Eugéniusz:

Az elit hiba/bűnlajstroma - VI.



A poklot nem járó dudások

Az áruló ún. írástudók korholása

A legszebb isteni-emberi hivatások,

vagy a leghitványabb sátáni mesterségek



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor-pokol

Istenfiú-táltosparipa/ördögfajzat-állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálat: típuspéldatár magyarán



Jót mulasztani, a jót rosszul, a rosszat jól tenni:

akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán

az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.

mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.



Vörösmarty Mihály

GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,

Az emberiségnek elhányt rongyain

Komor betűkkel, mint a téli éj,

Leírva áll a rettentő tanulság:

"Hogy míg nyomorra milliók születnek,

Néhány ezernek jutna üdv a földön,

Ha istenésszel, angyal érzelemmel

Használni tudnák éltök napjait."

Miért e lom? hogy mint juh a gyepen

Legeljünk rajta? s léha tudománytól

Zabáltan elhenyéljük a napot?

Az isten napját! nemzet életét!

Miért e lom? szagáról ismerem meg

Az állatember minden bűneit.

Erény van írva e lapon; de egykor

Zsivány ruhája volt. S amott?

Az ártatlanság boldog napjai

Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,

Vagy egy dühös bujának pongyoláján.

És itt a törvény - véres lázadók

Hamis birák és zsarnokok mezéből

Fehérre mosdott könyvnek lapjain.

Emitt a gépek s számok titkai!

De akik a ruhát elszaggaták

Hogy majd belőle csínos könyv legyen,

Számon kivül maradtak: Ixion

Bőszült vihartól űzött kerekén

Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.

Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;

A csillagászat egy vak koldus asszony

Condráin méri a világokat:

Világ és vakság egy hitvány lapon!

Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből

S most a szabadság és a hősi kor

Beszéli benne nagy történetét.

Hűség, barátság aljas hitszegők

Gunyáiból készült lapon regél.

Irtózatos hazudság mindenütt!

Az írt betűket a sápadt levél

Halotti képe kárhoztatja el.

Országok rongya! könyvtár a neved,

De hát hol a könyv mely célhoz vezet?

Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e

A könyvek által a világ elébb?

Ment, hogy minél dicsőbbek népei,

Salakjok annál borzasztóbb legyen,

S a rongyos ember bőszült kebele

Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.

De hát ledöntsük, amit ezredek

Ész napvilága mellett dolgozának?

A bölcsek és a költők műveit,

S mit a tapasztalás arany

Bányáiból kifejtett az idő?

Hány fényes lélek tépte el magát,

Virrasztott a sziv égő romja mellett,

Hogy tévedt, sujtott embertársinak

Irányt adjon s erőt, vigasztalást.

Az el nem ismert érdem hősei,

Kiket - midőn már elhunytak s midőn

Ingyen tehette - csúfos háladattal

Kezdett imádni a galád világ,

Népboldogító eszmék vértanúi

Ők mind e többi rongykereskedővel,

Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,

Rosz szenvedélyek oktatóival

Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -

Egy máglya üszkén elhamvadjanak?

Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,

Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,

Oly fényes elmék a sár fiait

A sűlyedéstől meg nem mentheték!

Hogy még alig bír a föld egy zugot,

Egy kis virányt a puszta homokon

Hol legkelendőbb név az emberé,

Hol a teremtés ősi jogai

E névhez "ember!" advák örökűl -

Kivéve aki feketén született,

Mert azt baromnak tartják e dicsők

S az isten képét szíjjal ostorozzák.

És mégis - mégis fáradozni kell.

Egy újabb szellem kezd felküzdeni,

Egy új irány tör át a lelkeken:

A nyers fajokba tisztább érzeményt

S gyümölcsözőbb eszméket oltani,

Hogy végre egymást szívben átkarolják,

S uralkodjék igazság, szeretet.

Hogy a legalsó pór is kunyhajában

Mondhassa bizton: nem vagyok magam!

Testvérim vannak, számos milliók;

Én védem őket, ők megvédnek engem.

Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.

Ez az, miért csüggedni nem szabad.

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit

Agyunk az ihlett órákban teremt.

S ha összehordtunk minden kis követ,

Építsük egy újabb kor Bábelét,

Míg oly magas lesz, mint a csillagok.

S ha majd benéztünk a menny ajtaján,

Kihallhatók az angyalok zenéjét,

És földi vérünk minden csepjei

Magas gyönyörnek lángjától hevültek,

Menjünk szét mint a régi nemzetek,

És kezdjünk újra tűrni és tanulni.

Ez hát a sors és nincs vég semmiben?

Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal

S meg nem kövűlnek élő fiai.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,

És tápot adni lelki vágyainknak.

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.

Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,

S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,

Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt

Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.

Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből

S a szellemharcok tiszta sugaránál

Olyan magasra tettük, mint lehet,

Mondhatjuk, térvén őseink porához:

Köszönjük élet! áldomásidat,

Ez jó mulatság, férfi munka volt!

1844 vége

*

p 1

p

p A kollega, aki az első újító stb. fecskét „melegebb éghajlatra” visszaküldené

p

p Az Intézmény védettségében bujkáló szellemi párbajképtelen tehetségtelen

p

p Az önvédelmi császár(hasfel)metsző és magzat-sorozatgyilkos „nőgyógyász”

p

p A protokoll gyilkos rutinjával takaródzó summa cum laude diplomás doktor

p

p A vasárnapi keresztény doki, aki betegeit vegyszerrel és szikével „kúrálja”

p

p A szemfényvesztő, aki tolvajnyelvbe, halandzsába rejti a semmit/butaságot

p

p Aki állását, pláne életét sem kockáztatva nem teszi közkinccsé találmányát

p

p A plagizátor, tolvaj szerkesztő, pláne a kulcshelyzetű szabadalmi hivatalnok

p

p Az anyák megmentőjét kirekesztő, sőt a diliházban agyonverető ún. kollegák

p

p Aki a szabályokat nem ismerve él vissza a költői, festői alkotó szabadsággal

p

p Ő avantgárd címen zagyva, konfúzus szöveget, krikszkraksz képeket publikál

p

p Aki kínos megalkuvásait non stop ésszerű/bölcs kompromisszumnak álcázza

p

p Aki a – sokáig, végsőkig került - megmérettetésnél habkönnyűnek találtatik

p

p Az aktuális megrendeléstől függően hol pandúrt, hol meg álbetyárt szolgáltató

p

p Ő nem jól tanítja a történelmet: a vétlen áldozati szerepébe helyezi a magyart

p

p A borzasztóan termékeny szerző - a mennyiséggel próbálja pótolni a minőséget

p

p Aki istenített Mesterét mindenhova követi: még a kútba, sőt örök kárhozatba is

p

p Ő idáig lapult, majd legelsőként a legnagyobbat rúgja a már döglött oroszlánba

p

p A leginkább a halas vödörben, vagy zavarosban szeretne halászni - zavart keltő

p

p A süllyedő hajóról a legjobb kifogásokkal legelsőnek menekülő kapitány (patkány)

p

p A „király bolondja” humoristája privilégiumait oly féltékenyen őrző „szókimondó”

p

p A „marxizmus hegemóniája” égisze/védelme alatti értéket elő nem állító here

p

p A pártközponti nexusai miatt pályáján galád garázdálkodó, szabadon rabló stb.

