Bölcs-balga/boldog-boldogtalan

Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló

Jóisten országa és/vagy földi pokol

Emberélet-minőség vizsgálódásaim

p p pp p p

Eugéniusz:

Magyar írástudók árulása – XV.

Alkalmatlan, megalkuvó, parazita, kártevő,

jót mulasztó, janicsár, pokoljárást-kerülő stb. elit

p p pp p p

Juhász Gyula:

Március idusára

Vannak napok, melyek nem szállnak el,

De az idők végéig megmaradnak,

Mint csillagok ragyognak boldogan

S fényt szórnak minden születő tavasznak.

Valamikor szép tüzes napok voltak,

Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.

Ilyen nap volt az, melynek fordulója

Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai

És lángoló Petőfi szava zengett,

Kokárda lengett és zászló lobogott;

A költő kérdett és felelt a nemzet.

Ma nem tördel bilincset s börtönajtót

Lelkes tömeg, de munka dala harsog,

Szépség, igazság lassan megy előre,

Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.

De azért lelkünk búsan visszanéz,

És emlékezve mámoros lesz tőled,

Tűnt március nagy napja, szép tavasz,

Mely fölráztad a szunnyadó erőket,

Mely új tavaszok napját égre hoztad,

Mely új remények ibolyáját fontad.

Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,

Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!

*

Reményik Sándor

Erdélyi március

Egy tizenötös szám. És március:

Az első tavasz-hónap közepe.

Kimondottam így egyszerűn,

Ne féljetek, ne féljen senkise.

Ne féljetek: nem tüzesednek át

Halk hangolás után a vers-sorok,

Nem temetni és nem lázítani,

Csupán figyelmeztetni akarok.

Oly csendben nő a versem, mint a fű,

Úgy duzzad, mint a rügy duzzad a fán:

Nem szavalok, - szavaltunk eleget,

- Nagyon sokat - március idusán.

Volt egy tanítóm akkor, - igazi,

Nagy nevelő, - gyökérig leható.

Ő mondta: csak úgy ünnep ez a nap,

Ha munkát s imát összefoglaló.

Magányos hangját zsivaj nyelte el. -

Lavina dörgött. Most, - a kő alatt

Számunkra csak csendes növekedés:

Valóban: munka s imádság maradt.

De szárny kell munkához s imához is!

Szárny, mely röpít, s forrás, mely enyhet ad.

Tört szárny, beomlott kútfő: - mégis élet,

Mégis üdvösség az a régi nap.

Testvér, látod: én nem járok tilosban,

De te is hidd: nem tilalmas dolog

Megsimogatni otthon a fiókban

Egy poros, régi, kicsi szalagot.

Aztán - menni a hétköznapok útján,

Császárnak megadni, mi az övé,

S maga részét minden hatalomnak, -

De Istennek is, ami Istené.

1931. március 10.

p p pp p p

p 1

p

p Még a háború kitörésénél is jobban ügyel a diplomáciai protokoll előírásaira

p Rossz diplomata, aki elmulasztja a béke megőrzésének a tárgyalási esélyét

p A gyermekszülés bábáskodására esküdt fel, de több magzatelhajtást végez

p A gyermekpalánta vadhajtásait nem nyesegeti, a művelt kertet nem gyomlálja

p A „bűnösen született” kisgyerekre rakja az ártatlanságának bizonyítási terhét

p A gyarmati leigázáshoz-népirtáshoz ideológiát gyárt: az „indián” nem ember

p A gyanúsítottat már elítéltnek prejudikáló és rá köpködő bűnügyi újságíró

p

p

p 2

p

p A grammatika nagyobb úr a császárnál!? – ezt tagadja Néró, a véres költő

p A gondatlan, pénzéhes, protokoll rab stb. orvos-kollegát jó útra nem térítő

p A diákkal adathegyeket magoltat, de a memoriter verseket nem kérdezi ki

p Gerontokrácia: a Tudományos Akadémia külföldre űzi el a tudóspalántákat

p A melldöngető „Hazaffyságba”, a gazemberek utolsó mentsvárába húzódó

p A gazdagok és hatalmasok zseniális sztárügyvédjeként villogó, brillírozó

p A gaz gazdag embereket kiszolgálva végsőkig kiszolgáltatja a szegényeket

p

p

p 3

p

p A gátlástalan grafománoktól okkal megriadó meddő perfekcionista lesz…!?

