Eugéniusz:

Életminőség vizsgáló ABC könyv – IV.



Az ön/emberismeret-szeretet tükre

Létjavítás/rontás Nagy Jenciklopédia:

szempontok és témák ötlet-gyűjtései

A csodás magyarán szóló példatáram



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok



Talált, szerzett, javított/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Vörösmarty Mihály

A MERENGŐHÖZ

Laurának

Hová merűlt el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?

Talán a múlt idők setét virága,

Min a csalódás könnye rengedez?

Tán a jövőnek holdas fátyolában

Ijesztő képek réme jár feléd,

S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,

Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Nézd a világot: annyi milliója,

S köztük valódi boldog oly kevés.

Ábrándozás az élet megrontója,

Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,

A telhetetlen elmerülhet benne,

S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;

A látni vágyó napba nem tekint;

Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:

Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,

Ki életszomját el nem égeté,

Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,

Földön honát csak olyan lelheté.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:

Egész világ nem a mi birtokunk;

Amennyit a szív felfoghat magába,

Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,

Megférhetetlen oly kicsin tanyán;

Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,

Zajától felréműl a szívmagány.

Ha van mihez bizhatnod a jelenben,

Ha van mit érezz, gondolj és szeress,

Maradj az élvvel kínáló közelben,

S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,

A birhatót ne add el álompénzen,

Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:

Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,

Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.

Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;

Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,

Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,

Egész erdő viránya csalja bár.

Maradj közöttünk ifju szemeiddel,

Barátod arcán hozd fel a derűt:

Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,

Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843. február vége - március eleje

*

Aki

a bírhatót

eladja álompénzen,

cserébe ábrándvilágba,

csalfa távoli ködvárba költözik,

aminek nincs kapcsolata életével,

nem készteti semmilyen változásra…

„Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,

Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz…”

*

Aki

ott keresi,

vagy keresteti

az emberi boldogságot,

ahol az nincs és nem is lehet –

pl. a soha nem volt régi szép idők

utáni fájó elvágyódásban: nosztalgia…

*

Provizórikus élet

"Ránk, emberekre nagyon jellemző,

hogy amíg a dolgok függőben vannak,

és van még esélyünk rá, hogy tovább

és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk,

hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót,

és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy

ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk.

De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy

most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt.

Nem fordul felénk a szerencse, sőt

meglehetős feszültséget okozva várat magára.

És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre,

amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő

felhők között eltűnhettünk.

Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat,

újabb esélyeket, csodálatos dolgokat,

és kergetjük egyre tovább az álmokat,

és közben provizórikus életet élünk."