p

p Szélhámos halandzsázó: a jelenkor persze éretlen, majd az ún. utókor megérti

p

p Aki élő-holt szellemóriások vállán handabandázó ugribugri szellemi torz törpe

p

p Aki a liliputi szellemi törpe: ő az óriást is le-lerángatná-kötözné az ő szintjére

p

p Ha neki éppen jól megy sora, jön a szinekúra: ő már össznépi Kánaánt vizionál

p

p Ő maximum csak a saját, privát fájdalmát-örömét képes elénekelni, kornyikálni

p

p Aki csak görcsösen próbálgatja, de mégsem tud jó szellemeket megidézni

p

p Aki csak kiengedni képes a gonosz szellemet a palackból, uralni már nem…

p

p Aki betanult bűvész-trükkökkel adná ki magát csodaképes nagy varázslónak

p

p A politikai bérmunkás bírósági/intézeti pszichiáter és az értelmiségi áldozatai

p

p Egy csónakban evezünk!” – skandálja lelkesen a gályarabnak a tetőn napozó…

p

p Az én „halálugrásaimat”, a világszámomat dupla védőháló felett mutatom be

p

p x

Vörösmarty Mihály

AZ ÚRI HÖLGYHÖZ

Fürtidben tengervészes éj

Szemekkel, mint a csillagtűz;

Hol annyi gőg és annyi kéj,

Ki vagy te márványkeblü szűz?

Bírván az istenek minden kegyét,

Imádva férfiaknak általa,

Szép és dicső, s lélekben oly setét,

Milyen derűlt arcodnak hajnala.

Nincs hát remény? nincs semmi kegyelem?

Hiába minden esdeklés szava?

Hiába kér a leghőbb érzelem?

Nem olvadoz fel kő kebled hava?

Egy eskü kell, egy néma fogadás:

"Szeretni e mindent adó hazát!"

Mért hát szemedben büszke tagadás?

Mért áruló a hang, mit ajkad ád?

Pedig nem mondhatod, hogy nincs szíved.

Szeretsz pompát, hízelgő csapodárt,

Hintót, lovat, sőt hitvány ölebet,

És selymidért imádod a bogárt:

Mind állat, és hívságos semmiség,

Hizelgőd is, ki hűséget hazud!

És mégis, mégis - oh türelmes ég! -

Kedélyed rajtok édelegni tud,

Míg a könyűk hiába fénylenek

A hon szemén! - Hah, gőgös Goneril,

Megemlekezz, hogy vannak istenek,

S még van kezökben bűnt torolni nyil.

Az apaátok teljesedni fog,

Az apaátok súlya szörnyü lesz:

"Tennen fajodban éljen ostorod,

Csaljon meg, akit legjobban szeretsz.

Hervadjon el szépséged! a gyönyör

Váljék utálattá, ha ízleled;

S midőn panaszban bánatod kitör,

Legyen kacaj reá a felelet."

De nem, te nem vagy bűnös. Nevelőd

Jellemtelen kornak volt gyermeke.

Gyengéd szived hajlott a kény előtt,

S megvette a szellemtél hidege.

Mi vagy te most? Kérdezd meg magadat.

Angol talán? vagy német, francia?

Igen, ha megtagadnák fajokat;

De ah előttök szentség a haza!

Te azt nem ismered, - nincsen hazád -

Nincs nemzeted, - nincs mondható neved.

És ami van, gyalázat szennye rád;

Mert esdeklő szülődet megveted.

Erényeidnek senki sem hiszen;

Mert ami fő, nincs meg sugári közt;

Csillag vagy, tündöklő és üdvtelen;

Félünk, csodálunk, mint az üstököst.

Asszony vagy, a leggyarlóbb, semmi más!

Nemednek nincsen tiszteltebb neve:

Gyöngéd, hol annak lenni árulás,

Szivetlen, ahol égned kellene;

Buzognod e hon - és e nemzetért,

Mint égnek minden nemzet hölgyei:

Nem kérünk munkát s áldozatra vért;

Miért esdünk: részvéted kegyei.

S mindeddig ezt te megtagadhatád!

Láttad, miként küzdénk és epedünk,

S csak egy enyhítő szót nem monda szád;

Könyed nélkül mi kín volt vérzenünk!

De még előtted áll egy új világ,

Anyára vár egy újabb nemzedék:

Akard, s erényed a fő polcra hág,

Neved dicsőség lángtüzében ég.

Mit szűz hevében égő szív teremt,

Költőt, müvészt, hőst és nagy férfiat,

És mindent, ami szép, jó, tiszta, szent

Tőled, nemedtől várjuk hogy megadd.

