|
Bölcs-balga/boldog-boldogtalan
Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló
Jóisten országa és/vagy földi pokol
Emberélet-minőség vizsgálódásaim
p p pp p p
Eugéniusz:
Magyar írástudók árulása – XVI.
Alkalmatlan, megalkuvó, parazita, kártevő,
jót mulasztó, janicsár, pokoljárást-kerülő stb. elit
p p pp p p
Petőfi Sándor:
15-DIK MÁRCIUS, 1848
Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.
Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.
Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.
Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.
Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.
Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!
Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.
És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!
Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!... -
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.
És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.
Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.
Nem elég... most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.
S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.
A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! -
Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.
S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.
Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet...
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!
Pest, 1848. március 16.
p p pp
p 1
p
p A nem lehetséges következményt előrevetítve lebeszél a jó szándékodról
p A lehető legkisebb presztízs stb. kockázattal tör lehető legnagyobb haszonra
p Ő jól/legjobban tudja, hogyan kell gyorsan az emberi-szakmai hitelt rontani
p Amiből a leggazdagabb virtuális kínálatot nyújt: olcsó vígasz, Isten/életpótló
p A zsarnok óhajára még az elemi létszükségletet is fényűzésnek átminősítő
p Legegyszerűbb ügyet is addig bonyolítja: még az isten se igazodik ki rajta
p A dörzsölt hétpróbás, sztárügyvédes nagy gazembert felmentő, futni hagyó
p
p
p 2
p
p A bűnös/bűnbánó embernek mentő körülményt és irgalmat nem keresi/kérő
p A leendő vásárló eszére-szívére hat: főleg a rossz árunak, bornak fest cégért
p A langyost kiköpi az Úr? Akkor ő úgy forrófejű megveszekedett fanatikus lesz!
p A kutyába, a kapcarongyba stb. beletörli a lábát - a szellemi fölényével alázó
p A kultúrházat rossz kocsmává, a könyvtárat meg egy videotékává züllesztő
p A kultúra reguláris katonái/tisztjei mellett/helyett nem ő a partizán hadviselő
p A kis kudarcok is rögtön le- és megtörik, a könnyű sikerek meg korrumpálják
p
p
p 3
p
p Híreszteli, „bizonyítja”: a Sátán e világ ura: nincs remény, add meg magad!
p A bagatellizált krampusz-kisördögöt gügyögve helyezi az „életjáték” polcokra
p A létező-ható Gonoszt hol jelentéktelennek, hol meg mindenhatónak ábrázoló
p A közszolgálatban elkövetett bűnöket neki is nyilvánosan kell(ene) megvallani
p A közvéleményt ő csak úgy kutatja, míg csak a megrendelőjét nem igazolja…
p Ő úgymond csak a közönség érdekében színészét megalázó direktor-rendező
p Ő az a monopolhelyzetű impresszárió, aki rossz helyekre s rosszul szerződtet
p
p
p 4
p
p Hiába vagy jó énekes: ő eltitkolja meghívásaidat, nem kínál lemezszerződést
p A közért soha nem saját bőrét viszi vásárra: mindig más farkával veri a csalánt
p „Én meghirdetem nektek az elvi harcot, majd luxusautón rögvest elviharzok…!”
p A közérdekre, fontosságára hivatkozva Ő hagyja el elsőnek a süllyedő hajónkat
p Még a „kő(szívűek)nek” is prédikáló, és a disznók elé gyöngyöt szóró próféta
p Tanulóként a könyvtárban őt a videotéka/ingyen-vécé lehetősége ragadja meg
p A könnyebb szellemi/intézményi ellenállás irányaiba araszol, sőt tör(tet) előre
p
p
p 5
p
p Ha neki is csurran-cseppen a koncból, úgy póráz/szájkosár ellen nem tiltakozó
p A komornyik/ellenség szemszögéből „deheroizál”, sárba ránt egy Nagy Embert
p A kocsmagőztől „megtáltosodva” menten kifordítaná sarkából az egész világot
p A be/hozzászóló kívülálló szólásszabadságát önkényesen korlátozó szerkesztő
p A kíváncsi utódjelöltnek csak a pálya szépségét, de rondaságát nem ecsetelő
p A szakmai/állami kitüntetést az át - nem - vételével maga is fel- vagy leértékeli
p Kiszámíthatatlanul hullámzó kultúr-, tudomány-, oktatáspolitikát kiötlő/folytató
p
p
p 6
p
p „Apró” distinkciókhoz nincs érzéke: keresztény/keresztyén? Neki ez is mindegy!
