Az ún. elitek és árulásaik - III.

Írástudó/szellemi stb. vezető bűnlajstrom

Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások -

vagy a leghitványabb sátáni mesterségek...



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lelkek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor-pokol

Istenfiú-táltosparipa/ördögfajzat-állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálat: típuspéldatár magyarán



Arany János

JÁNOS PAP ORSZÁGA

Büszke, harcos, kalandor nép

Volt a magyar nemzet,

Kétélű kard, mely ha moccant,

Jobbra-balra sebzett;

S jobbra-balra, merre fordult,

A fegyvernek éle,

Puszta lett a népes ország

És üvöltött rajta végig

Farkasok zenéje.

Kin a német, minthogy őrá

Járt a rud legjobban,

Megfélemlék, megbusúla,

Cselt szövött titokban:

Nem birván az oroszlánnal,

Annak vermet ása,

Takarónak a veremre,

Mint egyéb gazságra, jó lesz

Krisztus szent vallása.

"Ázsiának sáska-féle

Kóborló pogánya,

Isten a te lelkedet bár

Mind pokolra hányja!

Ne legyen az idvességben

Soha semmi részed:

Lelked üdvösségeért nem;

De saját bőrünk javáért

Megtéritünk téged."

Így beszélt a német papság

És a pénzbe markolt,

(A papok nagytorku zsákja

Már akkor is megvolt);

Bor, tulok lett a dulásig,

A pénzt nem kimélte,

Tudta, nem vész kárba semmi,

Húzni fogja firól-fira

Az uzsorát érte.

Lett is aztán dinom-dánom,

Keresztyén tivornya.

Hirdeté az istenígét

Papok bora, bornya.

Kocsma lett az istenháza,

Melyben ittak-ettek, -

S egy-két szentnek a nevét ha

Elgagyogták részeg fővel,

Mindent megfizettek.

Kiváltképen egy pap, neve

Iván, azaz János,

Többi közt legjobban értett

Ehhez a munkához.

Udvarán örökké tombolt

A lakzi, kaláka,

Hét mérföldre érzett a szag

S úgy hítták ezt a vidéket:

János pap országa.

Kedves ország volt ez a táj

Minden naplopónak,

Kasza-kapa-kerülőnek,

Éhen kóborlónak;

Kujtorgó ebek lakoztak

A jó sült szagával,

Kujtorgó magyar nép dőzsölt

- Ha tudott keresztet hányni -

Jánossal magával.

Sült ökör hevert szanaszét

János udvarában,

Két szarván boros csobányok,

Kés az oldalában.

Akinek tetszett, odament,

Az ökörből vágott,

S jót ivott rá a csobányból,

Nem is könnyen hagyta aztán

Ezt a jó országot.

Alig futott ennek híre

A népség között el,

Aki nem jött a szagára,

A hirére jött el,

Nem, hogy jól lakjék, hanem csak

Hogy valamit lásson, -

S addig nézte, addig nézte,

Hogy maga is megkivánta,

Kívül a palánkon.

S aki egyszer megkivánta,

Azt be is bocsáták,

Pogány fővel el nem hagyta

Többé a kalákát:

Megtaníták kulacs-szónál

A Krisztus hitére...

Vagy nem is a hitre, hanem

A vallást elundokító

Sok mindenfélére.

Első ága volt a hitnek

(Elmondom a nagyját):

Hogy minden termék tizedét

A papoknak adják,

Bort és búzát és baromfit,

Földeket is mellé

S faluszámra jobbágy-népet,

Aki a kövér pusztákat

Ingyen megmívelné.

Másik ága volt a hitnek,

Hogy: ne kapj a kincsen,

Mennyországban a gazdagnak

Semmi helye nincsen.

Ne rabold el a némettől,

Ami neki termett,

Sőt ha ingedet lehúzza,

Azt se bánd, mert Isten úgy ad

Lelkednek kegyelmet.

Harmadik volt: országodat

Pap kezére bízzad,

Ő ráér tanácsot adni,

Míg más ember izzad.

Ő mindent végez helyetted,

Kell-e több jó annál?

Bízd rá, ami gondba jőne;

Csak a pásztor legyen ébren,

Hadd aludjék a nyáj.

Negyedik hitágazatja:

Házasodjál össze,

Gyenge a magyar, ha minden

Nemzet nincsen közte;

Hozz lakót, minél többfélét,

Ültesd a nyakadra,

S béketüréssel fogadjad,

Ha tulajdon eszterhéjad

Alól kizaklatna.

