Eugéniusz:

Bölcs-balga,

boldog-boldogtalan

emberéletek minősége –X.



Az ember plusz/mínusz lehetőségei

Táltos paripa vagy egy állatorvosi ló

Istengyermek vagy ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy vaskor, pokol



Talált-szerzett-javított/vesztett, rontott kincstár

Szellemi, lelki, testi és társas emberéletek-halálok

Szándékok és következmények és okok és okozatok

Elvek/tettekð magatartásokð jellemekð sorsok

A tünetek ð a bajok, a diagnózisok ð és a terápiák…?



Kosztolányi Dezső

Litánia

Az én koromban:

zörgött az egekben a gépek acélja.

.

Az én koromban:

nem tudta az emberiség, mi a célja.

.

Az én koromban:

beszéltek a falban a drótok, a lelkek.

.

Az én koromban:

vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek.

.

Az én koromban:

öngyilkosok ezrei földre borultak.

.

Az én koromban:

méreggel aludtak el a nyomorultak.

.

Az én koromban:

kínpadra feküdtek az árva, beteg nők.

.

Az én koromban:

lélekbe kutattak a lélekelemzők.

.

Az én koromban:

mint koldusok álltak a sarkon az épek.

.

Az én koromban:

recsegtek a trónok, a bankok, a népek.

.

Az én koromban:

mily dalt remegett a velőkig üvöltő.

.

Az én koromban:

prózára szerelte a verset a költő.

.

Az én koromban:

mindannyian ó de magunkra maradtunk.

.

Az én koromban:

sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk.

.

Az én koromban:

nem volt, ki szegény sziveket melegítsen.

.

Az én koromban:

álmatlanul ült arany-ágyon az Isten.

Kosztolányi Dezső

Egy bús férfi panaszai

Beírtak engem mindenféle Könyvbe

és minden módon számon tartanak.

Porzó-szagú, sötét hivatalokban

énrólam is szól egy agg-szürke lap.

Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,

hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.

Nem az enyém már a kezem, a lábam,

és a fejem, az is csak egy adat.

Jobb volna élni messze sivatagban,

vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt,

mivel beírtak mindenféle Könyvbe

és minden módon számon tartanak.

*

A nagyvárosban éltem, hol a börzék

déltájt, mikor magasba hág a nap,

üvöltenek, és mint megannyi torzkép,

az ember-arcok görcsbe ránganak.

Középkorban, fényén egy régi délnek,

szólt a harang, letérdelt a paraszt,

ők így imádkoznak, kik mostan élnek,

csak pénzt kiáltva, és mohó panaszt,

ijedt számokkal istenről vitáznak,

az új istenről, "adnak", egyre "vesznek",

hódolnak az aranynak és a láznak,

magasba szállnak és a mélybe vesznek.

Kezük, mint azoké, kik vízbe buknak

és a tengerben egymást fojtogatják,

kéken sötétlik ere homlokuknak,

nem ismeri itt a fiú az atyját.

Mit tudják ők, hogy hol van ama méhes,

amelyre most a déli csönd alászáll,

mind telhetetlen, részeg, beteg, éhes,

a pénz ura a császár és a császár.

Jaj, nem lehet azt soha kőre róni,

mit szenvedünk, kik építjük ma nyúlánk,

egekbe vágyó, óriási gúlánk,

bár meg se látják e kor Fáraói.

.

Én is szolgálok, mint a többi árva,

a láznak és aranynak, kósza lélek,

irgalmat esdek, a karom kitárva,

s alázatos vagyok, mivelhogy élek.

Harminckét éve járok hőbe-hóba,

s az életemnek kedve már hunyóba,

szeretnék el-kivándorolni innen,

hogy még lehetne az életbe hinnem.

Egy asszonnyal, egy kétéves gyerekkel,

mennék az országúton, vándorember.

