Bölcs-balga/boldog-boldogtalan

Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló

Jóisten országa és/vagy földi pokol

Emberélet-minőség vizsgálódásaim

p p pp p p

Eugéniusz:

Magyar írástudók árulása – XVII.

Alkalmatlan, megalkuvó, parazita, kártevő,

jót mulasztó, janicsár, pokoljárást-kerülő stb. elit

p p pp p p

Március 15-én

Üdvöz légy, Március! Köszöntlek!

Villámot szór szemem, szivem remeg.

Öröm s harag vív énbennem tusát

Dicsőjtve március nagy idusát;

Homlokomon kigyúl a büszkeség,

Szivemben düh és bosszu tüze ég.

Sírjából a megholt idő kikél;

Rajzik a múlt s újfent pezsegve él;

Az üdvözült naptestü szellemek

Élőkkel fognak immár társkezet.

Boldog az értő, jaj, ki nem érti meg,

Amit e más világból intenek!

Ó, mennyi fény s utána mennyi gyász!

Félistenküzdelem, új hősvilág;

Minő csaták, minő lelkesedés!

- Fukar talajba pazar vérvetés; -

Szent őrület, csodás álomvaló,

Gondolni is gyönyör, vérforraló.

Új Tirteusz és új Démoszthenesz:

Petőfi és Kossuth: félistenek. -

Száműzve virraszt lángszavú Kossuth,

Petőfi meghalt s halhatatlanult. -

Új Golgotán elvérző nagy fiak,

Gyászos bukás: Nagyvárad és Arad.

Majd álhalál, virrasztók kardala;

Majd a nagy éjre új nap hajnala:

Álcsillag volt, ah nem a büszke nap,

Hisz keleten nem: - nyugaton hasadt.

S a nemzet él, - él mint idült beteg,

Türelme nőtt, akarni feledett.

Élsz, nemzetem, de még nem vagy szabad!

Megalkuvás lőn, s mit tőn jelszavad?

Hizelgés, zsarnokkedv, fondor cselek

Beköték nyiladó, szilaj szemed!

Kegy s alkalom megadá félig azt,

Mi teljes szent jogunk volt, ős, igaz.

Arcomra ez hajt szégyen- s bosszupirt,

Ez az, mi tisztán lelkesedni tilt.

Szégyenlenem kell, hogy csak itt vagyunk,

Napok lehetnénk, s mint mécs, sápadunk.

Pislog csupán, holott valód a fény:

Helyetted, nemzetem, pirúlok én!

Vagy éppen naggyá lenni félsz talán?

Mily gyávaság! Szégyen reád, hazám!

Nem ismered tennen hatalmadat,

Amelyből új kor, új világ hasad?

Avagy megszűnt-e szülni új gyönyört,

Új hősöket e vérihlette föld?

Meddő vagy férfiakban, Kánaán!

És néped - ó, mily átok ez, hazám! -

Míg a hatalom előtt meglapúl,

Testvértelen saját keblébe dúl;

Törvényt lát rajta félénk bárgyuság,

S mosolygva hordoz megszokott igát.

Ó, hogyha szétoszthatnám köztetek

Szabadságszomjas, büszke lelkemet!

Ó, vajha tudnátok szeretni azt,

Egyedül azt, mi fennkölt és szabad:

Szent rémülettel hogy dobnátok el

Mindent, mi még zsarnokjelet visel!

Ó, hogyha szétönthetném köztetek

Nagy, lánggal égő, forró szívemet!

Ó, vaj ha tudnátok gyülölni úgy,

Mit bűnmagul hagyott a gyáva múlt,

Melyből csak átok, szolgaság terem,

Eldobnátok borzadva, hirtelen!

Hogy tűrheted ilyen soká, hazám,

Mi szolgabélyeget visel magán?

Dús kerteid meddig tapossa még

E gyászmagyar, ez alkusz nemzedék?

Mikor jön már a megváltó vihar

Rontó, teremtő tenger lángival?

