A boldog ember.

Én mint mérnök s nőtelen ember, hivatalos összeköttetéseimnél fogva, egy mérnök társam s barátom házánál laktam, s miután foglalatosságaim egész estig tartottak, csak nyolc óra körül mehettem át Klára nénémhez kinek épen névestéje volt. Természetesen a muzsika szólt. Ez igy volt a mi időnkben is.

Klára néném lakása nem valami derekas épület. Ostobául van épitve az egész: szük szobák, egyenetlen sarkok és ablakközök. Látszik hogy tanult épitésznek ezen a vidéken hire se járt soha.

Hanem az udvar igazán szép, tágas; a folyosó előtt nagy ágasbogas ákácfák vannak. Bent a vénebb atyafiság evett, ivott, kártyázott, disputált; az udvaron a fiatalság táncolt.

Ugy ültem, hogy egy kissé a vénebbekhez tartozzam - de lássam a vigadókat is.

Csenevészebb nép volt biz ez, mint a régi, tagadhatatlan; hanem jó kedvük volt, jól mulattak.

Faluhelyen mainapság is megvan az a bolond szokás, hogy az embert senkinek se mutatják be; ehetik, ihatik: jöhet, mehet, fölebb-alább, mint a vásáron; bámulhat a meddig akar, azután tetszése szerint ujra kezdheti: hanem azért nem fog megtudni semmit.

Együtt van egy csomó ember, hanem nem lehet tudni kik. Egyik-másik - ha elgondolkozol, okvetlen a válladra csap, dohányát kinálja, borát köti; beszédbe keveredik veled, szemtől szembe megszól vagy megdicsér, s ha ott hagyott: életedben sem tudod meg, hogy ki lehetett. Egy ember innen vagy onnan!

Épen ilyen vendég volt az is, ki a táncolók között nagyon feltünt előttem. A kis ember bizonyosan észrevette, hogy nézem, mert szörnyen tekintgetett felém, mosolygott, tenyerét csipőire tette s nagy neki bátorodással ugrott szökött.

- Jó estvét, jó estvét - kiáltott egyszer oda hozzám integetve ujjahegyével - jó estvét mérnök úr.

Micsoda ember az, honnan ismerhet ez engem? - kérdém magamtól.

Mikor elvégezte a táncot, oda jött. Széles, barnába menő arca a nagy melegségtől egészen neki volt hevülve; izzadt fehér zsebkendőjével szünetlenül törülközött.

- Teljes egy dicső estve ez mérnök úr! s nem is tetszik táncolni? - szólt egész közel jőve hozzám, s oly erősen legyezgetve - hogy arrább kellett tolnom.

- Nem táncolok.

- Nem? - s kacagott. - Hát hogy lehet az, nem táncolni?

Azt gondoltam jó lesz ha másfelé fordulok, hanem hozott egy széket, s mellém ült.

- Persze! a mérnök úr nem igen ismer már; azt mindjárt ki is találtam, mikor tánc közben bátor voltam nehányszor köszönteni, s azt nem tetszett elfogadni. De én nem haragudtam. Én Keresdi László vagyok, fűszerkereskedő Pestről a "Neufunlandi kutyá"-tól. Ott, - tetszik tudni a Patkó-utca szegletén.

- Nem tudom.

- Dehogy nem, ördögöt nem, - hisz valahányszor Kérészre tetszik jönni: mindig ott kell elmenni az én kereskedésem előtt. Óh de hányszor tetszett már nálam eszközölni vásárlatokat. Igaz malápropos, ismeri ön az atyámat? gazdatiszt a Fekete ügyvéd cséri pusztáján.

- Nem ismerem.

- Dehogy nem, ördögöt nem; Keresdy Pétert, mindig az volt a szavajárása: Komisz a világ, nemkülönben az emberek.

- Nem emlékszem rá.

- Ördögöt nem, hogy lehet az? a ki Baján - - no úgy-e most már tetszik emlékezni.

- Épen nem.

- A ki Baján a papok utcájában - -

S odahajult hozzám egészen, s fülembe sugta:

- Szűrszabó volt.

- Úgy - mondám, hanem azért most sem tudtam többet, mint az előbb - hát kegyed annak volna a fia?

- Természetes.

- Gazdatiszt, - hát hogy hogy? - Kérdém, miután egy kissé megütköztem azon, hogy szűrszabó mikép lehet gazdatiszt.