p A „független” értékbecslő, aki vagy a vevő, vagy az eladó kegyeit keresi

p Funkcionális analfabéta ember élettörténetét nem lejegyző, gyűjtő-mentő

p A fuldokolónak prédikál, majd később/későn menti a „hősködőt” /életuntat

p A főorvos (tév)diagnózisa neki, a kis alorvosnak megfellebbezhetetlen verdikt

p A közmondás régi bölcsessége miatt sem mond igazat, nem is törik be a fejét

p A maga új útját járnia a vízen: nincs kit követni, utánozni, kérdezni – na ne!

p

p 4

p

p Lényegi hasonlóságra-különbségre nem redukál: bonyolultan ismertet Tant

p A lemaradókat nemhogy felzárkóztatja - dehogyis: inkább végleg leszakítja

p A szellemi élet nehéz munkáit nemtelenül versengve - nem - megosztó

p A lelki-érzelmi zsarolás napi gyakorlata tette őt avatott, hiteles mesterré

p A lelki szegény/szent együgyű boldogsága adva van – de neki miért nincs?

p Nem végzi el a feladott leckét: fájó igazságokon keresztülküszködnie magát

p A lelki kínvallatást szakszerűen, invenciózusan és személyre szabva végző

p

p

p 5

p

p Lelki elsősegélykérő telefonhívásra csak közhelyek/rébuszok a válasza

p Mással viteted el a balhét, vagy pedig figyelemelterelő műbalhét csinálsz

p Az ő „boszorkánykonyhája” mindig a mostani szponzor szája íze szerint főz

p A lehető leggyengébb bizonyítványoknak a legkiválóbb magyarázatát adja elő

p A légvárad lerombol(tat)ja, de magadra hagy a lelki hajléktalanok sorában

p Tüzetesen soha nem vizsgálja: az ún. kompromisszum nem megalkuvás-e?

p Nem nehéz jó, de legrosszabb ügyet akar/tud a lehető legjobban képviselni!?

p

p

p 6

p

p Aljas indítékú, előre megfontoltan elkövető szellemirtó/lélekgyilkos vagy

p Ha szombaton a vallásod szerint tilos a munka, akkor nem is gyógyítasz?

p Nagy küzdelmet kísértő démonjaival folytat: erről haditudósítást nem adó

p Az a szülő/tanár, akinek az egyik fia/diákja libling, de a másikra pikkel

p Egy rókáról több bőrt - múltadat lassan felélve csücsülsz a babéraidon

p Az a tolvaj vagy, aki másra terelné a gyanút s ő maga kiált „Tolvaj!”-t

p Zavart keltesz, és amíg az fennáll, addig abban stikában orvhalászol

p

p

p 7

p

p Téged soha nem a Szentlélek hajt, hanem mindig csak a korcsma gőze

p Az emberi lelket a Sátán/Gonosz Szellem stabil örök templomává alakító

p Az atyáskodó államra bízod szeme-fényed, gyermeked szellemi nevelését

p Olyat ígér bőségesen, amit elvileg-gyakorlatilag nem lehet számon-kérni

p Olyan nagyúr vagy, mint Néró: még a grammatikának is te parancsolsz

p Egyre kevesebbet tudsz, és még azt is egyre rosszabbul hegedülöd el…!?

p Szellemi Prokrusztész ágyba fekszel be: nem kínos, ahogy uniformizál?

p

p

p 8

p

p A szemed, s vastag arcbőröd se rebben, ha bele a szemembe hazudsz

p Ölelgetsz, hogy kipuhatold gyenge pontjaimat, és majd oda döföd tőröd

p Pofátlanul rablod az időmet: trükkösen, csalétekkel, besurranva/rabolva

p A legnagyobb kollekciója szégyenbélyegzőkből van - folyton stigmatizál!

p A legnagyobb áldozattól sem riad vissza, de csak, ha ezt mástól követeli

p Kritikátlanul elnézi: milyen játék, könyv stb. - ne - kerüljön a gyerekkézbe

p A kis rossz hírbe is rögtön belevetít/képzel(tet) egy blikkfangos rémdrámát

p

p x

*

GONDOLATOK

a béke-kongresszus felől

A mult időnek bölcsei

Századokon keresztül

Örök-mozgót követeltek

A véges emberésztül:

Az új kor bölcsesége, mely

Amazokat neveti,

Az örök béke, nyugalom -

Vessző-lovát kergeti.

Nagy gondolat! képzelni is

Dicső, fenséges eszme!

Az embernem, mint egy család,

Szeretettől övezve,

Testvériségben, mint talán

Kain előtt élhetett;

- Az Irás, hol jegyezni kezd,

Jegyez csak gyűlöletet.

