Eugéniusz:

Bölcs-balga,

boldog-boldogtalan

emberéletek minősége –XV.



Az ember plusz/mínusz lehetőségei

Táltos paripa vagy egy állatorvosi ló

Istengyermek vagy ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy vaskor, pokol



Talált-szerzett-javított/vesztett, rontott kincstár

Szellemi, lelki, testi és társas emberéletek-halálok

Szándékok és következmények és okok és okozatok

Elvek/tettekð magatartásokð jellemekð sorsok

A tünetek ð a bajok, a diagnózisok ð és a terápiák…?



Didergő király

A DIDERGŐ KIRÁLY

Mese, mese, mátka, pillangós határba:

Volt egyszer egy király Nekeresd országba.

Nevenincs királynak nagy volt a bánata,

Csupa siralom volt éjjele, nappala.

Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába.

Sűrű könnye pergett fehér szakállába:

"Akármit csinálok, reszketek és fázom,

Hiába takargat aranyos palástom!

Aki segít rajtam: koronám, kenyerem

Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!"

.

Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,

Tökszárdudát fújtak minden ablak alatt:

"Ki tud orvosságot a király bajáról,

Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?"

Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot.

De együtt se ért az egy falat kalácsot.

Didergő királynak csak nem lett melege,

Majd megvette szegényt az Isten hidege.

Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,

Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:

"Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,

Hívjátok elő az udvari bolondom!"

.

"Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,

Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed."

"Teli van énnálam ésszel a szelence:

Hideg ellen legjobb a meleg kemence.

Gyújtass be csak, komám" - nevetett a bolond,

S nevetett köntösén a sok arany kolomp.

.

Kergeti a király ki a sok léhűtőt:

Hozzák fülönfogva az udvari fűtőt!

"Hamar cédrusfával a kandallót tele,

Urunk-királyunknak attól lesz melege!"

Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,

El is égett benne vagy száz cédrusmáglya.

Sergett is a király előtte, megette,

Utoljára mégis csak azt dideregte:

"Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,

Már a szakállam is csak úgy reszket bele!"

.

Nyöszörög a fűtő: "Felséges királyom,

Életem-halálom kezedbe ajánlom,

Most dobtam bele az utolsó forgácsot,

Jó lenne hívatni az udvari, ácsot!"

.

Nekibúsult erre a didergő király,

Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:

"Vágjátok ki kertem minden ékességét,

A szóló szőlőnek arany venyigéjét,

A mosolygó almát, a csengő barackot,

Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!

Széles ez országban amíg erdőt láttok,

Kandallóm kihűlni addig ne hagyjátok.

Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,

Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!"

.

Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,

Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.

Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,

Fészkit ezer madár jajgatva siratta.

A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,

Aranyos kandallón mind elparazsallott.

Didergő királynak de minden hiába,

Nyögve gubódzik be farkasbőr bundába:

"Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,

Csak egy fogam van már, az is vacog bele!"

.

Nekeresdországban van is nagy kopogás,

Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.

Dolgozik a csákány, fűrész, balta, horog -

A király ajtaja egyszer csak csikorog.

Betipeg egy lányka, icike-picike,

Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.

Az ajaka kláris, a foga rizskása,

Csacsog, mint az erdő zengő muzsikása:

.

"Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!"

Megfordul a király: "Ácsi, kislány, ácsi!

Azt se tudom, ki vagy, soha se láttalak,

Mért haragszol reám? Sohse bántottalak!" -

Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:

"Minek szedetted le a házunk tetejét?

Hó is hullongázik, eső is szemezik,

A mi padlásunkra az most mind beesik;

Elázik a bábum kimosott ruhája,

Vasárnap délután mit adok reája?"

.

Mint amikor nap süt a jeges ereszre,

A király jégszive harmatot ereszte.

Szemében buggyan ki szívének harmatja,

Szöghaját a lánynak végigsimogatja:

"Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,

Bíborköntösömet feldaraboltatom.

Bársonyrokolyája, selyem főkötője,

Lesz ezüstkötője, aranycipellője!"

.

Most már meg a kislány mondta azt, hogy "ácsi!

Mégiscsak jó bácsi vagy, te király bácsi!"

Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -

S didergő királynak nyomban melege lett!

