Eugéniusz:

Az elit hiba/bűnlajstroma - IV.



A poklot nem járó dudások

Az áruló ún. írástudók korholása

A legszebb isteni-emberi hivatások,

vagy a leghitványabb sátáni mesterségek



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor-pokol

Istenfiú-táltosparipa/ördögfajzat-állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálat: típuspéldatár magyarán



Jót mulasztani, a jót rosszul, a rosszat jól tenni:

akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán

az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.

mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.



Arany János

JÁNOS PAP ORSZÁGA

Büszke, harcos, kalandor nép

Volt a magyar nemzet,

Kétélű kard, mely ha moccant,

Jobbra-balra sebzett;

S jobbra-balra, merre fordult,

A fegyvernek éle,

Puszta lett a népes ország

És üvöltött rajta végig

Farkasok zenéje.

.

Kin a német, minthogy őrá

Járt a rud legjobban,

Megfélemlék, megbusúla,

Cselt szövött titokban:

Nem birván az oroszlánnal,

Annak vermet ása,

Takarónak a veremre,

Mint egyéb gazságra, jó lesz

Krisztus szent vallása.

.

"Ázsiának sáska-féle

Kóborló pogánya,

Isten a te lelkedet bár

Mind pokolra hányja!

Ne legyen az idvességben

Soha semmi részed:

Lelked üdvösségeért nem;

De saját bőrünk javáért

Megtéritünk téged."

.

Így beszélt a német papság

És a pénzbe markolt,

(A papok nagytorku zsákja

Már akkor is megvolt);

Bor, tulok lett a dulásig,

A pénzt nem kimélte,

Tudta, nem vész kárba semmi,

Húzni fogja firól-fira

Az uzsorát érte.

.

Lett is aztán dinom-dánom,

Keresztyén tivornya.

Hirdeté az istenígét

Papok bora, bornya.

Kocsma lett az istenháza,

Melyben ittak-ettek, -

S egy-két szentnek a nevét ha

Elgagyogták részeg fővel,

Mindent megfizettek.

.

Kiváltképen egy pap, neve

Iván, azaz János,

Többi közt legjobban értett

Ehhez a munkához.

Udvarán örökké tombolt

A lakzi, kaláka,

Hét mérföldre érzett a szag

S úgy hítták ezt a vidéket:

János pap országa.

.

Kedves ország volt ez a táj

Minden naplopónak,

Kasza-kapa-kerülőnek,

Éhen kóborlónak;

Kujtorgó ebek lakoztak

A jó sült szagával,

Kujtorgó magyar nép dőzsölt

- Ha tudott keresztet hányni -

Jánossal magával.

.

Sült ökör hevert szanaszét

János udvarában,

Két szarván boros csobányok,

Kés az oldalában.

Akinek tetszett, odament,

Az ökörből vágott,

S jót ivott rá a csobányból,

Nem is könnyen hagyta aztán

Ezt a jó országot.

.

Alig futott ennek híre

A népség között el,

Aki nem jött a szagára,

A hirére jött el,

Nem, hogy jól lakjék, hanem csak

Hogy valamit lásson, -

S addig nézte, addig nézte,

Hogy maga is megkivánta,

Kívül a palánkon.

.

S aki egyszer megkivánta,

Azt be is bocsáták,

Pogány fővel el nem hagyta

Többé a kalákát:

Megtaníták kulacs-szónál

A Krisztus hitére...

Vagy nem is a hitre, hanem

A vallást elundokító

Sok mindenfélére.

.

Első ága volt a hitnek

(Elmondom a nagyját):

Hogy minden termék tizedét

A papoknak adják,

Bort és búzát és baromfit,

Földeket is mellé

S faluszámra jobbágy-népet,

Aki a kövér pusztákat

Ingyen megmívelné.

.

Másik ága volt a hitnek,

Hogy: ne kapj a kincsen,

Mennyországban a gazdagnak

Semmi helye nincsen.

Ne rabold el a némettől,

Ami neki termett,

Sőt ha ingedet lehúzza,

Azt se bánd, mert Isten úgy ad

Lelkednek kegyelmet.

.

Harmadik volt: országodat

Pap kezére bízzad,

Ő ráér tanácsot adni,

Míg más ember izzad.

Ő mindent végez helyetted,

Kell-e több jó annál?

Bízd rá, ami gondba jőne;

Csak a pásztor legyen ébren,

Hadd aludjék a nyáj.

.

Negyedik hitágazatja:

Házasodjál össze,

Gyenge a magyar, ha minden

Nemzet nincsen közte;

Hozz lakót, minél többfélét,

Ültesd a nyakadra,

S béketüréssel fogadjad,

Ha tulajdon eszterhéjad

Alól kizaklatna.