Mikép egy isten-atyja van

Az égben e családnak,

Kit (a művelteken kivűl)

Minden népek imádnak:

Úgy lenne földön józan ész

Az egy közös hatalom,

Törvény, igazság... akitől

Jő büntetés, jutalom.

Hogy vér a vért ne ontaná

Hiú bálványi végett;

Boszulni sértett áljogát,

Vagy nemzet-büszkeséget;

Hogy fajra fajt ne költene

Az ápolt népgyülölség

S nemzet ne kísérné tapssal

Más nemzet sírbadöltét.

Hogy a virág és a gyümölcs,

Mit a jó föld hoz ingyen,

Soha ne lenne had miatt

Feldúlva téreinken:

S a vérvonalt, hol lengtenek

Hazug hir-név zászlói,

Ne kisérnék az éhhalál

Sötét szárnyú hollói.

Hogy ne siratná az anya

Élő fiát halottúl:

Ne retteghetne a jegyes

A mátkai napoktúl;

Ne venné fel a kora gyászt

Kicsiny árvákkal, árván,

A nő, ki nem virraszta még

Férje halálos ágyán.

Hogy az utódok sírjait

Ne számlálná meg a vén,

Hazája vagy idegen föld

Vidékeit nevezvén;

S ne nézne könnyező szemmel

A kéklő messzeségbe,

Keresve, kérdve hasztalan:

Ki fogja már szemét be?

Hogy a késő Emlékezet,

Mikép gyermek-korára,

Álom gyanánt eszmélne csak

A rég eltűnt csatákra;

És lenne béke, oly örök,

Mint isten szellemében;

Megkezdve itt, - állandóul

Folytatva majd az égben.

Hiú szándék! vesztett erő

Ily küzdelemre szállni,

Megáradott nemes lelkek

Sziklába vert hullámi!

A megkövült gonoszságból

Melynek tövén kihaltok,

Nem érdemes, ha mit talán

Századokig lenyaltok.

Mióta és míg a világ,

Nem volt-e, nem leend-e

Erős, ki nyomni mindig kész,

S ki elnyomassék, gyenge?

Amazt mikép mérséklitek

Hogy enyhe légyen lánca?

Mikép ezt, hogy nagyon sulyos

Békóit meg ne rázza?

Avagy ki fékezendi meg

Az ember szenvedélyét,

Midőn iszappal hányja fel

Háborgó lelke mélyét?

Midőn az Ész, a Bölcseség,

Megbántva, meggyalázva,

Mint a hajdan profétái,

Vonul remeteházba?

Nem lophat-é megint egy új

Prometheusz égi lángot,

Kinek fénylő szövétneke

Felgyujtsa e világot...?

Nem lehet-é ismét egy új

Népáradás e földön?

Nézzétek a történetet!

S mondjátok, képzelődöm.

Óh, a világ története

Szomoru egy tanulmány!

Mint buborék tünik fel ott

Nép, nép után kimulván;

Jaj annak, mely már tündökölt!

Annak közelg halála,

Elsímul a víz tükre és

Új hab tolul reája.

Isten egészbe' működik

Egészre fordít gondot;

Midőn egy nép - mint a kovász -

Megérett és... megromlott,

Midőn satnyulva testben és

Lélekben túlmüvelve,

Békét ohajt a gyáva test,

Az elcsigázott elme;

Midőn a renyhe társaság

Büzhödt állóvizében

Új bűnök milliárdjai

Vannak keletkezőben;

Midőn a munka és vagyon

Egymástól messzi esnek,

És a tökélyre vitt csalást

Mondhatni rendszeresnek;

Midőn eltűnve a szerény

Családiság zamatja,

A nő erényét... s ami több,

A férj nejét eladja;

Midőn apát öl a fiú,

Rokont öl a rokonság,

S mérsékli bűne tudatát

A kétes vér-azonság;

Midőn a gazdag megkövül

És a szegény elfásul...

Egyszóval a polgárodás

Fordul reánk csapásul:

Akkor elétör egy vad nép

Szilaj vére s erénye

És elborit, mint a tenger

Hullámi, vagy fövénye. -

Hagyjátok a meddő vitát!

Bölcs Isten az, ki rendel;

Az ember tiszte, hogy legyen

Békében, harcban ember.

Méltó képmása istennek,

S polgára a hazának,

Válassza ott, válassza itt

A jobbik részt magának.

Arany János

(1850 szepember.)

p p pp

A 

nem

javító-segítő,

sőt passzívan-

aktívan ártó elit

Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...