|
Az ún. elitek és árulásaik - I.
Az áruló ún. írástudók korholása
A legszebb isteni-emberi hivatások,
vagy a leghitványabb sátáni mesterségek
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
Édenkert-aranykor és/vagy vaskor-pokol
Istenfiú-táltosparipa/ördögfajzat-állatorvosi ló
Életminőség-vizsgálat: típuspéldatár magyarán
Komjáthy Jenő
REVICZKY GYULA HALÁLÁRA
- 1889. júl. 12. -
Elköltözél te is, baráti Szellem!
Itt hagytál engem gyűlölt idegenben,
Vágyó szemem már nem talál.
Hiába nézek túli hajlokodba,
Elébem áll mint sötét tilalomfa
A sírszemű, a torz Halál.
Míg halkan s búsan jártál itt közöttünk,
Sokan nem láttak, kevesen szerettünk;
Üzend meg nékem: jobb-e ott?
Van-é ott válasz a kérdőjelekre?
Ünneplik-é, ki itt el volt feledve?
Vajj érez-é s mit érez a halott?
Emlékszel-é, hogy itt alant mi voltál?
Lemondás bajnoka, Eszménynek oltár,
Éneklő koldus volt cimed.
Eszmények, ábrándok csöndes betegje,
Titkos vágyakra és fájó sebekre
Mondottál mélabús rimet.
Te hirdetéd: a költészet betegség, -
És dalos ajkad lázas reszketegség,
A csüggedésnek réme fogta el.
Hit fénye lelkedet bé nem ragyogta,
Kiömlött zok panaszba, sóhajokba
A mélyen érző, hű kebel.
De célod tiszta volt: a szép Igazság,
Húnyó szemekkel láttad még vigasszát
Tört életednek alkonyán.
Engesztelő szép Hír sütött a sírra,
Emléked állni fog, hol meg van írva:
Ki szomorú nem volt, pogány.
Nem lesz a költészet mindig betegség!
Közelg a nap, én érzem fergetegjét,
A lélekifjitó vihart;
Belép az álmok ihletett betegje
A dús, aranynapú, zengő ligetbe,
Miért a bús Reviczky halt.
Bár kór lakott a kétségdúlta mellben,
Bár élte csonka volt, de ép a Szellem,
Ott új, dicsőbb danába kezd.
E szent betegség, boldog vértanúság
Jó példa volt nekünk és nagy tanulság,
Szivünkbe mélyen véstük ezt.
Bár új dalokba kezdtem lelkesedve,
El nem feledlek, eszmék csüggetegje,
Búsabb időknek bús életfele!
Idegenek között a zord világon
Sokáig voltál egymagad, barátom,
Ki nékem dalt és könnyet szentele.
Isten veled, te hű, baráti Szellem!
Emléked élni fog milljó kebelben,
Nemes szived s a mélabús dalok.
Szivünkben élsz, nem is lesz soha véged,
Virágot s könnyet áldozunk tenéked, -
Fölérez erre a dicső halott.
*
p 1
p
p A magánlevelet elolvasó, cenzúrázó, elsüllyesztő belügyi postás
p
p A védekezni nem képes halott alkotót a rágalma forgatja sírjában
p
p A más nézetűeket proletár egyszerűséggel hazaárulóvá deklaráló
p
p Másokra elviselhetetlen terhet rakosgató farizeus zsidó törvénytudó
p
p A médiumot nyíltan, cirkuszban stb. manipuláló, sőt alázó hipnotizőr
p
p A piti és aljas bosszút álló „megbotránkoztatott” pénzes nyárspolgár
p
p A megszálló garantált, havi zsoldjáért kollaboráló, történelmet átíró
p
p A meggyőzés nagymestere, aki nem válogat, elvtelenül bármit elvállal
p
p A gazemberek utolsó mentsvárába húzódó Melldöngető Nagy Hazaffy
p
p A mocskos fürdővízzel a gyereket/Istent is kiöntő gondviselő/ateista
p
p A jobb-több kenyérért elhagyott hazáját féktelenül, nyíltan mocskoló
p
p A műkincs-rejtő és rabló régész, és a vele feketéző, seftelő gyűjtő
p
p A nagy „vigasztaló”: törődj bele nyomorodba – ez itt a siralomvölgy!