.

Ötödik... mit én tudom mi?

Az is ilyenféle

Rágalom s káromkodás a

Megváltó nevére,

Melyeken a jó magyarság

Gyönyörűen épült:

Idegen kalandoroktól

Ki hagyá magát pusztítni

Csaknem mindenéből.

.

Legott a királyi székre

Német ember hágott,

Aki fogta, másnak adta

Titkon az országot.

S amiatt, hogy másnak adta

S a magyart megrontá,

Iszonyú belháborúban

Magyar a magyarnak vérét

Esztendőkig ontá.

.

Attól kezdve többször is volt

János pap országa.

Sült galamb, borral folyó ér

És ingyen-kaláka;

Melyekért a jó magyar nép

Mindenét od'adta,

S tett olyat részeg fejével

Hogy, mikor kijózanodott,

Százszor megsiratta.

.

Most is vannak, akik ilyen

Hizlalóba vágynak:

Lomhán a gyomornak élni

És élni az ágynak;

Kik előtt, a hashoz mérve,

A haza sem drága,

S midőn ez küzdésre készti,

Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el

János pap országa.

(1848)

p 1

p

p Akinek a vadcsikó ifjúság hatékony betörése, idomítása a tanult szakmája

p

p Aki a monopolhelyzetből „tárgyaló”: árak, bérek, munkakörülmények stb. …

p

p Aki ott áll a sírodnál, és nekrológja elmondja=elhazudja, hogy ki is voltál

p

p Aki csalással intéz/szerez felvételit, jó érdemjegyet, orvosi stb. diplomát

p

p Azon van, hogy értékeld le, veszítsd el a józan paraszti eszed: légy bábja

p

p A kishitűségedet felerősítő: te alkalmatlan vagy erre a feladatra/pályára

p

p Aki a politikai kapcsolatai segítségével szorítja ki a jobbakat a pályáról

p

p Ő egy „hazáját” szegényítő, önmagát gazdagító pártállami külkereskedő

p

p Aki egy meggyőződés nélkül, sőt dacára megélhetési oltáspropagandista

p

p Aki meghamisítja, kifényezi a saját életrajzát és befeketítgeti a másokét

p

p Aki a megesett lányok gyermekét zabinak csúfoló rigmust költve bántja

p

p Aki eltorzítva, kiforgatja „idézi” a vitafele súlyos szavait, komoly érveit

p

p A rossz osztály/munkahelyi főnök: ő csak szapul, stresszel, fenyeget stb.

p

p Aki kegyetlen kiképző katonai őrmester: egzecíroztat, megaláz, betör stb.

p

p Aki a bűneit erényként dicséri, mást meg káros-kórosan „bűn” -tudatosít

p

p Ő mindig csak a súlyosbító, sohasem az enyhítő körülményeket lát(tat)ó

p

p A szellemi erőfeszítést kikerülő: csak semmi kemény szellemi eledel!

p

p Ő a „mostoha” diákjai rovására folyamatosan kivételez a kedvenceivel

p

p Az édes/gondjára bízott gyerekeket elhanyagoló, átverő, megrontó stb.

p

p Ő az aranyaid takarva/sárnak mondva tenne egy örök elégedetlen lénnyé

p

p Aki fizetőképesség alapján-arányában tanít, véd ügyet, gyógyít beteget…

p

p A fölös-káros méreg(drága) „gyógyszerek” felírásáért kéjutazgató orvos

p

p Akit nem aggaszt, ha hullanak a „betegei”, hamar gyárt helyettük újakat

p

p Egy fizetett agent provocateur, aki profin lejáratja a tisztes tüntetéseket

p

p Őt a társadalmi pozíciója/vagyona semmire nem kötelezi, csak jogosítja…

p

p Aki csak előjogokat vindikáló elit: neki jobb kezelés, autó, villa, levegő jár

p

p Az idegen tollakkal éktelenkedő, a diadal-lóvét stb. érdemtelenül besöprő

p

p Aki egy világszámot mutat be, de rejtett védőhálók felett - „salto mortale”

p

p Aki beépített ember: pl. az aukción a kikiáltási árak felbérelt felverője stb.

p

p A házasságtörő nőre tüntetően az első követ dobó álszent parázna rabbi

p

p A már rég süllyedő hajón ő a hamis illúziókba ringató muzsikus/kapitány

p

p Aki fizetett hirdetésben, cikkekben stb. az egekbe dicsér(tet)i fel önmagát

p

p Aki önkezével csonkítja, majrézva cenzúrázza/heréli ki a jól induló műveit

p

p A szellemi bombát hatástalanító, ártalmatlanító: „ifjúsági verzió” készítő…

p

p x

Arany János

SZÉCHENYI EMLÉKEZETE

1

Egy szó nyilallott a hazán keresztül,
Egy röpke szóban annyi fájdalom;
Éreztük, amint e föld szíve rezdül
És átvonaglik róna, völgy, halom.
Az első hír, midőn a szót kimondta,
Önnön hangjától visszadöbbene;
Az első rémület kétségbe vonta:
Van-é még a magyarnak istene.

