Eugéniusz:
Létrontás vagy javítás -
Egymondatos szabad ötletek -I
Nagy Életminőség Jenciklopédia
Ami az/egy ember hatalmában áll,
magának/másnak ártani/használni
Témakörök és gondolatcsírák gyűjtése
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Szabó Lőrinc:
Gyengeség
Csak egy kicsit voltam becsületes,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak épp elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.
.
Csak épp elkezdtem... Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
ez az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.
.
Arra gondoltam, hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,
s arra, hogy ő maga kért, bíztatott,
ő akarta... És szólni kezdtem... És
egyszerre kiderült a tévedés:
.
kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő se bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irígy vagyok, vagy még kutyább,
.
még gonoszabb... Mi lelt? - förmed reám,
az árulóra, s látom, az agyán
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
- Mi lelt? Már te is?... - és szavain át
szinte robban a sértett hiúság.
.
Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: - Tévedés,
félreértettél... És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.
Szabó Lőrinc:
Kár
Kár elrontani, kár,
buta kis életünket,
úgyis ritka az ünnep,
úgyis jön a halál.
Mind, ami konc, ami érdem,
ami lehet, be kicsi!
Maga az ember, ahogy van,
túlhitvány valami.
Sír bennünk az igaz szív
s épúgy sír a komisz;
kár, hogy túlsokat ártunk
fölöslegesen is.
Pénz, hiuság, becsület: mind
szánalmas csatatér,
s csábit a szó, hogy a lélek
nyugalma többet ér.
Csábit a szó, de a béke
ahogy jön, megy is a perccel;
(könnyü annak,
aki helyett más a gazember!)
Tűnik a perc, s az örök föld
bestiái miatt
meggyűlöljük az égi
prédikátorokat.
Kár elrontani, mégis
rontjuk az életünket,
pedig ritka az ünnep
s úgyis jön a halál.
Küzdünk, sírva, vagy árván,
mint kit a cél megúnt,
s mindegy a cél, az eszközökért
együtt lakolunk.
*
p 1
p
p Aki a hízelgőt tartja barátnak, aki hülyeségre biztatja,
p téves pályán tartja, de a fájó igazmondót ellenségnek veszi…
p
p A szabadidős/vasárnapi vallásgyakorló, egy önáltató
p álszent, de aki legalább közvetve buzgón hódol az erény előtt
p
p A lelkes: éjt is nappallá téve, így életét is megrövidítve
p pont délibábot, a csalfa ábrándot, hamis vágyakat kergető
p
p Aki már semmiért nem tud igazán lelkesedni, langyos,
p vagy éppenséggel a káros szenvedélyének a krónikus betege
p
p A jelenlétből menekülő, az itt és most-ból mindig hiányzó,
p az általa elképzelt szép múltba fájón elvágyódó („nosztalgia”)
p
p A szellemi/lelki köldökzsinórt gyáván nem elvágó:
p a holtáig gyámság alatt maradó örök kiskorú, infantilis
p
p Aki olyan, mintha csak egy átutazó, nézelődő
p turista lenne még a saját hazájában, a szülőföldjén is…
p
p Aki önként megy gyökeret vágva egy nagyobb (fekete)
p kenyérért a számkivetésbe/száműzetésbe, messzi idegenbe
p
p A keblén, felengedve őt megmaró mérges kígyót melengető,
p de a segítő kézbe meg beleharapó, a barátait magától elvadító
p
p A verembe esve nem segítségért kiáltó, de oda berendezkedő,
p és azt ő magának egyszer s mindenkorra „otthonná” varázsló…
p
p Kártya- és légvárakat építgető önáltató, önbecsapó,
p akinek a profi segítője, pszichiátere még lakbért is kap…
p
p
p 2
p
p Aki partra vetett vergődő halként nem éltető közegébe,
p a vízbe lubickolni vágyó - de csak egy kis simogatást váró
p
p A kevesebb jóval több lenne: így a sok helyett semmi:
p mert túl sokat akar a – tolvaj - szarka, de nem bírja a farka…
p
p A bevallatlan kis hazugságból induló lavina temeti maga alá,
p így lesz belőle egy akár véglegesen hitelvesztett erkölcsi hulla
p
p Ordas, ocsmány hazugságát bocsánatos/mókás
p kis füllentéssé megszépítő, átmaszkírozó ravasz Eufémia
p
p Aki bagatellizálja az abortuszt, kaparásnak stb. mondja,
p majd jön a drámai rádöbbenés: bűntárs volt: magzatgyilkosság…
p
p Akinek nem túl drága a neki véges, egyszeri életideje:
p ő a gumicsonton rágódó, a hiábavalóságok után kajtató stb.