- Persze a mérnök úr az egészből semmit se tud, fogadom ennyit sem e!

S hosszukás vastag hegyü ujjával egyet pattantott.

- Hiszen hogy is tudnék?

- Hm! - kacagott. - Hát azt tetszik-e tudni, mikor a mérnök úr mint segédjegyző vagy preceptor-e - igen-igen mint preceptor s a Fulmen doktorné fiacskáinak a nevelője Horsodon működött, s minden reggel bejárt hozzánk a boltba? nem emlékszik-e rá, hogy reggelivel mindig én szolgáltam? Igen is! Mi barátunk voltunk, tessék csak rá emlékezni. Jó kis liqueur volt ám az a nyakas üvegbeli! hm! de most nálam még valami dicsőbb is existál.

A kis ember szörnyü vidáman mosolygott, mutató-ujját kihegyezte, felém tartotta, s egy kicsit hintázta magát a széken, - hihetőleg hogy majd én az alatt mindent kitalálok. Csalódott, mert én akkor igazán semmire sem emlékeztem.

- Az meglehet! - válaszolám utoljára - fiatal korunkban sok minden megtörténhetik. Lássa, a világon járunk-kelünk, - hanem preceptor - no különben lehet hogy voltam, de talán inkább az öcsém?

- De én jól emlékszem rá, tisztán egyenesen a mérnök úr volt, mintha ma is magam előtt látnám. Tudja milyen ember volt? Magas, vékony, sárgás arcu, csinos fickó, hanem a csizmája sarkát félre nyomta mindig; no persze a térdei egy kicsinyt befelé voltak hajolva. Lássa kedves mérnök úr, én mindenre emlékezem. Én csak két iskolát tanultam, az egyiket azt sem egészen, hanem azt hiszem a declinatiót, pronomeneket, motiót, comparatiót, conjungatiót tudnám ma is. Nem voltam rosz diák. Megálljunk csak - úgy akkor a Bocsor nyelvtana volt divatban, - komisz, ordináré egy nyelvtan volt, nehezen fért a fejembe, de csak mégis betömtük. Alapszó, állitmány, akkor nem birtam megérteni mit tesz: később tudtam; az alapszó volt a principálisom, egy vastag kövér ember Bonyhádon, a Teufel, az állitmány pedig a felesége, mérges kis hörcsök egy asszony! Megvannak ma is. Ott volt, ott bizony mérnök úr.

- Tehát voltam, hanem hát az apja hogyan lett szűrszabóból ispán?

- Hát majd azt is elmondjuk. Jaj, édes mérnök úr - úgy-e megengedi nekem, hogy igy szólithassam; lássa nekem olyan jól esik ha valakit igy szólithatok, a ki különösen kedves emberem, mint teszem a mérnök úr is, ki azonfelül fiatalkori barátom is volt. Megengedi e kifejezést is, úgy-e tekintetes mérnök úr?

Boszankodtam az együgyü részeg bolond ostobaságán.

- Óh ne tessék ám gondolni, hogy én efféle kis himpli humpli (s ezt a markaival mutatta mintha épen kávét vagy babot tenne át egyikből a másikba) kereskedő volnék. Hál' istennek mindig boldog ember voltam, ma is az vagyok, az isten és az eszem mindenhol megsegitett. Házasodás, jó házasság uram, mérnök uram, ez aztán a világon a legfőbb! Kényelmes lakás a bolt felett, - négy szobából; csinos uri bútor, - jó reggeli, finom ebéd, tisztességes vacsora, ebéd után egy kis fekete kávé a "Két arany hörcsök"-ben, utána billiárd, este - hanem ez már persze csak ugy sutty-, titokban: kis parázs ferbli; azonkivül illendő ruházat, hatalmasan fölszerelt füszeres bolt, - s a fizetéseket pontosan tenni és tehetni, - ezt nevezem jó házasságnak.

- S ön ilyen házasságot tett?

- Egészen.

- Szép! s tán az apja is!

- Óh az nem! már egy szűrszabó hogyan tehetne ilyet? az apám én általam, - igenis én általam, feleségem fényes rokonsága által lett urrá. Mert tetszik érteni, az én nőm édes osztályos testvére Fekete Cyrill urnak. Az a jószág sógoromé, s apám igy került oda gazdatisztnek.