2

Emlékezünk: remény ünnepe volt az,
Mely minket a kétségbe buktatott:
Gyászról, halálról, szív-lesújtva szólt az,
Napján az Úrnak, ki feltámadott.
Már a természet is, hullván bilincse,
A hosszu, téli fásult dermedés,
Készíté új virágit, hogy behintse
Nagy ünneped, dicső Fölébredés!

3

Immár az ég - ah, oly hideg korábban!
Irántunk hő mosolyra engede;
A négy folyó és három bérc honában
Kilebbent a tavasz lehellete;
S melynek halálos - úgy tetszék - elaszta,
Életre pezsdült a kór sivatag;
Lassú folyót önérzelem dagaszta,
Büszkén rohant le a szilaj patak.

4

S fölzenge távol a menny boltos alja,
Gyümölcshozó év biztató jele,
Hallott korán megdördülő morajja -
Midőn egyszerre villám sújta le.
Széchenyi meghalt - Oh, mind, mind csalékony:
Te víg tavasz-nap! ujjongó mezők!...
Széchenyi meghalt - S e nagy omladékon:
Élünk-e hát mi? búsan kérdezők.

5

Mert élni hogyha nem fajúlva tengés,
Olcsó időnek hasztalan soka;
De vérben, érben a vidám kerengés,
Mely szebb jövendő biztos záloga;
Ha célra küzdvén, nagy, nemes, dicsőre,
Így összehat kezünk, szivünk, agyunk,
Vezérszó: ildom, a zászlón: előre! -
Ő az, ki által lettünk és vagyunk.

6

Megrontva bűnöd és a régi átok,
Beteg valál, s nem érzéd, oh magyar;
Nép, a hazában nem volt már hazátok:
Sírt még hogy adna, állt az ős ugar.
S mint lepke a fényt elkábulva issza,
Úgy lőn nekünk a romlás - élvezet;
Egy-két kebel fájt még a multba vissza:
Nem volt remény már, csak emlékezet.

7

De, mely a népek álmait virasztja,
Elhagyni a szelíd ég nem kivánt;
Széchenyit küldé végtelen malasztja
E holttetembe érző szív gyanánt,
Hogy lenne élet-ösztön a halónak,
Bénult idegre zsongitó hatás,
Reménye a remény nélkül valónak:
Önérzet, öntudat, feltámadás.

8

Midőn magát ez nem tudá szeretni,
Ő megszerette pusztuló faját.
Oh, nemzetem, ha fognád elfeledni,
Hogyan viselte súlyos nyavalyád?
És mennyi harcot küzde önmagával?
Hány izgatott, álmatlan éjjelen?
Míg bátorító Macbeth-jóslatával
Kimondá: „a magyar lesz” - hogy legyen!

9

Bizton, ezer bajunk közt, megtalálta
Azt, ami fő, s mindent befoglaló:
„Elvész az én népem, elvész - kiálta -
Mivelhogy tudomány nélkül való.”
S míg kétle a bölcs, hátrált a tevékeny,
Bújt az önérdek, fitymált a negéd:
Ő megjelenve, mint új fény az égen,
Felgyújtá az oltár szövétnekét.

10

És ég az oltár. Ím, körébe gyűltünk,
Szétszórt bolyongók a vész idején.
Már is tüzénél szent lángra hevültünk,
Fénye világol sorsunk ösvenyén.
Oh, rakjuk e tüzet, hogy estve nála
Enyhet találjon áldó magzatunk!
Ez lesz a méltó, a valódi hála
Mit a nagy Jóltevőnek adhatunk.

11

De hogy’ kövesse nyomdokát az ének?
Némuljon el, lant, gyönge szózatod.
Hazám tudósi, könyvet nagy nevének!
Klió, te készítsd legdicsőbb lapod!
Évezredek során mit összejegyzél
Honfi-erény magasztos érdemét,
Arany betűkkel érctáblába metszél:
Abból alkosd Széchenyi jellemét.