p
p
p 2
p
p Nem buta: tudja, hogy kit mivel és hogy érdemes megrágalmazni
p
p A nem valószínű következményt előrevetítve a jó tervről lebeszélő
p
p A nemzeti értékeket raktárba elsüllyesztő, zároló múzeumigazgató
p
p Hitelvei és életgyakorlata ellentmond: a vízprédikáló, de borvedelő
p
p A törvény eredeti értelmét meghamisító, a szelleme iránti érzéketlen
p
p Az élő kegyesség helyett vallásos előírás-betűk pontoskodó betartatója
p
p Látszatkegyes farizeus – a vallásos mezbe öltöztetett mohó haszonleső
p
p Nagyravágyó, hiú és erőszakos, az ún. lelki vezetésre alkalmatlan pap
p
p A nép még kiskorú, ezért eszméi szerint szabadságra kell kényszeríteni
p
p A népét szellemi kiskorúnak tar(tat)tó: majd ő, az atyja dönt, mi a jó neki
p
p A népi humorista tőle nem kap díjat, vagy rosszabbat: szégyenbélyeget
p
p Az ún. néplapba pártos, pozitív „munkáslevél” firkáló éhbéres zugfirkász
p
p Nép-nemzetből lakosságot, sőt tömeget leminősítő, süllyesztő/züllesztő
p
p
p 3
p
p A nyitott-házasság(romboló), a „szabadszerelem” agilis igehirdetője
p
p A nagy szórakoztató, szétszórttá tevő, mert ő a Nagy Diabolikus keze
p
p A „szókimondó” kórisme=halálos ítélet mondó, ön-beteljesítő jósoltató
p
p A parancs az parancs: a saját népére, sőt még az anyjára is lövet és lő!
p
p A piacon kipellengérezett vétkes önkéntes vezércsúfolója, leköpködője
p
p A plágiumvádas perekből ő „jó” sztár-ügyvédekkel kimosdatja magát
p
p Ha neki riválisa, a politikai üldözöttel semmilyen szolidaritást nem vállal
p
p A privát megélhetési gondjaival Panaszkönyvét köztévében tele-bőgő
p
p Próbaidő: nem szűri ki, kinek menekülés/börtön pl. ez a szerzetesrend
p
p A protekciója, nexusa segítségével szorít ki nála jobbakat a pályájáról
p
p A rábeszélő gép, aki akár még gyereket is beszél be/ki a hasadba/ból
p
p Ő a régi „bölcs” mondás miatt se mond igazat: ne törjék be az ő fejét
p
p Az élők lelkiismeretét elaltató, a holtakét annál inkább riasztó-ébresztő
p
p
p 4
p
p A Rendszer igazi kritikusait bolonddá nyilvánító politikai pszichiáter
p
p A komoly riválisait elüldöző, kitiltó, diszkrimináló pozíciós pályatárs
p
p A jobb versenytársakat gyérítő: szilencium, börtön, emigráció stb. stb.
p
p Az alternatív gyógyítási paradigma követőre lesújtó: pl. Berufsverbot
p
p A rossz tanár, aki a kudarcélményeid gyarapítva ön-agresszívvé tesz
p
p A rosszul döntő tábornok, aki csapatot/család-apákat küld halálba
p
p A sorozatos emberölést lelkileg megkönnyítő ellenségképeket festő
p
p Aki rövidtávú előnyöket nagyítva/vakítva rábeszél az „abortuszra”
p
p A saját fészkébe rondító, csak a saját hazáját mocskoló idegenszívű
p
p A saját szakmáját más rovására (leg)többre tartó - azt meg semmire
p
p A statikus, akinek összedől háza – aki nem lát(tat)ja az Életdinamikát
p
p Suli helyett dolgozni küldi: csoda, ha buta marad, koravén lesz gyereke
p
p A gyermekét még a házimunkától is megkímélő életképtelent nevelő
p
p x
*
Dömötör János
Sötét éjben
Sötét éjben, kis szobámban,
Lámpafénynél, egyedül,
Az élet és gondok térbe
Ugy is megviselt szivemre
Még fájóbban nehezül.
Oda künn a nagy világban
Szórakozást csak lelek ;
Kissé emelt fővel járva
Ne félj ! visznek házról házra
Mulatni az emberek.
De ha ide visszatérek,
S egymagamba', mint ma is
Ülök róluk elmélkedve:
Bánat borul bús szivemre,
S gögöm ellen nincs paizs.