C. G. Jung

*

Aki

- lopott,

összeharácsolt -

növekvő vagyonát

más tolvajoktól féltve

olyan magas szögesdrót kerítést

és oly sok biztonsági rácsot rak fel,

mígnem az otthonából egy fogház lesz…

*

Aki

olyan birka,

hogy minimális ráfordítással,

szinte már-már etetés nélkül,

éppen a létminimumon tengetve

is lehet nyírni, majd meg levágni…

*

Aki

egy olyan

gyenge jellemű „férfi”,

aki a kocsmában hőbörög,

kormányt-rendszert dönt -

de már egy beígért pofontól

szinte bármit és bárkire bevall

*

Aki

olyan gőgös,

teljhatalmú kényúr,

annyira fent hordja fejét, hogy még

a logika és grammatika előtt sem hajol meg –

így válik önerőből érthetetlenné és nevetségessé…

*

Aki

olyan udvarias,

vagy olyan álszerény stb.,

hogy folyton bocsánatot kér,

mert él, mert egy kis levegőt szív,

mert egy kis helyet még ő is elfoglal,

de hamar átcsap az ellenkező végletbe…

*

Aki

olyan

jellegtelen,

alig azonosítható,

mint egy körözött,

vagy eltűnt személyről

elmondás alapján sebtében

felskiccelt rendőrségi fantomkép…

*

Aki

csak olyannal

„barátkozik”, házasodik,

akivel egymás bűneit fedezik,

egymásnak cinkosan falaznak –

ideig-óráig ez tartja össze a kapcsolatot…

*

Aki

olyannyira

„megfontolt”,

okoskodó, agyaskodó,

és szerfelett aggályoskodó, hogy

így el- és meghalasztja nem csak

a mások, de még a rá váró Tetteit is…

*

Aki

úri huncutságot,

és piszkos politikát emlegetve

önként mond le a helyi civil közéletről,

a civil kurázsis kezdeményezések segítéséről,

sőt az aggályoskodásával még meg is vétózná azokat…

*

Aki

egy Hűbele Balázs -

hebehurgya személy,

aki elhamarkodottan,

szelesen cselekszik, viselkedik

Hű, bele Balázs, lovat ád az Isten!",

azaz, kezdj bele nyugodtan, hozzáértés

nélkül, szeleburdin, majd megsegít az Isten…

*

Aki

a saját

szükséges

illúzióját rombolja,

evése vagy színházi élményét rontja

minden kulisszatitok feszegetésével,

„büszke” mindent tudni akarásával…

*

Aki

mindent, még

olyasmit is akar tudni,

ami feleslegesen túlterheli,

vagy netalán még káros is:

halálos veszélybe is sodorhatja…

*

Aki

eminens tanuló,

summa cum laude diplomás,

„csak” éppen a rossz tudást sajátítja el,

és pl. orvosi gyakorlatában ezt alkalmazza „jól” …

*

Aki

orvosi,

patikusi tudásával,

illetve tekintélyével visszaél:

mérget főz, vagy csalásban bűnsegéd,

fölösleges-káros „gyógyszerekre”, vagy

(kemo)terápiára, vagy műtétekre beszél rá…

*

Aki

az első hívó

csalogató csalfa szóra

otthagyja a falusi portáját,

önellátó paraszti életformáját

a bérmunkás élethez adott

lakótelepi panellakásáért…

(„munkásszállóért” …)

*

Aki

ő maga

akarna örökké élni,

nem pedig a (remek)műveiben,

illetve a felnevelt utódaiban, ill.

a folyamatos lélevándorlásban stb.

(ha teljesül a kívánsága, attól koldul,

ahogy ezt pl. S. Beauvoir regénye ábrázolja…)

*

Aki

ön- és

közveszélyesen,

magát is felbosszantva,

felidegesítve száguld haza,

hogy majd otthon unatkozzon, vagy

hiábavalóságokra fecsérelje idejét…

*

Aki

önerőből,

támogatás nélkül életképtelen –

mintha vastüdős vagy rokkant lenne,

aki élete végéig magatehetetlenül

mindig mások segélyére szorul,

így „ússza meg” a saját életét…

*

Aki

önként lemond

az emberi méltóság rangjáról

és lemegy csicskásnak, kutyába,

pedig annak is bizonytalan a vacsorája…

*

Aki

nem

biorobot-katona,

ő önként és kéjjel öl

ellenségnek kikiáltott

ifjakat, és család-apákat,

nem csak parancsra, vagy

végszükségből, önvédelemből…

*

Aki

önként

megy külföldre

kinézett és kihasznált, és

bármikor ki is toloncolható

vendég-aljamunkásnak,

„szegény rokonnak” …

*

Aki

Párizsba ment

megcsodálni Európát,

majd a háború kitörésekor

megtapasztalhatja, hogy milyen

francia internálótáborban senyvedni

(lásd pl. Kuncz Aladár: Fekete kolostor)

*

Aki

csak azért

megy távoli országba,

olcsó prostikat keresve,

hogy ott kiélhesse itthon

elfojtott perverz stb. vágyait,

orgiákban tombolja ki magát,

ahol nincs szemtanú, csak ő

és a Jóisten tudhat róla…

*

Aki

örökkén

örökké rászorul

az ún. nemi nyomorenyhítő akciókra,

vagy maga segít magán önkielégítve,

gumigésával, vagy olcsó utcalánnyal…

*

Aki

még pornófilmek

nézésével is dagasztja

amúgy se kis kisebbségi komplexusát,

vagy megundorodva veszi el örökre a kedvét…

*

Aki

önként visz

kis lakásába

egy kis aranyos

bernáthegyi kutyát,

aki lassan, de biztosan

kitúrja őt az „otthonából”