A tükörablakot sarokra nyitotta,

Városa lakóit összekurjantotta:

"Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,

Juttatok belőle, aki fázik, annak!"

.

Tódult is be nyomban a sok szegény ember,

A márvány-téglákon nyüzsgött, mint a tenger.

Ki is szorult tőlük király a konyhára,

Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:

"Asztalt terigetni, ökröt sütögetni,

Fussatok a hordót csapra ütögetni,

Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,

Mint a saját népem - nagy Meseországban..."

*

p 1

p

p Aki

p csak egy

p betanított munkás,

p aki betanított életet él(ne) –

p vagyis egyszer és mindekorra

p mondják meg, hogy mit kell csinálni,

p minden lehető esetre legyen kész szabály…

p (s ha elakad, akkor a főnöke adjon eligazítást)

p

p

p Aki

p rettegve,

p és menekülve

p a szabadság felelősségétől

p egy regulás Rendbe menekül,

p vagy rendőrnek-katonának áll,

p vagy óriáscsecsemő marad otthon,

p vagy férjhez megy egy atyáskodó társhoz…

p

p

p Aki

p egy rossz

p formaidőzítő –

p a kellő időpontban,

p fellépéskor-mérkőzéskor,

p még az átlagot sem hozza,

p indiszponáltság, lámpaláz miatt

p éppen a döntő pillanatban mond csődöt…

p

p

p Aki

p rosszallóan nézi,

p ha a helyi tűzoltóknak

p éppen most nincs semmi munkájuk,

p s félti őket a tétlenség kísértéseitől,

p és ezért csinál nekik: ha piromániás,

p akkor ez neki legalább dupla élvezet…

p

p

p Aki

p egy Pató Pál,

p aki mindenre ráér,

p semmilyen munka nem sürgős,

p és csak akkor hajlandó mozdulni,

p ha már minden kötél szakad,

p ha már dől a fal/ég a ház…

p („tűzoltómunka”)

p

p

p Aki

p rossz

p kedvében,

p pesszimista

p Rontó Pálként

p jó rosszat alkotva-téve

p teszi rosszabbá a világot,

p és ezzel is „bizonyítja”, hogy

p már minden végleg el van rontva…

p (vagy besegít „Istennek” a jégverés után:

p saját kezével veri el az épen maradt szőlőtőkét…) 

p

p

p Aki

p röstelli

p a boldogtalanságát,

p és ezt elfedve, jobb ügyhöz

p méltó buzgalommal, „sérvet kapva”

p mégis némi boldogságot próbál színlelni,

p a kirakatba egy mosolygós gerlicepárt rakni…

p

p

p Aki

p szinte

p már tüntet is

p az ő nagy boldogtalanságával,

p más boldogságában kételkedő,

p és bár titokban várja, de mégis

p nagyon megnehezíti, hogy bárki

p jótanáccsal, bölcs gondolattal stb.

p segítő jobbkezet nyújtson neki…

p

p

p Aki

p még

p a saját tulajdon

p árnyékától is félve

p egyfolytában és persze

p mindhiába menekül előle –

p ő egy ilyen üldöztetési mániás…

p (amivel amúgy különös fontosságot is

p tulajdonít amúgy csekély személyének…)

p

p

p Aki

p sajnálja

p az időt az evésre, és ivásra,

p ezért űrhajós tablettákat kapkod be,

p vagy pedig akkora feneket kerít neki,

p mintha az egy nagy istentisztelet lenne,

p az egész nap legfőbb, jól előkészített fénypontja…

p

p

p Aki

p sajnálja az időt

p a nagycsaládi összejövetelekre,

p saját élettörténete megismerésére,

p legfeljebb csak a temetésekre jár el,

p de ahol már nincs halotti tor, vagyis

p emlékfelidéző búcsú-összejövetel se…

p

p

p Aki

p a nehezen,

p áldozatos erővel

p felépített pozitív képét,

p akár fél élete egyik főművét,

p egy rossz mondatával összetöri,

p és kezdheti az egészet elölről,

p nulláról, vagy mínuszból…

p

p

p Aki

p minimalista,

p nem „erőlködik”

p jóízű köszönése mellé

p még valami jó szót is tenni,

p vagy csak kurtán „napot!” kíván…

p Minden személyes találkozót csak

p mielőbb letudna és csak „megúszna”,

p nem csereberél híreket, értesüléseket,

p nem tanúsít érdeklődést mások iránt stb.

