|
Eugéniusz:
Életminőség ABC – I.
Egy mondat a bölcs/balga és
a boldog-boldogtalan lélekről
A maguknak közvetlenül vagy
máson keresztül használók/ártók,
ill. a jó önvédők vagy önvédtelenek
Jó/rossz Isten/ön/társismeret-szeretet
Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Életminőségjavító/rontó típusok vizsgálata
Reviczky Gyula:
Ifjú pesszimistának
Lemorzsolám felét már életemnek,
Kétkedve mindig, csüggedezve gyakran.
Szivem a nem birt távolért esengett;
Zajért magányban, álomért viharban.
Hogy önzésnél egyéb nincs a világon,
Hogy élni büntetés, panaszkodám...
S mikor már úgy is késő, most belátom:
Jól élni az egyetlen tudomány!
.
Az ember nyomorult, a sors kegyetlen...
Olvastam egykor és vallám azóta,
Bor közt vitázva, hangzatos rimekben...
Sokan fujják; unalmas, régi nóta.
A teremtés kontármű, elhibázott;
Az ember bűnre, bajra születik...
Szidják, szapulják ezt a szép világot;
De élniök, hejh, mégis jól esik!
.
Mert élni szép, mert élni jó, hiába!
A száraz bölcselők bármit fecsegnek;
Nincs köztünk, a kinek ne volna vágya
Sokáig élni, mint - Schopenhauernek.
Éltét jól élni által ki ne vágynék!
S bár száz közől nem tudja egy alig:
Nem dobja el, ha van egy szalmaszál még,
Melyben reménye megfogódzhatik.
.
Tekints körül! A ránczos képü dáma
Elméjét folyvást azon töri, hidd meg,
Bár udvarlóit örökölte - lánya:
Hogyan toldhatná életéveit meg.
S hány Tímon, a ki dörmög, mint a medve,
Sált hord a legforróbb nyár közepén;
S nem dugja ki az orrát sem, remegve,
Hogy meghül és hogy náthás lesz szegény.
.
És kik tagadnak mindent vakmerően?...
Kik elpocsékolták az ifjuságot,
Vagy koldusok lélekben, szíverőben
S agyukban ferdék, erkölcsben fonákok.
Minden csak önlelküknek viszsugára:
Az igazság náluk csak hangulat.
Gyanakszanak, köpködnek a világra,
Mert lelkük tükre torzképet mutat.
.
Vannak, kiknél dorbézolás az élet;
Baromi módra sárban henteregnek,
És azt szeretnék elhitetni véled,
Hogy bűn s erény, rút és szép egyre mennek.
Vakon szülöttnek a nap tiszta fénye
S az éj sötétje egyformát hazud;
És nem fog hinni soha semmi szépbe',
A kinek benső szivvilága rut.
.
Mások nem haragusznak, nem hevülnek;
Csak egyszerűn nem hisznek semmi rosszban.
Egyforma elitélteket becsülnek
A Megváltóban és a két latorban.
Az igazságért szenvedőt gunyolják;
Gyöngéd szivekre nyelvet öltenek.
Saját sivárságukban fel se fogják,
Hogy szenvedés is boldogság lehet.
.
Ne légy hát híve olcsó tagadásnak!
Minden nagyot, dicsőt a hit teremtett;
Hadd azt, barátom, hadd azok fajának,
Kik csak magukkal érzenek türelmet.
Hitvány világ, mondják e pesszimisták;
Mert mint maguk, olyannak képzelik.
Mások hibáit gúnyolják, leszidják;
De envétkük' lomhán dédelgetik.
.
Távol maradt a gondok réme tőled;
Ne idézgesd fel hát ocsmány alakját!
Vagy bölcsei e nyavalyás időnek
Álmodni már az ifjakat se hagyják?...
Eszményed' eddig tán fel nem találtad?...
Tanulj keresni, bízni, küzdeni!
Van még talán, mely nincs eloltva, vágyad?...
Adj hálát: nem fogsz megcsömörleni!
.
Szép, szép az élet, ifju kétkedő te!
Penész büzét elűzi rózsaillat.
