NIETZSCHE-AFORIZMÁK II.

(A MENSCHLICHES, ALLZUMENSCHLICHES-BŐL)

FORDÍTOTTA:
SCHÖPFLIN ALADÁR

A háború. 

A háború ellen azt lehet felhozni,

hogy a győztest butává teszi

s a legyőzöttet gonosz, indulatúvá.

A háború mellett: mindkettőben

épen a nevezett hatásokat barbarizálja

s ezzel természetesebbé teszi; olyan,

mint a kultura téli álma,

az ember jóra és rosszra

erőteljesebben kél ki belőle.

*

A szellem feltámadása. 

A politikai betegágyon

a nép rendszerint megifjodik

és újra megtalálja szellemét,

amelyet a hatalom keresésében

és megtartásában lassankint elvesztett.

A kultúra

a politikailag elgyöngült korszakoknak

köszönheti a legtöbbet.

*

Új vélemények a régi házban. 

A vélemények átalakulására

nem következik azonnal

az intézmények átalakulása,

sőt az új vélemények

sokáig laknak elődeik elhagyatott

és kísértetiessé vált házában

és még fenn is tartják –

lakásszükségből.

*

Tanügy. 

A tanügy nagy államokban

legfeljebb ha középszerű lesz,

ugyanabból az okból,

amiért a nagy konyhákban

a legjobb esetben is

csak középszerűen főznek.

*

Ártatlan korrupczió. 

Minden intézetben,

amely nincs a nyilvános

kritika éles levegőjének kitéve,

ártatlan korrupczió tenyészik,

mint a gomba

(tehát például

tudományos testületekben

és szenátusokban).

*

Tudósok, mint politikusok. 

Tudósok, akik politikusokká lesznek,

rendszerint azt a komikus szerepet kapják,

hogy egy politika jó lelkiismeretévé váljanak.

*

A báránybőrbe bújt farkas. 

Majd minden politikusnak

bizonyos körülmények között

oly nagy szüksége van

becsületes emberre,

hogy mint a kiéhezett farkas

ront be a juhakolba:

de nem azért, hogy

az elrablott kost megegye,

hanem hogy gyapjas háta mögé bújjon.

*

Az igazság ellenségei. 

A meggyőződések

veszedelmesebb ellenségei az igazságnak,

mint a hazugságok.

*

Fordított világ. 

A gondolkodót élesebben bírálják,

ha kellemetlen tételt állít fel;

pedig okosabb volna ezt akkor tenni,

amikor tétele kellemes.

*

Jellemes. 

Gyakrabban tűnik fel

jellemesnek az ember azért,

mert temperamentumát,

mint azért, mert elveit követi.

*

Szenvedély az ügyért. 

Aki szenvedélyét ügyekre

(tudományra, közjólétre,

művelődési érdekekre, művészetre)

irányozza,

személyek iránti

szenvedélyétől sok tüzet von el

(még ha azok képviselői is az illető ügyeknek,

ahogy államférfiak, filozófusok, művészek alkotásaik képviselői).

*

A nyugalom a tettben. 

Mint ahogy a vízesés

lehullásakor lassúbb és lebegőbb,

a tett nagy embere is több nyugalommal cselekszik,

mint ahogy a tett előtti viharos vágyától vártuk volna.

*

Ne nagyon mélyre. 

Akik teljes mélységében

fognak fel egy ügyet,

ritkán maradnak hozzá örökké hívek.

Ők épen a mélységet hozták napvilágra:

itt pedig mindig sok csúnyát lehet látni.

*

Az idealisták képzelődése. 

Minden idealista azt képzeli,

hogy azok az ügyek,

melyeknek szolgál,

lényegesen jobbak,

mint a világ többi ügyei

s nem akarják hinni, hogy

ha ügyük egyáltalán felvirágzik,

ugyanarra a rosszillatú trágyára van szüksége,

amely nélkül semmiféle emberi vállalkozás nem lehet el.

*

Önmegfigyelés. 

Az ember nagyon jól meg van védve

az önmaga által való kikémlelés

és megostromlás ellen;

rendszerint nem tud

önmagától semmit észrevenni,

csak a külső védőműveket.