Ötödik... mit én tudom mi?

Az is ilyenféle

Rágalom s káromkodás a

Megváltó nevére,

Melyeken a jó magyarság

Gyönyörűen épült:

Idegen kalandoroktól

Ki hagyá magát pusztítni

Csaknem mindenéből.

Legott a királyi székre

Német ember hágott,

Aki fogta, másnak adta

Titkon az országot.

S amiatt, hogy másnak adta

S a magyart megrontá,

Iszonyú belháborúban

Magyar a magyarnak vérét

Esztendőkig ontá.

Attól kezdve többször is volt

János pap országa.

Sült galamb, borral folyó ér

És ingyen-kaláka;

Melyekért a jó magyar nép

Mindenét od'adta,

S tett olyat részeg fejével

Hogy, mikor kijózanodott,

Százszor megsiratta.

Most is vannak, akik ilyen

Hizlalóba vágynak:

Lomhán a gyomornak élni

És élni az ágynak;

Kik előtt, a hashoz mérve,

A haza sem drága,

S midőn ez küzdésre készti,

Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el

János pap országa.

(1848)

*

p 1

p

p Mindig tud üzenni? A börtön falára minek írjon utolsó csepp vérével?

p

p Mindig „összekeveri”: civilizáltság/kulturáltság – így fejlődést vél látni…

p

p Sandán magáról rád vetíti a gyanú árnyékát: a Hatalom embere vagy

p

p Ő le nem írná, legfeljebb négyszemközt mondja - máként letagadja

p

p Az utolsó pillanatig hitegető, majd a vészben cserbenhagyó, lelécelő

p

p Ha nagy bajba kerülsz, még azt is letagadja, hogy ismer: ahogy Péter

p

p A fő riválisa hibáit jól felnagyító, viszont az erényeit meg lekicsinyítő

p

p A szájából is segget csináló – akinek csak egy disznóláb az adott keze!

p

p A szájhős nagy „oroszlánvadász”, akire már egy patkány is frászt hoz

p

p A felfelé seggnyaló, oldalt könyöklő, és lefelé taposó bősz karrierista

p

p Egy sportszerűtlenségei miatt világhírhedt unfair play díjas ún. profi

p

p Aki az állami/kormánypárti védettségben lett oly nagy „fenegyerek”

p

p Csak azért lök be a – sekély - vízbe, hogy ő majd „hősként” kimentsen

p

p

p 2

p

p Ő haraggal és elfogultsággal igazságtalanul ítél nagy ügyedben

p

p Aki a naiv, gyanútlan fogyasztók átverési trükkjeinek a nagymestere

p

p A végrehajtó, aki nem szól, nem figyelmezteti jogaira a kifosztandót

p

p A kisajátítási eljárásban a független értékbecslővel összejátszó ügyvéd

p

p Szándékosság vagy gondatlanság: nem gyógyszer-, de méregkeverő

p

p Ő lázas semmittevéssel hatékonyan szabotálja a szellemi közmunkát

p

p Aki óriás-nagy, jótékonykodó cégérrel takargatja el a sötét üzelmeit

p

p Ő bujtogat, felbiztat, majd időben felszívódik, és ki is hátrál mögüled

p

p Kéretlenül is osztogatja – a kalács helyett – az oly „bölcs” tanácsait

p

p Úgy „győz le”, hogy egy idegen óriást hív be magának segítségül

p

p Elcsábít, majd eldob, hogy lelki vergődésem közelről tanulmányozza

p

p Elfoglalja, okkupálja házam-hazám, majd a kedvére átírja történetem

p

p Megtámadja a hazám, majd háborús bűnösnek kiáltja ki az áldozatot

p

p

p 3

p

p Előbb leutánoz, majd meg még engem vádol meg plagizálással

p

p Menten élünkre álló Pál apostol, ha másként nem tudott legyőzni

p

p Az éjjeli menedékhelyen a vendég-dalos: itt van már a Kánaán…

p

p Aki fejlődésnek ábrázolja és tanítja a Nyugat/Európa alkonyát

p

p Csak annyira enged icipicit érvényesülni: őt el ne homályosítsd

p

p Építő-tápláló szellemi eledel helyett álkérdést-gumicsontot lök

p

p A rabság kis körében mutatja meg: így kell ezt a világgal is csinálni

p

p Nem mutatja be a teljes választékot: döntési szabadság-korlátozó

p

p Tekintélyével visszaélve rávesz az „aranyaid” elkótyavetyélésére

p

p „Beszélni nehéz” címmel egy rossz üzenetű rádióműsort vezető

p

p Papírtalpú bakancsot stb. küld a téli frontra, így gazdagszik meg

p

p Tudásvágy-lehűtő, igazság-szomjúság kioltó képesítetlen tanerő

p

p Képes vagy bármelyik csodagyerekből egy hülye-gyereket csinálni

p

p

p 4

p

p Kibúvó, kifogás kereső-ajánló, alibiszállító kényszer-kisvállalkozó

p

p Hipnotizőri képességű: fizikai erőszak nélkül is kifoszt, megaláz stb.

