Eugéniusz:

Életminőség vizsgáló ABC könyv – V.



Az ön/emberismeret-szeretet tükre

Létjavítás/rontás Nagy Jenciklopédia:

szempontok és témák ötlet-gyűjtései

A csodás magyarán szóló példatáram



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok



Talált, szerzett, javított/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Petőfi Sándor

A MAGYAR NEMZET

Járjatok be minden földet,

Melyet isten megteremtett,

S nem akadtok bizonyára

A magyar nemzet párjára.

Vajon mit kell véle tenni:

Szánni kell-e vagy megvetni? -

Ha a föld isten kalapja,

Hazánk a bokréta rajta!

Oly szép ország, oly virító,

Szemet-lelket andalító,

És oly gazdag!... aranysárgán

Ringatózik rónaságán

A kalászok óceánja;

S hegyeiben mennyi bánya!

És ezekben annyi kincs van,

Mennyit nem látsz álmaidban.

S ilyen áldások dacára

Ez a nemzet mégis árva,

Mégis rongyos, mégis éhes,

Közel áll az elveszéshez.

S szellemének országában

Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!

S mindezek maradnak ott lenn.

Vagy ha épen a véletlen

Föl találja hozni őket,

Porban, sárban érnek véget,

Vagy az inség zivatarja

Őket messze elsodorja,

Messze tőlünk a világba,

Idegen nép kincstárába,

És ha ott ragyogni látjuk,

Szánk-szemünket rájok tátjuk,

S ál dicsőséggel lakunk jól,

Hogy ez innen van honunkból.

Ez hát nemes büszkeségünk,

Melyről annyiszor mesélünk?

Azzal dicsekedni váltig,

Ami szégyenünkre válik!...

Csak a magyar büszkeséget,

Csak ezt ne emlegessétek!

Ezer éve, hogy e nemzet

Itt magának hazát szerzett,

És ha jőne most halála,

A jövendő mit találna,

Mi neki arról beszélne,

Hogy itt hajdan magyar éle?

S a világtörténet könyve?

Ott sem lennénk följegyezve!

És ha lennénk, jaj minékünk,

Ezt olvasnák csak felőlünk:

"Élt egy nép a Tisza táján,

Századokig, lomhán, gyáván." -

Oh hazám, mikor fogsz ismét

Tenni egy sugárt, egy kis fényt

Megrozsdásodott nevedre?

Mikor ébredsz önérzetre?

Pest, 1846. december

*

Petőfi Sándor

MAGYAR VAGYOK

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám

Az öt világrész nagy terűletén.

Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,

Ahány a szépség gazdag kebelén.

Van rajta bérc, amely tekintetet vét

A Kaszpi-tenger habjain is túl,

És rónasága, mintha a föld végét

Keresné, olyan messze-messze nyúl.

.

Magyar vagyok. Természetem komoly,

Mint hegedűink első hangjai;

Ajkamra fel-felröppen a mosoly,

De nevetésem ritkán hallani.

Ha az öröm legjobban festi képem:

Magas kedvemben sírva fakadok;

De arcom víg a bánat idejében,

Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át

A multnak tengerén, ahol szemem

Egekbe nyúló kősziklákat lát,

Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.

Európa színpadán mi is játszottunk,

S mienk nem volt a legkisebb szerep;

Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,

Mint a villámot éjjel a gyerek.

.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?

Holt dicsőség halvány kisértete;

Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar

- Ha vert az óra - odva mélyibe.

Hogy hallgatunk! a második szomszédig

Alig hogy küldjük életünk neszét

S saját testvérink, kik reánk készítik

A gyász s gyalázat fekete mezét.

.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,

Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!

Itt minálunk nem is hajnallik még,

Holott máshol már a nap úgy ragyog.

De semmi kincsért s hírért a világon

El nem hagynám én szülőföldemet,

Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

Gyalázatában is nemzetemet!