12

Ird azt, ki a pusztán népét vezérli;
Ki kürtöl, és lerogy a régi fal;
Tarquin előtt ki arcát megcseréli;
Fülepet ostoroz lángajkival;
Ki győzni Athént csellel is szorítja;
Kit bősz csoport elítél, mert igaz;
Ki Róma buktán keblét felhasítja -
Elég... a példa fáj: Széchenyi az!

13

Ő szól: s mely szinte már kővé meredten
Csak hátra néze, mint Lóth asszonya,
A nemzet él, a nemzet összeretten,
Átfut szivén a nemlét iszonya;
Szól újra: és ím lélek űl a szemben;
Rózsát az arcra élet színe fest;
Harmadszor is szól: s büszke gerjelemben
Munkálni, hatni, küzdni vágy a test.

14

Hitel, Világ és Stádium! ti, három -
Nem kézzel írt könyv, mely bölcsel, tanít,
De a lét és nemlét közti határon
Egekbe nyúló hármas pyramid!
Ám, hadd üvöltsön a Számum viharja,
Dőljön nyugatról a sivár homok:
A bújdosók előtt el nem takarja,
Melyet ti megjelöltök, a nyomot.

15

S lőn új idő - a régi visszacsökkent -
Reményben gazdag, tettben szapora;
A „kisded makk” merész sudárba szökkent;
Ifjú! ez a kor: „Széchenyi kora.”
Nézd az erőt: hatása mily tömérdek -
De ne imádj: a munka emberé -
Szellem s anyag, honszeretet s önérdek
Mily biztosan lejt a közjó felé.

16

Majd elborúlni kezde láthatára:
Kik műve által lettünk magyarok;
Nem ügyelénk többé vezérnyomára,
Mi napba néző szárnyas Ikarok.
Oh, hogy riadt fel intő jós-ajakkal! -
S midőn a harc dúlt, mint vérbősz Kain,
Hogy álla tört szívvel, merev hajakkal -
Egy új Kasszándra Trója lángjain!

17

Hosszú, nehéz, sötét lőn akkor éjünk,
Nyugalma egy álarcozott halál;
S midőn a szív feldobbant, hogy reméljünk:
Nagy szellem! íme, köztünk nem valál.
Oh, mely írígy sors önző átka vett el,
Hogy ébredésünk hajnalát ne lásd? -
Vagy éppen egy utolsó honfi-tettel
Tagadnod kelle - a feltámadást?...

18

Nem, Üdvezült, nem!... fájdalmunk hevében
Hamvad ne sértse káromló beszéd,
Oh, nézz egedből és örvendj e népen,
Mely soha így még nem volt a tiéd!
Leomlunk sírodon szent döbbenéssel,
A sujtó karra félve ismerünk:
De Antéuszként majd ez illetéssel
Küzdelmeinkhez új erőt nyerünk.

19

Emléket, oh hazám mit adsz e sírra?
Hová tekintesz földeden, magyar,
Hol Széchenyi nevét ne lásd megírva
Örök dicsőség fénysugárival?
Ha büszke méned edzi habzó pálya,
Ha eszmeváltó díszes körbe gyűlsz,
Ha szárnyakon röpít a gőz dagálya,
Ha tenni, szépre, jóra egyesülsz; -

20

Duna, Tisza... ez mely prüsszögve hordja
Fékét, s szabályhoz törni kénytelen;
Amannak hódol a sziklák csoportja,
S Trajánusz híre újból megjelen;
Az ifju szép Pest, ki bizton ölelve
Nyujt Corvin agg várának hű kezet,
S az édes honni szót selypíti nyelve - -
Széchenyié mindez emlékezet!

21

Széchenyi hírét, a lángész csodáit,
Ragyogja minden távol és közel:
Áldozni még jerünk - ah, oly sokáig
Nem értők - Széchenyi szivéhöz el.
Nem láttuk, e szív néha mit palástol
Hordván közöny havát és gúny jegét:
Hogy óvni gyönge csíráit fagyástól
Őrizze életosztó melegét.

22

Értünk hevült, miattunk megszakadt szív,
Te, az enyészet ágyán porladó!
Késő, de tartozott szent hódolat hív:
Egy nemzeté, ím, e hálás adó.
El kelle buknunk - haj, minő tanulmány! -
Meg kelle törnöd - oh, mily áldozat! -
Hogy romjaidra s romjainkra hullván,
Adjunk, Igaz! tenéked igazat.