Szép lány szemétől meg leszel büvölve,
Sötét éjjel legtündöklőbb a csillag.
Még ifju vagy, jövőd sok szépet ígér;
Ragadd meg, mit a röpke percz kinál,
S ne légy jelen, ne vergődéseimnél!...
Engem már nem bocsát ki a hinár.
.
Tanulj meg élni! A jót ne keressed
Rideg könyvekben, elszáradt szivekben.
Használd ki a mosolygó, röpke perczet.
Üdvöt nem lelsz sehol, csak a jelenben.
Hagyd azt a tant, hogy az ember vadállat,
A töprengést a végokok felett
A kárhozottak bélyegzett fajának,
Kik születnek, hogy sírva éljenek.
(1886.)
p 1
p
p Akiről az (ál)barát csakis igazat, az ellenség csak hamist szólhat
p
p A barátja előtt betegesen titkolózó, de ellenségét a bizalmába beavató
p
p Aki bagatellizálja a bűnét, de majd a sorsa dramatizálja (pl. abortusz)
p
p Aki csak annyit lát a teremtett világból, amit autóvezetés közben lehet…
p
p Aki csak egyetlen egyszer ült bódultan a volán mögé – és bele is rokkant
p
p Aki csak azért „hűséges”, mert nem tud jól hazudni, és fél a lebukástól
p
p Ő nem érti a szabadság-hűség paradoxonját, nála ezek kizárják egymást
p
p Ő főleg, sőt csak tartja igazán értékesnek, ami pénzben is kvantifikálható
p
p Ő olyan, mintha csak egy átutazó turista lenne a hazájában, a szülőföldjén
p
p Aki majdnem csak a halálos ágyán döbben rá: rossz párt/pályát választó
p
p Minden szemét, ami nincs a helyén – ez igaz a helytévesztő emberre is…!?
p
p Bedől a mohó szemének, neki minden arany, ami fénylik: üvegszemét gyűjtő
p
p Aki csal néz, de nem lát, nem veszi észre, hogy káprázat/érzéki „csalódott”
p
p
p 2
p
p Ő a nem akaró: őt ezért nem repíti, de a hajánál fogva csak vonszolja a sors
p
p A raktárra aggódó – lásd pl. az ilyen anya és lánya meséjét: A kis bunda
p
p A - már nagy - gyerekéért büszkén szerfelett aggódó, ezért mellrákos anya
p
p A magát bátornak tartó, kikiáltó: de csak a döglött oroszlánt bőszen rugdosó
p
p Aki „bátor”. ő nem fél a tűzzel játszani, de a tűzvészben már nagyon megijed
p
p Ahogy lesz, úgy lesz: nem tervez, vagy egész pontosan ismerni akarná a jövőt
p
p Akinek a holnapra, az utódaira nincs semmi gondja: utána jöhet a vízözön…
p
p A maga alatt fát vágó/azt a csónakot fúró, miben előszeretteivel ő is utazik
p
p Aki kimászás vagy segítségkérés helyett a gödörbe végleg be is rendezkedő
p
p A csak ideiglenesnek szánt megoldás, buherálás stb. véglegesnek hagyója
p
p Aki mindent tudni akar: a feleslegest-károst is, éppen a szükséges rovására
p
p Akinek gyávaságból a legrosszabbkor törik meg a lendülete: szakadék jön…
p
p Alacsony léc: az önlebecsülés és alul-teljesítés ördögi köre, lehúzó örvénye
p
p
p 3
p
p Ő a perfekcionista, bűntudatos, így kiégett anya - kompenzálva kényeztet
p
p Aki a kényelmet élvező „gyereket” nem löki ki a fészekből, a mamahotelből
p
p Naplopó: másutt biztos kolbászból van még a kerítés is, de itt ő éhen hal…
p
p A mértéktelen: ami kicsiben orvossága lenne, az nagyban már pont méreg
p
p Aki a hamis, káros mellett minden illúziót porig romboló, csak rontó-bontó
p
p A szutyok mosdóvízzel gyereket, pl. a rossz pappal még a Jóistent is kiöntő
p
p Aki a nagyvárosban naivan a becsületkasszába gyűjti a termékei árát
p
p Az örök ráérő, halogató: még a tűzoltómunkát is a körmére égető Pató Pál
p
p Az igen gyorsan felbuzduló, de nagyon hamar feladó szalmaláng lélek
p
p Az önfelmentő/önbűneit ajnározó ádáz bűnbakkereső felelősséghárító
p
p A csalárd róka-gólya vendégség mindkét bús éhesen maradt kárvallottja
p
p Akivel a parazitája sikeresen elhitetheti, hogy ő legjobb, a kebelbarátja
p
p Aki kígyót melenget a keblén - egy Tartuffe az ő vendégbarátja/papja stb.
