NIETZSCHE-AFORIZMÁK I.

(A MENSCHLICHES, ALLZUMENSCHLICHES-BŐL)

FORDÍTOTTA:
SCHÖPFLIN ALADÁR

Intellektus és morál. 

Hogy az ember igéreteit megtarthassa,

jó emlékezőtehetségének kell lennie.

Hogy szánakozni tudjon másokon,

erős képzelő erejének kell lennie.

Ily szorosan össze van fűződve

a morál az intellektus jóságával.

*

Soha nem

büntetett bűn. 

A mi gonosztettünk

a gonosztevőkkel szemben abban áll,

hogy úgy bánunk velük, mint gazemberekkel.

*

Sancta simplicitas. 

Minden erénynek vannak előjogai:

például, hogy egy elitéltnek máglyájához

odavigye a maga kis rakás rőzséjét.

*

Kivégzés. 

Hogy van az, hogy minden kivégzés

jobban sért bennünket, mint a gyilkosság?

A bírák hidegsége, a kínos készülődés

s az a tudat teszi, hogy itt egy embert

használnak fel mások elrettentésére.

Mert a bűntettet, még ha volna is

- nem büntetik: ez a nevelőket, a szülőket,

a környezetet terheli, nem a gyilkost –

a rosszra vivő körülményekre gondolok.

*

Az aszkéta. 

Az aszkéta kényszert csinál az erényből.

*

A hiúság gazdagít. 

Mily szegény volna

az emberi szellem hiúság nélkül!

Így azonban olyan, mint egy jól megtelt

és mindig újra megtelő áruraktár,

amely mindenféle vevőket csábít magához;

csaknem mindent megtalálhatnak benne,

mindent megkaphatnak, föltéve,

hogy az érvényes pénznemet

(a csodálatot) magukkal hozzák.

*

A lélek bőre. 

Ahogy a csontokat, a húst, a beleket

és a véredényeket a bőr zárja körül

s ez teszi az ember látását elviselhetővé,

ép így borítja be a lélek indulatait és szenvedélyeit

a hiúság: ez a lélek bőre.

*

Az erény álma. 

Ha az erény aludt,

felfrissülten fog fölkelni.

*

A szemérem finomsága. 

Az emberek nem szégyenlik magukat,

ha szennyeset gondolnak,

de annál inkább, ha azt képzelik, hogy

ezeket a szennyes gondolatokat föltételezik róluk.

*

A

gonosz

indulat ritka. 

A legtöbb ember

sokkal inkább

el van foglalva magával,

semhogy gonosz indulatú lehessen.

*

A mérleg nyelve. 

Dicsérünk vagy korholunk,

aszerint, hogy az egyik

vagy a másik ad-e több alkalmat

ítélő tehetségünk ragyogtatására.

*

Lukács evangélium

XVIII. 18. kijavítva. 

Aki önmagát lealacsonyítja, föl akar magasztaltatni.

*

Az

öngyilkosság

megakadályozása. 

Olyan jogunk van,

amelynél fogva az embernek

elvehetjük az életét,

de olyan nincs, hogy

a meghalást elvegyük tőle:

ez csak kegyetlenség.

*

Az emberszeretet határa. 

Mindenki,

aki valakiről kijelentette,

hogy ostoba vagy gazfickó,

haragszik, ha az illető

egyszer kimutatja, hogy nem az.

*

Az eredetieskedők ellen. 

Ha a művészet a legkopottabb ruhába öltözik,

akkor ismerni fel legjobban, mint művészetet.

*

Kollektív szellem. 

A jó íróban megvan

nemcsak a maga szelleme,

hanem a barátainak szelleme is.

*

Kétféle félreismerés. 

Az éleseszű és világos írók szerencsétlensége,

hogy laposaknak nézik őket s ezért nem fordítanak rájuk fáradságot;

a zavarosaknak pedig szerencséjök, hogy az olvasó elvesződik velük

és a saját buzgalmán érzett örömet is az ő javukra írja.

*

A kulcs. 

Az az egy gondolat,

amelynek egy jelentékeny ember,

a jelentéktelenek gúnyjára és nevetségére,

nagy értéket tulajdonít,

az ő számára rejtett kincses kamrákhoz vezető kulcs, -

amazok számára pedig nem egyéb, mint egy darab ócska vas.

*

A szerző paradoxonai. 

A szerző úgynevezett paradoxonai,

amelyeken az olvasó megütközik,

gyakran nem is a szerző könyvében vannak meg,

hanem az olvasó fejében.

*

Élcz. 

A legélczesebb szerzők

keltik a legkevésbé észrevehető mosolyt.