Pest, 1847. február

*

Aki

szégyell

bűnbánóan,

önkritikusan stb.

végleg hazatérni és

megtérni a „száműzetéséből”,

vissza az őt éltető gyökereihez

a csúnyán, rútul elárult övéi közé,

inkább tovább ócsárolja a hazáját…

*

Aki

szégyelli

a magyarságát,

ha épp rossz a kormányos,

és passzív-aktív ellenállás helyett

a süllyedő hajóról menekülő patkányként

egy gyökértelen, súlytalan világpolgár lesz -

ő csak addig magyar, amíg igen jól megy a sora…

*

Aki

hagyta

átmosni az agyát,

és maga is azt vallja,

hogy a magyar egy utolsó csatlós,

egy született örök vesztes, egy széthúzó,

pártoskodó, viszálykodó stb. szolganép…

Vagy egy örök dzsentri, aki szorgos

munka helyett eltékozolja kincseit…

*

Aki

magyarként

eleve leértékeli magát,

mert nem ismeri népének

nem ellenség-írta történetét,

múltjának oly dicső fejezeteit

és a világraszóló kultúrkincseit,

nyelvünk szellemi csodafegyverét,

a magyarság történelmi küldetését stb.

*

Isten népe

Annyiban is

Isten népe vagyunk,

hogy ha nem akarunk

és nem tudunk

Isten törvényei szerint élni,

akkor nálunk rongyabb,

szemetebb társaság

nincs a világon

Karácsony Sándor

*

Aki

nem látja:

a gondolkodás szóban

mennyire ott van a „gond” …

Fölöslegesen-károsan terheli magát,

nem figyel a megérzéseire, intuíciójára stb.,

mindent csak ésszel-logikával rosszul old meg -

nem hallja csendmeditációban a szív isteni hangjait…

*

Akinek

terhes elmemunka

a legkisebb gondolkodás is,

így ő előbb vág, azután mér,

előbb beszél, utólag töpreng,

milyen károkat okozott vele…

*

Aki

nem legális,

bűnös eszközökkel,

ferde, tilos utakon érné el

egy ideig a reklám álomvilágát,

az ő nyílt-titkos, de hamis célját…

(egy nap dolce vita, sok éve börtön…)

*

Kép-más

Aki soha nem

magát a rinocéroszt másolja,

hanem mindig csak a róla készült képet,

ahogy egyszer valaki hallomásból lerajzolta,

aminek esetleg csekély köze van az eredetihez…

*

Aki

nem mer

bátran elindulni,

szellemi segítőkkel

szerencsét próbálni,

mint a népmese hősök,

inkább otthon siránkozik

és versenyt sajnáltatja magát,

és mindörökre Hamupipőke marad…

*

Aki

nem érzékeli

a biztató tekintetet,

és nem egy nagylegény:

nem meri a lányt megcsókolni –

annyira fél, retteg az elutasítástól:

mi lesz, ha nem kapja vissza?

*

Aki

nem meri

a piacra kitenni portékáját:

neki ez nem mérvadó értékítélet,

ha az emberek az ő munkatermékére

a megdolgozott pénzüket áldozzák rá…!?

*

Ál-piac

Amit te állítasz elő

és viszel ki a piacra,

Az kőkemény és nem

fair play versenyben van,

De amit neked kell venni:

áram, gáz, benzin stb. stb.,

Azt mesterséges monopol-

árakon kellene megvenned

*

Aki

kedvtelésből,

ún. műkedvelőként,

autodidakta dilettánsként

nem festeget otthon képeket,

ha ezt nem tudja záros határidő belül

„piacon” árura váltható forintért eladogatni…

*

Aki

nem nyugszik

bele a végleges válásba,

és a rész/féligazságaival

évek múlva is még hidegháborúzó –

saját élete javítása helyett az erőit

az őt megbocsáthatatlanul elhagyó

élete megkeserítésére pocsékolja,

amihez a gyerekeket is felhasználja…

*

Akinek

még ma is

tilos a válás,

mert tiltja a „vallása” -

a legvégsőkig, sőt azon túl is

ki kell tartania az egyszer rosszul

beválasztott élettárs mellett, akkor is,

ha naponként háromszor bele is döglik,

és a közös édes gyermekek is megsínylik -

odaát ezért majd nagy jutalomban lesz része...

*

Aki,

ha elmúlt már

az újdonság varázsa,

akkor le is cseréli úgy

a használati eszközeit,

mind az élettársát, barátját,

de házát és hazáját is, ha lehet...

Minden csoda csak három napi tart…!?