23

Szentebb e föld, honunk áldott alapja,
Mióta, nagy szív, benne nyúgoszol;
Szentebb a multak ezredévi lapja,
Mióta, nagy név, hozzá tartozol.
Koszorút elő!... morzsoljuk el könnyűnket;
Az istenülés perci már ezek!
Borítsa ünneplő mirtusz fejünket:
Reménnyé váljon az emlékezet.

24

Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.

25

Te sem haltál meg, népem nagy halottja!
Nem mindenestül rejt a cenki sír;
Oszlásodat még a család siratja -
Oh, mert ily sebre hol van balzsamír?...
Mi fölkelünk: a fájdalom vigasztal:
Egy nemzet gyásza nemcsak leverő:
Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal,
Van élni abban hit, jog és erő!

(1860.)

p 2

p

p Az éjjeli menedékhelyen a fizetett vendég-dalos szerint már itt a Kánaán…

p

p Mohó hiú: az országrablókat „príma” pénz-díj elfogadásával szalon-képesíti

p

p Az Urakkal egy tálból cseresznyéző, mert ő főleg/csak velük akar jóban lenni

p

p A fekete szómágus: gyereket beszél hasadba, vagy a feketét fehérnek mondja

p

p Aki szerecseneket mos/mosdat előbb csak kis-, majd nagyüzemi méretekben

p

p Akitől te akár még éhen is halhatsz: mert aki nem ővele van, az mind ő-ellene

p

p Ő már nem is csak egy képmutató, de már pl. egy tüntetően büszke parázna

p

p Aki olyan, mint aki az idegenek előtt pont a saját becses családját becsmérli

p

p Ha egy kis koncot kap, akkor már elég jól ki is van fizetve az ő (el)hallgatása

p

p Aki destruktívan rivalizál – ilyen/bármi áron kerülne „jó” monopolhelyzetbe

p

p A magyar szellemet idegen formákba erőszakolva nemzetet bénít, sorvaszt…

p

p Ő nem áll a kenyérharcosok mellé, de a napi ingyen-cirkuszt azt szolgáltatja

p

p Aki introvertált/belterjes, saját levében fő, még álruhában sem jár nép közé

p

p Ő az a bennfentes, aki a tőzsdén, vagy lobbizásban hasznosítja információit

p

p A megmérettetést kerülő: ő lesz/lenne önmaga bírája, esetleg a cimborái…

p

p Ő az igazságot csak szeretné, mert „barátait” előnyben „kell” részesítenie

p

p Ő pont azzal követi el a legocsmányabb hazugságot, amikről most hallgat

p

p Ő már régóta nem a sportért stb. él-hal, hanem már csak a sportból stb. él

p

p Ő leértékeltetné a szerves kultúránkat – ő radikális: elvágná gyökereinket

p

p Ő egy epigon, hamisító és tolvaj, rabló, plagizátor - egy utánzó majom stb.

p

p Egy óvatos duhaj, aki szigorú öncenzúrával kiheréli még a saját műveit is

p

p Aki „szellemi alkimista”, aki a szart próbálja neked aranyként bemutatni

p

p Aki nem tud fontosabbat, mint eldalolni a saját, privát (világ)fájdalmát

p

p Aki a Jóistent nem is keresi, így se hazáját, se családját nem is szeretheti

p

p Ő csak gyilkos szakmai rutinból dolgozva öl lelket, ízlést, egészséget stb.

p

p Akinek az álpálfordulása csak egy szervilis, szélkakas köpönyegforgatás

p

p Ő képes a csodagyerekekből szisztematikusan hülye-gyerekeket nevelni…

p

p Aki büntetlenül, sőt! szellemi kábítószert gyárt, hirdet, terjeszt és árul…

p

p Aki hírözönvízzel árasztja el a „lakosságot”, hogy ne tájékozódhasson jól

p

p Ő azon dolgozik, hogy a nemzetből nép, lakosság, sőt: tömeg stb. legyen…

p

p Ő módszeresen szellemileg kiskorúsítja, értelmi fogyatékosítja a jónépet

p

p Ő kiforgatja az embereket magukból - így mások meg majd mindenükből

p

p Aki cserbenhagyja a globális pénzvilági terror kiszolgáltatott áldozatait

p

p Aki az ún. zsidóságával stb. tenné védett vaddá, mentelmi jog alá magát

p

p x

- Arany János -

A WALESI BÁRDOK

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

.

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

.

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

.

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

.

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

.

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

.

„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

.

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”

.

Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

.

„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!...”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

.

„Elhullt csatában a derék -
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

.

„Emléke sír a lanton még -
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”

.

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

.

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. –

.

S Edvárd király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. –

.

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

.

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”

.

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

.

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.

