Sütő Gábor *

Utálom és arcába vágom:

– Száz év, de tán kétezer óta

őrült, mocskos, aljas világ ez,

ez a farizeus Európa!

Kenyér s jog helyett a szegényt

csitítja karddal, üres éggel

és cinkos lelkiismeretét

avatag és modern mesékkel;

száz év, de már kétezer óta

hány szent vágy halt meg gaz szívében!

Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa

Tudatunk védelme (12)

/NEVEZZÜK NEVÉN A TUDATROMBOLÁST/

Világunk társadalompolitikai fejlődése, a globális digitális uralom megszerzésén mesterkedő szabadkőműves magánpénzügyi háttérhatalom zsarnoki terjeszkedése, jogi, emberi normákat sárba tipró nyomása alatt, gyorsított menetben letért évezredes, a természetestől távolodó, de még nem elszakadt fejlődési rendje útjáról. Akkora eltökéltséggel, hogy Európában, USA-ban, s más helyeken immár nemcsak megkérdőjelezi, hanem megsemmisíti alapértékeit, sőt megalázó jelszavakat fogad el, tartalmilag, formailag durvul, torzul. A régi idők rendszereiben még voltak eseti véletlenek, ám a beállt rendszertelenségben már alig akad. Nem természetes törvényszerűségek, hanem mindent eluraló értelmetlenség, képtelenség, zagyvaság, süketelés uralja a rendszert. Már abban is kételkedhetünk, hogy a földrengések, árvizek, vulkánkitörések véletlenek, azon meg elképedünk, hogy kétszer-kettő egyre ritkábban négy, vagy, hogy az EU-határozatok szerint mostantól tücsköt-bogarat is fogyaszthatunk, férfi is lehet szépségkirálynő, sőt szülhet is, nemet is válthatunk, de évente csak egyszer. S mindez döntően önfeladó behódolásból, kisebb részben a félremagyarázott természeti események hamis kényszerűségeiből adódóan van megvalósulóban. Ennek okán a világpolitika is, főleg a nyugati, elfajzott önsorsrontó irányba ténfereg, látlelete mind kórosabb, a háttérhatalom által állandósított háborúkkal, végzetes világháborúval terhes. A hibridnek nevezett formája már folyik is, melynek ugyanúgy sajátja az emberiség elől elrejteni próbált háttérhatalmi érdek, mint mindig volt. Finanszírozása az EU és más országok adófizetőinek terhére történik, ám profitja az USA hadiipari, gyógyszeripari és más vállalataihoz özönlik.

Mintha országban-világban zombi háttérhatalmi ügynökök, s az általuk megszállt hírszolgálatok utasítgatnának, akiknek irányelve az emberi mércék, a választói akarat figyelmen kívül hagyása, a szándékos feszültségkeltés, rémhírterjesztés, fenyegetés, sőt nyíltan betervezett emberirtás. E tudatromboló körülmények annál inkább figyelmeztetőek az emberiség számára, mert történik mindez ma még, ha áldozatos nemzetközi ellenintézkedések árán is, de kivédhető háttérhatalmi nyomás alatt.

Nálunk az Origó és más hírközlő eszközök naponta ijesztgetnek, hogy ma-holnap kitörhet a harmadik világháború. E feltételezett eseményt még a nevén nevezik, de a valós jelenségeknek tudatromboló álneveket adnak. Meg is szoktuk őket, el sem gondolkodunk, hogy tényleg arról van-e szó, amit ügynökeiktől, szószólóiktól hallunk. Folyamatosan orosz-ukrán háborúról szajkóznak, holott ez napjaink legveszélyesebb félrevezetése, mivel Oroszország túlzott türelme miatt megkésett „Különleges Hadművelete” csak az USA és a NATO-országok beavatkozása után vált, még csak nem is „orosz-ukrán” háborúvá, mint inkább közvetett Oroszország-NATO fegyveres erőpróbává. A napi híradásokban kötelező lenne tiszteletben tartani e történelmi hűséget, ha nem akarjuk a közvéleményt eltájoló következtetésekre juttatni. Egy szakmainak számító külügyes eszmefutatásban olvashattuk, hogy „a közös nevező mindezekben a nyugtalanító felismerés: a világügyek igencsak ramaty állapotban vannak, és ennek okai a globális vezetés hiánya, a nemzetközi szervezetek befolyásának visszaesése, a nemzetközi kooperációs mechanizmusok megtörése, a szövetségi rendszerek zavarai.” Ahogy más tájékoztatásra rendeltetett forrásban, ebben sincs említés a háttérhatalom, az USA, a NATO, az EU, Ukrajna, Izrael emberiségellenes tetteiről. Arról sem, hogy a folyamatot valakik központilag irányítják, s a hozzá alkalmazkodást rákényszerítik vezető politikusokra. Szókimondással sem lehet vádolni, de sejlik, hogy a világkormányt hiányolja.

Az emberi életformát, sőt létet fenyegető drámai végkifejlet miatt sorsdöntő lenne a világos helyzetértékelés, a főszereplők nevén nevezése, tárgyilagos minősítésük, s mindennek hatékony terjesztése. A lassan, de biztosan formálódó BRICS államok ez irányba törekednek, akárcsak a 120 országot tömörítő feléledő El Nem Kötelezettek Mozgalma. Egyik csoport sem mentes még az eltájolástól, mégis e folyamatokra lehet támaszkodni. Ám a világ vezető politikusainak nagyobb része nem fogja fel e parancsoló szükségességet, vagy megalkuvó, avagy tudatosan lavírozik, kivár, de kis részük ellenáll. A keserű tapasztalatok ellenére, nemzetközi és nemzeti szinteken ma még a tudatromboló elfogult, egyrészt-másrészt, vagy ellentmondást nem tűrő minősítések, elvárások, utasítások és tragikus következményeinek tanúi, de mindinkább szenvedő alanyai vagyunk.

Mindennek okán, tudatunk védelmében kötelező napirenden tartani e kérdéseket és elmélyedni bennük. A mi szavunk messze nem ér annyit, mint az említetteké, de nekünk nem kenyerünk a mellébeszélés. Remélve, hogy az illetékesek értékelik helyes meglátásaik támogatását, s nem tekintik bántónak téveszméik segítő szándékú bírálatát.

Küldetésellenes EU

Küldetésellenes, hiszen „hála” a háttérhatalom által a nyugat-európai kormányokban elszaporított Ursula-féléknek, muszlim és ukrán migránsokat csalogat, minket meg kituszkol házunkból, hazánkból. Védernyője alatt az Európától minden tekintetben idegen küldetéses migránsok igazolványok nélkül szabadon garázdálkodhatnak bárhol, sőt azokat bünteti, akik korlátozzák őket. Az európai őslakos állampolgár, mintha máris a világkormány állampolgár-fegyelmező egységállamában élne, a kutyáját sem viheti át egyik európai országból a másikba beültetett mikrochip és oltási igazolvány nélkül, míg a tudatosan idegennek maradó betolakodók papírok nélkül, önkényesen élhetik világukat a saját szabályaik szerint. Napi erőszak ezrei bizonyítják, az őslakosoknak maholnap már sem jogállamuk, sem jogbiztonságuk nincs, demokráciája is mindinkább a tolvajoknak és hazaárulóknak van. Szabó Lőrinczből még mindennek a kezdetén tört fel, hogy „száz év, de tán kétezer óta” Európa nem tanul a történelemből. Az ellenünk felújított politikai pozsonyi csatában sem áll nyerésre. Az általa Trianonban szabadkőműves segítséggel megcsonkított Magyarország most nem a csaták terén, hanem szellemi-világnézeti téren kerekedhet felül rajta, ha a véres áldozatoktól sem visszariadó globális szemita nagytőke nem menti meg. A világ gondolkodó politikusai meg is nevezik az okokat: Európa szellemileg lefegyverezte önmagát; szellemét ma Magyarország őrzi, s szerencsére, ha változó összetételben is, de mindig szövetségesekkel együtt. Ennek tudatában dolgozik azon, hogy elősegítse Európa európaivá visszatalálását, ezen belül az EU európaivá tételét. Akkor is, ha az illegálisan államhatalmi csúcsszervvé torzított intézmény kezdettől fogva nem annyira európai gondolat, mint amerikai háttérhatalmi cél volt és maradt. A magyar miniszterelnök meg is fogalmazta az irányelvet: „Egyre beljebb. Az én tervem nem az, hogy elhagyjuk, hanem hogy elfoglaljuk Brüsszelt." Programot is hirdetetett: "„Rendet vágni Brüsszelben.” Érthetővé tette Európa előtt, az esedékes európai parlamenti választásokon minden eddiginél nagyobb a tét, történelmi parancs eltávolítani a nemzeteiktől elidegenült korrupt erkölcstelen bábokat az EU éléről. A februári EU-csúcs tanulságai alapján pedig megüzente az európai állampolgároknak, hogy az uniós vezetés „elkülönült csoport, amely nem érti meg a hétköznapi embereket.” Iránymutatás mindazoknak, akik odafigyelnek a fejleményekre!

A civilizálatlan, zsaroló, országokat jogaikban korlátozó tekintélyuralmi befolyásolás globálissá erőltetése miatt sokan már korunkra jellemzőnek vélik a virtuális világ, vagy a gunyoros való világ megnevezést. El is ítélik, de ezzel sokra nem megyünk. A tömegtájékoztatást egyelőre a háttérhatalom uralja, ez az egyik legfontosabb fegyvere, amelyet világszerte bevet, bár tettei egyre inkább hiteltelenítik. A való világ a tv-ben is játszódik, bizonyítva, hogy nem valós. Az idegen virtuális szó szerteágazó szótári jelentései nem adják vissza hűen a tartalmát. Körmendi Lajos, író, költő, a Nagykunság irodalmi életének kiemelkedő szervezője, idejekorán eltávozott karcagi földim által alkotott „mintha-világ” összetétel viszont egyértelmű, tartalmilag ütősebb, összhangban áll a természetes igénnyel, hogy a nevükön nevezzük a dolgokat, méghozzá tisztán magyar. Még nem terjedt el, mivel a zsarnokká vált politikai korrektség sértésnek tekinti, tiltja, sőt bünteti nemcsak a személyek, hanem a dolgok nevén nevezését is. Értelméből kiforgatott szavakat, félremagyarázást, pongyolaságot, óvatoskodást, korcsosulást ajánl, s a hallgatást öntelten nyugtázza. E természetellenes eljárásokat sem nevezik nevén, hanem kimódoltsággal „újnormalitássá” magasztalják. Holott éppen az rí le róla, hogy se nem új, se nem normális. Biztonságot nyújtónak is hívatják a sajtójukkal, holott a biztonság a hiánycikke, s rohamléptekkel terjedő bizonytalanságot tukmál ránk. Hiába nevezgetik akárminek, lényege a művileg előállított valótlanság, felemásság, színjáték. Természeti és társadalmi környezetünket egyre embertelenebbé teszi. Mindeközben naponta születnek új műszaki, technológiai, informatikai felfedezések is, amelyek csalogató előnyökkel, de félelemkeltő ellenőrzési lehetőségekkel járnak, „újnormálissá” idomítják világképünket. Immár azzal fenyegetnek, hogy digitális világpolgárrá, mintha-emberré válhatunk.

Nálunk mindez még nem annyira jellemző, mint a nyugat-európai országokban, de egyre kevésbé vagyunk mentesek tőle. Az ellenünk fordult szövetségeseinket már mi sem nevezzük a nevükön. A tömegtájékoztatási eszközök, miniszterek, méltóságok naponta bírálják Brüsszelt, a „brüsszelitákat”. S mivel mást nem hall, a közember is gépiesen ezt teszi. Annál inkább, mivel a bírálatok tartalma arról szól, amit ő is érez, hogy káros, veszélyes a szankciós, migrációs, az egész uniós politika. Csakhogy szegény Brüsszelnek alig van köze mindehhez, a bírálatok a történetesen ott székelő EU szerveinek és vezetőinek vannak címezve. Ezért kissé félresikerült, hogy a szuverenitásunk és biztonságunk jelszavával szervezett sikeres nemzeti konzultáció is így járt el. Nyelvtanilag, értelmileg, politikailag egyaránt pontatlan, hogy e bevált módszert is lefokozták a mintha-fogalmazások; mármint hogy a valós hibákat felrovó kérdések mindegyike Brüsszelt hibáztatta, az igazi bűnös, az EU említésre sem került. S a szuverenitásvédelmi törvényünk kapcsán sem Brüsszel, hanem az Európai Bizottság indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben „az uniós jog megsértése miatt”.

A sem szabatosnak, sem célszerűnek nem tekinthető „brüsszelezés” más EU-tagállamokban is folyik, s joggal merül fel a kérdés, véletlenül alakult ki e ködösítés, tapintatból, avagy még nyomósabb ok miatt? A háttérben nem annyira meggondolatlanságot, hanem a mintha-világ ügynökeinek félrevezető szándékát sejthetjük. Ugyanis nem egyszerű szóhasználati, hanem, sarkalatos kérdés, hiszen a bűnösök megnevezése a lenne hatékony, s pontosan ismerjük is, kikről van szó. Szabadkőműves, bankár, filoszemita, újabban iszlám-pártúságot játszó háttérhatalom által kitermelt tőkés politikusok és ügynökeik. A mi politikánk ezt szerencsére egyre kevésbé hallgatja el, ha e meghatározásokat nem is meri használni. Viszont helyesen rámutat, azért állhatott elő az EU alkotmányát, alapszabályzatait félrerúgó, törvénytelen, az emberi normákat áthágó döbbenetes, helyzet, hogy a tagállamok kifejezett kárára, a legnagyobb politikai figyelmet, gazdasági, pénzügyi, sőt katonai támogatást a nem-tagállam Ukrajnának, pontosabban megnevezve, a jelenlegi nem-ukrán, hanem nemzetidegen ukrajnai vezetésének nyújtják. A geopolitikai környezete ellen tervezett háborúját pedig beerőszakolják az unióba! Minden feltétel, vagy szerződés nélkül, a háttérhatalom parancsára! Sőt, az EU egyre inkább NATO-ként viselkedik, a tagállamok megkérdezése nélkül a nem tagállam Ukrajnára fordítja erejét, sőt követeli, hogy ők is ezt tegyék, ahelyett, hogy a kontinensünk egyre sérülékenyebb sorsával törődne. Még Ázsia felé is terjeszkedik, sőt az amerikai, háttérhatalmi érdekek által rendellenességeknek ítélt fejlemények miatt immár eszelősen Guatemalát is szankcionálja. A földrajzi, történelmi, szellemi-kulturális vonatkozásban európainak kérdőjellel tekinthető Ukrajna, Moldova, a Georgiává átnevezett Grúzia csatlakoztatásán mesterkedik, miközben a balkáni jelölteket és Törökországot évek óta várakoztatja.