p
p Aki időrablóknak, energiavámpíroknak nyit ajtót
p és terít is meg, és így még udvariasan marasztalja is őket…
p
p Alvó harci házőrző cerberust, vérebet piszkáló, ingerlő,
p az oroszlán bajuszát cibáló, provokáló bajkereső és találó…
p
p Akinek a potyázó élősködő, a szesztestvér,
p vagy az ezer Arckönyv ismerős stb. az ő „jó barátja”
p
p Aki csak a bajban döbben rá, hogy neki csak álbarátai voltak,
p ha például balszerencse nyomorítja és hitelhez kezeseket keres
p
p Egész életében a napi betevő falatért kolduló, tarháló,
p kéregető, pumpoló örök segélyezett ön-leselejtező ember…
p
p Aki teknőcként, lajhárként, csigaként mi másban,
p mint futásban versenyez pont a nyúllal, majd leértékeli magát…
p
p A borítékolt papírforma miatt
p az ellenfelét lenéző, önhittség miatt vesztő…
p
p Ő már előre iszik, sőt vedel a medve bőrére,
p de ittasan meg majd az anyamedve falatozik belőle…
p
p Ő soha nem rögtönöz, improvizál: nem kockáztat,
p a bemagolt szöveget csak ismételgető papagáj, szajkó
p
p x
Szabó Lőrinc
A szörnyeteg városa
A nagy bérház, ahol lakunk,
nem palota;
álmomban láttam: ez a ház
nagy kőkoponya.
Koponya, egy gonosz óriásé,
halott üreg;
az teszi benne temetővé
a lelketeket.
Ez a ház fej volt valaha:
az óriás
meghalt, de a feje itt maradt
és ránk vigyáz.
A vénség egyre töri-nyúzza
a rossz koponyát,
s mi benne élünk, mint a dögben
a paraziták.
A nagy bérház, ahol lakunk,
nem palota.
Mint a halott szörny szeme, villog
mindenik ablaka.
A kapu a száj, a fekete száj,
ahogy megmerevedett;
a régi száj eszi-köpi
az embereket;
s bent, mint a régi sok tekervény,
futnak a folyosók,
és azt is láttam, hogy születik
örökké újra a csók,
a halottban, halottak helyén
új élet hogy születik:
láttam magunkat, a régiek
kisérteteit!
És elborzadtam: nem csoda, hogy
e nagy labirint
annyi bűnt présel össze, annyi
emberi kínt,
hisz féregként nyüzsgünk a multban
s éljük mind, ami volt,
s folytatjuk a rablást, szégyeneket,
üzletet, alkoholt,
gyilkos kést, járványt, pénzek és
párzások piszkait,
a kihasznált nyomort, amely
mindent lealjasít:
újra éljük a szörnyeteget,
az óriás időt,
s amit csak kitalált, az egész
pokoli agyvelőt.
Szörnyű álom volt látni, milyen
ez a nagy rovartanya
és végig az utcákon a többi
vigyorgó csontpalota,
és sorra nyíltak az óriás
koponyák üregei,
s egy hang szólt: – „Átkozd meg a várost
s menekülj a szabadba, ki,
menekülj a hegyekbe, mezőkre s ott
a tiszta ég alatt
mindent előlről kezdve építsd
új városodat:
építs új várost és idézd
az új istent, aki
jön és vihara csákányaival
a multat szétveri!”
Szabó Lőrinc:
VANG-AN-SI
– Hiába! – hallotta ezerszer
Sen-Tszung, a sárkánytrón ura.
– Nincsen remény! – és ijedten nézett
a remete Vang An-Si-ra.
– Jobb nem tudnod, hogy mi van ott kint! –
dörögte három ezredév
és a Tanácsban csak a szent bölcs,
Vang-An-Si rázta a fejét.
Fejét rázta, és így kiáltott:
– De! tudd meg! s felejtsd soha!
Én, Van-An-Si neveltelek föl,
én és a filozófia;
most tied a trón: megcsináljuk,
mit még senki se mert, akart,
az Isten Országát a földön,
én, a gondolat, s te, a kard! –
– Császár, ne akarj tudni semmit! –
könyörgött a rémült Tanács.
– Sen-Tszung, könyörgött a szent, – tárd ki
varázstornyod négy ablakát!