- Tehát ön gazdag leányt vett el, szóval jól házasodott s boldog ember!

- Boldog? - az bizony, az vagyok, mert másnak nem is mondhatom magamat; szépen házasodtam - reményemen felül.

- S kit vett el?

- Hohó! nem lehet ám azt úgy egy hujjában elmondani. Persze, önt a mérnök urat érdekli az egész? szeretem hogy interessálja a dolog, el is fogom beszélni; hanem huzzuk idébb azt a kis asztalkát, majd én keresek valami kis jóféle bort, s a mellett aztán szépen elbeszélgetünk.

Emberem csakugyan elment asztalért, hanem útközben egyet kettőt ugrott, táncolt, csak úgy pár nélkül.

Oda szaladt hozzám kacagva.

- Hallja csak mérnök úr - tudja mit beszélnek itt?

- Mit?

- Hogy mi testvérek vagyunk, hogy én szakasztott mása volnék a mérnök urnak.

A kereskedőn végig néztem, s úgy találtam, hogy egész e tárgyban tett beszéde merő izetlen ostobaság.

- Nem találja ön is? kérdé boldog nevetéssel.

- Mit? - faggattam ujból, zavarba akarván őt hozni.

- Ezt - s kopaszos homlokára tapogatott - aztán meg ezt, - s hosszú izzadt szakállát huzogatta - meg ezt itt ni! s három ujját végig billegtette kétszer-háromszor orrán, száján és állán. Meg talán termetre is - folytatá s mellém állt.

- Menjen, és üljön le. Ha hasonlit hozzám, hát jól van; mi haszna van belőle önnek? Meglátszott rajta, hogy jól ivott.

- Kár, hogy a tekintetes úrnak hamar meg tetszik haragudni, hiszen nem én mondom.

S valaki a vállamra vágott.

- Hé! de nagy beszédbe vagytok - kiáltott át mérnök barátom a folyosó oszlopa mellől.

- Te ütöttél meg?

- Én.

- Úgy-e most alkalmatlan vagyok egy kicsit? látom, szeretnének discurálgatni, persze! hát majd később - nyilatkozék a kis füszerárus - ha úgy tetszik, el fogok beszélni mindent. Az valóságos kis történet.

Meghajtotta magát, kezét nyujtotta s oda vegyült a táncolók közé.

- Ki ez a kis ember? - kérdé barátom.

Megmondtam, s jó ízűt kacagott.

A mulatság folyt tovább.

Az aljegyző szokás szerint most is csak leitta magát, s rettenetesen dalolt, hanem akadt versenytársa, még pedig a kis kereskedőben. Meg kell adnom neki, hogy becsületes türhető hangja volt, s előszeretetével inkább a régi nóták felé fordult. Ez tetszett nekem, s most már szivesebben néztem rá.

Észre is vette.

-A "Jegenye fát" még egyszer brúderkám - szólt a jegyzőhöz - a mérnök úr kedvéért.

- Hát no - válaszolt amaz - s hozzá fogott rettentő részeges torokkal.

Egyszer azon vettem magam észre, hogy a kis kereskedő ölelgeti a nyakamat s egészen a fülembe dalol.

Hej huj galambom.
Feleségem rubintom!
Hej huj - - -

- Úgy-e kedves mérnök uram, kedves jó tekintetes uram, igy éljük ezt a kis jó világot? Van-e már asszony? he he - -

- Hol? kérdém.

- Hol? oda haza.

- Van, a kinek van.

- Hát nincs?

- Nincs, a kinek nincs.

- De hát már mégis - - -

- Mit mégis? -

- De hát a szegény mérnök urnak még nincs?

- Hát nincs - mondám nevetve is, boszankodva is. Különben kezdett tetszeni ez a kis bolondos jó kedvü ember.

- No megálljunk; gondolunk valamit - szólt, s egész fontoskodó képpel forgathatott valamit bolondos elméjében.

- Van nekem - folytatá - az az nekünk, az az hogy a feleségemnek két szép gyönyörüséges leány testvére, mind a kettő barna, de milyen barnák! -

- Nagyon barnák.

- Nagyon barnák, ördögöt nagyon barnák, olyan barnák a milyen az én feleségem.

- Itt van a felesége?