Ha a számtalan lelkendező, de címezetlen békekövetelésekben meg-neveznék az Európai Parlamentet, Európai Bizottságot, vagy a bizonyítottan köztörvényes bűnöző Ursula von der Leyent és korrupt szakmabeli társalkodónőit, nagyobb lenne mind a hazai, mind a nemzetközi mozgósító-tudatosító ereje mindazokkal szemben, akik a háttérhatalom által elképzelt világ megteremtésén mesterkednek. Leyen zsaroló feltételeket szabott a nekünk jogosan járó pénzek folyósítására: húszmilliárd eurót továbbra is visszatart az LMBTQ-jogokkal, a tudományos szabadsággal és a menekültügyi jogokkal kapcsolatos kiagyalt aggályai miatt. A történelemmel megy szembe az a szövetségi rendszer, amely a világ szemeláttára lop, csal, hazudik, erre kényszeríti a tagjait, s ha nem teszik, bünteti őket. Nem kenyerünk a nosztalgia, de látva az EU érdekeivel is szembemenő gátlástalan kapzsiságot, revolverezést, fenyegetést a magyar gazdaság tönkretételére, vágjuk az EU-vezetés képébe, hogy a KGST hasonlíthatatlanul jobban töltötte be a közösségi szerepét, segítette világhírű exportágazataink fejlődését, érezhetőbben tisztelte a nemzeti érdekeket.

Szerencsére vezető politikusaink többsége védelmezi jogainkat, bár nagy árat kell fizetniük érte. Orbán Viktornak is, aki az EU méltatlan vezetőivel szembeszállva, s a nemzeti érdekeinket védelmezve, iránymutatóan leszögezte: „Amennyiben európai fejlesztésre fordítottuk volna azt a pénzt, amit odaadtunk Ukrajnának, az európai gazdaságok jobban jártak volna.” Hozzátette „Ukrajna tagjelöltként való felvétele nem egyezik Magyarország nemzeti érdekével, ezért ezt a kérdést nem tűzzük napirendre.” Kártékony következményekkel járó talányos fejlemény, hogy a háttérhatalom kikényszerítette a csatlakozási tárgyalások megkezdését a nem-ukrán Ukrajnával. Tudatosan, vagy tudatlanul, meggondoltan, vagy félelemből, de hazaáruló, vagy akként eljáró az a huszonhat ország-vezető, akik a saját nemzeti érdekeik és Európa érdekei ellen szavaztak. A hazai ellenzékiek is idézgetik miniszterelnökünket, árulásról beszélnek, mert nem vétózta meg a csatlakozási tárgyalások beindítását, amit előtte a leghatározottabban képviselt. Mi tagadás, formailag ez tényleg ellentmondás, és szülhet előre nem látható veszélyeket. Az elemzéseket mellőző vagdalkozások azonban csak nehezítik a nehéz helyzet kezelését. Az igazság az igazság, volt, marad és lesz a hazában, Európában akkor is, ha egy ember képviseli. Az igazság pedig a szemünk előtt van. Az a fontos, hogy a világ színe előtt harcolt, ameddig lehetett, nemzetközisítette annak tudatát, hogy veszélyes bevinni a háborút az EU-ba! Az ukrajnai, azaz a háttérhatalmi igények teljesítése ezután még több kételyt vált ki a 26-okban, s a magyar álláspont követőkre találhat.

Ugyanakkor tárgyilagosan látni kell, tőkés társadalomban élünk, az termelte ki az önsorsrontó fordulatokat tudatosan, vagy öntudatlanul elfogadó politikusokat. Ha az álbaloldali ellenzék lenne kormányon, szó nélkül vállalt volna mindent, a fizetést is, még gavallér borravalót is adott volna. Holott Ukrajna, még ha meg is szabadul a nem-ukrán mivoltától, sokáig nem lesz képes és nem is akarja teljesíteni a társulási feltételeket, s ezt egyre több tagállam kényszerülni fog belátni. Ezért az a vélemény a helyénvaló, hogy ha figyelembe vesszük országunk gazdasági-katonai súlyát, többet értünk el, mint amit előnytelenné vált helyzetben remélhettünk. A számtalan zsarolást és fenyegetést is kikerültük. Például a vétójog megvonása Magyarországtól, amelyet más országok már tucatszor gyakoroltak. Franciaország 1963-ban vétózott, ugyanis a közös mezőgazdasági politikát féltette a tagságra pályázó Angliától, amely végül egy évtizeddel később tudott csatlakozni a közösséghez. (S lehet, hogy egy évtizeddel előbb is lépett ki, mint ahogy összeomlik). Bulgária 17 éve vétózza, hogy szomszédja, Észak-Macedónia elkezdje a csatlakozási tárgyalásokat az EU-s tagságról. 2011-ben Finnország és Hollandia új országok csatlakozását vétózta meg a schengeni övezethez. Lengyelország többször alkalmazta a vétójogot az uniós döntések blokkolására a jogállamisági kérdésekben, s a migrációs paktum esetében. Franciaországnak az európai alkotmánytervezet, Szlovéniának a horvát uniós csatlakozás vagy Ausztriának a román és bolgár schengeni tagság megvétózása kapcsán elnéznek, ugyanezt. Akkor Magyarországnak miért nem tűrik el a vétózást, hanem minden jogi normát megszegve, meg is akarják vonni tőle e jogot?

Akadnak más fontos körülmények, amit hangsúlyozni kellene. Ne csak azt nézzék, hogy Orbán Viktor mit mond, hanem azt is, hogy mit nem, valamint, hogy mit tesz! Az Európai Tanács előző csúcstalálkozóján megvétózta 64,4 milliárd eurós költségvetés felülvizsgálatát, amelyből 50 milliárdot meghitelezett segélycsomagként Ukrajnának akartak juttatni. Az EU-vezetés és a nem-ukrán ukrajnai kormány számára fontos két kérdésben akkor nem sikerült döntést hozni, illetve elnapolták 2024 februárjára. Ezt követően folyamatosan zsarolták Magyarországot, gazdasága tönkretételével is megfenyegették. A februári csúcs idejére megdolgozták a 26-okat és elfogadtatták az 50 milliárdot, amelyből 17 milliárd – akár hiszi az olvasó, akár nem – vissza nem térítendő támogatás! Miközben mi, mint tagállam, a helyreállítási alapból jogosan járó összegek kis részét is csak újabb és újabb jogszerűtlen feltételek teljesítése után kapjuk meg! A hitelcsomag visszafizetéséről szó sem esett, olyan hangok hallatszanak, hogy az EU-nak arról eleve le kell mondania. Azzal nyugtatják önmagukat, hogy az 50 milliárdot nem fegyvervásárlásra, hanem az ukrán állam működésére fordítják. Ezt akarják elhitetni velünk, még annak ellenére is, hogy velük együtt mi is látjuk, már minden európai állam és állampolgár szenved ettől a ”működéstől”. Az európai országoknak semmi érdeke nem fűződik ehhez az eljáráshoz, sőt kifejezetten ellenük, főleg pedig a háború folytatására irányul. Takargatott külön tárgyalás folyik arról, az Európai Békekeretet növeljék-e ötmilliárd euróval, hogy újabb fegyverszállításokra fordíthassák.

Mindezek láttán nehéz hitelt adni annak a hivatalos értékelésnek, hogy „sikerült minden egyes célkitűzésünket teljesíteni.” Tárgyszerűbben kellene eljárni, hiszen a fő célt, hogy a háború helyett a békét segítsük elő, nem értük el. Ígéreteket kaptunk csak. Mi tagadás, karakánabb lett volna, ha Orbán Viktor kitart az egyedül képviselt helyes álláspontja mellett. De nyilvánvalóan sokkal több és súlyosabb körülményt ismert, mint amennyit mi meg tudunk említeni, s mindent mérlegelve, nem ment fejjel a falnak, vállalva, hogy lesznek kellemetlen hazai és nemzetközi következményei. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy súlyos teherként nehezedett rá az álbaloldali ellenzék kiterjedt és bőséges háttérhatalmi támogatással rendelkező hazaáruló és ellenséges tevékenysége. Álláspontját azonban a csúcs előtt, a csúcson és utána is ismertette. A világközvéleménnyel is, aminek pedig eddig is megvolt és ezután is meglesz a logikus hatása. Íme: "Brüsszel a háború lázában ég, és minden a háború körül forog. Tehát az európai vezetők háborús logika mentén érvelnek. Magyarország szerint pedig Brüsszelben mindennek a béke körül kellene forognia". Viszont, valóban sikerként, Magyarország elérte, hogy a nekünk járó pénzek nem mennek Ukrajnába, valamint feltehetően visszavonásra kerül az a gyakorlat, hogy jogállamisági aggályok miatt felfüggeszthetik az országoknak járó forrásokat. A hazug, csaló, gyilkoló nem-ukrán ukrajnai vezetésben nem lehet bízni, de Orbán Viktor döntő szavazata, más körülmények kedvező alakulása esetén, azt is eredményezheti, hogy teljesítenie kell a kárpátaljai magyarok védelmében előterjesztett igényeinket. Bár Zelenszkijt, Leyent és bandájukat ismerve, egyik ígéretben sem hihetünk, amíg nem teljesülnek.

Van még valami, ami jogos kételyeket szül. Nevezetesen, hogy Magyarország a közös költségvetésen kívül hajlandó odaadni a ráeső összeget. Miért kell egyáltalán pénzelnünk nem-ukrán Ukrajnát, hiszen bennünket, a kárpátaljai magyarokat ellenségként kezel, több vezetőnket halállistára tette? Köztük Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külügyminiszter, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos, s gyakorlatilag a kárpátaljai magyarság. Vég nélkül sorolni lehetne magyarellenes tetteiket, kijelentéseiket és terveiket. E körülmények ellenére, a fentiekből kifolyólag részünkről parancsoló előfeltételek támasztása nélkül, folyt az Orbán-Zelenszkij találkozó külügyi előkészítése. Addig tárgyalni sem lehetett volna erről, amíg hivatalosan, elnézést kérve nem közölték, hogy levették a magyar vezetőket a halállistájukról. Rá is fizettünk, hiszen ellenkezőleg, ezt meg is erősítették az ukrajnai magyar képviseletre küldött e-mailben, közölve, hogygyűlölnek minket, „Isten megbocsát, de az ukránok nem” s a találkozó előkészítésére Ukrajnába utazó Szijjártót a halál várja! Semmilyen magyar nemzeti érdeket, de még ukrán nemzeti érdeket sem látunk a feltétel nélküli magas szintű találkozókban. Meg kell tagadni. Nem lesz egyszerű kitartani mellette, de meg kell tennünk, és ebben minden támogatást meg kell adnunk a kormánynak.

Annak biztos tudatában, hogy az igazság az igazság, volt, marad és lesz a hazában, Európában akkor is, ha egy ember képviseli, mindemellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet még rövid időre sem marad változatlan, s okos politika ezzel számol is. Magyarországtól Nyugatra pár hónapon belül néhány országban, s magában az EU-ban számottevően változhatnak a körülmények. Keletre pedig, különösen Ukrajnában egész biztosan és lényegesen fognak is változni. A BRICS erősödésével pedig a világban is. Akkor pedig ugyanezek a kérdések másképpen vetődhetnek fel.

Európában tűzparancsot, Közel-Keleten tüzet szüntesst!

Az eddigi fejlemények a napnál is világosabban mutatják, hogy az EU támogató-csalogató intézkedései miatt a háttérhatalom által beindított migrációs áradatot politikai, adminisztratív intézkedésekkel, de még határzárral sem lehet leállítani. A honfoglaló betolakodás folytatódik. Nagy európai egyéniség, Thomas Mann ilyen esetekre mondta: „Hol nem győzöl okkal, vágj bátran közbe bottal.” Mindezek okán Európának, az EU-nak, nekünk is nem lehet más az irányelvünk, mint az Európának is kijáró jogos önvédelemből, jó előre bejelentve, megadott pontos közeli időpont megjelölésével, jogi-gyakorlati körülményeinek, feltételeinek kidolgozása és közzététele mellett, a betolakodóknak, s a világnak tudomására hozandó kategorikus figyelmeztetését követően, tűzparancs érvénybe léptetése a schengeni határon. Megnevezve, hogy a minden szempontból törvénytelen, mesterségesen keltett, a tévesen migrációnak nevezett hódítással szemben. Értésre kell adni egyértelműen, hogy aki ostromolja a schengeni határokat, vagy törvénytelenül betolakodik, főleg ha még fegyvert is visel, a saját felelősségére teszi, s az életével játszik. Ha megsérti a tűzparancs közhírré tett feltételeit, a határőröknek nem mérlegelni, hanem az előirt figyelmeztető szigorral kell eljárni. Ahogy egy európaival így bánnának el, de előzetes figyelmeztetés nélkül, ha az ő országaikba ilyen módszerekkel akarna bejutni.

Sokan mondják majd, könnyű ezt leírni, de a lehetetlennel határos a megvalósítása. És igazuk is lesz. Ám ahhoz, hogy terebélyes viharálló faóriást kapjunk, azt a kis magot el kell ültetni, a kikelő palántát öntözni és gondozni kell. Az is magától értetődik, ezt egyedül nem tehetjük meg, szövetségeseket kell találnunk, de mindehhez sürgősen fel kell vetni, s fogadtatni a tűzparancs gondolatát. (E kérdésről részletesebben írtunk a Tudatunk védelme-11 fejezetben. A Hír Tv Sajtóklub műsorában egy félmondatban elhangzott a tűzparancs kifejezés, de néma csend követte). Európa vagy megérti, hogy a kialakult helyzetben nincs más módszer, amellyel meg tudja védeni európai mivoltát, s a létét. Teljesen kizárt, hogy Európa a jelenlegi módszerek mellett maradjon, hiszen minden a rosszabbodás irányába mutat; Európa végbemenőben lévő múltjának eltörlését követően a jövőjét is törölni fogják.

A tűzparancs áldozatokkal fog járni, s akadnak majd, akik elítélik. De a tudatos európai állampolgár nem háborodhat fel azért, hogy sokéves lenézés, terror, sőt gyilkosság elszenvedése után védik a létérdekeit, Európa és hazája határait. Főleg, ha mindvégig hallgatott, amikor azokat idegenek ostromolták, zaklatták, őt alacsonyabb rendűnek tekintették, s betolakodó ingyenes eltartására kötelezték. A történelmi pillanat is az akaratunkon kívül jött el! Rákényszerülünk, de ha nem tesszük meg most, a helyzet pillanatokon belül kezelhetetlenné válik. Afelől sem lehet egy csepp kételyünk sem, ha nem lépünk, a betolakodók fognak először lőni, és a háttérhatalom „illetékesei” megelőző, vagy ellenintézkedéseket hozhatnak. Ám mi maradunk birtokon belül, és erkölcsi fölényben, ha bejelentjük a tűzparancsot a világ színe előtt.

Semmiképpen ne végezzünk azonban félmunkát. Néhány kisebb, de szorosan idetartozó, s ugyanolyan jelentőséggel bíró feladat vár még megoldásra, amelyeket csak megemlítünk. A már beilleszkedett vendégmunkások kivételével, hozzá kell látni a betelepültek döntő többségének a kitoloncolásához. E remigrációnak nevezett folyamat törvényes legyen, s azokra vonatkozzon, akik gyilkolással, terrorizmussal, vagy más bűncselekménnyel, illetve gazdaságilag, kulturálisan, vallásilag károsítják az európai társadalmakat, párhuzamos társadalmi intézményeket alakítanak ki, vagy más módon aláássák a társadalmi rendet, származzanak bármely országból, s legyenek itt bármenyi idő óta. Ha elkésve is, de parancsoló, hogy, Németország ebben vezető szerepet játsszon. És persze, mindezt nem kesztyűs kézzel, ahogy elkezdte néhány nyugat-európai ország. Azaz állítsák helyre az európai őslakosok egyenrangú állampolgári jogállamiságát. Támogatni kell az önkéntes visszatérést is, amelyet több állam egy ideje már ösztönöz. Továbbá szigorúan korlátozni kell a bármilyen jogcímen egyre növekvő „törvényesen” és csendben betelepülők számát. Mihozzánk hamis jogcímen ukránok, kínaiak, zsidók, hollandok, németek, fülöp-szigetiek és mások özönlenek. Nem integrálódnak, semmi előrevivőt nem tesznek hozzá a társadalmunkhoz, s alapvetően kizsákmányolók, ingyenélők. Elég Budapest utcáin sétálni annak megállapításához, hogy hiába tagadják, folyik a lakosságcsere is. Mindez az illetéktelenné vált magyar illetékesek engedélyével, hiszen másképpen nem is történhetne! Egyesek már szavazati jog megadását is tervezik részükre. Legyünk éberek, mert az efféle „véletlenek” már a teljesen alkalmatlan és gazdasági-politikai károkat okozó Karácsony Gergely főpolgármesterré választásában és posztján megtartásában is szerepet játszanak.

