki tud

s amit elrejt előle a hazug.

.

Arra gondoltam, hogy szeretem,

hogy megtisztítom, megkétszerezem

az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,

s arra, hogy ő maga kért, bíztatott,

ő akarta... És szólni kezdtem... És

egyszerre kiderült a tévedés:

. 

kiderült, hogy itt is hazudni kell,

hogy az igazat ő se bírja el,

és hogy az elszánt hízelgő, aki

a háta mögött csak kineveti,

az nemes neki, az bölcs, az barát,

én meg irígy vagyok, vagy még kutyább,

. 

még gonoszabb... Mi lelt? - förmed reám,

az árulóra, s látom, az agyán

hogy ömlik el a fájó, megriadt,

tiltakozó s gyanakvó indulat:

- Mi lelt? Már te is?... - és szavain át

szinte robban a sértett hiúság.

. 

Borzadva nézek a szemébe, és

mosolygok és dadogok: - Tévedés,

félreértettél... És már hazudok,

hazudok neki, csűrök-csavarok:

mentek valamit, őt és magamat

és szégyenkezem mindkettőnk miatt.

Szabó Lőrinc:

Kár

Kár elrontani, kár,

buta kis életünket,

úgyis ritka az ünnep,

úgyis jön a halál.

Mind, ami konc, ami érdem,

ami lehet, be kicsi!

Maga az ember, ahogy van,

túlhitvány valami.

Sír bennünk az igaz szív

s épúgy sír a komisz;

kár, hogy túlsokat ártunk

fölöslegesen is.

Pénz, hiuság, becsület: mind

szánalmas csatatér,

s csábit a szó, hogy a lélek

nyugalma többet ér.

Csábit a szó, de a béke

ahogy jön, megy is a perccel;

(könnyü annak,

aki helyett más a gazember!)

Tűnik a perc, s az örök föld

bestiái miatt

meggyűlöljük az égi

prédikátorokat.

Kár elrontani, mégis

rontjuk az életünket,

pedig ritka az ünnep

s úgyis jön a halál.

Küzdünk, sírva, vagy árván,

mint kit a cél megúnt,

s mindegy a cél, az eszközökért

együtt lakolunk.

*

p 1

p

p Aki a hízelgőt tartja barátnak, aki hülyeségre biztatja,

p téves pályán tartja, de a fájó igazmondót ellenségnek veszi…

p

p A szabadidős/vasárnapi vallásgyakorló, egy önáltató

p álszent, de aki legalább közvetve buzgón hódol az erény előtt

p

p A lelkes: éjt is nappallá téve, így életét is megrövidítve

p pont délibábot, a csalfa ábrándot, hamis vágyakat kergető

p

p Aki már semmiért nem tud igazán lelkesedni, langyos,

p vagy éppenséggel a káros szenvedélyének a krónikus betege

p

p A jelenlétből menekülő, az itt és most-ból mindig hiányzó,

p az általa elképzelt szép múltba fájón elvágyódó („nosztalgia”)

p

p A szellemi/lelki köldökzsinórt gyáván nem elvágó:

p a holtáig gyámság alatt maradó örök kiskorú, infantilis

p

p Aki olyan, mintha csak egy átutazó, nézelődő

p turista lenne még a saját hazájában, a szülőföldjén is…

p

p Aki önként megy gyökeret vágva egy nagyobb (fekete)

p kenyérért a számkivetésbe/száműzetésbe, messzi idegenbe

p

p A keblén, felengedve őt megmaró mérges kígyót melengető,

p de a segítő kézbe meg beleharapó, a barátait magától elvadító

p

p A verembe esve nem segítségért kiáltó, de oda berendezkedő,

p és azt ő magának egyszer s mindenkorra „otthonná” varázsló…

p

p Kártya- és légvárakat építgető önáltató, önbecsapó,

p akinek a profi segítője, pszichiátere még lakbért is kap…

p

p

p 2

p

p Aki partra vetett vergődő halként nem éltető közegébe,

p a vízbe lubickolni vágyó - de csak egy kis simogatást váró

p

p A kevesebb jóval több lenne: így a sok helyett semmi:

p mert túl sokat akar a – tolvaj - szarka, de nem bírja a farka…

p

p A bevallatlan kis hazugságból induló lavina temeti maga alá,

p így lesz belőle egy akár véglegesen hitelvesztett erkölcsi hulla

p

p Ordas, ocsmány hazugságát bocsánatos/mókás

p kis füllentéssé megszépítő, átmaszkírozó ravasz Eufémia

p

p Aki bagatellizálja az abortuszt, kaparásnak stb. mondja,

p majd jön a drámai rádöbbenés: bűntárs volt: magzatgyilkosság…

p

p Akinek nem túl drága a neki véges, egyszeri életideje:

p ő a gumicsonton rágódó, a hiábavalóságok után kajtató stb.