és kieszi a kis nyugdíjából…

*

Aki

jeles ősétől

csak a javakat

és a címeket örökölné,

az adósságterheket, ill.

a „noblesse oblige” dolgait,

a címmel, ranggal, szereppel járó

társadalmi kötelezettségeit már nem…

*

Aki

Őszinte:

aki istenigazából

egy „szalonképes” szadista,

aki hírből sem ismeri a tapintatot,

a diszkréciót, a kegyes csalást stb.

*

Aki

nagyon

őszintének

hiszi/tartja magát,

mert amit elmond, az igaz,

pedig igazából egy ordas hazug:

a lényeges dolgok Nagy Elhallgatója…

*

Aki

passzív-

aktív közre-

működésükkel

összeugrasztja

a jóbarátokat, vagy

a házaspárokat, hogy

ő legyen a nevető harmadik

(ahogy Csongor a kisördögöket

a saját „fegyverükkel” veri át…)

*

Vörösmarty Mihály

AZ UNALOMHOZ

Holdvilág az arcod,

Kályha termeted,

Régi fejkötőtől

Boglyas a fejed.

.

Épen nem mondhatni,

Hogy szép dáma vagy,

Mégis tisztelőid

Száma vajmi nagy.

.

Válogatni nem tud

Tompa ízleted;

Aki hozzád hajlik,

Azt mind szereted.

.

A pimasz körökbe

Makkfilkózni jársz,

Lesben a vadásszal

Sült galambra vársz.

.

Régi duska társad

Minden jó uracs,

Kinek esze tálban

S szíve a kulacs.

.

S ami ellen annyi

Finnyás nőke küzd,

Téged el nem hajt a

Drága pipafüst;

.

Sőt, hol orrboszontva

Porzik a tobák,

S illatot, hiú fényt

Rejtnek a szobák,

.

Ott is ásitozva

Gyakran megjelensz,

S bűvös álomírral

Szájt, szemet befensz.

.

Sok kis és nagy úrnál

Ülsz te pamlagon,

Karjaidba dőlnek

Nő és hajadon.

.

S akik érdeketlen

Nézik a hazát

S nyugton veszni hagynák

Legnagyobb fiát;

.

Kiknek embertársok

Jaja puszta hang,

Melyre nem csendűl meg

Lelkökben harang;

.

S aki a dologtól,

Könyvtől idegen:

Az mind édeleghet

Vaskos kebleden.

.

Sok munkás henyével

Írsz te verseket;

Hajdan így csináltak

Nálunk könyveket,

.

És mondák: "A téli

Est unalmiban

A magyar nemzetnek

E könyv írva van.

.

Olvasd el, magyar nép,

S tartson meg az ég!"

Mert erő, egészség

Kell hozzá elég.

.

Íme, szép asszonyság,

Mily sok érdemed!

Ráadásúl hozzá

Adj még egy kegyet:

.

Valahára köztünk

Únd meg magadat,

S hordd el más világra

Régi sátrodat.

.

Szállj, oh szállj el tőlünk

Túl a tengeren:

Nyűg elég marad még

E jó nemzeten.

1841. január 14. előtt

*

Vörösmarty Mihály

PIPISKE

Pipiske, aki vagy,

Miért oly gőgösen,

Hogy tőled a világ

Nem szinte idegen?

.

Hogy megdicsérgetik

Parányi lábaid,

S egyűgyű kebeled

Fehér hullámait?

.

S minő badar beszéd

Arcod rózsáiról!

Hol, mint rebesgetik,

A szépség papja szól.

.

Igaz, te nem vagy rút,

De, gyöngyöm, nincs eszed:

Egy tyúknak több lehet,

Ha ló kikérdezed.

.

Nincs benned fürgeség,

Nincs egy jó gondolat;

Megfogni szárazon

Nem bírnád a halat.

.

Mit használ szép szemed,

Ha csak bámulsz vele?

És nádszál termeted?

Csak lengeség jele.