*

Az antitézis. 

Az antitézis az a szoros kapu,

amelyen át a tévedés legszívesebben lopózik az igazsághoz.

*

Gondolkodók mint stiliszták. 

A legtöbb gondolkodó azért ír rosszul,

mert nemcsak gondolatait közli,

hanem a gondolatok kigondolásának módját is.

*

Gondolatok a költeményben. 

A költő ünnepiesen hordozza meg gondolatait a ritmus szekerén:

rendszerint azért, mert gyalog nem tudnak járni.

*

Bűn az olvasó ellen. 

Ha az író eltagadja tehetségét,

csakhogy az olvasóval egyenlő sorba kerüljön,

akkor követi el az egyedüli halálos vétket,

amelyet az olvasó sohasem bocsát meg:

föltéve, hogy észreveszi.

Mondhatsz az emberre minden rosszat:

de abban a módban, ahogyan mondod,

elégtételt kell tudnod adni a hiúságának.

*

A legjobb szerző. 

A legjobb szerző az lesz, aki szégyellt íróvá lenni.

*

Drákói törvény az írók ellen. 

Az írót úgy kellene nézni, mint gonosztevőt,

aki csak a legritkább esetekben érdemel fölmentést vagy kegyelmet:

ez volna a könyvek túlságos elszaporodásának ellenszere.

*

Jóindulatú színlelés. 

Az emberekkel való érintkezésben

gyakran van szükség arra a jóindulatú színlelésre,

hogy úgy tegyünk, mintha

cselekedeteik indító okain nem látnánk keresztül.

*

Másolatok. 

Gyakran találkozunk

jelentékeny emberek másolataival

és a legtöbbeknek, akár csak a festmények közt,

a másolatok jobban tetszenek, mint az eredetiek.

*

Az ajándékozás művészete. 

Ha vissza kell utasítanunk az ajándékot

csak azért, mert alkalmatlan módon ajánlották, -

meggyűlöljük az ajándékozót.

*

A legveszedelmesebb pártember. 

Minden pártban akad olyan,

aki túlságosan hívő hangoztatásával a pártelveknek,

elpártolásra ingerli a többieket.

*

A beteg tanácsadója. 

Aki egy betegnek tanácsokat ad,

a fölény érzését szerzi meg vele szemben,

akár elfogadják a tanácsát, akár nem.

Ezért gyűlölik ingerlékeny és büszke betegek

a tanácsadóikat még jobban, mint betegségüket.

*

Az elfogódottság ellen.

A legjobb eszköz

nagyon elfogódott embereken segíteni,

ha határozottan dicsérjük őket.

*

Egyes

erények kedvelése. 

Csak akkor kezdünk

valamely erényünknek nagy értéket tulajdonítani,

amikor észrevesszük, hogy ellenfelünkből hiányzik.

*

Miért mondunk ellen. 

Gyakran ellentmondunk egy véleménynek,

holott tulajdonkép

csak a hang ellenszenves nekünk,

melyen elmondották.

*

Bizalom és bizalmasság. 

Aki nagyon buzgón igyekszik

valakivel bizalmas viszonyba jutni,

rendszerint nem biztos benne,

bírja-e az illetőnek bizalmát.

Aki biztos a bizalomban,

nem sok súlyt fektet a bizalmasságra.

*

Hogy lehet

bátor embereket megnyerni. 

Bátor embereket

azzal beszélünk rá valamely cselekvésre,

hogy veszedelmesebbnek tüntetjük föl, mint a milyen.

*

Megváratni. 

A legbiztosabb mód

az embereket felháborítani

és gonosz gondolatokat ültetni el fejükben:

ha soká váratjuk őket.

A várakozás inmorálissá tesz.

*

A bizalmasok ellen 

Akik nekünk adták teljes bizalmukat,

azt hiszik, ezzel jogot szereztek a miénkre.

Ez tévedés:

ajándékkal nem szerez az ember jogokat.

*

Kiegyenlítés. 

Sokszor elég,

ha valakinek, akinek valami kárt okoztunk,

alkalmat adunk, hogy egy viccet mondjon ránk.

Ezzel már elégtételt szerzett magának,

sőt még jóindulatra is hangolódhatik irántunk.

*

Kíméletes. 

Senkit meg nem bántani,

senkit szándékában nem korlátozni,

éppúgy ismertetőjele lehet az igazságos,

mint a félénk természetnek.

*

A vitázáshoz szükséges. 

Aki nem tudja gondolatait jégre tenni,

ne menjen a vita tüzébe.

*

A támadás oka. 

