Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok

Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak

Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok

Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár

Létrontás - a hitvány elit - III.

Petőfi Sándor

SZÍNÉSZDAL

Minden müvészetek

Fején a korona:

A mi művészetünk,

Ellen ki mondana?

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Csak árny, amit teremt

A költőképzelet;

Mi adjuk meg neki

A lelket, életet.

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Miénk a hatalom

Az emberszív felett:

Idézni egyaránt

Mosolyt vagy könnyeket.

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Apostolok vagyunk

Az erkölcs mezején.

Apostoli szavunk

Téged kiált: erény!

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

De amit színpadon

A népnek hirdetünk,

Ne hazudtolja meg

A cselekedetünk.

Ha meg nem tesszük azt,

Ami föladatunk:

Akkor gyalázat ránk,

Szinészek nem vagyunk!

Pest, 1844. szeptember

1. Keresztény orvos, de nem ismeri betegeit

2. Anyja parancsára orvosi pályán küszködő

3. Messziről jött ember: hazug mese a trakta

4. A rágalmazás magasiskola emeritus profja

5. Mondott/leírt szóérték mesterséges inflálója

6. Leányát a hetérák művészetére okító anya

7. A szeretőjét színésznőként is futtató strici

8. Diákot, színészt szex’ zaklató-zsaroló

9. Műve harag és elfogultság nélküli bírája

10. Az ihlet kegyelmi állapotért drogozó

11. Eszménytől távolodó, italhoz közeledő

12. Az önsorsrontásra elrettentő példát adó

13. A jobb/fix fizetésért lapot váltó újságíró

14. A csak angyalcsinálásban jeleskedő bába

15. Az ügyvéd, aki az ügyész szesztestvére

16. Az orvosi, gyónási titkokkal visszaélő

17. Segítő: más családi szennyesét teregető

18. Nem piszkít saját, csak mások fészkébe

19. Mézes-mázos: gyerekből szed ki titkot

20. A saját életét könnyíti, a másét nehezíti

21. Róbert bácsi: ingyen-konyhás gazdagodó

22. Cukros bácsi: a kiskorú nép jót akarója

23. Daganat-leleted halálos ítéletként ad elő

24. Miért lenne tisztességes, úgyis kiterítik...

25. Blikkfangos magánszám: tolvajnak falaz

26. Bajba került Mesterét először megtagadó

27. Átváltozó-művész, mimikris kaméleon

28. Kérdést nem megválaszol, de megkerül

29. Családján, barátain élősködő önjelölt író

30. Szellemi végrendelet/magánokirat hamisító

31. Aljas anonim feljelentéseit szennylapba író

32. Harsányan rasszista beépített zsidó/cigány

33. Programadó: bűnbakkeresés és pogrom

34. Neki a nép csőcselékké züllött pogromozó

35. Aki az ő művét/tettét bírálja, az antiszemita

36. Számonkérésnél zsidó menlevelét elővevő

37. Nyíltan ritkán, burkoltan sűrűn zsidózó

38. Mimóza szektavezér: bírálatokra allergiás

39. Szereplése a fő, akárhogy vágják szavait

40. Akár hírhedt lesz, csak beszéljenek róla

41. Nagy korok kis, de nagyon hamis tanúja

42. Civil kurázsis kezdeményezést elgáncsoló

43. Eszmei értéket a pénz nyelvére fordító

44. Mindent megtanul, de semmit sem felejt

45. Ápolja a hagyományokat, de a beteget is

46. Romboló „építő”: a múltat végképp eltörlő

47. A szegényt segítő tanács: ossza be a pénzt

48. Pszichiáter szakértő: aki poéta, az bolond

*

Petőfi Sándor

LEVÉL EGY SZÍNÉSZ BARÁTOMHOZ

Jut még eszedbe a fiú? kivel

Együtt cepelted a vándorbotot,

Mely koldusbotnak is beillenék,

Midőn a sorsnak fényes kedve nincs;

És ez nem éppen olyan ritkaság

Szinészre nézve, mint boldogtalan

Magyar hazánkban a hű honfigond. -

Lásd, én reátok még emlékezem,

És elfeledni nem fogom soha

A jót s roszat, mely ott közöttetek

Mult napjaimnak osztályrésze volt.

Előttem áll a délután, midőn

A színészetbe béavattatám.

Barangolék föl és le céltalan

A nagy hazának minden tájain.

Tarisznyámban, mit hátamon vivék,

Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher,

De a nyomor, mint ólom, megnyomott.

Könnyíte rajt a víg könnyelmüség,

Mely útaimban hű társam vala.

Ekkép juték egy nyári délután

Egy kis városba; fáradt lábaim

A fogadóban megpihentenek. -

Vendégszobája egyik oldalán

Helyet szerényen színpad foglala.

Mire való is már a fényüzés?...

Azon tünődtem épen: kérjek-e

Ebédet vagy se? hát ha majd sovány

Zsebem bicskája szépen benntörik?

Az ajtót ekkor megnyitá egy ur;

Volt bennem annyi emberismeret,

Ráfoghatnom, hogy nem más, mint szinész.

Fején kalapja nagybecsű vala,

Mert Elizéus prófétával az

Rokonságban volt... tudnillik: kopasz.

Kabátja új, a nadrág régi rongy,

És lábát csizma helytt cipő födé,

Alkalmasint amelyben szerepelt.

"Thalia papja?" kérdém. - "Az vagyok;

Talán ön is?" - "Még eddig nem." - "Tehát

Jövőben? fölség..." - "Azt sem mondhatom."

Vágtam szavába; ámde ő rohant,

S vezette gyorsan az igazgatót.

Fehér köpenyben az igazgató

Jött üdvezelni engem nyájasan:

"Isten hozá önt, tisztelt honfitárs!

Lesz hát szerencsénk önhöz, édes ur?

Imádja úgye a müvészetet?

Ah, jóbarátom, isteni is az!

S önnek szeméből olvasom ki, hogy

Szinészetünknek egykor hőse lesz,

És kürtölendik bámult nagy nevét

A két hazának minden ajkai...

Ebédelt már ön? itt az ételek

Fölötte drágák, s ami több: rosszak.

Az ispán urtól őzcombot kapánk,

A káposztából is van maradék -

Ha meghivásom nem méltóztatik

Elútasítni: jó ebédje lesz."

Igy ostromolt a jó igazgató,

Forgatva nyelve könnyü kerekét.

Én nem rossz kedvvel engedék neki.

Menék ebédre, és ebéd után

Beiktatának ünnepélyesen

A társaságba - nem kutatva: mi

Valék, deák-e vagy csizmadia?

Másnap fölléptem a Peleskei

Notáriusban. Hősleg működém

Három szerepben, minthogy összesen

A társaságnak csak hat tagja volt. -

Egy ideig csak elvalék velök;

Faluzgatánk jó- s balszerencse közt.

De a barátság végre megszakadt,

Mert én utáltam a nyegléskedést,

A sok "utószor"-t, a görögtüzet,

S tudj' a manó, mily csábitásokat.

A társaság is végre szétoszolt

Egymást érő bel- s külviszály miatt;

S én újra jártam széles e hazát,

Mignem keblébe vett más társaság.

Mit ottan, itt is azt tapasztalám,

S tapasztalásom nem volt olyatén,

Mely kedvre hozta volna lelkemet.

Kenyért keresni színészek leszünk,

Nem a művészet szent szerelmiből,

S haladni nincsen semmi ösztönünk.

"Pártolj, közönség, és majd haladunk,"

Mond a szinész: és az meg így felel:

"Haladjatok, majd aztán pártolunk;"

És végre mind a kettő elmarad.

Nem is hiszem, hogy a szinészetet

Becsülni fogják, míg ez befogad

Minden bitangot, gaz sehonnait,

Kik a világnak söpredékei,

S itten keresnek biztos menhelyet.

Barátom, ez fájt énnekem s neked,

Ez keseríte minket annyira.

Az isten adja, hogy minél előbb

Akképpen álljon szinmüvészetünk,

Amint valóban kéne állnia.

Pest, 1844. szeptember

*

1. Rossz/semmitmondó tanácsok sikerdíjasa

2. Karanténba zárat vátesz költőt, prófétát

3. Dodonai jóslatai: magas percdíjas számla

4. Végső igazságokat nyilatkoztató orákulum

5. Társadalmi igazságtalanságon fel nem háborodó

6. Gyenge eladási mutatóit műbalhékkal feljavító

7. A „könnyű-komoly” műfaji stigmát osztgató

8. Destruktív rivalizálást erősítő sportközvetítő

9. Istenként tisztelt Mesteréhez zarándokol

10. Tanulmányút címén jár külföldi züllésre

11. Show-műsor: bohóckodó kiégett művész

12. Megálljt parancsol, ha neki itt a Kánaán

13. A templomot a hajléktalan előtt bezáró

14. A tekintélyt büntetőszankciókkal teremtő

15. A jóindulat megnyeréséért bratyizó tanár

16. Az „államférfi”, ki a voksok számára hajt

17. A népét számonkérhetetlen ígérettel kábító

18. Túlvilági jutalom: a hitegető demagóg pap

19. Az „Anyaszentegyház” hitetlen bürokratája

20. Rablott vagyonból az őt szépre festőt díjazó

21. Rákos gyerekek nevében zsebére gyűjtő

22. Másnak szent dologból is viccet csináló

23. Bűnperben súlyosbításért fellebbező védő

24. Uzsorahitelek apróbetűs részeit fogalmazó

25. Nappal közjegyző, este meg végrehajtó

26. Ön-hitelrontó/magát lejárató igazmondó

27. A „meleg büszkeség” tabudöntő szócsöve

28. Családbontó „nyitott házasság” propagáló

29. A neki ellentmondók karakterét legyilkoló

30. Bőven termő bamba diófacsemete nevelő

31. Az életbevágó információkat elhallgat(tat)ó

32. Országot/népet színes/álhírekkel elárasztó

33. Csak letagadható szóbeli magánvéleményű

34. Mindig csak sejtelmesen utaló, célozgató

35. Príma díjért tolongó, ahhoz a nevét adó

36. Az örök kívülálló: semmiben nem vesz részt

37. Gyarmatosító érdeket kiszolgáló antropológus

38. Nála a civilizációs vívmány kulturális fejlődés

39. A baj okát nem firtató jó tüneti kezelő

40. A rossz protokollt jól betartó „gyógyító”

41. Az életvédelmi esküt tett magzatelhajtó

42. Betegeit elkezelő, műhibahalmozó orvos

43. A tömeg/magas-kultúra közé falat építő

44. Alkotói kételymentes termékeny dilettáns

45. A döglött oroszlánt rugdosó vitéz ítész

46. A csigalassan se működő vizsgálóbiztos

47. Bolhából elefánt: aránytévesztő ügyész

48. Fürdővízzel a gyereket is kiöntő dajka

*

ARANY JÁNOS

EGRESSY GÁBORNAK

Midőn törökországi bujdosásából visszatért

Ölelő karokkal mennek ki elődbe
És fogadnak, vídám füzérré szövődve,
Boldogabb barátid:
Hát engem mi tilt, hogy kebeledre dőljek?...
Nosza, rontsd szét lelkem az irigy mérföldek
Kényszerű korlátit!

Igen, itt vagy Gábor, itt te, újra köztünk!
Álom! - álom volt hát, hogy kétségbeestünk
Éretted, utánad?
Hogy sirattuk, kölcsön, a nagy veszteséget:
Bánatos szívvel mi, a hazával, téged,
Te távol hazádat?

Ah! nem álom volt az: látom, le van írva
Szenvedő arcádon egy hosszú év kínja;
Szólanak betűi!
Monddsza, nem tört-é meg fájdalomban lelked?
Hol vevél reményt, mely e nehéz türelmet
Ki segítsen tűrni?

És midőn távolról fölvehetted ismét
A hazai kunyhók szálldogáló füstjét
Mint homályos felleg -
Mi őrzötte szíved... mi tartá meg épen,
Iszonyú örömnek előérzetében
Hogy ne repedjen meg?

Vagy - tudom, tudom már, örömednek kelyhe
Csordultig miért nem lehetett megtelve,
Mi keseríté meg...
Hanem itt vagy, itten fogsz maradni mármost,
Lehetetlenséggel többé nem határos
Megölelnem téged.

Mint midőn galyakká széjjeloszlik a fa,
Úgy vala köztetek lelkem elágazva,
Kevés jó barátok:
Már csak egy zöldellő gyöngye volt: a bánat,
Lomb nélkül hagyá a többi minden ágat
Egy siralmas átok.

Egyiket sudáron gyors villám üté meg,
Másikat emészti láthatatlan féreg,
Sorvadának mind, mind:
Most azonban egy a másik után épül;
Nyerve lassan-lassan az élet kezébül
Lombokat és zöld szint.

Haj! csak egy nem akar éledni - hiába
Jött a lanyha szellő, kikelet nyilása,
És a nyári harmat...
Ő, kit úgy szerettem, ő, kit úgy szerettél,
A közös barát nincs örömünnepednél,
Lantja mélyen hallgat.

De fátyolt a búra! - s mellyel köszöntélek,
Ne legyen legalább halotti ez ének;
Szólj vidámabban, lant!
Az öröm, hogy itt vagy, képtelen reménnyel
Csalogat: ki tudja, hát ő nem jön-é el?...
Hátha eljő - s dalland!

Igen! visszatérted a jövőre zálog:
S én, kétségbeesett, most remélek, várok
Boldogabb időket;
Még sötét az égbolt, de borús határán
Kezdi már jelölni egy felső szivárvány
A siró felhőket.

Félre, kishitűek, félre! nem veszett el -
Élni fog nyelvében, élni művészettel,
Még soká e nemzet!
Föl, merész versenyre, kinek az istenség
Nyujtá dallamos ajk s honi hárfa kincsét!
Zengjen, aki zenghet.

Te pedig, barátom, lépj ama padokra,
Hol oly gazdagon nőtt koszorúid bokra:
Légy új büszkeségünk:
Ölts arcodra lelket és igaz betűket, -
Magasztos erényt, mely buktában se csügged,
Ábrázolva nékünk!

(1850)

*

NEM

SEGÍTŐ,

SŐT ÁRTÓ ELIT  

A fejétől bűzlik a hal

A legszentebb hivatások,

avagy a leghitványabb mesterségek...!?

Akik elmulasztják a jót, sőt teszik a rosszat

A szellemi, gazdasági, politikai elitek árulásai

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírák,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

*

p.s.:

A „gyengébbek kedvéért”:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de - kontrasztban - a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...