Megvetem e söpredéket,
Egy világot megvetek,
Bűne, szenyje, álnoksága,
Alázatos szolgasága —
Ah, hogy rá nem pökhetek!
Nem tudom, az ember vesztén
Ember miért boldogul;
S nem tudom, az árvák pénze
Garmadáját mért tetézze
Gazdagoknak álnokul ?
Ki vigasztal, fel ki oldja
Elmém ezer kételyét ?
A világnak van-e bölcse,
A ki új életre költse
Mindazt, a mi bennem élt ?
Oh szerettem a világot,
Szépnek mondtam s hittem is,
S a mit vártam és reméltem,
Hittem: egykor tán elérem —
Ott fenn, hogy ha itt nem is.
Szép álmokkal, szép tervekkel
Ah hogy vágytam ide én ;
S íme vétek, ime szennyfolt,
A mi szép volt, a mi szent volt
Bennem annak idején.
Kit vádoljak, kire vessek?
Ezt a léha tömeget?
Nem, szavam szállj bátran, fentebb,
A ki másnak szentnél szentebb :
Panaszold bé az eget.
Most nekem a menny bezárva,
Nem jutok be, jól tudom;
De nem is vár azok sorsa,
A kik küzdve s eltiporva
Elbuknak a fél uton.
Leszünk sokan a pokolban,
Van ott jó is, van elég ;
Van, kit nincs mért ölelni, kötni,
Van, a kinek bűn se gyötri,
Csak a másé, kebelét.
*
Tolnai Lajos
Dömötör János sírjánál
Nem kergettek téged, mint engem kergettek;
Nem bántottak téged, mint engem bántanak;
Áldottja voltál te istennek, embernek,
Mint én, sok kinom közt, nem tépted te magad.
Nem utáltad te meg, mint én megutáltam
Az embert e szörnyet, ki testvér, ki barát;
Mint én: nem voltál te a nyomor torkában,
Nem vonta meg tőled szerencse sugarát.
Szemközt hogyha veled az ellenség állott,
Kegyesebb volt mint a jó barát én velem;
Amerre te jártál, boldog világ járt ott;
Nem köny: harmat pergett ott a falevelen.
Két tiszta szemeid: a szelidség jóság;
Szennytelen nemesség: derült vig mosolyod.
Hűség, őszinteség tanulni járt hozzád,
Csontok közt tisztább sziv soha nem dobogott.
Elet! oh zavaros, átláthatlan tenger,
Mélységedre szállni csak az tud, ki halott.
Ehol, ím feldobtad. Előttünk az ember, —
Mit tudunk most többet?: itt vergődött, lakott?
Oh sors, te átkozott, bomlott-eszű sors te!
Hogy vághattad belé iszonyú körmedet?
Valamely cudarral téveszthetted össze,
Mit még az isten is hiába kergetett!
Oh isten! meg ne mondd: halála hogy történt.
Porló szüleinél simítsd el kegyesen!
Csak annyit mondj nekik: meghalt bátran, önkényt:
Abból mi gyöngeség, szivén nincs semmi sem:
Oh tavasz! rügyező virágot fakasztó,
Tél sáncán áttörni ha tudtál valaha:
Vedd minden sereged, vedd gyorsan magadhoz,
Árassz virágesőt omló poraira!
Feledés! orvosa megcsaltnak, fogolynak,
Föltárhatlan sebnek irgalmas gyógyszere;
Az élő nevéből törüld ki a holtat,
Amaz éjszakának ne maradjon jele!
Körmömmel kiáslak, feltöröm koporsód:
— Oh fiam, rokonom, oh, oly sokam nekem!
Testedet kiveszem, meg-megmelengetem.
Csókommal boritom, könnyemben fürdetem!
Oh föld, mely fedezed! oh sir, mely nyugtatod!
Oh ajk, mely fölötte édes szód hallatod,
Oh szemek, kik sirtok, kik nyögtök énekek:
Örökkön örökké áldottak legyetek!
