|
Eugéniusz:
Létrontás vagy javítás -
Egymondatos szabad ötletek -VII.
Nagy Életminőség Jenciklopédia
Ami az/egy ember hatalmában áll,
magának/másnak ártani/használni
Témakörök és gondolatcsírák gyűjtése
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Móra Ferenc
Anyuka beteg
Anyuka beteg... Kis szivem, ma este
Nem kell a földrajzot felmondanod,
Jobb lesz, ha ide a lábamhoz ülve,
Halkan a Bibliát lapozgatod.
De ne ott olvasd, ahol az Uristen
Haraggal néz el a világ felett -
Hanem ott olvasd, ahol az istenke
Nagyon szereti az embereket.
.
Anyuka beteg... Kis szivem, ma este
Nóta nélkül altasd el a babád
És apuka barázdás homlokához,
Mint a lehellet, értesd puha szád.
Lábujjhegyen tipegj el a kis ágyig
És liliomlágyan suhanj bele
És le ne rúgjad a kis csipkepaplant,
Bár ma csak apu takart be vele.
.
Anyuka beteg... Kis szivem, ma este
Teneked még imádkoznod se kell,
Hanem ha virágszemed lecsukódik,
Repülj inkább a jó Istenhez el.
S aranyhajad ha végigsimogatva
Szelid mosollyal az ölébe von
S megkérdezi: no Panka, mi az újság -
Csak annyit mondj, hogy: apu sír nagyon.
1913.
*
Móra Ferenc
Panka imádkozik
Édes jó istenem, elejbed térdelek:
Édes jó anyukám, tudod-e, hogy beteg?
.
Megfogyott arcáról lehervadt a rózsa,
Jókedvének elszállt tarka pillangója.
.
Erőtlen két keze liliom levele,
Ha verni akar is, csak simogat vele.
.
Tegnap a szép kötőm egy kis kávé érte,
A csipkéjét pedig... Mégse pörölt érte.
.
Bárcsak pörölne már, bárcsak csacsogna már,
Mint bukdácsoló kis fiára a madár!
.
Szegény anyukámon ki segit, ha nem te?
Gyógyitsd meg, gyógyitsd meg, aranyos istenke!
.
Juttass arcára a rózsák pirosából,
Fénytelen szemébe napod sugarából!
.
Gipsznyuszimat akkor teneked adom én -
Egyik lábára már úgyis sánta szegény.
1910.
*
p 1
p
p Aki még nem lakott, vagy akár még csak nem is járt ott, arrafelé,
p ahol a varázslatos égő tűz rakható, látható, hallható, szagolható volt
p
p Aki még nem tud stabilan két lábon állni, pláne bukfencet hányni,
p de ezt a lépcsőt átugorva szaltózni akar: halálugrás lehet/lesz belőle
p
p Aki meg se próbál a saját lábán megállni, járni - nem kel fel…
p Esetleg azért, mert beleszeretett a rokkantságába: nyugdíjas ülés…
p
p Aki még soha nem ült fel a lóra - vagy szó szerint értve, vagy
p képletesen: mindig átesik a túloldalra: pl. ő zsugori vagy tékozló…
p
p Akinek ott a szíve, ahol a kincse - a süllyedő hajóról, égő házból
p gyereke, asszonya előtt a kincsesládáját, könyveit, kéziratait menti
p
p Aki megtanulta: ha épp sebes vagy beteg, akkor addig az ideig
p szinte mindent elnéznek neki, és nagyon törődnek vele: úgy is marad…
p
p Aki csak a lelkét kapta Istentől, a test ördögi – meg is veti, sőt
p gyötri a testét: szögeken fekvő „fakír”, szögesöves, önkorbácsoló stb.
p
p Aki nem győzi puhány, nyamvadt, edzetlen alakká kényeztetni magát:
p a legfőbb törekvése a non stop komfortfokozat-növelő keleti kényelem
p
p Aki non stop háborgó, méltatlankodó: miért van úgy, hogy többnyire
p neki kell alkalmazkodnia a világhoz, és valamennyire a társaihoz is!?
p
p Aki tökélyre viszi az adaptálódást: „egy test és lélek” lesz a párjával,
p de ebben ő teljesen asszimilálódik, hasonul - végeredményben felolvad
p
p Aki a végsőkig kiélvezi, hogy ő élet-halál ura és mint egy szadista
p kínoz-öldös hangyát, lepkét, később akár így már könnyen embert is…
p
p Aki - programjában és/vagy tetteiben - a múltat végképp eltörölné,
p mintha, vagy tényleg azt gondolná: aki előttünk élt, mind hülye lehetett!