Kezedben a gyermeknek álmai,

Tündérvilága lelkes ifjunak,

A férfi boldogsága; játszani

Ily drága kincsek nem adattanak.

Emeld fel bájaidnak zászlaját,

Utánad kelnek a hon jobbjai:

Gyönyör lesz tűrni hosszu éven át,

Ha díjt szelíd kezed fog nyújtani.

Teremtsd elő azon dicső időt,

Hol a magyar szó s név imádva lesz;

Midőn kegyelmet nem nyer szűd előtt

Ki e kettőnek ellenére tesz.

A kisdedeknek néma szája kér,

Hogy adj nekik hazát. Ne vond meg azt.

Áldás vagy átok vár e válaszért:

Határozz, és kimondtad sorsodat.

1841. november-december(?)

*

p 2

p

p Sokszor „hallucinál”: a külső súgást belső hangnak hallaná, és ez is vezérli őt…

p

p „Holtbiztos tippet” ad a lóversenyen legatyásodott, ott tarháló pályatársaknak

p

p „Ifjúsági változat” jeligére szellemi bomba ártalmatlanítást vállal (delfinológia)

p

p „Jobb híján” germanizmusokban, németül beszél a magyaroknak bölcseletről…!

p

p „Kiimádkozza” vagy kikaparja, kiöli a gyereket az anyja hasából/vagy sterilizál

p

p „Kiválasztottsága” neki soha nem azt jelenti, hogy több a dolga: noblesse oblige?

p

p A „különc” életmódút művészt még gyerekei elvételével is fenyegető gyámügyes

p

p „Magasabb szempontból”, amit a plebs nem ért, helyeselte a zsarnokdicsőítést

p

p „Menekülőművészként” bújok ki emberi-polgári-hivatásbeli kötelességeim alól

p

p Maga az élete a főműve: kötelességmulasztóan művészkedte, komponálta össze

p

p Egy „menlevele”, büntethetetlensége tudatában „nagyfaszoskodó” álfenegyerek

p

p Az ő önigazoló élet-mottója: „Miért legyek én tisztességes, kiterítenek úgyis!”

p

p Még fogékony ifjakat „Önmegvalósításra”, nem pedig Feladatvállalásra buzdító

p

p A „rovásírása”: csakis a terhelő adatokat jegyzi – lejáratási, zsarolási muníció

p

p „Stip-stop” kisajátítok egy „testhezálló” témát: más nem zavarhatja a köreimet!

p

p A műalkotásom ezt az egyet soha nem sugározza: Most változtasd meg éltedet!

p

p A múzsacsók nem ébreszti fel Csipkerózsika álmából a részeges, korhely költőt

p

p Boldog ember lett, hisz a munkája a hobbija is: ő a szennyárral úszók mestere

p

p A mundér becsületét a műhibák rafinált elkenésével, összezárással stb. védő

p

p A monopolhelyzetéből fakadó eréllyel kanonizál és apokrif stigmákat osztogat

p

p A misére lélekszakadva loholva lelki elsősegélynyújtás nélkül robogok tovább

p

p A rá bízott/tudomására jutott titkokat nem biztonságban őrző pap, tanár, orvos

p

p Még hogy a mindenséggel mérje magát? Beéri a közepessel, az alsó határral…!

p

p A mindenkori, az agorán tanító Szókratészt az ifjúság megrontásával vádolók…

p

p Aki a minden, vagyis bármi áron való érvényesülés fő/magasiskoláján oktató

p

p Noé bárkája vagy a holnap hőse: ő kórusban röhög a „részeg” építőre/evezősre

p

p A mézesmadzag-bekapó, idő előtt már hazajáró, visszakozó politikai emigráns

p

p Isten-szkeptikus, de a Mesterében feltétlen megbízó, a guruját vakon is követő

p

p Ő is a Mesterek másolgatásával kezdte, majd pedig a hamisításukkal végezte…

p

p Ő a Mesebeli Jánosok balekságát feldicsérő, a „hősi halottak” előtt tisztelgő

p

p Az óceán/kozmosz mennyiség lenyűgöz, a minőséget még/már nem érzékelem

p

p A mély vízen már régóta nem járó pap: gyenge hite miatt rögtön el is süllyedne…