p

p Aki időrablóknak, energiavámpíroknak nyit ajtót

p és terít is meg, és így még udvariasan marasztalja is őket…

p

p Alvó harci házőrző cerberust, vérebet piszkáló, ingerlő,

p az oroszlán bajuszát cibáló, provokáló bajkereső és találó…

p

p Akinek a potyázó élősködő, a szesztestvér,

p vagy az ezer Arckönyv ismerős stb. az ő „jó barátja”

p

p Aki csak a bajban döbben rá, hogy neki csak álbarátai voltak,

p ha például balszerencse nyomorítja és hitelhez kezeseket keres

p

p Egész életében a napi betevő falatért kolduló, tarháló,

p kéregető, pumpoló örök segélyezett ön-leselejtező ember…

p

p Aki teknőcként, lajhárként, csigaként mi másban,

p mint futásban versenyez pont a nyúllal, majd leértékeli magát…

p

p A borítékolt papírforma miatt

p az ellenfelét lenéző, önhittség miatt vesztő…

p

p Ő már előre iszik, sőt vedel a medve bőrére,

p de ittasan meg majd az anyamedve falatozik belőle…

p

p Ő soha nem rögtönöz, improvizál: nem kockáztat,

p a bemagolt szöveget csak ismételgető papagáj, szajkó

p

p x

Szabó Lőrinc

A szörnyeteg városa

A nagy bérház, ahol lakunk,

nem palota;

álmomban láttam: ez a ház

nagy kőkoponya.

Koponya, egy gonosz óriásé,

halott üreg;

az teszi benne temetővé

a lelketeket.

Ez a ház fej volt valaha:

az óriás

meghalt, de a feje itt maradt

és ránk vigyáz.

A vénség egyre töri-nyúzza

a rossz koponyát,

s mi benne élünk, mint a dögben

a paraziták.

A nagy bérház, ahol lakunk,

nem palota.

Mint a halott szörny szeme, villog

mindenik ablaka.

A kapu a száj, a fekete száj,

ahogy megmerevedett;

a régi száj eszi-köpi

az embereket;

s bent, mint a régi sok tekervény,

futnak a folyosók,

és azt is láttam, hogy születik

örökké újra a csók,

a halottban, halottak helyén

új élet hogy születik:

láttam magunkat, a régiek

kisérteteit!

És elborzadtam: nem csoda, hogy

e nagy labirint

annyi bűnt présel össze, annyi

emberi kínt,

hisz féregként nyüzsgünk a multban

s éljük mind, ami volt,

s folytatjuk a rablást, szégyeneket,

üzletet, alkoholt,

gyilkos kést, járványt, pénzek és

párzások piszkait,

a kihasznált nyomort, amely

mindent lealjasít:

újra éljük a szörnyeteget,

az óriás időt,

s amit csak kitalált, az egész

pokoli agyvelőt.

Szörnyű álom volt látni, milyen

ez a nagy rovartanya

és végig az utcákon a többi

vigyorgó csontpalota,

és sorra nyíltak az óriás

koponyák üregei,

s egy hang szólt: – „Átkozd meg a várost

s menekülj a szabadba, ki,

menekülj a hegyekbe, mezőkre s ott

a tiszta ég alatt

mindent előlről kezdve építsd

új városodat:

építs új várost és idézd

az új istent, aki

jön és vihara csákányaival

a multat szétveri!”

Szabó Lőrinc:

VANG-AN-SI

– Hiába! – hallotta ezerszer

Sen-Tszung, a sárkánytrón ura.

– Nincsen remény! – és ijedten nézett

a remete Vang An-Si-ra.

– Jobb nem tudnod, hogy mi van ott kint! –

dörögte három ezredév

és a Tanácsban csak a szent bölcs,

Vang-An-Si rázta a fejét.

Fejét rázta, és így kiáltott:

– De! tudd meg! s felejtsd soha!

Én, Van-An-Si neveltelek föl,

én és a filozófia;

most tied a trón: megcsináljuk,

mit még senki se mert, akart,

az Isten Országát a földön,

én, a gondolat, s te, a kard! –

– Császár, ne akarj tudni semmit! –

könyörgött a rémült Tanács.

– Sen-Tszung, könyörgött a szent, – tárd ki

varázstornyod négy ablakát!