Nemzetközi téren, amennyire Európa ereje futja, egyidőben, vagy akár előbb a tüzet szüntess parancs kikényszerítésének hathatós nemzetközi elősegítése is parancsoló minden idegen megszálló ellen, akik népirtó harcot folytatnak a palesztin, arab és más népek ellen, s az ukrán népet szembefordítják testvérnépével, Európában uralkodni akarnak az államalkotó őslakosokon.

Belpolitikában pedig, ha lehet ugyancsak nemzetközi összefogással, az egyes országokban, emberi körültekintéssel, de vissza kell vonni minden EU-s és/vagy nemzeti rendelkezést, amely előjogokat biztosít nemzetidegeneknek az őshonos európai népekkel szemben. Nemzetellenes, ezért megengedhetetlen, hogy országainkban a globálisnak nevezett háttérhatalom hatalmaskodó ágazatai titkos módszerekkel, hamis jelszavak alatt végezzenek bármiféle káros gyakorlatot.

A betolakodó migránsoktól nem lehet megtagadni a jogot, hogy a palesztin nép mellett tüntessenek. Ám tudomásukra kell hozni, hogy a palesztin népet nem az európai fővárosokban szervezett tiltakozó felvonulásokkal, radikális jelszavakkal, palesztin zászló lobogtatásával segíthetik hatékonyan. A csatatér nem itt van, hanem Közel-Keleten, Gázában, Jeruzsálemben, Szíriában és a szomszédos országokban. Ott van szükség a harciasságukra. Azt is meg kell értetni velük, hogy a jobb megélhetésért, a jobb hazáért sem Európában kell harcolniuk, a készbe beülés kikövetelésével, gyilkolással, terrorizmussal párizsi városnegyed szétverésével, a magyar határkerítés ostromával, hanem a saját hazájukban.

Nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy az ellenzék kiemelkedő ország- és népellenes vezetői a főpolgármestertől kezdve az EU-ban ellenünk dolgozó képviselőikig támogatják a betolakodókat, évek óta törvény- és alkotmányellenes tevékenységet folytatnak, ám zavartalanul élik világukat, még a nyilvánvaló köztörvényes bűneikért sem vonták őket felelősségre a törvény által előirt kellő szigorral. Szavakban folyik a hadakozás ellenük, de a tettek beszélnének. Ugyanakkor a történelmi alkotmányunk, magyar, vagy szkíta hagyományaink érdekében szót emelőkkel szemben példát statuálóan, vaskézzel eljárnak. Ővelük mintha nem is akarnánk szavakkal, politikával, joggal érvelni, hanem kíméletlenül és túlzott felhajtással lecsapunk rájuk. Ha jogállamban élünk jogosnak kell tekintenünk a Magyarok Világszövetsége által ezekkel kapcsolatban felvetett kérdéseket, s választ kell igényelni rájuk, megnevezve, hogy kiknek az érdekeit is szolgálja ez a kettős melléfogás?

Itt az ideje hát, hogy megijedjünk, és a leghatározottabban nekilássunk történelmi teendőinknek. Vagy feltámad bennünk az életösztön, vagy elpusztulunk Európával együtt. A jelenlegi eszközökkel nem lehet győztes csatát vívni a háttérhatalom sokoldalú támogatása mellett maguknak mindent kikövetelő betolakodókkal szemben. A békeszeretet nem zárhatja ki a fegyverfogás lehetőségét a nyilvánvalóbbnál is nyilvánvalóbb parancsoló helyzetben, amikor annak vagyunk tanúi, hogy a radikális iszlám és a szemitizmus – könnyen lehet, hogy titkos szövetségben – sikeresen gyűri maga alá Európa őshonos népeit és nemzetállamait.

Novák és Novák

Úgy hozta a sors, hogy a közelmúltig két ismert hivatalban lévő közéleti és politikai szereplőnk viselte ugyanazt a vezetéknevet, Novák Katalin köztársasági elnök, és Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

(A jelen írás pont akkor készült el, mikor Novák Katalin lemondott. Ennek okán szükséges e párszavas magyarázat. A lényegi tartalmi, vagy akár csak stilisztikai változtatást szükségtelennek látjuk. Egyrészt, mert úgysem mondanánk mást, másrészt mert a mondanivalóink a személyi változástól függetlenül is érvényesek. Ráadásul ez az alfejezet is csak e formájában illeszkedik az írás alcímében megadott tematikához, a tudatrombolás nevén nevezéséhez. Eredeti formájában is jelenthet talán némi hozzájárulást a fejleményekről nyílván sorozatban megjelenő elemzésekhez, amelyek közé esetleg majd mi is besorolunk. Innen következik az eredeti írás.)

Mindketten büszkén vállalják magyarságukat, családanya, illetve családapa mivoltukat. A tudatos magyar hazafiak ezért tisztelik is őket. Elhatárolódnak az őket érő álbaloldali és szélsőséges mocskolódásoktól, s a közösségi oldalak egymondatos, vagy félmondatos odamondogató minősítgetéseitől. A tiszteletük fenntartása, előző és jelenlegi teljesítményeik elismerése mellett, hazafiúi állampolgári kötelezettségüktől vezérelve, szóvá teszik azonban a szemet szúró eltájoltságot napjaink nagy horderejű eseményeinek beállításában és értékelésében. Bíráló szándékaik tisztességesek, segítő célúak, ám nem mellébeszélők. Teszik ezt annak reményében, hogy az egészséges beállítottságú és egyre tudatosabb közhangulat, valamint a világpolitikai fejlemények irányvonala, az események valós okainak kiderülése bátorítanak mindenkit rá, hogy történelempolitikai szemlélettel vizsgálják és minősítsék ezeket.

Novák Katalintól sorozatban hallják, „egyértelműen ki kell állnunk Ukrajna mellett, és el kell ítélnünk Oroszország jogtalan agresszióját ... Ukrajnának joga van azt mondania: a háború a Krímben kezdődött, és a Krím visszafoglalásával is kell véget érnie.” Sőt: „Ukrajna Magyarország támogatását és teljes szolidaritását” magáénak tudhatja. Az efféle, a valós történetektől elvonatkoztatott kijelentések törlik a szemünk előtt lejátszódott közelmúltbeli történelmet, ami hamis következtetéseknek enged utat. Szem elől tévesztik, hogy semmi sincs magától, előzmény nélkül, mintha önmaga oka lenne. Nem érzékelik a kiáltó ellentmondást aközött, hogy amit megtehettek a koszovói albánok NATO-támogatással és bombázással, népszavazás nélkül, azt a krími oroszok még népszavazással békés úton sem tehetik meg. Folyamatosan hallják, hogy Ukrajnának és Izraelnek joga van az önvédelemhez. Oroszországnak nincs hozzá joga, hogy az ukránok közel évtizedes öldöklése után megvédje az oroszokat? Nem ártana tanulni a mostani lengyel eseményekből. A lengyel jobboldal azért eshetett a háttérhatalom áldozatául, mert az elvakult oroszellenesség foglalta le figyelmük és erejük javát. Olyannyira, hogy Mateusz Morawiecki megbuktatott miniszterelnök a davosi világgazdasági fórumon ennek ellenére sem a tragikus lengyel, hanem az ukrán helyzetet nevezte "mélységesen aggasztónak". Sajnos, Novák Katalin felszólalását is az oroszellenesség jellemezte, külön tv-nyilatkozatban még az is kijelentette, hogy „Oroszország nem győzhet, és ez a legfontosabb. Ezt kell elérni”, mert „Oroszország átlépte a Rubicont”. A magyar hazafiaknak viszont az világos, hogy Novák Katalin, nem a Rubicont lépte át egyszer, hanem annál fontosabb határt és többször.

Közvéleményünk sem érti, ha Ukrajna nyíltan ellenséges velünk szemben, miért akarunk mégis mindenáron barátkozni vele? Oroszország pedig szavahihető partner számunkra létfontosságú kérdésekben, egyik méltóságunk meg könnyedén elítélgeti? A Krími Platform értekezleten még az Ukrajnával szimpatizáló államok sem értettek egyet Kijev jóvátételi és egyéb követelményeivel, Novák Katalin viszont kiállt mellette, sőt erősködött, hogy csakis ezen a platformon jöhet létre béke. Nem lehet eltekinteni a közismert ténytől sem, hogy folyt orosz-ukrán béketárgyalás, s ahogy Putyin is beszélt róla, s az ukrán tárgyalóküldöttség vezetője is elismerte, készen álltak a megállapodásra, de Boris Johnson akkori brit miniszterelnök Nyugat nevében leintette őket. Megkérdőjelezendő, hogy Ukrajna területi integritását és szuverenitását védelmezi, amelyek történelmileg, jogilag, közigazgatásilag eleitől fogva nemzetközileg is kérdőjelesek, s az USA és a NATO, meg az EU beavatkozása óta olyannyira azok, hogy az ENSZ-ben is problémaként merülnek fel. Látni kellene azt is, hogy a béke követelése konkrét felelősök megnevezése és irántuk igény támasztása nélkül – sőt a háttérhatalom által áldozatnak kiszemelt Oroszországra célozgatva – éppen a béke megteremtését akadályozza, akaratlanul is az agresszorok kezére játszik. A hazafiak nem értik, milyen béke mellett kardoskodik, amikor az ukrán és izraeli áldozatok mellett harcos elfogultsággal kiáll minden adandó alkalommal, de a palesztin civilek hét évtizede, és a szeme előtt jelenleg is folyó gyilkolását nem ítéli el. Az állandóan kiemelt eltúlzott humanitárius segítségnyújtásunk ellenére bebizonyosodott az is, csak hátránnyal járt, hogy az orosz különleges hadművelet beindítását követően Magyarország kis időre félretette a jóvátehetetlen sértéseket, megalázást, károkat szenvedett kárpátaljai magyarság égető problémakörét.

A hazafiak a történelempolitikai szemlélet sutba dobását, az időszerű világpolitikai fejlemények ok-okozati viszonyainak félremagyarázását látják Novák Katalin azon állításában is, hogy „Oroszország Ukrajna elleni agressziója hatalmas szenvedést és pusztítást okozva romba döntötte Európa addig békés életét”. Megütközésüket váltotta ki, hogy az ENSZ közgyűlésen Zelenszkijt méltatta, s kijelentette, a közelmúltban Ukrajnában járt, és az ott élő emberek üzenetét is elhozta New Yorkba a világszervezet ülésére. A magyar elnök a magyar nép üzenetét viheti a nemzetközi fórumokra. Nem ukránokét, izraeliekét, vagy másokét. Ha mégis megtette, illett volna közölni, ki hatalmazta fel másik nép képviseletére? Ha felkérték erre, nem kellett volna elfogadnia. Ha nem kérték, hanem saját kezdeményezés volt, még megengedhetetlenebb melléfogás az ő posztján. Izraeli szolidaritási látogatása és ottani elfogult kijelentései ugyanilyen jogi, politikai, erkölcsi kételyeket vetnek fel, mert egyoldalúak, a szabadkőműves háttérhatalmi szellemi-politikai terrorizmusával rímelnek. Újévi köszöntőjében a „háború Ukrajnában és már Izraelben is” megfogalmazás szerepel, amely sem tényszerűen, sem politikailag nem elfogadható, mert az sejteti, hogy két ártatlan országot támadott meg valaki, holott az okok és előzmények ismeretében pontosan fordított helyzet áll fent. Két olyan ország, amelyek a legagresszívabb emberellenes politikát folytatják. Ezzel kényszerítették ki geopolitikai környezetük, s egyre inkább a világ elítélő válaszát. A valós előzmények ismeretében, valamint a világ állásfoglalását látva, megdöbbentő volt, hogy Novák Katalin szolidaritási látogatást tett Izraelben, s megalapozatlanul kijelentette, hogy Magyarország „mélyen együttérez Izraellel”, és „ami Izraellel történik, az nekünk, magyaroknak sohasem lehet közömbös”. A palesztinok által ejtett izraeli túszok szabadon bocsátásáért hazai és nemzetközi fórumokon is kiállt, de nem hallottuk, hogy ellenezte volna az izraeli hadsereg által Gázában rendezett és hónapok óta folyó emberirtását. Más országban is hasonlóan nyilatkozott.

Figyelemre méltó, hogy Novák Katalin megnyilvánulásai közül a legártalmatlanabb, a sportközpontú újévi köszöntő váltott ki szélesebb elmarasztaló visszhangot. Joggal, de ne tévesszük szem elől, hogy az előbb említett téveszmék nagyobb gyakorlati veszélyeket rejtenek magukban. Valamennyiőnkre, ő magára vonatkozóan is. Mindezt alaposan átgondolva, a hazafiak sajnálattal állapítják meg, hogy világszerte ismert tényeket és fejleményeket nem vesz figyelembe, ami nem felel meg a történelmi szemléletnek, sem a magyar érdekeknek. Néha fájóan összecseng viszont a globális emberellenes háttérhatalom álláspontjával, amely szerint a történelem 2022 február 24-én, illetve 2023 október 7-én kezdődött, azaz töröl a történelemből minden okot és előzményt, hogy félrevezethesse az emberiséget. Mindezt többször, hangsúlyozottan, sőt érzelmi töltöttséggel hallhatták tőle, így nem tekinthetik egyszerű történelmi, vagy politikai tájékozatlanságnak, hanem majdhogynem hitvallásnak, ami viszont nem rímel a miniszterelnök átgondolt, szabatos, okokat, előzményeket, ha megnevezés nélkül is, de érezhetően figyelembe vevő állásfoglalásaival sem, különösen nem a magyar hazafias közvéleménnyel. A köztársasági elnök a nyilvánosság előtt nem magánemberként szerepel. Főleg ilyen horderejű kérdésekben parancsoló az egész országot, a népet, nemzetet reálisan képviselnie előzetes országos tájékozódás alapján szerzett kellő felhatalmazás mellett, ami az említett esetekben érzékelhetően hiányzott. A hazafiak nemcsak remélik, hogy a súlyos hibák kulturáltan, de a természetükből adódó követelményekkel összhangban, valamint nemzeti érdekeinknek megfelelően mélyreható helyreigazító orvoslásra kerülnek, hanem igénylik is azt.