.

Mi haszna vagy fehér,

Ha kebled jégverem?

S fejed szép fürt alatt

Egy eszmét sem terem.

.

Mindössze is csak egy

Csinos kis bábu vagy,

Tetemben nem csekély,

De lelked hía nagy.

.

Bíznának csak reám...

"Hohó! talán bizony?"

Korán sem: én csupán

Javára dolgozom.

.

Meglátná a világ

Az egykor léha nőt

- Azaz, ha elvenném! -

Mivé faragtam őt.

*

,Szép ifjú, köszönöm!

De nem fogadhatom;

Pipiskeségemet

Tovább is folytatom.

.

S ha majdan a tavasz

Pacsirtahangot hall,

Bizvást jövendölöm:

Nem önnek szól a dal.'

.

1839. január 17. előtt

*

Aki

öt perc

esetleges

„kéjmámorért”

fél életen át fizetheti

a gyerek/asszonytartást,

miközben házasságtörő,

és ezért így elvált férfiként

akár az utcán is találhatja magát…

(Nagy árat kér a sors a „boldogságért” …!?)

*

Aki

pragmatikusan

elvet minden szilárd elvet,

neki csak érdekei vannak, –

vagy pedig doktriner módon,

ökörkövetkezetesen elvhű…

*

Aki

sikeresen próbál

tartósan rosszban lenni

a nem választható-cserélhető

kert-, vagy lakásszomszédokkal,

fenntartva az örök hidegháborúzást…

(az nyugtatja: távol jó rokonai vannak)

*

Aki

próba-szerencse,

vagy sorshúzás „módszerével”

választ foglalkozást, életpályát,

és esetleg még egy életre társat is…

(szereti a zsákbamacska meglepetést)

*

Aki

nagy púpot

vesz a hátára,

mártírkodva vagy

nem nagydobra verve

naphosszat görnyedve,

egészen a belerokkanásig

viszi, cipeli mások keresztjét…

*

Aki

ész nélkül

másolná más szerencséjét –

rohan a csodatevő törpéhez,

aki levette ismerőse púpját,

hogy segítsen az ő sántaságán:

ehelyett megkapja a fölös púpot…

*

Aki

a saját kárán

tanulja, meg, hogy

Mátyás király segítőkészségéből

csak egyszer volt Budán kutyavásár –

az irigy, fukar gazdag szomszéd, aki

egy az egyben, mechanikusan másolná

a szegény szomszédja nagy szerencséjét,

és telhetetlen mohóságában mindenét eladja…

*

Aki,

mint a népmese

nem szorgos, de rest lánya,

csak formálisan utánozza elődjét,

de éppen szellemiségében nagyon nem,

és mégis azt várja, hogy gazdag jutalma legyen

(az aranyeső helyett fekete szurok a fizetsége…)

*

Aki

rabló-

gazdálkodást folytat

a belső és külső természet ellen –

kizsákmányolja, lepusztítja mindkettőt,

és csak rokkantság, halál, sivatag marad utána…

(mint anno sok oly nagynak tartott birodalom után)

*

Aki

rejtett,

bevallani nem

akart/mert bűnei miatt

sokáig, akár életfogytiglan is

a lelkiismerete kínpadján szenved

(nem is beszélve a zsarolhatóságról,

ami új szégyellt bűnök eredője lehet)

*

Aki

rém-

történeteivel

lebeszéli baráti vagy

tisztelői, figyelői körét

a szülésről, gyerekvállalásról,

a szerelem e csodálatos gyümölcséről!