p Önmagát módszeresen szegényítve bezápul…

p

p

p Aki

p nem a jobbik,

p de az idealizált, retusált

p arcát mutatná fűnek-fának,

p de mindenekelőtt a jövendőbelijének,

p mint Kosztolányi Dezső „csúnya lánya”,

p aki nem a saját fényképét küldi a levélben,

p pont ön-el nem fogadásával csúfítja magát,

p ezért pont a várva várt találkától kell rettegnie …

p

p

p Aki

p nem a Másikért

p hagyja el apját-anyját,

p pusztán elölük menekül

p az adandó első alkalommal

p a lécet nagyon alacsonyra téve,

p és a rossz „titkos” házasságban

p egy darabig dafke még ki is tartva,

p majd meg a gyerekkekkel kivonulva…

p

p

p Aki

p nem akar

p folyamatos

p bizonytalanságot:

p „szerelmi kiszolgáltatottságot”,

p inkább megfizet a szolgáltatásokért -

p cselédet vesz maga mellé, bejárónőt tart,

p béranyás gyerekei mellett dajka, nevelőnő,

p és művelt kurvát, egy ún. hetérát tart ki,

p akivel szellemi-lelki-nemi életet is élhet….

p

p

p Aki

p elvileg-

p gyakorlatilag

p számon-kérhetetlen ígéreteiért

p már most besöpöri a hálálkodást,

p vagy ezekkel bír rá nagy döntésre!

p (a meg nem nyert lottó ötösét osztó,

p vagy az üdvözülést garantáló pap,

p vagy a demagóg politikus stb.)

p

p

p Aki

p ugyan

p teátrálisan

p szánja-bánja

p a rovott múltját,

p tördeli a kezét is,

p de a mocskos kezű

p korábbi zsákmányát

p azért nem adja vissza,

p annak előnyeit ma is élvezi…

p

p

p Aki

p százszor

p inkább élelmesen,

p úgymond életrevalóan elköveti,

p semmint, hogy csak egyszer is

p „becsületes hülyeként”, „élhetetlenül”

p maga szenvedné el az igazságtalanságot…

p

p

p Akinek

p nagyon derogál

p az általa rangon alulinak

p tartottól kérni vagy kérdezni…

p Pedig még az Arisztotelész tanítvány

p Nagy Sándor is felkereste a koldus-

p szegény, hordóban lakó Diogenészt…

p

p

p Aki

p csak

p azért is

p megy bele

p az ún. mésalliance-ba,

p a visszás, rangon aluli

p házastársi szövetségebe,

p hogy koldus férjét holtáig

p papucs alatt tartsa, megalázhassa...

p

p

p Aki

p szégyell

p bűnbánóan,

p önkritikusan stb.

p végleg hazatérni és

p megtérni a „száműzetéséből”,

p vissza az őt éltető gyökereihez

p a csúnyán, rútul elárult övéi közé,

p inkább tovább ócsárolja a hazáját…

p

p

p Aki

p szégyelli

p a magyarságát,

p ha épp rossz a kormányos,

p és passzív-aktív ellenállás helyett

p a süllyedő hajóról menekülő patkányként

p egy gyökértelen, súlytalan világpolgár lesz -

p ő csak addig magyar, amíg igen jól megy a sora…

p

p

p Aki

p hagyta

p átmosni az agyát,

p és maga is azt vallja,

p hogy a magyar egy utolsó csatlós,

p egy született örök vesztes, egy széthúzó,

p pártoskodó, viszálykodó stb. szolganép…

p Vagy egy örök dzsentri, aki szorgos

p munka helyett eltékozolja kincseit…

p

p

p Aki

p magyarként

p eleve leértékeli magát,

p mert nem ismeri népének

p nem ellenség-írta történetét,

p múltjának oly dicső fejezeteit

p és a világraszóló kultúrkincseit,

p nyelvünk szellemi csodafegyverét,

p a magyarság történelmi küldetését stb.

