|
Eugéniusz:
Életminőség ABC – III.
Egy mondat a bölcs/balga és
a boldog-boldogtalan lélekről
A maguknak közvetlenül vagy
máson keresztül használók/ártók,
ill. a jó önvédők vagy önvédtelenek
Jó/rossz Isten/ön/társismeret-szeretet
Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Életminőségjavító/rontó típusok vizsgálata
Reviczky Gyula
A filiszterekhez
Csak hagyjatok, ha nem szerettek,
Én úgyse tartok véletek!
Nem kértem tőletek tanácsot,
Nem mondtam én, hogy szenvedek.
Isten küldé e küzködést rám;
Imádság felsiró szavam.
A kit az Isten látogat meg,
Az nem lehet boldogtalan!
.
A vágyak mámorát, ez édes
Keservet ti nem érzitek.
Kétségimet hát mért közöljem
És álmimat tivéletek?...
Zokogva bár, de mégis érzem,
Boldog csak én vagyok magam!
Ki egy világot hord szivében,
Az nem lehet boldogtalan!
.
Mert lelkem' soha el nem adtam,
S nem vettem példát rólatok;
Azért én a ti szemetekben
Czigányos és különcz vagyok.
Jó tudnom, hogy világotokban
Lelkem bitang és hontalan.
Ki hű marad az ídeálhoz,
Az nem lehet boldogtalan!
.
S mi minden válhatnék belőlem!
Hogy fölvihetném dolgomat,
Ha a jövőre volna gondom.
S szivemre venném sorsomat.
De jobb szabadnak lenni, bármily
Szegényen és magánosan.
Ki nem szorult az emberekre,
Az nem lehet boldogtalan!
.
Utálom a kufár világot,
Nem hajhászom nagyúr kegyét.
Ne gúnyoljátok hát kabátom';
Hisz' az tinéktek mit se vét.
Reményem, üdvöm, büszkeségem,
Egész lelkem dalomba' van.
Kit homlokán csókolt a múzsa,
Az nem lehet boldogtalan.
.
Kik az én sorsommal törődnek,
Mind égi-légi szellemek.
Óh, szent gyönyör! óh, boldog élet!
Hogy én is szállhatok velek!
Egy szebb világ van ott; lakói
Jók s boldogok mindannyian.
Ki bízik tiszta szellemekben,
Az nem lehet boldogtalan!
.
Hagyjatok hát! Nem egy világból
Valók vagyunk mi, hagyjatok!
Angyal vagy ördög, nem tudom, de
A ti testvértek nem vagyok.
Közétek úgy se szállok én le:
Erőködéstek hasztalan.
Ha én is sorsotokra jutnék:
Akkor volnék boldogtalan!
*
p 1
p
p Túl öregen döbbensz rá: hagytad, hogy jó anyád nagyon rosszul szeressen…
p
p Aki úgy töri az anyai magyart, mintha azt idegen nyelvként tanulta volna
p
p A szabadság felelősségétől menekülő parancsteljesítő biológiai robot/pokolgép
p
p A gondolkodás neki csak kellemetlen gond és teher, amit jó messzire űz is el
p
p A megérzés, intuíció, meditáció stb. helyett, mindent túlgondoló, „agyaskodó”
p
p A megélhetési kolduláshoz rokkantat játszik, majd végleg tényleg úgy marad
p
p Aki arra bazíroz, hogy teátrális önsajnáltatása, csonkítása majd alamizsnát hoz
p
p A nagy blöffölést előbb-utóbb, hamar nagy felsülés, leégés, arcvesztés követi
p
p A palackból kiengedett rossz szellem oda már soha nem visszagyömöszölhető
p
p Még a vészhelyzetben is csak palackpostán, titkosírással üzeni, hogy: S.O.S.