A tulajdonképeni erősség

megközelíthetetlen rá nézve,

hacsak a barátai és ellenségei

nem lesznek kémekké

és nem vezetik bele titkos utakon.

*

Az igazi hivatás. 

A férfiak ritkán tartanak ki egy hivatásban,

amelyről nem hiszik vagy nem hitetik el magukkal,

hogy fontosabb minden más hivatásnál.

Ugyanígy vannak az asszonyok szeretőikkel.

*

Az érzület nemessége. 

Az érzület nemessége

nagyrészben jólelkűségből

s a bizalmatlanság hiányából áll,

tehát épen az van benne,

amin a nyerészkedő

és sikereket arató emberek

annyi fölénnyel szeretnek gúnyolódni.

*

Czél és utak. 

Sokan makacsok

az út dolgában,

amelyen elindultak,

kevesen a czél dolgában.

*

Ami felháborító

az egyéni életmódban. 

Minden nagyon egyéni berendezése az életnek

felháborítja az embereket az ellen, aki él vele;

a szokatlan bánásmód által,

melyben más részesíti magát,

lealacsonyítottnak érzik magukat,

mint közönséges lények.

*

A nagyság előjoga

csekély adományokkal nagyon boldogítani.

*

Akaratban előkelőség. 

Az ember akaratlanul is

előkelően viselkedik,

ha megszokta, hogy

semmit se akarjon az emberektől

és mindig csak adjon nekik.

*

A hősiesség föltétele. 

Ha valaki hőssé akar lenni,

akkor a kígyónak előbb sárkánnyá kell válnia,

különben nincs igazi ellensége.

*

Barát. 

Az együtt-örülés,

nem az együtt-szenvedés teszi a jóbarátot.

*

Felhasználni

a dagályt és apályt. 

A megismerés czéljára

fel kell használni tudni

azt a kellő áramlatot,

amely egy ügyhöz sodor minket,

és aztán azt, amely egy idő mulva

ettől az ügytől elsodor.

*

A szerény. 

Aki személyekkel szemben szerény,

ügyek

(város, állam, társadalom, kor, emberiség)

iránt annál inkább kimutatja fölényét.

Ez a bosszúja.

*

A legelőkelőbb képmutató. 

Egyáltalán

nem beszélni önmagáról

nagyon előkelő képmutatás.

*

Bosszúság. 

A bosszúság testi betegség,

mely sehogy sincs még azzal meggyógyítva,

hogy a bosszúság oka utólag eltávolíttatik.

*

Az igazság képviselője. 

Az igazság

nem akkor talál

legritkábban képviselőkre,

mikor veszedelmes,

hanem mikor unalmas kimondani.

*

Még terhesebb,

mint az ellenségek. 

Azok az emberek,

akiknek rokonszenves voltáról

nem vagyunk

minden körülmények között meggyőződve,

holott valami ok (pl. hála) arra kötelez,

hogy a magunk részéről

föltétlen rokonszenvet mutassunk irántuk,

sokkal jobban kínozzák képzeletünket,

mint az ellenségeink.

*

A szabad természet. 

Azért szeretünk

a szabad természetben lenni,

mert ennek nincs rólunk véleménye.

*

Mindenki fölényben van egy dologban. 

Czivilizált viszonyok közt

mindenki legalább egy dologban

fölényben érzi magát

mindenkivel szemben:

ezen alapszik az általános jóakarat,

amennyiben mindenki

segíthet a másikon alkalomadtán

s így szégyen nélkül

elfogadhatja annak a segítségét.

*

Vigasztalások. 

Halálesetkor többnyire

nem azért hozunk fel vígasztalásokat,

hogy a fájdalom erejét csillapítsuk,

mint inkább azért, hogy mentegetőzzünk,

amiért oly könnyen megvigasztalódtunk.

*

Moralitás

és quantitás. 

Az egyik ember

magasabb moralitása

a másikhoz képest

gyakran csak abban áll,

hogy a czéljai quantitative nagyobbak.

A másikat a kis dolgokkal,

szűk körben való foglalkozás lehúzza.