p
p Aki nem érette meg a népmesék bölcs üzenetét: segíts a hangyának,
p mert egy csónakban eveztek, egymásra vagytok utalva – meghálálja…
p
p
p 2
p
p Aki lelkileg mélyebbnek, és szellemileg izgalmasabbnak stb.
p hiszi/látatja magát, ha folyton rejtvényekben, rébuszokban fogalmaz
p
p Akinek savanyú a szőlő, ha nem éri el, aki menten rondának,
p frigidnek vagy kurvának lát és tart egy nőt, ha ő tőle kosarat kap…
p
p Aki semmit nem bíz a véletlenre: sameszával ablakot töret be,
p és a helyszínen teremve (magának) kedvező javítási ajánlatot tesz
p
p Az önként önfélreismerő - az igazmondó tükör ripityára törője…
p és ki mást, pont a hízelgőket, élősködőket stb. a barátjának tekintő
p
p Borúlátó - a ráoperált fekete szemüveges ős-pesszimista…
p Most ugyan még süt a Nap, de majd egész biztosan be fog borulni…
p
p Erkölcsben alkudozó - az ördögnek „csak” a kisujját nyújtó,
p de az nem egy krampuszka: ő menten elkapja és be is darálja…
p
p A csalétekre ráharapó, beetetett és rászoktatott horogra akadó…
p (jó eset, ha menekülést keresve elvonókúrán kín-szenvedve szabadul)
p
p A kevés-drága igazgyöngyét pont a disznók elé elszóró
p A hamisgyöngyért pöcegödörbe fejest ugró, becsület-kótyavetyélő
p
p A fogaival a saját sírját ásó, folyamatos önmérgező
p A bélpoklos falánk – akinek már csak a hasa az istene
p
p A tengerbe lankadatlanul vödörrel hiába vizet hordó
p A fölöslegesen és károsan serény, hangyaszorgalmas
p
p Elhallgató, kussoló, szarként lapuló „bölcsen” hallgató
p A cinkos bűnpártoló, vagyis aki így maga is bűnrészes lesz
p
p Az önkéntes, teljesen önerőből lett ideiglenes őrült:
p a végzetes tettes, a lerészegedő ön- és közveszélyes ámokfutó…
p
p A heroikus pótcselekvő: például a háta mögött álló Istenért
p jó ügyek szolgálatát mulasztva fölöslegesen-károsan Föld-kerülő
p
p x
Gyóni Géza
Üzenet a kórházból
Asszony, van-e még imádságod?
Mert nem segit más, nem segit más,
Csak kulcsolt kéz, esengő sirás:
Lesirni az Irgalmasságot.
.
Talán szolgája a halál
Mégis, mégis egy nagyobb úrnak,
Ki egy életet még megnyujthat,
Ha imád hozzá eltalál.
.
Asszony, találsz-e hozzá hangot?
Én csak kegyetlenségét láttam
S csak keserű szót hordok számban.
Ne hallja meg, ha én sóhajtok.
.
Ne lássa meg vádoló arcom -
Csak a te rémült szíved lássa!
Ha irgalmához nem találsz ma;
Holnap a neved: özvegyasszony.
.
Krasznojarszk, 1917. június 5.
Dsida Jenő
Hová lett a dal?
A nap arcomba tűz,
s csak könnyeken át látom,
hogy rámhajlik a fűz.
.
A tuja zizeg halkan
s kérdést csilingel
egész birodalmam:
.
Ma olyan fiatal
az őszbefutó Július,
de hová lett a dal?
.
Sárga percek
és sárga levelek közt
napsugár perceg
.
és súgják a virágok:
Beteg a herceg.
Beteg a herceg.
Szatmárhegy, 1926. július
Oláh Gábor
Műtőasztalon
Levetkőztem. Koponyámat hátul a borotvás szolga,
Ott, hol a baj lelke fészkel, csontsimára letarolta.
Kis kereken járó ágyam halkan gördül hűs folyosókon,
Hideg borzong a tarkómon, szó ami szó, de elfogódom.
Most már mindegy. Hajt az élet, hajt az élet puszta vágya,
Kínon, jajon, szenvedésen át, a végső éjszakába.
.