Majd nulláról/mínuszról kezdheti elölről…

*

Aki

módszeresen

keresi és így meg is leli a bajt,

pl. az oroszlán bajuszát ráncigálja,

nem nyugszik, míg fel nem ébreszti

az éppen szelíden szundikáló szelindeket…

*

Aki

egy áldott „jó gyerek”

és így nem okoz anyjának fájdalmat:

az ő kedvéért akár még orvos is lesz,

ha amúgy semmi kedve/tehetsége hozzá,

és pályatévesztettként boldogtalan lesz,

és a bizalommal hozzá fordulóknak is árt…

*

Pályatévesztő

Botcsinálta doktorok

Milyen doki kése alatt vagy?

„Mert félt a vértől, s a szagtól,

Nem lett ő orvos, csak doktor…!?”

(Vagy annyira szórakozott professzor,

Hogy ő kérdi: most műtünk vagy boncolunk?)

*

Hivatástévesztés?

Leereszkedik a remete a hegyről,

bemegy a vendéglőbe s kér ételt-italt, s nőt...

Nőt nem tudnak adni.

Amikor sokadszorra ismétlődik a dolog,

akkor kínjukban felajánlják neki a Bélát.

- A Béla? De hát én nem vagyok olyan!!

Legközelebb nagy szükségében alább adja,

de kiköti, hogy ne tudjon róla senki.

- Nem fog róla tudni más rajtunk kívül,

csak még az a két ember, aki lefogja a Bélát,

mert a Béla sem olyan.

*

Aki

nem oszt,

és nem szoroz:

mindegy, hogy jön vagy megy:

vele se több, se kevesebb – sőt:

jobb, ha megy, mert ő csak egy

lehúzó, hátráltató, demoralizáló,

élősködő, púp a hátunkon stb. stb.,

mert nincs a helyén, elveszett ember…

*

Aki

nem örül

a váratlan szerencsének,

mert nem is kalkulált vele:

emberi tervezését, számítását

zavarja, felborítja az Isten végzése…

(esetleg a jóból balszerencsét csinál)

*

Aki

egy büszke

tántoríthatatlan -

csinálja, amit fejébe vett,

vakon és süketen a visszajelzésekre:

sebességét fokozva nyomul a tévúton,

így egyre távolabb kerülve az oázistól…

*

Aki

nem őrzi,

és helyreállítja,

hanem újra és újra csinálja

az aznapi, mindig más rendet,

alaposan megnehezítve az életét,

ellehetetlenítve, hogy fő dolgához lásson…

*

Ideális viszonyok…

Mire mindent tökéletesre beállítanál,

A székedet és az asztalt, a monitort, a klaviatúrát,

A fényviszonyokat, a háttér hangulat zenét, és a többit,

A kávét, a pipát, a betűtípust-méretet, a tipográfiát stb.,

Addigra már el is felejted, hogy mit akartál bepötyögni…

Elszökött az illékony ihlet kegyelmi állapota…

(s ezt ráfogod a „transzállapotodból”

kizökkentő kutyaugatásra)

*

Aki

nem tart

szabadsága szülte

saját rendet maga körül,

annak nem terem rend lelkében se,

csak terméketlen kaotikus állapotok…

*

Aki

úgymond

rendszerető ember,

„ezért” mindig ugyanakkor

megy el a nagydolgát végezni,

s ha éppen akkor nem sikerül,

annál rosszabb a kakijának,

vagy egy napig őrizgeti azt,

vagy később bent megy ki…

*

Aki

önmagát

nagyon büszke

ún. absztinensként

oly szabad embernek hiszi,

pedig csak egy mámorfóbiás,

aki tart tőle, hogy borban az igazság,

vagy gyenge jellem: fél a kísértéstől…

*

Aki

nincs résen,

aki itt és most

nem ragadja meg

az egyetlenegyszer

átrepülő ihletet, sugallatot -

az így az örökre messze száll,

és utólag meg sopánkodni kár…

*

Aki

a kicsit nem becsüli,

az a nagyot sem érdemli –

ha nem sáfárkodtál jól zsebpénzeddel,

a tévedéseken keresztül nem tanult meg

vele jól gazdálkodni, azt jól beosztani stb.,

akkor hogyan bízhatnák rád egy család pénzét?