– Ne, császár, ne hallgass a népre! –
– Császár, hallgasd meg népedet! –
És szólt Sen-Tszung, az ifjú császár:
– Van-An-Si, én neked hiszek! –
A torony négyfelé kitárult,
a Tanács meghajtá fejét
és Sen-Tszung, mit császár sohasem tett,
hallgatta, miért sír a nép;
a négy ablak négyfelé tárult,
és begyűjtötte mind a kínt,
mit fél Ázsia szíve néma
viharként dörgött odakint.
S a vihar feljajdult Keletről:
– Császár, nincs munka, nincs kenyér! –
– Kifoszt az uzsorás, a kalmár! –
sírt a milliótorku Dél.
– A bér! a tőke! – zúgta Észak
és Nyugat zúgta: – A papok! –
Sápadtan hallgatta a császár
a négy beszélő ablakot.
Sápadtan hallgatta a császár,
amit még nem hallott soha:
hogy a szabadság nem szabadság,
a jog az őserdők joga,
hogy a szegényt a fenevad pénz,
mint tigris a nyulat, eszi,
s a világ csak nézi a gyengét
és legfeljebb megkönnyezi.
Irtózva hallgatta a császár,
hogy átkozódnak a szivek,
hogy elsírták mind, amit szemébe
nem mondtak volna soha meg;
irtózva hallgatta a néma
mennydörgést, amit a kulik
kétszázmillió szíve vert és
az imát: – Ég fia, segíts! –
Az ablak bezárult. – Hiába!
Nincs remény! – mondta a Tanács.
– De van! – tört ki Vang-An-Si, – császár,
akard s itt lesz az új világ!
– Akarom! – szólt és megölelte
szent bölcsét Sen-Tszung: – Akarom!
Tanítóm voltál, most is az vagy,
kezedben minden hatalom! –
És Vang-An-Si dolgozni kezdett
és dolgozott tíz éven át.
Védte a gyengét, tőrbe csalta
a tigrist és a banditát.
– Pénz, műhely és bolt: az államé mind,
– hirdette, – én kereskedem,
s mint agy és kéz, mit munka termel,
elosztom becsületesen! –
Tíz évig dolgozott a szent bölcs,
büszkén, hogy amit most csinál,
ezer év múlva is csak álom
lesz más népek fiainál;
békét hirdetett s ölt nyugodtan,
ha ölnie kellett neki,
angyalok voltak katonái
s angyalok a hóhérai.
Tíz évig dolgozott Vang-An-Si
és dolgozott mindenkiért,
kétszázmillió szíve volt és
a vén világ arcot cserélt;
látta: roppant számok és tervek
bölcs kényszerben hogy építik
szerencse, önzés, bűn s örök harc
fölé az ész és a rend álmait.
Tíz év… S a szent hívta a császárt
és a Tanácsot. – Kész vagyok,
itt a művem! s az új világra
kitárta a négy ablakot.
Boldogan hajolt ki a császár,
Vang-An-Si boldogan figyelt:
köröttük a birodalomnak
kétszázmillió szíve vert.
Csend volt, mint mindig, titok és csend,
de hatni kezdett a varázs,
megszólalt kétszázmillió szív
s a titokból lett vallomás:
– Öld meg! – zúgta egy hang. Utána
égig csapott a düh s a vád:
– Öld meg! – Kit? – kérdezte a császár. –
– Vang-An-Sit, a pokol fiát!
– A bölcsek bölcsét? – A bolondot! –
– A szentet? – Ördög szentje volt!
– Hallod? – nézett a bölcsre Sen-Tszung.
– Öld meg: mindenkit kirabolt!
Öld meg! – az átok, mint a tenger
özönlött a császár felé.
– Őrültek! – kiáltott Vang-An-Si
és kilépett a nép elé.
– Őrültek! Elűztem a kalmárt!...
– A tied éppúgy becsapott!
– Bankpénz helyett … – De katonákkal
Hajtottad be a kamatot!
– Az úri tőke… – Spicliké lett!
– A papok… – Azért nincs eső!
– Munkahadsereg… – Mint a börtön!
– Jövőtök… – Ma kell, nem jövő! –
És már megint égig csapott a
vihar, tombolt az új világ:
– Most remény sincs meggazdagodni!
Császár, öld meg a bestiát!
– Őrültek! – suttogta a császár
s becsukta a négy ablakot,
s elnémult kétszázmillió szív
s az önzés újra hallgatott.
Elnémult kétszázmillió szív,
csak kettő beszéld odabent.
– Hiába! sóhajtott a császár.
– Nincs remény! – sóhajtott a szent.
– Ugye, mégis a régi rend jobb?! –
tapsolt a győzelmes Tanács.