p

p Mammon papjaként a fénylő aranyborjút, illetve a Pénzt Istenként imád(tat)om

p

p A meggyőződése nem szent: végkiárusítást tart belőle, alkalmi engedményt ad…

p

p x

Vörösmarty Mihály

KESERŰ POHÁR

Bordal "Czilley s a Hunyadiak" szomorújátékból

Ha férfi lelkedet

Egy hölgyre föltevéd,

S az üdvösségedet

Könnyelműn tépi szét;

Hazug szemében hord mosolyt

És átkozott könyűt,

S míg az szivedbe vágyat olt,

Ez égő sebet üt;

Gondold meg és igyál:

Örökké a világ sem áll;

Eloszlik, mint a buborék,

S marad, mint volt, a puszta lég.

Ha, mint tenlelkeden,

Függél barátodon,

És nála titkaid:

Becsűlet és a hon,

S ő sima orgyilkos kezét

Befúrja szívedig,

Míg végre sorsod árulás

Által megdöntetik;

Gondold meg és igyál:

Örökké a világ sem áll;

Eloszlik, mint a buborék,

S marad, mint volt, a puszta lég.

Ha szent gondok között

Fáradtál honodért,

Vagy vészterhes csatán

Ontottál érte vért,

S az elcsábúltan megveti

Hű buzgóságodat,

S lesz aljas -, gyáva - és buták

Kezében áldozat;

Gondold meg és igyál:

Örökké a világ sem áll;

Eloszlik, mint a buborék,

S marad, mint volt, a puszta lég.

Ha fájó kebleden

A gondok férge rág,

S elhagytak hitlenűl

Szerencse és világ,

S az esdett hír, kéj s örömed

Mind megmérgezve van,

S remélni biztosabbakat

Késő vagy hasztalan;

Gondold meg és igyál:

Örökké a világ sem áll;

Eloszlik, mint a buborék,

S marad, mint volt, a puszta lég.

S ha bánat és a bor

Agyadban frígyre lép,

S lassanként földerűl

Az életpuszta kép,

Gondolj merészet és nagyot,

És tedd rá éltedet:

Nincs veszve bármi sors alatt

Ki el nem csüggedett.

Gondold meg és igyál:

Örökké a világ sem áll;

De amig áll, és amig él,

Ront vagy javít, de nem henyél.

1843. augusztus 26. előtt

*

p 3

p

p Állam külkeres maffiahálózat szervező, fenntartó, haszonélvező és fedező

p

p Az ország szellemi-anyagi értékeit kicsempésző, és baksisért elkótyavetyélő

p

p A közvetítő kereskedő: olcsóbban ad tovább, mint veszi (a jóljáró közkárosító)

p

p Főleg ócska külföldi árukat átvevő és terjesztő, ha ezért őt jól megvesztegetik

p

p A multikkal az ország szempontjából roppant előnytelen szerződéseket kötő

p

p A magyar vállalkozók rovására pont a multi cégek beruházásokat támogató

p

p A régi titkosszolgálati anyagokat „önkényesen” leselejtező, cenzúrázó, hamisító

p

p Az ország politikai-gazdasági szuverenitásának elvesztéséből igen jól profitáló

p

p Amerikai stb. ösztöndíjakkal a jövő értelmiségijét hazaáruló janicsárrá neveltető

p

p Még a forradalmárok hóhérját is szakmai tudásával politikai szalonképessé tevő

p

p Az (újság)író, aki a nyomort nem látva, félrenézve a Patyomkin faluról tudósít

p

p Az ígért, de elmaradt politikai nagytakarítást eltussoló, azt nem számon-kérő

p

p Nem álruhában, testőrökkel járja országát – a fizetett hízelgők buborékjában élő