– Ne, császár, ne hallgass a népre! –

– Császár, hallgasd meg népedet! –

És szólt Sen-Tszung, az ifjú császár:

– Van-An-Si, én neked hiszek! –

A torony négyfelé kitárult,

a Tanács meghajtá fejét

és Sen-Tszung, mit császár sohasem tett,

hallgatta, miért sír a nép;

a négy ablak négyfelé tárult,

és begyűjtötte mind a kínt,

mit fél Ázsia szíve néma

viharként dörgött odakint.

S a vihar feljajdult Keletről:

– Császár, nincs munka, nincs kenyér! –

– Kifoszt az uzsorás, a kalmár! –

sírt a milliótorku Dél.

– A bér! a tőke! – zúgta Észak

és Nyugat zúgta: – A papok! –

Sápadtan hallgatta a császár

a négy beszélő ablakot.

Sápadtan hallgatta a császár,

amit még nem hallott soha:

hogy a szabadság nem szabadság,

a jog az őserdők joga,

hogy a szegényt a fenevad pénz,

mint tigris a nyulat, eszi,

s a világ csak nézi a gyengét

és legfeljebb megkönnyezi.

Irtózva hallgatta a császár,

hogy átkozódnak a szivek,

hogy elsírták mind, amit szemébe

nem mondtak volna soha meg;

irtózva hallgatta a néma

mennydörgést, amit a kulik

kétszázmillió szíve vert és

az imát: – Ég fia, segíts! –

Az ablak bezárult. – Hiába!

Nincs remény! – mondta a Tanács.

– De van! – tört ki Vang-An-Si, – császár,

akard s itt lesz az új világ!

– Akarom! – szólt és megölelte

szent bölcsét Sen-Tszung: – Akarom!

Tanítóm voltál, most is az vagy,

kezedben minden hatalom! –

És Vang-An-Si dolgozni kezdett

és dolgozott tíz éven át.

Védte a gyengét, tőrbe csalta

a tigrist és a banditát.

– Pénz, műhely és bolt: az államé mind,

– hirdette, – én kereskedem,

s mint agy és kéz, mit munka termel,

elosztom becsületesen! –

Tíz évig dolgozott a szent bölcs,

büszkén, hogy amit most csinál,

ezer év múlva is csak álom

lesz más népek fiainál;

békét hirdetett s ölt nyugodtan,

ha ölnie kellett neki,

angyalok voltak katonái

s angyalok a hóhérai.

Tíz évig dolgozott Vang-An-Si

és dolgozott mindenkiért,

kétszázmillió szíve volt és

a vén világ arcot cserélt;

látta: roppant számok és tervek

bölcs kényszerben hogy építik

szerencse, önzés, bűn s örök harc

fölé az ész és a rend álmait.

Tíz év… S a szent hívta a császárt

és a Tanácsot. – Kész vagyok,

itt a művem! s az új világra

kitárta a négy ablakot.

Boldogan hajolt ki a császár,

Vang-An-Si boldogan figyelt:

köröttük a birodalomnak

kétszázmillió szíve vert.

Csend volt, mint mindig, titok és csend,

de hatni kezdett a varázs,

megszólalt kétszázmillió szív

s a titokból lett vallomás:

– Öld meg! – zúgta egy hang. Utána

égig csapott a düh s a vád:

– Öld meg! – Kit? – kérdezte a császár. –

– Vang-An-Sit, a pokol fiát!

– A bölcsek bölcsét? – A bolondot! –

– A szentet? – Ördög szentje volt!

– Hallod? – nézett a bölcsre Sen-Tszung.

– Öld meg: mindenkit kirabolt!

Öld meg! – az átok, mint a tenger

özönlött a császár felé.

– Őrültek! – kiáltott Vang-An-Si

és kilépett a nép elé.

– Őrültek! Elűztem a kalmárt!...

– A tied éppúgy becsapott!

– Bankpénz helyett … – De katonákkal

Hajtottad be a kamatot!

– Az úri tőke… – Spicliké lett!

– A papok… – Azért nincs eső!

– Munkahadsereg… – Mint a börtön!

– Jövőtök… – Ma kell, nem jövő! –

És már megint égig csapott a

vihar, tombolt az új világ:

– Most remény sincs meggazdagodni!

Császár, öld meg a bestiát!

– Őrültek! – suttogta a császár

s becsukta a négy ablakot,

s elnémult kétszázmillió szív

s az önzés újra hallgatott.

Elnémult kétszázmillió szív,

csak kettő beszéld odabent.

– Hiába! sóhajtott a császár.