(az elképzelhető legrosszabb kimenetelt,

mint szinte egyedüli lehetőséget bemutatva…)

*

Aki

retteg

minden egyes

új élethelyzettől,

pláne a krízistől,

és csak valahogy

megúszni akarja azt:

nem is látja bele, hogy

ezzel, illetve ez után jobb,

szebb, igazabb élete lehetne –

pláne, ha még engedné, hogy

jól és jót segítők beavatkozzanak,

ne önerőből akarjon a gödörből kimászni…

*

Aki

csak egy

betanított munkás,

aki betanított életet él(ne) –

vagyis egyszer és mindekorra

mondják meg, hogy mit kell csinálni,

minden lehető esetre legyen kész szabály…

(s ha elakad, akkor a főnöke adjon eligazítást)

*

Aki

rettegve,

és menekülve

a szabadság felelősségétől

egy regulás Rendbe menekül,

vagy rendőrnek-katonának áll,

vagy óriáscsecsemő marad otthon,

vagy férjhez megy egy atyáskodó társhoz…

*

Aki

egy rossz

formaidőzítő –

a kellő időpontban,

fellépéskor-mérkőzéskor,

még az átlagot sem hozza,

indiszponáltság, lámpaláz miatt

éppen a döntő pillanatban mond csődöt…

*

Aki

rosszallóan nézi,

ha a helyi tűzoltóknak

éppen most nincs semmi munkájuk,

és ezért csinál nekik: ha piromániás,

akkor ez neki dupla élvezet…

*

Aki

egy Pató Pál,

aki mindenre ráér,

semmilyen munka nem sürgős,

és csak akkor hajlandó mozdulni,

ha már minden kötél szakad,

ha már dől a fal/ég a ház…

(„tűzoltómunka”)

*

Aki

rossz

kedvében,

pesszimista

Rontó Pálként

jó rosszat alkotva-téve

teszi rosszabbá a világot,

és ezzel is „bizonyítja”, hogy

már minden végleg el van rontva…

*

Aki

röstelli

a boldogtalanságát,

és ezt elfedve, jobb ügyhöz

méltó buzgalommal, „sérvet kapva”

mégis némi boldogságot próbál színlelni,

a kirakatba egy mosolygós gerlicepárt rakni…

*

Aki

szinte

már tüntet is

az ő nagy boldogtalanságával,

és bár titokban várja, de mégis

nagyon megnehezíti, hogy bárki

jótanáccsal, bölcs gondolattal stb.

segítő jobbkezet nyújtson neki…

*

Aki

még

a saját tulajdon

árnyékától is félve

egyfolytában és persze

mindhiába menekül előle –

ő egy ilyen üldöztetési mániás…

(amivel amúgy különös fontosságot is

tulajdonít amúgy csekély személyének…)

*

Aki

sajnálja

az időt az evésre, és ivásra,

ezért űrhajós tablettákat kapkod be,

vagy pedig akkora feneket kerít neki,

mintha az egy nagy istentisztelet lenne,

az egész nap legfőbb, jól előkészített fénypontja…

*

Aki

sajnálja az időt

a nagycsaládi összejövetelekre,

saját élettörténete megismerésére,

legfeljebb csak a temetésekre jár el,

de ahol már nincs halotti tor, vagyis

emlékfelidéző búcsú-összejövetel se…

*

Aki

a nehezen,

áldozatos erővel

felépített pozitív képét,

akár fél élete egyik főművét,

egy rossz mondatával összetöri,

és kezdheti az egészet elölről,

nulláról, vagy mínuszból…

*

Aki

minimalista,

nem „erőlködik”

jóízű köszönése mellé

még valami jó szót is tenni,

vagy csak kurtán „napot!” kíván…

Minden személyes találkozót csak

mielőbb letudna és csak „megúszna”,

nem csereberél híreket, értesüléseket,

nem tanúsít érdeklődést mások iránt stb.

*

Aki

nem a jobbik,

de az idealizált, retusált

arcát mutatná fűnek-fának,

de mindenekelőtt a jövendőbelijének,

mint Kosztolányi Dezső „csúnya lánya”,

aki nem a saját fényképét küldi a levélben,

ezért pont a várva várt találkától kell rettegnie …

*

Aki

nem a Másikért

hagyja el apját-anyját,

pusztán elölük menekül

az adandó első alkalommal

a lécet nagyon alacsonyra téve,

és a rossz „titkos” házasságban

egy darabig dafke még ki is tartva,

majd meg a gyerekkekkel kivonulva…

*

Aki

nem akar

folyamatos

bizonytalanságot:

„szerelmi kiszolgáltatottságot”,

inkább megfizet a szolgáltatásokért -

cselédet vesz maga mellé, bejárónőt tart,

béranyás gyerekei mellett dajka, nevelőnő,

és művelt kurvát, egy ún. hetérát tart ki,

akivel szellemi-lelki-nemi életet is élhet….