Az ember nemcsak azért támad,

hogy valakinek fájdalmat okozzon

vagy hogy legyőzze,

hanem talán csak azért,

hogy a saját erejének tudatára jusson.

*

A jó levélíró. 

Aki nem ír könyveket,

sokat gondolkodik,

és aki nem elégítő társaságban él,

rendszerint jó levélíróvá lesz.

*

Ami a legcsúnyább. 

Alig hinném, hogy a sokat utazott ember

bárhol a világon talált volna csúnyább vidékeket,

mint az emberi arczban.

*

A részvétteljesek. 

A részvétteljes,

balsorsban mindig segíteni kész természetek

ritkán örülnek együtt az emberrel:

mások jó sorsakor nincs tenni valójuk,

fölöslegesek,

nem érzik saját fölényüket

és ezért kelletlen érzéssel nézik.

*

Az öngyilkos rokonai. 

Az öngyilkostól rossz néven veszik rokonai,

hogy az ő jó hírnevükre való tekintetből nem maradt életben.

*

Előrelátható hálátlanság. 

Nem talál háladatosságra az,

aki valami nagyot ajándékoz,

mert a megajándékozottra

már az elfogadás is túlságos teher.

*

Szellemtelen társaságban. 

Senki sem köszöni meg a szellemes ember udvariasságát,

ha egy színvonalra helyezkedik az olyan társasággal,

amelyben udvariatlan dolog szellemet mutatni.

*

Tanúk jelenléte. 

Még egyszer olyan szívesen

ugrik utána az ember a vízbefúlónak,

ha olyan emberek vannak jelen,

akik ezt nem merik megtenni.

*

A jóbarát titka. 

Kevés olyan ember akad,

aki ha kifogy a társalgás anyagából,

ne szolgáltatná ki jóbarátjai titkos ügyeit.

*

Hála. 

Finom lélekre nyomasztó,

ha valakit hálára kötelezett maga iránt;

a durva lélekre,

ha valakinek hálával tartozik.

*

Az elidegenedés jele. 

A legerősebb ismertetőjele

a nézetek elidegenedésének két ember között,

ha mindegyik mond valami irónikusat a másiknak

s egyik sem érzi meg rajta az iróniát.

*

A hang veszedelme. 

Beszéd közben néha zavarba ejt

a saját hangunk csengése

és olyan állításokra csábít,

amelyek meg sem felelnek meggyőződésünknek.

*

Az illetlenség jó jel. 

A fölényes embernek öröme telik

a becsvágyó ifjak iránta való tapintatlanságaiban,

sőt ellenségeskedéseiben is;

a tüzes ló makranczosságát látja bennük,

amely még nem hordott lovast,

de nemsokára büszke lesz, hogy hordhatja.

*

Az elbeszélő. 

Aki valamit elbeszél,

könnyen elárulja, azért beszél-e,

mert a tárgy érdekli,

vagy mert érdeket akar elbeszélésével kelteni.

Az utóbbi esetben túloz,

szuperlativuszokat használ és a többi.

Ilyenkor rendszerint rosszabbul beszél el,

mert nem annyira a tárgyra, mint magamagára gondol.

*

Vita hevében. 

Ha az ember egyszerre

ellene mond valami véleménynek

s kifejti egyúttal a magáét,

akkor a másik véleményre való tekintet

rendszerint eltéríti természetes helyzetéből a magáét:

szándékosabbnak, élesebbnek, talán kissé túlzottnak tűnik fel.

*

Lelkiismereti furdalások. 

Miért vannak

közönséges társaságokból jövet

lelkiismereti furdalásaink?

Mert fontos dolgokat könnyedén vettünk,

mert személyekről nem beszéltünk teljes hűséggel,

vagy mert hallgattunk, ahol szólani kellett volna,

mert alkalmilag nem ugrottunk fel, nem szaladtunk el, -

egyszóval, mert abban a társaságban

úgy viselkedtünk,

mintha bele valók lettünk volna.

*

Az arczkép zsarnoksága. 

Művészek és államférfiak,

kik egyes vonásokból kikombinálják

az ember vagy egy esemény teljes képét,

többnyire abban lesznek igazságtalanok,

hogy utána megkívánják,

hogy az esemény vagy ember

olyan is legyen, amilyennek festették;

egyenesen megkövetelik, hogy

az ember olyan tehetséges, olyan ravasz,

olyan igazságtalan legyen,

amilyennek ők képzelik.

*

A rokon

mint legjobb barát. 

A görögök,

akik legjobban tudták, mi a jó barát,

a rokont olyan szóval jelezték,

amely a barát szónak szuperlativusza.

