Eugéniusz:

Életminőség vizsgáló ABC könyv – I.



Az ön/emberismeret-szeretet tükre

Létjavítás/rontás Nagy Jenciklopédia:

szempontok és témák ötlet-gyűjtései

A csodás magyarán szóló példatáram



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok



Talált, szerzett, javított/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Arany János

FIAMNAK

Hála Isten! este van megin’.
Mával is fogyott a földi kín.
Bent magános, árva gyertya ég:
Kívül leskelődik a sötét.
Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
Vetve ágyad puha-melegen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

.

Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.
Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

.

Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!
Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
Élne a hit, vigaszul nekem!...
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

.

Majd ha játszótársaid közül
Munka hí el - úgy lehet, korán -
S idegennek szolgálsz eszközül,
Ki talán szeret... de mostohán:
Balzsamúl a hit malasztja légyen
Az elrejtett néma könnyeken.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

.

Majd, ha látod, érzed a nyomort,
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt,
Míg a vétek irigységre készt
S a butának sorsa földi éden:
Álljon a vallás a mérlegen.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

.

És, ha felnövén, tapasztalod,
Hogy apáid földje nem honod
S a bölcsőd s koporsód közti ür
Századoknak szolgált mesgyeül:
Lelj vigasztalást a szent igében:
„Bujdosunk e földi téreken.”

Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

.

Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ. -
Járj örömmel álmaid egében,
Útravalód e csókom legyen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem!

(1850.)

*

Arany László

TŰNŐDÉS

Virrasztok árva lámpa mellett,
Olyan nyomasztó a lehellet,
A lég olyan nehéz!
Künn a világ vigalma, zajja,
S a "honfiság" lármás zsivajja
Tompult morajba vész.

.

Mily felfuvott, önhitt dicsekvés,
Kótya-vetye, koncon veszekvés;
Dobot ver az ima;
Nincs időnk az időre várni,
S mit szánk, szemünk meg bír kívánni,
Mind kell, egyszerre, ma.

.

Remény, öröm jelzője-é ez? -
Oh félek, inkább vesztet érez,
Ki élni így siet;
Mint a hajósnép örvény szélén,
Már csak néhány percet remélvén,
Élvbe dől - s elsülyed.

.

S mindezt a költő némán lássa?
Nem volna-é szent hivatása
Mellt szegni ellenök:
"Megállj, korán e lázas eszmék.
Kitartás! A küzdőkre lesz még
Idő, pihenniök."

.

Hajh, volt - alig egy emberöltő -
Szebb korszakunk, midőn a költő
Zenghetett szózatot;
Betölté égi hivatását
És tisztelék Olymp varázsát
És meghallgattatott.

.

Oh ti dicsők, kik telve hittel,
Haladtatok szent ihletettel
Az ifjodás terén;
Az éjhomályból fölverétek
Régi dicsőségünk' - s tiétek
Volt a legszebb remény.

.

Aztán te, pezsgés nemzedéke!
Dalodban harcok lángja ége,
Mely gyújt, hol megjelen:
Buzdítva mást, csatára kelni,
Ágyuk zajában énekelni!
- Tied volt a jelen.

.

De sőt ti is, kik tört reménnyel
Küzködtetek tiranni kénnyel,
Viselve láncait:
Tudtátok, él, bár csendbe némult,
A nemzet s a megélt dicső múlt
Volt a jövőre: hit.

.

Volt célotok, mely vont előre;
Szent küzdelem a költő bére,
S ha zenge ajkatok,
Akár csatán, veszélybe híva,
Akár rabláncon, rejtve, tiltva:
Egy nemzet hallgatott.

.

S megértett és figyelt reátok,
Veletek érze, ti valátok
Testében az ideg.
Mily pálya, így, magasba törni,
Vagy a kétségb'esést kiölni,
S táplálni a hitet.

.

Ma álmainknak, íme, vége. -
Ha felvillan multunk emléke,
Fáj tőle a jelen:
Fáj a dics, amit elfed a múlt,
Fáj a viszály, mely ím megujult
S megujul szüntelen.

.

Nem áll magasztos cél előttünk,
Mint szétriadt nyáj tépelődünk,
Megrezzent bármi nesz,
A holnap is már fél-sötétség,
Lépnénk, de visszatart a kétség,
A tett aggályba vesz.