p
p Pókerarcú, és amit és amire épp gondol, azt is mindig ki kellene barkochbázni
p
p Te a ritka, sőt egyszeri jó alkalmat ritka bűnös könnyelműen szórakozod el
p
p Ő az a kis, de gyenge láncszem, aki miatt bukik az egészen jól induló vállalkozás
p
p
p
p 2
p
p Az égi lajtorja helyett nyalizva-könyökölve ő a szamárlétrán kaptat feljebb
p
p Az első pofon még sokkolta, majd később meg már hozzá is szoktatta magát
p
p Első nap még érezte az elviselhetetlen penetráns bűzt, de idővel megszokta
p
p Csak az iskolának/tanárnak, nem az Életnek tanuló, majd elkallódó stréber
p
p Az egész életében csak halovány árnyéka a lehetséges legjobb önmagának
p
p Csupa allűr, fakszni, hepp, bogár, szeszély – ő sem tudja, igazából ki is ő…
p
p Egy beállított póz/arcállásba merevedő: így tetszel magadnak, s így maradsz
p
p Aki egyszer és mindenkorra megfosztaná magát a tévedés emberi jogától
p
p Nem kapott/kért zsebpénzt, nem tudott a tévedéseiből tanulva gazdálkodni
p
p Kézírása is a lelke tükre, macskakaparás – de sormintái kalligrafikusak…
p
p Éjt nappallá téve két végéről égeti élete gyertyáját – de nem túl sokáig…
p
p Elaltatod, végleg érzésteleníted magad - így majd csak kibírod az életet
p
p Soha nem akar már fájdalmat érezni, inkább élvet-gyönyört stb. se fog
p
p
p 3
p
p Ha „elromlik” az időjárás, akkor nála nincs újra-tervezés, csak mérgelődés
p
p Ha Ő nem tud megistenülni, akkor inkább embertelenül leállatiasul/vegetál
p
p Sokáig hamis illúziókba ringatja el magát: majd meg rázuhan a kő-valóság
p
p Hiteltelen papoló, mert nem áll mögötte a szenvedés sors-aranyfedezete
p
p Ő csak banális közhelyeket szajkózó, de nem megélt, kipróbált igazságokat
p
p Idegen tollakkal éktelenkedő, majd a világ csúfjára köznevetség tárgya lesz
p
p Igényszint süllyesztő: a langyos sörben légy, majd köpés stb. – neki így is jó…
p
p Aki inkább meghal, de sohasem nem választ kisebb rosszat (pl. ujj amputálás)
p
p Aki önként Jóistentelen lesz: ő pont nem az ördögöt/démont űzte ki magából
p
p Ízlésekről úgymond nincs vita: de ő a súlyos ízlés-ficamát sem „kezelteti”
p
p Lelki katarzis/purgatórium, tisztítótűz: azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák
p
p Végleg lemond a boldogságáról, csak az okozattal, a betegségével küszködik
p
p Más csak rivális/ellenség, de nem potenciális szövetséges lehet
p
p
p 4
p
p Még akár egy lelenc gyerek is többet tudhat a felmenőiről, az őseiről, mint ő
p
p A jobbik eset, ha nem ismeri, a rosszabb: szégyelli, le/megtagadja az őseit...
p
p Nem ismeri családja rossz sorsmintáit, szokásait: az ismétlésükre ítéli magát
p
p A mások előtt nevetgélő fakutya, aki majd ott fog sírni, ahol senki sem látja
p
p Ő nem választ: minden eshetőségre kész: még egy ismeretlen istent is imád
p
p Egy házilag eszkábált eklektikus vallásában dagonyázó, majd meg kínlódó
p
p Embert barátjáról, de még inkább az istenképéről ismerni: ördög-pofa
p
p Nincs kapcsolata a benne is élő Istennel, vagy egy idegen istent imád
p
p Aki egy kis porszemnek képzeli magát, akivel a Nagyisten nem ér rátörődni
p
p Aki egy mindenható kisistent játszik mindaddig, amíg jó pofára nem esik
p
p A mindig lábatlankodó, örökké láb alatt levő: hamar el is teszik láb alól…
p
p Mint az örök alvajáró, aki háztetőn mászkál - felébresztve leesik, lezuhan
p
p Akinek naponta frissül-bővül már most is sokezer oldalas panaszkönyve
p
p x
Reviczky Gyula
A pénz
(Töredék…)
.
Vad czédaságtól reng a palota.
Viraszt a mámor; foly Champagne bora.
Szilajon isszák festett asszonyok;
Csók járja és a szív sziven dobog.
Sok ittas úrfinak szemében
Élv s álom harczot vívnak épen.