p

p Az emberek gondolkodását a balek-birka szerepre átprogramozó

p

p A (köz)ünnepek államosítása, kiüresítése vagy szabotálása a célja

p

p Erkölcsi balek-törvényt hozó: ha megütik egyik arcod, tartsd oda...

p

p Örök hallgatási fogadalmát (omerta) betartó cinkos bűnpártoló

p

p Az élő fába is belekötő, a kákán is csomót kereső bérelt fikázó

p

p Csak a kísértésnek ne állj ellen: a cinikus „bölcs” hirdetett igéje

p

p Abortusz: latin tolvajnyelvű magzatgyilkosság szépítő, tussoló

p

p A kisebbrendűségi érzése miatt olyan betegesen hiú mimóza

p

p Pártállami-állampárti megrendelésre gyárt, hamisít/töröl hírt

p

p Az ingyen kegyelmet nem ismerő/kitagadó érdemelvű egyházfi

p

p A kereszténymentő – sok/kevés – zsidót nem díjazó, ki nem tüntető

p

p

p x

ARANY JÁNOS

ÍRJAK? NE ÍRJAK?

I

Írjak? ne írjak? egyre számolom

Határozatlan az öt ujjomon.

Nem írni, vétek; írni, kész harag...

De mikor Bikfic is verset farag!

Eh, félre tőlem együgyű szerénység!

Máshol megy az: itt minden a legénység;

Szegény koldúsnak táskája üres;

Ki mer, nyer, és talál az, ki keres.

Nincs szebb dolog, mint az őszinteség;

Elrejtett gyertya mi haszonra ég?

Vagy, például, mit érne a tojás,

Ha nem kiáltná a tyúk: "kotkodás!"

Cégér fityeg, hol a kancsó kerülget;

Cégér ne'kűl a jó bor is elülhet,

Kivált az érdem olcsó vakbora, -

Nehezen akad erre cimbora.

A nagy Simon (ki nem isméri őt!)

Az álszerénységből szépen kinőtt.

Ő az, kitől (bizony már jó minap)

Egy hirdetést hoz valamennyi lap:

Hogy ő az apja lelkinek se vár

(Nem oly bolond ő, mint Shakespeár')

Elismerésre, költői babérra,

Halál után egy foghagymát sem ér a;

Patkó se kell, ha már nem él, a lónak,

S jobb egy veréb ma, mint egy túzok holnap:

Ismerje meg hát a világ jelenben

És bálványozza lángeszét; különben...

No, mások ezt más útakon teszik,

S mindegy az út, ha összeérkezik.

Ezt elragadja "villám képzelet"

És hordja fenn "a csillagok felett";

Azé "miként sas" röptiben merész,

Felhőt eszik s bátran a napba néz;

Sok a babért fitymálja, megveti,

Mint gyermek a babot: "kell is neki!"

Míg más, ki páva-tollakkal ragyog,

Fennyen kiáltoz: "én költő vagyok!"

Némelyik "pálma", ezt ő mondja, ő;

Már most is óriás... hát még ha nő!

A másik így zár minden éneket:

"Lesz oly idő még, mely megemleget!..."

II

Hogyan? nem írni most? letenni tollamat,

Midőn, ha nem csordúl, csöppen egy kis kamat?

Midőn az olvasó már-már olvasni kezd,

S talán még rá is áll, ha mondom: vedd meg ezt!

Hála az égnek! ím, lendül a könyv-ipar:

Iró, ha kurta is, lesz néki, ha kapar;

Az üzlet új, hanem elég böcsűletes,

A cikk olcsó ugyan, de kél, bár szemetes;

Aztán, szó ami szó, nekünk sem sokba áll,

Oly könnyen termelünk, mint aki úgy... talál;

Mint a kosárkötő, s a még olcsóbb koma...

De hisz oly régi már s kopott ez adoma.