- A feleségem? - hát azt gondolja a mérnök úr, az eljön ilyen társaságba?

- Mért ilyen társaságba - hát ez milyen társaság?

- No, olyan társaságot értek, a hol a rokonai is ott vannak, oda elmegy. Én csak úgy jöttem ide, mivel Pál Gábor úr régi jó kundschaftom. Különben itt van a feleségem is Kenderesy uréknál, - rokonság a nőmről - ma ott is névnap van.

- Hát ön mért nem maradt ott?

- Temérdek ott a vendég; aztán gondoltam magamban, egy kicsit itt kitáncolhatom magamat; a feleségem nem szereti ha táncolok, valamint azt se ha dalolok, azt sem igen ha pipázom: - itt meg lehet tennem akármelyiket.

- Helyesen.

- Ő is jól mulat, én is; ő is boldog, - rokonai közt van, én is boldog vagyok. Lássa lássa, úgy-e ki hitte volna, hogy egy régi kedves jó barátommal találkozzam. Kedves jó mérnök úr.

S megölelgetett, - de modeste.

Az idő sebesen haladt, a tánc, dalolás folyt. Gondoltam magamban: úgy is egy óra van már éjfél után - haza megyek, hanem előbb szólok egyet kis emberemnek.

- Haza tetszik már menni a mérnök urnak - mondá szomoruan. Ne tegye kérem, hiszen csak most jöttünk volna már bele a mulatságba. Lássa, én otthon egész nap dolgozom, jövök megyek mint a ló; jól esik ha ilyen helyen egy kissé kimulathatom magamat. Otthon úgy se megyünk bálba soha. A feleségemnek megtiltották az orvosok, mivelhogy a háta egy picikét a nyaka táján - de csak igen picikét ám - görbés. Különben szép asszony. Hiszen reménylem, lesz egyszer szerencsénk, hogy bemutathassam a kedves mérnök urat szeretett családomnak, megmutathassam három szép gyöngy kis leánykámat.

- Mindenesetre - válaszolám - csakhogy ott hagyhassam már. Tehát addig is isten áldja meg.

- De bizony nem megy - kiáltá erőszakkal ragadván meg kezemet.

- Mennem kell barátom.

- Hát akkor én is megyek mérnök úr. Kenderesy urékhoz már úgy is restelnék bemenni, itt pedig isten tudja, kapnék-e majd helyet. Mérnök úr megengedi, hogy szobájában háljak; elhálok ám én akár a földön is, vagy ha volna kanapé - azon.

- Tessék - mondám - majd csak találunk valamit. S megindultunk.

Egész uton fecsegett, de még is nem volt terhemre. Láttam, hogy becsületes őszinte ember, és azon felül boldog.

Szobámban épen két ágy volt, s igy könnyen, minden alkalmatlanság nélkül adhattam neki helyet.

- Mérnök úr - kezdé, mikor már lefeküdtünk - alszanak itt a szomszéd szobában?

- Nem hiszem.

- Akkor talán még egy keveset beszélgethetünk, ilyenkor már úgy sem igen jó aludni.

Mivel szerettem volna tudni valamit felesége testvéreiről: gondoltam egypár kérdést kockáztatok.

- Régen nős ember ön már?

- Ötödik esztendeje, különben épen ma kellene hetedik esztendejének lenni, hogy nős volnék.

- Hogy hogy? - nem értem.

- Hát olyan formán, hogy volt nekem egy kedves szeretőm, a kit szivemből szerettem, s a ki nagyon szorgalmas jó leányka is volt; valami Sachs Paulina; Pesten laktak a király utcában, mindjárt a templomhoz a harmadik házban, balsoron. Csak az anyja élt, meglehetősen birták magukat, apjuk módos szabó mester volt a Taxi műhelyében. Az ma is hires műhely, 17 ember dolgozik benne. A leánynyal úgy ismerkedtem meg, hogy a Kuma tánc-salonjába együtt jártunk s onnan minden este én kisértem haza. Ki volt csinálva nálam tökéletesen, hogy a leány feleségem lesz. Nyitottam is kereskedést a gödör utca sarkán a bálványtéren. Persze hogy micsoda kereskedés volt ez a mostanihoz képest - greislerái; hanem jól ment az is, boldogultam ott is.

- Hogyan?