p
p
p 4
p
p Aki nem is kezd bele a munkába, így persze soha nem is jöhet meg a kedve
p
p A korán (ön)beskatulyázott: ebbe a fekete dobozba végleg berendezkedő
p
p A gyors tempós, de rossz irányú - a jó céltól egyre csak távolodó „haladó”
p
p Ő sűrűbben cserélgeti az elveit, mint az alsónadrágját: hiteltelen szélkakas
p
p Életkönyvből nem leső: figyelem-tapintathiányos elefánt a porcelánboltban
p
p Ő valahogy mindig benne van abban a százban, akit az az egy bolond csinál
p
p A tökéletes angyalra váró: ha megkapná, holtig az Ő kegyetlenségét szenvedné
p
p Aki a maga, maximálisra értékelt képmására formálná az élettársát/gyerekeit
p
p Aki hagyja elvenni a fiatalsága, kívülállósága stb. ún. hályogkovács bátorságát
p
p Amit egyszer fejébe vett, ha törik, ha szakad, megteszi – mi több: erre büszke
p
p A rozzant gebébe a táltosparipát istennek se belelátó: nincs szeme a csodára
p
p A mérvadóéra egyáltalán nem adó, inkább a sok laikus véleménye után futkosó
p
p Az egy bajára száz embertől kér tanácsot, és mindent ki is próbálja, hátha…
p
p x
Komjáthy Jenő:
SCHOPENHAUER
Világbölcs! Fényes, fönti szellem! Üdvözöllek.
Ó, hogy szomjam te nagy szivedből olthatom!
Mélyítő mélyein a nagy világtükörnek
Jártál te, mester! S én követlek szabadon.
Bár az "örök világszem" megtörött szemedben,
Elméd a titkok szívéig hatolt.
Költő s tudós! Lant volt a próza láz kezedben,
A bölcselem meg égi líra volt.
.
Világbölcs! Értelek, csodállak és szeretlek.
Átérzem, mitől a szíved vérezett;
A mély iszonytól szívem minden izma reszket,
Mely általjárta s megdöbbenté szívedet.
A létiszony, a nagy talány; a vérkövesztő,
Embervelőre éhes síri rém
Már engem is gyötört; véreztem én is metsző
S kővé meredtem zord tekintetén.
.
Igazság volt csupán szived izzó szerelme,
S nem kereséd, világos-e az vagy sötét.
Sötét igazság hirdetője, fényes elme,
Ki Mája fátyolát előttünk felfödéd!
Mily zordon és komor tan! Mégis mily világos!
E gyászos tanban mennyi a vigasz!
Kegyetlen bár az istennő, akit imádasz:
Igaz, tehát szép - és szép, mert igaz.
.
Ó, mert e lét a vak, a bősz vágyak biralma;
Föltépni mélyeit kegyetlen gyönyöröd.
És mintha csak kerubok tűzlelke ragadna,
A kígyó pikkelyes bűntestét széttöröd;
S az édenből haragban égő pallosoddal
Kiűzöd az embert, mert elbukott;
De mégse tiltod el, hogy visszanézve loppal
Az ősi szépet ott keresse, ott.
.
Avagy nem tárod-e föl az Eszmék világát,
Az örök-szép hazát, a fájdalomtalant,
A gondolat gyönyörét, szűzi tisztaságát,
Hol nincs jövő, se múlt, nincs fönt és nincs alant?