.

És a költő buzdíthat-é mást?
Ki még nem élt, csupán csalódást,
Hirdethet-é reményt?
Futók ösvényét hogy jelölje?
Az égi láng eltünt előle,
Nem lát semmerre fényt.

.

S ha szólna is tán, - hangja elhal;
Ki érti, annak biztató dal
Kételyén nem hat át;
Ki meg vakon hisz s ront előre,
Reá zúg a kételkedőre:
"Eladtad a hazát!"

.

S átok, gyanu, gúny égve terjed, -
Mindig erősebb lángra gerjed
E szenvedély loha
A vész ütött törzs így kiépül? -
Igen, fattyusarj nő tövébül
A fa, félek, soha.

1868

*

Aki

úgy tudja,

hogy a lélek

nem halhatatlan,

annak a halál csak

egy ijesztő megsemmisülés,

ami egyre jobban nyomasztja,

hogy naponta közelebb van hozzá…

*

A

halálfóbiás,

aki létbotránynak,

teremtési hibának stb.

tartja az ő halandóságát,

de aki a délutánját dögunalomban tölti,

két kézzel szórja, herdálja drága idejét…

*

Akinek

maga az öregedés is

csak egy fokozatos romlás,

non stop testi-lelki leépülés,

nem pedig egy új, önmagában

egyszeri, új és jó életkorszak,

egy bölcs és örömteli, derűs

második gyerekkor…

*

Aki szerint

a bűnt csak a papok találták ki,

ahogy az örök kárhozat rémképét is

az emberek birkanyájjá idomítására –

ezért vagy kiiktatja ezt a fogalmat,

vagy álszenten hódol az erénynek,

vagy majd élete végén megtér….

*

Csak

panaszkodsz

a rossz sorodra,

pedig ebből Isten segítségével

többet tanultál, és így többet is

fejlődtél, vagy fejlődhettél volna,

mint amikor agyadra ment a jólét,

és önhitten magadat dicsőítetted…

*

A

szemérmes,

szerény, tartózkodó,

szótlanul éhező koldus,

akinek a kérés szégyen, így éhenhal

(mint a mély kútba esett néma gyerek,

akinek az anyja sem érti/hallja szavát)

*

Aki

jó színészi képességű

és jó emberismeretű, de szélhámos,

s ezt a talentumát pl. házasságszédelgő,

hozományvadász stb. céljára hasznosítja…

*

Aki

aktív-passzív

jóváhagyásoddal

folyton pumpol, tarhál,

netán a te pénzeden még

le is részegít, hogy azután

szabadon kifoszthasson: markecoljon…

*

Aki

drága idejét

az ún. gordiuszi csomók

kibogozására pazarolja, mert

nincs szíve és/vagy esze, hogy

egy csapással átvágja azokat…

*

Aki

sokkal jobb ügyhöz

méltó buzgalommal

szeretne/akarna nemcsak jót tenni,

de mindig mindenki előtt még jónak is látszani…

*

Aki

Nagy Keresztény,

de „Vén gazember”

szerepet nem vállalna:

éveken át tolvaj-csaló hírben állva

menteni a dzsentri apa vagyonát az utódoknak…

*

Aki

jogosnak tartja a társai,

vagy a társadalom bűnbak igényét,

hogy ne magukban keressék a hibát -

sőt: ő maga jelentkezik is rá, mert ő

jobb híján így akar ismert valaki lenni,

vagy szeret(ne) áldozat lenni, mártírkodni…

*

Aki

fejben jól,

legjobban tudta,

hogy kell gyereket jól nevelni –

tartott is ez egészen mindaddig,

amíg neki nem született meg az első…

*

Aki

úgy kapaszkodik

az „életfelmentő”,

emberi-társas kötelességei

teljesítését felfüggesztő betegségbe,

mint a fuldokoló a mentőövébe, az utolsó szalmaszálba…

*

Aki

fölöslegesen-károsan

kardot ránt és kard által vész el,

és így a maga vesztére besurranó

tolvajból is egy rablógyilkost „csinál”

*

Akinek

még a szemét

is ki lehet lopni,

vagy nem ismeri/érzi:

mi az arányos önvédelem –

és az áldozatból tettessé „lép elő” ….