El innen, el-el, messze, édes álom,

és élni kissé, nem ily eltiportan,

két kedvesem elül egy kis szamáron,

s én kampós bottal, lenn az úti porban

p 1

p

p Ő

p az egyik szavával

p már agyonüti a másikat,

p így lesz/marad egy nagy semmitmondó

p

p

p Az

p artikulált

p beszéd helyett,

p felnőttként is csak gagyog,

p óbégat, jajveszékel, sőt sipákol

p

p

p Ő

p pont arra tör,

p ami nem végcél,

p mert csak eszköz lehet:

p a hírnév, a pénz, a hatalom

p

p

p Aki

p annyira

p „gyerek-centrikus”:

p Liliputot varázsol az otthonából – de ő Gulliver

p

p

p Aki

p sosem lesz

p szép, arányos felnőtt,

p csak egy koravén gnóm,

p liliputi lelki-kerti törpe…

p

p

p Aki

p stabil

p szerep.

p tévesztésben van:

p anyja helyett ő lenne

p a lánya testvére/barátnője…

p

p

p Aki

p holtig kíméli

p és menti magát:

p így mégsem újszerű állapotban,

p de elsorvadva kerül majd a földbe…

p

p

p Aki

p nem használta el jól,

p rendeltetésszerűen magát:

p egy mihaszna, felesleges, sőt

p önmagának is terhes-káros lény maradt

p

p

p Akit

p a jóbarátai

p hiába intették:

p méltatlanra pazarolta

p a fiatalságát/legszebb éveit,

p és még később sem okult ebből…

p

p

p Aki

p addig

p hajszolta-halmozta

p az érzéki élvezeteit,

p míg bele nem csömörlött…

p És fájdalomfóbiásan pl. nem szül…

p

p

p Aki

p az áldozatból

p egy tettestárs lesz,

p mert hamis szégyenérzetből

p elhallgat, és így cinkosan falaz…

p

p

p Aki

p aljas gonosz:

p éppen arra számít,

p hogy (kiskorú) áldozata

p nem meri/szégyenkezene nyíltan vádolni őt

p

p

p Aki

p az önsajnáltatásban

p szeretne verhetetlen maradni,

p minden apait-anyait bele is ad,

p és így mindig elhozza a fődíjat…

p

p

p Aki

p abban versenyez:

p ki tud jobbat mondani-

p lódítani, füllenteni önmagáról,

p és annyira belejön, hogy még el is hiszi

p

p

p Aki

p abban

p igen kiváló,

p hogy másokat

p a hihetőség határáig

p a lehető legrosszabb színben állítson be

p

p

p Aki

p büszke tüntető:

p önmagát ócsárolja,

p pocskondiázza, piszkolja, leértékeli –

p ő ezt érti szerénységen, alázaton stb.

p

p

p Aki

p csakis

p azért olyan

p álszerény önleértékelő, hogy

p erre majd más az egekbe magasztalja

p

p

p Aki

p bizonytalan

p műve értékében:

p egy „lebukástól” félve

p folyton túlteljesítő, teljesítményi

p kényszeres perfekcionista „imposztor”

p

p

p Aki

p - ki másra, mint -

p a legszegényebb vevőre, vagy

p a lakásmaffiózóra bízza fő vagyona:

p a lakóházának a forgalmi értékbecslését

p

p

p Aki

p bedől

p a látszatnak/kábult:

p nem látja a szemétől, hogy

p a báránybőrbe egy farkas bújt

p

p

p Aki

p a veszett

p farkas szelídségét

p egy új földi paradicsom

p első, mai előjelének veszi…

p

p

p Aki

p a válságban,

p vagy a betegségben

p csak maga alatt van,

p s nem látja a jóval jobb

p folytatás reális esélyét is!

p

p

p Aki

p vagy

p egy türelmetlen vadmalac,

p vagy ellenkezőleg: birkatürelmes,

p akinek a hátából szíjat hasogathatnak

p

p

p Aki

p csak

p a turisztikai hivatal

p reklámfilmjeiből „ismeri

p és szereti” a hazáját, szülőföldjét

p

p

p Aki

p a tudóstól-

p szakembertől

p azt is elvárja:

p adja meg neki

p az ő egyetlen élete

p mindent elrendező Célját

p

p

p Aki

p a tökéletes

p barátra, élettársra vár,

p nem tudja szeretni a gyarló élőket –

p így egy mizantróp emberkerülő lesz

p

p

p Aki

p az eddigi

p jóbarátok rovására,

p keres és fűz szorosabbra

p kapcsolatot a felmenő, sikeres ágon –

p azokat elveszíti, ezeket nem nyeri meg…

p

p

p Aki

p az ún. tékozló fiú

p „jó gyerek” testvére:

p ő nem rosszalkodott,

p mégsem kap lakomát -

p ő most már nagyon bánja,

p hogy eddig ő oly jó fiú volt…!?