Az örök most s az örök itt az úr örökké,
A bölcs teremtő s a költő király;
Hol végtelen korokká s végtelen körökké
Magasodik, mit perc és hely kinál.
.
S mutatsz egy más, egy öntelen, egy szent világot,
Az örök-jó honát, a szenvedéstelent.
S bár mély a seb, mint Szanzara szívünkbe vágott,
Nirvána vár reánk, az édes, tiszta csend.
Ahol nem gond a gondolat, nem ér az érzet,
Nem bűn a bűn, nem fáj a fájdalom;
A semmi az, mert nincsen róla földi képzet,
Mert ellenképe az, mi itt vagyon.
.
Dicsőült szellem! Ott lebegsz te már honodban,
Csak az mienk, mit ránk hagyott könyved beszél;
De szíved itt dobog és szívünk véle dobban,
Tanuljuk, mit tudál; sejtjük, mit érezél.
S bár démonunk más utat törni készte minket,
Dicső előkép! Ihlesd homlokunk!
Az a cél int nekünk, mi egykor néked intett:
A célnál ott leszünk! Találkozunk!
Reviczky Gyula
Schopenhauer olvasása közben
Sötét lapok! komor, nagy eszmék!
Igazság, mély, egyhangu bánat.
S én hiszem is, de úgy szeretnék
Örülni mégis a világnak.
Nagy bölcs! olvaslak bámulattal;
De bölcseséged nem vigasztal.
.
Porember, óh, tanuld meg itten,
Hogy a teremtés elhibázott.
Maradj meg régi bűneidben;
Légy hitszegő, kegyetlen, álnok.
Légy aljas! bűnre vagy teremtve.
Gép vagy; ne bánd, ne vedd szivedre.
.
Átkozd anyádat, születésed',
Utálatos légy önmagadnak.
Zokogj! nagy bűnhödés az élet,
S a boldogságnak vágya van csak.
Légy koldus vagy a sors kegyeltje:
Nyomorra, kínra vagy teremtve.
.
Fonák, hívságos, ferde minden,
Hanem szükséges; ez vigasztal.
Szükség határoz tetteidben.
Gonosz vagy?... ne törődj' te azzal!
Sorsod előre van kiszabva,
Mint sötétedés holdba', napba'.
.
Urad két óriási zsarnok:
A körülmények és a véred.
Gyötör a vágy sokszor s akarnod
Még sem lehet, te törpe, féreg!
Csak hurczolod tovább a vétket,
S az önzés balzsamod, reményed.
.
Nem tudsz te élni, csak hibában.
Erőd nincs jónak lenni mindég.
Önző vagy s gyáva halni bátran,
Fájdalmad, kínod bárhogy' is tép.
Szerencsétlen vagy, gonosz vagy,
S élsz bűneidnek, kínaidnak.
.
Mert együgyűnek lehetetlen
Érezni kéjek hevülését.
S ha tán eszes vagy, ép' a szellem
Csepegteti szivedbe mérgét.
Nyugalmadat elűzi kétség.
Rab vagy, silány játékszer és gép.
.
Gőgös sziveddel élsz kinokban,
Végetlen önzés lakja mélyét.
Tenbűnödet mindenha jobban
Beczézed mint a más erényét.
S minél kisebb vagy és silányabb,
Más ellen annál több a vádad.
.
Ha buta volnál, mint az állat,
Nem volna, hidd el, annyi vétked.
Az ész a fájdalom tenálad;
Az ész tipor a sárba téged;
Mert jámbor erkölcs és a szellem
Öröktől két halálos ellen.
.
Jóság, hüség: önzés, de gyáva.
Félt mindig, a ki sosem ártott.
Hazugság minden álom ára,
Ismerd s utáld meg a világot.
Ne gondolj véle: búban, üdvben
Nézz hidegen rá, megkövülten.
.
Keresd az üdvöt nyugalomban,
S ne higyj a jóban, szeretetben.
A világ legrosszabb a hogy' van
S az ember átka véghetetlen.
Erénye, üdve, vágya semmi,
S legjobb nem élni, nem születni.