*

Aki

a kis értékkel

könnyelműen,

pazarlóan bánik,

a fillért nem becsüli,

ha nem tud spórolni, ill.

takarékosan gazdálkodni,

akkor megtanulhat koldulni,

folyton tarhálni, kölcsön kéregetni…

*

Akinek

mindig üres a zsebe,

lepisálja még a kutya is:

az örök tarháló, pumpoló,

szorultságára való hivatkozással,

- rendszerint kölcsön ürügyén -,

gyakran tolakodó módon kéregető…

(akit ezért nagy ívben el is kerülnek)

*

Aki

nem szól rögtön

a penetráns bűz miatt,

mert még új tag a gyülekezetben stb.,

akinek „Hallgass”, vagy „Kuss!” a neve -

és így majd végül már ő maga is megszokja…

*

Aki

még nem tud

üzemi vakságáról

és vak, automatikus,

és így reflektálatlan,

de már elavult, már káros,

őt így már csak akadályozó

„örökölt” megszokásairól…

*

Emberszabású majmok

avagy a megszokás hatalma

Vegyünk egy ketrecet, amiben öt majom van.

A ketrecben egy madzagon lóg egy banán.

A banánt csak a legfelső lépcsőfokról lehet elérni.

Az egyik előbb-utóbb odamegy a lépcsőhöz

és elkezd felmászni a banánért.

Azonban ahogy hozzáér a lépcsőhöz,

az összes hideg zuhanyt kap.

Kicsit később egy másik is

megpróbál felmászni a banánért -

az eredmény ugyanaz.

Ez még számos alkalommal megtörténik.

Kis idő elteltével,

amikor egy elindul a lépcső felé

a többiek megpróbálják megakadályozni.

Most zárjuk el a vízcsapot, nem lesz több zuhany.

Cseréljük ki az egyik majmot egy újoncra.

Az új "fiú" meglátja a banánt

és megpróbál érte felmászni.

A többiek azonnal megtámadják

és nem engedik, hogy a lépcső közelébe menjen.

Amikor minden mászási kísérlet kudarcba fullad

a többiek támadása miatt, az új "fiú" feladja.

Most cseréljünk ki

még egy régi (zuhanyozott) majmot egy újoncra.

Az új megint csak

megpróbálja megszerezni a banánt,

de a többi négy megtámadja ezért.

Az előző újonc is aktívan részt vesz a támadásban.

Amikor már ez is feladta,

cseréljük ki a harmadik majmot is.

Amikor ez is megpróbál eljutni a banánhoz,

a többi négy megtámadja.

Pedig a négy támadó közül

kettőnek elképzelése sincs,

hogy miért nem szabad a banánnal próbálkozni.

Miután a negyedik és az ötödik majmot is kicseréltük

a ketrecben lévő majmok

egyikének sincs emléke a hideg zuhanyról.

Mégis, meg sem próbálnak felmenni a banánért.

Hogy miért?

Mert ez mindig így volt és mindenki azt látta,

hogy így kell ezt csinálni.

*

Majom-

idomítás

Majomparádé…

Pompásan mutattak

és díszlépésben masíroztak a majmok,

Csak akkor borult fel a rend, de akkor nagyon,

amikor valaki egy köteg banánt dobott közéjük.

*

Utánzó majom

Mindig csak hasonmás,

epigon, gyenge utánzat,

imitátor vagy egy dublőr,

vagy a másik karikatúrája stb.

De soha-soha nem ő saját maga!

Így – a mondás szerint – azután

még meg is eheti, amit az kinyom…

*

A szajkóról.

Szajkó egyszer fel ékesíté magát a pávának tallaiba,

és mikoron magának ő maga szépnek láttatnék,

meg utálá az ő feleit, és mene a pávák közibe.

Amazok mikoron meg ösmerték volna az ő csalárdságát,

a balgatag madarat meg foszták a nem ő talljától,

és vereséggel illeték,

osztán el haza szégyengeték.

Értelme.

Mindennek ő magát jól meg kell rostálni,

És önnen feleit meg nem kell utálni,

Ha szégyent fejére nem akar szirkálni.