Üdvözlégy Március! Köszöntelek.

Emléked rázza fel a nemzetet!

Ha lángszavam lángban fogamzanék,

Gyönyör vón akkor s boldog büszkeség

Dalolnom eszmeharcot, hőstusát

S a szent szabadság égi himnuszát!

Komjáthy Jenő (1858-1895)

p p pp

p 1

p

p A szabadszólás jogáért és esélyéért – öngyilkosan - a diliflepnibe menekülő

p Az urakkal egy tálból cseresznyéző, az urakhoz törleszkedő ún. népképviselő

p Hátba lőtt, vagy már jóval a döntő ütközet előtt dezertáló gyáva katona(tiszt)

p A – gonosz - varázsló, aki nem töri ketté pálcáját, de tovább rontó és bontó

p A kegyetlen bíró, aki pálcát tör feletted, miközben tudja, hogy ártatlan vagy

p Aki az irgalmatlan Jehova nevében első követ dobja a házasságtörő asszonyra

p Aki csak más vállára rakosgat hangyaszorgalommal elviselhetetlen terheket…

p

p 2

p

p Szarkazmusa: gúnyos, csípős stílusban nevetségessé tegyen valakit/bárkit

p Az ún. magas/elit- és a tömegkultúra közeledését nem segítő, de akadályozó

p „A géniusz, ha kis nép szüli, kalitkába zárt sas” – rosszabb, ha ez aranyketrec

p A mundér becsületét mindenekelőtt védve jó sok hivatáserkölcsi bűnt fedezne…

p Ingyen kínálva portékáját, igazgyöngyeit, azt ezzel a gesztussal le is értékeli!?

p Ő inkább lesz/marad a király talpnyaló kutyája, mintsem a kutyák királya

p Imád idegen szavakat használni, de feleslegesen/károsan: pl. sosem jó helyen

p

p

p 3

p

p „Műveltségét” inkább rossz célra, pl. lebunkózásra, kigúnyolásra használó

p Imád és nagyon tud/képes is mást zavarba hozni, és a zavarosban halászni

p Tudja, tanítja, mutatja hogyan kell az újoncot leégetni, nevetségessé tenni

p Négyszemközt elmondja, hogy mennyire igazad van, nyíltan elhatárolódik

p Szemtől szembe az égig dicsér, de a hátad mögött meg csak ócsárol, piszkol

p Ifjúkori álmaitól egyre messzebb távolodó, arányosan egyre többet piáló…

p Akár rémhírt terjeszt, csakhogy a középpontba kerüljön: szereplési viszketeg

p

p

p 4

p

p Illemtudóan viselkedő, jó modorú, elegánsan öltöző: csak épp kitöri nyakam

p Kényszerből vagy tévedésből űzött hivatásának nem a mestere, így a hóhérja

p A profi zsoldos katona, aki – mint a harci kutya – bárkire/bármikor ráuszítható

p A kivesző tájnyelvet szótárba nem gyűjtő, rendszerező, értelmező, mentő stb.

p Amputált/csonka lábbal nem sportoló bajnok: megfogyva, lélekben megtörve

p Hipnotizáló képességét vesztére a nagycirkuszban Mario megalázásán fitogtató

p A szorgalmával kipótolgatná a hiányzó alapadottságokat – reménytelen eset

p

p

p 5

p

p Sorozatban hazudik ugyan, de azt jól be tudja bizonyítani: ez miért rossz

p Ő hat, alkot és gyarapít: pl. rémhíreket kiötölve, terjesztve, színezve pánikot

p A szemmel verve meztelenül vessző-futtatatók közé álló, sőt: azokat vezénylő

p Rossz példát mutató: egy élsportoló tornászból egy tornából felmentett lesz

p Gyerekkori dadogóból nagy színész: nem - ő nem tesz kavicsot a nyelv alá!