És Vang-An-Si befalaztatta
a szent torony négy ablakát
p 3
p
p A múltbeli hibázásán rágódó, ön-marcangoló focikapus:
p bravúrral védhette volna – közben egy új, immár potyagólt kap
p
p Ő senkivel nem szoroz és nem oszt:
p se az örömöt nem dupláz, se a bánatot nem felez…
p
p „Tripla örömforrás”: saját/más öröme, de főleg más kára –
p az ostoba kárörvendő, aki így majd saját örömérzékét is lenullázza
p
p Irigy: ha elpusztul az ő tehene, dögöljön meg a másé is:
p arra már nem gondol előre, hogy így mindketten éhen halnak
p
p Aki irigykedik más sikereire: a szellemi-lelki erőit
p az önfejlesztése helyett azoknak az ócsárlására vesztegető
p
p Hagyta magát már gyerekként végleg beskatulyázni,
p így a holtáig nem fedezi fel a benne szunnyadó csodás talentumait
p
p Nem a lelki kincseit őrzi, olyanokat nem is gyűjt,
p de pénzzel mérhető értékeit, s lesz magára zárt ajtós bunkerlakó
p
p Non stop pénzét számolgató, fialtató, magához is fukar,
p a minden élvezetről lemondó, csak sóvárgó örök elégedetlen
p
p Nem színezi, de szürkíti életét/életterét, pláne, ha ez most trendi…
p Pl. az újgazdag, hagyományát szégyellő cigány: szürke ruha/lakás
p
p Akit csak a protekció repíti fel, de a maga érdemének tudja –
p majd a kegyből kiesve a kiindulószintnél is még mélyebbre zuhan
p
p Aki olyannyira nem rendeltetésszerűen használja magát,
p mint aki a mester-hegedűjével (magával) veri a falba a szögeket
p
p Szélhámosokat bevonzó: olcsón neki akár még a Lánchidat, vagy
p Napóleon gyerekkori koponyáját is el lehet adni: ő az ideális balek
p
p Hegyek vajúdnak, de csak egérke születik – sok hűhó semmiért:
p aki állítólagos előszerettei rovására alkotgatja élete Nagy Művét
p
p
p 3
p
p Aki emberként, tudósként, művészként titokzatos akar lenni -
p még palackba zárt S.O.S. üzenete is enigmatikus: titkosírás-kódolt
p
p Az egyszer volt aranykorban ő is boldog lett volna, de most…!?
p Nem fogja fel, hogy ahogy bent, úgy kint: ő teremti a körülményeket…
p
p Ő az egyetlen kivétel: neki a szerencsére bérlete van,
p el is bízza magát, pedig az köztudottan oly forgandó természetű
p
p Az ő szilárd elve, amire büszke: legyen igazság bármi áron –
p elveszítheti a barátait, sőt pusztulhat akár a családja is (Kohlhaas M.)
p
p Részeg otromba elefánt, egy tapintatlan igazmondó,
p szalonképes szadista az érző-vérző szívek porcelánboltjában
p
p Aki még önmaga előtt is hétpecsétes lakattal holtig őrzi
p az inkognitóját: sosem tudta meg, hogy ki ő, s ki lehetett volna
p
p Aki nem méri fel a mindig kicsit más, új, változó helyzetet:
p ő kétszer is tenné ugyanazt/lépne bele ugyanabba a folyóba
p
p Egy utánzó majom, aki folyton csak mások életét kopírozgatja
p mert nincs bátorsága a neki rendelt egyedi-egyéni útját járnia
p
p Egy az egyben másolná mások sikeres útját: a kudarcra önítélt
p A rest lány, aki pont a lényegben nem követi a szorgos példáját
p
p Istenített, bálványozott Mesterét mindenben követő:
p ha Ő egy rossz pillanatában a kútba ugrik, akkor még azt is…
p
p Aki mindig csak másoknak kaparja ki a forró gesztenyét,
p aki az önérdeke ellen tevőknek a bőven termő bamba diófája
p
p Aki oly hiú és hasonlítani akaró, hogy az őt ezért kínzó
p bajuszhiánya miatt a vagyona szélhámosok martaléka lesz…
p
p A testvére szerencséjét irigylő telhetetlen, aki a kincses-
p barlangban eszét és életét veszti: az neki a koporsója is lesz
p
p
p 4
p
p Egyetlen nő miatt ő ugyan nem mond le a sokezer többiről:
p neki mind, minél több kell: így egyet se ismerhet/szerethet meg
p
p Aki nem a saját – lelkéből is fakadó – szépségét őrzi, nemesíti,
p de a divatos szépségideálokhoz akarva hasonlítani elcsúfítja magát
p
p A mindent tudni akaró: tele már a feje - a hasznos helyett is -