p

p

p Aki

p büszkén tüntetve

p nem tanulta az oroszt –

p sajnos helyette más nyelvet sem,

p politikai ellenállása kimerült a lógásban…

p

p

p Aki

p tárgyrongáláson

p keresztül fejezi ki,

p és „vezeti le” a dühét:

p ő a törő és zúzó garázda vandál

p

p

p Aki

p a szeretni vélt

p utódaira hagyja

p eltitkolt sötét múltja

p rejtegetett csontvázait…

p

p

p Aki

p még

p a szájából

p is segget csinál,

p és így szavainak

p akár végleg elveszik a hitele…

p

p

p Aki

p csak a sok

p semmittevésben „fárad ki”,

p így nem édes: keserű utána a pihenése

p

p

p Aki

p a rövid karját

p vagy a kardját

p nem meri megtoldani

p egy kis lépéssel sem:

p így lesz csata vagy kincsvesztő

p

p

p Aki

p a sok és felesleges

p ugatásával el is árulja:

p ez a „kutya” ártalmatlan,

p ez biztosan nem harapós…

p

p

p Aki

p semmiért

p nem vállal felelősséget,

p vagy Jézusnak képzelve magát

p a világ össze bűnét a magára vállaló

p

p

p Aki

p olyannyira

p ún. szemérmes koldus,

p hogy nagy titokban éhezik,

p majd meg ezért éhen is hal…

p

p

p Aki

p annyira szeretné magát,

p de legalább a testét mutogatni:

p ő egy exhibicionista pucérkodó…

p

p

p Aki

p egy lelki

p beteg perverz:

p a fütyije mutogatásával

p kisdedeket botránkoztat,

p és így nyer szexuális élvezetet

p

p

p Aki

p annyira

p önellátó,

p és önkielégítő, hogy

p ő önmaga bírája és dicsérője –

p lám még ebben sem szorul másra…

p (nemi „élete” is a maszturbálásban merül ki)

p

p

p Aki,

p mint Nárcisz

p annyira „szereti”

p sőt imádja magát, hogy

p a saját tükörképébe szerelmes,

p ezért sohasem fogja meg/átélni

p a szerelem fájdalmait és gyönyöreit…

p

p

p Aki

p annyira imádja/

p gyűlöli ex szerelmét, hogy

p még az ördöggel is összefog ellene/érte…

p

p

p Aki

p olyannyira

p gyáva nyúlember,

p hogy se istene, se hazája –

p se hivatása, se élettársa, se otthona…

p

p

p Akinek

p minden dolga

p félbe van hagyva, ő ráér –

p mintha csak ő élne mindörökké…

p

p

p Aki

p olyannyira bolond,

p hogy nem hiszi/tudja:

p az ő lelke is halhatatlan -

p nem az örökkévalóságra készül…

p

p

p Aki

p úgy

p – maradt –

p ősbizalmas anyjával,

p hogy ő választhat neki

p úgy hivatást, mint hitvest…

p

p

p Aki

p az anyja

p szoknyája mögé-alá bújik,

p egy anyámasszony katonája,

p ha most legény kellene a gátra:

p „miért pont ő?” a gyenge mentsége…

p

p x

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ:

SORSUNK

Tanuld meg, porember, a sorsod: lemondás

s lemondani nekem oly fájdalmas-édes.

Ura a végzetnek, ki ezt megtanulja,

bánat és csalódás nem fér a szivéhez.

Nézd a természetet, mint vál elmulásra,

minden egyes ősszel lassan hervadozva

csüggedt mosolyában, hogy a világ lássa,

küzdelem és bukás a porember sorsa.