p

p

p Isten népe

p Annyiban is

p Isten népe vagyunk,

p hogy ha nem akarunk

p és nem tudunk

p Isten törvényei szerint élni,

p akkor nálunk rongyabb,

p szemetebb társaság

p nincs a világon

p Karácsony Sándor

p

p

p Aki

p nem látja:

p a gondolkodás szóban

p mennyire ott van a „gond” …

p Fölöslegesen-károsan terheli magát,

p nem a szívével akar jól látni, dönteni,

p nem figyel a megérzéseire, intuíciójára stb.,

p mindent csak ésszel-logikával oldana meg…

p

p

p Akinek

p terhes elmemunka

p a legkisebb gondolkodás is,

p így ő előbb vág, azután mér,

p ő többnyire meggondolatlan,

p előbb beszél, utólag töpreng,

p milyen károkat okozott vele…

p

p

p Aki

p nem legális,

p de bűnös eszközökkel,

p ferde, tilos utakon érné el

p egy ideig a reklám álomvilágát,

p az ő nyílt-titkos, de amúgy meg

p magát is csak áltató, hamis célját…

p (rövid „dolce vita”, sok éve börtön…)

p

p

p Kép-más

p Aki soha nem

p magát a rinocéroszt másolja,

p ill. festményben teremti újra,

p hanem mindig csak a róla készült képet,

p ahogy egyszer valaki hallomásból lerajzolta,

p aminek esetleg csekély köze van az eredetihez…

p

p

p Aki

p nem mer

p bátran elindulni,

p a természetfeletti

p szellemi segítőkkel

p szerencsét próbálni,

p mint a népmese hősök,

p inkább otthon siránkozik

p és versenyt sajnáltatja magát,

p és mind

p

p

p Aki

p nem segít

p a kis hangyának

p kimászni a pocsolyából –

p sőt „kegyelemdöfésből” rátapos…

p E kegyetlen lelkületével hiába vár

p természetfeletti segítséget, isteni áldást…

p örökre Hamupipőke marad…

p

p

p Aki

p kishitűen

p nem érzékeli

p a biztató tekintetet,

p és nem egy nagylegény:

p nem meri a lányt megcsókolni –

p annyira fél, retteg az elutasítástól:

p mi lesz, ha netán nem kapja vissza?

p

p

p Aki

p nem meri

p a piacra kitenni portékáját:

p neki ez nem mérvadó értékítélet,

p ha az emberek a pénzüket áldozzák rá…!?

p De akkor meg miből lesz ma este vacsora…

p

p

p Aki

p nem bízik magában,

p istenadta tehetségében –

p felhagy az alkotómunkával,

p és aprópénzre váltja talentumát,

p ha műveit nem tudja értékesíteni –

p pedig emellett kétkezi munkával

p biztosíthatná a család megélhetését…

p

p

p Aki

p kedvtelésből,

p ún. műkedvelőként,

p autodidakta dilettánsként

p nem festeget otthon képeket,

p nem ír verset, komponál zenét,

p ha ezt nem tudja záros határidő belül

p „piacon” árura váltható forintért eladogatni…

p

p x

Petőfi Sándor:

A PUSZTA, TÉLEN

Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!

Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;

Amit a kikelet

És a nyár gyüjtöget,

Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,

A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.

.

Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,

Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,

S a dalos madarak

Mind elnémultanak,

Nem szól a harsogó haris a fű közűl,

Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.

.

Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,

Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,

Vagy hogy rövidlátó

Már öregkorától,

S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...

Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.

.

Üres most a halászkunyhó és a csőszház;

Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;

Mikor vályú elé

Hajtják estefelé,

Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,

Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.

.

Leveles dohányát a béres leveszi

A gerendáról, és a küszöbre teszi,

Megvágja nagyjábul;

S a csizmaszárábul

Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,

S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?

.

De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,

Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,

Mert a pince kulcsát

Akár elhajítsák,

Senki sem fordítja feléjök a rudat,

Hóval söpörték be a szelek az utat.

.

Most uralkodnak a szelek, a viharok,

Egyik fönn a légben magasan kavarog,

Másik alant nyargal

Szikrázó haraggal,

Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,

A harmadik velök birkozni szemközt jő.