p

p Patyomkin díszlet falvak szédítése: a hatalmát csak kirakatpolitikával átmentő

p

p Ha egyszer végre tényleg őszinte, az is csak maximum „szalonképes szadizmus”

p

p Amíg ti a politikai pankráción késhegyig marakodtok, addig ő a nevető harmadik

p

p Ő a „hős” katona a huzamos békeidőkben, aki még a tűzkeresztségen sem esett át

p

p Ő volt a felbujtó főkolompos, de ha csak egy mód van rá, mással viteti el a balhét

p

p Az edzői eligazítás és elvárás: mindegy milyen játékkal, csak egy góllal nyerjünk…

p

p Amit nem tud megmérni, az nincs, illetve nem megismerhető, arról nincs tudás

p

p Falra hányja a borsót, pusztába kiáltja az intő szavait – a visszhangtalanságba…

p

p A „Szabadiskola” preferáló: itt nincs követelmény, nincs felelés/számonkérés

p

p Egy gondolat bánt leginkább tégedet, nem ágyban, nem párnák közt halni meg…

p

p A házasélete kihívásai elől kihátrál-menekül az ún. Szent Hivatás menhelyére

p

p A monopolhelyzetben levő pártkritikus, aki árgus szemekkel les/lecsap hibáidra

p

p XX. századi diktátor, aki a legrosszabb sorsot pont az ún. politikai fogolynak szán

p

p Mivel nem tudja, hogy mi a lényeg, ezért így mindenből „nagyvonalúan” enged

p

p Folyton csak az Eget kémleli, és ezért megbotlik minden kis földi akadályban

p

p Misztifikál/emberfelettivé emel szellemi munkát/munkást: te menj kapálni…

p

p Görcsöt-gátlást plántálna beléd, hogy te el is fojtsad a csírázó művész hajlamod

p

p Ha nincs végzettség-igazoló, képesítő diplomád, lesöpörne, kitiltana a pályádról

p

p Mire túl van a csúcson, addigra nem nevelt fel rátermett utódokat (kunkurrenst?)

p

p Mire minden elemi lét/munkafeltételt előállít, addigra már nem is akar semmit…

p

p Mintha a bankos veled így huszonegyezne: neked a 19-re még lapot kell kérned

p

p x

*

Vörösmarty Mihály

Liszt Ferenchez

Hírhedett zenésze a világnak,
Bárhová juss, mindig hű rokon!
Van-e hangod e beteg hazának
A velőket rázó húrokon?
Van-e hangod, szív háborgatója,
Van-e hangod, bánat altatója?

Sors és bűneink a százados baj,
Melynek elzsibbasztó súlya nyom;
Ennek láncain élt a csüggedett faj
S üdve lőn a tettlen nyugalom.
És ha néha felforrt vérapálya,
Láz betegnek volt hiú csatája.

Jobb korunk jött. Újra visszaszállnak,
Rég ohajtott hajnal keletén,
Édes kínja közt a gyógyulásnak,
A kihalt vágy s elpártolt remény:
Újra égünk őseink honáért,
Újra készek adni életet s vért.

És érezzük minden érverését,
Szent nevére feldobog szivünk;
És szenvedjük minden szenvedését,
Szégyenétől lángra gerjedünk;
És ohajtjuk nagynak trónusában,
Boldog - és erősnek kunyhájában.

Nagy tanítvány a vészek honából,
Melyben egy világnak szíve ver,
Ahol rőten a vér bíborától
Végre a nap földerűlni mer,
Hol vad árján a nép tengerének
A düh szörnyei gyorsan eltünének;

S most helyettök hófehér burokban
Jár a béke s tiszta szorgalom;
S a müvészet fénylő csarnokokban
Égi képet új korára nyom;
S míg ezer fej gondol istenésszel;
Fárad a nép óriás kezével:

Zengj nekünk dalt; hangok nagy tanárja,
És ha zengesz a múlt napiról,
Légyen hangod a vész zongorája,
Melyben a harc mennydörgése szól,
S árja közben a szilaj zenének
Riadozzon diadalmi ének.

Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban
Őseink is megmozdúljanak,
És az unokákba a halhatatlan
Lelkeikkel visszaszálljanak.
Hozva áldást a magyar hazára,
Szégyent, átkot áruló fiára.

És ha meglep bús idők homálya,
Lengjen fátyol a vont húrokon;
Legyen hangod szellők fuvolája,
Mely keserg az őszi lombokon,
Melynek andalító zengzetére
Fölmerűl a gyásznak régi tére;

S férfi karján a meggondolásnak
Kél a halvány hölgy, a méla bú,
S újra látjuk vészeit Mohácsnak,
Újra dúl a honfiháború,
S míg könyekbe vész a szem sugára,
Enyh jön a szív késő bánatára.

És ha honszerelmet költenél fel,
Mely ölelve tartja a jelent,
Mely a hűség szép emlékzetével
Csügg a múlton és jövőt teremt,
Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal,
Hogy szivekbe menjen által a dal;

S a felébredt tiszta szenvedélyen
Nagy fiakban tettek érjenek,
És a gyenge és erős serényen
Tenni tűrni egyesűljenek;
És a nemzet, mint egy férfi, álljon
Érc karokkal győzni a viszályon.

S még a kő is, mintha csontunk volna,
Szent örömtől rengedezzen át,
És a hullám, mintha vérünk folyna,
Áthevűlve járja a Dunát;
S ahol annyi jó és rosz napunk tölt,
Lelkesedve feldobogjon e föld.

És ha hallod, zengő húrjaiddal
Mint riad föl e hon a dalon,
Melyet a nép millió ajakkal
Zeng utánad bátor hangokon,
Állj közénk és mondjuk: hála égnek!
Még van lelke Árpád nemzetének.

1840. november, december eleje

*

p 4

p

p Mint aki szándékosan csak azért gyújtogat, hogy elég dolga legyen a tűzoltónak

p

p Mintha a saját fülembe én öntenék ólmot, hogy ne is hallhassam az elhívásomat…

p

p Mintha nem az itt-most giz-gazokat, de pont a kultúrnövényeket gyomlálnám ki…

p

p Mintha csak neki nem kéne naponta újra letennie a pályaalkalmassági vizsgát…

p

p Mintha az ifjúság tanítója mindig régi megunt lemezt tenne fel, és az is beragad

p

p Aki minden szellemi vacak kacatot őriz: nem szelektálna, és nem lomtalanítana

p

p Akinek a lelki elsősegélykérő telefonhívásra csak közhelyek/rébuszok a válasza

p

p Ő józanul utoljára gyerekkorában, most meg már csak holtrészegen mond igazat

p

p Aláírta ugyan az ’56-ot mocskoló nyílt levelet: de csak holtrészegen… ez mentsége?

p

p Ő leköpte a felkelő magyarságot, hogy írótársa szabaduljon/udvari kegyenc legyen…

p

p Az „áldozatos” anya: a házimunkától megkímélve elrontott, életképtelen gyerekek

p

p Aljas bűncselekményből származó piszkos pénzeket tisztára mosó kis/nagyegyház

p

p Egy aljas indítékú, előre megfontoltan elkövető jó szellemet irtó, vagy lélekgyilkos

p

p Állás-hivatáshalmozó: „orvos, patikus” és temetkezési vállalkozó is (pl. dr. Máris)

p

p Az állítása cáfolhatatlan: mert az nem állítás, csak szubjektív fohász, szóvirág stb.