Megöl az unalom! kiált fel egy,
Üresnek látom én az életet.
S a leghalványabb és legálmosabb
(A háziúr s a lakma rendezője)
Egy kristályserleget markába kap
S rekedt hangon felordít: »Csupa dőre,
Ki másra vágyik és nem pénz után;
Világi boldogság a pénz csupán!
.
»Arany volt hajdanában is az élet
Legjobb helyére a belépti jegy.
Gyötrelmes vágyad nincsen ott, csak élved,
S mit megkivánsz, azonnal a tied.
Te csak heversz, mulatsz, nincs semmi dolgod,
Használod száz inas lábát, kezét.
S a csőcselék irigykedik: Beh boldog!
Van annyi pénze mint szemét!
.
»Akarsz utazni?... Hát siess beszállni!
Kell drága öltöny?... Lesz, hanem fizess!
Szeretsz tán lovagolni, kocsikázni?...
Szólj és lovad, kocsid bármennyi lesz.
S ha ínyedet csiklandja finom étel:
Zabálsz; mi ritka, drága, mind tiéd.
Szeretsz mulatni: páholyodba mégy el.
Mert pénzed annyi, mint szemét!
.
»Mi bánt?... Talán szép asszonyért esengesz?
Vagy hű barátod nincsen még neked?
Hidd el, barát is, asszony is tiéd lesz,
Ha aranyaidat jól csörgeted.
S a taps, dicsőség, hír szomját ha érzed,
Csak ints, s mindenki porba hull eléd.
Mi kéj, hogy ezren írigyelve néznek,
Mert pénzed annyi, mint szemét!
.
»És a mi kéj van, mámor és igézet,
Mind, mind a drága pénz találta ki.
Van mindened, ha tömérdek a pénzed;
Csak a szegényt kinozzák vágyai.
Poharamat a pénzre hajtom én fel!
Még több világosságot és zenét!
A gazdagoknál soha sincsen éjjel...
Van pénzem annyi, mint szemét!
.
»Hej! ronda, piszkos ágyban született meg
Az árva, bűnös, aljas és bolond.
Kenyéren élnek mind a megvetettek.
A legnagyobb gyalázat itt a gond.
Erénye csak gunyul van a szegénynek;
Piszokba', sárba', rongyok közt marad;
És darabokra töri szét az élet,
Mint én most ezt a poharat!«
.
Tapsolva ordit éljent mindegyik.
Zaj és kaczaj közt fölemelkedik
Most egy uracs kopottas öltözékben,
Csak arcza mondja: Jobb időket éltem!
.
»Hétágu korona van czímeremben;
Lelkem, mint vérem, büszke és szabad.
Boldog is tudnék lenni véghetetlen',
De látom, nem elég az akarat!
Az üdvösséget mosolyogni láttam
S magamnak eljegyezni nem tudám.
Nem járhat ő - mondá - kopott ruhában,
Világi boldogság a pénz csupán!
.
»Szerelmét fűzte hozzám egy leányka.
Meghalok érte s nem lesz hitvesem.
Az olajfák, narancserdők honába
Magammal én őt el nem vihetem.
Pénz hát a jelszóm! Álmodám idáig;
Nem kergetek már árnyakat bután.
Üdvösségemhez csak a pénz hibázik!
Világi boldogság a pénz csupán!
.
»Gyémánt a lelkem, óh, de lent a sárban!
Nem díszitem a bolt kirakatát.
Nagyot, dicsőt akarnék, de hiában,
Az én erényem tett helyett a vágy;
Óh, jól beszéltél, nagy a bölcseséged!
Koldús erénye rongyok közt marad.
Darabokra tör engem is az élet,
Mint én most ezt a poharat!«
.
»Hazudtok! - szól a terem egy zugábul
Egy félszeg ember, látható, szegény, -
A pompa hadd tekintse mostohául,
Rejtőzve él a boldogság, erény,
Az üdv a szívbe van beírva mélyen,
Boldog csak az, ki véle született.
Az ember képe, átka van a pénzen;
A kapzsiság csinálta pénzetek'.
A gazdagot, nem bánom, írigyeljék!
Van üdv, hogy meg nem látja senkisem,
Mert meghal, a mint odahagyja csendjét,
Én ezt imádom és csak ezt hiszem.