(1877)
*
p 5
p
p Aki a susztertől kérdi, hogy pontosan hogyan is fessen ő jó képet
p
p A szabad szellemi prédát „bátran” felhajtó- és levadászó, megnyúzó
p
p A szekértábora ballépéseit elhallgató, bagatellizáló, kimagyarázó stb.
p
p A széklábfaragással bőven beérő potenciális Michelangelo, da Vinci
p
p A szellem szabadon szolgálna, de ő vagy rab, vagy csak szabados
p
p A szellemi élet munkáit nemtelenül versengve - nem - megosztó
p
p A szellemi erőfeszítést kerül(tet)ő: csak semmi kemény lelki eledel!?
p
p A szellemi óriás vállán hencegve ugráló törpe (elefánton kisegér)
p
p Szeme/vastag arcbőre se rebben-rezzen, ha a szemembe hazudik
p
p A szemétdombi vézna gebében nem lát v. láttat meg táltoslovat
p
p Nem hasonszenvi orvos: így a kutyaharapást nem meri a szőrével…
p
p A szíve/zsebe szerint kajánul összeuszítana mindenkit mindenkivel
p
p Ő a szabad szólás nagy híve: ő az országos tévében, te a blogodon
p
p
p 6
p
p A talentumát rossz ügyekért busásan kamatoztató szélhámos
p
p A tanár, aki olyan légkört teremt, hogy a kérdező nevetséges lesz
p
p Társadalmi bajok tüneteit kezelgeti - okot nem kutat, nem is mer
p
p A társadalmi béke aláaknázó: igazságtalan rend = időzített bomba
p
p Ő annyira titkon áll ellen, hogy csak megtévesztésből karriert csinál
p
p A tehetsége elaltatott lustája: így se szorgalma, se „szerencséje”
p
p A tehetséges hátrányos helyzetű nebulót negatívan diszkrimináló
p
p Tette-műve sikere végső próbaköve: előmozdítja-e a zsebe javát
p
p Hallgatási fogadalom-tartó nem zsiványbecsület, de maffia-omerta
p
p Tudatos vásárlókat szervező/honlapszerkesztő titkos multiügynök…
p
p Túlbuzgó önkéntes kollaboráns: az Állami Egyházügyi Hivatal spiclije
p
p A lusta, félős tűzoltó, aki halogatja a tűzoltást, amíg a tűzvész tarol
p
p A tűzoltó szeret tétlenkedni, vagy piromániásan hős-munkát is csinál
p
p
p 7
p
p A vadcsikó ifjúság hatékony betörése, idomítása az ő „szakmája”
p
p Megszívlelendő letűnt életformákat véglegesen süllyesztőbe dobó
p
p Aki a vészhelyzetben jó diktátor volt, majd meg zsarnokká romlik
p
p Zseniális diákot gyógypedagógiai esetként kezel: a kisegítőbe vele!
p
p Abortusz: a latin „tolvajnyelvű” magzatgyilkosság szépítő, tussoló
p
p Addig jár(atja) iskolákba diplomákért, hogy így infantilis marad/lesz
p
p Agymosás az ár: elvégez kötelező iskolákat, letesz jelesre vizsgákat
p
p Ahogy csak lehet, bányászbéka segge alá nyomná le önbecsülésed
p
p Akár öngyilkosságba hajszolja szerelmét, csak hogy Ő Alkothasson
p
p Aki - mikor máskor - éppen éles ütközet előtt dezertál a seregéből
p
p Az ő nagy „szent” céljához bármily eszközt igénybe vevő akarnok
p
p Még imponál is neki: ő egy mumus lett, és vele riogatják a jónépet…
p
p Ő csak addig nyomozza buzgón az igazságot, míg rá az jó fényt vet
p
p
p 8
p
p A nem hozzáértő-tisztes tisztségviselő, de svihák és korrupt stb.
p
p A „legális” banki uzsora bűnének az egyház(fő) is cinkosan falaz
p
p Amit ellop, azt becsületes megtalálóként jutalomért visszaadó…
p
p Az „ádáz pártvitázó” pankrátor - a híveik meg csak üssék egymást
p
p Figyelmetlen egyetemi „hallgató”: egyik fülén be, másikon ki
p
p Jól-jóra nevelő gondviselő helyett mostoha/kényeztető-rontó
p
p Jólértesült jó hírszerző? Tájékozatlan, dezinformáló, rémhíres!
p
p Isteni talentumát elásó, vagy azt az ördögnek eladó áruló elit
p
p Nagy „adakozó” a lopottból - vagy: „Nesze semmi fogd meg jól!”
p
p A „fölös/káros” csecsemőt/öreget jégre, büdös barlangba helyező
p
p A szegény beteget már nem gyógyítja: hull a férgese, a gyenge…
p
p Aki egy becsületkasszába nem tesz, de vesz: a tolvajoknak is alja
p
p Nem jó, de gonosz pletykás: ravasz rágalmat név nélkül terjesztő
p
p x
*
Komjáthy Jenő
ELMÉLYEDÉS
Hogyan éltem? Mit csináltam?