.

Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,

A rónára halvány ködök telepűlnek,

S csak félig mutatják

A betyár alakját,

Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...

Háta mögött farkas, feje fölött holló.

.

Mint kiűzött király országa széléről,

Visszapillant a nap a föld pereméről,

Visszanéz még egyszer

Mérges tekintettel,

S mire elér a szeme a tulsó határra,

Leesik fejéről véres koronája.

Pest, 1848. január

Petőfi Sándor:

A TÉLI ESTÉK

Hova lett a tarka szivárvány az égről?

Hova lett a tarka virág a mezőkről?

Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,

S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?

Odavan mind! csak az emlékezet által

Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.

Egyebet nem látni hónál és fellegnél;

Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.

.

Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban,

Vállain fejér, de foltos takaró van,

Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,

Sok helyen kilátszik mezítelen teste,

Ugy áll a hidegben s didereg... az inség

Vastagon van bágyadt alakjára festve.

Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?

Mostan ott benn szép az élet a szobában.

.

Áldja istenét, kit istene megáldott,

Adván néki meleg hajlékot s családot.

Milyen boldogság most a jó meleg szoba,

S meleg szobában a barátságos család!

Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,

Ha van honnan rakni a kandallóra fát,

S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe

Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe.

.

Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!

El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.

A családfő ott fenn ül a nagy asztalnál

Bizalmas beszédben szomszéddal s komával,

Szájokban a pipa, előttök palack áll

Megtelve a pince legrégibb borával;

A palack fenekét nem lelik, akárhogy

Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy.

.

Kinálgatja őket a jó háziasszony,

Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon,

Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell,

A kötelességét ő jól megtanulta,

Nem bánik könnyen a ház becsületével,

Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta,

Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan:

"Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!"

.

Azok megköszönik, s egyet hörpentenek,

S ha kiég pipájok, újra rátöltenek,

És mint a pipafüst csavarog a légben,

Akkép csavarognak szanaszét elméik,

És ami már régen elmult, nagyon régen,

Összeszedegetik, sorra elregélik.

Akitől nincs messze az élet határa,

Nem előre szeret nézni, hanem hátra.

.

A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka,

Fiatal pár, nem is a mult időt hányja.

Mit is törődnének a multtal? az élet

Előttök vagyon még, nem a hátok megett;

Lelkök a jövendő látkörébe tévedt,

Merengve nézik a rózsafelhős eget.

Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak,

Tudja a jóisten, mégis jól mulatnak.

.

Amott hátul pedig a kemence körűl

Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl,

Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek

Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol...

Űzi pillangóit a boldog jelennek,

Tennapot felejtett, holnapra nem gondol. -

Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen:

Itt van egy szobában mult, jövő és jelen!

.

Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a

Szolgáló s dalolgat, behallik nótája.

Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron,

Lovait itatj' a kocsis éjszakára.

Húzzák a cigányok valami víg toron,

Távolról hangzik a bőgő mormogása.

S e különféle zaj ott benn a szobába'

Összefoly egy csendes lágy harmóniába.

.

Esik a hó, mégis fekete az útca,

Nagy vastag sötétség egészen behúzta.

Járó-kelő ember nem is igen akad,

Egy-egy látogató megy csak hazafelé,

Lámpája megvillan az ablakok alatt,

S fényét a sötétség hirtelen elnyelé,

Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig

Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt?

Pest, 1848. január

*

p 2

p

p Aki

p nem nyugszik

p bele a végleges válásba,

p évek múlva is még hidegháborúzó –

p saját élete javítása helyett az erőit

p az őt megbocsáthatatlanul elhagyó

p élete megkeserítésére pocsékolja,

p amihez a gyerekeket is felhasználja…

p

p

p Aki

p módszeresen

p keresi és így meg is leli a bajt,

p pl. az oroszlán bajuszát ráncigálja,

p nem nyugszik, míg fel nem ébreszti

p az éppen szelíden szundikáló szelindeket…

p

p

p Aki

p egy úgynevezett

p áldott „jó gyerek”

p és így nem okoz anyjának fájdalmat:

p az ő kedvéért akár még orvos is lesz,

p ha amúgy semmi kedve/tehetsége hozzá…

p Így teszi tönkre önmagát és a betegeit is,

p pedig aranykezű asztalos/kőműves lehetett volna

p

p

p Aki

p nem oszt,

p és nem szoroz:

p mindegy, hogy jön vagy megy:

p vele se több, se kevesebb – sőt:

p jobb, ha megy, mert ő csak egy

p lehúzó, hátráltató, demoralizáló,

p élősködő, púp a hátunkon stb. stb.