Novák Előd az ellene kiszabott meglepő indoklású igaztalan parlamenti pénzbüntetésére válaszolva, ugyancsak hitvallási értékű nyilatkozatot tett. Évek óta felgyülemlett, tömegek által osztott hazafias érzelmek vannak benne. Néhány érintett talán túl soknak tartja, holott közismert tényeket sorol fel, s pontosan minősíti őket. Mások viszont ezt is kevésnek tartják. Ám aligha lehet vitatni, hogy engedni semmiképpen nem lehet belőlük. Jellemzésre, értékelésre elég belőle egy rövid kivonat. „Nem vagyok hajlandó menekültnek hívni a kontinenshódító migránst, nemzetközi jogvédőknek a globalista bűnpártolókat, vendégmunkának a legalizált migrációt, szabadságharcnak a globalisták terveinek a kormány általi megvalósítását, … nemzeti együttműködés rendszerének minden javaslatunk olvasatlan leszavazását, … békepártinak a sunyin ukránpárti politikát, semlegesnek a szankciók sorozatos megszavazását, honvédelemnek az amerikai érdekek kiszolgálását, … melegnek nevezni a homoszexuálist, sokszínűnek a deviánst, újbeszél, beteges polkorrektség helyett az őszinte szókimondást képviselem.”

Világos, egyértelmű, megfelel a magyar nemzeti érdekeknek, s a közvélemény hangulatának. A nemzetünk sorsát is érintő legutóbbi fontos, és sajnos egyre időszerűbb megjegyzésénél maradva, nevetséges, egyben drámai, de az emberi társadalom előtt ma az eddig soha nem felmerült feladat áll. Meg kell tanítania fiait arra, hogy testileg-lelkileg legyenek férfiak, lányaikat, hogy ugyanígy legyenek nők, mielőtt a nemzetközi háttérhatalom és hazai ügynökeik ráveszik őket, hogy visszafordíthatatlan testi és szellemi károsodást vállalva, másoknak képzeljék, vagy át is operáltassák önmagukat.

Az egyértelmű tisztázást elősegítendő, a magyar hazafiak az eddigiekből levonhatták a következtetést, hogy Novák Katalinnak a kívánatosnál több, aktívabb, érzelmesebb, ellentmondásosabb hazai és külföldi megnyilvánulásai napjaink két égető nemzetközi kérdésében, sajnos a háttérhatalomnak a magyar nemzeti érdekekkel és közvéleménnyel szembeni nemkívánatos kihívását erősítik, amit pedig ő nyilván nem annak szánt. Novák Előd nemzeti érdekeket védő, egyértelműen a közvéleményt képviselő megnyilvánulása pedig a háttérhatalommal és a történelempolitikai szemléletet sutba dobók ügynökeivel szembeni kívánatos kihívás, ahogy nyílván ő maga is annak szánta. Akadnak benne elemek, amelyek riaszthatják a lehetséges szövetségeseket, akiket tehát kissé másképpen kell megközelíteni. Mindenképpen kitartva azonban amellett, hogy a világnézetben ellenjavallt politikai rugalmasságot tanúsítani. Két politikusunk éppen e tekintetben van fényévekre egymástól. Egyikőjük ezért hazai és háttérhatalmi hivatalos elismerést és dicséretet kap, másikuk pedig bírálatot és bírságot azoktól a hazai és nemzetközi szervektől, amelyektől a magyar hazafiak a támogatását várják el. E támogatás hiánya szintén nemkívánatos, mert ez meg a közvéleményünktől van fényévekre. A hazafiak őszintén remélik és kívánják, hogy mindenki parancsolóan felismerje a történelempolitikai helyzetet és követelményeit, levonja a következtetést mind önmagára, mind a többi félre vonatkozóan, s ennek adja közérthető jeleit és tartson is ki mellettük. Azaz, a valamennyiünk érdekében álló, s a nemzetközi helyzet alakulása miatt mindegyre parancsolóbb minél szélesebb körű, egyértelműen magyar nemzeti együttműködést és egységet segítsék elő.

Politikailag korrekt Nobel-díjak

Amikor a világban kis és nagy kérdések egyre inkább mindenkitől elidegenült csoport, réteg, intézmény, vállalat elvárásainak megfelelően dőlnek el, a hírközlésben is eszerint minősülnek, a félrevezetés miatt a kis kérdésekből is nagy problémák keletkeznek. Elő is fordul mostanában, hogy „politikailag korrekt” módon a kitüntetéseket is azok kapják, akik a „mintha-világ” követelményeit engedelmesen teljesítik.

Annak idején Kertész Imre „Sorstalanság” című 13 évig írt fakónak ítélt irományát hazai illetékeseink kiadásra alkalmatlannak találták. Ám 27 évvel a megírását követően, 2002-ben meglepetésre irodalmi Nobel-díjat kapott. Kerekedett is belőle nemzetközi vita, melynek során a Nobel-díj bizottság titkára a világ nyilvánossága előtt beismerte, hogy politikai döntés volt. Szerepet játszott benne a holokauszt témájának örökkön-örökké kikényszerített volta, valamint Kertész magyarellenes kijelentései. 2004-ben ugyanez derült ki Elfriede Jelinek osztrák írónő hasonló tematikájú ugyancsak Nobel-díjazott fércművéről is, ami még rajongóit is meglepte. Egyes akadémiai tagok kilépésükkel demonstráltak a szerintük helytelen döntés ellen, köztük Knut Ahnlund svéd irodalomtörténész, aki Jelinek műveit "élvezhetetlen, közönséges pornográfiának" minősítette.

Ezek ismeretében sejthető volt, hogy egyes Nobel-díjakat politikailag korrekten, éspedig a háttérhatalom ízlésének és érdekeinek megfelelően ítélnek oda. Jött is az újabb példa, amely mellett nem is mehetünk el szó nélkül. Távol áll tőlünk az ünneprontás, de a nemzeti érdeket mindennél előbbre valónak tartjuk. A Pfizer-BioNtechnek, a háttérhatalom gyógyszeripari sztahanovistájának rohamléptekkel előteremtett és felmagasztalt, védőoltásnak nevezett elegyéről van szó. Számos országban szakemberek és orvosi kollektívák, orvostudományi eredményekre támaszkodva, sorozatban mutatják ki, bizonyítják, az oltások maradandó károsodásokat, sőt halált okoznak, minek következtében perek sorozata folyik ellenük. Karikó Katalin maga is említette, hogy az elegy kidolgozása kísérleti szakaszban volt, hatását nem ismerték pontosan. Tragikusnak bizonyult mellékhatásait még kevésbé. Arra meg emlékezhet mindenki, hogy a világnak bemondásra kellett elhinnie, amit egyes politikusok, politológusok, orvosok, sajtó, tv megállás nélkül ismételtek: „Minden vakcina hatékony és biztonságos!”, illetve „Az oltás az egyetlen eszköz a vírus ellen!” Az oltásellenzők viszont már akkor tudományosan érveltek, részletesen, pontosan megnevezve a vakcinában lévő gyanút keltő anyagokat, azonnali és későbbi lehetséges hatásaikat, amelyekre a mai napig nincs nemcsak ugyanilyen szintű, hanem semmiféle cáfolat! A közvéleményre a feltételezettnél sokkal nagyobb hatással vannak az olyan esetek, hogy az amerikai FDA beismeri, a PCR-tesztet anélkül alkották meg, hogy rendelkezésre állt volna tenyésztett, izolált vírus. Más szavakkal ezt a magyarok számára szavahihetőbb Karikó Katalintól is hallhattuk: a vakcina fejlesztésekor nem állt rendelkezésre SARS-COV2 vírus anyag. Kínából digitálisan megküldött adatok alapján, kezdtek hozzá védőoltás előállításához.

A közember melyiküknek higgyen? A vakcina ellen szakszerűen indokoló orvosnak, a szakembernek, vagy a mellette szóló, de csak az előbb idézett pár mondatot ismételgető orvosoknak és politikusoknak? S amikor még azt is tapasztalja, hogy az utóbbiak ingerültek, ha nem nekik hisz, bizony meginog a bizalma, pedig szeretne hinni nekik. A legsúlyosabb és hihetetlen, de máig túlélő világméretű szembetűnő hibájuk volt az elfeledkezés az emberi immunrendszerről. A körülmények ürügyén vezető szerephez juttatott WHO, orvosok, de politikusok is nemcsak nem igyekeztek csatasorba állítani az ember leghatékonyabb védelmi eszközét, hanem kifejezetten elterelték róla a figyelmet. A szándékosan tudatromboló lakájsajtó segítségével, ijesztgetéssel, sőt hamis hírekkel még pszichológiailag is gyengítették az emberi immunrendszert. Emiatt illetéktelenné váltak mégis változatlanul szajkózták, az oltás biztonságos és hatékony, s az egyetlen eszköz a védelemre. Mivel ez nemcsak nyilvánvaló hazugság, hanem bűn, hiszen elfeledteti, kiiktatja az első számú védelmi rendszerünket, s az egyéb védekezési lehetőséget is, jogosan vetődik fel: kinek állt az érdekében, hogy az emberiség elfeledkezzen a legfőbb, eleve a vírusok elleni harcra évezredek alatt kiépült természetes fegyveréről?

A tömegtájékoztatásnak mintha nem is az emberek egészsége, hanem a gyógyszermaffia bevételi tervének a teljesítése lenne a célja. Közvetve ezt ismerte el Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke is, amikor arra a kérdésre, mikor lesz kapható az omikron variánsra kifejlesztett Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina, közölte: „Erre nem tudok válaszolni üzleti titok miatt, hiszen a BioNTech is egy tőzsdei vállalat, és ez a válasz jelen állapotában nem publikus.” Azaz a Pfeizer-társ BioNTech számára nem az egészség az elsőrendű szempont, hanem az üzlet, amelynek titkokban kell maradni még a szövetséges konkurensei előtt is, nem is beszélve a vírus által fenyegetettekről.

Az Európai Parlament megkérte A. Bourlát, a Pfizer Izraelből importált elnökét, nyilatkozzon, vizsgálták-e a koronavírus elleni vakcinájukat arra, véd-e a vírus ellen, megakadályozza-e elkapását és továbbadását. Bourla egyik helyettesét, Janine Small angol hölgyet küldte el, aki közölte, ezt nem vizsgálták, mert gyorsan kellett lépniük. (Karikó Katalintól is hallhattunk effélét. A Pfizer egyik igazgatója, Jordon Walker pedig titokban rögzített felvételen kifecsegte a Pfizer titkos vakcina-kísérleteiről szóló emberellenes mesterkedéseket is). Azaz elismerte, amire a világ késve ráeszmélt, vakcinájuk nem az, aminek beállíttatták az EU-val, a WHO-val és a kormányokkal, amelyek kórusban esküdöztek rá, hanem valami gyanúsan más. Újságírók Davosban sarokba szorították Bourlát kérdéseikkel, amelyekre öntelten mindössze, szép napot kívánva válaszolt.

Egyértelműbben: nem tudtak kidolgozni kifejezett védőoltást egy vírusra, amelyet a szappan is megöl. Nyílván véletlen, de nyomós bizonyíték rá, hogy Karikó Katalin tanítómestere, Duda professzor, aki szintén jelen volt a Nobel díj átadásán, az interneten bejelentette, a résztvevők közül sokan covidosok lettek, köztük Karikó Katalin férje és testvére. Homályban marad az is, miért kellett az EU-nak gyorsan lépnie? Csak nem azért a 35 milliárd dollárért, amennyiért Ursula von der Leyen, az azóta „eltűnt” magán sms-eivel e „vakcinából” vásárolt tőlük az EU nevében? Fico szlovák miniszterelnök szerint ez az EB történetében a legnagyobb vásárlás volt! Másik megállapítása: Leyen „titkos szövegű üzeneteket váltott a Pfizer igazgatójával – ténylegesen –, és amikor erről olyan jelentést írtak és adtak át az Európai Parlament tagjainak – gúnyt űzve belőlük – amely tele volt eltakart szövegrészekkel. És mi egyszerűen soha nem fogjuk megtudni az igazságot arról, milyen szerepet játszottak a gyógyszergyártó cégek, és hogy valójában ki szervezte ezt az egész cirkuszt a COVID körül.”

Mindezt megtetézte Robert Melonenek az interneten a szabadalma és egyéb okmányok bemutatásával alátámasztott közlése, miszerint "Karikó és Weissman nem az mRNS-oltóanyagok feltalálásáért kapták a Nobel-díjat (mivel azt én találtam fel)”.

Szakmai kérdésekben mi nem tudunk igazságot tenni. Ám ha bárki csak egy kicsit is utánanéz, megállapíthatja, hogy a fent leírtaknál természetesen sokkal több történt, amik módosíthatnak bizonyos részleteket. Az előbbiekben azonban semmi kitaláció nincs, az érintettek szavait és tetteit soroljuk, úgy, ahogy annak idején megjelentek, s olyan kételyt keltően lettek előadva, hogy magukért beszélnek. Mindezek fényében igencsak figyelmeztető, hogy a WHO, a WEF napjainkban gőzerővel elkezdte a készülést „X-betegségre”, a világjárvánnyal járható jövőbeli vírusos fenyegetésekkel szembeni orvosi ellenintézkedések kifejlesztésére, amelyek foganatosítását azonban máris kötelezővé akarják tenni az államok számára, holott e betegség nem létezik, mégis állítják, hogy a koronavírusnál hússzor veszélyesebb. A világ azonban remélhetőleg már nem hisz egy újabb puszta bemondásra.

Összegezve, mivel mindez a szemünk előtt játszódott, félig-meddig kényszerű szereplői, sőt szenvedő alanyai voltunk, s mert kérdőjelek tömkelege merül fel, több mint jogunk, kötelességünk rákérdezni. Kiknek volt égető szükségük rá, hogy az ellenük világszerte szakszerűen megalapozott bűnvádakról, beindított perekről, számtalan emberi tragédiáról, a mindezzel összeharácsolt gigantikus profitról eltereljék a világ figyelmét, s továbbra is félrevezessék? Valami olyannal, ami az óvatlan hírfogyasztók körében még némi tekintélyt is szerezhet nekik.

Mondjuk, egy Nobel díjjal!

Államterrorizmus

A 2001 szeptember 11-i amerikai-izraeli gyalázatos önprovokáció óta a fegyveres államterrorizmus is jellemzi világunkat. A legtipikusabb példák rá az USA-nak Afganisztán, Irak, Szíria, Szerbia és más államok elleni fegyveres intervenciója. Nem marad el tőle hű szövetségese, Izrael Állam a szemita testvérnép, a palesztin nemzet ellen folytatott népirtó hadjáratával, s a geopolitikai környezete ellen folytatott agresszióival. A 9/11 első napjaiban, amikor a világ még elhitte az amerikai mesebeszédet, miszerint Bin Laden az afganisztáni hegyi barlangokból irányította e támadást, a nyugat-európaiak hangadói büszkén vállaltak szolidaritást „a megtámadott USA-val”, hirdetvén, hogy „Mi is amerikaiak vagyunk”! Most ismétlődik a történelem: Annalena Baerbock német külügyminiszter-asszony szolidaritásból Izraelbe látogatott és kijelentette: „Ezekben a szörnyű napokban mi, Németország népe önökkel vagyunk, együtt érzünk Önökkel, ezekben a napokban mindannyian izraeliek vagyunk!” Ő az a külügyminiszter-asszony, aki sötétzöldpárti, hazudott tanulmányairól, munkahelyéről, plagizált, adót csalt, s követeli, hogy a világ mondjon le mindenféle szénhidrogénről. Biztosak lehetünk benne, hogy minderről nem kérdezte meg, csak hivatkozott „Németország népére”, hiszen nemrég szavazói arcába vágta, nem érdekli, hogy mit gondolnak a németek, akkor is teljesíteni kell az Ukrajnának tett ígéreteket. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén pedig olyan beismerést tett az államterrorizmusról, amit eddig minden NATO-ország messze elkerült: „Oroszország ellen vívunk háborút, és nem egymás ellen”! Okozott is nem kis megdöbbentést. A német női politikusok, Angela Merkel, Ursula von der Leyen, Annalena Baerbock, a német nemzet szégyenei, professzionális nemzetközi politikai és nem is közönséges, hanem kihívóan köztörvényes bűnözők. Az elnőiesedett külpolitika főszereplői, akik sikerrel valósítják meg az amerikai-zsidó háttérhatalom tervét Németország hetedízigleni megbüntetésére. A hajdani „Németország mindenek felett” jelszó helyett „Németország mindenek alatt” tényállást hoztak létre. Kiknek áll ez érdekében, kérdezi ámulva a világ. Azoknak, akik el akarják hitetni vele, hogy nem a németek, hanem ők azok, akik mindenek felett állnak. Ezért „mindannyian izraeliek”.