.

S tudok lemondani: oly édes-nyugodtan

hajtom le fejemet síri nyoszolyámra

s édes a lemondás: az élet torz-arcát

redőosztó kézzel mosolygósra váltja,

vérezve vesződünk viharzajos tusán,

míg végre a halál karján elalélunk

s fáradt szemeinknek a zűrzavar után,

a ciprusok árnyán dereng fel a célunk.

.

Hajoljatok meg a tomboló sors előtt,

mert az ő hatalma zabolátlan, örök.

Ha nem hajolsz, ledönt, mint vihar a tölgyet

s ravatalod ormán kárörvendve röhög.

Leteper a földre dühös küzdelemmel,

vasmarokkal legyűr a fekete sírba.

A temető minden kövére az ember

kudarca s a sorsnak győzelme van írva!

1901-1902

*

Kosztolányi Dezső

Inferno

Szörnyű volt a pokolnak feliratja,

csak a nagy Dante írhatott olyat,

de lelkem a bűnöst mégsem siratja,

ki lenn a jégbe vérkönyűt folyat.

.

Nagy bánatát elfödte a nagy éjjel,

s jól tudta már, hogy ott nincsen remény,

a borzalomba lelkét szörnyű kéjjel,

haló kacajjal ásta el szegény.

.

Szörnyűbb, ha a menyország boltja tűn fel,

s eléd ragyog szikrás gyémánt-betűkkel

a szörnyű szó a drága ív fölött:

.

Nagy bánatod a hűs éj el nem oltja,

csak támolyogsz, mint a fény éji foltja

s kacag feléd hószínü ördögöd.

p 2

p

p Aki

p olyan

p földhözragadt,

p lehajtott fejű, hogy

p nem látja-csodálja

p Ikarosz szárnyalását,

p és így nem meríthet ebből

p ösztönző biztatást és intelmet…

p

p Aki

p folyton csak

p az Eget szemlélő merengő,

p a bírhatót álompénzen eladó,

p nem vető-arató, így éhen is haló, ill.

p a lába elé nem néző szakadékba zuhanó

p

p

p Aki

p állva

p hal meg éhen:

p rangon alulinak találva

p lehajolni, pláne lefeküdni

p a „piszkos” földre pl. az eperért

p

p

p Aki

p embert öl

p vagy belehal,

p ha az általa rég kiszemelt nő

p nem pont őt, de bárki mást választja,

p nem hiszi, hogy Isten neki való jobbat tartogat…

p

p

p Aki

p amíg beteg,

p bármit megfogad,

p ilyenkor-eddig még

p az ördög is szerzetes akart lenni,

p de ha már egy kicsit is jobban van,

p akkor ő már nem akar jó útra térni…

p

p

p Aki

p egy nagy nulla,

p nincs pozitív működése,

p de alattomban él erejével,

p hiszen ártani-rontani még ő is tud,

p és így a negatívitásban éli ki magát…

p

p

p Nála

p titkos

p egoista jelszó,

p hogy mindenki egyért,

p vagyis értem, de én meg senkiért –

p sosem lesz (mást is boldogítva) boldog…

p

p

p Aki

p addig válogat,

p neki senki sem jó,

p míg így vagy hoppon,

p vénlány-agglegény marad,

p vagy végül már bárkit elfogad

p

p

p Aki

p ágyúval

p lő a verébre:

p vele, vagy akár helyette

p öreg diófát/lakóházat is elpusztít

p

p

p Ahova lép,

p ott fű többet nem terem –

p még az írmag is kipusztul:

p rablógazdálkodás és elsivatagosodás

p

p

p Aki

p egy ajtófélfa ember:

p ő sehol sincs se bent, se kint:

p mindig csak a küszöbön, átmenőben

p

p

p Aki

p még akkor

p sem eszik húst,

p ha ezzel itt és most

p megmenthetne egy embert:

p ezt úgymond tiltja a vallása…

p

p

p Aki

p hiperaktív

p az örvényben, ill.