p

p

p Aki

p nem örül

p a váratlan szerencsének,

p mert nem is kalkulált vele:

p emberi tervezését, számítását

p zavarja, felborítja az Isten végzése…

p (esetleg a jóból balszerencsét csinál)

p

p

p Aki

p a köldökét nézve

p lustán és gyáván várja,

p hogy szerencséje legyen,

p és ha kegyelemből ráköszön,

p akkor meg már azt hiszi, hogy

p neki életfogytig bérlete van hozzá…

p De a kerék fordul és nagyot fog zuhanni…

p

p

p Aki

p nem tartja

p szárazon a puskaport:

p Istenhite gyengeségére vallana,

p mert szerinte minden kegyelemből van,

p majd bősz istenkáromló lesz, ha puskája

p a döntő pillanatban csütörtököt mond…

p

p

p Aki

p egy büszke

p tántoríthatatlan -

p elszántan csinálja, amit fejébe vett,

p vakon és süketen a visszajelzésekre:

p rögeszmésen és ökör következetesen

p sebességét fokozva nyomul a tévúton,

p így egyre távolabb kerülve az oázistól…

p

p

p Aki

p nem őrzi,

p és helyreállítja,

p hanem újra és újra csinálja

p az aznapi, mindig más rendet,

p mert mindig teljesen újat próbál,

p alaposan megnehezítve az életét,

p ellehetetlenítve, hogy fő dolgához lásson…

p

p

p Aki

p nem tart

p szabadsága szülte

p saját rendet maga körül,

p annak nem terem rend lelkében se,

p csak terméketlen kaotikus állapotok…

p Vagy inkább úgy helyes fogalmazni, hogy

p ez utóbbi vetül ki: ahogy bent, úgy kint is…

p

p

p Aki

p úgymond

p rendszerető ember,

p „ezért” mindig ugyanakkor

p megy el a nagydolgát végezni,

p s ha éppen akkor nem sikerül,

p annál rosszabb a kakijának,

p esetleg még sérvet is kaphat,

p vagy egy napig őrizgeti azt,

p vagy később bent megy ki…

p

p

p Aki

p önmagát

p nagyon büszke

p ún. absztinensként

p oly szabad embernek hiszi,

p pedig csak egy mámorfóbiás,

p aki tart tőle, hogy borban az igazság,

p és tán „kifecsegné” szégyellt titkait,

p vagy gyenge jellem: fél a kísértéstől,

p mert titkolt múltjában alkoholista volt,

p és nem bízik magában: mértéktartásában…

p

p

p Aki

p nincs résen,

p aki itt és most

p nem ragadja meg

p az egyetlenegyszer,

p soha vissza nem térően

p átrepülő ihletet, sugallatot -

p az így az örökre messze száll...

p

p

p Aki

p a kicsit

p nem becsüli,

p az a nagyot sem érdemli –

p ha nem sáfárkodtál jól zsebpénzeddel,

p akkor hogyan bízhatnák rád egy család pénzét?