*

Az élet,

mint az élet eredménye. 

Az ember még annyira

kinyújtózhatik megismerésével,

még oly objektíven tűnhetik fel magamagának,

végén mégsem marad meg neki egyebe belőle,

mint a saját életrajza.

*

A vas kényszerűség.

A vas kényszerűség olyan dolog,

amelyről az emberek a történelem folyamán

belátják, hogy se nem vas, se nem kényszerű.

*

Gyönge lelkiismeret. 

Az olyan embernek,

akik az emberiségre való fontosságukról beszélnek,

a polgári jogosság, szerződések,

ígéretek megtartása dolgában

gyönge a lelkiismeretük.

*

Tapasztalásból. 

Valamely dolog esztelensége

nem ok arra, hogy ne létezzék,

sőt ellenkezőleg, ennek épen föltétele.

*

Igazság. 

Senki sem

hal meg manapság

halálos igazságoktól:

túlságos sok az ellenméreg.

*

Embersors. 

Aki mélyebben gondolkozik,

tudja, hogy soha sincs igaza,

tehet, vagy ítélhet, ahogy akar.

*

Az igazság, mint Circe. 

A tévedés

állatokból embereket csinált;

az igazság képes-e talán arra, hogy

az emberből ismét állatot csináljon?

*

Kulturánk

veszedelme. 

Olyan időben élünk,

a mikor kultúránk abban a veszélyben forog,

hogy a kultúra eszközein megy tönkre.

*

Ember-

megvetés. 

Az emberek

kevésre becsülésének

legkiáltóbb jele az, hogy

mindenkit csak saját czélunk eszközéül,

vagy egyáltalán nem engedünk érvényesülni.

*

Párthivek

ellenmondásból. 

A ki az embereket

dühbe hozta maga ellen,

mindig pártot is szerzett vele magának.

*

Élményeket elfelejteni. 

Aki sokat gondolkozik

és pedig tárgyszerűen gondolkozik,

könnyen elfelejti saját élményeit,

de nem felejti el a gondolatokat,

melyeket az élmények keltettek.

*

Ragaszkodás egy véleményhez. 

Az egyik azért ragaszkodik egy véleményhez,

mert nagyra van vele, hogy önmagától jött rá,

a másik azért, mert vesződséggel tanulta meg

és büszke, hogy föl tudta érni ésszel.

Tehát mind a ketten hiúságból.

*

Félelem

a fénytől. 

A jó tett

éppúgy fél a napfénytől,

mint a rossz tett:

ez attól fél, hogy

nyilvánosságra jutásával

jön a fájdalom (mint büntetés),

az pedig attól fél, hogy

nyilvánosságra jutásával

elmúlik a gyönyör

(t. i. az az önmagában való tiszta gyönyör,

mely azonnal megszünik,

amint a hiúság kielégülése járul hozzá.)

*

A hosszú nap. 

Ha sok a belerakni való,

a napnak száz zsebe van.

*

Zsarnok-genie. 

Ha a szívben leküzdhetetlen vágy mozgolódik,

hogy zsarnokilag törjük magunkat keresztül

és ez állandóan éleszti a tüzet,

akkor még a csekély tehetség is

(politikusoknál, művészeknél)

lassanként csaknem ellenállhatatlan

természeti hatalommá válik.

*

Az ellenség élete. 

Aki abból él, hogy

egy ellenséget leküzdjön,

annak érdekében van,

hogy az az ellenség életben maradjon.

*

Fontosabb. 

A tisztázatlan homályos ügyet

fontosabbnak vesszük,

mint a tisztázott világosat.

*

Tett

szolgálatok

megbecsülése. 

A szolgálatokat,

melyeket valaki tett nekünk,

a szerint az érték szerint becsüljük meg,

melyet az illető tulajdonít nekik,

nem a szerint, hogy nekünk mit érnek.

*

Balsors. 

A kitüntetés,

mely a balsorsban rejlik,

(mintha a laposság, igénytelenség,

közönségesség jele volna,

boldognak érezni magát)

olyan nagy, hogy

az ember rendszerint

tiltakozik ellene, h

a valaki ezt mondja neki:

»milyen boldog ön!«.