p fölös-káros, sőt akár önveszélyes ismeretekkel, információkkal
p
p Az önbecsapó „boldog”: hátrányból nem előnyt kovácsoló,
p de még a sarat is hetykén aranynak mondó, abban dagonyázó…
p
p Bolha-elefánt: a bűnösen arányérzéketlen,
p a saját/társa botlásból már-már halálos bűnt kreáló
p
p Via elmérgesítő: aki csak olajat önt az égő, lobogó tűzre:
p a vitából előbb veszekedés, majd abból verekedés/halál lesz
p
p Aki nyugodtan/katasztrófaturistaként szemlélődik,
p minek neki is oltani, hiszen csak a szomszédod háza ég-vész…
p
p A bolond: a jégeső szőlőjében végzett pusztítása után
p a „félmunkát” magánszorgalmú bevégző, „Istent” kisegítő
p
p Az ostobán hiú holló, aki vevő a hízelgő beszédre: énekel,
p és így könnyen kiénekli a sajtot a szájából a ravaszdi róka
p
p Hamarabb megtalálna még egy tűt is a szénakazalban:
p a „vak tyúk is talál szemet” „módszerrel” hiába is keresgélő…
p
p Aki sajnálja a drága idejét: nem adja meg a módját az evésnek,
p lemond e napi örömökről: moslékot zabál, úgyis egy helyre megy…
p
p Szimultán sok dologba kap bele: nincs fontossági sorrendje,
p az első elakadás után már váltó, így végül semmit se bevégző
p
p A nagy blöffölő, aki majd nagyon hamar blamálja magát -
p a nagy hencegés utáni nagy megszégyenülés elszenvedője…
p
p x
Szabó Lőrinc:
Piszkosságok
Sokszor elszörnyedek magamtól,
hogy egy-egy rossz óra alatt
mi minden megfordul fejemben,
mennyi förtelmes gondolat;
s ha visszanézek tíz-húsz évre,
bűnökre – mennyi tévedés! –
majdnem revolvert ad kezembe
a kései szégyenkezés.
És lassan mégis belenyugszom:
ilyen voltam, hát mit tegyek?
Akárhogy bánom is ma ezt, azt,
megváltoztatni nem lehet.
És ez a megváltoztathatatlan,
amit most már vállalni kell,
azzal vezekeltet a rosszért,
hogy sohase felejtem el;
de vigasztal is, jóra oktat:
szeretni, ami emberi –
piszkosságaimból tanultam
másoknak megbocsátani.
1933.
Szabó Lőrinc –
Az álmodó halott
Elnyúlok a fűben. Aludjunk.
Én már mozdulni se birok.
Élni? – Sárba tiportak a
kalmár hadak, a nyilt, buta
és álszent terrorok.
.
Én már nem mozdulok, aludjunk –
A napot hunyt szemembe zárom.
Csontjaim vasként folynak el, –
de hozzám búvik s magába ölel
megváltó szeretőm, az álom.
.
Már egész testem benne fekszik,
egész testemben fekszik ő –
Álom! Óh, együtt lebegünk!
Óh, föld! föld! asszony! te leggyönyörűbb,
te sír, te éltető!
.
Óh, édes föld, magadba húzol,
s szállunk már, szállunk, keveredve:
felnéz az álmodó halott
s egyszerre ujra fellobog
régi, hódító, büszke kedve:
.
láng surran – megindúl s felröppen a kő!
Óh megyünk a tavasz elé,
mikor feszülő bimbók s rügyek
küldik kéjes sortüzeiket
az ég felé!
.
Óh élet! szent feltámadás!
Föld! Napfény! Mámor s hit zűrzavara!
Dicsértessék a halál, a vidám,
dicsértessék nagypéntek után
husvétom hajnala!
.
Dicsértessék a föld, s aludjunk!
Én már csak rozsdás roncs vagyok –
de vasak nőnek belőlem, csodák,
fények, s uj, büszke katonák
és szentséges diadalok!
pppppppppppppppp
Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,
a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú
bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek
p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p
p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, jóélményszegényen,
p aznapi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p
p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p
p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
p
p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
p az ellenséggel elbánsz majd magad is - sőt: a hasznukat veheted…
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p
p ?
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és
p szeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…
ppppppppppppppppppppppppppp
|