p

p

p Aki

p a kis értékkel

p is könnyelműen,

p pazarlóan bánik,

p ha nem tud spórolni,

p takarékosan gazdálkodni,

p mert nem tanították meg rá,

p illetve ő maga nem pótolta,

p akkor megtanulhat koldulni…

p

p

p Aki

p nem szól rögtön

p a penetráns bűz miatt,

p mert még új tag a gyülekezetben stb.,

p akinek „Hallgass”, vagy „Kuss!” a neve -

p és így majd végül már ő maga is megszokja,

p és hátralevő életét már testi-lelki büdösben éli…

p

p

p Aki

p még nem tud

p üzemi vakságáról

p és vak, automatikus,

p és így reflektálatlan,

p de már elavult, már káros,

p őt így már csak akadályozó

p „örökölt” megszokásairól, és

p nem érti, miért nem halad előre…

p

p

p Aki

p nem temeti,

p nem engedi el

p lelkében is a halottat,

p ő nem tud nélküle élni –

p az vissza is jár kísértetként

p őt riogatva éjjelente kísérteni,

p pedig lelkileg amúgy meg nagyon is

p segíthetné őt odaátról, a túlvilágról…

p

p

p Aki

p nem testi,

p érzékelhető fenyítő „pedagógus”,

p nem üti pofon isteni emberarcod,

p ő „csak” méltóságodban aláz meg,

p pl. hangosan felolvassa társaid előtt

p az általa elkobzott szerelmes leveled…

p

p

p Aki

p egy büszke öntörvényű,

p nem tiszteli se a természet,

p se a társadalom törvényeit –

p így megdöbbenve tapasztalja,

p hogy amikor istent kísértve,

p és/vagy drogosan, részegen

p kiugrik a jó magas toronyból,

p akkor ő nem repül, de szabadon

p esve-gyorsulva zuhan a halálba…

p

p

p Aki

p nem tiszteli meg

p annak a háznak lakóit,

p ahol ő épp most vendég,

p de csak úgy „átfutóban”,

p mert lenézi/lekezeli őket -

p nem foglal egy ideig helyet,

p és így elviszi a szép álmukat…

p

p

p Aki

p potyázó,

p ő nem tiszteli

p meg az ún. jóismerőseit,

p hogy ő is otthonába

p invitálja őket,

p és kiszolgálja, vendégül lássa őket…

p (nem ismeri, így nem is élheti át

p ennek a fáradozásnak a jutalmát,

p az előkészület-valósulás örömét)

p

p

p Akiben

p nincs alázat,

p aki nem tisztelve

p élőlénytársait a teremtésben

p durván és balgán beavatkozik

p a természet ősi-örök rendjébe,

p és így ezért lassan, de biztosan

p felszámolja saját elemi létfeltételeit...

p

p

p Aki

p locsi-fecsi,

p szószátyárkodó,

p nagyon nem titoktartó:

p így egyszer és mindenkorra

p el is veszítheti a bajtársa bizalmát,

p de indiszkrét fecsegésével még

p a házassága is zátonyra futhat…

p

p

p Aki

p nem tud

p disztingválni –

p egymáshoz nem illő

p egymáshoz nem tartozó

p személyeket vagy dolgokat

p megkülönböztetni, elkülöníteni.

p Például úgy beszél a tanárával,

p vagy akár a felkent királyával,

p mint az inasával/kocsis a lovával…

p

p

p Aki

p nem tud

p világos, határozott

p különbséget tenni

p oly ellentétes dolgok,

p pl. a bók és sértés között:

p se, ha ő adja, se, ha ő kapja…

p (mintha marslakó lenne köztünk)

p

p

p Aki

p nem tudatosítja:

p az a motor, amin ül,

p a civilizációs vívmány,

p az egy kibiztosított fegyver:

p elég egy óvatlan mozdulat,

p és emberi életet olthat ki,

p vagy maga lehet rokkant…

p

p

p Aki

p nem tudja

p jól az „adjonisten” -t,

p s meg is kapja a „fogadjisten-t

p Minő kalappal köszönnek, olyannal fogadják...

p A magyar adjonisten/Nem annak ad,

p kinek nincsen. (Ady Endre)

p

p

p Aki

p nem tudja,

p pont az tanítja:

p például, hogy hogyan

p vezessük a háztartásunkat.

p Vagy a krónikus beteg orvos,

p vagy a rosszul nősült/elvált,

p és azóta nő/férfigyűlölő

p házassági tanácsadó,

p párterapeuta stb.

p

p

p Akinek

p még ma is

p tilos a válás,

p mert tiltja a „vallása” -

p a legvégsőkig, sőt azon túl is

p ki kell tartania az egyszer rosszul

p beválasztott élettárs mellett, akkor is,

p ha naponként háromszor bele is döglik,

p és a közös édes gyermekek is megsínylik -

p odaát ezért majd nagy jutalomban lesz része...