p minél jobban feszeleg,

p annál szorosabb a bilincse

p

p

p Aki

p olyan

p alacsony

p tűrésküszöbű,

p hogy még egy piaci légy

p is kihozza a béketűréséből

p

p

p Aki

p addig várja

p az anyasága

p ideális feltételei alakulását,

p míg már túl késő lesz szülni,

p vagy lelkileg válik meddő nővé…

p

p

p Aki

p addig söpöri

p szőnyeg alá lelki szemetét,

p míg el nem bukik s a nyakát nem töri

p

p

p Aki

p addig

p piszkálódik, kötekedik,

p ingerli az alvó vérebet,

p míg ki nem húzza a gyufát…

p

p

p Aki

p mindaddig

p nem vall színt,

p és nem voksol,

p míg nem tudni biztosan,

p hogy ki lesz a győztes befutó…

p (vagy mindig a többséggel tart)

p

p

p Aki

p nem tudja:

p hol az ő helye

p a családban/csoportban:

p így csak helytelenül viselkedhet

p

p

p Aki

p a jó és

p a rossz szellemiség

p élet-halálharcaiban

p örök semleges akar maradni

p

p

p Aki

p gőgösen

p nem kér, ill.

p fogad el beavatkozást

p a válsághelyzetben sem:

p így könnyen bele is pusztul

p

p

p

p Aki

p a lelki-

p társas krízisben

p nem keresi/látja meg

p a még az előző állapotnál

p is jóval jobb minőségű kiutat

p

p

p Aki

p nem veszi észre,

p hogy mostantól már

p pont az vezeti félre,

p aki őt nem tudta legyőzni

p

p

p Aki

p a házasságával,

p mindkettőjük vesztére

p sorvadni és veszni hagyja

p egyéb létfontos baráti kapcsolatait

p

p

p Aki

p mindent

p az élettárstól várva

p iszonyúan agyonterheli a viszonyukat:

p ami ezért így, túlterhelve hamar el is törik…

p

p

p Aki

p a gyermek-

p szülések után

p már szinte kizárólag

p (végül magára maradó) anya…

p

p

p Aki

p a fegyvert,

p az eszközt hibáztatja,

p noha ő töltötte meg, és

p ő tartotta a kezében és a célra!

p

p

p Aki

p a dög-

p unalmas

p élettől félve

p akkor inkább már

p egy istenkísértő lesz,

p egy ön-és közveszélyesen élő

p

p

p Aki

p a „csata/ütközet”

p megmérkőzés előtt

p már készen áll kudarca

p „elfogadható magyarázatával” –

p ő az önbeteljesítő jós rossz példája…

p

p

p Aki

p a boldogságot

p vagy hamis illúziónak,

p vagy legfeljebb gyerekkori,

p végleg eltűnt epizódnak veszi

p

p

p Akinél

p a biztonság

p a legfőbb dolog:

p nem dob el mankót,

p nem vág el lelki köldökzsinórt,

p nem hagy ott lélekölő bérmunkát…

p

p

p Aki

p sorsdöntő

p jótanácsot kér a barátjától,

p de pont a lényeges tényeket elhallgatja,

p majd a következmény idején őt kárhoztatja…

p

p

p Aki

p kéri a barátját,

p hogy akár fájót,

p de igazat mondjon,

p de utána megharagszik rá,

p és akár ellenségének is tartja…

p

p

p Aki

p téves hiszemű:

p a barátja mindig igazmondó,

p az ellensége csak hazugot/hamist szól

p

p

p Az

p ő léte

p elviselhetetlen könnyűségű,

p csak egy fasúlytalan sodródás,

p mint a tőkesúlytalan vitorlásé,

p mert teher alatt nőne a pálma

p

p

p Akit

p kiköp az Úr is,

p mert ő se nem tűzforró,

p se nem jéghideg, de mindig langyos

p

p

p Akinek

p ez a kompromisszum:

p ő hidegen, neje forrón szereti,

p mindkettő feleslegesen enged –

p a „középút”: langyosan isszák

p

p

p Aki

p infantilisen

p a tündértől azt kívánja:

p bárcsak minden csokiból

p vagy aranyból abból lenne

p (mint anno Midasz király…)

p

p

p Aki

p azt hiszi:

p amiről önként mond le,

p az könnyen vissza is jön:

p pedig épp ellenkezőleg van!