*

Aki

másnak vermet ás,

az maga is pont ebbe eshetik bele,

ahogy például ez történik akkor, amikor

Hamletnek méregpoharat készítenek

és mérgezett tőrt fennek…

*

Aki

a csalt, lopott, rablott

javakból ad, osztogat kis alamizsnát,

amiért a kifosztottak hálálkodását várja,

és még ki is oktatja őket, hogy mire költsék…

*

Aki

feltűnési vágyból,

vagy nem is tudatosult,

de felvett rossz szokásból

folyamatosan csak kényeskedik,

szenveleg, negélyez - affektál

*

Aki

oly előkelő kényeskedő,

hogy nem az alátett tíz párnát élvezi,

de még azokon át is „megérzi” azt az egyetlen

árva kis borsószemet, ami miatt nem tud aludni…

*

Akinek

olyan merev

elvei-szokásai vannak,

mintha valaki mondjuk

kényszer-zubbonyban akarna

szerelmesen össze-ölelkezni,

és/vagy gúzsba kötve táncolni

*

Aki

képes lenne

a társát/szerelmét

Dunába belökni, és menteni,

ha így imponálhat neki, vagy

kitüntetett híres életmentő hős lehet…

*

Aki

közönyösen

szemléli a fuldokolót –

hisz őt mások is jól látják,

és akkor miért pont ő kockáztasson,

meg majd csak ideérnek a profi mentők…

*

Aki

képtelen

egy életútra

elszántan és kitartóan,

következetesen rátérni,

hátha a másik még jobb lenne …

Így csak egyhelyben jár, sőt: hátrál…

*

Addig-addig

totojázol, vacillálsz,

és turkálsz, válogatsz,

a sok-sok udvarló, sőt kérő között,

mígnem két szék közt a pad alá esel...

Éhen halsz, mint Buridán tétova szamara…

*

Egyszerre

több vasat tart a tűzbe,

hátha valamelyik majd bejön?

És amikor ez többnyire kitudódik,

akkor két szék között pad alá esik,

és örökre elesik egy jó házastárstól...

*

Addig-

addig válogat,

mert senki sem méltó hozzá,

hogy a végén már annak örül,

ha egyáltalán lesz valaki,

már szinte akár bárki,

aki még őt választja,

s nem lesz vénlány,

vagy agglegény…

*

Rigócsőr királyfi

A rátarti királylány,

akinek egyik kérő sem volt jó,

mindegyiket gúnyolta-csúfolta,

míg apja ezt megelégelte, és

így el kellett mennie azzal

az első bekopogó kérővel,

aki persze a mesében egy

(álruhás király) koldus volt…

Aki a makrancost a kunyhóban

azután alázatossá szelídítette…

*

Aki

már csecsemőként

természetesnek vette

és meg is szokta, hogy

neki minden kívánsága rögtön teljesül –

máskülönben ő hisztizik, és toporzékol…

*

Akinek

azért van

csak egy gyereke,

hogy így neki szinte

mindent megadhasson –

majomszeretettel kényeztetve

következetesen rontja el „előszeretettjét”

(mindeközben ő meg eladja cégének a lelkét…)