Ezt nem tudom magamnak megmagyarázni.

*

Az élősdi. 

Az előkelő érzület teljes hiányát jelenti,

ha valaki inkább él függetlenül, mások költségére,

csakhogy ne kelljen dolgoznia,

rendszerint titkos elkeseredéssel az ellen, akiktől függ.

Az ilyen érzület sokkal gyakrabb nőknél,

mint férfiaknál,

sokkal megbocsáthatóbb is

(történeti okokból).

*

Horog. 

Minden embernek megvan az ára, - ez nem igaz.

De bizonyára minden ember számára

megvan a horog,

amelybe bele kell harapnia.

Így, hogy némely embereket

valamely ügynek megnyerjünk,

azt az ügyet csak el kell árasztanunk

az emberszeretet, a nemesség,

a szelídlelkűség, az önfeláldozás fényével –

és melyik üggyel ne lehetne ezt megtenni! –

ez az ő lelkük édes méze és nyalánksága;

másoké megint más.

*

Szokratesz tapasztalata. 

Ha az ember valamely dologban mesterré lett,

más dolgokban rendszerint ép ezért teljes kontár marad,

de azért épen megfordítva ítél,

amint ezt már Szókratész is tapasztalta.

Ez az a baj,

amely a mesterekkel való érintkezést kellemetlenné teszi.

*

Kiváncsiság. 

Ha a kiváncsiság nem volna,

keveset tennének az emberek felebarátaik javára.

De a kiváncsiság belopózik

a kötelesség vagy részvét nevében

a szerencsétlen vagy a nyomorgó házába. –

Lehet, hogy a sokat dicsőített anyai szeretetben

is van jó darab kiváncsiság.

*

A tökéletes nő. 

A tökéletes nő

magasabb típusa az embernek,

mint a tökéletes férfi, de ritkább dolog is. –

Az állattan tudománya

módot ad ennek a tételnek valószínűvé tételére.

*

Barátság és házasság. 

A legjobb barát fogja valószinüleg a legjobb feleséget kapni,

mert a jó házasság a barátságra való tehetségen alapszik.

*

A szülők életének folytatódása. 

A szülők jellemében és érzületében

mutatkozó megoldatlan disszonanciák

tovább csengenek a gyermek lényében

s magukban rejtik belső szenvedéseinek történetét.

*

Anyai örökség. 

Mindenki anyjáról vette a nőnek képét:

amilyen az anyja volt,

aszerint tiszteli vagy kevésre becsüli őket,

vagy egyáltalában közömbös irántuk.

*

A természet korrigálása. 

Ha nincs jó apád, szerezz magadnak.

*

Apák és fiúk. 

Az apáknak sok a dolga,

ha jóvá akarják tenni, hogy fiaik vannak.

*

Előkelő nők tévedése. 

Az előkelő nők azt hiszik, hogy

amiről nem lehet társaságban beszélni, az nincs is.

*

Férfi-betegség. 

Az önmegvetés férfi-betegségén

legbiztosabban az segít,

ha egy okos nő szereti az embert.

*

A féltékenység egy neme. 

Az anyák könnyen lesznek

féltékenyekké a fiaik barátaira,

ha ezeknek nagyobb sikereik vannak.

Az anya rendszerint

jobban szereti magamagát a fiában,

mint a fiát magát.

*

Észszerű esztelenség, 

Az élet és értelem érett korában

az embert elfogja az az érzés,

hogy apja rosszul tette,

mikor őt nemzette.

*

Anyai jóság. 

Némelyik anyának boldog,

köztiszteletben álló gyermekekre van szüksége,

másiknak boldogtalanokra:

máskülönben anyai jósága nem bír nyilvánulni.

*

Különböző sóhajok.

Némely férj azért sóhajtozik,

mert a feleségét elcsábították,

a legtöbben pedig azért,

mert nem akarja senki elcsábítani.

*

Szerelmi házasságok. 

Azoknak a házasságoknak,

melyek szerelemből köttettek

(az úgynevezett szerelmi házasságoknak)

a tévedés az apja és a szükség az anyja.

*

Asszonyi barátság. 

Az asszonyok nagyon könnyen

kötnek barátságot egy férfival,

de hogy az fennmaradhasson,

egy kis fizikai ellenszenv is kell segítségül.

*

Unalom. 

Sok ember,

kivált asszony

nem érzi az unalmat,

mivel sohasem tanult meg rendesen dolgozni.

*

A szerelem egy eleme. 

Az asszonyi szerelem

minden fajtájában

napvilágra jő valami

az anyai szeretetből is.

*

A hely egysége és a dráma. 

Ha a házasfelek nem laknának együtt,

a jó házasságok gyakoribbak volnának.

*

A házasság

rendes következményei. 

Minden érintkezés,

amely nem emel föl, lesüllyeszt, és fordítva;

azért süllyed rendszerint a férfi valamivel lejjebb,

ha feleségre tesz szert,

míg az asszony valamivel emelkedik.

Nagyon szellemi életet élő embereknek

ép oly nagy szükségük van házasságra,

mint a mennyire rugdalóznak ellene,

akár egy utálatos orvosság ellen.

*

Parancsolni tanítani. 

Szerény családból való gyermekeket

épp úgy kell nevelés útján parancsolni tanítani,

mint más gyermekeket engedelmeskedni.

*

Szerelmesek akarnak lenni. 

A jegyesek, kiket az érdek fűzött össze,

gyakran igyekeznek szerelmesekké lenni,

hogy a hideg, számító érdekhajhászat

szemrehányásán túltegyék magukat.

Éppen így igyekeznek azok,

akik érdekből térnek keresztény hitre,

igazán vallásosak lenni,

mert akkor a vallásos szerep-játszás könnyebben esik.

*

A szerelemben nincs pauza. 

Az a muzsikus,

aki szereti a lassú tempót,

ugyanazokat a zeneműveket

mindig lassabban fogja játszani.

Épp így nincs a szerelemben pauza.

*

Szemérmetesség. 

Az asszonyoknak szépségükkel általában nő a szemérmetességük is.

*

Tartós házasság. 

Az a házasság, a

melyben mindegyik fél

valami egyéni célt akar a másik útján elérni, tartós marad,

például mikor az asszony férje révén híres akar lenni,

a férfi pedig az asszony által szerettetni.

*

Bohém-természet. 

Az asszonyok szerelemből teljesen azzá lesznek,

a milyenül a férfi képzeletében élnek, aki szereti őket.

*

Szerelem és tulajdon.

A jelentékeny férfit

az asszonyok többnyire úgy szeretik,

hogy egyedül akarják bírni.

Szívesen tartanák zár alatt,

ha kívánságuk nem szólna ellene:

ez azt kívánja, hogy mások is jelentékenynek tartsák.

*

A jó házasság próbája. 

A házasság jósága

azzal bizonyosodik be,

ha megtűr egy »kivételt«.

*

Tisztesség

és becsületesség. 

Azok a lányok,

akik csupán ifjúi szépségüknek köszönhetik

egész életükre való jólétüket

és akiknek ravaszságát

az okos mamák még biztatják,

ugyanazt akarják, amit a hóhérok,

csak éppen hogy okosabban

és becstelenebbül, mint ezek.

*

Maszkok. 

Vannak asszonyok,

akiknek akárhol keressük is, nincs belsejük,

hanem csupa merő maszkok.

Sajnálatra méltó az a férfi,

aki az ilyen kísérteties,

kielégítést nem nyújtó lényekkel szóba áll,

de épen ezek tudják

a férfi vágyát legerősebben fokozni:

a lelküket keresi - és örökké keresi.

*

A házasság

mint hosszú beszélgetés. 

A házasság megkötésekor

az ember vesse fel azt a kérdést:

hiszed-e, hogy ezzel az asszonnyal

öreg korodig jól fogsz mulatni?

Minden más a házasságban átmeneti,

az érintkezés legtöbb ideje beszélgetéssel telik el.

*

Leányálmok. 

Tapasztalatlan leányok

azzal a képzelődéssel hízelegnek maguknak,

hogy egy férfit boldoggá tudnak tenni;

később megtanulják, hogy annyit jelent,

mint lebecsülni egy férfit,

ha azt hiszik, hogy csak éppen

egy lányra van szüksége, hogy boldog legyen. –

Az asszonyok hiúsága megkívánja,

hogy a férfi több is legyen, ne csak boldog férj.

*

Leány

gimnazisták. 

Az istenért,

csak ne vigyék át

gimnáziumi képzésünket a leányokra is.

Azt, a melyik gyakran elmés, tudásra vágyó, tüzes ifjakból –

tanáraik másolatát csinálja.

*

A rövidlátó szerelmesek.

Néha elég egy erősebb szemüveg is,

hogy a szerelmest meggyógyítsa;

s a kiben megvolna a képzeletnek az az ereje,

hogy egy arczot, egy alakot

húsz évvel öregebbnek tudna elképzelni,

talán nagyon zavartalanul tudna keresztülhaladni az életen.

*