– Nincs remény! – sóhajtott a szent.

– Ugye, mégis a régi rend jobb?! –

tapsolt a győzelmes Tanács.

És Vang-An-Si befalaztatta

a szent torony négy ablakát

p 3

p

p A múltbeli hibázásán rágódó, ön-marcangoló focikapus:

p bravúrral védhette volna – közben egy új, immár potyagólt kap

p

p Ő senkivel nem szoroz és nem oszt:

p se az örömöt nem dupláz, se a bánatot nem felez…

p

p „Tripla örömforrás”: saját/más öröme, de főleg más kára –

p az ostoba kárörvendő, aki így majd saját örömérzékét is lenullázza

p

p Irigy: ha elpusztul az ő tehene, dögöljön meg a másé is:

p arra már nem gondol előre, hogy így mindketten éhen halnak

p

p Aki irigykedik más sikereire: a szellemi-lelki erőit

p az önfejlesztése helyett azoknak az ócsárlására vesztegető

p

p Hagyta magát már gyerekként végleg beskatulyázni,

p így a holtáig nem fedezi fel a benne szunnyadó csodás talentumait

p

p Nem a lelki kincseit őrzi, olyanokat nem is gyűjt,

p de pénzzel mérhető értékeit, s lesz magára zárt ajtós bunkerlakó

p

p Non stop pénzét számolgató, fialtató, magához is fukar,

p a minden élvezetről lemondó, csak sóvárgó örök elégedetlen

p

p Nem színezi, de szürkíti életét/életterét, pláne, ha ez most trendi…

p Pl. az újgazdag, hagyományát szégyellő cigány: szürke ruha/lakás

p

p Akit csak a protekció repíti fel, de a maga érdemének tudja –

p majd a kegyből kiesve a kiindulószintnél is még mélyebbre zuhan

p

p Aki olyannyira nem rendeltetésszerűen használja magát,

p mint aki a mester-hegedűjével (magával) veri a falba a szögeket

p

p Szélhámosokat bevonzó: olcsón neki akár még a Lánchidat, vagy

p Napóleon gyerekkori koponyáját is el lehet adni: ő az ideális balek

p

p Hegyek vajúdnak, de csak egérke születik – sok hűhó semmiért:

p aki állítólagos előszerettei rovására alkotgatja élete Nagy Művét

p

p

p 3

p

p Aki emberként, tudósként, művészként titokzatos akar lenni -

p még palackba zárt S.O.S. üzenete is enigmatikus: titkosírás-kódolt

p

p Az egyszer volt aranykorban ő is boldog lett volna, de most…!?

p Nem fogja fel, hogy ahogy bent, úgy kint: ő teremti a körülményeket…

p

p Ő az egyetlen kivétel: neki a szerencsére bérlete van,

p el is bízza magát, pedig az köztudottan oly forgandó természetű

p

p Az ő szilárd elve, amire büszke: legyen igazság bármi áron –

p elveszítheti a barátait, sőt pusztulhat akár a családja is (Kohlhaas M.)

p

p Részeg otromba elefánt, egy tapintatlan igazmondó,

p szalonképes szadista az érző-vérző szívek porcelánboltjában

p

p Aki még önmaga előtt is hétpecsétes lakattal holtig őrzi

p az inkognitóját: sosem tudta meg, hogy ki ő, s ki lehetett volna

p

p Aki nem méri fel a mindig kicsit más, új, változó helyzetet:

p ő kétszer is tenné ugyanazt/lépne bele ugyanabba a folyóba

p

p Egy utánzó majom, aki folyton csak mások életét kopírozgatja

p mert nincs bátorsága a neki rendelt egyedi-egyéni útját járnia

p

p Egy az egyben másolná mások sikeres útját: a kudarcra önítélt

p A rest lány, aki pont a lényegben nem követi a szorgos példáját

p

p Istenített, bálványozott Mesterét mindenben követő:

p ha Ő egy rossz pillanatában a kútba ugrik, akkor még azt is…

p

p Aki mindig csak másoknak kaparja ki a forró gesztenyét,

p aki az önérdeke ellen tevőknek a bőven termő bamba diófája

p

p Aki oly hiú és hasonlítani akaró, hogy az őt ezért kínzó

p bajuszhiánya miatt a vagyona szélhámosok martaléka lesz…

p

p A testvére szerencséjét irigylő telhetetlen, aki a kincses-

p barlangban eszét és életét veszti: az neki a koporsója is lesz

p

p

p 4

p

p Egyetlen nő miatt ő ugyan nem mond le a sokezer többiről:

p neki mind, minél több kell: így egyet se ismerhet/szerethet meg

p

p Aki nem a saját – lelkéből is fakadó – szépségét őrzi, nemesíti,

p de a divatos szépségideálokhoz akarva hasonlítani elcsúfítja magát

p

p A mindent tudni akaró: tele már a feje - a hasznos helyett is -

p fölös-káros, sőt akár önveszélyes ismeretekkel, információkkal

p

p Az önbecsapó „boldog”: hátrányból nem előnyt kovácsoló,

p de még a sarat is hetykén aranynak mondó, abban dagonyázó…

p

p Bolha-elefánt: a bűnösen arányérzéketlen,

p a saját/társa botlásból már-már halálos bűnt kreáló

p

p Via elmérgesítő: aki csak olajat önt az égő, lobogó tűzre:

p a vitából előbb veszekedés, majd abból verekedés/halál lesz

p

p Aki nyugodtan/katasztrófaturistaként szemlélődik,

p minek neki is oltani, hiszen csak a szomszédod háza ég-vész…

p

p A bolond: a jégeső szőlőjében végzett pusztítása után

p a „félmunkát” magánszorgalmú bevégző, „Istent” kisegítő

p

p Az ostobán hiú holló, aki vevő a hízelgő beszédre: énekel,

p és így könnyen kiénekli a sajtot a szájából a ravaszdi róka

p

p Hamarabb megtalálna még egy tűt is a szénakazalban:

p a „vak tyúk is talál szemet” „módszerrel” hiába is keresgélő…

p

p Aki sajnálja a drága idejét: nem adja meg a módját az evésnek,

p lemond e napi örömökről: moslékot zabál, úgyis egy helyre megy…

p

p Szimultán sok dologba kap bele: nincs fontossági sorrendje,

p az első elakadás után már váltó, így végül semmit se bevégző

p

p A nagy blöffölő, aki majd nagyon hamar blamálja magát -

p a nagy hencegés utáni nagy megszégyenülés elszenvedője…

p

p x

Szabó Lőrinc:

Piszkosságok

Sokszor elszörnyedek magamtól,

hogy egy-egy rossz óra alatt

mi minden megfordul fejemben,

mennyi förtelmes gondolat;

s ha visszanézek tíz-húsz évre,

bűnökre – mennyi tévedés! –

majdnem revolvert ad kezembe

a kései szégyenkezés.

És lassan mégis belenyugszom:

ilyen voltam, hát mit tegyek?

Akárhogy bánom is ma ezt, azt,

megváltoztatni nem lehet.

És ez a megváltoztathatatlan,

amit most már vállalni kell,

azzal vezekeltet a rosszért,

hogy sohase felejtem el;

de vigasztal is, jóra oktat:

szeretni, ami emberi –

piszkosságaimból tanultam

másoknak megbocsátani.

1933.

Szabó Lőrinc –

Az álmodó halott

Elnyúlok a fűben. Aludjunk.

Én már mozdulni se birok.

Élni? – Sárba tiportak a

kalmár hadak, a nyilt, buta

és álszent terrorok.

.

Én már nem mozdulok, aludjunk –

A napot hunyt szemembe zárom.

Csontjaim vasként folynak el, –

de hozzám búvik s magába ölel

megváltó szeretőm, az álom.

.

Már egész testem benne fekszik,

egész testemben fekszik ő –

Álom! Óh, együtt lebegünk!

Óh, föld! föld! asszony! te leggyönyörűbb,

te sír, te éltető!

.

Óh, édes föld, magadba húzol,

s szállunk már, szállunk, keveredve:

felnéz az álmodó halott

s egyszerre ujra fellobog

régi, hódító, büszke kedve:

.

láng surran – megindúl s felröppen a kő!

Óh megyünk a tavasz elé,

mikor feszülő bimbók s rügyek

küldik kéjes sortüzeiket

az ég felé!

.

Óh élet! szent feltámadás!

Föld! Napfény! Mámor s hit zűrzavara!

Dicsértessék a halál, a vidám,

dicsértessék nagypéntek után

husvétom hajnala!

.

Dicsértessék a föld, s aludjunk!

Én már csak rozsdás roncs vagyok –

de vasak nőnek belőlem, csodák,

fények, s uj, büszke katonák

és szentséges diadalok!

pppppppppppppppp

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,

a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p

p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, jóélményszegényen,

p aznapi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p

p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p

p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

p az ellenséggel elbánsz majd magad is - sőt: a hasznukat veheted…

p

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p

p ?

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

p szeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…

ppppppppppppppppppppppppppp