*

A félelem fantáziája. 

A félelem fantáziája

az a gonosz, majomszerű kobold,

amely az embernek épen akkor ugrik a hátára,

mikor máris a legnagyobb terhet kell viselnie.

*

Ízetlen

ellenfelek értéke. 

Néha csak azért maradunk hívek egy ügyhöz,

mert ellenségei nem szűnnek meg ízetlenek lenni.

*

A hivatás értéke. 

A hivatás

gondolatnélkülivé teszi az embert,

ebben rejlik legnagyobb áldása.

Mert ez az a menedék,

amely mögé az ember

megengedetten visszahúzódhatik,

ha általános természetű aggályok

és gondok támadják meg az embert.

*

Tehetség. 

Némely ember tehetsége

kisebbnek tűnik fel, mint a mekkora,

mert mindig túlságosan nagy feladatokat állít maga elé.

*

Ifjúság. 

Az ifjúság

kellemetlen;

mert nem lehet,

vagy nem észszerű benne

bármily irányban is produktívnak lenni.

*

Túlságosan

nagy czélok. 

Aki nyilvánosan

túlságos nagy czélokat tűz ki maga elé

és utólag titokban belátja,

hogy gyönge volt hozzájuk képest,

annak rendszerint nincs is elég ereje

ezekről a czélokról nyilvánosan lemondani;

így aztán kikerülhetlenül képmutatóvá lesz.

*

Az áramlatban. 

Erős víz

sok kavicsot és bozótot sodor magával,

erős elme sok ostoba és zavaros fejet.

*

A szellemi felszabadulás veszedelmei. 

Ha az ember komolyan fogja fel szellemi felszabadulását,

titokban szenvedélyei és vágyai is azt remélik,

hogy megtalálják benne a maguk hasznát.

*

A szellem megtestesülése. 

Ha valaki sokat és okosan gondolkodik,

nemcsak az arczának,

hanem a testének is okos lesz a külseje.

*

Rosszul látni

és rosszul hallani. 

Aki rosszabbul lát, mindig kevesebbet lát,

aki rosszul hall, még hozzáhall egyetmást.

*

A szellemesek. 

Nincs abban szellem,

aki keresi a szellemet.

*

Önélvezet

a hiúságban. 

A hiú ember

nem annyira kiválni akar,

mint magát kiválónak érezni;

ezért nem veti meg az önámítás semmi eszközét.

Nem a többiek véleménye,

hanem saját véleménye az ő véleményükről,

ami a szívén fekszik.

*

Kivételesen hiú. 

A rendesen önmagával megelégedett

kivételesen hiú és dicsőségre és dicsőítésre fogékony,

ha testileg beteg.

Abban a mértékben,

ahogy elveszti magamagát,

mások véleményéből,

kívülről kell magát megtalálnia.

*

Intelem pártfőnököknek. 

Ha az embereket bele lehet lovalni,

hogy nyilvánosan nyilatkozzanak valami mellett,

akkor már rendszerint rávettük őket arra is,

hogy belsőleg az illető ügy mellé álljanak;

tovább aztán következeteseknek igyekeznek találni magukat.

*

Megvetés. 

A mások megvetése

érzékenyebben esik, mint a magunké.

*

A hála zsinórja. 

Vannak rabszolgai természetek,

melyek az élvezett jótétekért való hálát annyira viszik,

hogy önmagukat fojtják meg a hála zsinórjával.

*

A próféták fogása. 

Hogy a közönséges emberek

eljárása módját előre kitaláljuk,

föl kell tételezni, hogy

mindig a legkevesebb szellemet pazarolják,

hogy egy kellemetlen helyzetből szabaduljanak.

*

Az egyetlen emberi jog. 

Aki a hagyományoktól eltér,

áldozata lesz a rendkívülinek;

aki megmarad a hagyományokban, rabszolgájává lesz.

Mindegyik esetben tönkre kell mennie.

*

Az állat alá. 

Mikor az ember vihogva nevet,

fölülmúl minden állatot közönségesség dolgában.

*

Féltudás.