*

Aki

elvileg-

gyakorlatilag

számon-kérhetetlen ígéreteiért

már most besöpöri a hálálkodást,

vagy ezekkel bír rá nagy döntésre!

(a meg nem nyert lottó ötösét osztó,

vagy az üdvözülést garantáló pap,

vagy a demagóg politikus stb.)

*

Aki

ugyan

teátrálisan

szánja-bánja

a rovott múltját,

tördeli a kezét is,

de a mocskos kezű

korábbi zsákmányát

azért nem adja vissza,

annak előnyeit ma is élvezi…

*

Aki

százszor

inkább élelmesen,

úgymond életrevalóan elköveti,

semmint, hogy csak egyszer is

„becsületes hülyeként”, „élhetetlenül”

maga szenvedné el az igazságtalanságot…

*

Akinek

felettébb derogál

az általa rangon alulinak

tartottól kérni vagy kérdezni…

Pedig még az Arisztotelész tanítvány

Nagy Sándor is felkereste a koldus-

szegény, hordóban lakó Diogenészt…

*

Aki

csak

azért is

megy bele

az ún. mésalliance-ba,

a visszás, rangon aluli

házastársi szövetségebe,

hogy koldus férjét holtáig

papucs alatt tartsa, megalázhassa

*

Vörösmarty Mihály

AZ ÚRI HÖLGYHÖZ

Fürtidben tengervészes éj

Szemekkel, mint a csillagtűz;

Hol annyi gőg és annyi kéj,

Ki vagy te márványkeblü szűz?

.

Bírván az istenek minden kegyét,

Imádva férfiaknak általa,

Szép és dicső, s lélekben oly setét,

Milyen derűlt arcodnak hajnala.

.

Nincs hát remény? nincs semmi kegyelem?

Hiába minden esdeklés szava?

Hiába kér a leghőbb érzelem?

Nem olvadoz fel kő kebled hava?

.

Egy eskü kell, egy néma fogadás:

"Szeretni e mindent adó hazát!"

Mért hát szemedben büszke tagadás?

Mért áruló a hang, mit ajkad ád?

.

Pedig nem mondhatod, hogy nincs szíved.

Szeretsz pompát, hízelgő csapodárt,

Hintót, lovat, sőt hitvány ölebet,

És selymidért imádod a bogárt:

.

Mind állat, és hívságos semmiség,

Hizelgőd is, ki hűséget hazud!

És mégis, mégis - oh türelmes ég! -

Kedélyed rajtok édelegni tud,

.

Míg a könyűk hiába fénylenek

A hon szemén! - Hah, gőgös Goneril,

Megemlekezz, hogy vannak istenek,

S még van kezökben bűnt torolni nyil.

.

Az apaátok teljesedni fog,

Az apaátok súlya szörnyü lesz:

"Tennen fajodban éljen ostorod,

Csaljon meg, akit legjobban szeretsz.

.

Hervadjon el szépséged! a gyönyör

Váljék utálattá, ha ízleled;

S midőn panaszban bánatod kitör,

Legyen kacaj reá a felelet."

.

De nem, te nem vagy bűnös. Nevelőd

Jellemtelen kornak volt gyermeke.

Gyengéd szived hajlott a kény előtt,

S megvette a szellemtél hidege.

.

Mi vagy te most? Kérdezd meg magadat.

Angol talán? vagy német, francia?

Igen, ha megtagadnák fajokat;

De ah előttök szentség a haza!

.

Te azt nem ismered, - nincsen hazád -

Nincs nemzeted, - nincs mondható neved.

És ami van, gyalázat szennye rád;

Mert esdeklő szülődet megveted.

.

Erényeidnek senki sem hiszen;

Mert ami fő, nincs meg sugári közt;

Csillag vagy, tündöklő és üdvtelen;

Félünk, csodálunk, mint az üstököst.