Minden kezdet nehéz. Nálunk kivált soká

Lőn, míg a házalást a Múzsa megszoká:

Hogy mint tirol leány, ajtón ablakon át

Unszolja készletét s mindig-kész mosolyát.

Mert a kereskedést - ha tiszta, ha vegyes -

Fitymálva nézte a fönhéjázó begyes;

A legtisztábbik is, gondolta, nehezen

Ha nem hagy olykor egy kis piszkot a kezen.

Nem volt inyére a hétköznapi modor,

Virágillat helyen nem a lucri odor:

Üzér, ügyér, hajhász, csőd, firma, company,

Ily szókat ő ki sem birt volna mondani.

Nagyon rátarti volt: fenn-ült a glórián,

Övedzve néha mint karcsú görög leány,

Vagy olykor mint a Seine partjárul egy najád,

Vagy szőke Rajna-szűz, ontá arany haját.

Idegen volt, de szép, a szép "Xenidion",

S nem árulá kecsét... leszállított dijon!...

III

Írjak? ne írjak?... Egy istencsapás:

Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás.

Mert kinek arca van és háta ép,

Ily had közé bizony átallva lép,

Kivált ha nincs is méltó fegyvere,

(Mit ér a szó, hol ostor kellene!)

S a közmondás hamar fejére gyűl:

"Ki, ugymond, e' s ama közé vegyűl!"

De mikor a civódás tére szent!

Patkóiktól még az oltár se' ment!

Fut a kilenc szűz, döng a hét halom!

Ocsmány ökölharc az irodalom!

E szentegyházbul ostorral sem árt

Kiűzni alkuszt és galamb-kufárt.

"Vitatkozás az elmét növeli",

Kocódni kissé, ez is emberi,

S az író, hogyha máshol emberebb,

Bizonyos pontig jól áll a szerep:

Míg tárogatva zeng a csatadal,

Lovagkesztyűben foly a viadal,

S borítja bár az arcot vas lemez,

Hisszük, nemes vonásokat fedez.

Így tört minap láncsát Kazinczy, Bajza,

Így fedte Kölcseyt Achilles pajzsa;

S ha olykor közbe szól a szenvedély,

Ha nem mindig volt más az ügy s személy

Nem kofanyelven hallá a közönség:

Az, és philippica... van ám különbség.

Való, hogy a személyes galibát

Az üggyel összevétni nagy hibád:

De mit teszesz, ha egy masült zseni

Arcodba körmöl és fogát feni?

Ha rossz poéta és rossz költemény -

Apa s fiu - ugyanazon személy.

Mert, mint a tigris védi kölykeit,

Úgy védi a papa szülötteit?

Ilyenkor nagy baj a határvonás:

- De egy epigram' mégse záptojás!...

(1856)

p 5

p

p Szigorú erkölcsi alapon áll, a „titkos” Talmudén: a gój egy állat!?

p

p Professzor, aki egy profi a hazudozásban, a rabulisztikában stb.

p

p A kontextusból kiragadott, lecsonkított idézetekkel „igazol/cáfol”

p

p Magyartalan, képzavaros, konfúzus mondatai: se füle, se farka

p

p A gyerek rajzoló, mesélő képzelőerejét sorvasztó, csonkító óvónő

p

p „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz…” – „állásfoglaló”

p

p Ő nem a mindenséggel méri magát, „szerény”: kevéssel is beéri

p

p A „pogány” magyar népdalt/népmesét kitiltja a szentbeszédekből

p

p Egy szellemi meddő, aki hegységként vajúdva egy kis egeret szül

p

p A hadvezér, aki soha nem mondja: „Utánam!”, csak azt: „Előre!”

p

p Szakbarbár: nem látja a nagy Egészet, így a részről se tud eleget

p

p Minden Egész széttörött? Ő ezt csak még töredezettebbé teszi...