A ki csak egy kicsit

tud egy idegen nyelven,

jobban örül neki,

mint a ki jól tudja.

A félig-tudóké az öröm.

*

Veszedelmes

szolgálatkészség. 

Vannak, akik meg akarják

nehezíteni az emberek életét,

csupán azért, hogy felajánlhassák nekik

utólag receptjeiket az élet megkönnyebbítésére,

például keresztény hitüket.

*

Szorgalom

és lelkiismeretesség. 

A szorgalom és lelkiismeretesség

gyakran azért antagonisták,

mert a szorgalom még éretlen korukban

le akarja szedni a gyümölcsöt a fáról,

a lelkiismeretesség pedig

nagyon is sokáig hagyja a fán,

a míg leesnek és összetörődnek.

*

Gyanúsítás. 

Azokat az embereket,

akiket ki nem állhatunk,

igyekszünk meggyanúsítani.

*

Az alkalom hiánya. 

Sok ember

élete fogytáig

vár az alkalomra, hogy

a maga módja szerint jó lehessen.

*

Barátok hiánya. 

A jóbarátok hiányából

irigységre vagy gőgre lehet következtetni.

Némely ember

csak annak a szerencsés körülménynek

köszönheti barátait, hogy

nincs alkalma az irigységre.

*

Példakép a többieknek. 

Aki jó példát akar nyujtani,

erényébe egy szemernyi bolondságot kell vegyítenie;

akkor utánozzák és egyúttal felülemelkednek az utánzotton, -

ezt szeretik az emberek.

*

Czéltábla. 

Mások rosszindulatú beszéde rólunk

gyakran tulajdonkép nem is nekünk szól,

hanem olyan bosszúság nyilvánulása,

amelynek egész más okai vannak.

*

Könnyű

lemondás. 

Keveset szenved

füstbe ment reményei miatt az,

aki begyakorolta képzeletét arra,

hogy a múltat elrútítsa.

*

Veszélyben. 

Legnagyobb a veszély,

hogy elgázolnak,

mikor éppen most

tértünk ki egy kocsi elől.

*

A hang adja a szerepet. 

Aki hangosabban kénytelen beszélni,

mint ahogy szokott (pl. egy nagyothalló

vagy nagy hallgatóság előtt),

rendszerint túlozza, amit közölni akar. –

Van, aki összeesküvő, gonoszindulatú,

rágalmazó, intrikus lesz, csak azért,

mert a hangja alkalmas a suttogásra.

*

Szeretet és gyűlölet. 

A szeretet és a gyűlölet nem vak,

csak el van kápráztatva a tűztől,

melyet magukkal hordanak.

*

Gyónás. 

Elfelejtjük a bűnünket,

ha másvalakinek meggyóntuk,

csakhogy az a másvalaki nem felejti el.

*

Önelégültség. 

Az önelégültség arany gyapja

megóv az ütlegektől,

de nem óv meg a tűszúrásoktól.

*

Árnyék a lángban. 

A láng

magamagának

nem olyan fényes,

mint akinek világít:

épp így a bölcs is.

*

Önálló vélemények. 

Az első vélemény,

amely eszünkbe jut,

mikor hirtelen megkérdeznek valamiről,

rendszerint nem a saját véleményünk,

hanem a szokásos vélemény,

kasztunkhoz, állásunkhoz, eredetünkhöz tartozó;

az önálló vélemények ritkán uszkálnak a felületen.

*

A bátorság eredete. 

A közönséges ember

bátor és sebezhetetlen,

mint a hős,

ha nem látja a veszélyt,

ha nincs szeme a számára.

Fordítva:

a hősnek

az egyetlen sebezhető helye a hátán van,

tehát ott, ahol nincs szeme.

*

Csodálatos hiúság. 

Aki háromszor megjósolta

nagy vakmerően az időjárást

és sikere volt,

az a lelke mélyében

kissé hinni fog a maga prófétai tehetségében.

Teret engedünk a csodálatosnak,

az irracionálisnak,

ha hízeleg önbecsülésünknek.

*

Hivatás. 

A hivatás az élet hátgerincze.

*