.

Asszony vagy, a leggyarlóbb, semmi más!

Nemednek nincsen tiszteltebb neve:

Gyöngéd, hol annak lenni árulás,

Szivetlen, ahol égned kellene;

.

Buzognod e hon - és e nemzetért,

Mint égnek minden nemzet hölgyei:

Nem kérünk munkát s áldozatra vért;

Miért esdünk: részvéted kegyei.

.

S mindeddig ezt te megtagadhatád!

Láttad, miként küzdénk és epedünk,

S csak egy enyhítő szót nem monda szád;

Könyed nélkül mi kín volt vérzenünk!

.

De még előtted áll egy új világ,

Anyára vár egy újabb nemzedék:

Akard, s erényed a fő polcra hág,

Neved dicsőség lángtüzében ég.

.

Mit szűz hevében égő szív teremt,

Költőt, müvészt, hőst és nagy férfiat,

És mindent, ami szép, jó, tiszta, szent

Tőled, nemedtől várjuk hogy megadd.

.

Kezedben a gyermeknek álmai,

Tündérvilága lelkes ifjunak,

A férfi boldogsága; játszani

Ily drága kincsek nem adattanak.

.

Emeld fel bájaidnak zászlaját,

Utánad kelnek a hon jobbjai:

Gyönyör lesz tűrni hosszu éven át,

Ha díjt szelíd kezed fog nyújtani.

.

Teremtsd elő azon dicső időt,

Hol a magyar szó s név imádva lesz;

Midőn kegyelmet nem nyer szűd előtt

Ki e kettőnek ellenére tesz.

.

A kisdedeknek néma szája kér,

Hogy adj nekik hazát. Ne vond meg azt.

Áldás vagy átok vár e válaszért:

Határozz, és kimondtad sorsodat.

.

1841. november-december(?)

*

Vörösmarty Mihály

A MAGYAR HÖLGYEKHEZ

Kell-e dal, szép és varázsló,

Kell-e szép rege,

Vészbe játszó és derűbe,

Mint hazánk ege?

Van-e kedvetek figyelni?

Mondhatunk egyet;

És ha tetszik, és ha kedves,

Mondunk ezeret.

Vérünk lángja lesz dalunkban

Forrongó meleg,

Élet és világ regénkben,

E nagy tömkeleg

Köny - s mosolyból összeszőve.

Víg, borús egünk,

Köny - s mosolyból, melyeket mi

Tőletek veszünk.

És a szőnyeg lesz kicsinded

Csarnokunk falán,

Amit a szív s elme rajzol

Bűvös asztalán:

Nőerény és női szépség

Angyalképei,

És az édes hitszegésnek

Szenvedései;

És a szellem, mely szeszélyes,

Csínba öltözik,

S önmagával s a világgal

Folyvást küzködik.

Egy hibázik műveinkhez,

Nyájas napvilág:

Az ti vagytok. - Ahol ez nincs,

Nincs szellemvirág.

Kis dolog lesz szép szemekkel

Ránk lenéznetek.

Csínos fejjel meghajolni

Hogy figyeljetek;

Kis dolog lesz, és nekünk nagy,

Meghallgattatás:

Kedvezéstek drága kincsét

Hogy ne nyerje más.

És ha néha rosz hevünkben

Zordonak leszünk,

Mert talán a féltés dúlja

Fájó kebelünk;

Mert talán az idegenben

Leltetek gyönyört,

Míg bennünket elhagyottság

Szégyenláza tört;

Megboszúlni könnyü mód van:

Haragudjatok;

A haragban békülésre

Mindig kész az ok.

S szép a szép szemek haragja,

Mint villám s az éj,

Ah de édesebb a béke,

Megbékülni kéj.

Hagyjatok, de térjetek meg,

Mint a kikelet,

S dal, virág közt elfeledjük

Könnyen a telet.

1842 vége



EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

1.

A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

2.

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

3.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

4.

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

5.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi - segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

6.

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

7.

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

8.

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

9.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk - erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere -

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra -

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

