|
Fináczy Ernő
Neveléselméletek a XIX. században
TARTALOM, ELŐSZÓ
Előszó.
Bevezetés.
1. A tárgyalás határvonalai.
2. A század arculata.
Első fejezet. Kant a nevelésről.
3. Kant, Immanuel (1724-1804)
4. Alapvető problémák.
5. Kant és Rousseau.
6. Kant az értelmi és erkölcsi nevelésről.
7. Kant etikája és a nevelés.
Második fejezet. A német idealizmus.
8. Fichte, Johann Gottlieb (1762-1814)
9. A német nemzethez intézett beszédek.
10. Fichte és a nemzetnevelés.
11. Fichte államtana.
12. A tudomány fensége.
13. Fichte öröke.
14. Schleiermacher, Friedrich (1768-1834)
15. A köznevelés szervezete.
16. Vallásoktatás.
17. Schleiermacher elméletének mérlege.
18. Hegel, Georg Wilhelm Friedrich (1770-1831)
19. Az állam szerepe a köznevelésben.
20. A történelem bölcselete.
21. A klasszikus nyelvek és irodalmak.
22. Egy pedagógiai rendszer Hegel szellemében.
23. Fröbel, Friedrich Wilhelm August (1782-1852)
24. Az embernevelés.
25. Fröbel elméletének jelentősége.
Harmadik fejezet. Herbart és követői.
26. Herbart, Johann Friedrich (1776-1841)
27. Herbart filozófiája.
28. Herbart pedagógiája.
29. A tanterv elmélete.
30. Az örök értékek.
31. Herbart pedagógiájának hatása.
32. Ziller, Tuiskon (1817-1882)
33. Stoy, Karl Volkmar (1815-1885)
34. Waitz, Friedrich Theodor (1821-1864)
35. Willmann, Gustav Philipp Otto (1839-1920)
36. Kármán Mór (1843-1915)
37. Kármán pedagógiai elmélete.
38. Kármán pedagógiájának hatása.
Negyedik fejezet. A pesszimizmus pedagógiája.
39. Schopenhauer, Arthur (1788-1860)
40. Hit és tudás.
41. Lehet-e nevelni?
42. A pesszimizmus.
Ötödik fejezet. A pozitivizmus.
43. Az új irány.
44. Comte, Auguste (1798-1857)
45. Nevelés a családban.
46. A köznevelés.
47. A tudományok hierarchiája.
48. Tanulságok.
49. Mill, John Stuart (1806-1873)
50. A szabadelvű nevelés.
51. Spencer, Herbert (1820-1903)
52. Tények és eszmények.
53. Bain, Alexander (1818-1908)
54. A tanterv és a módszer.
55. A klasszikus nyelvek.
56. A történelem.
57. Visszatekintés.
58. Olaszország.
59. Ardigo, Roberto (1820-1920)
60. A szemléletesség.
61. Alaptévedés.
Név- és tárgymutató
Tartalomjegyzék
Kísérő írás a könyv megírásának történetéhez: Fináczy Ernő és Prohászka Lajos kapcsolata
A szerkesztés sajátosságai
Előszó
A Gondviselés megengedte, hogy Fináczy Ernő, a neveléstörténetnek legnagyobb magyar búvára, klasszikus művét, amelynek első kötete majdnem harminc évvel ezelőtt jelent meg, ebben az ötödik kötetben befejezhesse.
Ez a kötet nem terjeszkedik ki a nevelésnek a XIX. században jelentkező tényleges módjára és rendjére, a nevelési eljárásokra és intézményekre, hanem a neveléselméletek elemzésére korlátozza feladatát: a kultúrértékeknek milyen Új rangsorát szerkesztik meg a XIX. század gondolkodói? hogyan rajzolják meg azt az Új embermodellt, amelyben mint eszményben az új értékfelfogás testet ölt? mit tartanak azoknak az értékes művelődési javaknak, amelyeket a következő nemzedékre át akarnak származtatni? mik legyenek ennek az átszármaztatásnak új lélekformáló eszközei? Fináczy mesteri módon mutatja be, hogyan alakulnak át a filozófusok önkénytelenül pedagógusokká, miképp vonják le értékrendszerüknek a társadalom fokozatos átformálására, a nevelésre vonatkozó következményeit: hogyan bontakozik ki kultúrfilozófiájuk a nevelésnek egy-egy elméleti rendszerévé? Így világosan tárulnak elénk azok a szellemi gyökerek, amelyek érthetővé teszik a XIX. század nevelési-művelődési eszményeit.
Ez súlyosabb és nagyobb igényű feladat, mint az előző századok idevágó szellemi áramlatainak kibogozása. Mert a XIX. századnak szelleme sokkal bonyolultabb és többrétű, kevésbé egynemű és egységes, mint az előző korszakoké. A modern "szellemtörténet" hajlamos arra, hogy egy-egy kedvelt eszme érdekében stilizálja a történeti adatok valóságát s a fejlődési vonalak arányait eltorzítsa. Fináczy mély történeti valóságérzéke nem dolgozik ilyen erőszakos eszme-sémákkal: rendet teremt ugyan az egymást keresztül-kasul átfonó szellemi irányok közt, de hűséggel simul ezek történeti kanyarulataihoz. A szellem múltjának valósága szemében unitas multiplex, amelynek tarka látványát minden árnyalatban mélyen átéli. Valóban immanens történeti felfogás és kritika alapján áll, amikor feloldani iparkodik azokat az ellenmondásokat, amelyek a XIX. század szellemi életében és gondolkodóinak nevelési rendszerében felötlenek.
Fináczynak ebből a munkájából is tudás jellemének fényes vonásai lépnek elő: a források lelkiismeretes felbúvárolása, a feltétlen megbízhatóság, az anyag biztos áttekintése és lényegre szorítkozó feldolgozása, a genetikus megértés különös ereje, a nagy szellemi jelentés-összefüggések adekvát megpillantása. A történeti beleélés lelki mélysége és biztossága arra képesíti, hogy egész kivételes módon meg tudja éreztetni a szellemi áramlatok irányát és hangulatát a források kellő idézésével nemcsak igazolja, de egyben fokozza is történeti benyomásainak és felfogásának igazságát. A múltat valóban teljes odaadással megéli: innen van stílusának lelkünket megragadó művészi lendülete, fokozott megjelenítő ereje, plasztikus szemléletessége, kifejező nyomatékossága és megkapó eleganciája.
A magyar neveléstudomány munkásai őszinte hálát éreznek a Mester iránt, hogy a fizikai gyengeség minden akadályát csodálatosan erős lélekkel leküzdve, hatalmas művére a zárókövet rátette. Ez nagy szimbólum is számunkra: a szellemnek a testen aratott diadala.
Kornis Gyula
http://mektukor.oszk.hu/07200/07285/index.phtml#
|