*

Aki

nem is törekszik,

pláne nem jó kapcsolatra

a közvetlen szomszéddal,

és még azon is veszekszik,

sőt még pereskedik is, hogy

kinek fütyül a fülemile…

*

A

nagyon

távoli rokonokkal

jó kapcsolatokat ápol,

de török átok: éppen a közeli

jó szomszédját nem becsüli meg,

aki nagyon sokat segíthet/árthat…

*

Aki 

ún. jóbarátként

szétaggályoskodja

a legjobb terveidet is,

amúgy meg hülyeségre biztat,

istenkísértésbe visz/hajszol bele,

mert te szinte vakon megbízol benne…

*

Aki

képtelen,

lelkileg lusta, gyenge

felmászni a humor magaslatára,

már pedig onnan lenézve eltörpülnének

a lentről egyre óriásibbnak tűnő gondjai…

*

Aki

nem tud mit kezdeni

az egyszeri szerencséjével,

csak egy kolbászt mer álmodni

a nyomorában, ha épp jön a jótündére –

ami neje dühe miatt az orrára nő…

*

Aki

már a hibás/

akarva-akaratlan

sértő stb. megszólítás/stílus miatt

már eleve elrontja az amúgy pedig

oly létfontos dolgának elintézési esélyeit…

*

Aki

már az elején

elveszíti a fonalat,

de röstell szólni, és

már csak bután bólogat,

és így, vesztére nem tanul meg

például kamatos kamatot számolni…

*

Aki

már azt is bűnös,

titkos-tudat alatti 

önzésnek veszi, és

meggyónja, ha mondjuk

pl. az adakozása, segítség-

nyújtása neki is némi örömet okoz

*

Aki,

jobb híján

elfogadja pl. az örökre szóló 

nőtlenségi fogadalmat, a cölibátust,

de mégsem „ugrik ki”, nem hagyja ott

a katolikus papi pályát, ha nem tud nő nélkül élni…

*

Aki

„fiatalos” lazaságból

vagy mert rosszul alszik/ébred,

már eleve késve, hajszolva indul

és napközben sem éri utol magát,

ezért aznap soha nincs a helyén…

*

Aki 

notórius,

szisztematikus

felelősséghárító –

édes gyereke tanítását

és nevelését az iskolára,

az egészségét az orvosra,

a közügyei intézését pedig

a „választott” politikusra bízó…

*

Aki

nem látja meg

a változóban az állandót,

a sokféle jelenségben az egy,

ugyanolyan lényeget, pedig az Ördög 

egy és ugyanaz, de különböző alakban

*

Aki

már huszonévesen (!) is

mindenekelőtt már szerfelett

azon aggódó, hogy hogyan biztosítsa be

már most a nyugdíjas korszakát, annak jólétét…

*

Aki

egyedül

van a szigeten

és nem tudhat róla:

nyomdahibás a Szentírása,

innen lemaradtak az „i” betűk, I-gazság,

de ő ebből egy jottányit sem enged…

*

Akinél

az „I” betű már megvan,

csak a pontot nem teszi fel rá,

amiért az egész csak rész, és így nem sokat ér…

Évekig udvarolgat, de nem kéri meg a lány kezét…

*

Aki

már most

lazán, vadul költekezik

a megálmodott szerencséje kontójára,

vagy ha netán mégis fő-nyereménye lesz,

az csak megrontja, vagy hamar kifolyik kezéből…

*

Aki már,

hisz jelesre

érettségizett felnőtt,

azt gondolja mindent tud –

így ő ezentúl már csak tanítani akar,

de tanulni nem (nem lesz bölcs, jó pap stb.)

*

Aki

jó szakember,

dolgos, tisztes bérét hazaadja,

nem részeges, hűséges stb. stb.,

„csak” éppen az életbölcsesség-

hiánya miatt papucsférj, és fia is ezt „örököli”

*

Aki

már most 

pontosan tudja,

mert ő egy oly fontos

és elfoglalt személy, hogy

mit fog tenni mondjuk egy év múlva

kedd este nyolckor és félkilenckor…

*

Akinek

semmilyen

életterve sincs,

még úgy körül-belül sem –

infantilis: ő percről percre él a teljes, laza

spontaneitásban: ahogyan esik, úgy puffan…

*

Aki

már nem gyerek –

neki ne mesélj, ő már

csak azt hiszi el, amit itt lát…

(miközben épp azt a hamis illúziót látja,

amit a szemfényvesztő elhitet vele)

*

Aki

egy hagymaember – 

ha lehámozzuk rólad a felszínt,

mint hagymáról sorra a héjakat,

akkor nem marad a végén semmi,

sehol az a kemény mag…

*

Aki

a bűnözők alja,

a családon belüli

pedofil erőszak, rontás miatt sittes,

és ott vamzerként jut előjogokhoz –

még a sorstársai is megvetik, leköpik…

*

Aki

nem tudja

az érdekeit érvényesíteni,

mert vagy nem ismeri fel őket,

vagy nem áll módjában (pénz-pozíció) –

vagy mert pl. a birka vallása ezt neki tiltja…!?