Teljesűl-e minden vágyam?
Arany napod, ó, Dicsőség,
Süti-e az álmok hősét?
Vagy a Végzet ócska rendje
Ifjan dob a sírverembe?
Beledob egy vak gödörbe!
S elfeledve mindörökre
Kövéríti porom a port,
És csókolom, ki megtiport?
Vaksors az úr e vak tekén,
De örökre én leszek én!
Hogy mit írtok majd énrólam,
A sok üres, csengő szólam:
Nem bánt többé s nem érdekel.
Mély homályban bár vesszek el,
Tündököljek csarnokokban:
Az leszek csak, aki voltam.
Hogy ünnepelt vagy megvetett,
Hogy fönt-e, vagy alant leszek:
Nem érinti azt, mi bennem
Mindig egy, mert véghetetlen:
Maga Isten sem töri szét,
Tűzmagodat, egyéniség!
Amit írtam, csupa élet,
Amit éltem, csupa lélek;
Erő a szó, tett a szellem,
Isteni láng dúlja mellem:
Idő gondját mért viselném?
Mit csüggjek a hír szerelmén?
Mit nyerek a hiu tapson?
Bár hírem az égbe hasson,
Nem leszek én jobb, se rosszabb,
Csak árnyékom lészen hosszabb.
Tölgyfa is, a terebélyes,
Kicsi magban már tökélyes.
Önbevégzett itt a szellem;
Amit alkot, csupa kellem,
Öröklétü, amit gondol,
Halálfia, amit rombol,
S bevilágít tiszta fénye
A teremtés éjjelébe.
Összehangzó itt az érzés;
Kéj salakja, durva sértés,
Vér hóbortja, köznap íze:
Kiveti a költő szíve,
Elrejti a bűvös fátyol,
Szőve könnyböl, napsugárbol.
Tiszta mély a költő szeme,
Ajakán a szózat zene,
Vágy, indulat formába tör,
S új valóság lesz a tükör:
Új teremtés vagy, költészet,
És a régit szebbé tészed!
Állok örök-erdő szélen,
Egyszerre és dúsan élem
A csepp jelent, tenger jövőt,
Mi porba kelt s az égbe nőtt.
Lelkem magas mélységbe nyúlt:
Volt a jövő, és lesz a múlt!
Hogy mit írtam? S mennyit írtam?
Ó, nem annyit, mennyit bírtam!
Az utókor, ha emleget,
Olvassa el a lényeget!
A szívemet olvassa csak,
Ha már mindent a porba csap!
Így élek én; ezt remélem,
Érzem, mi dúl bennem mélyen;
A végtelent egy perc alatt;
Múltakba néz a pillanat,
S jövőbe nyit dicső utat; -
Örök jelen vagy, öntudat!
Sugár vagyok vad vizéren,
Tűz vagyok én, úr a véren,
Sugárban is, ami ragyog,
Az időnek magva vagyok,
Mi a térben térrel dacol,
Bennem a lét ősárja foly.
Csupa gyönyör, amit írtam,
Repülni az égbe bírtam,
Pokolba is én leszálltam,
Árok terhét bírta vállam;
Csupa hév mind és erő mind,
Amit szívem, lelkem érint.
Amit írtam, csupa élet,
Amit éltem, csupa lélek;
Gyönyör a szó, hő a szellem,
Isteni láng dúlja mellem:
Idő gondját mért viselném?
Mit csüggjek a hír szerelmén?!
Áruló elitek
A hivatása alján levő,
és a pokoljárást kerülő,
az alkalmatlan, hitvány,
értelmiségiek-vezetők típusai,
és azok korholó számonkérése,
tükörbe néző megtérésre hívása…
A nemhogy javító-segítő,
de passzívan, sőt aktívan ártó elit?
A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,
és gazdasági/politikai vezetők árulásai
Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,
avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,
akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,
Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…
Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...
Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,
akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,
akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,
de cinikus/ellenséges – szellemi - méreggel oltatók/oltók stb. stb.
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
|