- Hogyan? hát majd azt is elmondom, hanem ördög kemény ám ez az én fejem alja, nem kaphatnék valahonnan még egy vánkust? mióta a feleségem hozzá szoktatott, hogy a fejem alatt négy vánkus legyen, nem tudok hármon aludni.

Oda adtam neki az enyémet.

- Köszönöm, most már lassanként rendben leszünk.

Elhallgatott, de hallottam, hogy egyre turkál, sürög, keres valamit.

- Mit keres?

- Mit ám! persze hogy erre nem is volna szabad gondolnom; mit keresek? hálóinget keresek, nem magamért, a feleségem kedvéért, mivel az bizonyára megszidna egy kicsit, ha reggel gyürődött inggallérral mernék haza menni.

Adtam neki egyet.

- Vagy most már talán ide is ülhetnék az ágya lábához; könnyebben esnék a beszéd, meg nem is hallanának meg semmit. Úgy se lesz már az alvásból semmi.

- Tessék.

Felült az ágyamra, a lábamhoz.

- Természetesen előbb a kereskedésről kell valamit szólanom. A bálványtér nem utolsó hely, a forgalom ott mindig meglehetős, egyenesen a tejárusok kijáró helye, tehát van, a kire biztosan számithatni. Paulina kölcsönzött 600 forintot kamat nélkül. Ebből a helyiségre kifizettem mindjárt 100-at, a fanemüekre, skatulyákra, hordókra 80-at, vegyes cikkekre 160-at, két hónapi kosztra magamnak, inasomnak, s egy felöltöztetett legényemnek 50-et, (fiakker volt, de mondhatom ördög fickó). Most jött a cukor, kávé, thea, salami, sajt, cwiebak, borok, spongyia, méz, túró, likvár, egy kis liszt. No, ezek aztán meg is ették, a mi kis pénzem még maradt. De ne tessék gondolni, hogy valami bőven el lettünk volna látva! ho hó! a hordókat megraktam kukoricával, négy újnyira a tetejükre tettem kávét, rizst, némelyikre mézet, túrót, ezek alá természetesen pléh lemezt kellett alkalmaznom. Skatulyáimra különféle neveket irtam, - a mi jeles cikk csak lehet egy szép kereskedésben - de jobbára üresek voltak. Ha kértek valamit, a mi nem volt: adtam abból a mi volt, annak a bizonyos cikknek a neve alatt; ha a kávét föl akarták keverni, addig beszéltem nekik, mig elvontam őket onnan, hogy bele ne nyulhassanak. Rettentő állapot volt ez uram. A hideg lelt, ha láttam, hogy valami szamár ember egyenesen neki ront a hordóknak. Megvoltunk mégis. Jött a fizetési határidő. Itt is boldogultam. De volt is olyan könyvvivőm, a milyen soha sem lesz. Mit gondol mérnök úr, ki lehetett?

- Nem tudom.

Oda hajolt hozzám, s csöndesen a fülembe súgta.

- Paulina.

- Lehetetlen!

- Ő volt, - úgy tudott irni, számolni, calculálni, speculálni mint a világ első buchhalterje.

- Hát neje volt?

- Ki volt már csinálva minden, de még nem volt nőm. Egy kis testvére halt meg, ép azt kellett volna még két hónapig gyászolni. Csak úgy járt át hozzám anyjával.

- S azután?

- A dolog máskép történt, az isten máskép akarta.

Egy kissé elcsöndesedett.

- Mi történt? - kérdém kiváncsian.

- Keresztapám levelet irt Deszkásról, hogy rögtön menjek. Rábiztam mindent Paulinára s mentem. Tetszik tudni, hogy Róka István Deszkáson gazdag ember, igen gazdag pénzes ember, ez az én keresztapám. Felesége régen meghalt, csak úgy él egyedül egy kis unokájával. Rettentő fösvény, hanem tudja, hogyan kell pénzt szerezni. No, hát lementem. - Nagyon szivesen látott, pompásan ebédeltünk, finom borokat ittunk - szóval bolond lettem volna, ha boldognak nem érzem magamat. Mikor a kávéhoz értünk, behivott a belső szobába.

Kivett egy finom szivart, meg volt valamennyire tördelődzve, de jól szelelt s felségesen izlett.

- Te körösztfi, tudod, hogy anyádért mindig szerettelek - kezdé.