p

p Az egyetemes műveltséget összerakhatatlan puzzle-ra szedi szét

p

p

p 6

p

p Babonának minősíti a népi csillagjóslást, bölcseletet/asztrológiát

p

p Harcos antiklerikális és istentagadó: neki a vallás a nép ópiumja…

p

p Szimónia: a szentségek és az egyházi méltóságok árulói és vevői

p

p Az ún. bűnbocsátó cédulák ötletgazdái és annak templomi kufárjai

p

p Egy nihilista „bölcs”: nincs abszolút érték, relatív, mi a jó/rossz

p

p Örül, ha indiszponált/gyenge napot fogott ki a nagy sportellenfele

p

p A haláltáborban hívja ki meccsre a rabokat a kápók csapatkapitánya…

p

p A szólásszabadság nagy híve: ő az országos tévében, te a blogodon

p

p „Vitáztok”, de nála van a mikrofon ki-, és a süllyesztő bekapcsolója

p

p Aki az állam/kormánypárti védettségben olyan nagy „fenegyerek”

p

p Monopolhelyzetből „tárgyaló”: árak, bérek, munkakörülmények stb. …

p

p Ott áll a sírodnál, és nekrológja elmondja/elhazudja, hogy ki voltál

p

p Csalással intéz/szerez felvételit, jó érdemjegyet, orvosi stb. diplomát

p

p

p 7

p

p A politikai kapcsolatai segítségével szorít ki jobbakat a pályáról

p

p Meggyőződés nélkül/sőt dacára megélhetési oltáspropagandista

p

p Meghamisítja: kifényezi a saját életrajzát - sötétít, feketít másét

p

p Megesett lányok gyermekét zabinak csúfoló rigmust költve bántja

p

p Eltorzítva, kiforgatja „idézi” a vitafele súlyos szavait, komoly érveit

p

p Rossz osztály/munkahelyi rossz főnök: szapul, stresszel, fenyeget stb.

p

p Kegyetlen kiképző katonai őrmester: egzecíroztat, megaláz, betör stb.

p

p A bűneit erényként dicséri, mást meg káros-kórosan „bűn” -tudatosít

p

p Mindig csak a súlyosbító, sohasem az enyhítő körülményeket látó

p

p A szellemi erőfeszítést kerülő: csak semmi kemény szellemi eledel!

p

p Aki „mostoha” diákjai rovására folyamatosan kivételez a kedvenccel

p

p Az édes/gondjára bízott gyereket elhanyagoló, átverő, megrontó stb.

p

p Aranyaid takarva/sárnak mondva tenne egy örök elégedetlen lénnyé

p

p

p 8

p

p Fizetőképesség alapján-arányában tanít, véd ügyet, gyógyít beteget

p

p A fölös-káros méreg(drága) „gyógyszerek” felírásáért kéjutazó orvos

p

p Ő egy fizetett agent provocateur, aki lejáratja a tisztes tüntetéseket

p

p Társadalmi pozíciója/vagyona őt semmire nem kötelezi, csak jogosítja…

p

p Csak előjogokat vindikáló elit: neki jobb kezelés, autó, villa, levegő jár

p

p Az idegen tollakkal éktelenkedő, a diadal-lóvét érdemtelenül besöprő

p

p „Salto mortale” – egy világszámot mutat be: rejtett védőhálók felett

p

p Beépített ember: pl. az aukción a kikiáltási árak felbérelt felverője

p

p A házasságtörő nőre tüntetően az első követ dobó álszent parázna

p

p Hamis illúziókba ringató muzsikus/kapitány a már rég süllyedő hajón

p

p Aki fizetett hirdetésben, cikkekben az egekbe dicsér(tet)i fel önmagát

p

p Önkezével csonkítja, majrézva cenzúrázza/heréli ki a jól induló műveit

p

p Szellemi bombát hatástalanít, ártalmatlanít: „ifjúsági verzió” készítő…

p

p x

Arany László

TŰNŐDÉS

Virrasztok árva lámpa mellett,

Olyan nyomasztó a lehellet,

A lég olyan nehéz!

Künn a világ vigalma, zajja,

S a "honfiság" lármás zsivajja

Tompult morajba vész.

Mily felfuvott, önhitt dicsekvés,

Kótya-vetye, koncon veszekvés;

Dobot ver az ima;

Nincs időnk az időre várni,

S mit szánk, szemünk meg bír kívánni,

Mind kell, egyszerre, ma.

Remény, öröm jelzője-é ez? -

Oh félek, inkább vesztet érez,

Ki élni így siet;

Mint a hajósnép örvény szélén,

Már csak néhány percet remélvén,

Élvbe dől - s elsülyed.

S mindezt a költő némán lássa?

Nem volna-é szent hivatása

Mellt szegni ellenök:

"Megállj, korán e lázas eszmék.

Kitartás! A küzdőkre lesz még

Idő, pihenniök."

Hajh, volt - alig egy emberöltő -

Szebb korszakunk, midőn a költő

Zenghetett szózatot;

Betölté égi hivatását

És tisztelék Olymp varázsát

És meghallgattatott.