Esopus – Pesti Gábiriel

*

A rút kiskacsa

tanmeséje arról a lényről,

aki eltévesztette a helyét,

rosszul azonosította magát,

így a társak gúnyolódása stb.

miatt selejtként értékeli le magát,

pedig amúgy gyönyörű hattyú lehetne,

ha rájönne a végzetessé válható tévedésére…

*

Aki

nem tartja

szárazon a puskaport:

Istenhite gyengeségére vallana,

mert szerinte minden kegyelemből van,

majd bősz istenkáromló lesz, ha puskája

a döntő pillanatban csütörtököt mond…

*

Aki

nem temeti,

nem engedi el,

nem gyászolja el

lelkében is a halottat,

mintha hullához kötözné magát –

így az vissza is jár kísértetként

őt riogatva éjjelente kísérteni,

amitől csak rémálmai lesznek…

Vagy az „otthonából” élhetetlen

emlékmúzeumot kreál…

*

Aki

nem testi,

érzékelhető fenyítő „pedagógus”,

nem üti pofon isteni emberarcod,

ő „csak” méltóságodban aláz meg,

pl. hangosan felolvassa társaid előtt

az általa elkobzott szerelmes leveled…

*

Aki

egy büszke öntörvényű,

nem tiszteli se a természet,

se a társadalom törvényeit –

így megdöbbenve tapasztalja,

hogy amikor kiugrik a toronyból,

akkor ő nem repül, de szabadon

esve-gyorsulva zuhan a halálba…

*

Aki

egy futóbolond,

nem tiszteli meg

annak a háznak lakóit,

ahol ő épp most vendég,

nem foglal egy ideig helyet,

erre is sajnálja „drága idejét”,

mert addig se tud pénzt keresni,

önként beszűkíti a kapcsolatait,

és így elviszi még a szép álmukat is…

*

Aki

nem tudja

jól az „adjonisten” -t,

s meg is kapja a „fogadjisten-t

Minő kalappal köszönnek, olyannal fogadják...

A magyar adjonisten/Nem annak ad,

kinek nincsen. (Ady Endre)

*

Aki

potyázó,

ő nem tiszteli

meg az ún. jóismerőseit,

hogy ő is otthonába invitálja őket,

és kiszolgálja, vendégül lássa őket…

(nem ismeri, így nem is élheti át

ennek a fáradozásnak a jutalmát,

az előkészület-valósulás örömét)

*

Aki

nem segít

a kis hangyának

kimászni a pocsolyából –

sőt „kegyelemdöfésből” rátapos…

E kegyetlen lelkületével hiába vár

természetfeletti segítséget, isteni áldást…

*

Akiben

nincs alázat,

aki nem tisztelve

élőlénytársait a teremtésben

durván és balgán beavatkozik

a természet ősi-örök rendjébe,

és így ezért lassan, de biztosan

felszámolja saját elemi létfeltételeit

*

Aki

locsi-fecsi,

szószátyárkodó,

nagyon nem titoktartó:

így egyszer és mindenkorra

el is veszítheti a bajtársa bizalmát,

de indiszkrét fecsegésével még

a házassága is zátonyra futhat…

*

Aki

nem tud

disztingválni –

egymáshoz nem illő

egymáshoz nem tartozó

személyeket vagy dolgokat

megkülönböztetni, elkülöníteni.

Például úgy beszél a tanárával,

vagy akár a felkent királyával,

mint az inasával/kocsis a lovával…

*

Aki

nem tud

világos, határozott

különbséget tenni

ellentétes dolgok, pl.

a bók és sértés között –

se, ha adja, se, ha kapja…

(mintha marslakó lenne köztünk)

*

Aki

nem tudatosítja:

az a motor, amin ül,

a civilizációs vívmány,

az egy kibiztosított fegyver:

elég egy óvatlan mozdulat,

és emberi életet olthat ki,

vagy maga lehet rokkant…

*

Aki

nem tudja,

pont az tanítja:

például, hogy hogyan

vezessük a háztartásunkat.

Vagy a krónikus beteg orvos,

vagy a rosszul nősült/elvált,

és azóta nő/férfigyűlölő

házassági tanácsadó,

párterapeuta stb.

*

Aki

a nappalait

azzal tölti ki,

hogy az éjszakai álmait

próbálja felidézni/megfejteni,

míg teljesen bele is zavarodik,

és még meg is bénítja magát,

mert vagy semmit, vagy épp

ellentétes dolgokat üzennek…

*

Akit

csak zavarnak az álmai,

(nem tudja kontrollálni…)

Aki a legszívesebben nem

is álmodna semmit, mert

pl. rossz lelkiismerete miatt fél,

hogy szörnyű rémálmai lesznek,

fél az álmok igazmondásától,

vagy amúgy is lemond arról,

hogy ebben a tudatállapotában

életmentő isteni üzenetet kapjon…

*

Tükörtörő

1.