p „Egy csónakban evezünk!” – üzeni le a fedélzeti napágyából a gályaraboknak…
p Salto mortale – Az ő „halálugrásait” dupla politikai védőháló felett mutatja be
p Az érzéki csalódás „áldozata: „hallucinál”: a külső súgást belső hangnak halló
p „Holtbiztos tippet” ad a lóversenyen már legatyásodott pályatársak rovására
p „Ifjúsági változat” jeligére szellemi bomba „kiélesítést” vállaló butító-hülyítő
p „Jobb híján” germanizmusokban beszél „magyarul” a bölcseleti kérdésekről
p
p
p 7
p
p „Kiimádkozza”, ki-szakérti és még ki is kaparja a gyereket az anyja hasából
p Addig ijesztgeti/rémiszti a várandós kismamát, míg ő „önként” öleti magzatát
p Nem bízza a természetre, a neki kedvező időben biztosra megy: császármetsző
p „Kiválasztottsága” jelentése: több az előjoga, de semmivel nem több a dolga
p „Menekülőművészként” bújik ki emberi-polgári, hivatásbeli kötelességei alól
p „Különc”, „bohém” stb. életmódút olykor még a gyerekei elvételével fenyegeti
p „Magasabb szempontból” és közérdekből helyeselte a zsarnok bálványozását
p
p
p 8
p
p „Menlevele”, védettsége, és büntethetetlensége tudatában „nagyfaszoskodó”
p Miért legyek tisztességes, kiterítenek úgyis! – ezt a verssort ismer(tet)i (J. A.)
p Szubjektív „önmegvalósításra” és nem pedig objektív Feladatvállalásra buzdító
p Pálfordulásai” – hogy, hogy nem! - mindig közelebb viszik őt a húsosfazékhoz
p A nép barátját hamis aktuálpolitikai érdekből bármikor a nép ellenségévé teszi
p A politikai bérmunkás, a bérbeadott lelkiismeretű pszichiáter emberáldozatai
p A 6-os sz. kórterem: általa az együttérző, protokollellenes orvos „bolond” lesz
p
p x
p p pp
Reviczky Gyula:
Március tizenötödikén
Hívatlanul is megjössz minden évben,
Szép március, bilincs-oldó tavasz!
De azt a régi márciust nem érzem:
A naptár mond csak annak: nem vagy az;
A hit kidőlt, a szívnek semmi lángja;
Fásultan él a kor s eszméletlenül,
Múlton mereng a költő és dalába
Villám s haragvó mélabú vegyül.
Megalkuvás iránya most a kornak;
Ábrándnál egy kis állás többet ér,
Egy zsíros koncért százan marakodnak,
Hogy egynek jusson mentül több kenyér.
Az igazságot, elvet megtagadják,
S ki értük harcra kelne, nincs olyan,
Csak szóvirág ma a magyar szabadság
S az érte hősen ontott vérfolyam.
Nem, ez nem az a márciusi szellő!
Nem a szabadság éltető lehe,
Egy alvó népet új életre keltő,
Hogy százados rabláncát tépje le!
A nagy, a negyvennyolcas márciusnak
Nincs más emléke: néhány béna kar,
S távol, hol citrom és narancs virulnak,
Honán kívül a legnagyobb magyar!
Ezért löktél hát annyit hősi sírba,
Hogy mai véred, óh hon, megmaradt,
Mohó ajakkal, éhesen kiszívja
Egy ingyenélő parazita-had?…
Ezért áldoztál annyi vért, vagyont hát,
Hogy megtagadjanak gyáván előbb
S örököd oszt’ arcátlanul felosszák
Kétszínű, romlott, léha kegylesők?…
Csak vissza e sivár korból! Nem ég itt
Ember-méltóság tiszta ihlete!
Álmodjuk, hívjuk vissza azt a régit!…
S ha van még a magyarnak istene:
Őt kérjük, adjon még egy csoda-kardot;
Bűvös csapástól hadd hulljanak
A hitvány léhűtők; kik mind a barmok
Csak ettek-ittak és meghíztanak.
p p pp
A
nem
javító-segítő,
sőt passzívan-
aktívan ártó elit
Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
|