Oh ti dicsők, kik telve hittel,

Haladtatok szent ihletettel

Az ifjodás terén;

Az éjhomályból fölverétek

Régi dicsőségünk' - s tiétek

Volt a legszebb remény.

Aztán te, pezsgés nemzedéke!

Dalodban harcok lángja ége,

Mely gyújt, hol megjelen:

Buzdítva mást, csatára kelni,

Ágyuk zajában énekelni!

- Tied volt a jelen.

De sőt ti is, kik tört reménnyel

Küzködtetek tiranni kénnyel,

Viselve láncait:

Tudtátok, él, bár csendbe némult,

A nemzet s a megélt dicső múlt

Volt a jövőre: hit.

Volt célotok, mely vont előre;

Szent küzdelem a költő bére,

S ha zenge ajkatok,

Akár csatán, veszélybe híva,

Akár rabláncon, rejtve, tiltva:

Egy nemzet hallgatott.

S megértett és figyelt reátok,

Veletek érze, ti valátok

Testében az ideg.

Mily pálya, így, magasba törni,

Vagy a kétségb'esést kiölni,

S táplálni a hitet.

Ma álmainknak, íme, vége. -

Ha felvillan multunk emléke,

Fáj tőle a jelen:

Fáj a dics, amit elfed a múlt,

Fáj a viszály, mely ím megujult

S megujul szüntelen.

Nem áll magasztos cél előttünk,

Mint szétriadt nyáj tépelődünk,

Megrezzent bármi nesz,

A holnap is már fél-sötétség,

Lépnénk, de visszatart a kétség,

A tett aggályba vesz.

És a költő buzdíthat-é mást?

Ki még nem élt, csupán csalódást,

Hirdethet-é reményt?

Futók ösvényét hogy jelölje?

Az égi láng eltünt előle,

Nem lát semmerre fényt.

S ha szólna is tán, - hangja elhal;

Ki érti, annak biztató dal

Kételyén nem hat át;

Ki meg vakon hisz s ront előre,

Reá zúg a kételkedőre:

"Eladtad a hazát!"

S átok, gyanu, gúny égve terjed, -

Mindig erősebb lángra gerjed

E szenvedély loha

A vész ütött törzs így kiépül? -

Igen, fattyusarj nő tövébül

A fa, félek, soha.

1868.

Arany János

A RÉGI PANASZ

„Eh! mi gondod a jövőre?

Eh! a múlttal mi közöd?

Könnyel a múlt sirja dombját

S a reménynek száraz lombját

Hasztalan mit öntözöd?

Századoknak bűne, átka

Mind csak téged terhel-e?

Nem talán még sokkal érzőbb,

Nem talán még sokkal vérzőbb

Honfitársid kebele?...”

Oh, tudom; de bánatomban

Meg nem enyhit társaság;

Mint szülétlen több gyerekre

Osztatlan száll s mindegyikre

Az egész nagy árvaság.

Sőt azáltal súlyosb részem,

Hogy míg a tett melege

Más sebét enyhőbbé tészi:

Ő, szegény, csak kínját érzi -

A lant méla gyermeke.

Hogy reméltünk! s mint csalódánk!

És magunkban mekkorát!...

Hisz csak egy pontot kerestünk:

Megtalálva, onnan estünk;

Így bukásunk lelki vád.

Mennyi seprő a pezsgésben,

S mily kevés bor!... Volt elég,

Kit nagy honszerelme vonzott

Megragadni minden koncot,

Nehogy más elkapja még.

Mennyi szájhős! mennyi lárma!

S egyre sűlyedt a naszád;

Nem elég csak emlegetni:

Tudni is kell jól szeretni,

Tudni bölcsen, a hazát.

Vagy nekünk már így is, úgy is

Minden módon veszni kell?

Egy világ hogy ránk omoljon?

Kül-erőszak elsodorjon?...

Vagy itt-benn rohadni el?

(1877. július 26.)



„Értelmiségiek”

A hivatás magaslata

és a pokoljárás helyett

az alkalmatlan, hitvány,

áruló elit arcképcsarnoka

és a korholó számonkérése,

tükörbe néző megtérésre hívása…

A nemhogy javító-segítő,

de passzívan, sőt aktívan ártó elit?

A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,

és gazdasági/politikai vezetők árulásai

.

Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,

avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,

akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,

Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…

.

Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

.

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...

.

Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,

akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,

akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,

de cinikus/ellenséges – szellemi - méreggel oltatók/oltók stb. stb.

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...