p

p

p Aki

p lemond

p a szabadságáról

p a várva várt létbiztonságért,

p majd így azt is elveszik az ország-börtönben

p

p

p Aki

p felettébb sokallja

p a szabadsága árát,

p olcsóbban megússza

p mint örök szolga…

p

p

p Aki

p azt hiszi:

p bizton üdvözül,

p ha szétosztja mindenét,

p de csak Goriot apó sorsára jut

p

p

p Aki

p az a gazdag ifjú,

p akinek Jézus a neki

p boldogtalanító teher

p vagyonától szabadulást javasol:

p de hiába, erről nem tud lemondani, eloldalog…

p

p

p Aki

p azzal áltatja magát:

p majd öregen, nyugdíjban

p végre ő is hegedül, képeket fest…

p

p

p Aki

p nagyoskodva,

p csoportnyomásra

p sietteti a felnőttséget,

p de csak egy kiégett koravén lesz belőle…

p

p

p Aki

p azt hiszi, hogy

p felnőve semmit nem veszít,

p csakis nyerhet hozzá: fejlődik (de vissza is)

p És köznem kimaradnak a gyerek/ifjúkor örömei…

p

p

p Aki

p felnőve

p nem is próbálja megőrizni

p a gyermeklélekből a mentendőt, menthetőt

p Vagy nem is akar felnőni, mert csak a védett

p gyermekkor lehet boldog – az infantilis…

p

p x

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ:

HAJNALI RÉSZEGSÉG

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.

Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam

a munkát.

Le is feküdtem. Ám a gép az agyban

zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,

csak forgolódtam dühösen az ágyon,

nem jött az álom.

Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,

százig olvasva s mérges altatókkal.

Az, amit irtam, lázasan meredt rám.

Izgatta szívem negyven cigarettám.

Meg más egyéb is. A fekete. Minden.

Hát fölkelek, nem bánom az egészet,

sétálgatok szobámba le- föl, ingben,

köröttem a családi fészek,

a szájakon lágy, álombeli mézek

s amint botorkálok itt, mint részeg,

az ablakon kinézek.

.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?

Te ismered a házam

s ha emlékezni tudsz a

a hálószobámra, azt is tudhatod,

milyen szegényes, elhagyott

ilyenkor innen a Logodi-utca,

ahol lakom.

Tárt otthonokba látsz az ablakon.

Az emberek feldöntve és vakon

vízszintesen feküsznek

s megforduló szemük kancsítva néz szét

ködébe csalfán csillogó eszüknek,

mert a mindennapos agy-vérszegénység

borult reájuk.

Mellettük a cipőjük, a ruhájuk

s ők egy szobába zárva, mint dobozba,

melyet ébren szépítnek álmodozva,

de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz,

minden lakás olyan, akár a ketrec,

Egy keltőóra átketyeg a csöndből,

sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl

és az alvóra szól a

harsány riasztó: «ébredj a valóra».

A ház is alszik, holtan és bután,

mint majd száz év után,

ha összeomlik, gyom virít alóla

s nem sejti senki róla,

hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.

.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,

valami tiszta, fényes nagyszerűség,

reszketve és szilárdul, mint a hűség.

Az égbolt,

egészen úgy, mint hajdanába rég volt,

mint az anyám paplanja, az a kék folt,

mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt,

s a csillagok

lélekző lelke csöndesen ragyog

a langyos őszi

éjjelbe, mely a hideget előzi,

kimondhatatlan messze s odaát,

ők, akik nézték Hannibál hadát

s most néznek engem, aki ide estem

és állok egy ablakba, Budapesten.

.

Én nem tudom, mi történt vélem ekkor,

de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem

s felém hajol az, amit eltemettem

rég, a gyerekkor.

.