Ahogy a 9/11 amerikai-izraeli önprovokációként történt, egyre több jele van, s a világsajtó komoly bizonyítékok felsorolásával szemlélteti is, hogy Közel-Keleten 2023. október 7 óta ugyancsak önprovokációval állunk szemben. Josep Borrell, az EU külügyi biztosa nyíltan meg is vádolta Izraelt: „A Hamászt az izraeli kormány finanszírozta, hogy meggyengítse a Palesztin Hatóságot.” Hüledezhetünk, de külpolitikánk e nyilatkozatot azonnal megtámadta. Holott az önprovokátorok összetétele ezúttal sem más, csak a sorrend eltérő. Ideológiájukat Netanjahu miniszterelnök megfogalmazta egy sajtótájékoztatón: „Mi vagyunk a fény népe, ők a sötétség népe”. Hét évtized faji emberellenes izraeli agresszió viszont a sötétségre emlékezteti a világot, amely ennek okán egyre palesztinpártibbá válik. A sötétségben ugyan kisegítő szerepet játszhatott a Hamaszba beépített néhány ügynökük, amint később ez is ki fog derülni. A provokációs támadás izraeli előkészítését pedig az bizonyítja, hogy kiépített izraeli légvédelmi „Vaskupola” a támadás előtt és után tökéletesen működött, ám a támadás napján ugyanúgy „csődöt mondott”, mint ahogy az amerikai légvédelem 9/11-én, holott mindkettő számtalanszor kipróbált, perceken belüli országos akcióra képes rendszer. De ennél sokkal több leleplező részlet is ismertté vált már. Az önprovokáló államterrorizmus pedig, akárcsak 2001-ben, az ellenfelekkel szemben alkalmazott, jogosnak hazudott hivatkozási alap gyilkos fegyveres beavatkozásra. Különösen a nemzeti felszabadító mozgalmakkal szemben, mint a palesztin szervezetek, amelyek történelmi harcot folytatnak az izraeliek által megszállt hazájuk felszabadításáért. Izraelt Palesztina területen hozták létre 1948-ban, a kétállami megoldást előírva, de terjeszkedett, s már nyíltan vallja, önálló palesztin állam veszélyt jelentene részére. A világon egyedül Izrael ruházza fel önmagát vétójoggal más nemzetállam létrehozásával szemben. A világ viszont, az előzményeket ismerve, egyre inkább kiáll az önálló palesztin állam létrehozása mellett. Ez annyira nyilvánvaló történelmi szükségszerűség, hogy napjainkban államok sorozata, az ENSZ főtitkára, sőt Biden amerikai elnök is ezt tette.

Politikusaink nagy részétől ezúttal is csak az arab, illetve palesztin terrorizmus elítélést és a békekövetelést halljuk folyamatosan, s hangsúlyosan és érzelmesen, hogy Izraelnek van joga megvédeni önmagát, meg, hogy a terrorral nincs békekötés. E jelszavakká vált kifejezésekkel is az a baj, hogy nem nevezik nevén a dolgokat, s ezzel törlik a múltat, nem tájolnak be a mára, arról pedig „elfeledkeznek”, hogy a palesztinoknak történelmileg vitathatatlan joga van önvédelemre. Az ENSZ Gázában vizsgálódó szakértői bizottsága szerint az izraeliek népirtást követnek el a Gázai övezetben, s ezt dokumentálta is. Guterres ENSZ-főtitkár közlése szerint a fegyveres összecsapásban mintegy százötven ENSZ-funkcionárius is életét vesztette. Sokatmondó, hogy ezért egy szóval nem vádolta a Hamaszt. A világ, így az ENSZ is, elismeri, hogy a Hamasz bejelentett eltörlése a föld színéről, amire az izraeliek feljogosítják önmagukat, nemcsak nem önvédelem, hanem a népirtás, emberiségellenes bűntett. Ám az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyugati vétó miatt nem volt képes határozatot elfogadni, amelyben betiltaná a bombázások beszüntetését. Az ENSZ Közgyűlése azonban tavaly októberben nyomban háborús bűnnek minősítette a gázai mészárlást, s azonnali fegyverszünetet követelt. 120 ország szavazott az állásfoglalás mellett, 45 tartózkodott, 14 volt ellene, köztük szégyenszemre Magyarország! Nincs két egyforma helyzet, sem két egyforma állásfoglalás, de egyforma háttérszándékú szempont van. Ahol gyilkos agressziót hajtanak végre és győzelemnek nézhetnek elébe az izraeliek (Gaza), ott egyes politikusaink ellene szavaznak a tűzszünetnek, ahol meg bajban vannak (Ukrajna), ott elkötelezett harcosai a tűzszünetnek! Nos, a helyzettől elvonatkoztató egyforma háttérszándék elvtelen, s egyre zavaróbb. Közvéleményünk nem is osztja, de elvágjuk vele magunkat a világ nagy részétől is. Ezek láttán érthetetlen a sok vonatkozásban helyes és támogatandó külpolitikánknak a hangsúlyos, érzelmes és egyoldalú (mert viszonzatlan) kiállása hazai és nemzetközi fórumokon Izrael mellett, sőt még az Izraelt emiatt érő széleskörű nemzetközi bírálat ellen is. Hihetetlen, de hivatalos nyilatkozatként még azt is hallhattuk, hogy Izrael gázai műveletei törvényesek, sikere „globális érdek”, valamint hogy „Gázában azért ölik meg a terroristákat, hogy azok ne ölhessenek meg békés embereket.” A viszonzatlan, ám mégis feltétlen Izrael-pártiságunk függetlenné vált attól, hogy mi történik, „elvi” állásponttá csontosodott, ami beláthatatlan veszélyeket rejt magában.

Végül elgondolkodtató, hogy helyesen minden országgal jó együttműködésre törekszünk, de talán az egyedüli ország vagyunk, ahol törvényileg tilos a palesztinokkal való szolidaritási tüntetés. Ami tökéletesen rímel a magyarokat másodrendű állampolgárrá lefokozó antiszemitizmus elleni zéró tolerancia törvényesítésével. Nem vennék észre az illetékesek, hogy belpolitikánkban, külpolitikánkban ugyanolyan idegen elem a közéletünket mind zaklatóbban eluraló filoszemitizmus, mint az ukranizálásának, kínaizálásának és másoknak utat nyitó rendelkezések.

A sántító hasonlatok esetenként hasznosak, mert két különböző eset azonos lényegére mutatnak rá, mint a következő is. Amennyire természetellenes az EU-nak a tagállamait háttérbe szorító feltétlen szolidaritása a nem-ukrán ukrajnai kormánnyal, ami ellen a magyar kormány teljes joggal harcol, mégis ugyanezt a jelleget viseli kormányunk feltétlen szolidaritása Izraellel. A vélt, vagy akár valós pillanatnyi érdeket minden mástól elvonatkoztató történelemszemlélet nem ismeri el az egyik fél jogait, kiiktatja őket a történelemből, beláthatatlan károkat okoz önmagának, az érintett feleknek, sőt az emberiségnek. Akik a múltat törölve, a tömegtájékoztatásban naponként felelőtlenül terrorizmusnak minősítik az országokat megszállók elleni harcot, ezzel akarva-akaratlanul más történelmi események résztvevőit, 1956 hős harcosait is, eleve átminősítik terroristának. 1956-ban a magyarság is a megszállóik ellen kelt fel. Az egyiktől, a szovjetektől, sikerült is megszabadulnia. A másiktól, a nemzetidegen háttérhatalmi betolakodóktól azonban nem. Külfölddel összefogva, ők csalták el a rendszerváltást, ma pedig, ellenzéki jogaikkal visszaélve, hadakoznak ismét nemzetünk ellen. Itthon a kiépített mélyállami intézményeikre, az EU-ban és a világban pedig a nemzetközi szabadkőműves összefogásra támaszkodva. Eljárásuk ütközik nemcsak a magyarság, hanem az emberiség létérdekeivel is.

Más körülmények között ugyanezt tette/teszi Von der Leyen, az EU EB-elnök, aki egy kibucban tett „bátor” látogatásán fenntartás nélküli támogatásról biztosította Izraelt, az EU áldását adva ezzel a palesztin nép irtására, ahelyett, hogy a nemzetközi jog betartására szólítaná fel az emberi történelem legelvakultabb  terroristáit. Clare Daly ír EP-képviselő ezért joggal nevezte őt „Frau Népirtónak." Marc Botenga belgiumi képviselő pedig így zárta ellene irányuló felszólalását: „Von Der Leyen asszony, ez az Európa az önök Európája, ez soha nem lesz a mi Európánk, harcolni fogunk ön ellen és a koalíciója ellen.” Mindeközben az EU megjátssza az antiszemitát, holott tucatnyi külön megállapodást kötött Izraellel, pénzügyi, személyi, vallási és egyéb esetenként nem is nyilvános megállapodás köti össze őket. Nehogy bárki is azt gondolja, hogy az EU azért nyújtott pénzügyi támogatást a Hamasznak, hogy felszámolhassa a palesztin területek izraeli megszállását, hanem annak előkészítéséhez, ami bekövetkezett, azaz hogy Izrael agressziónak kikiáltható megtámadásával ürügyet szolgáltasson neki újabb palesztin területek elfoglalására, a palesztin nép további irtására. S hogy mindezt fedezhessék a geopolitikai környezetükben, Európában és más helyeken antiszemitizmussal vádolnak mindenkit, ha nem támogatja őket. Ezzel is önmaguk ellen dolgoznak.

Az antiszemitizmusnak a palesztin-izraeli fegyveres összecsapás miatti erősödéséről sem lehet csak a mostani helyzetből kiindulva, azaz a történelem eltörlése, az okok megnevezése nélkül beszélni. Az okok, körülmények ismerete nélkül semmilyen jelenséget, így ezt sem lehet feltétel nélkül sem igenelni, sem tagadni. Izrael a Hamasszal folyó háborúja alatt is folytatja Szíria és más szomszédos országok bombázását, Irán provokálását, amiről a mi hírközlésünk folyamatosan hallgat. Ezzel párhuzamosan arról is, hogy Ukrajna folyamatosan támadja az azelőtt is bombázott oroszok lakta önállósult területeket. 2023 utolsó napjaiban betiltott nyugati kazettás bombákkal, kifejezetten civilek kiirtására vetette be rakétáit Belgorod ellen! Az ENSZ elítélte a támadást! A hazai hírközlés pedig folyamatosan olyan híreket közöl, hogy az oroszok támadják a polgári lakosságot, s hangulatkeltésként feltétlenül kiemelik, hogy mindig voltak gyermekáldozatok, akár igaz, akár nem. Azt is hirdetik, hogy az izraeliek hány Hamasz vezetőt likvidáltak, de egy szó sem esik a jelentős izraeli áldozatokról. E félretájékoztatást vajon politikailag korrekt, vagy inkorrekt eljárásnak vélik a közvéleményünkkel szemben?

Az államterrorizmus nyomása alatt az égvilágon senki nem emlékeztet arra sem, hogy az ukránok vezető politikusainkat és sok más külföldi személyt halállistára tették. Avagy a bucsai öldöklésre, amelyet nem győztek Oroszországra fogni mindaddig, amíg ki nem derült, hogy az is ukrán önprovokáció volt. Önmaguk bizonyították, amikor Oroszország, sőt a világsajtó kérésére sem adták ki a Bucsában megöltek listáját. Ezt követően a világban, így nálunk is, minden nagyhangú politikus, politológus és újságíró „elfeledkezett” az esetről. Akárcsak arról, hogy Clinton, Bush, Obama elnök szűk negyedévszázad alatt tucatnyi ország ellen követett el agressziót, mintegy tízmillió embert gyilkolt le. S nem volt nemzetközi jajveszékelés, tiltakozás. Még azon szervezetek és politikusok részéről sem, akiktől ez nemcsak elvárható lett volna, hanem kötelességük volt. Napjainkban viszont ugyancsak az USA által uszított Ukrajna és Izrael geopolitikai agressziói kapcsán hirtelen aktivizálódtak a vezető politikusok, az EU, a NATO, az ENSZ, de még a nemzetközinek mondott bíróságok is és az áldozatokat marasztalják el.

Az államterrorizmus európai „eredménye” a súlyos helyzet, amire D. Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese, az Egységes Oroszország párt elnöke mutatott rá: „Tartósan magas infláció és a gazdasági növekedés hiánya, az oroszországi energiaellátás és piacának teljes bojkottálása, ukránok tömegei, akik tétlenül kószálnak Európa utcáin, és akiknek a juttatásai magasabbak, mint az európaiak nyugdíja, degenerált politikusok, akik győzelemig tartó háborúról kiabálnak Ukrajna és Oroszország között.” Putyin elnök pedig az orosz szövetségi gyűlés előtt így jellemezte a Nyugatot: "Ugyanilyen szégyentelenül és hazug módon viselkedtek Jugoszlávia, Irak, Líbia és Szíria elpusztításakor. Soha nem lesznek képesek eltörölni ezt a szégyent. A becsület, a bizalom és a tisztesség fogalma semmit sem jelent számukra. A gyarmatosítás, a diktatúra és a hegemónia hosszú évszázadai alatt hozzászoktak ahhoz, hogy bármit megtehetnek. Hozzászoktak ahhoz, hogy leköpjék az egész világot."

E tendenciák miatt legfőbb ideje tudatosítani, hogy NATO felvonulási tereppé válunk, ahogy a nálunk tartott tavaly novemberi NATO-hadgyakorlat neve mutatja, „Alkalmazkodó Huszárok” (Adaptive Hussars).

