Minden ünnep hangulatát megadja egy gyönyörű vers. Magyar költőket is megihlette a január 6-án tartott vízkereszt, amelyet a kereszténység egyik legősibb és legfontosabb ünnepeként tartanak számon. Hangolódj te is a vízkereszt versek segítségével az ünnepre, ezért összegyűjtöttünk neked a hét legszebbet.
|
Arany János: Ha napfényes Vízkereszt…
Ha napfényes Vízkereszt Megcsordítja az ereszt, Akkor évben jól ereszt A kalász és a gerezd. Öregektől tudom ezt, Higyjük el, probatum est. Kelt: hoc anno, Buda-Peszt.
|
Juhász Gyula: Vízkeresztre
Jövének távol, boldog Napkeletről Három királyok, híres mágusok, Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről, Kiről legenda és jóslat susog.
Ki született szegényen Betlehemben, Kit megöletne Heródes király S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!
Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja A Kisdedet, ki a jövő királya S a csillagot, mely homlokán ragyog.
Ő édes, kedves. Bájolón gagyog S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden A Szűz Mária vállán megpihen…
|
Babits Mihály: Új esztendő beköszön
(részlet)
2. Vízkereszt: a világ vár csillag ég az égen Gáspár, Menyhért, Boldizsár jönnek a tevéken. Ej haj szép az év, minden napja szép, minden éj egy álom minden nap egy kép.
|
Babits Mihály: Csillag után
Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok… Körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog. Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy igéretes csillagot. Ó ha most mindent itthagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok betlehemi éjszakán! Gépkocsin, vagy teveháton – olyan mindegy, hogy hogyan! Aranyat, tömjént és mirrhát vinnék, vinnék boldogan. Mennék száz országon át, míg utamat szelné a vám. “Aranyad tilos kivinni!” szólna ott a vámos rám. “Tömjéned meg, ami csak van, az mind kell, az itteni hazai hatalmak fényét méltón dicsőíteni.” Százszor megállítanának – örülnék, ha átcsuszom: arany nélkül, tömjén nélkül érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék, hova a csillag vezet, te már függnél a kereszten és a lábad csupa seb, s ahelyett hogy bölcsőd köré szórjak tömjént, aranyat, megmaradt szegény mirrhámmal keserüszagu mirrhámmal kenném véres lábadat.
|
Ányos Pál: Három királyok napján
Egek, mit szemlélek napkelet tájáról? Három koronás fő költözik honnyáról; Siet Sidóország anyavárosában, Mondanád sas repül kőszál nyilásában, Sok tevék követik megterhelt hátokkal, Izzadnak, fehéről szájuk tajtékokkal. Vallyon mit jelentnek e gyors jövevények? Talám a városhoz van menni törvények? De tovább mit látok az égnek kékségén? Egy ragyogó csillag ballag kerekségén. Sugarát intézi a koronás főkre, Mint a felkelő nap bércekek s erdőkre. Ez már a természet rendét fellyül mulja, S az álló csillagok törvényét feldólja. Vagy csak kaprozása a megcsalt szemfénynek? Ó természet, ezek benned mért történnek? Nem! – igaz látás ez, értem már rejtekét, Illik, hogy kihágja természet mértékjét. Amint Betlehemből jobb felé utaznak, Egy istálló födő fái akadoznak. Födetlen tetejét hófúvás takarja, Rongyos oldalait éjszaki szél marja. Ott fekszik emberi nemünk megváltója, Kinek olly sok század vala sohajtója. A jászolban reszket egy szénanyalábban, Nem pedig kárpitos kevély palotában! Szüz annya Józseffel állnak körülette, Üzi a hideget barmok lehelete. Talám ezt idézi e három jövevény? Kinek kalauzza az a szokatlan fény? Ugy van, béléptek már, bókulva imádgyák, Olly nagy kegyelmekért az egeket áldgyák! Tisztelik királi ajándékjaikkal, Illetvén kis kezét édes csókjaikkal! Örülj márrnost ember illyen változáson, S térdet, fejet hajtsál e csudalátáson! Kiss Boldizsár, te is jelentsd örömedet, Ki egy szent királnak köszönöd nevedet. De, hogy hosszas légyen buzgó vigasságod, Élj, s azután égben légyen boldogságod!
1778
|
Sík Sándor: A napkeleti bölcsek
Ama csillag után.
A holdsugaras hideg éjszakában, Mint egy fehérlő, csendes álom, Úgy vonult el a komoly karaván. És elől ment a három.
A sziklás föld mogorván és kopáron Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének A harmaton halkan haladt. És mintha fehér árnyak lengenének, Úgy vonult végig a fehér sereg A völgyön, ahol nem nőttek virágok, S a városon, ahol az emberek Nem virrasztottak és nem énekeltek. S ahol nem látta őket senkisem.
És így suhant el csendesen Életre éledt vágya Napkeletnek Az ezredéves éjszakán. Ama csillag után.
|
József Attila: Betlehemi királyok
Adjonisten Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta – biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem, Segíts, édes Istenem.
Istenfia, jónapot, jónapot; Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, Aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!
|
Sarkady Sándor: Háromkirályok
Hó borított hegytető, Rajta karcsú, zöld fenyő; Fenyő fölött tiszta ég – Azon fényes csillag ég.
Háromkirály lépeget, Kémleli a kék eget – Decemberi délután Indultak a fény után.
Mirha, tömjén, vert arany – Tarisznyájuk telve van; Bandukolnak csendesen: Messze van még Betlehem?
Már a kormos éj leszáll, Nincs lámpás, nincs holdsugár; Ki vigyázza, merre jár Gáspár, Menyhért, Boldizsár?
Szikráznak a hópihék, A fenyőfa ó, mi szép! Tündököl a völgy fölött, Csillagfénybe öltözött.
Csillag fénye, messze fenn, Mutasd, hol van Betlehem: Földön, égen mindenek Dicsérjék a Kisdedet!