Ki a világ előtt fénylik, jaj annak,
Ha e kivűl más gazdagsága nincs!
Üres szivűek a legkoldusabbak.
A szív, a szív az egyedűli kincs!«
.
Nagyot kaczagnak rajta széltire;
A sok között csak neki volt szive.
*
p 5
p
p Nem keres/lel örömet: piacozás, főzés/evés - csak hamar túlesne rajta
p
p Akinek soha nincs fellelkesült állapota, már csak hálni jár belé a lélek
p
p Ő csak egy ki szó-szelet vet, s majd megdöbbenve látja: vihart arat
p
p A csípőből mindennek ellenszegülő, aki ezért krónikus cukorbeteg lesz
p
p Ő a büszke Absztinens pedig csak kísértéstől/a gátlásoldó igazságtól tart
p
p Csak a kocsmában, borittasan nagyhangú, otthon már-még papucs alatt…
p
p Te kerülöd az önfeledt játékot, nehogy ezáltal esetleg kiadd igazi magad
p
p Állatvédő: nem irt/gyérít egeret, patkányt – sőt: még asztalt is terít nekik!
p
p Kerülöd a szembeszállást, így azután egyre szemtelenebb a „piaci légy”
p
p Aki elfogadja, hogy vannak káros állatok: irgalmatlanul pusztítja is őket
p
p Ő az a tiszt/kapitány, aki gyáván elsőként menekül a süllyedő hajóról
p
p Az a kizsebelt balek vagy, aki biztosan „tudja”, hogy hol van az a piros...
p
p Magadhoz nem hívsz vendéget, te viszont sokszor hívatlan vendég vagy
p
p
p 6
p
p Ő a nyilvánvalót bizonygató, de aki a bizonyítandót meg evidensnek veszi
p
p Nem a hazai pályán játszol: sőt még be is sétafikálsz az oroszlánbarlangba
p
p Hálás vagy az uraságnak, hogy előre kitaposta neked levetett ajándék cipőd
p
p Túl sokáig nem tűnik fel: a gyereked már meg sem kérdi, hogy mit hoztál...
p
p Emberszóló – de aki mondja másra, az mondja magára - ki mint él, úgy ítél…
p
p Ő is egy csodagyereknek indult, de aktívan kollaborált az elhülyítésében
p
p Őt nem élteti a humor(a), de ehelyett non stop ön-gyilkolja a maró gúnyja
p
p Soha nem te nevetsz utoljára, pedig állítólag/tényleg az nevet(ne) igazán!
p
p Túl nagy, hamis nevetéseidnek előbb-utóbb – jó nagy - sírás lesz a vége
p
p Többet tenne bele a napba, mint mi belefér, és lesz pajzsmirigyes „beteg”
p
p A gyerekedet kényezteted, még ha magad ezzel így nyomorba is döntöd
p
p Ha netán arcul köpnek, a te reakciód még kedvet is csinál a folytatáshoz
p
p Belement a viszont sárdobálásba, és már ő is pont olyan mocskosul néz ki
p
p
p
p 7
p
p Neked a kérés nagy szégyen lenne - te így soha nem „alázkodsz meg” …?
p
p A múltat végképp eltörlő, az ősi sírokra köpő, a mindent elölről kezdő
p
p Tánc helyett legfeljebb – lelki - kényszerzubbonyban tántorog/vánszorog
p
p Nem érzed: azért ölel téged a „jóbarát”, hogy a gyengéid kipuhatolva öljön
p
p Az ún. barátairól túl későn, már a bajban derül ki: ők csak szesztestvérek
p
p Hagyod kirabolni magad, majd meg alamizsnáért pitizel a kifosztóidnak
p
p Beteges spórolása miatt mindig csak a már romló, rohadt almát eszegeti
p
p Hiába kívánhattál bármi hármat, még jó, ha így nem lett sokkal rosszabb...