.
Sötét lapok; mély, komor eszmék!
Takarjon el most rózsafátyol.
A boldogságban én hiszek még,
Bár tőlem minden percze távol;
S lelkem bár szomorú halálig,
Örömre, boldogságra vágyik.
.
S bár könnyem' látja minden óra,
Szivem rajong, szeret, remél még,
S illatlehellő, mint a rózsa,
Bár eltaposták, összetépték.
S ha nem leszek is soha boldog:
Szeretek, álmodom, rajongok
p 5
p
p Ő nem szorul másra: saját hajánál fogva húzná ki magát a mocsárból
p
p A még a csúfos vereségét is szép győzelemnek mondó „szómágus”
p
p A pirrüszi csatanyerését ünneplő, amivel magát a háborút vesztő
p
p Ő már csak a focicsapatáért tud lelkesedni, másért tizedennyire se
p
p A stílus maga az ember: ő éppoly alpári, útszéli, trágár/álszemérmes
p
p A trágárság rossz végletétől menekülve a másikba: a prüdériába eső
p
p A vészhelyzetben jó házi diktátor majd hatalomittas zsarnokká romlik
p
p Az ő állítása megcáfolhatatlan!? Akkor ez „csak” szubjektív hitvallás...
p
p Ami neki most első próbára nem megy jól, azzal mindörökre fel is hagy
p
p Apróságon fennakadó, okosan nem engedő non stop szenvedő szamár
p
p Az arc lelke tükre, de ő nem néz bele igazmondó tükörbe (barát, mese)
p
p A szükséges eszközből csinál végcélt: a pénzt a pénzért felhalmozó
p
p Az nevet igazán, aki utoljára nevet: az ő nagy nevetése sírás végződésű
p
p
p 6
p
p Pont olyannyira boldog ő, mint a langyos pocsolyában dagonyázó disznó
p
p „Kellemes ünnepeket!” kíván, mint amilyen a profán lábáztató melegvíz
p
p Élete igazi ünnepek híján egy igen hosszú vándorút vendégfogadó nélkül
p
p Fél az egyszer fájó igazságtól, jobb a hazugság egy ideig kellemes rabsága
p
p Csak hízelgő álbarát vesz körül – vagy csak kegyetlen igazmondóid vannak
p
p Bolondítva: elhitetik vele az ordas hazugságot, és el is utasítja az igazságot
p
p Csak a „rák” ma sokkolva adott diagnózisa döbbent rá: változtass élteden!
p
p Csak te nem látod mily rafinált játszmákban vagy: rabolják a drága időd
p
p Az egyik szavával agyonüti a másikat, semmitmondó: nem viccből teszi…
p
p Az élete egyetlen/legfőbb célja: bármivel bekerülni a Rekordok könyvébe
p
p Életprogramját meghekkelték: manipulált, de ezt csak ő nem vette észre
p
p Felrúgod a játékszabályokat, és még csodálkozol, ha diszkvalifikálnak
p
p Aki bolondot csinál magából: bekötött szemmel tűt keres a szénakazalban
p
p
p
p 7
p
p Aki az igazság/nyelvtudás hiányát felcsavart (hang)erővel pótolná
p
p A csak képzelt veszély köti le összes figyelmét, ezért nem látja a valóst
p
p Aki kígyót melenget a keblén, aki felengedve őt halálosan megmarja
p
p Sivár, halott a szellem/lelkivilága: kiirtotta onnan a jó/rossz tündért is
p
p A stílus az ember: kötő, töltelék, indulatszavai nagyrésze négy betűből áll
p
p Aki a lappangó/nyílt bűntudatával a kegyetlen színházba megy vezekelni
p
p Ő még sosem volt bátor – legtöbbször gyáva, egyszer önveszélyes vakmerő
p
p Miért pont te ugorjál a fuldokoló kisgyerek után a vad, netán mély folyóba?