p

p

p Aki,

p ha elmúlt már

p az újdonság varázsa,

p akkor le is cseréli úgy

p a használati eszközeit,

p mind az élettársát, barátját,

p de házát és hazáját is, ha lehet...

p Minden csoda csak három napi tart…!?

p

p

p Akinek

p mindig üres a zsebe,

p lepisálja még a kutya is:

p az örök tarháló, pumpoló,

p szorultságára való hivatkozással,

p - rendszerint kölcsön ürügyén -,

p gyakran tolakodó módon kéregető,

p akit ezért nagy ívben el is kerülnek -

p aki így örök kiszolgáltatottságra ítéli magát

p

p

p Aki

p a nappalait

p azzal tölti ki,

p hogy az éjszakai álmait

p próbálja felidézni/megfejteni,

p míg teljesen bele is zavarodik,

p és még meg is bénítja magát,

p mert vagy semmit, vagy épp

p ellentétes dolgokat üzennek…

p

p

p Akit

p csak zavarnak az álmai,

p aki a legszívesebben nem

p is álmodna semmit, mert

p pl. rossz lelkiismerete miatt fél,

p hogy szörnyű rémálmai lesznek,

p fél az álmok igazmondásától,

p vagy amúgy is lemond arról,

p hogy ebben a tudatállapotában

p életmentő isteni üzenetet kapjon…

p

p

p Aki

p elcsendesedés

p és időbeni előkészület helyett

p késve, kapkodva készül az ünnepre,

p a külső elvárás-megfelelés görcsben

p fokozott feszültségre stresszeli magát,

p áldott advent helyett örökös vitázás van,

p kritizálás, számonkérés, szemrehányás,

p amiből hamar kipattan a veszekedés,

p sőt akár még verekedéssé is fajulhat…

p A szeretet várva várt békeünnepe helyett

p beállhat a hideg-, sőt melegháborús helyzet…

p

p x

*

SZABÓ LŐRINC

Téli fák

Hegynek vitt az erdei út.

Megálltam. Vacogtak a fák,

jobbra-balra messze kinyílt

szemeim előtt a világ:

a táj, mint vén agy vértelen

eszméi, úgy levetkezett

és nem maradt belőle, csak

a csontváztiszta szerkezet.

.

Tél volt és csönd, még semmi hó,

az esti köd gyült és oszolt,

Az elmúlt nyárnak a halott

jelen csak kísértete volt

s az élt, a múlt, mikor arany

sípot fujtak itt a rigók,

a zöld nyár, melynek hült helyén

most füstként szürkült a bozót.

.

Kísértet voltam én is a

felboncolt és kipreparált

erdőben : szinte csontomig

éreztem a csupasz halált.

- Fa vagyok én is, ágbogas

csontváz! - és éreztem a gúzst

s hogy az idő hogy marja le

rólam is a lombot, a húst.

.

Soká és mozdulatlanúl

álltam ott a dermedező

csöndben ... És lepattant egy ág

és megmoccant a temető.

Fölnéztem : - No, menjünk ...

- De most

rám fogta ezer fekete

vasvilláját és körülállt

a halott vázak erdeje.

.

- Nono ! - ráztam fel magamat

és megindultam és mire

elértem az első házakat,

átjárt az élet melege,

de tovább is, egész uton

láttam még, hogy a ködön át

hogy döfködtek felém fekete

szarvaikkal a téli fák.

*

Pilinszky János:

Téli ég alatt

Fejem fölé a csillagok

jeges tüzet kavarnak,

az irgalmatlan ég alatt

hanyattdölök a falnak.

.

A szomorúság tétován

kicsordul árva számon.

Mivé is lett az anyatej?

Beszennyezem kabátom.

.

Akár a kő, olyan vagyok,

mindegy mi jön, csak jöjjön.

Oly engedelmes, jó leszek,

végig esem a földön.

.

Tovább nem ámitom magam,

nincsen ki megsegítsen,

nem vált meg semmi szenvedés,

nem véd meg semmi isten.

.

Ennél már semmi nem lehet

se egyszerűbb, se szörnyebb:

lassan megindulnak felém

a bibliai szörnyek.