p Haza a magasban? Az általa írt verssorból köréd varázskör nem teremtődik

p Osztály- vagy iskolai/közösségi ünnepségen Petőfi verset langyosan szavaló

p

p

p 6

p

p Az élettársa nem szellemi partner – max. csak gépírónak jó (Németh G. Béla)

p A nem szellemi élettárs feleség: nem állandó kritikus, élő-ébresztő lelkiismeret

p A bulvár szennylapot rutinból legyártó zsurnaliszta - és a reklámozó rikkancs

p Nem felkészült, tájékozott, figyelmes, kedves, gondos előkészítő idegenvezető

p A helyzet magaslatán nem álló háziasszony/gazda, vendégbarátság-szervező

p A falu ünnepére nem a hely szelleméhez illő-méltó programokat összeállító

p Megrendíthető katona-tiszt a strázsán/a gárda nem hal meg: megadja magát

p

p

p 7

p

p A nótafa, előénekes, énekkar-vezető, aki nem javasol/kezd el ismert jó dalt

p A maga építette híd alá nem áll, annak teherbírását terheléssel nem ellenőrző

p A művészi fikcióban nem tanít átlátni a hamis látszatokon, felfogni a lényeget

p A felelősséget gyorsan-szakszerűen, rutinból el- és áthárító „felelős” miniszter

p Az egykori laktanyai politikai tiszt, aki mindig le van maradva több brossurával

p Az ezred éber elhárító tisztje, aki segít a sorkatona egyetemistákat beszervezni

p A kvázi monopolhelyzetű pártlap műkritikusa, aki dönt művek/alkotók sorsáról

p

p 8

p

p Az ügyvédi aláírásáért kaszáló, de a lakásvételi szerződésért már nem felelő

p A falra pingálja, festi az ördögöt, őt is meglepi, hogy ha az így meg is jelenik

p Beindítja a szülést/császármetsző - másnap indulnia kell a luxushajókázásra

p A döntések helyett, esetleg még utánuk is ő nagyon szeret el-elvitatkozgatni

p A csúcson rajongásommal zaklatlak – utána sárba taposlak, már le se köplek

p A csodájára járnak új találmányának, a – jól fizető - kormánypárti kabarénak

p Miért pont Ő legyen a csendes többség/elnémított kisebbség szóló/kórushangja

p

p x

p p pp

Petőfi Sándor:

A szabadsághoz

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!
Oly sokáig vártunk rád epedve,
Annyi éjen által, mint kisértet,
Bolygott lelkünk a világban érted.

Kerestünk mi égen-földön téged
Egyetlenegy igaz istenséget,
Te vagy örök, a többi mind bálvány,
Mely leroskad, egy ideig állván.

S mégis mégis számkivetve voltál,
Mint a gyilkos Kain bujdokoltál,
Szent nevedet bitóra szögezték,
Érkezésedet hóhérok lesték.

Megszünt végre hosszu bujdosásod,
Sírba esett, ki neked sírt ásott,
Bevezettünk, s uralkodás végett
Elfoglaltad a királyi széket.

Te vagy a mi törvényes királyunk,
Trónusodnál ünnepelve állunk,
Körülötted miljom s miljom fáklya,
Meggyúlt szíveink lobogó lángja.

Oh tekints ránk, fönséges szabadság!
Vess reánk egy éltető pillantást,
Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól,
Szaporodjék szemed sugarától.

De, szabadság, mért halvány az orcád?
Szenvedésid emléke szállt hozzád?
Vagy nem tettünk még eleget érted?
Koronádat a jövőtül félted?

Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót,
Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód,
S lesz sereged ezer és ezernyi,
Kész meghalni vagy diadalt nyerni!

S ha elesnénk egy szálig mindnyájan,
Feljövünk a sírbul éjféltájban,
S győztes ellenségednek megint kell
Küzdeni... kisértő lelkeinkkel!

(Pest, 1848. március 27-e előtt.)

p p pp

A 

nem

javító-segítő,

sőt passzívan-

aktívan ártó elit

Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...