A teremben, hol leraktak, már fehérben öt-hat ember,
Orvos állott. Rám sandít mind. Visszanézem félelemmel.
Altató gáz-maszk az arcán valahánynak. Egy keményen
Szappanozta, mosta, mosta két kezét - Pilátus, érzem...
Éles pici késeit már az ápolónő rég kirakta;
Körül vedrek, lavoárok, üvegek és vatta, vatta.
.
"Gyors narkózis" - mondja hegykén, aki kezét mosva mosta.
S megütött az éther-ámbra, roppant párfőm, égi posta.
Szijjba guzsol egy Caliban-arcú s rémbetört asszisztens,
Herkules légy: e vad, durva gúzsban mégis összeszisszensz.
És arcomra, hogy ne égjen, kulimázt ken a gyakornok.
Szivem, rossz motor, kihagy már. Kézmosó bakóm csak mormog.
.
Altató géz fedi arcom. Kezem, lábam összekötve.
Egy gázmaszkos most előbb lép - ápolónő áll mögötte -
Hirtelen lefogja orcám s két szememre ráborulva
Hull az átkos altató gáz... Hulla lesz belőlem, hulla.
"Szívja mellre" - mondja bölcsen. S én tüdőmet nyitva zárom,
Majd számolni kezd a rém - s én vele mondom: kettő... három...
.
Huszadiknál, mintha taglót vágtak volna homlokomba -
Beleüt az agyvelőmbe s felrobban egy titkos bomba.
Jaj! - kiáltok, vízbefúló, elmerülő vész-jajával;
De a szolga szijja nyügöz... menekülnék, árkon átal,
Bokron átal, ablakon át, emeletről a földszintre,
Nem lehet, nem! Lekötözve hörgök, szinte fölfeszítve.
.
Agyamban a robbant bomba csak dörömböl, csak dorombol;
Minden érző csöpp központot, érzem, összevissza rombol:
Úgy feszül az érhálózat kínba gázolt agyvelőmben,
Mintha gömböt pukkant a gáz túlfeszítve, levegőben.
Kínom ordít, agyvelőmet ezer tigris tépi, marja,
Megfeszülök - de nem enged a kötő szijj polip-karja.
.
S mintha nagy gömb, egyre fogyva, gombostűfejjé parányul:
Úgy fogy egyre öntudatom... hörgök, öklendőn, pogányul.
Lassan-lassan elalélok. Uram, megadom magam.
Rángó karom csak elernyed. Oláh Gábor odavan.
A nemlétnek szakadékán, érzem, hogy száll, zuhan a lelkem -
S mint csöndes halott, terülök el a műtőn, összeverten.
.
S aztán - egyszer - nagysokára - századok vagy percek multán:
Fölmerülök a nemlétnek tengeréből... Hűtve hull rám
Hűs hulláma létre bontó levegőnek. Szemem nyílik -
Fehér arcok bontakoznak: orvosok - nők - drága villik.
Fejem, nyakam bekötözve. Ereimben hűs tej foly tán.
Nyugodt vagyok, mint a hurik kebelére hullott szultán.
*
p 3
p
p Az utánzó majom - aki nem tud vagy mer újat teremteni…
p Pl. csak a hallott mondatokat ismételgeti, más életét másolja
p
p Alább-adó/pályaelhagyó megalkuvó: nem isteni hivatását gyakorló,
p de olyan, mint egy önként széklábfaragó kisiparos ex-Michelangelo…
p
p A felnőttként is önismeretlen súlyos-módszeres pályatévesztő,
p mint a fél lábbal Tarzan szerepre jelentkező, majd ön-leselejtező…
p
p A mindenkinek megfelelni/tetszeni akaró, a bárkire, és mindig
p a legutolsóra hallgató: Az öreg, a gyerek, a szamár és a teher mese
p
p Makacs - a csak magára hallgató konok, önfejű, rögeszmés,
p aki önként vak és süket a baráti jótanácsra, figyelmeztetésre…
p
p Dackorszakos és ebben ragadó - a csak azért is ellentmondó:
p lesz, ami lesz – ha törik, ha szakad, de ő egy elvből ellenkező…
p
p Önimádó/öngyűlölő: a magába szerelmes, sőt önistenítő,
p majd meg a maga tökéletességéből kiábrándult öngyalázó
p
p „Önellátó” - Az öndicsérettől már messziről is bűzlő
p Az önmagát jutalmazó és/vagy büntető, másra nem rászoruló…