p
p Nem bízva a „vak” véletlenben: ő teremt helyzetet a fölös-káros hősködésre
p
p Millió emlékei közül kiváltképpen a negatívakat hívja újra elő és nagyítja ki
p
p Pont a mindent tudni akarása miatt kerül nagy bajba, pl. maffia-célkeresztbe
p
p Mindent tudni akarsz sztárodról, de majdnem semmit őseidről, gyökereidről?
p
p Akinek az élete nem áll össze egy kerek egésszé: olyan, mint egy szétesett óra
p
p
p 8
p
p Aki nem csak hogy sorba áll a ménkű nagy pofonokért, de még tolakszik is
p
p Aki nem lát át a szitán: pedig a báránybőrben ordas farkasok bújnak meg
p
p Aki nem vész-tartalékol semmit – ő mindenét felteszi egy sötét lóra: veszt
p
p Ő soha nem vesz fel stoppost, hisz ez a kaland akár még rosszul is elsülhet
p
p Aki a kalandvágyát csak virtuálisan, max. a Vidám/Kaland Parkban éli ki…
p
p Aki önként, óvatosan-előítéletesen beszűkíti az öngazdagító életélményeit…
p
p Aki azt hiszi, hogyha egy lányt/fiút látott, megismert, akkor már mindet látta…
p
p Ő nemcsak a zene-, a beszéd-, de az „életjátékok” terén sem mer rögtönözni
p
p Önátkozó: Csipkerózsika álmot alszik, de nem várja: nincs ébresztő herceg…
p
p Aki összeuszítható a bajtársaival – a viszályban kifosztja a nevető harmadik
p
p Egy kiváltkép raktárra aggódó: például mi lesz majd akkor, ha kihunyt a Nap!?
p
p Aki részegen felettébb hőbörög, míg józanon engedélyt kér meghunyászkodni
p
p A sokat hallgatódzó, leskelődő – büntetése: így jó sok rosszat hall is magáról
p
p x
Reviczky Gyula:
Magamról
Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszúságod,
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát,
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod ég,
Csak hiúság, buborék.
.
Óh, pedig hány perced, órád
Volt, midőn e sujtoló vád
Könnyeidben elviharzott,
S kiderült rá szíved, arcod.
Gyönyörűség volt az élet,
Megáldottad születésed;
Rózsák közt jársz, azt hivéd,
S mi okozta?... Semmiség!
.
Nem tudod, mi nyomja szíved,
Semmiségek üdvezítnek,
Hogy jön, nem tudod, csak érzed,
Hogy e bűnös-bűvös élet;
Mely ma szennyes, ronda börtön,
Holnap éden kertje rögtön.
Ma a békét áhítod,
S holnap küzdve élni jobb.
.
Ember! Önző vágy vezérel!
Bánatával, örömével
Ezt az undok szép világot
Sorsodon át nézve látod.
Hogyha gondok elcsigáznak:
A világot éri vádad,
S ha örömre gyúl szíved:
Nincs e földnél semmi szebb.
.
Ragyoghat a nap az égen;
Te sötétben, feketében
Látsz mindent, ha bánatod van;
Míg, ha kedved lángra lobban,
Minden érted van teremtve;
Télen is jársz rózsakertbe',
A nap is csak rád ragyog,
S kik itt laknak: angyalok.
.
Az örvendőt meg nem érted,
Ha világod búban éled;
S csak ha lelked szenvedőnek
Vallod, sajnálsz szenvedőt meg.
Mit törődöl a világgal,
Szenvedő szív sóhajával,
Ha egy édes pillanat
Teljesíti vágyadat!
.
Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen...
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája?
Csak magadnak képe, mása.
Ki sóhajtoz, ki mulat.
világ – hangulat
Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,
a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Magyarán írt szellemi segítség lélekbátraknak,
bölcsességszerető/boldogságkereső örökifjaknak
Szellemi, lelki, testi és társas jó élethiány/kár
Szándékokðkövetkezmények, okokðokozatok
Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok
Tünetekð bajdiagnózis ð terápia ð jó egészség
p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p
p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p
p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p
p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
p
p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
p az ellenséggel elbánsz majd magad is - sőt: a hasznukat veheted…
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p
p ?
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és
p szeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…
ppppppppppppppppppppppppppp
|