(1857. június.)

p 3

p

p Ő olyan, mint aki tűzoltóként égő házba szorulttal alkudozna a mentésről

p

p Ő mintha egy pókember akrobatikájával szövögetné az orv hálócsapdáját

p

p Ő az a patikus, aki egy lassan, de annál biztosabban ölő mérget keverget

p

p Aki túl bonyolultan, rébuszokban fogalmaz, mert ő maga se érti, mit mond

p

p Aki, mint egy bokszoló főleg övön alul akarna ütni, ill. övön aluli humora

p

p Aki mintha az óceánt titokban egy luxusjacht medencéjében úszná át

p

p Aki bolondnak mondja a teória igazolásáért az óceánon tutajjal átkelőt

p

p Akinek az obszcén viselkedése/műve megbotránkoztatja a kisdedeket

p

p Aki mintha pl. az egri várat is szigorúan csak a fix munkaidőben védené

p

p Ő szédelgőn feldicséri a dilettantizmust, hogy örökre pályatévesztő légy

p

p Aki úgy tesz, mintha csak a szakács döntene róla, milyen finom a főztje

p

p Ő mintha egy leveleket cenzúrázó ill. szelektíven kézbesítő postás lenne

p

p Ő egy szürke eminenciás, aki a sötét háttérből orvul mozgatja a szálakat

p

p Ő egy pszichopata cezaromán sátánista, aki vissza-él a nagy hatalmával

p

p Aki büszke, mert a macskakaparását gyönyörű sormintával választja el

p

p Aki mintha újra és újra ki akarná találni a kést és a villát/melegvizet is …

p

p Ő mintha a Holdon élne: nem tudja, hogy itt és most kinek hirdeti az Igét

p

p Ő mintha az a bölcsőt ringató kéz lenne, aki az épp bontakozó életre tör

p

p Aki a piramis csúcsáról irányít: beetet naiv, balek lelkes embercsoportot

p

p Aki mintegy szívességből teljesítgeti hivatali tájékoztatási kötelességét

p

p Aki, mint megalomániás tudós, azt képzeli: ő a mindent látó isteni szem

p

p Aki legsötétebb emberiség elleni konspirációt filantróp kirakattal fedezi

p

p Aki rossz társadalmi szeizmográf: nem érzi/jelzi a „földindulás” előjeleit

p

p Aki az a stréber tanítvány, aki kannibálként fel is falja a nagy mesterét

p

p Aki az idegen zászlós politikai (had)műveletek kiötlője s kivitelez(tet)ője

p

p Aki, mint paternalista „kívánságműsor” -vezető: diktálja, hogy mit akarsz

p

p Aki, mint a kommunista Liszenko: parancsolni akarna a természetnek is…

p

p Aki, mint új Kohlhaas: nem enged igazából, ha belepusztul is a családja is

p

p Ő inkvizítor lesz, ha egy outsider új paradigmája átformálná szakterületét

p

p Aki a konteó stigmát süti a titkos szervezkedéseket leleplezni próbálókra

p

p Egy rossz vendéglős-fogadós, idegenvezető: nem kiszolgál, de parancsolgat

p

p Aki, mint a rossz nagymami: nem tanít imádkozni, nem beszél a Jóistenről

p

p Ő egy karosszék tudós, de aki életrajzában vagány kalandhős: Indiana Jones

p

p Ő ilyen elsőgenerációs értelmiség: megalkuvó alkalmazkodó/teljes hasonuló

p

p x

Arany János

FIAMNAK

Hála Isten! este van megin'.
Mával is fogyott a földi kín.
Bent magános, árva gyertya ég:
Kívül leskelődik a sötét.

Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
Vetve ágyad puha-melegen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.

Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!

Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
Élne a hit, vigaszul nekem!...
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd ha játszótársaid közül
Munka hí el - úgy lehet, korán -
S idegennek szolgálsz eszközül,
Ki talán szeret... de mostohán:

Balzsamúl a hit malasztja légyen
Az elrejtett néma könnyeken.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd, ha látod, érzed a nyomort,
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt,
Míg a vétek irigységre készt

S a butának sorsa földi éden:
Álljon a vallás a mérlegen.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

És, ha felnövén, tapasztalod,
Hogy apáid földje nem honod
S a bölcsőd s koporsód közti ür
Századoknak szolgált mesgyeül:

Lelj vigasztalást a szent igében:
"Bujdosunk e földi téreken."
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem..

Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ. -

Járj örömmel álmaid egében,
Útravalód e csókom legyen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem!