p
p Rapszodikus, hangulati szélsőségek között ingadozó, csapongó,
p egy kiszámíthatatlanul szeszélyes, kiegyensúlyozatlan személy…
p
p A nagyotmondó - Hic Rhodus, hic salta/most mutasd meg
p A megszégyenülő, önmagát hamar lejárató blöffölő, szájhősködő
p
p A más tollaival ékes/éktelenkedő, de lebukó tolvaj, csaló
p A csatában csak lapuló, bujkáló, de utána meg a mellét verő…
p
p Hencegő, nagyzoló, felvágó, aki úgy beszél, viselkedik, hogy
p kiválóbbnak, előkelőbbnek-gazdagabbnak lássék, mint amilyen
p
p A gazdától, az urától, a főnöktől ezer szálon függő lekötelezett
p Aki a meztelen királyt már szép ruhában „látó” elvakult szolgalélek
p
p
p 4
p
p A rózsa vagy a nő szépségében-illatában gyönyörködő,
p de az őt megsértő szúrós tövisét már háborogva kifogásoló…
p
p A két lábon járó folyamatos, szorgos napi Élet-panaszkönyv-író
p Aki nem csak az orvosnál, vagy a reklamáláskor sorolja „panaszait”
p
p A sebeit feltépő, tolakodva mutogató követelődző, avagy
p az önsajnáltatásban verhetetlen önsorsrontó szemérmetlen koldus
p
p Az isteni kegyelemre váró/bazírozó, a magán semmit nem segítő,
p pl. a puskaporát szárazon nem tartó, és így „csütörtököt mondó” …
p
p Aki Istenkáromló lesz, ha nem Ő, maga az Isten jön el személyesen,
p és „csak” mentőcsónakot küldözget érte, aki az árvízben háztetőn ül…
p
p Naplopó - az életét átalvó, hétalvó, ellustálkodó, elpazarló,
p csak lébecoló tolvaj, aki így óhatatlanul másokon élősködik…
p
p Légy résen! A tündér-tünékeny jószerencsét, az egyszeri jó alkalmat
p vagy örökre elmulasztó, vagy ezzel rosszul élő, és magát megkárosító…
p
p A nem alkalmazkodó – aki a kompromisszumra szinte képtelen,
p aki okosan semmi mellékesből nem enged, de szamárként szenved
p
p Az elvi engedményeket tevő - a megalkuvását elmismásoló, átnevező
p Pl. a becses neje kedvért a hivatását feladó, vagy a baráti körét leépítő
p
p A házi béke időzített bombája: az ún. papucsférj és a házisárkány
p egy ideig jól működő párosa - mindig a férjé az utolsó szó: -Igenis!
p
p Otthontalanság-ok: az ún. pedáns asszony mindennapi terrorja
p Amikor bármilyen normális napi élettevékenység már-már rendbontó…
p
p Minden eladó és így vehető!? - A pénz mindenhatóságában hívő,
p a tudást/képességet, barátot, szerelmet pénzért vevő nagy csalódása…
p
p Társfüggő – szexrab: az orránál és a farkánál fogva vezetett, zsarolt,
p és ezért így bármikor bárhova, akár a vesztébe is megvezethető ember…
p
p x
Reményik Sándor
Sorsunkra hagyva
Felszállt a vészjel, és körülrepült
Viharmadárként a föld kerekén:
Búvárhajó... kínai partvidék...
Bent emberek és fogyó oxigén.
Lélekzetállító órák, napok,
Aztán az utolsó helyzetjelentés:
Megtettünk mindent, amit tehetett
Ember, tudás, hatalom, szeretet.
Próbáltuk kiemelni.
Nem tudjuk kiemelni.
Sorsára hagyjuk.
.
Drága Barátom, amíg haldokoltál,
S tűnt a remény, fogyott az oxigén:
Ama távoli, elmerült hajóval
Kapcsoltalak lélekben folyton én.
Rokona volt az minden elveszettnek,
A társtalan haldoklás egymaga, -
A feladottság, az elengedettség,
A menthetetlenség szimboluma.
S Te is az voltál, jaj, Te is, Te is.
A nekifeszült mentő-akarat
Visszahanyatlott tehetetlenül,
S én hallottam, ahogy a világ-végzet
Egy rettentő refrénbe tömörül:
Nem tudjuk kiemelni.
Nem tudjuk kiemelni.