*

Aki

mintha

el-elfelejtené, hogy

minden új meccs 0:0-ról kezdődik

és háromesélyes, és a papírforma borulhat –

pláne, ha ő elbízza magát…

*

Aki

olyan, mint

a hetvenkedő nyúl,

aki a teknőssel (!) fut versenyt,

de annyira elbízza magát, hogy

menet közben lepihen és elszunyókál…

*

Aki 

előre iszik

a medve bőrére,

nem is keveset, a fejébe is száll,

így azután a döntő pillanatban célt téveszt,

és így végül a medve eszik belőle…

*

Aki 

embergyűlölő,

aki magával viszi örök sírjába

az életjobbító-könnyebbítő találmányi titkait -

nem tartva kötelességének azok megosztását…

*

Aki

nem tudja 

titokban tartani

találmányát, felfedezését,

és így abból vagy csak más profitál,

vagy rossz kezekbe kerül emberellenes célra…

*

Aki

mindent

újra fel akar találni –

spanyolviaszt, meleg vizet,

sőt még magát a kereket is:

és addig nem is használja,

ha nem övé a szabadalom…

*

Aki

többet él

az erejével, mint az eszével:

meg is szakad, mert nem használja

az egyszerű gépeket: kerék, emelő, csiga stb. stb.

*

Aki

viszolyog

mindentől,

ami túlságosan,

„pofon” egyszerű,

mindig mindent bonyolultabb

módon tesz: pl. így vakarja a fülét is…

*

Akire,

a balekra

mindent vackot, bóvlit

oly könnyen rásózhatnak:

nem lát át a szélhámos trükkön –

hiszi: a javát akarja (és el is veszi)

*

Aki

úgymond

csak a lelkét

tartja tisztán –

testét, ruháját, lakását

lustaságból vagy már elvből sem –

egyáltalán nincs tekintettel az embertársaira se…

(és így lelke se lehet rendben: ahogy bent, úgy kint…)

*

Aki

elindul és felgyorsul

az önelhanyagolási lejtőn:

előbb csak az orrát nem törli meg,

később meg már a fenekét se ki…bűz-lesz!

*

Aki

egy piperkőc,

egy dandy, egy világfi,

aki mire „szalonképesre” felöltözik,

már elmúlik a becélzott programja és nyugovóra is térhet…

*

Akinek

nincs ideje-ereje

a belbecsét „ápolni, gondozni”,

mert ezt teljesen leköti-kimeríti

a saját, a lakása, az autója külcsín-javítása…

*

Aki

mindig

a fogához veri a garast,

alig fogyaszt, alig élvez javakat,

ő mindent forgat/beruház:

egy puritán protestáns,

vagy „zsugori uram” …

*

Aki

betegesen

spórol és ment:

mindig az épp már 

rohadó almát eszi meg,

és így sosem eszik épet –

a vészkorban indokolt szokása így megrögzült…

*

Akinek

az önmagával való

állandó alapelégedetlensége,

amire büszke, a mindig újabb 

s újabb dolgok után sóvárgás/

hajsza formán ölt rossz testet

*

Aki

egy mindig

a távolba, mindenhova-

sehova vágyódó kincskereső –

aki nem látja a szemétől, hogy

a háza tája egy feneketlen aranybánya!

*

Aki

pecázva,

halászcsónakkal

eddig kényelmesen élt,

de rábeszélték: legyen halászflottája,

és akkor majd azután, sok év hajsza után,

majd ismét nyugodtan kedvére horgászhat…

*

Aki

direkt,

csúnya, bántó,

sértő szavak nélkül,

de szellemi fölényével,

például a gyilkos iróniával

tud a másik elevenébe vágni,

megalázni, és nevetségessé tenni…

*

Aki

csupa

csudaszépet ígér,

de mindig csak olyat,

aminek betartása nem tőle függ,

mindez rajta nem számon-kérhető:

egy álbarát, demagóg pap-politikus…

*

Aki

még a kipróbált

régiek rovására is

mindig azok társaságát keresi,

és azokhoz dörgölődzik, akiknek

itt és most éppen jól megy-felment a sora

*

Aki

mindig úgy

érte el célját,

ha sír és szánalomra

méltónak látszik: és így is

maradt ebben a csapdában:

az ön-sajnáltatásban verhetetlen bajnok…

*

Aki

egy Didergő király,

aki az egész teste/

lelke megmelegítéséhez

eltüzel egy erdőt, sőt már

az emberek házát stb. is,

csak mert nem tud, illetve

nem hagyja magát szeretni,

(szeretetre méltónak lenni…!?)