- Megálljon mérnök úr, előre kell bocsátanom, hogy anyám Rókáékkal rokonságban volt.

- Te okos fiu vagy - folytatá - hallom, hogy már kereskedésed is volna.

- Igenis - válaszoltam én - a minthogy már akkor szépen is mentem. A naponkénti jövedelem már akkor felment 30-20 forintra, pedig először 3 forintra mászott.

- Jó - de micsoda kereskedés?

- Vegyes fűszerkereskedés.

- Ahhoz sok pénz kell.

- Igenis.

- Neked pedig nincs.

- Igaz - de -

- Lesz, annyi, a mennyi kell; én mondom a keresztapád.

Gondolkozni kezdtem, hogy keresztapám tán örökösévé akar tenni. Máskép volt.

- Megházasodol.

No itt egy kicsit megijedtem.

- Neked gazdag leány kell -

No, már féltem.

- Ismered Honthyékat?

- Nem.

- Ott laknak a Duna-soron abban a nagy fehérzsalus úri házban. Pompás kertjük, szőlleik, földjeik vannak - azonkivül az öreg úrnak pénze - tudod, ha én mondom, akkor van a dologban valami. Ilyen ember mint én, nem hisz egy könnyen.

Nem mertem szólni semmit, de a szivem reszketett.

- Ott van három leány, gyönyörüek, különösen az öregebbik.

Nem volt egészen igaza - az ifjabbik volt a legszebb, hanem csakugyan szép leány volt nőm is.

- Azt megkérjük számodra.

- De ha olyan gazdagok - -

- Ne beszélj - vágott szavamba mérgesen - én állok elő. Honthy urnak tetszel. Volt üzletedben is, meg van veled elégedve. Én ajánltalak neki.

Meg kell jegyeznem mérnök úr, hogy keresztapám csakugyan pénzbeli összeköttetésben volt ipammal.

- A leány valamennyire büszke, - természetes is, mivel szép nevelésü, csinos és gazdag. Jól forgasd magadat. Kár, hogy nem hoztál magaddal diszesebb ruhát.

Ki találtam mondani, hogy hoztam.

- Föl fogod venni mindjárt s este felé elmegyünk. Vigyázz, iparkodjál, a többit majd elvégezem én.

Felöltöztem szépen - kimentem egy kicsit sétálni, átmentem a szigetbe, leültem egy fa alá - és elérzékenyedtem. Igazán nagyon szerettem Paulinát. Hanem mit tehettem?

Gondoltam úgy sem fogok tetszeni, elmegyek s aztán mihelyest haza érek, elveszem Paulinát.

Eleget voltam már bálban, láttam sok leányt, kényeset, nyájasat, büszkét, fecsegőt, tudtam is magamat hozzájuk alkalmazni, nem is féltem tőlök soha: ma mégis tartottam. No hanem beléptünk. Azt meg kell adni, hogy valódi nobel ház. Micsoda bútorok, tükrök, függönyök, kanapék, képek s milyen három leány! Alig találtam el hamarjában melyik a legöregebbik. Én a legkisebbik mellé akartam ülni, mivel attól legkevesebbet féltem, meg legnyájasabb is volt: de keresztapám odább taszitott és Szidi mellé ültetett. No jó, ez eddig van; - az ösmeretség ment hamar, megláthatták rajtam, hogy pesti vagyok, s értek egy kicsit a társalgáshoz; hanem nőmmel csakugyan mégis legkevesebbet beszéltem.

- Hermin - szólt apjuk a középsőhöz - zongorázzatok!

Hermin oda ült és zongorázott. A leány úgy megtetszett, hogy azt hittem ez a legszebb. Fölségesen tartotta a fejét, ajkai mintha mosolyogtak volna, de szomoruan, s szemei - óh ezek szép fekete szemek voltak.

Egy mazurka-polkát játszott.

Gondoltam egyet.

Fölkelek, meghajtom magamat Szidi kisasszony előtt, ő mosolyog, egy kicsit atyjára néz, az is mosolyog, a kicsi Vilma kacag - én könyörgök - s végre is diadalmasan táncolok. Nőm gyönyörűen táncolt - hanem velem könnyü is táncolni akárkinek. Kuma tanitványai ilyenek mind, azok értenek mindenféle lépést kis lépést, nagy lépést, csúsztatást, simát, keresztül huzót; mi tudunk táncolni kis lábuval, nagy lábuval, alacsonynyal, magassal, mint a jó cigány tud játszani akármilyen hegedün.