p

p Álprobléma gyártó épp a tehetséges diákok szabadidejének a teljes lefoglalására

p

p Ami „előre” hajtja/döntései irányát befolyásolja: az ő és b. neje rang/címkórsága

p

p Amíg ő - szabadon!? - szólhat, cseppet sem zavarja, ha mást közben elnémítanak

p

p Amit nem tud legyőzni, annak az élére áll: pl. az üldözőből lett vezető Pál „apostol”

p

p Amit-ahogy ő közpénzen oktat: új nemzedékeket nevel fel áruló elit értelmiséginek

p

p Apróságon akad fenn: hiúságból bármiből presztízskérdést csinál (a neve elől legyen)

p

p Az aranybányád letakarva/pöcegödörnek mondva tenne egy örök elégedetlen lénnyé

p

p Aki egy arctalan, csuklyás hóhér: a gondolatcsecsemőket ölő, a kérdéscsírát eltaposó

p

p Az ártatlan civilek, lakóhelyek, és pótolhatatlan műemlékek bombázását elrendelő

p

p A potenciális népépítő igazság-bombát még robbanás előtt hatástalanító „tűzszerész”

p

p Aki csak folyton áskálódik, megfúr, klikkezik: a csapategységet taktikusan bomlasztó

p

p Az a tolvaj, aki akciója közben másra terelné a gyanút és ő maga kiált „Tolvaj!” -t!

p

p Az abszolút sikeredző: nála a legkisebb kudarc is csak a játékos – negatív - érdeme

p

p Aki az aktuális hatalomról csak gúnyrajzot, míg az ellenzékről csak szentképet fest

p

p Az alkotói kételyektől, válságtól örök életére mentes, és így oly termékeny dilettáns

p

p Az állítólag „belülről bomlasztó”: aki ezért jól beépül-beszerveződik a Hatalomba…

p

p Az arányos közteherviselést büszkén/trükkösen elbliccelő dúsgazdag nagy adócsaló

p

p Aki meg tudja fizetni a lobbistát, képviselőt, hogy főleg neki jó törvény szülessen

p

p A jó érdekérvényesítő, és törvényhozó ügyvédek: az aláírásukat is jól megfizettetik

p

p x

Vörösmarty Mihály

ORSZÁGHÁZA

A hazának nincsen háza,

Mert fiainak

Nem hazája;

Büszke fajnak

Küzdő pálya,

Melyen az magát rongálja,

Kincsnek, vérnek rosz gazdája.

És oh szégyen! roszra, jóra

Még szavazni jár dobszóra.

Ura s rabja millióknak

Kik gyülölnek és dacolnak;

Zsarnok, szolga egy személyben

Ki magával sincs békében.

S vaseszével

Jégszivével

Fölmerűl a külfaj árja,

A meleg vért általjárja,

És a nemzet áll fagyottan

Tompa, zsibbadt fájdalomban.

Nincsen egy szó

Összehangzó

Honfiaknak ajakáról,

Nincsen egy tett

Az eggyé lett

Nemzet élete fájáról.

A hazának nincsen háza. Mért?

Volt idő, midőn nevére

Fölkelének, s amit kére

Nem keresvén cifra szóban,

Ami a szív legmélyén van,

Adtak drága bért,

Adtak érte vért.

Most midőn leszállt a béke

S a vérontó harcnak vége,

S a hazának,

Mint anyának,

Aki gyermekei körében

Áll ragyogva örömében,

Földerűlne boldog napja:

Most fejét szenny s gyász takarja.

Földön futva,

Bujdokolva,

Mint hivatlan vendég száll be

A szegény s kaján telekbe,

Hol nevét rút ferditésben

Ismerik csak átokképen.

Neve: szolgálj és ne láss bért.

Neve: adj pénzt és ne tudd mért.

Neve: halj meg más javáért.

Neve szégyen, neve átok:

Ezzé lett magyar hazátok.

1846. június - augusztus (?)



Áruló elitek

A hivatása alján levő,

és a pokoljárást kerülő,

az alkalmatlan, hitvány,

értelmiségiek-vezetők típusai,

és azok korholó számonkérése,

tükörbe néző megtérésre hívása…

A nemhogy javító-segítő,

de passzívan, sőt aktívan ártó elit?

A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,

és gazdasági/politikai vezetők árulásai

Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,

avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,

akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,

Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…

Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...

Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,

akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,

akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,

de cinikus/ellenséges – szellemi - méreggel oltatók/oltók stb. stb.

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...