*

Aki

már

a szúnyog-

csípéstől is jajveszékel,

hisztizik, mozgósít, és mentőt hív!

Ilyen alacsony a fájdalomküszöbje –

kockáztatja: nagy bajban is csak kinevetik…

*

Aki mindig

újabb izmusokra, iskolára,

Mesterekre esküszik örök hűséget:

gúzsba köti lelkét, csak szellemi mankóval

botorkál, és nem isteni támasszal áll a két lábára…

*

Arany László

KÉSŐN

(Lenau után, - Szalay Gizelának.)

Már elnyit a tavasz, varázsa széled,
Szép álma eltünt, el van zengve dalja,
Üde virágát nyári hő aszalja,
- Munkára int, küzdésre hí az élet.

.

A ló nyerít, a harc lármája éled,
Körülvesz, elborít küzdés zsivajja,
S a küzködő, - míg majd sír nem takarja -
Nyugalmat, enyhülést ritkán remélhet.

.

Leányka! ó ama tavasz korában
Miért kerestelek mindig hiában?
Eszmény valál, kit vágyam üldözött;
Most megjelensz, szívemmel játszva játszol,
Föl-fölmerülsz s megint eltünni látszol
E zajgó életáradat között.

1875

*

Arany László

AZ IRGALOM

(Wörishofeni emlékül gróf Zichy Márthának.)

Mint purgatorium, kietlen, bús, setét,
Hol megtört vezeklő várja ítéletét,
Hol a lét epedés, az idő végtelen,
A lelken, mint köd ül aggasztó sejtelem, -
Hol Damoklesz-kard függ mindenik fej fölött,
S mint puszta szirten egy csoport hajó-törött,
Összebuj úr, szegény; nincs koldus, nincs király,
Bölcs és bolond csak azt tudja: hol mije fáj;
S Lázár, a nyomorék, Lancelot, a büszke hős,
Simon, a bélpoklos, és Sámson, az erős,
És Salamon, a bölcs, Markalf, a félbolond,
A gyáva Absolon, a vakmerő Roland,
Gottfried, a jó, kegyes, Filep, a zord s komoly,
Itt már egyforma mind, sorsuk közös nyomor;
Igy mulik perc, nap, év, száz év, örömtelen,
De bármilyen hosszú, gyötrelmes a jelen,
Nincs veszve a jövő s félig kihalva bár,
Felcsillan még nekik egy-egy reménysugár;
Egy szalmaszál, melyhez kössék az életet...

.

Ilyen hely volt, hová egykor sorsom vetett. -
Sivár, rideg tanyán szánalmas társaság,
Kit egyenlővé tett egyenlő árvaság,
Egy ínség, egy nyomor, ki-kinek önbaja,
Egyenlő reménynek hajszálnyi fonala.
De e bús nép közül két tünemény kivált:
Az egyik ifjú lány: kerub, ki földre szállt,
Hozván az egekből derűt, mosolyt, reményt,
Ragyogó csillagból egy-egy darabka fényt.
Ifjú, vidám kacajt, szikrázó szellemet,
Az ég kékjéből csent színnel festett szemet,
Pezsgő vér ingerét, tavasz friss bimbaját,
Hogy aki rátekint, felejti önbaját,
S megenyhül.

.

A másik pokol csúf fajzata,
Ocsmány ördögfiók, rút mint az éjszaka,
Sovány koszos kis eb, didergő, torz, sülye,
Mint halál-bagolyé mered szét tág füle,
Összecsapzott szőrét sárcsimbókok lepik,
Ránézni förtelem; rugják, ütik, verik,
Elűzik mindenütt, nyugtot seholse lel,
Mindenki arra vár, bár éhen veszne el!
S im ő a Tiszta, ő, leküzdve undorát,
Magához öleli, mint régi, hű barát,
Eteti, ápolja, becézi gondosan...

... Ott, hol kiről-kiről hiven beírva van,
Jó, rossz, miről egykor be kell számolnia,
Egy szót írnak be most: misericordia.

1892



EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

1.

A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

2.

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

3.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

4.

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

5.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi - segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

6.

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

7.

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

8.

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

9.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk - erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere -

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra -

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