No, különben azt hiszem, Szidi megszeretett egy kicsit. Pompás dicső vacsorát kaptunk, a bor folyt, egy kicsit megfeledkeztem magamról, egész boldog voltam.

Elég az hozzá, a minek megkell történni, az hamar megtörténik. Én lementem csütörtökön, keresztapám pénteken elküdte Paulinának a 600 forintot kamatjaival együtt s egy levelet, melyben erősen megirta hogy Keresdi Lászlóról végkép lemondjon. Mit tehetünk róla, hogy az isten akarata volt! Vasárnap megtörtént a jegyváltás.

No, hanem most engemet is elhagyott bátorságom, oda lettem, szivem ugy fájt, azt hittem megbolondulok. Eszembe jutott minden, a szép édes órák mikor szegény Paulinát annyit elcsókolgattam s neki annyi sok édes dolgot elbeszélgettem.

Egyszer hittem is, hogy nem lesz az egész Honthy-históriából semmi: valaki levelet küld hozzám, melyet Szidi kisasszony irt volna Schindler jágerhadnagynak. Szerelmes levél volt franciául, de értettem valamit. Hm! most mit csináljak? - megmutatom keresztapámnak.

- Ostoba gyerek, hát nem látod, hogy csalás az egész komédia, irigyli az atyafi tőled a szerencsét.

S keresztapám nevetett.

Nőm irása csakugyan hasonlit valamelyest ahhoz a levélhez - hanem hiszen lehet utánozni az irást is. Schindler különben most Pesten van, kapitány s igen becsületes derék ember. Ma is jár hozzánk.

Föl kellett jönnöm Pestre, hanem feljött velem ipam is: jó is volt, mert máskép nem tudom nem mentem volna-é vissza Paulinához. Minél közelebb jöttünk az esküvőhöz: annál inkább éreztem, hogy szeretem azt a szegény leányt nagyon.

Kivettük ezt a mostani boltomat, az ipam fizetett mindent, én csak a megrendeléseket tettem. Irtam Triesztbe Emil Mollnak déli gyümölcsökért, ritka szép narancsokat kaptunk, zöld narancsot befőzve; irtam Hamburgba Mieting & compnak, onnan felséges rhumok érkeztek, cuba-kávé, pecco-thea, karaván thea; irtam Londonba Mr. Milnes urhoz, na onnan meg valami fölséges indigó-szállitmányt nyertem; irtam Breslauba, Leipzigba, Genfbe, Turinba, Milanóba. Mérnök úr, kedves mérnök úr a boltomat megnézheti akárki, az példány!

Az igaz - ha valaki elmondhatja: én elmondhatom hogy boldog ember vagyok. Kereskedésem szépen megy, kis leányaimat jól nevelem, nevelőnőt tartok a háznál, feleségemhez ma is jár zongora mester, de nem is bánom, bár ez sokba kerül - igazán pompásan játszik. Hiszen ha majd szerencsém lesz - mert elvárom. Ugy-e eljő?

- El el, megkeresem.

Igérnem kellett, mit tehettem mást.

- De aztán becsület szavát adja ám.

- Jó jó.

- Ott lakunk a kereskedésem felett az első emeleten, fő ajtó balra, van négy szép szobám, egy külön a segédeknek. Igen lekötelez mérnök úr ha egyenesen hozzánk tetszik szállani. Óh nőm örvend ha egy uri vendéget kaphat. Rokonaim szegény emberek, azok nem igen járnak hozzám. Különben magam sem igen bánom. Feleségem intézi el az ilyen ügyeket. Nincs, nincs igazán, nincs semmi bajunk.

Egy hosszu sohajtás után fejét a falnak támasztá; a bevilágitó hold fénye mellett észre vettem hogy vendégem arca egész neki halványodott, s szemei meredten szegeződnek az átelleni saroknak.

Megvallom, találtam az egész beszédben valami olyast, melynél fogva nem igen gondoltam hogy a kis kereskedő olyan boldog lehessen.

- Ugy-e jól tettem - szólalt meg hosszú hánykolódás után, mikor már azt hittem, hogy rég elaludt - hogy igy házasodtam?