Olyan sokáig

bámultam az égbolt gazdag csodáit,

hogy már pirkadt is keleten s a szélben

a csillagok szikrázva, észrevétlen

meg-meglibegtek és távolba roppant

tűzcsóva lobbant,

egy mennyei kastély kapuja tárult,

körötte láng gyult,

valami rebbent,

oszolni kezdett a vendégsereg fent.

a hajnali homály mély

árnyékai közé lengett a báléj,

künn az előcsarnok fényárban úszott,

a házigazda a lépcsőn bucsúzott,

előkelő úr, az ég óriása,

a bálterem hatalmas glóriása

s mozgás riadt, csilingelés, csodás,

halk női suttogás,

mint amikor már vége van a bálnak

s a kapusok kocsikért kiabálnak.

.

Egy csipkefátyol

látszott, amint a távol

homályból

gyémántosan aláfoly

egy messze kéklő,

pazar belépő,

melyet magára ölt egy drága, szép nő

és rajt egy ékkő

behintve fénnyel ezt a néma békét.

a halovány ég túlvilági kékét,

vagy tán egy angyal, aki szűzi,

szép mozdulattal csillogó fejékét

hajába tűzi

és az álomnál csendesebben

egy arra ringó,

könnyűcske hintó

mélyébe lebben

s tovább robog kacér mosollyal ebben.

aztán amíg vad paripái futnak

a farsangosan-lángoló Tejutnak

arany konfetti-záporába sok száz

bazár között, patkójuk fölsziporkáz.

.

Szájtátva álltam

s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,

az égbe bál van, minden este bál van

és fölvilágolt mély értelme ennek

a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek

tündérei hajnalba hazamennek

fényes körútjain a végtelennek.

Virradtig

maradtam így és csak bámultam addig.

Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél

ezen a földön, mily silány regéket,

miféle ringyók rabságába estél,

mily kézirat volt fontosabb tenéked,

hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél

és annyi rest éj

s csak most tünik szemedbe ez az estély?

.

Ötven,

jaj ötven éve - lelkem visszadöbben -

halottjaim is itt-ott, egyre többen -

jaj, ötven éve tündököl fölöttem

ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,

ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.

Szóval bevallom néked, megtörötten

földig borultam s mindezt megköszöntem.

.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem

s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.

de pattanó szivem feszitve húrnak,

dalolni kezdtem ekkor azúrnak,

annak, kiről nem tudja senki, hol van,

annak, kit nem lelek se most, se holtan.

Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,

úgy érzem én, barátom, hogy a porban,

hol lelkek és göröngyök közt botoltam,

mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak

vendége voltam.



p A tét:

p az ember

p plusz/mínusz

p végtelen életlehetőségei

p

p Nagy Életminőség Jenciklopédia:

p Szócikk-mag és csíra ötletgyűjtés

p édes-ékes, bölcs anya-nyelvünkön

p Szellemi segítség a lélekbátraknak

p

p A gyógyulás kezdete a baj felismerése.

p Magadon nevetsz, vagy szörnyülködsz:

p a mese nem másról, de pont rólad szól,

p ismerj magadra és változtass életeden…

p 

p

p A legeslegtöbbet én árthatom magamnak –

p a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet.

p De még egy kis gyermek is felgyújthatja a házam, otthonom…

p Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

p

p Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

p az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

p A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

p A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

p

p A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

p Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

p De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

p anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

p

p A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

p akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

p és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

p ill. akiknek a baráti-szerelmi bűbáj miatt van hatalmuk. felettünk

p

p Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a - profi - segítők,

p akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

p edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

p a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

p

p És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

p akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

p és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

p A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. stb.

p

p És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

p a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

p Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

p egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és az ún. háttérhatalomtól…

p

p De ahogy bent, úgy kint: végső soron mégiscsak kizárólag tőlem függ,

p hogy mennyire boldogan-boldogtalanul élem/szenvedem végig életem:

p bölcs szellemi vezérlettel lélekbátran és így még sok jószerencsével is,

p a szabadon az istenit akarót repíti, a nem (ezt) akarót vonszolja a sors…

p

p p.s.:

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

p szeretetre: bölcs változásra indító gondolatok magyarán írva…

p

p x