A mese

nem rólad szól!?

Minden – nem - fiktív

történetben, mesében

csak önigazolásod keresed,

vagy a szomszédra ismersz:

így mást nem is találsz…

2.

Amikor a gonosz mostoha

összetöri igazmondó tükrét,

Amikor nem azt mondja neki,

amit ő most hallani szeretne:

- Szép vagy, de nem a legszebb…

(ez a „szépségverseny” amúgy is

csak az ördögtől való…)

*

Heroikus pótcselekvés

Nem inkább komikus, mint tragikus,

Vagy mondjuk úgy, hogy tragikomikus.

Melletted, karnyújtásnyira él a hozzád illő.

de te az elérhetetlen = nem neked való

társ után vágyódsz, s hozol áldozatokat...

Ha a hátad mögött volt az a kincs/Isten,

amiért te többször megkerülted az egész földet?

*

Petőfi Sándor

A MAGYAR IFJAKHOZ

Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága?

Avvagy virág vagy te, hazám ifjúsága?...

Jaj az olyan kertnek,

Jaj még annak is, mert megverte az isten,

Ahol, mint ti vagytok, magyar ifjak, ilyen

Virágok teremnek!

Felhő alakjába lelkem átöltözik,

Ugy száll a hon fölött nyugattól keletig

Sötéten, csendesen:

Ha volna mennyköve, mint van a felhőnek,

Csapásitól, ifjak, sokan hevernétek

A port, élettelen.

Mert ti az életet meg nem érdemlitek,

Egész nagy csillagok voltak őseitek,

És ti? csak parányok!

Ne adja a balsors, hogy e szegény haza

Bajában reátok szorúljon valaha...

Ti meg nem ónátok.

Szivetek mindig-nyilt-ajtajú palota,

Tódulnak, tódulnak seregestül oda

Víg, zajos vendégek;

Garázda népséggel telik meg a terem,

S ezek között helye nincs az örömtelen

Honfiérzeménynek.

Sziveteknek alig marad egy szöglete,

Ahol titkon magát pók gyanánt szövi be

A hazaszeretet,

S ez is csak addig van, míg jön az önérdek,

És azt javasolja, hogy lesöpörjétek,

Mint hitvány szemetet.

Oh mily gyöngék vagytok! kiknél a hazának

Fénye nem ér annyit, mint a hiuságnak

Mulandó csilláma.

Oh mily gyöngék vagytok! nap süthetne rátok,

S e helyett kis lámpa, melyet körülálltok,

Nyomorú kis lámpa.

Szent hazaszeretet, mibe mártsam tollam?

Hogy dicső képedet híven lerajzoljam,

Oly híven, oly szépen,

Hogy megbűvöld, ki rád szemét fogja vetni,

Hogy örök tanyára tégy szert valamennyi

Magyar kebelében.

Ti bálványimádók, hiúság rabjai!

Jertek, gyilkot fogok szivembe mártani,

Hadd feccsenjen vére

Szét fejeitekre... tán sikere leszen.

Tán megtértek tőle... jertek hozzám ezen

Uj keresztelésre!

Pest, 1847. február

Petőfi Sándor

SORS, NYISS NEKEM TÉRT...

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek

Az emberiségért valamit!

Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e

Nemes láng, amely úgy hevit.

.

Láng van szivemben, égbül-eredt láng,

Fölforraló minden csepp vért;

Minden szív-ütésem egy imádság

A világ boldogságaért.

.

Oh vajha nemcsak üres beszéddel,

De tettel mondhatnám el ezt!

Legyen bár tettemért a díj egy

Uj Golgotán egy új kereszt!

.

Meghalni az emberiség javáért!

Mily boldog, milyen szép halál!

Szebb s boldogítóbb egy hasztalan élet

Minden kéjmámorainál.

.

Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg,

Ily szentül!... s én elkészítem

Saját kezemmel azon keresztfát,

Amelyre fölfeszíttetem.

Pest, 1846. április 24-30.



EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

1.

A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

2.

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

3.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

4.

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

5.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi - segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

6.

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

7.

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

8.

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

9.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk - erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere -

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra -

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