- Tudja isten, attól függ - -

- Ugy-e hogy szeretjük-e egymást?- vágott szavamba hirtelen.

- Igen, hogy neje milyen természetü.

- Kicsit indulatos.

- Mérges?

- Mérges.

- Féltékeny?

- Az épen nem, mehetek tőle akárhová, azt ki is jelentette, de egyszersmind azt is, hogy hozzá is járhasson akárki, a kinek becsületében ő megbizik.

- És jár valaki?

- Jár, különösen az a bizonyos kapitány, a kivel francia leveleket váltottak. Itt fekszik az ezredjök Pesten. Jó ember jó ember, de ezt az egyet még se szeretem. Ennek tulajdonithatom azt is, hogy nőm minden concertba elmegy, a német színházba jár. Szegény Paulin, bezzeg féltett ő, nem kötötte ő ki hogy én is eljárhassak akárhová, de hozzá is járhasson akárki. Ezt különben nem panaszképen mondom, erre barátim figyelmeztettek. Bezzeg nem bánta volna ő ha egész nap mellette ültem volna is. Concert, szinház összejövetelek? de még azt se szerette, ha valahová akartam vinni. Az igaz. Paulin jó feleség lett volna, hű asszony, takarékos, egyszerü, pontos, épen kereskedőnek való.

Nem szóltam közbe, hagytam hogy beszéljen. Beszédjéből szemlátomást vettem észre, hogy józanodik.

- Ön mérnök úr - kérdé - mit tett volna helyettem: Paulint vette volna el, vagy mostani nőmet?

- A melyiket igazán szerettem volna.

- Igaz.

Fölkelt, s ágyába feküdt.

- Nevettem a multkor - szólt ágyából kacagva - megyek az öregebbik leányommal a város ligetbe, leszállok a kocsiról hogy egy ismerősömmel beszéljek.

- Ilka - mondom - várj itt a fánál, el ne menj. S egyszer csak beszédet hallok.

- Kinek a kis leánya magácska, úgy-e Keresdy László úré?

- Igen - mondja kis leányom.

- Hát a papa?

- Ott van! mutatott felém.

Paulin odább hivta leányomat, vett neki gyümölcsöt, hagytam hogy beszélgessen, addig tartottam szóval barátomat. Láttam, hogy szegény Paulin minden gyümölcsnél megcsókolta leánykámat, megsimogatta ruháját. Nagyon megsajnáltam, kijött a köny a szememből. Hű lélek - ezért áldjon meg a jó isten. Ez szép volt.

S vendégem egyszerre fölült ágyában.

- Ugy-é szép eset? - kérdé -

Nem feleltem, hallgattam.

- Mérnök úr mit gondol mit szólna az a szegény leány, ha teszem azt, ez a mostani feleségem meghalna, pedig göthös egy asszony, utolsó gyerekével is azt hittem oda lesz - ha mondom igy történnék, s én oda mennék Paulinhoz, s azt mondanám neki: engedj meg angyalom, megbántam a mit tettem, nem én vagyok oka, felejtsük el a mi köztönk történt, légy te a második feleségem, úgy is te vagy az első szeretőm. Úgy-é szép lenne az tőlem?

S a kis kereskedő felkacagott, és sokáig erősen kacagott.

Másnap mikor vissza utaztak: láttam a feleségét úgy ablakon át. Sovány, beesett arcu asszonyka volt, pici orral, apró szemekkel, de igen diszesen volt öltözve. Azt hiszem fekete selyem ruha lehetett rajta. Férje úgy ült ott mellette a kocsiban, mint a ki csak épen azért ül ott, hogy az iskátulákra és a gyerekekre ügyeljen.

Mintegy három négy esztendő mulva sorsom csakugyan Pestre vitt. Gondoltam időmből kikerül, meglátogatom ezt a boldog embert.

Oda megyek a mondott helyre a Patkó utcába. Benyitok a kereskedésbe.

- Keresdy László urat megtalálhatnám? - kérdém egy elém siető legénytől.

- Bocsánat, már másfél esztendeje hogy meghalt. A borital miatt typhusba esett. Lehet szerencsém valamivel szolgálni, van jó theám, sajtom, szalámim.

- Ne bántsa ne bántsa - s elgondolkozva hagytam oda a kereskedést. Szegény pajtás - mondám - most vagy igazán boldog ember. -