p
p Az infantilis balga, aki úgy jár, mint Midasz király: vesztére teljesül a vágya
p
p A még „őszinte” gyerek, aki oviban őszintén kiteregeti a családi szennyest
p
p Örökre gyerek maradsz, mindig mások/gyámok dönthetnek a te javadról
p
p Incselkedő: birizgálod, ingerled az éppen még szunyókáló házőrző vérebet
p
p Aki még a saját kárán sem okul, nemhogy másén/példázatén: ismételgeti
p
p
p 8
p
p Te éppen szőnyeg alá sepert bajaid időzített bombáján nyugisan „jógázol”
p
p Elvarázsolt kastélyba költöző: itt igen sok a napi kellemetlen meglepetés
p
p Ha senki más, akkor ő s. k. ringatja hamis illúziókba magát – a zuhanásig
p
p Ő csak azért ócsárolja magát/művét, hogy kiprovokálja a hamis feldicsérést
p
p Képmutató: ügyesen láttatja erényesnek magát - a titkolt bűn zsoldja a halál
p
p Gátlástalanul napi élv-habzsoló, de éjjel lelkiismerete kínzópadján szenved
p
p Nem árt mindenkivel jóban lenni: a Jóisten mellett ezért a Gonoszt is imádja
p
p Tanult tehetetlen és „büszke” önfejű - és a halmozódó hátrányok ördögi köre
p
p Ő ugyan csak egy kicsit céloz mellé, de a távoli célnál már óriási az eltérés
p
p A mohó funkcióhalmozó: nagyon sokat akar a szarka, de nem bírja a farka
p
p Egyszerre sok mindenbe fog bele, de semmit sem fejez be: frusztrálja magát
p
p Egy rossz pillantásra lecsap, kihozza a maximumot: halálos párbaj a vége
p
p Büntetlenül sértegethető, rágalmazható: ő soha nem kér erkölcsi elégtételt
p
p x
Reviczky Gyula
Rossz istenek
Veszélyes istent hármat ismerek,
Jaj annak, a kit elveszítenek!
Megmételyezve vérét, gondolatját,
Agyát lenyűgzik, szívét fogva tartják.
Behálózzák idegzetét, velőjét,
S melyet beszí, megrontják levegőjét.
Rabjok marad, mig végsőt nem lehel.
Báb volt, mig élt s áldatlanul vesz el.
S kit megrontottak így az istenek,
Nevetnek rajta és nem érzenek.
A fény is szennyes és a lég dohos,
Hol az első uralg, a potrohos,
Terpeszkedő, nagyhangu és rekedt,
Szemében láthatók a vérerek.
Az éjszaka, a lárma kedvelője,
Az arcza puffadt, vérszinű a bőre.
Nem kell neki se napvilág, se nő,
Lebújokban van jókedvében ő.
Felfordul minden, a hol ő tanyázik.
A szelid emberből garázda válik.
Bukfenczezik a mélabús, merengő
Szótlan fecseg, pajkosból lesz pityergő.
Ki máskor légi útakon repül:
Lerogy a sárba, a szemétre dül.
S kit hevülésbe nem hoz, csak az eszme:
Őrjöngő lesz, delíriumba veszve.
Az istennek mindez csak tréfaság.
Meg-megrándítja a hörgő babát.
Mulatság néki, hogy rablánczokat huz.
Eviczkélhet: nem tágit tőle Bakhusz.
.
Látszólag oly szelíd a második.
Ki látja, üdvösségrül álmodik.
Rád néz elbűvölőn, szivet fogón,
S ellágyulsz, mint az ércz izzó kohón.
Asszony, de szebb mint hitvesünk, anyánk.
A szeme csillag, sóhajtása láng.
Pogány korában hab volt a ruhája;
Ma csipke, bársony; - persze jól kivágva.
A merre járt, rózsák pirulva nyiltak;
Ma otkolón kiséri s pézsma-illat.
Bódító, észbontó, megmérgező,
A férfiak bübájos réme ő.
Aczélos elme elpuhúl ölében.
S ki élhetett vón' békén, boldogan:
Családját hagyja veszni rongyban, éhen;
El nem riasztják börtön és a szégyen,
Csak az imádott nő után rohan.
S mikor felébred lomha álmiból,
S a kórház várja vagy a vitriól:
Vénusz közömbösen tovább lebeg.
Az égiek ma is részvétlenek.
.
A legkegyetlenebb a harmadik.
Mint vámpir ül meg, véred' szívja ki.