Az alkalmazkodás kiterjed a sportra is. A sajátnak gondolt sportszerveink a magyar labdarúgó válogatottat „Marco Rossi válogatottjának” nevezik. Ámde az aranycsapat is magyar nemzeti válogatott volt, nem pedig Baróti Lajos válogatottja. Még visszataszítóbb, amikor illetéseink készséggel mennek elébe, hogy ukrán és izraeli sportcsapatok Magyarországon játszák nemzetközi mérkőzéseiket, s jöhetnek a biztonsági embereik is. Milyen jogkör alapján és hogyan léphetnek fel Magyarországon bárkivel szemben? Ahogy 2006-ban, amikor Gyurcsányék azonosító jelzés nélküli, magyarul nem beszélő rendőrökkel verették szét az ünneplőket? Amíg Dani Neumann volt izraeli válogatott labdarúgójuknak a vezetőik és tömegeik által osztott nézete uralkodik, még rosszabb lesz a sporthelyzetük is. Szerinte ugyanis „Gázában kivétel nélkül mindenki terrorista, kutyák gyermekei. Megrendítő csapást kell rájuk mérni, ki kell pusztítani őket, s véleményem szerint mindet meg kell ölni.” Ámiháj Élijáhu, a Netanjahu-kormány örökségvédelmi minisztere pedig a konfliktus kezdetén azt is kijelentette: atombombát dobunk a Gázai övezetre. Hasonló ukrajnai kijelentésekért és tettekért sem kell messze mennünk. Ahelyett, hogy olyan politikát folytatnának, amely biztosítja, hogy sportcsapataik a saját földrajzi környezetükben veszély nélkül játszhassanak. Az izraelieknek semmi keresnivalójuk nem volt a januári európai vízilabda bajnokságon sem, de ott voltak, palesztinellenes jelvényeket viselhettek. S ott volt Schwartz nevű bírójuk is, aki pimasz módon elcsalta a magyar női csapat meccsét a hollandok ellen. Ki ne tartaná a kikényszerített félelem jelének, amikor riporterünk erről csak annyit mondott, hogy „a bíró” túl szigorú volt velünk szemben, nemzeti sport hírportál pedig csak annyira merészkedett, hogy „Vitatható ítéletek után bukták el második mérkőzésüket női pólósaink az EB-n”.

Összefoglalva, az efféle nézetek tükröződnek sok európai, de egyes vezetőink politikájában is. A rendszeressé vált hasonló elnézett, sőt ösztönzött európai és hazai szolgálatkész jelenségek sorozata nem alaptalanul kelti a faji megkülönböztetés gyanúját. Az izraeliek sportszerűtlen nyilatkozataikra, de népirtó eljárásukra sem kerülhetett volna sor, ha főleg a nyugati világ, de más országok egyes vezető politikusai nem bátorítják az izraeli és a nemzetidegen ukrajnai kormány háborús bűnös politikusait annak felelőtlen ismételgetésével, hogy joguk van az önvédelemre. Erdogán török elnök viszont tárgyilagosan kijelentette, hogy Izrael pont ugyanazt csinálja most, mint anno a náci Németország. Nyugat-Európában, az USA-ban és sok más országban pedig folyamatos palesztinpárti tüntetés zajlik. Az ENSZ is egyértelműen a palesztinok mellett foglalt állást. Izrael emberiesség ellenes cselekedetei dokumentáltak, feltártak a világ előtt és számon kérhetőek! Mi pedig mindezek elhallgatásával, félrekezelésével a saját kezünket kötjük meg.

Az antiszemitizmusnak egyetlen oka van

Vizsgálhatjuk előítélettel, vagy tárgyilagosan, bizonyítására számos tökéletes magyarázó-bizonyító eset akad a világban. E szempontból a mi helyzetünk nemcsak nem kivétel, hanem tökéletes példa. Ezt kötetnyi ténnyel alátámasztva láthatja bárki, ha történelempolitikai világnézet irányítja szemlélődését. Legyen akárki, elég egyetlen tényt csak észrevennie, törvényszerűen rásütik az antiszemitizmus vádját, meg is hurcolják. Hazafiaink évszázadon át sorolták mégis a példákat, tiltakoztak, nemzetvédő intézkedéseket követeltek. Nem teljesen eredménytelenül. 1883-1892 között hivatalosan működött Országos Antiszemita Párt, 17 mandátumot szerzett a Parlamentben, de átütő fordulatot nem ért el. Bőven voltak más pártok, szervezetek, egyének is a történelmünkben, akik vallottak ehhez hasonló nézeteket, anélkül, hogy antiszemiták lettek volna. E hazafiak egyre rosszabb helyzetbe kerültek. Ma már az antiszemitizmus ellen törvényesített zéró tolerancia miatt büntetés terhe mellett olyan országos jelentőségű kérdéseket fel sem vethetnek, mint az említettek tették. Az itthon és nemzetközi fórumokon megalapozatlanul össznemzetinek beállított, Izraellel és a zsidósággal érzelmes szolidaritást hirdetőknek, elkerülhetetlenül számolni kell azonban valamivel. Mindinkább tudatosodik, hogy a faji alapú és érdemtelen kivételezés nemzetidegenekkel, az államalkotó magyarsággal szemben. Tegyék bárkik, elvileg, erkölcsileg, jogilag, politikailag, a szólás- és véleményszabadság szempontjából és minden más tekintetben eredendően elfogadhatatlan. Nemzeti érzésvilágunk megcsúfolását, a magyarok másodrendű állampolgárrá lefokozását jelenti. Apolitikus lenne, ha mindkét oldal nem számolna ennek elháríthatatlan következményeivel. A kiutasításra sokszorosan rászolgált Pressman amerikai nagykövet e tekintetben is mintha-világban él, a valóság ellenkezőjét látja. Szerinte „az antiszemitizmust Magyarországon a kormány bátorítja, ellentétben a hivatalosan hangoztatott zéró-tolerancia elvével.” A tüntetően szolidárisak a nagykövettel együtt önmagukat is becsapják, hiszen csak azt hallják meg és ismételgetik, amit a nemzetidegen politikusok hajtogatnak a világban, nem pedig azt, amit a magyarok, vagy más nemzetek gondolnak és mondanak.

E problémakör leglényegesebb általános kérdése, hogy sok országban zsidó, kínai intézmények, iskoláktól kezdve védelmi szervezetekig, épültek ki, s ezekhez csatlakoznak most az iszlám bevándorlók milliói, valamit a Nyugat-Európából tömegesen a kelet-európai országokba áttelepülők. Meri-e valaki állítani, hogy ez nem jelent veszélyt a nemzetállamokra? Zsidó intézmények egyre inkább hatalmat gyakorló sorozatát láthatjuk Nyugat-Európában, Kelet-Európában pedig párhuzamos társadalmakat, mély-államokat. Miért, mikor a világ, az ENSZ képében saját országot hozott létre számukra, sőt, annak idején a Szovjetunióban is önálló autonóm területet hoztak létre részükre? Ők azonban mindig és minden tekintetben telhetetlenek. Más országokba furakodnak be, irányítani akarnak. Gyakorlatilag uralják a közéletet, felülképviseltek a hatalomban, médiában, pénzszektorban, megkerülhetetlenekké mesterkedik magukat. Azon ügyködnek, hogy egyre kevesebb hazafi maradjon az adott országban. Sajnos, nem sikertelenek. Rákosiék alatt uraltak annyi mindent, hogy ezt még szovjet részről is szóvá tették. Az antiszemitizmus alapvető oka tehát a zsidó terjeszkedéssel és a szent könyveik által is megkövetelt társadalomellenes viselkedéssel szemben kialakult mind nagyobb ellenállás, amit senki nem nevezhet veleszületett antiszemitizmusnak. Ezt kellene végre észrevenni elsősorban önmaguknak, valamint mindenhol, ahol valóban nemzetállamot akarnak teremteni, nem csak beszélnek róla. Ezt azonban Izrael és a zsidóság képtelen belátni, bár egyes személyek és kisebb csoportjaik bátortalanul, de már mondogatják.

Ezzel közelébe jutottunk annak az egyetlen oknak, amire utaltunk. Ha nem is mindenki, de a többség látja, a kimondására mégsem, kerül sor. Változást a jelen írástól sem várhat senki, de fontos tudatosítani, hogy mi zajlik. Nem is kell ehhez hosszan kutakodni, bevezetésül elég, az időszerűen felmerült megnyilvánulásokat ismertetnünk, amire maguk a szemiták hívják fel a figyelmünket. Josef Schuster, a Zsidók Központi Tanácsa funkcionáriusának a tagesschau.de portálnak adott interjújából idézünk bizonyító részleteket. „Ahol Izrael létjogosultságát megkérdőjelezik és a zsidó államot démonizálják, ott kezdődik az Izrael-ellenes antiszemitizmus.” Nagy tévedés, de inkább ravasz megtévesztés. Minden ott kezdődik, hogy a zsidók beszivárogtak az európai és más országokba, ezekben „zsidó intézmények és zsinagógák” léteznek, ahogy megjegyzi, azaz háttérhatalmi párhuzamos mintha-államot alkotnak. Intézményeik kezdettől fogva, s egyre inkább beavatkoznak az országok-nemzetek ügyeibe, igényt formálnak az irányításukra, a társadalmi élet zsidó érdekek szerinti alakítására. Akárcsak a most betolakodó muszlimok. Gyászos történelmi tapasztalataik ellenére kitartanak mindemellett, s közben állandóan rettegnek, hogy emiatt újabb tragédiáknak néznek elé. Tudják tehát, e rettegés indokolt és napjainkban Izrael gázai emberirtását látva arról is meggyőződhettek, hogy jogos ellenlépéseket vált ki. A Hamasz-Izrael összecsapásról Ulrich Herbert történész úgy nyilatkozik, hogy „azért öltek meg embereket, mert zsidók voltak.” Arról egy szót sem szól sem ő, sem hittársai, hogy Izrael a mesterséges létrehozása óta, több mint hét évtizede folyamatosan azért ölt meg százezreket, mert mások voltak. Meggyilkolták saját miniszterelnöküket Jichák Rabint, aki komolyan kereste a megbékélést a palesztinokkal, kiérdemelve ezzel a Nobel békedíjat.

E tagadhatatlan tényeket kellene már észrevenniük, s leszűrniük a történelmi tanulságokat. Főleg nekik, de az őket vakon védelmező filoszemitáknak is. A szent vallási könyveikben szereplő, s a zsidókat minden más nép fölé emelő misztikus kiválasztottság hamis tudatából eredő fensőbbségi, tolakodó, telhetetlen magatartás, más népek alacsonyabb rendűnek, sőt állatnak minősítése, valamint Izrael Állam folyamatos agresszív, rasszista, terrorista népirtó politikája az antiszemitizmus igazi és az egyetlen oka. Hiszen, ahogy maga Schuster is írja, „senki sem születik antiszemitának”!

Nem tucatnyi, hanem ezernyi hasonló példát lehetne sorolni egész sor ország vonatkozásban. Az egészen szokatlan sajátságos, önmérsékletet nem ismerő, mindenki mással szemben tiszteletlen példákból sincs hiány. Emlékezetes, hogy Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Liga (LICRA) annak idején elérte, hogy a Biblia "antiszemitának" minősített részeit visszavonják. A Keresztény Közösségek Bibliájának kiadói el akarták kerülni a nyomasztónak ígérkező vitát, s eltávolítottak a szövegből tizenkilenc passzust, amiket a LICRA "a zsidóellenesség kifejeződésének" tekintett, pedig nem oktalanul voltak ott. Nem lehet nem említeni a cionizmus emberellenes uralmi törekvéseit tükröző mostani esetet sem. David Lau izraeli főrabbi levelet intézett Ferenc pápához, s azt követelte, vonja vissza a jelenlegi közel-keleti helyzetre vonatkozó kijelentését, miszerint tilos a terrorra terrorral válaszolni. Azaz a palesztinoktól elvitatják annak a jogát is, hogy a hétévtizedes zsidó terrorra fegyverrel válaszoljanak.

Minket közvetlenül érintő hír, hogy a 2006-os ismeretlen külföldi rendőröket is magába foglaló rendőrterror áldozatainak tiszteletére emlékművet tervezünk felállítani. A Mazsihisz azonban közölte, nem tudja támogatni, hogy a Herzl Tivadar tér (a Dohány utcai zsinagóga előtti tér) közvetlen közelében bármiféle, a holokauszttal és a zsidósággal össze nem függő szobor vagy egyéb emlékmű kapjon helyet. Emlékeztetésül: a Szabadság téri német megszállási emlékművet a hazai és nemzetközi tiltakozásuk ellenére a kormány kiemelt jelentőségűnek nyilvánította; ez az egyetlen járható helyes út. Magyarországon ne nemzetidegen szervezet dirigáljon, hanem a magyar szervek. Másik példa: Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete kéréssel fordult a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatósághoz, hogy egy dal háttérvetítéséből távolítsák ezt a mondatot: ”2014 - Gáza - az áldozatok kétharmada civil, köztük több mint 500 gyermek”, mert „kényes politikai mondanivalót hordoz Izraelről.” És ezek messze nem az első és egyetlen esetek, amikor magyar tervet elleneznek. Ki rekeszt hát ki kit ebben az országban?

Eközben az interneten bizonyító felvételek mutatják, hogy szemérmetlenül „a világon a legerkölcsösebbnek” kikiáltott zsidó hadsereg által hónapok óta folyamatosan elkövetett népirtást, benne gyermekek céltudatos gyilkolását Gázában. Ezt sok ország és nemzetközi szervezet ítéli el, a Dél-Afrikai Köztársaság népirtás vádjával fel is jelentette Izraelt a hágai Nemzetközi Bíróságon, amely kinyilvánította, hogy „elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a népirtás vádjaira vonatkozóan”. De mit ad Isten, külgazdasági és külügyminiszterünk bejelentette, mintha csak érintett fél lennénk, Magyarország elítéli az Izrael ellen indított jogi támadást. Rajtunk kívül csak néhány ország állt Izrael mellé. Palesztina Állam budapesti nagykövetsége nyilatkozatban reagált eljárásunkra, amit viszont sajtószerveink nem közöltek. Miniszterünk kijelentette azt is "Sajnos, azt tapasztalom, hogy amikor a nemzetközi politikai színtéren a jelenlegi gázai konfliktus kérdését tárgyalják, valahogy elfelejtik, hogyan kezdődött". A cionizmus-antiszemitizmus ellentétpárra vonatkozólag ez nagyon lényeges és helyes történelempolitikai megállapítás önmagában! Semmissé teszi azonban az okok, előzmények teljes elhallgatása, s olyan értelemszerű beállítás, mintha a konfliktus 2023. október 7-én kezdődött volna. Törli a történelmi múltat; mindazt, ami előtte hét évtizeddel történt, amivel kizárólag Izraelt védi! Ahogy a politikánk az orosz-ukrán konfliktus kezdetét is történelemellenesen 2022. február 24-re teszi, mintha előtte az égvilágon semmi nem történt volna, amivel a jelenlegi ukrajnai zsidó befolyás alatt álló vezetést védi. E súlyos hibákat, szóban és írásban, sokan mások is elkövetik, mintha észre sem vennék, hogy kiknek a kezére játszanak vele. Bizony nagyon elgondolkodtató, mi az oka, hogy a helyes és bátor, a nemzeti érdekeinket védő külpolitikánk két világraszóló időszerű kérdésben ennyire melléfog? Mindeközben a hazai hírközlésben egyoldalúan mindig az izraeli szenvedés és a túszkérdés van a középpontban. Elhallgatták Lavrov orosz külügyminiszter legutóbbi összefoglaló külpolitikai nyilatkozatát ezzel a történelmi figyelmeztetéssel: „Az izraelieknek még csak annak a benyomását sem szabad kelteniük, hogy mert a második világháború idején szenvedtek, ma minden megengedett számukra”.