Nem tudjuk kiemelni.
1931. július 13., Kuncz Aladár emlékének
*
Reményik Sándor:
Hála
Dr. Nyirő Gyulának
Szívfájdító tavasz.
És olyan jó.
És olyan jó.
És mégis olyan jó.
Most alkonyul.
A fák
Fínom kis seprő-ágaikkal
Csodás színekbe mártva állanak
Nagy-mozdulatlanul.
Rügy ring az ágon,
Ütemre ring,
Hintáz az ág vele,
Mint duzzadt, hálatelt kis szív, olyan.
Ha pattan
Ez az egyetlen kicsi rügy az ágon:
Talán elárad az egész világon.
Az alkonyatnak
Felváltva dalolnak
A rádió
S az erdőben egy feketerigó,
S nem vesznek össze,
Összezsonganak.
Tavasz, szívfájdító.
És olyan jó,
És olyan jó,
És mégis olyan jó.
Mert látó lettem újra.
Mert halló lettem újra.
Mert, bár halottaimat hantolom:
Húsvét felé megyek.
Húsvét felé megyek.
Mint zengő szél az ágon a rügyet:
A hála emeli,
Felemeli duzzadó szívemet.
Ha pattan
Ez az egyetlen kicsi rügy az ágon:
Talán elárad az egész világon.
Budapest, Hűvösvölgy
*
Reményik Sándor
Zsolozsmázik a kórházi szoba
Fenn a függöny s az ablak nyitva-tárva.
Özönlik be az őszi nap sugára.
.
Fertőtleníti, mossa a szobát,
Lemossa szenvedéseim nyomát.
.
Elöttem vajjon kik feküdtek itt?
Lemosta-e ittlétük titkait
.
Az éjszakákon győzedelmes nap?
Vagy belőlük valami itt maradt?
.
Róluk nem szólott nekem e szoba,
S most mégis, mégis mintha vallana.
.
Elődeim mozdulnak meg a csendben,
S utódom hangja is lelkembe döbben.
.
A szenvedés nem apad el soha:
Zsolozsmázik a kórházi szoba.
.
És soha el nem fogy a szeretet:
Zendül vissza reá a felelet.
.
Mikor majd ezt a szobát elhagyom,
Magamtól tisztán másnak átadom.
.
Egy kívánságot hagyok örökül:
Mint engem, annyi lélek, tisztaság
És annyi szeretet vegye körül.
1934. október 16.
*
Reményik Sándor
Kelj fel és járj
Íme - most másodízben élem át
Az első ingadozó, tétova,
Bizonytalan léptek gyerekkorát.
.
Akkor Apám állt a hátam megett,
S csalogatott tárt karokkal Anyám:
Hol távolodott, hol közeledett.
.
Így volt bizonnyal. Ámde ködbe hullt
Fekszik fejemben emléktelenül,
Fekszik hamu és hó alatt a mult.
.
Két "testvér" fogja most a karomat -
És néha elengednek kedvesen:
Lássuk, a lábadozó hogy halad.
Vigyázva védik lépteimet ők -
És szánakozón néznek ide be
Elérhetetlen erdélyi Tetők.
.
Imbolygok át a kórházi szobán,
Az élet delelőjén messze túl -
Imbolygok, mint az élet hajnalán.
.
De érzem, ahol magyar csak lakik,
Figyelik léptem szerető szemek,
S vágyva várnak még tőlem valamit.
A magyar Akarat járni tanít.
Olyankor rogyó lábam megfeszül:
Azértis, rajta, új iramra fel!
Mélyből - a magasságba - egyedül.
.
Nem, nem egyedül, szíveken is túl
Egy nagy Szív szól: én megmentettelek,
Most többé ne sírj és ne lamentálj,
Vedd bűneid s bánatod nyoszolyáját,
Aztán hajítsd magadtól messzire:
Kelj fel és járj!
1934. október 23.
p EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
p A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
p vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
p a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
p
p Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen
p emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,
p ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…
p A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,
p sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…
p
p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
p „ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
p
p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
p
p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők - és
p végül - az általad is fenntartott – rejtett/háttér gonosz hatalom….
p
p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
p -hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.
p
p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p
p Napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p
p Elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
p
p Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul
p éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!
p Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-
p lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és
p nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
p
p p.s.:
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb ön/társismeretre
p és szeretetre: bölcs változásra indító magyarán írt gondolatok…
p x
|