Nyomását érzed, bárhová szaladj,
S még áldod őt, hogy kínoz s rabja vagy.
Az életzajból elhurczol magányba,
Hogy lelked' annál jobban szétzilálja.
Az élet öröméből mit se juttat;
Szomjaznod kell, szánalmas Tantalusznak!
S te istenarczát együgyűn imádod,
Elhagyva érte nőt, otthont, családot.
Szent kéj fog el, ha szempillája rebben,
Mindenre alkalmatlan és ügyetlen,
Elkésel élni; - csak hitedbe' gazdag,
Terhére vagy társidnak és magadnak.
Játéka vagy csak, nem hozzá hasonló,
Kit összetörvén, elhajít Apolló.
*
Reviczky Gyula
A bolondok házából
A végtelenséget belátom;
Kezdet sehol sincs énmegettem.
Átestem miljó változáson;
De nem tudom, mikor születtem.
Ezer halálom volt immár nekem
S születésimnek száma végtelen.
Voltam az első vércsepp egykor,
A mely Kainra csepegett,
S a rózsaszál, mely a habasszony
Vércseppiből keletkezett.
S mikor kő voltam, hideg, érzéketlen,
Nyugalmat én akkor se leltem;
Mert Jákób rajtam álmodá,
Hogy angyallal harczolt soká!...
Volt egyszer egy mihaszna, vak s beteg;
Mondott egy hosszu, büszke éneket
Hős Ilionról, harczokról... szegény!
A koldusbotja voltam én.
Sok szeretője volt Aszpáziának:
Én voltam a szive neki.
Egy bölcscsel egykor engem itatának.
Hjah! bölcset gyilkol, a ki teheti.
Abdérában csupa bolond lakott;
Engem, a békát, egy se bánthatott.
S voltam a Kleopatra buja szája;
Antóniuszt csókoltam eleget;
S hogy elrohadt a föld legszebb rimája,
Belőlem kígyó mérge lett.
Az asszonyok is mérgesek;
Marnak, kinoznak, rontják véredet.
Jézusnak egykor Golgothán,
Mint szivacsot nyujtott a vad pogány.
Sohajtozám Ahazvér ajkain:
Meg nem halhatni óriási kin!
Lángoltam és eretneket
Nyaldosnom óh, be jól esett!
S midőn szél ingatott a fán
S voltam borízü alma, tán
Megettek?... óh, dehogy!... fura!
Tellnek valék a czentruma.
Pestis voltam s megöltem legelébb
Egy olasz amoroso kedvesét.
Tövis koromba' volt egy kis kalandom
Burgundi Máriával, s mért tagadnom,
Jó tréfaság volt s mondhatom,
Gyönyör volt a szemérmes asszonyt
Halálra kinzanom.
Nem is levék aztán pocsékra tinta;
Mert egy sürűvérű komédiás
(Rosszgyomruak mondják, derék irás)
Hamlet históriáját vélem irta.
Később, emlékszem, Don Quijote
Agyában volt a székhelyem,
S a jó lovag legott
Sovány s bolond lett szörnyüségesen.
S mert nincsen kötve semmi kelyhe',
Lettem Maratnak nyelve,
Aztán meg' édes torku csalogány;
Megédesült dalomtul a magány.
Voltam pompás kamélja; kéjjel
Örömlány keblén hervadék el.
Sőt már golyót is öntöttek belőlem;
Csatába vittek katonák;
Prédára lestem puskacsőben
S Petőfi szívét jártam át.
S bár sorsom ennyit változott,
Nem multam el s el nem mulok.
S mig ezeket beszélem,
Egy bolondnak fejében
Egy darab agyvelő vagyok.
Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,
a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Magyarán írt szellemi segítség lélekbátraknak,
bölcsességszerető/boldogságkereső örökifjaknak
Szellemi, lelki, testi és társas jó élethiány/kár
Szándékokðkövetkezmények, okokðokozatok
Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok
Tünetekð bajdiagnózis ð terápia ð jó egészség
p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p
p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p
p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p
p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
p
p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
p az ellenséggel elbánsz majd magad is - sőt: a hasznukat veheted…
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p
p ?
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és
p szeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…
ppppppppppppppppppppppppppp
|