Közös érdekünk tehát, hogy értse meg mindenki, filoszemiták, antiszemiták, zsidók, keresztények, érdekeltek és érdektelenek: az antiszemitizmusnak egyetlen oka van, amit minden tárgyilagosan szemlélődő ember tévedhetetlenül megállapíthat. Nem a zsidók léte önmagában, ahogy önmaguk lelkiismeretlenül próbálják beállítani, hanem betolakodásuk és háttérhatalmuk kialakítása a világ sok országában, fensőbbségi magatartásuk, telhetetlenségük, rasszizmusuk, önfejű, kérlelhetetlen agresszív törekvésük rá, hogy a fogadó országok, nemzetközi bíróságok és szervezetek az őshonos nemzetek sorsát az ő szent könyveik parancsa szerint és sajátságos érdekeiknek megfelelően irányítsák. Maga Herzl Tivadar írta, hogy „az antiszemitizmust leküzdeni nem lehet, mert ott, ahol zsidók nagyobb számban élnek, ott az antiszemitizmus okait megszüntetni nem lehet… A megoldás csak egy lehet: az önálló zsidó állam! …”  E helyzetben nincs tévesebb következtetés, mint a zéró tolerancia az antiszemitizmus ellen, mert a világméretű szemita törekvések hatványozódásának egyengeti az utat, s szavakban és tartalmilag kifejezett faji indíttatása miatt jogos antiszemitizmust szül.

Tárgyilagosan nem is lehet más logikus következtetésre jutni, mint hogy az adott körülmények számbavételével a szemitizmus ellen kell zéró toleranciát hirdetni, érvényesíteni mindenhol, s eltűnik az antiszemitizmus. Részletekbe bocsátkozva, tisztázni kell azt is, hogy e kérdésben sem nevezik nevén a dolgokat. Az egyes országokon belül is meg kell szüntetni azt a hamisan fenntartott gyakorlatot, hogy az antiszemitizmust egyoldalúan kezelik; csak a zsidókról szól. Hiszen, ha „anti”, akkor lennie kell másik félnek is, amelynek az érdekei, a világnézete nem alacsonyabb rendűek, semmiképpen nem elhanyagolhatóak. Ám sem a zsidók, sem a filoszemiták szót sem ejtenek az őslakos befogadó nemzetekről. Ez az eljárás pedig nem más, mint az egyre uralkodóbbá váló szemitizmus, aminek e másik fél, a népek, a tanúi, s szenvedő alanyai. Mégis, a kormányok elnézése mellett, de ez folyik; hol kardcsörtetéssel, hol csendben, de hatékonyan. A világot azonban sokáig nem lehet megtéveszteni, előfordulhat, hogy a betolakodott muszlimok antiszemitizmusa valamelyest egybeesik a népek érzéseivel, de nem ők játsszák a főszerepet. Ezért ami a gázai népirtás láttán az 1948-tól követett izraeli-zsidó politika ellen napjainkban hatalmas erővel feltört az emberekben, az egyetemeken, a közvéleményben, Európában, az EU-ban, az USA-ban, a világban, ténylegesen nem általános antiszemitizmus, hanem csak eléggé jól kivehető zsidóellenesség, Izrael-ellenesség. Megtévesztésül e fejleményt is másként nevezték el: „új antiszemitizmus” a kiagyalt elkeresztelése, holott nem lehet sem új, sem régi, csak a hagyományosan kialakult antiszemitizmus. Nem is fáradoznak rajta, hogy rámutassanak, mi benne az új. A Mathias Corvinus Collegium e témáról szervezett időszerűtlen rendezvényére meglepetésre meghívott Jaír Netanjahu, az izraeli miniszterelnök fia sem tudott semmi újat mondani. Maga e szóösszetétel sem új, hiszen már évtizedek óta halljuk. Történelempolitikailag ez a valós helyzet, hiszen amit ma így neveznek, annak sem az eredeti indokai, tárgyai, céljai, sem pedig ellenfelei, vagy pártolói, de más lényegi elemei sem újak, nem is beszélve a természetéről és okáról, így hát az ezekből születő antiszemitizmus sem lehet új.

Mindezek tudatában a magyar hazafiak elhűlve fogadták, a Hamász meghirdetett kiirtására indított izraeli terrortámadással egyidejűleg, már-már szinte provokálva a magyar közvéleményt, megpróbálták Izraellel szolidaritásra mozgósítani társadalmunkat. Az egész világon a palesztinokat támogató tömeges és erőteljes, máig ismétlődő tüntetések söpörnek végig, nálunk meg betiltották ezeket. Viszont az izraeli nagykövetet meghívták az Országgyűlésbe, s a Lánchidat kék fénybe burkolták, széleskörűen propagált szolidaritási istentiszteletet tartottak a Dohány utcai zsinagógában, ahol Novák Katalin jelenlétét önámítóan úgy állították be, hogy "teljes magyar társadalmat elvitte" oda. Az Alapjogokért Központ sürgősen Nemzetközi Pro-Izrael konferenciát szervezett, ahol ilyesmik hangzottak el: „Magyarország és Izrael a szuverenitás bajnokai, jövőjüket nemzeti és szuverén keretek között képzelik el, ezért a legtermészetesebb szövetségesek …a magyar jobboldal Izrael legszorosabb – talán egyetlen – szövetségese Európában. - Az anticionizmussal és az Izrael-ellenességgel szembeni harc ugyanaz a harc, ugyanazokkal az ellenfelekkel szemben, mint amit mi az európai értékrendünk és életmódunk védelmében folytatunk.” Minden állítás megkérdőjelezhető. Ami a szuverenitást és a természetes szövetséget illeti, mintha e fogalmak izraeli gyakorlati tartalmi értelmezéséről semmiféle történelmi tapasztalat nem állna rendelkezésünkre. A „legszorosabb szövetséges”, sajnos, igaznak tűnik. A zavaros utolsó mondata pedig a helyzet teljes félreértése. Mintha versenyezne a Mandiner folyóiratnak a konfliktus kezdetén megjelent számában a hihetetlenül egyoldalúan szélsőségesen elfogult, hangulatkeltő „Álomrobbantók” c. vezércikkével. Más esetben egy tisztelt intelligens politológustól elborzadva olvashatták: „Európa megmaradásának és Magyarország biztonságának kulcsa Izraelben keresendő”. Tetézte mindezt, hogy Novák Katalin szolidaritási látogatást tett Izraelben. Az pedig egyszerűen nevetséges talpnyalás, hogy zsidó és filoszemita szervezetek a Herzl Tivadar teret két hétre jelképesen „Október 7” térnek nevezték át. Elvakultságukban észre sem véve, hogy az utcák átnevezése mindenkor tisztelendő, méltatandó személyre, eseményre utal, azaz ezúttal a palesztin nemzeti-felszabadító harcot méltatja! A hasonló mesterségesen felturbózott véleményekről és eseményekről egész brossurát lehetne összeállítani. Nem látni az okát, miért nem vesszük észre, hogy e szélsőséges egyoldalúság súlyos tragédiához vezet, ha mindezen nem gondolkodunk el végre sokkal tárgyszerűbben, minden alázkodás nélkül.

Mindezzel nem árultunk el titkot, újdonságot sem mondtunk. Sőt nem is mi mondtuk, hanem csak ismertettük, amit a zsidó vezetők és szervezetek, valamint a filoszemiták, az okviszonyokat fordítva beállítva, kifogásolnak, követelnek. Az antiszemitizmus nem a leírt, vagy kimondott szavakból ered, hiszen azok csak következmények, hanem az említettek és cinkosaik tetteiből, eljárásaiból, azaz a szemitizmusból. A következményeket pedig képtelenség megszüntetni, pláne naivan törvényileg betiltani, miközben az okokat naponta újrateremtjük. Okszerűbben: a szemitiz-mus szüli az antiszemitizmust, s a filoszemitizmust is, és nem fordítva. Az antiszemitizmus ellen tennivalójuk tehát a zsidóknak és a filoszemitáknak van, éspedig önmagukkal szemben. Hangsúlyozzuk: önmagukkal, és nem másokkal szemben. Szem előtt tartva az előbb említett Schuster megállapítását, miszerint „senki sem születik antiszemitának”! Ne a szálkát keressék mások szemében, hanem a gerendát a magukéban. Ezért egyénenként, intézményként, Izrael Államként az antiszemitizmus elleni harcot a saját szemitizmusuk elleni harccal önmaguknak kell önmagukkal szemben megvívniuk. S ha e harc sikeres, valószínűleg nem is lesz szükségük az antiszemitizmus elleni harcra. De mert eddig nem így jártak el, az antiszemitizmus, mint következmény elleni harcuk mindvégig sikertelennek bizonyult, hiszen önmaga szülte az antiszemitizmust; nem az igazi okokat és okozókat vette célba, ahogy teszik most is az „új antiszemitizmus” fogalmának a felelevenítésével. Ne az „új antiszemitizmust” keressék tehát, hanem az antiszemitizmus elleni küzdelem egyetlen sikerrel kecsegtető új megközelítésre, a szemitizmus elleni harcra térjenek át.

Házunktáji irányelvek

A tőkés világban eleve értelmetlen eljárásként, a dolgok nevén nevezése helyett, divatba hozták, hogy ködösnél ködösebb módszerekkel méregessék, melyik a legboldogabb ország. A felmérésekben viszonylag előkelő helyeken vagyunk. Mégsem a listás előrelépésre, hanem arra kellene törekednünk, amire Deák Ferenc rámutatott: „Nem az a boldog ország, ahol legtöbb a gazdag ember, hanem az, hol legkevesebb szegény ember vagyon.” A világnak is erre kellene törekednie, ám a legtöbb országban az ellenkezőjét látjuk, és a tendencia súlyosbodik. Hazánk némileg kivételt képez, de a tendencia nálunk is ugyanaz. Értékelendő viszont, hogy általában nem fékezzük a szegények további intézményes szegényítésére irányuló háttérhatalmi EU-igényeket. Ugyanakkor rosszallandó tény, hogy a sokasodó koldusok, kéregetők, guberálók, hajléktalanok mind magyarok. A luxusban élő régebbi betolakodottak és mostani betolakodók közül senkit sem látunk közöttük. Mégis, a kibocsátó országaikkal egyetemben ők nem szűnnek meg panaszkodni a saját „hányatott sorsukra”, meg a befogadók kifundált izmusaira. Pedig nem a mi nemzeti érdekünk a balatonőszödi luxus zsidó falu, a mintha-ukrán menekültek, az élelmesek és élősködők pajzsra emelése. A leszakadó magyarokat emeljük intézményesen olyan életszínvonalra és szellemi szintre, hogy megértsék az ok-okozat viszonyokat, s tudatosan részt tudjanak vállalni a nemzeti konzultációkban, erősítsék a kétharmadot.

Az álbaloldali ellenzékiek oda sem figyelnek ilyen „kis” kérdésekre, pedig belőlük keletkeznek a nagy problémák. Ez csúcsosodott ki a gazdálkodók ország-bénító lázadásában Németországban és más európai országokban az idegen érdekek védelmében serénykedő kormányaik ellen. Nálunk főleg az álbaloldali ellenzék szorgoskodik csakis az idegen érdekek védelmén, ezért a jelenlegi társadalompolitikai életünk egyik legfontosabb teendője éppen az ő felmérhetetlen és sajnos felméretlen felelősségének tudatosítása, és a belőle adódó össztársadalmi feladatok megfogalmazása. A bonyolult nemzetközi helyzetben ugyanis kritikussá válhat, hogy országnak-világnak bejelentve tudatosan akadályozzák a kormány munkáját. Ha valamit tilos elfelejtenünk, s megbocsátanunk, akkor ez az! Szövetségeseink és ellenfeleink elképedve látják, de gátlástalanul kihasználják, hogy messze nincs nemzeti egységünk sem itthon, sem az EU-ban. Sőt az álbaloldali ellenzékiek évek óta el is ismerik, hogy ellenségei a kormánynak, ami, akárhogy is magyarázgatják, ténylegesen azt jelenti, hogy az országnak. Az EU-ban sem ismert más ország, amelynek képviselői csoportja megosztott az országérdek védelmében, s kibékíthetetlenül szemben állnak egymással. A felelősség egyértelműen az álbaloldaliaké, de nem érthető, a Fidesz-KDNP kormány milyen meggondolásokból tekintett el a jogilag helyét megálló felelősségre vonástól, s hagyta idáig fajulni a helyzetet.

Külpolitikánk belpolitikai vonatkozásaira, kezelésére áttérve, helyes hogy kormányunk elvben kész mindenkivel jó kapcsolatokat és együttműködést kialakítani, bár ez nemcsak megterhelő ilyen kis ország számára, hanem gyakorlatilag lehetetlen, sőt egyes viszonylatokban hitelvesztéssel is járhat. Mindenképpen helyes, hogy a nagyhatalmakkal nem akarunk ujjat húzni. Ami kételyeket kelthet nem egy partnerünkben, az a váltig viszonzatlan agyonhangsúlyozott szolidaritásunk a nem-ukrán Ukrajnával és a rasszista-terrorista Izraellel. Egyik országgal sem köt össze bennünket szövetségi rendszer, feltehetőleg kétoldalú titkos kötelezettségvállalás sem. Mi mégis mindkét viszonylatban konokul ragaszkodunk a téveszméhez, miszerint „minél jobban gyűlöltök bennünket, mi annál jobban szeretünk titeket”. Tipikus példa rá, hogy a múlttal együtt töröljük a tegnapot is, holott tapasztaljuk, minél több előnyt nyújtunk részükre, ami csakis a magyarság terhére történhet és történik is, annál jobban tolakodnak be országunkba. Mintha nekünk mégsem Magyarország lenne az első minden tekintetben és viszonylatban, ahogy a helyes jelszó bizonygatja. Erről késedelem nélkül le kell tennünk, hiszen rég nyilvánvaló, hogy veszélyekkel terhes, megalázó és káros számunkra. Izrael el akarja űzni a palesztinokat, a nem-ukrán kormány az oroszokat a saját hazájukból. Nem érthető, hogy helyes és bátor külpolitikánk ennek dacára, miért kényszerül ilyen megkérdőjelezendő dédelgető, sőt a világ előtt kérkedő szolidaritásra a vezetőinkről halállistát vezető Ukrajna, a Gázában palesztin emberirtást folytató Izrael mellett.

Ne ajnározzunk politikailag és más tekintetekben tőlünk elkülönülő erőket sem. Példának okáért, magyarázatot követel, hogy a magyar diplomáciai karban miért teljesítenek szolgálatot Habsburg-ivadékok. Persze, kulcspozícióban! A franciaországi magyar nagykövet Habsburg György, a Vatikánhoz rendelt magyar nagykövet Habsburg-Lotharingiai Eduárd. Habsburg-Lotharingiai József Károly főherceget pedig, állítólag a honi és nemzetközi „kultúr-diplomáciában” kapcsolatépítő tevékenységéért a Szent Kristóf Érdemkereszttel tüntette ki a Magyar Autóklub. Még Habsburg Ottó Alapítvány is működik. Félő, hogy e felsorolás nem teljes. Fel kell tennünk a kérdést, e kinevezéseikért felelősök szerint külföldiek, ráadásul Magyarország tragédiáiban kulcsszerepet játszó Habsburg-család tagjai képviselhetik-e magyar országunkat külföldön? Bizonyos, hogy kiérdemeltebben, megbízhatóbban képviselné nemzeti érdekeinket magyar diplomata, akit családja, nyelve, múltja és érzései e hazához kötnek. Mégis e lappangó-sóvárgó tendencia mintha növekedne: a Petőfiről elnevezett nemes katonai intézményünkre rákényszerítették a Habsburg Mária Terézia nevét, viszont törölték Zrínyi nevét a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elnevezéséből. Ami pedig azt a hivatalos kijelentést illeti, hogy a Habsburg császárnő nevével üzennek „minden anyának és feleségnek”, akik ma is azzal a „féltő szeretettel” engedik a haza védelmére gyermeküket, férjüket, ahogy azt Mária Terézia annak idején a testőreivel és a katonáival tette, történelmileg pontatlan, érzelmileg cinikus, politikailag sértő. Mária Terézia a magyar katonák vérével védte a maga trónját, a Habsburgok a saját családjukért – még csak nem is az osztrák nemzeti érdekekért – ontatták a magyar vért. Vajon mi áll mindennek a hátterében? Nem az Európai Egyesült Államok és a világkormány felé vezetnek az efféle „páneurópai” lépések?