(1850)

p 4

p

p Aki az oly élvezetesen ismereteket terjesztő mai Öveges profok leszólója

p

p Ő, mint egy „jó” titkárnő, aki falaz főnöke köz/magánéleti disznóságainak

p

p Ő, mint egy társalkodónő, aki csak hevesen legyezgeti úrhölgye hiúságát

p

p Aki rossz szereposztó rendező: képzetlen, alkalmatlan, protekciós jelöltek

p

p Ő csak a jegybevételre figyelő, s így sikerdarab-választó színházigazgató

p

p Ő a kortárs magyar drámának esélyt sem adó Nemzeti Színház-direktor

p

p Ő Cassandra (bal)jóstehetségét kenyérféltésből hiteltelennek minősíti le

p

p Aki, mint elrabolt keresztény gyerek janicsárként jön vissza mi-ellenünk!

p

p Ő egy egyetemi tanár, aki közpénzből magyarellenes értelmiségit képez ki

p

p Aki, mint arctalan hóhér: iróniájával mészárolja le a gondolatcsecsemőket

p

p Aki, mint egy hülye civil, aki a harctéren szerencsétlenkedve galibát okoz

p

p Aki olyan, mint amikor egy cirkuszi erőművész „óriás” kamu súlyokat emel…

p

p Aki olyan, mint amikor az állatok királya tüzes karikába ugrik: produkció…

p

p Aki nem bolond háborgó tengeren kerülgetni a Szkülla-Kharübdisz szikláit

p

p Ő csak egy aszfalt/kapcabetyár, de ő egy Rózsa Sándornak adja elő magát…

p

p Ő „okosan” kerülgeti az ún. érzékeny témákat, ami felsőbb köröket érinthet

p

p Ő csak addig elszánt oknyomozó újságíró/rendőr, amíg egy kishal a gyanús

p

p Aki a „zsidó”, „szabadkőműves” szavakat a vitákból kitiltó köztévé-vezér

p

p Aki a szellemi törpék országába tévedt óriással szörnyetegként bánik el…

p

p Aki rossz „vadász”: rövid türelemmel ül felajzott íjjal, s nem vár az ihletre…

p

p Ő se nem gyermek, se nem részeg: majd ők megmondják az igazat, a teljest

p

p Aki egyszer-egyszer még kis/féligazságot is kimond, hogy ez hitelesítse őt

p

p Aki felrajzolja a helyes irányt is, de elrejti azt sok-sok hamis vektor közé

p

p Aki, mint a Gazda jó pulikutyája: mindenkit a nyájba terel és el is birkásít

p

p Ő, mint egy „örök, nagy (fene)gyerek”: ő pont oly igen szörnyen kegyetlen is

p

p Aki minőségellenőrként arányt tévesztve a kis bolhából is elefántot csinál

p

p Aki műszaki átvevőként az életveszélyes épületre adja a szakmai áldását

p

p Aki harácsol: ő csak addig lehet helyén, amíg a kinevezője le nem váltja

p

p Egy rablógazda – minden rá bízott értéket kiuzsorázó: utána az özönvíz…

p

p Akit ne azért fizessenek, ha egészség van - ő a betegeiből éljen meg jól!

p

p Aki nemigen vigasztal, ritkán enyhít, de soha nem gyógyít beteg(ség)eket!

p

p Aki botcsinálta doktor: a betegpanasz ömlik rá – ő erre süket/neki is fáj…

p

p Aki minimum 8+4+5=17 év szorgos biflázás után már legalább jól keresne!

p

p Aki annál fényesebben világító és villogó, minél sötétebb a nép „világa”

p

p x

GONDOLATOK

a béke-kongresszus felől

A mult időnek bölcsei

Századokon keresztül

Örök-mozgót követeltek

A véges emberésztül:

Az új kor bölcsesége, mely

Amazokat neveti,

Az örök béke, nyugalom -

Vessző-lovát kergeti.

.

Nagy gondolat! képzelni is

Dicső, fenséges eszme!

Az embernem, mint egy család,

Szeretettől övezve,

Testvériségben, mint talán

Kain előtt élhetett;

- Az Irás, hol jegyezni kezd,

Jegyez csak gyűlöletet.

.

Mikép egy isten-atyja van

Az égben e családnak,

Kit (a művelteken kivűl)

Minden népek imádnak:

Úgy lenne földön józan ész

Az egy közös hatalom,

Törvény, igazság... akitől

Jő büntetés, jutalom.

.

Hogy vér a vért ne ontaná

Hiú bálványi végett;

Boszulni sértett áljogát,

Vagy nemzet-büszkeséget;

Hogy fajra fajt ne költene

Az ápolt népgyülölség

S nemzet ne kísérné tapssal

Más nemzet sírbadöltét.

.

Hogy a virág és a gyümölcs,

Mit a jó föld hoz ingyen,

Soha ne lenne had miatt

Feldúlva téreinken:

S a vérvonalt, hol lengtenek

Hazug hir-név zászlói,

Ne kisérnék az éhhalál

Sötét szárnyú hollói.

.

Hogy ne siratná az anya

Élő fiát halottúl:

Ne retteghetne a jegyes

A mátkai napoktúl;

Ne venné fel a kora gyászt

Kicsiny árvákkal, árván,

A nő, ki nem virraszta még

Férje halálos ágyán.

.

Hogy az utódok sírjait

Ne számlálná meg a vén,

Hazája vagy idegen föld

Vidékeit nevezvén;

S ne nézne könnyező szemmel

A kéklő messzeségbe,

Keresve, kérdve hasztalan:

Ki fogja már szemét be?

.

Hogy a késő Emlékezet,

Mikép gyermek-korára,

Álom gyanánt eszmélne csak

A rég eltűnt csatákra;

És lenne béke, oly örök,

Mint isten szellemében;

Megkezdve itt, - állandóul

Folytatva majd az égben.

.

Hiú szándék! vesztett erő

Ily küzdelemre szállni,

Megáradott nemes lelkek

Sziklába vert hullámi!

A megkövült gonoszságból

Melynek tövén kihaltok,

Nem érdemes, ha mit talán

Századokig lenyaltok.

.

Mióta és míg a világ,

Nem volt-e, nem leend-e

Erős, ki nyomni mindig kész,

S ki elnyomassék, gyenge?

Amazt mikép mérséklitek

Hogy enyhe légyen lánca?

Mikép ezt, hogy nagyon sulyos

Békóit meg ne rázza?

.

Avagy ki fékezendi meg

Az ember szenvedélyét,

Midőn iszappal hányja fel

Háborgó lelke mélyét?

Midőn az Ész, a Bölcseség,

Megbántva, meggyalázva,

Mint a hajdan profétái,

Vonul remeteházba?

.

Nem lophat-é megint egy új

Prometheusz égi lángot,

Kinek fénylő szövétneke

Felgyujtsa e világot...?

Nem lehet-é ismét egy új

Népáradás e földön?

Nézzétek a történetet!

S mondjátok, képzelődöm.

.

Óh, a világ története

Szomoru egy tanulmány!

Mint buborék tünik fel ott

Nép, nép után kimulván;

Jaj annak, mely már tündökölt!

Annak közelg halála,

Elsímul a víz tükre és

Új hab tolul reája.

.

Isten egészbe' működik

Egészre fordít gondot;

Midőn egy nép - mint a kovász -

Megérett és... megromlott,

Midőn satnyulva testben és

Lélekben túlmüvelve,

Békét ohajt a gyáva test,

Az elcsigázott elme;

.

Midőn a renyhe társaság

Büzhödt állóvizében

Új bűnök milliárdjai

Vannak keletkezőben;

Midőn a munka és vagyon

Egymástól messzi esnek,

És a tökélyre vitt csalást

Mondhatni rendszeresnek;

.

Midőn eltűnve a szerény

Családiság zamatja,

A nő erényét... s ami több,

A férj nejét eladja;

Midőn apát öl a fiú,

Rokont öl a rokonság,

S mérsékli bűne tudatát

A kétes vér-azonság;

.

Midőn a gazdag megkövül

És a szegény elfásul...

Egyszóval a polgárodás

Fordul reánk csapásul:

Akkor elétör egy vad nép

Szilaj vére s erénye

És elborit, mint a tenger

Hullámi, vagy fövénye. –

.

Hagyjátok a meddő vitát!

Bölcs Isten az, ki rendel;

Az ember tiszte, hogy legyen

Békében, harcban ember.

Méltó képmása istennek,

S polgára a hazának,

Válassza ott, válassza itt

A jobbik részt magának.

Arany János

(1850 szepember.)



Áruló elitek

A hivatása alján levő,

és a pokoljárást kerülő,

az alkalmatlan, hitvány,

értelmiségiek-vezetők típusai,

és azok korholó számonkérése,

tükörbe néző megtérésre hívása…

A nemhogy javító-segítő,

de passzívan, sőt aktívan ártó elit?

A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,

és gazdasági/politikai vezetők árulásai

Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,

avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,

akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,

Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…

Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...

Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,

akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,

akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,

de cinikus/ellenséges – szellemi - méreggel oltatók/oltók stb. stb.

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...