A kulcskérdés, egyben a fő feladat, nem lehet más, mint a magyar és az európai jövő elszánt, megingathatatlan biztosítása, aminek a szuverenitás sokoldalú védelme a lényege. A szuverenitást pedig, ahogy erről Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin is beszélt, nemcsak külső, hanem belső veszélyek is fenyegethetik. Hazafiként, nemzetvédőként el kell utasítanunk bármilyen idegen nép beszivárgását, kulcspozíciókba kerülését hazánkban és Európában, legyen az iszlám, ukrán, palesztin, zsidó. A betolakodók miatt a helyzet elfajultsága olyannyira kritikus, hogy hősökre van szükség, akik kimondják és terjesztik az igazságot e kulcskérdésben. Ez azonban már nem elég. Tudatosítanunk kell, hogy a betolakodók kérdésében a szemünk előtt játszódó valóság félreértése, hamisítása és törlése nemzeti létérdekünket veszélybe sodró szintre emelkedett. Tragédiába torkolló lépésekre sarkallhat egyes politikusokat, akik hitelt adnak e kérdések efféle háttérhatalmi értelmezésének. Emberséges alapelvekre támaszkodva, ezért kell haladéktalanul kidolgozni a problémakör világos és nemzetközileg elfogadandó jogi, közigazgatási, politikai és egyéb feltételeit, beleértve a tűzparancsot. Ijedjünk meg kellően; nincs más mód. S enélkül nincs sem magyar, sem európai jövő. Kövér László szemléletesen jellemezte a helyzetet: „Járványok, háborúk, vérszomjas nemzetközi spekulánsok és uzsorások, országukat és nemzetüket eláruló európai politikusok és értelmiségiek; Európa tudatos gazdasági tönkretétele, pénzügyi eladósítása és társadalmi destabilizálása, egy kontinentális lakosságcserét előkészítő, szervezett illegális migráció, az európai embereket célzó, különféle eszközökkel zajló mentális agresszió, a fiataljaink nemi önazonosságát megcélzó életveszélyes lélektani és biológiai manipulációk”. Ilyen körülmények között kell megvédeni szuverenitásunkat minden külső és belső veszélytől, tekintet nélkül mindenre és mindenkire. Enélkül egyetlen párt, vagy kormány sem folytathat nemzetvédő politikát. A hazai és a külföldi ellenzéket nevetséges naivitással, elvakult ideológiai beállítással, avagy félrevezetési szándékkel baloldalinak, „komcsinak”, bolsevikoknak minősítőknek, legyenek akárkik, három évtizeddel a rendszerváltás után ideje lenne számításba venniük, hogy ma Magyarországon a Munkáspárton kívül nincs baloldali párt, ugyanis valamennyi a tőkés rendszer híve, azaz jobboldali, legyen kormányon, vagy ellenzékben. Még a politikailag legtárgyilagosabb (Nem a lehető legtárgyilagosabb, hanem a meglévők között a legtárgyilagosabb) Hír TV Sajtóklubjában is hallottunk olyan szörnyszülötteket, mint „a brüsszeli balliberálisok”, „a legsötétebb marxi értelemben vett bolsevikok”, stb. A begörcsölődött ideológiai dogmák a tömegtájékoztatásban, de a politikában is naponta hangzanak el és senki nem tiltakozik, azok pláne nem, akiket lekomcsiznak, hiszen jól jön nekik, hogy nem nevezik őket nevükön. Mintha beszűkült volna a kormánypártoknak is a szellemi háttere, vagy elkényelmesedtek, hiszen egyszerűbb a problémákért a hatalom közelében nem látható „kommunistákat” felelőssé tenni, mint megnevezni másik tőkéspárti politikust, vagy pártot.

Belpolitikánkban is tudatosítani kell, hogy az EU és egy sor nyugat-európai ország politikájából kiveszett az európai tudat és az emberi értelem. Miniszterelnökünk találóan fogalmazta meg: ha „a tagállamok, ha nem értenek egyet olyan kérdésekben, mint a háború, a migráció, a gender, azonnal imperialista reakciót tapasztalnak Brüsszelből, és a zsarolás egy formájának vetik őket alá.” Országunknak ennek az imperializmusnak az ellenében kell küzdenie az európai Európáért. Fáj kimondani, de ha a körülmények megkövetelik, még akkor is, ha első lépésben nem megoldható másképpen, mint az irántunk ellenséges EU vissza-európaiasításáért vívandó kétes kimenetelű küzdelemmel. Abban az értelemben, ahogy a miniszterelnök, irányelvnek tekinthetően megfogalmazta: "Egyre beljebb. Az én tervem nem az, hogy elhagyjuk, hanem hogy elfoglaljuk Brüsszelt. Nem az az elgondolásom, hogy Magyarország álljon félre, álljon a dolgok szélére, a külső körre, hanem menjen befele!" Hozzátette, nem elég mérgelődni, el kell foglalni az Európai Uniót. Mindenképpen kiemelt figyelmet és szigorú kezelést érdemel a tény, hogy a nem-ukrán ukrajnai vezetést és a nemzetektől elidegenedett EU-vezetést erősebb kötelékek fűzik össze, mint az EU-tagállamokat és az EU-vezetést. Vajon milyen természetűek e kötelékek? Milyen egyéni és csoportos számításon, haszonlesésen, vagy még valami máson is alapuló sajátos izmus köti őket össze, ami erősebbnek bizonyul, mint az európaiság, a választói akarat, s az emberiség békeérdeke?

Az európai Európáért kell törni magunkat, mert ha ez a már csak mintha-európai Európa elvész, akkor elveszhet a magyar Magyarország is. A ma még valamelyest európai Európában pedig tudatosítani kell, hogy küzdenie kell önmagáért, de a magyar Magyarországért is, mert ha mi elveszünk, akkor elveszhet maga Európa is. Ezért ezt az irányelvet nemcsak magyarrá, visegrádi-négyessé, európaivá kell kiszélesíteni, hanem nemzetközivé. Magyarország ma szellemileg, politikailag, de talán gyakorlatilag is olyan pozícióban van, hogy nem elhanyagolható tényező e küzdelemben, állampolgárként és nemzetként tudatosan vigyáznunk kell e pozíció megőrzésére, erősítésére.

Politikánkban igencsak óvatosan, de közeledünk annak a felismerése és elismerése felé is, de nem merjük néven nevezni, hogy szomszédságunkban nem háború tört ki, hiszen Oroszországban nem volt mozgósítás, a két fél között nem volt hadüzenet, nincs bejelentettet hadiállapot. Ha valahol, itt rendkívül fontos közvéleményünk helyes és részletekre is kiterjedő tájolása, a helyzet történelempolitikai minősítése. Helytelen, hogy minden meggondolás nélkül kezdettől fogva háborúnak, orosz agressziónak nevezzük. Emlékezzünk a sorozatos orosz tárgyalási javaslatokra, amelyeket a NATO kisiklatott, vagy nem is válaszolt rá. A két minszki egyezményről pedig sokan, köztük Merkel is elismerte, időhúzási céllal kötötték, hogy biztosítsák az ukrajnai kormány felkészülését. A konfliktus tehát nem két ország, hanem a szuverén Oroszország és a nemzetidegen hatalmi szempontok miatt sem területi integritással, sem szuverenitással nem rendelkező Ukrajnának nevezett volt szovjet közigazgatási egység között van, amelyet azzal akarnak országgá emelni, hogy háborúztatják, beléptetik az EU-ba, majd a NATO-ba. Annak ellenére, hogy az ENSZ-ben sincs szabályosan bejelentve, ahogy ezt annak idején Ban Ki-Moon főtitkár közölte, mivel 1991.12.25 óta nem jegyeztette be határait, tehát jogszerűen sem az ENSZ, sem a nemzetközi gyakorlat nem kezelhette szuverén államként. Az USA sem szuverén államként, hanem gyarmatként és eszközként kezeli, amit a nemzetidegen ukrajnai vezetés elfogadott. Az oroszok sem az ukránok ellen hadakoznak, hanem az Ukrajnába betelepült imperialista, gyarmatosító és rasszista háttérhatalom és ukrajnai fasiszta-rasszista támogatóik ellen. A fegyveres konfliktus tehát nem az orosz és az ukrán nép között folyik, akik két testvérnépet alkottak és alkotnak ma is, de sajnos, a háttérhatalmi beavatkozás miatt ma mindketten szenvedő felek. Putyin ezért jellemezte úgy a helyzetet, hogy polgárháborúféle folyik a két fél között. Ebben sok igazság van. Polgárháború egy országon belül folyik, és történelmi megközelítésben a helyzet még ma is ehhez áll legközelebb. E polgárháborúféleség az imperialista beavatkozás miatt gyakorlatilag nemzetközi osztályharcféleség.

Láttatnunk kell közvéleményünkkel, hogy Oroszország e harcban soha nem volt egyedül, sőt a BRICS növekedésével és erősödésével, az el nem kötelezett országok tudatos törekvéseivel az ő szövetségi rendszere erősödik. Ezt – sok európai politikustól eltérően – látja és tudja a háttérhatalom, amelynek azonban sokszorosan előnyös a fegyveres konfliktusuk fenntartása minden áron, az ukrajnai pozícióinak rosszabbodása ellenére is. A világban nem ok nélkül elterjedt mondás szerint az utolsó ukrán katonáig. Az USA ezért készítette fel Ukrajnát katonai, ezen belül biológiai hadviselésre, majd a NATO-tagok, az EU pénzügyi és fegyverkezési segítségével ezért változtatták az orosz Különleges Hadműveletet háborúvá a szó legszorosabb értelmében. A háború további elhúzódása ezért valószínű, hiszen a nyugati, főleg az amerikai hadiiparnak a mindenkori célja a hasznot biztosító végtelen háború, nem pedig egy gyorsan megvívott sikeres háború. Zavarkeltési és megtévesztési céllal proxy meg hibrid jelzővel díszítik, de ez ne tévesszen meg senkit; nemzetközi osztályharc folyik az emberellenes és az emberpárti erők között. Mindezt valamennyi politikusnak tudnia kell, közvéleményünkkel tudatosítani kell, hiszen a tények a rendelkezésükre állnak. Aki mégis orosz agresszióról beszél mindig, amikor csak mikrofon elé kerül, az tudatosan félrevezeti a közvéleményünket, amely előbb-utóbb levonja a kellő következtetést.

Nekünk abból kell kiindulnunk, s azt kell láttatnunk a világgal is, hogy mindennek okán mélységesen tévednek az ukránok is és a muszlimok is, mikor, akár a háttérhatalom uszítására, akár a nyomasztó viszonyok, avagy bármilyen más ok miatt milliószámra elhagyják hazájukat, ahelyett, hogy az otthoni körülményeik javításán dolgozzanak. Eszükbe sem jut, hogy mindkét esetben elsősorban nem az önmaguk, hanem a számukra is nemzetidegenek érdekében és uszításukra cselekednek. Európába özönlenek, ahol már csak őslakosok kiszorításával telepedhetnek le. Ráadásul üres kézzel, képzettség nélkül, a készbeülés reményével. Miközben az ő országaikban hatalmas lakatlan és műveletlen területek vannak. Menekülésük hazafiatlan, erkölcstelen saját hazájukkal, önmagukkal és a befogadónak kinézett, de valójában megszállásra szánt országokkal szemben, az emberiséggel szemben is. Tömeges betolakodásuk folytatódása kifejezetten európai polgárháborúk kirobbantásával fenyeget.

Mindezek ellenére naponta tapasztalhatjuk, túl sok újságíró, politológus mellett politikusok is, nemegyszer vezető beosztásúak, az érintett témakörökben olyasmiket állítanak hévvel és folyamatosan, amikről tudják, hogy nem felelnek meg a valóságnak. Nem különböztetik meg a történelempolitikailag lényegest a lényegtelentől, nem látják, vagy elhallgatják az általuk felületesen minősített események okait és következményeit, törlik a tudatukból – s törölni akarják a miénkből – még az átélt közelmúlt történetét is. Kétszeresen hamis tudati szinten járnak el: tudják, hogy tudatosan hamisan érvelnek. E téveszmék konok és érzelmi töltéssel bővített ismételgetése egyenértékű azzal a bűnnel, amelyet Ursula von der Leyen követ el Európa és a nemzetállamok ellen. A létünkről van szó, ezért mindezt színlelés nélkül, a valóságot a maga teljességében feltárva, nevén kell nevezni, hogy bűn mibenlétét a tömegek számára egyszerűbb legyen megítélni, s támogatásukkal a WEF által kinevelt háttérhatalmi politikusokat nemzetvédő politikusok váltsák fel országokban és nemzetközi szervezetekben egyaránt.

Az általánossá váló emberellenes háttérhatalmi (mélyállami, s a szintúgy mélyegyházi) agresszió miatt folyamatos, következetes, rendületlen harcot kell folytatni a nemzeti tudat történelempolitikai szinten tartásáért, az országos tájékozottságért, az igaz szóért. Amit nem védünk, nem őrzünk, arról lemondunk, s elveszhet. Állampolgárnak, értelmiségieknek, tömegtájékoztatásnak, kormánynak, közvéleménynek a tudatos hazafiakra, mint szellemi háttérre, még jobban kell támaszkodniuk. Azokra, akik nem abból ítélnek, amit az adott pillanatban látnak a hazában, határunk közelében, Európában, Közel-Keleten, Távol-Keleten, vagy az óceánon túl, hanem emlékeznek az okokra, előzményekre, vagy utánanéznek azoknak, mielőtt megszólalnak, s tetteiket is azokhoz igazítják. Akiket nem befolyásol semmiféle idegen elvárás, hanem megingathatatlanul népben-nemzetben gondolkodnak, s biztosak benne, hogy a szavak és tettek egységét felmutató igazmondás és tárgyilagosság erősíti a nemzeti egységet. Akik nevén nevezik a tudatrombolást bárki részéről is hangzik el, s embernek maradnak a mintha-világban is. Nemzetünk sohasem volt hiányukban; most is többen vannak, és még többen, még meghatározóbbak lesznek. S ezen kell tudatosan tovább dolgoznunk mindannyiunknak, szem előtt tartva a parancsoló követelményt, amivel, nem először a történelmünk során, de az előző szövetségi rendszer körülményei között is próbálkoztunk, s most is ez az útkeresés folyik, hogy amennyire csak lehet, a kialakult együttműködést nem feladva, magyar nemzeti irányvonalon maradjunk és haladjunk, s ebből minden hazafi tudatosan vegye ki a részét mindentől és mindenkitől függetlenül. A körvonalazott fejlemények arra intenek, hogy erre nemcsak joga és lehetősége van, hanem önvédelmi és nemzetvédelmi kötelessége is. Tegyük méltósággal annak tudatában és meggyőzve a világot, hogy számára is így vagyunk és leszünk a leghasznosabbak.

2024-02-09.

* A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet.