Sütő Gábor *

„A néphagyomány tart meg bennünket magyarnak,

s a nemzetközi műveltség tesz bennünket európaivá.

Ha azonban csak európaiságra törekszünk, lehetünk

nagy műveltségű népek, de minél hamarabb meg-

szűnünk magyarnak lenni.”

Györffy István karcagi néprajzkutató

Tudatunk védelme (11)

/TALPRA EURÓPA! ITT AZ IDŐ, MOST VAGY SOHA!/

Sorozatunk azért viseli a Tudatunk védelme általános főcímet, merthogy ma a világban, a látszólag elkülönülő csatákban, a szereplők tudatának megnyeréséért folyik a legátfogóbb, esetenként döntő tényezőnek bizonyulható küzdelem. Ennek okán maradunk meg e főcím mellett, s a konkrét mondanivalónkra az alcím utal. Nem riadunk vissza a létfontosságú témakörök és minősítések ismétlésétől sem. A magyar tudatnak, s hordozójának, a magyar nemzetnek a védelméről lesz szó továbbra is, soha nem elkülönítve az emberiség veszélybe sodródó lététől. Abban a meggyőződésben, hogy amikor a gondolatokat megformáló tudat valós, helyes, időszerű összefüggő eszmévé válik, s történelmileg beérik és elterjed, rohamosan ember-, társadalom- és világformáló anyagi erővé válik. Világunkban még nem tudatosult eléggé, hogy e kevéssé átlátható folyamat átfogja az emberiség sorsára önmagukban is akár végzetes következményekkel járható fegyveres, valamint a nem kevésbé fontos pénzügyi, gazdasági, politikai, szellemi, tájékoztatási és minden más harcot. Sőt, jelent, jövőt egybeforrasztó meghatározó mivolta azok kimenetelére perdöntően kihathat, a közelmúlt akkori érthetetlenségeit pedig elhelyezi a történelmi és logikai sorrendiségében. Ebben az értelemben Oroszországnak az Ukrajnában, a szükségesnél nagyobb türelemmel halasztgatott különleges hadművelete világtörténelmi jelentőségűnek bizonyulhat. Naponta láthatjuk, milyen könnyű elhamarkodottan elítélgetni, amit remélhetőleg nem győznek majd jóvátenni. A katonai-geopolitikai céljai mellett, a háttérhatalom fegyveres élcsapata, a NATO által közvetett világháborúvá növelt összecsapás egyben az emberiség tudatának megnyeréséért is folyik.

A tudatért folyó harc zajlik az egész világon, a nap minden órájában, minden kérdésben, egyre kiterjedtebben és mélyrehatóbban. Nehezen átláthatóan, mivel a tájékoztatás, a világközvélemény irányított formálásává, iparággá vált, elidegenedett az emberiségtől, s a hatalom megszerzésének, megtartásának a legfontosabb eszközévé lépett elő. Idegen szóval kommunikációnak nevezik. Legfőbb módszere, hogy érzelmi és áltudományos fogalmazásokkal a hazugságot állítják be igazságnak, és fordítva. Az igazság azonban akkor is igazság, ha hazugságnak állítják be. Akik a hazugságot ismételgetik, végül önmaguk is elhiszik. A hazai „kommunikáció” például azonnal felkapja és méltatja Zelenszkij szavait, vagy tetteit, s vaskalaposan kitart mellettük, ám Putyint lehetőleg elhallgatja, vagy kételyeket kelt iránta. Holott a történeti igazsághoz ragaszkodás történelempolitikai követelmény, nem Zelenszkij, vagy Putyin melletti kiállás. A kettejükről szóló hírközlésünk így fordítottan arányos a jelentőségükkel. Az illetékes szervek hogy engedik ezt meg, hiszen így válik az igazság hazugsággá, és fordítva? Rém egyszerű, rém hatásos és rém kártékony! Ezért az eddiginél nagyságrendekkel tudatosabban, történelempolitikai értelmezéssel, nem pedig a szövetségi rendszerek s az álbaloldali ellenzék elfogult csőlátásával kell viszonyulnunk hozzá. Érzékelhető erre törekvés, de kellő tájékozottság hiányában, növekvő szövetségi-rendszerbeli nyomás alatt sokszor nem vagyunk, nem lehetünk tárgyilagosak, így a megkívánt módon sikeresek sem. Helyes a politikai jelszavunk, hogy itt az ideje a békének, de amíg a világ előtt nem címezzük egyértelműen a háborút okozók ellen, nem elég hatékony. Ehhez mindenekelőtt látnunk és hirdetnünk kell, kik harcolnak az emberiség létérdekeiért, s ha a szövetségi kötelékek miatt nem is tudunk közéjük állni, a létfontosságú kérdésekben akár közvetve is, rugalmasan és óvatosan, ám támogatnunk kell őket, ahogy eddig is meg-megtettük.

A tudatért folyó küzdelem önmaga felmérhetetlen jelentősége mellett döntő csatatérré vált, átfogja a harc többi formáját azért is, mert a globális háttérhatalom az emberiség sorsát akarja gyökeresen megváltoztatni, beleérve milliárdok kiirtását, zombivá nyomorítását. Az előző fejezetekben a politikai irodalom elemzéseit, minősítéseit összegezve, úgy írtuk körül a háttérhatalmat, mint a nemzetektől elidegenedett szabadkőműves, zsidó-bankár, emberellenes összeesküvés. Céljai eléréséhez mindenekelőtt az emberi tudat feletti irányítást kellene elérnie. Sajnos, nem teljesen alaptalan a számítása, miszerint ahogy telik az idő, egyre kevesebben fognak emlékezni a történésekre, azaz mintegy törlődnek a történelemből. Ennek érdekében be is vet minden eszközt, és sajnos nem sikertelen, mert az emberiség általános tudata nincs a helyzet magaslatán. Kifinomult és durva módszerek tucatjait gátlástalanul, célirányosan alkalmazva, tényeket meghamisítva és eltúlozva, el akarja érni, hogy az emberiség e harcnak öntudatlan tárgya legyen, ne alanya, pláne ne öntudatos harcosa. Ám az elhúzódó fegyveres harc egyik előnye éppen az, hogy a világtudat ebben az irányban fejlődik. A harc mindkét résztvevője tisztában van ezzel, másképpen is reagálnak rá. Ezt kell tudatosítani az emberiségben. Számolva Szijjártó Péter figyelmeztetésével, miszerint „világszerte hajtóvadászat zajlik a nemzetközi liberális mainstreammel felvállaltan szembehelyezkedő, a nemzeti érdekeket bátran képviselő politikusokkal szemben.” A belügyekbe beavatkozás is szinte mindennapossá, majdhogynem legálissá vált. A háttérhatalommal szembefordult Oroszország, Kína, az országok kéttucatnyi növekvő sora, a BRICS keretében egyre tudatosabban emberi és békés célokért vívja harcát. Napokkal azelőtt pedig, hogy Oroszország beindította Ukrajnában a különleges hadműveletet, Putyin és Hszi Csin-Ping kínai elnök "határok nélküli" partnerséget hirdetett meg, amelynek célja az USA befolyásának ellensúlyozása. Az orosz kormány megkezdte az egyoldalú kilépés folyamatát a háttérhatalom képviselői által eluralt nemzetközi szervezetekből is, a Kereskedelmi Világszervezetből (WTO) és az Egészségügyi Világszervezetből (WHO).

E fejleményeknek tudatában lévő személy, párt, kormány, ország, nemzet dönthet úgy, hogy kimarad e küzdelemből. Ám a harc globális következményei alól semmiképpen nem mentesülhet. Nem állítható, gyakorlatilag bizonyíthatatlan is, hogy minden küzdelemben a tudat a döntő, s minden más csak eszköz. Ugyanakkor, e fejleményeket észlelve, tudva, hogy annak a félnek nagyobb az esélye a győzelemre, amely uralja az emberiség tudatát, a kormányoknak biztosítani kell, hogy mindenki intézményesen hozzájárulhasson az emberiség számára győztes kimenetelhez. Jelenleg ennek a tudatosítása világfeladat. Elérni, hogy az emberbaráti és békeszerető erők összefogva más országokkal önmaguk győzelmét segítsék elő ingadozás és megtorpanás nélkül. Ahogy a BRICS, Latin-Amerika és Afrika egy része elindult ezen az úton, erre Európának is rá kell lépnie, ha Európa akar maradni. A fejlemények azt mutatják, hogy a Nyugat-Európánál tudatosabban fellépő Közép-Európánk, amiben nem mellékszereplők vagyunk, élcsapatként vehet részt e küzdelemben.

Biztosra lehet venni, hogy fontos nemzetközi szereplőknél nem született döntés a kimaradásról a tudat uralásáért folyó harcból. Akkor sem, ha erről nem jelent meg egyetlen egyoldalú, vagy közös közlemény sem. Mi sem térhetünk ki előle. Szerencsére nem is tesszük. Sőt, néhány egymással összefüggő kérdésben akarva, másokban talán akaratlanul, az emberbaráti és békepárti oldalon, a frontvonalban küzdünk. Döbbenetes, de a szövetségi rendszerünk ezért tekint bennünket egyre inkább ellenségnek, kikényszerítve, hogy mi is ellenségnek kényszerüljünk tekinteni a jelenlegi vezetőit. Miféle célok szolgálatában állhat ilyen szövetségi rendszer? Orbán Viktor erről is nyíltan beszél: „Magyarország az USA szövetségese és NATO-tag, Amerika mégis rosszabbul bánik Magyarországgal, mint Oroszországgal.” (Pressman nagykövetük, aki már otthoni felkészülése alatt is fennhéjázóan bírálta országunkat, ideérkezését követően hetente követ el olyasmit, ami miatt a nagyköveteket ki szokták utasítani. – Csodálniuk kell a türelmünket. Ám lehet, mégis meg kellene tenni, mert Pressman jelezte, be fog avatkozni a jövő évi választásokba is!) Eleve ellenségként járnak el egy tagállammal szemben, s ez nem is esik különösebben a nehezünkre. A pillanatnyi kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem maradtunk azonban egyedül sohasem, s kitartásunk okán újabb szövetségesek is akadnak. Értünk drukkoló és csendben biztató partner annál több, aminek megvan a maga jelentősége, de ők e háttér-eljárásukkal csak kis lépésekkel viszik előbbre a közös ügyet. De viszik, s jól tesszük, hogy nem riasztjuk el őket, hanem együttműködésre törekszünk velük. Visszatérve választott, de többségükben kényszerűvé vált ingadozó szövetségeseinkre, ők eközben buzgón, történelmi tapasztalataikat feledve, sőt szenvedést okozó jelenlegi tapasztalataiknak meleg és egyéb fonák büszkeséggel elébe menve, nemzeti érdekeiket feladva, menetelnek a valamennyi nemzetektől elidegenült háttérhatalom által felállított nyaktiló és sírgödör felé.

Az orosz-ukrán fegyveres konfliktus kapcsán még azzal is érvelnek, hogy az amerikai atomfegyver bevetése nem volt háborús bűn, mert minél előbb be kellett fejezni a második világháborút. Hasonló „érveléssel” mentik az USA-t a lakosságra még nagyobb fenyegetést jelentő kazettás bombáknak, szegényített urántartalmú lőszernek az ukrajnai kormány rendelkezésére bocsátása kapcsán. Azzal is védekeznek, kifogytak már az egyéb munícióból, kénytelenek kazettás bombát adni szövetségeseiknek. Közben a tömegtájékoztatásban folyamatosan szörnyülködnek csecsemők és gyermekek, civilek halálán, lakóházak lerombolásán, holott elveket, jogot, szerződéseket félresöpörve, ők adtak még hatékonyabban gyilkoló fegyvereket az ukrajnai kormányuknak a kezébe. Az ukrajnaiak gyilkos és fajgyűlölő jelszavát, hogy a cél minél több oroszt megölni, elhallgatják. Ahogy a törvénytipró cenzúrát, a kényszersorozást, halállista vezetését (rajta magyar és más ismert vezetők) és azt is, hogy statáriálisan ítélkező halálbrigádok járják a vidéket, s kivégzik az oroszbarátsággal gyanúsíthatókat. Hangoztattatják ügynökeikkel, hogy nincs más lehetőség, mint a céljukat szolgáló törvénysértő tevékenységeket végrehajtani. Ezzel ismét bizonyítják, hogy a NATO nem volt és nem is lesz védelmi szervezet. 1949-ben észak-atlanti védelmi szervezetként jött létre, amikor sem az USA-t, sem Európát semmi veszély nem fenyegette. Azóta már számtalanszor véresen beavatkozott a Balkánon, Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, Közel-Keleten. Ahogy a hírhedt Pax Americana meg a demokrácia exportja sem béke, vagy demokrácia volt sohasem, hanem vér, szenvedés, gyilkosságok, népirtások jelezték az útját. A most zajló bővítésével kapcsolatban D. Medvegyev a viccével találóan jellemezte a NATO-n és az EU-n belüli jelenlegi okviszonyokat:

- Miért csatlakozott hazánk a NATO-hoz? - kérdezi az egyik finn a másiktól.

- Mert szembe kell néznünk az orosz fenyegetéssel. - érkezik a válasz.

- De miért kell szembenéznünk az orosz fenyegetéssel? - érkezik ismét a kérdés.

- Azért, mert csatlakoztunk a NATO-hoz!

Háborúról és békéről lévén szó, tegyük fel mi is a kérdést: az EU és a NATO illetékesei, milyen alapon és jogon várják el tőlünk, hogy barátságos, vagy barátságtalan lépéseket tegyünk a háborúzó harmadik országok irányába, sőt avatkozzunk be a háborúba, s pont a velünk szemben ellenséges ország oldalán? Sem az EU, sem a NATO alapokmányai nem kényszerítenek erre egyetlen tagállamot sem. Így is folyamatosan erőn felül, népünk terhére nyújtunk humanitárius, politikai, pénzügyi, tájékoztatási, sőt nem nyilvános katonai és egyéb segítséget. Lehet, ez többet is ér, mintha fegyvereket küldenénk. Ez, bizony, tisztázandó kérdés. Megtévesztetten és megtévesztésül világraszólón skandálják, fontosabb a sokszínűség, mint a rátermettség, a kitapasztalatlan modernség, mint a kipróbált hagyomány, s minél agresszívabb, sőt egyre inkább gyilkos is ez a sokszínűség és modernség, annál inkább ajnározzák. Minket pedig zaklatnak, bírálnak, büntetnek, amiért nem tartunk velük. Hiába magyarázzuk nekik, fogják fel, hogy nem miattuk, érettük nem tartunk velük. Mi azt vártuk, „Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést! Európa az egyéniséget keresi és értékeli bennünk, nem a tanulékonyságot”, látta és várta a mottóban idézett neves földim. Jó nagyot tévedett, mondaná rá a felületesen ítélő. Ám nem tévedett. A civilizált ember, legyen európai, amerikai, ázsiai, afrikai, ha immár megfélemlítve is, de valóban ezt várja tőlünk ma is, egyre többen jelét is adják, ezért továbbra is bizonyítsuk, hogy ezt akarjuk nyújtani. Akik ezt nemcsak nem értik meg, hanem kizárólag a tanulékonyságot, a botladozásaikra felnézést követelik tőlünk, azok nem civilizált, emberbaráti és békepárti európaiak, nem is európai, hanem háttérhatalmi fejjel gondolkodnak. Régen úgy tartották, „a szót pénzen nem veszik”, ám sajnos világunkban egyre inkább áruvá válik a szó is. A legjobb szemléltető példa rá maga az EU, amelyet homályos érdekeltségű rendszerszintre emelt korrupció jellemez. A legfelső vezetői szintet is átfogó korrupció és háttérhatalmi érdekek miatt intézményként is egyre nyíltabban a tagállamok érdekei ellen politizál. Nemcsak nem beszélnek a békéről, hanem azzal büszkélkednek, hogy a világ nem került közelebb a békéhez. Mi viszont, igazunk tudatában a kialakult helyzetben, EU- és NATO-tagságunk mellett (de ellenére is) nemzeti érdekből tartsunk ki álláspontunk mellett. Amellett is, hogy Oroszország nem ellenségünk, még ha ezt néha kissé olyan faragatlan módon fogalmazzuk is meg, hogy „tisztességtelen dolog oroszbarátsággal vádolni Magyarországot”. Helyesen nem titkoljuk ugyanakkor, hogy a háttérhatalmi téveszméknek felülők egyre inkább ellenségeinkké válnak, akár szövetségeseink formálisan, akár nem. Ennek okán törődjünk csak továbbra is azzal, hogy mentsük, ami, és aki menthető, hiszen mindezt előbb-utóbb személy szerint mindenkinek nemcsak meg kell értenie, hanem ki kell vennie a részét az emberiségért folyó harcból, ha életben akar maradni és méltó emberi életet akar élni.

Öngyilkos kitartás a politikai csőlátás mellett

A politikai csőlátás abban áll, hogy elfogult elszenvedőik az időszerű világpolitikai esemény előzményeit, okait, okozóit törlik papírról, hangfelvételről, sőt a tudatukból, de még a miénkből is törölni akarják. Számukra az esemény akkor kezdődik, amikorra rejtőzködő főnökeik keltezik. Ennek okán ítéleteik ésszerűtlenek, amit általában önmaguk is érzékelnek, s emiatt csak kontárként képesek képviselni, vagy a nemegyszer a vastagabb borítékban kifejeződő magasabb érdekek miatt, alázatosan alkalmazkodnak. Az élő példa előttünk, hiszen egy jó éve harsányan, kioktatóan, a közvéleményt tudatosan és kártékonyan félrevezetve hirdetik, hogy az általunk átélt történelem 2022. február 24-én indokolhatatlan, ok nélküli Ukrajna elleni „törvénytelen” orosz agresszióval kezdődött. Elborzadva látjuk, náluk és nálunk is, hogy méltóságok, politikusok, politológusok, újságírók, még olyanok is, akiknek nevéhez számos pozitív kijelentés és tett kapcsolódik, e világpolitikai jelentőségű kérdésben eltájoltan, politikai előítélettel, téves meggyőződést szánalmasan megjátszva nyilvánulnak meg, kárt okozva országuknak, nemzetüknek, önmaguknak. Végső soron az emberiségnek. Nem látják, vagy nem merik látni, hogy melyik ország/szervezet fegyveres erői közelítették meg Oroszország határait, és vették körül katonai támaszpontok tucatjaival. Tudni sem akarnak róla, melyik katonai szervezet nem tartotta be ígéretét, hogy ha az egyesített Németország NATO-tag maradhat, a NATO egy centire sem nyomul tovább keletre. Elhallgatják, melyik ország és szervezett avatkozik be katonailag országok sorába, főként olyanokba, ahol sok olaj, más természeti kincs, vagy akár suttyomban értékesíthető kábítószer van. Nem érdekli őket, melyik ország vagy szervezet katonái gyilkolják ártatlanok millióit, nyerészkednek a háborún ukrán és orosz életek árán.

Még egyes felelős politikusainktól is változatlanul azt hallottuk kezdettől fogva, Oroszország és személyesen Putyin háborús bűnös, illetve ahogy legutóbb még Tusványoson is elhangzott, hogy „Egyértelműen elítéljük Oroszországot a katonai agressziójáért.” Ám ha belegondolunk, az egyértelmű kifejezés itt valójában még ennél is súlyosabbat jelent: azt, hogy feltétel nélkül támogatják Ukrajna nemzetidegen kormányát, azaz az USA, a NATO, a háttérhatalom emberellenes politikáját. Felelőtlen eljárás a magyar közvéleménnyel szemben, mert az okokat, előzményeket elhallgatja, még csak nem is utal rájuk, amivel gátolja a tisztánlátást. De akadályozza a békés megoldásért folyó küzdelmet is, amelyért szavakban nem szűnnek meg kiállni, anélkül, hogy megneveznénk, kiktől követelik. Nem utolsó sorban az amerikai elbizakodottság és öntelt primitívség akadályozza őket ennek megértésében. Számukra az irányelv Antony Blinken külügyminiszter bolondját járató állítása: „Oroszország kezdte ezt a háborút, és bármikor véget vethet neki, ha kivonja csapatait Ukrajnából és befejezi brutális támadásait."

A körülményeket elhallgató politikusok, politológusok, tömegtájékoztatási eszközök, félrevezetik közvéleményünket, amiért felelősséget kell viselniük. Pedig – főleg legmagasabb szintre röpítetteknek – csak a szemüket kiszúró tények sorozatára kellene figyelniük. Olyan „csekélységet” kellene észrevenniük, hogy az orosz befolyás nem szovjet. Súlyos feltételezéseket enged meg, ha olyasmivel vádolják az emberiség érdekében fellépő és áldozatokat vállaló Oroszországot, hogy vissza akarja állítani a Szovjetuniót és más égbekiáltó téveszméket szajkózni. Oroszország érdekeiről, bár azok ma jelentős mértékben egybeesnek az emberiségnek az érdekeivel, pedig „bölcsen” hallgatnak. Meg arról is, hogy az EU eddig tizenháromezer szankciót foganatosított Oroszország ellen, amelyekről Ursula von der Leyen még jóval az orosz különleges hadművelet beindítása előtt egyeztetett az USA-val. E bonyolult helyzetben nekünk is igyekeznünk kell, hogy ne maradjunk le a történelemről. Olvassuk: „A békéhez erő kell. Lelki, gazdasági és katonai erő. Lelki, hogy ellenálljunk a háborúpártiaknak, hogy belepréseljenek minket a háborúba. A gazdasági erő ahhoz kell, hogy túllendüljünk a háború és a szankciók okozta károkon. Katonai erőre pedig azért van szükségünk, hogy mindenki láthassa: háborús időkben is meg tudjuk őrizni Magyarország békéjét és biztonságát” – mutatott rá a kormányfő. És lássák azt is, hogy a népek között kiprovokált harcot és gyűlöletet egy kicsiny, gyökértelen, nemzetellenes klikk szítja. Akik nem otthon, hanem mindenütt élnek, sehol nincs nemzeti talajuk, de mindenhol beleütik az orrukat a nemzeti kérdésekbe.

A csőlátók nem az államférfiakra figyelnek! Pedig ehhez nem feltétlenül kell még külföldre tekinteni sem. Közismert, hogy a mindezt meglátó politikusok, mint Orbán Viktor, ha nem is olyan élesen, ahogy mi megtehetjük, kimondják, hogy a béke az USA-tól, a NATO-tól függ, a háború megoldásának kulcsa az Amerika kezében van. Tegyük hozzá, hogy az egyik kulcsa, mert ez az ajtó két kulcsra nyílik! Járjunk csak utána.

A béke pártján, de melyik fél oldalán?

Félreérthetetlenül helyes és megalapozott, hogy következetesen, nyomatékosan hangsúlyozzuk, a béke pártján állunk. Olyan körülmények között, amikor a szövetségi rendszerünk minden segítséget megad az Ukrajnában hatalomra juttatott nemzetidegen vezetésnek, s tőlünk is ezt követeli, önmagában is bátor tett egyáltalán beszélni róla, hogy fegyverszünet, tárgyalás, béke kell. Ebben minden támogatást meg kell adnunk a kormányunknak. Helyes eljárásunknak érzékelhető hazai és nemzetközi jelentősége, hatása van. De itt nem állhatunk meg.

Az említett eljárás legkisebb megkérdőjelezése nélkül is tudatában kell/kellene lenni mindenkinek, hogy az igazi okok, s a háborús bűnösök megnevezése, leleplezése nélkül, a személyre szabatlan békeharcnak, ahogy mindeddig tapasztaljuk, nincs elegendő iránymutató, mozgósító, átütő ereje. A béke elvi követelése mellett több ország serénykedik béketervek kidolgozásában is, de mert nem támasztanak követelményeket az USA-val, NATO-val, EU-val szemben, s egyformán kezelik az érintetteket, kezdeményezéseik el is haltak. Ennél is tovább kell tehát lépni. Akkor is, ha a minden tekintetben gátlástalan háttérhatalomra nem lenne hatása, ha megneveznék, de a világtudatot mozgósítaná. Az így leszűkített békekövetelés hatását tovább csökkenti, hogy egyes politikusok-politológusok, hírközlő eszközök, mintegy címezettként utalnak, vagy meg-megneveznek valakiket, akik ellen szól a békefelhívás. Csakhogy elítélendő csőlátásuk miatt, ezek szinte sohasem a lefékezendő agresszorok, hanem egyre bántóbban maguk az áldozatok: Putyin, Oroszország, az oroszok, nemegyszer Orbán Viktor. Ezzel a szemünk előtt lezajlott történelmi eseményeket törlik, s akarják, nem akarják, de félrevezetik a közvéleményünket.

Tehát a békén túl a szövetségi rendszerünk korlátai ellenére is meg kell találnunk a módjait, hogy kiálljunk az igazi emberbaráti és békepárti oldal mellett. Az pedig kezdettől fogva világos volt, s napról napra egyértelműbbé válik a világ előtt, hogy melyik az. A háttérhatalommal egyesült NATO, EU a világháború veszélyét kiváltva, jogsértő politikai és katonai beavatkozást folytat Ukrajnában. A számolatlanul küldött pénz és nehézfegyverek szállítása nem bizonyult segítségnek. Még az a beszédes tény sem, hogy az ENSZ BT négy nyugati tagja ellenezte az Oroszországot és Németországot összekötő Északi Áramlat kettős gázvezeték felrobbantásának kivizsgálását. Most meg az ukrajnaiakra akarják fogni, holott az amerikai elnök már jó egy éve fenyegetően bejelentette, hogy megteszik. Mindez ajándéknak túlontúl sok (az ukrajnaiak már kereskednek is a segítségként kapott fegyverekkel), háborút nyerni szerfölött kevés, győzelmük pedig lehetetlen. Arról is hallani, hogy a háború katonailag megnyerhetetlen. Miért kényszerítik mégis Zelenszkijt harcolni az utolsó ukrán katonáig – s ő miért hajlandó erre? –, s neki, és a saját országaik közvéleményének miért ukrán győzelemről beszélnek? Orbán Viktor elemzése e tekintetben is mérvadó: „Ez nem csak egy félreértés, ez egy hazugság, és lehetetlen. Mindenki, aki politikával foglalkozik és érti a logikát, a számokat, az adatokat, az tudja, hogy ez kizárt.”

A tihanyi Tranzit politikai fesztiválon halottunk sokmindent, köztük azt a szép gondolatot is, hogy ingadozás nélkül kitartunk a béke követelése mellett, hozzátéve, hogy „egyetlen olyan lépést sem tettünk az elmúlt másfél évben, amely meghosszabbította volna a háborút”. Az utóbbi félmondat kapcsán eltérő vélemények lehetnek arról, mi járul hozzá a háború meghosszabbításához, mi nem. De bárcsak így lett volna, s közvéleményünk így érezné, a gyakorlatunk egyértelműen igazolná. Először is ukrajnai részről a gyengeség jelének vélték döntésünket, hogy a különleges hadművelet beindítása után kétoldalú kapcsolatainkban félretettük a kisebbségi problémát, s humanitárius vonatkozásban minden lehetséges módon, feltétel nélkül, önfeláldozóan és érzelmesen támogattuk az ukrajnai kormányt. (Ki nevezné ezt magyar nemzeti érdeknek?) Így annak még a harci cselekmények közepette is alkalma nyílt olyan újabb kisebbségi törvény elfogadására, amely súlyosbította a diszkriminációt. Még nagyobb hiba, hogy mindezek ellenére a magyar kormányzati és társadalmi szervek messzemenő bizalmat tanúsítottak a nem-ukrán ukrajnai vezetés iránt. Csak a hírközlésünkből ismertek alapján, politikai, pénzügyi, gazdasági, egészségügyi, oktatási, de még katonai vonalon is (üzemanyag a tankjaikhoz, konzultációk, stb.) Már a háború előtt tett lépéseink is az ukrajnai kormány mellett, vagy javára történtek (útjuk folyamatos egyengetése az EU-ba, NATO-ba), tehát nem nehéz eldönteni, hogy a háború lerövidítéséhez, avagy meghosszabbításához járultak hozzá. Hiszen önmaguk, akik erről szólnak, nálunknál tényszerűbben tudják, szövetségi rendszerbeli mivoltunk önmagában lehetetlenné teszi, hogy ne tegyünk olyan lépéseket, amelyek meghosszabbítják a háborút. De ezen túl – és ez a fájóbb tény – ugyanezt tesszük az ukrajnai migránsözön luxus szintű fogadásával, sőt csalogatásával, kóser falu létrehozásával a Balatonnál az ukrajnai zsidó menekültek részére, méltóságunk Kijevbe zarándokolásával és hűségesküivel, no meg azokkal, amikről a közvélemény nem is tud. Nálunk már a csapból is Ukrajna folyik, s ebből elegünk van. Ehhez hangsúlyozottan hozzá kell tenni ismét és ismét, mindez olyan körülmények között, amikor az ukrajnai kormány folyamatosan és nyíltan ellenségként kezel bennünket. Az intézményes ukranizálás miatt az ide betolakodott ukránoknak több joga van, mint a saját állampolgárainknak. Magyarorszá-gon az ukránoknak nyújtott ingyenes szolgáltatások közé tartozik a szállás, kezdeti pénzügyi támogatás, meleg ruházat, ingyenes tömegközlekedés, közigazgatási előnyök a napi ügyintézésekben, stb. Ám Zelenszkij eleve éppen az ukranizálás tudatában és szellemben fogalmazta meg Novák Katalinnak az álláspontját, akivel öt pontból álló megállapodást írtak alá. Mindegyik pont egyetlen sorból áll, s egyikben sincs összetett mondat; mindkét fél úgy értelmezi, ahogy akarja. A számunkra legfontosabb ötödik pontra vonatkozólag az őt immár másodszor meglátogató Novák Katalinnak azt vágta a szemébe, hogy minden olyan jogot megadnak majd a kárpátaljai magyarságnak, amelyeket a Magyarországon lévő ukránoknak biztosítunk. A kárpátaljai magyarság sanyarú és egyre súlyosabb helyzete, valamint Zelenszkij személyének és helyzetének ismeretében államférfi ilyesmit nem fogad el, nem ír alá, hanem ez az a pillanat, amikor feláll a tárgyalóasztaltól. Tanúsítja ezt, hogy pár nap múlva Munkácson kihívó válaszként tiltják a magyar nyelvű oktatást, himnuszt, zászlót a magyarság körében. Legutóbb a külügyi szóvivőjük pedig közölte: a kárpátaljai magyarok is ukránok, azaz megfosztják őket történelmi önazonosságuktól. Helyes, hogy egyértelművé tettük: Ukrajna NATO- és EU-tagságának feltétele a kárpátaljai magyarság helyzetének rendezése. Ismerve a partnert, ehhez a jövőben célszerű hozzátenni: kétoldalú szerződésben, valamint nemzetközi szervezet előtt vállalt biztosítékok mellett megfelelő jogi, közigazgatási, politikai, oktatási, kulturális, személyi és egyéb konkréten megfogalmazott szigorú feltételek között. Egy ilyen sikeres eljárás jogalapot (precedenst) teremthet a kisebbségek helyzetének sokkal megnyugtatóbb helyzetére más országokban is.

Miért akarnak egyesek mégis erőlködve és minden áron hinni a gátlástalan, hazug, korrupt háttérhatalmi ukrajnai ügynököknek, és elfogadtatni őket a közvéleményünkkel? Előzőleg már leírtuk, de megismételjük ennek az álláspontnak a logikai képletét: minél jobban utáltok bennünket, mi annál jobban szeretünk titeket. (Emlékeztet az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia logikai képletére). Célszerű lenne megtudni, mik azok a tények, elképzelések, eszmék, vagy inkább valami misztikus izmus, amely korlátozza a szuverenitásunkat, s ennyire összeköt egyeseket a háttérhatalom által Ukrajnában hatalomra juttatott, velünk szemben ellenséges, s az ukrán hazafiak számára is nemzetidegen kormányzó törzzsel.

Találkozunk olyan nézettel, hogy jobb, ha nem vagyunk határosak Oroszországgal, hanem van köztünk harmadik ország. Közös határ hiánya, vagy megléte azonban jelenleg már nem különösebben akadálya, vagy feltétele sem a háborúnak, sem a békének. Az utóbbi évtizedek történelmi, főleg a legutóbbi évek tapasztalatai egyébként is arra intenek, hogy mind a kialakult, mind a várható Ukrajna veszedelmesebb szomszéd számunkra, mint Oroszország. Szemünk előtt vált náci, militarista állammá, majd Zelenszkij bejelentette: „minden bizonnyal egy «nagy Izrael» leszünk, a maga sajátosságaival.” Valakik ebben reménykednének, s ezért folyik első lépésként az egészpályás ukranizálás? Nyugat szó szerint mulatságosan ezért futtatja Zelenszkijt; tüntetően olyan helyekre, eseményekre is elszállítják, amelyekhez nyilvánvalóan semmi köze. Mindezek láttán, főleg önminősítésük miatt okszerű, hogy az EU-csatlakozásuk nem közeledik, hanem kitolódik.

Keringenek olyan fejtegetések is, hogy bekapcsolódunk az ukrán békeformulába, azaz már nemcsak a 2022. február 24-ig, hanem az azóta történteket is töröljük a történelemből. Ahogy az említett öt pont megfogalmazásakor magyar részről el is hangzott a szörnyűség, miszerint a háború a Krímben kezdődött és annak visszafoglalásával kell befejeződnie.

Tények és feltételezések keverednek hát, de az éberség sohasem árt, ezért támogassuk a növekvő igényt világosság teremtésére. Az ukranizálási szándék a háttérhatalmi célok útját egyengeti, amivel pedig, az álbaloldali ellenzék kivételével, közéletünk és közvéleményünk szemben áll. De nem kvadrálnak Orbán Viktor és más vezetők állásfoglalásaival sem.

A nácitlanított és demilitarizált ukrán Ukrajnával szigorúan kölcsönösségi alapon jó együttműködést kell majd kialakítanunk, de történelmi tévút ugyanerre törekedni egyoldalúan a jelenlegi nemzetidegen kormánnyal, amely elől immár a lakosságnak közel a fele külföldre menekült. Egyes számítások szerint kb. 18 millió, az országban maradt 19 millió. Figyeljünk is az újabb zaklató tényre: az ukrajnai menekültek száma Európában talán nem kevesebb, de biztos, hogy nem veszélytelenebb, mint a muszlim betolakodóké.

Összességében kimondható, a magyar közélet és közvélemény nem érzékelhet mást, mint amit a szavaknál meggyőzőbb valóság, a napi gyakorlat érzékeltet vele, éspedig, hogy egyértelműen a nemzetidegen kormány által vezetett Ukrajna mellett állunk. A hazai ellenzékkel együtt! Vezérük, Gyurcsány Ferenc, arra a kijelentésre merészkedett, hogy pocsék ember, aki nem akar meghalni Ukrajnáért. Ám nem látjuk vitézkedni, nehogy önmaga aláessen a saját minősítésének. Olyat is mondott, hogy jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a migránsoktól. Senkinek nem kell tovább bajlódni a jellemzésével,

A Tranziton elhangzott idézett állítás tehát, miszerint „egyetlen olyan lépést sem tettünk az elmúlt másfél évben, amely meghosszabbította volna a háborút”, sajnos szemmel láthatóan nem esik egybe a gyakorlatunkkal. Gyengítheti a bizalmat, szavazatokat vonhat el. Nem bizonyítható, nem is valószínű, de ennél még olyan állítás is hihetőbben hangzana, hogy a sokoldalú önfeláldozó segítségünk nélkül a nemzetidegen Zelenszkij-maffia ügye sokkal rosszabbul állna, s talán az orosz-ukrán háború végéhez közelebb, a világháborútól távolabb lennénk.

Ne áltassuk hát magunkat, s a közvéleményünket. Legyünk tudatában, a legkisebb engedmény a háborúpártiaknak lépés a lejtőn, amelyen életveszélyes elindulni lefelé. A háttérhatalmi erőknek kedvez, amelyek Oroszország és a geopolitikai térség (köztük hazánk) ellen globális agresszióra (biológiai hadviselést is beleértve) készítették fel Ukrajnát. Sikerrel tették, annak is köszönhetően, hogy zsidó elkötelezettségű, azaz nemzetidegen vezetést ültettek az ukrán nép nyakára, amely az egy tömbben élő orosz állampolgárai ellen mintegy évtizedig véres leszámolást folytatott, amiről, mint alapvető okról az említett szószólók oly könnyedén bűnösen elfeledkeznek. A Washington Postnak adott interjújában még maga a NATO főtitkára Jens Stoltenberg egyértelműen megerősítette, hogy "a háború 2014-ben” kezdődött. Elfeledkeznek arról is, hogy mi lett volna a sorsa az ott élő tizenkét milliónyi orosznak, ha Oroszország nem teszi meg e lépést. De arról is, mi lett volna a sorsa a Kárpátalján élő magyar kisebbségnek enélkül, akiknek a sorsa még így is nagy kérdőjel. Az így eljárók ugyanis, annak ellenére, hogy mindezt tudják, mégis 2022. február 24-től számítják a történelmet, aminek hamis voltát érzékelve, s néha mentegetődzve ugyan, de képmutatóan mégiscsak Oroszországot ítélik el. Azért, hogy védi az orosz nemzetet, s közvetve a magyar kisebbséget is!

A jelek arra mutatnak, mindez tendenciaként érvényesülhet továbbra is. Ennek ismeretében kérdéses, az erősödő külső és belső ellenséges támadások miatt lesz-e erőnk, meglesznek-e hozzá a hazai és nemzetközi feltételek, hogy egyértelműen törekedhessünk arra, hogy a jövőben félreérthetetlenül igaz, helyes és érvényesülő is legyen a Tranziton említett szép gondolat.

Tudatunk védelme szempontjából még ennél is fontosabb, mert az egész emberiségre vonatkozik, hogy Oroszország megálljt parancsolt a világuralomra, s az emberiség irtására nyíltan törekvő agresszor háttérhatalomnak. Jelenleg már mintegy harminc országnak az ukrajnai kormány számára nyújtott fegyveres segítségével szemben harcol sikeresen. Ellentételként ennél több és növekvő számú országtól kap politikai és egyéb támogatást. Hajlandó a valós helyzetet elismerő békére. Ez a második kulcs, amely a béke ajtaját nyitja. De az első kulcs tulajdonosának szavai és tettei egyértelműen továbbra is ugyanarra a célra mutatnak, amelynek elérésére előkészített és kiprovokálta a fegyveres konfliktust.

Mindez bizonyítja, hogy a tényekkel, ismeretekkel, civilizációs emberbaráti tervekkel felfegyverkezett tudat hihetetlenül fontos, s egyre fontosabb a tudatos társadalmi/emberi tájékozódáshoz és túléléshez. Akik ilyen súlyos helyzetben mégis eltekintenek a múltat, jelent, jövőt, okokat, okozatokat egységben és összefüggéseiben szemlélő történelempolitikai elemzéstől, s még csak nem is utalnak az agresszorokra, hanem az áldozatra mutogatnak, akármilyen fontos pozíciót töltenek is be, nem állnak a helyzet magaslatán. Értsük meg, s tudatosítsuk, hogy ennek árát a történelem valamennyiünkkel megfizetteti, ha minél előbb, mindenre és mindenkire tekintet nélkül, s amíg történelmileg lehet, nem teszünk lépéseket a téveszmék és ballépések elkerülésére.

„Hány hadosztálya van a pápának?”

A történelempolitikai szemléletnek csak úgy van értelme és segíti elő az öneligazodást, ha mindig, mindenre, mindenkire alkalmazzuk. A szemünk előtt zajló események megkövetelik, hogy ugyancsak a tájékozottságunkat elősegítő szándékkal ebben a szellemben térjünk ki a Vatikán szerepére is. A Vatikánban ugyanis az elmúlt évtizedek folyamán is számos kételyt ébresztő esemény történt. (Lélegzetelállítóan ír erről a belső fondorlatokat átélő David A. Yallop brit szerző az „Isten nevében?” c. könyvében). XVI. Benedek európai pápa volt és annak is akart maradni. Ezért távolították el. Majd 2013. március 13-án a fellazított bíborosi testület első jezsuita egyházfőként, s első amerikai kontinensről származó pápaként (731 óta mindig európai volt a pápa) Ferenc pápa néven egy argentin jezsuita teológus papot választott meg pápává.

Pápaságának kezdetétől fogva egyetlen pápa nem kapott annyi komoly egyházi és világi bírálatot, mint ő. Vallási méltóságok még Antikrisztusnak is minősítették, többek között azon kijelentéséért, hogy "a Jézussal való kapcsolat veszélyes és ártalmas". Ő tartotta meg az első muszlim/zsidó imákat és a Korán-felolvasásokat a Vatikánban. Más esetben muszlim imádság gyöngyökkel, Buddha-szoborral és a zsidó menórával imádkozott, de a kereszt hiányzott. Megváltoztatta a miserendet, sőt a „Miatyánk” olasz szövegét, stb. Aktív közreműködésével 2019 októberében tartották Rómában a pán-amazóniai szinódust. A túlhajtott klímaválság szellemében készült munkaokmánya "Amazónia: új utak az Egyház és egy átfogó ökológia számára", a lelki szerepétől a természetimádat (azaz a klímavédelem) felé igyekezett fordítani az egyházat. A politikai korrektség, a posztmodern liberalizmus jelszavainak hangoztatása mellett, a jézusi tanítások helyett diszkrimináció-ellenességről, multikulturalizmusról, befogadó egyházról halandzsázik.

Szemére hányták, hogy a „politikai korrektség” nevében irányította a katolikus egyházat, a háttérhatalom irányzatát, a világkormány létrehozását, támogatta szavakban és tettekben. "Zárt világ" helyett "a Soros-féle „nyitott világ" gondolkodását és megteremtését javasolgatta, pátyolgatta. Nagy figyelemmel segítette elő az Európa ellen megszervezett ázsiai-afrikai betolakodást. A személyi okmányok nélkül érkezőket szívesen kell látniuk a fogadó nemzeteknek, a kormányoknak pedig még több embert kell segíteniük, akik nyomor és konfliktusok elől menekülnek – hangsúlyozta. Sőt, „szélesebb lehetőségeket kell kínálni a migránsoknak és menekülteknek, … megfelelő és emberhez méltó elhelyezést kell felajánlani, biztosítani kell hitük és vallásuk gyakorlásának szabadságát, és segíteni beolvadásukat", fogalmazott. S felemelte szavát mindennemű kiutasítás ellen. Több ízben tagadta az iszlám terrorizmus létét. Azzal is érvelt, „attól félni, hogy a bevándorlók felhígítják a keresztény kultúrát, groteszk módon ábrázolja a kereszténységet és egész kultúránkat”. Oltásfelvételre szólította fel az egyházat, sőt a háttérhatalmi élcsapat, a gyógyszermaffia alá lovat adva, kijelentette, hogy akik nem fogadják el az oltást felelőtlenek, sőt bűnösök!

Számára is 2022. február 24-én kezdődött a történelem: kijelentette, aggódik az orosz csapatok támadása miatt, ám a fasiszta, náci ukrán tömeggyilkosok előző évtizednyi oroszellenes bűnei nem nyugtalanították. Időnként mondott ellentéteseket is, ezért hol az egyik, hol a másik oldal neheztelt meg rá. Így aztán, amikor el akart menni Kijevbe és Moszkvába, egyik helyen sem fogadták, ami nem tekinthető véletlennek. Zelenszkij-nek megvan a saját közvetlen kapcsolata a háttérhatalomhoz, Putyinnak meg fontosabb meggondolások mellett eszébe juthatott Sztálinnak a Trumannal, Churchillel 1943-ban tartott teheráni konferencián feltett gúnyos kérdése: „Hány hadosztálya van a pápának?” Legutóbb pedig Orbán Viktor az amerikai Tucker Carlsonnak adott interjújában mindenkit emlékeztetett, a háború megoldásának kulcsa a háttérhatalmi Amerika kezében van.

Ferenc pápa tehát nemcsak nem európai, hanem háttérhatalmi pápa, amit az első éveiben félreérthetetlenül és látványosan bizonyított. Számos tekintélyes vallási vezető évekig határozottan tiltakozott migránspárti és egyéb zavaros kijelentései, eljárásai ellen, de alacsonyabb szinteken is egyre népszerűtlenebbé vált. Ahogy az életét egy argentínai klub kidobó embereként kezdte – immár pápaként nyilvánosan el is ismerte – XVI. Benedek után kidobta az európai eszmét is, a kereszténységet pedig „pihentette”. Amint az európaellenes háttérhatalmi tervek rá kiszabott részét dicséretesen elvégezte – aminek felmérhetetlen káros társadalmi következményeit szenvedjük az európai nemzetekkel együtt – igyekezett visszaváltozni katolikus pápává. A keresztény felekezetek teológiai nézetei által szentségnek tekintett eukarisztia budapesti világkongresszusán tanúi lehettünk érezhető pálfordulásának, ami azóta is tart. Ez átmenetileg lehetőséget biztosít elővigyázatos együttműködésre vele a háború és a béke bizonyos kérdéseiben. Nincs egyetlen hadosztálya sem, de a dúsgazdag háttérhatalom szolgálatába állott pápának hadosztályokkal egyenértékű befolyása és pénze van. Ezekkel idézte elő a világ által ismert kártékony előzményeket, amelyeket senki nem feledhet, s pápasága egész folyamatát szigorú tárgyilagossággal kell kezelni. Egyes mostani eljárásai, bár még nem jártak értékelhető eredménnyel, kedvezőnek látszanak számunkra, de a végső szót ez esetben is történelempolitika mondja ki. A történelempolitika pedig emlékezetpolitikát jelent, s Ferenc pápa első éveinek eseményei sem törölhetőek. Az erőfeszítései ellenére sem sikerült kijevi és a moszkvai útja után marad a damaszkuszi út, már ha arra többször is rá lehet térni.

Európának ki kell adnia a tűzparancsot!

Nem egyszerűen elültetni akarjuk e gondolatot, hanem ráébreszteni az európaiakat, hogy ez már parancsoló és halaszhatatlan. Európának, a világ minden országához címezve, kellő előidejűséggel megadott a lehető legközelebbi konkrét dátumra, egyszeri végleges figyelmeztetéssel ki kell adni és hirdetni a tűzparancsot az európai határok (nem a szűkebb schengeni) sérthetetlenségének biztosítására, a háttérhatalom által szervezett migrációs betolakodás végleges megállítására, amely annyira előrehaladt, hogy nem létezik más megoldás. Nem is dolgozik senki rajta, de folyik a további betolakodás szervezése. Nincs hát ebben semmi kegyetlenség, antidemokratizmus, semmi antiizmus. Ellenkezőleg, az a kegyetlen, antidemokratikus, európaellenes, hogy az EU ezt elősegítve a saját állampolgárait a jogok szempontjából másodrangúvá fokozta le, határőreit kitette kisebb-nagyobb sebesülések elviselésének, a betolakodó idegenek számára kövezi ki az utat népességcserére, hatalomátvételre, európaiságunk, kereszténységünk, civilizációnk felszámolására. A bíróságoknak sem azt kell már latolgatniuk a betolakodott bűnözőkkel szemben, hogy voltak e nekik indokaik, enyhítő körülményeik, hanem a bűntetteikért ítéljék el őket, vagy rendeljenek el azonnali kitoloncolást. Mivel a hatályos törvények mindezt nem írják elő kötelezően, a törvényhozó szervek készítsék elő, hogy késlekedés nélkül, rugalmasan és folyamatosan változtathassák meg a törvényeket ebben a szellemben.

A pápának is eszerint kellene kardoskodnia, nem pedig misztikus személytelen, a feleket nem megkülönböztető háttérvallási békemissziókról prézsmitálni és erre buzdítani azokat, akik a válságos helyzet nyomása alatt az ilyesmikben és őbenne is hisznek.

A tűzparancsnak, tettenérés esetén, megfelelő nemzetközi jogi áttételekkel és büntetési tételekkel vonatkoznia kell a minden nemzettől elidegenült háttérhatalmi vezetőkre és ügynökökre, hallgassanak akármilyen szóra, angolra, magyarra, vagy másra. Beleértve az Európai Bizottság harcias amazon elnökét, a népét lebecsülő, nyolc osztályt végzett német külügyminiszter-asszonyt, és Keletre haladva sorolhatnánk még túl sok pillanatnyilag személyiségként ismert férfiút, de főleg hölgyeményt.

A bejáratott vendégmunkások, ha a munkára korlátozódnak, folytathatják e gyakorlatot, de újabb vendégmunkásokat csak a kellően megindokolt esetben célszerű fogadni.

Minden egyes európai ember, párt és ország legyen tudatában, hogy e súlyos döntés előtt áll. Nehéz lesz hozzászokniuk a tűzparancs bevezetéséhez. Pedig ha ugyanígy betolakodnának a kibocsátó országokba, tűzparancs nélkül a másvilágra kerülnének, akár anélkül is, hogy a világ erről egyáltalán tudomást szerezne. S mielőtt felháborodottan elkezdenék ellenezni, s az emberi jogokra hivatkozni, jusson eszükbe hogy akkor viszont a tűzparancs helyett az iszlám és más idegen terrorizmushoz és élettérfoglaláshoz kell hozzászokniuk. Vitathatatlan, hogy könnyebb lesz, hiszen már ezen az úton haladnak. Mégis gondolkodjanak ezen a nemzeteik előtt álló halaszthatatlan történelmi parancson, s késlekedés nélkül lássanak hozzá a megvalósításhoz.

Betolakodók, befogadók egyaránt legyenek tudatában, mindkettőjüknek ez a valódi érdeke, még ha kezdetben nem is fogták fel. Ezért a tűzparancs kérdésében nincs „de”, sem „egyrészt-másrészt”, mert a helyzet annyira elfajult, hogy minden más út történelmi európai vereséghez vezet. Senki, egyik oldal sem hivatkozhat arra sem, hogy ilyen értelmű tűzparancs kiadására nincs példa. Oroszország, Belarusz, a KNDK már kiadta a tűzparancsot – sok más ország van közel e ponthoz – végső soron ugyanazok ellen, akik ellen Európának is ki kell adnia, ha országait, népeit meg akarja védeni a kipusztulástól. A kivárás a halállal lesz egyenlő.

Oroszország korlátozottan és megkésve adta ki a tűzparancsot, szenvedi is a következményeit. Semmi remény rá, hogy az EU ebből tanuljon. Pedig ma már maguk a betolakodó is elismerik – a váratlan sikereik láttán – hogy Európa meghódítása és megsemmisítése a céljuk, amit háttérhatalmi irányítóik megnyugtatásul népességcserének neveztetnek. De nem erről lesz szó, hanem egyik népesség kiirtásáról és egy másik telepítésről. Minden erővel törekedni kell rá, de tévedés lehet abban bízni, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokon a jobboldal kerül többsége, pláne nem a nemzeti oldal. Az EU tehát nem fogja kiadni a tűzparancsot, a nemzetállamoknak kell lépniük, kellően egyeztetve és szolidárisan. Akkor is, ha az elkésettség miatt kölcsönös áldozatokat követel. Nélküle még több áldozat lesz, de mind európai. Főleg akkor, ha az álbaloldali európaiak és az elkábítottak nem a betolakodókat támadják, büntetik, elszigetelik, hanem, ahogy jelenleg is történik – nálunk is – a valamelyest hadakozó országokat (mint Magyarország, amely kerítést húzott fel az európai határok védelmére)

Talpra magyar, talpra európai. Ha kormányaitok nem lépnek még ma, jöjjenek a szabadcsapataitok. Annak tudatában, hogy nem polgárháborút vívtok, hanem betolakodókat fékeztek meg és ebrudaltok ki, hogy nem elég a helyes jelszó, miszerint a problémákat a keletkezésük helyén kell megoldani, mikor a problémák végzetes idetelepítése folyik. Nem polgárháború kell, hanem honvédő különleges hadművelet. Talpra Európa, itt az idő, most vagy soha. Oroszország, Belarusz, Kína, KNDK, a BRICS csoport már talpon. Nem bírja egyetértésünket a túl sok „legjobb”, „legelső” és a sorozatos „legek” (Várjuk meg, míg mások mondják, hiszen már akadnak is, akik teszik!), de Magyarország is talpon van, ám nagyon kell vigyáznunk, s dolgoznunk rajta, közös őszinte erőfeszítéssel, hogy így is maradjunk.

A minden tekintetben illegális, jog-, nemzet- és emberellenes, civilizálatlan betolakodás ugyanis nem emberi jog, hiába akarják az ugyancsak jogtalanul, agresszíven, civilizálatlanul eljáró szervezőik annak feltüntetni. Mélyen sérti a „küldő” és a „befogadó” nemzetet egyaránt. A dublini egyezmény szerint az EU-ban e kérdésben csak a legfelsőbb fórum, az Európa Tanács dönthet, de helyette a Soros-féle maffia és néhány érdekelt ország által lefizetett magasrangú tisztviselői döntenek, akik, amint egyre inkább kiderül, köztörvényes bűnözők, s jövendő köztörvényes bűnözőket telepítenek nemzeteink nyakára. A élükön álló Ursula von der Leyen éppen a szeptemberben beterjesztett éves jelentésében közölte, hogy Európának szüksége van újabb migránsokra. „Mutassuk meg, hogy Európa képes hatékonyan és együttérzéssel kezelni a migrációt” – követelte.

Maguknak a migránsoknak a tudata alapvetően inkább csak vallási alapon tekinthető sajátnak, más tekintetekben idegen befolyás alatt állnak. A Soros-féle háttérhatalmi maffia rávette őket, hogy országuk és saját maguk védelme helyett minden igazolvány, avagy képesítés nélkül, egyeztetett és bebeszélt hódítási távlati céllal betelepedjenek, beüljenek a készbe. Pénzzel is bőven ellátja őket, hiszen minden további nélkül ki tudják fizetni az embercsempészeket. Majd ingyen minden szociális ellátást megkapnak, munkát nem is keresnek. A vallási és civilizációs szembenállás, valamint az új idegen környezet ellentmondásos hatása alatt, kezdettől fogva látványos és véres harcot indítottak az európai rend, kultúra és a kereszténység jelképei ellen, mintha ők lennének otthon. Terrorizálnak, önbíráskodást engednek meg maguknak, tömeggyilkosságokat követnek el. Mindent birtokba akarnak venni.

Ismerve az iszlám történelmi támadásait Európa ellen, a tudatos európaiaknak kezdettől fogva világos volt, hogy a háttérhatalom által megvezetett, s a pénzüket önmaguk is megérő betolakodók (megnevezésükre ez pontosabb kategória, mint a semlegesen hangzó migráns szó) nem letelepedni, hanem uralkodni jöttek. A tudatilag megdolgozott nyugat-európai társadalmak történelmi tévedést követtek el, amikor az első gyilkos terrortámadásokra az áldozatok emlékére történt gyertyagyújtáson túl gyakorlatilag nem voltak képesek olyan választ adni, amely leállíthatta volna, vagy legalább csökkenthette volna az idegen betolakodást. Sőt a hatóságaik kerülték az elkövetett bűnök megnevezését, közhírré tételét, pláne a kategorikus elítélését, a rendőrség gyámolatlanul viselkedett, a kormányok meghajoltak a háttérhatalom követelései és pénze előtt. Elbizonytalanodtak az emberek is, elvesztették társadalmi tudatukat. Engedték párhuzamos társadalom kialakítását egész városnegyedekben, amelyekbe már a rendőrség sem mer belépni. Sőt akadályozza, hogy a végre – például legutóbb Párizsban – a szabadcsapatok, vagy más formában kialakuló állampolgári ellenállás rendet teremtsen a No Go zónákban, majd a saját városában és hazájában.

Fel kell-e tenni a kérdést, mi lehetett az oka, hogy a társadalmak természetellenes viselkedésének? Megértéssel, legfeljebb szükséges rosszként minősítve, miért fogadta el a beözönlésüket, nézte el pimasz és véres tetteiket, mi több, igyekezett alkalmazkodni, nehogy sértse a törvénytelen hódító betolakodók érzékenységét. Sőt, egyik képviselőjük Sadiq Khan a londoni polgármesterségig vitte s hivatalos honlapján a minap már azt állította, hogy az utcán sétáló fehér családok nem valódi londoniak! Vannak többen, akiket olyan szerencsében részesítettek a háttérhatalmasok, hogy európaiak nyakára ültették őket. Semmiképpen sem az a baj velük sem, hogy pakisztániak, afganisztánok, vagy mások, hanem az, hogy az a hely, ahol országolhatnak, Anglia! Macron francia köztársasági elnök is csak szörnyülködött, de nem tette meg a szükséges lépést az ellen, hogy a betolakodók a franciák szeme láttára, minden akadály nélkül felgyújthassák és lerombolják Párizs egyik negyedét. Nem mutat készséget felelősségre vonásra, büntetésre, sem újabb rombolás megakadályozására. Tudatilag egészséges társadalom nem viselkedhetett volna így a létét nyíltan fenyegető veszéllyel szemben. A háttérhatalmi propaganda hatására már azt gondolták, hogy a betolakodók majd dolgoznak, beilleszkednek a társadalomba, elfogadják az ő kultúrájukat, sőt még a nyugdíjasaik szükségleteit is ellátják! Akik küldték őket, eleve tudták, hogy mindennek az ellenkezője következik be, s erre is készítették fel őket, ezzel a szándékkal is érkeztek. Nem volt tehát mindez előreláthatatlan, sőt inkább nyílt titok. A társadalmak mindebbe beletörődve, felkészülten várták őket. Jó előre bűntudatra, öngyűlöletre, mának élésre nevelték őket, a sajtó elbutította, félretájékoztatta őket, érzelmileg semlegesekké váltak, elfogadták a gondolati irányítást a tudatos állampolgári magatartás, a hazafiság helyett. S ilyen beállítottságú vezetőket is választtattak meg velük. Belekényelmesedtek a digitális világba is, észre sem véve, hogy egyre több tekintetben függővé váltak valakiktől. Az sem nagyon érdekelte őket, hogy kiktől. Bebeszélték nekik, hogy demokráciában élnek, mindent ők uralnak, s négyévenként ugyanezt szavazzák meg, ha nem akarnak diktatúrát. Ez is rém egyszerű, rém hatásos és rém kártékony. Véssük a tudatunkba, mert nyakunkon az ukrajnai és vendégmunkás betolakodók.

Kormányunk 2015 óta folyamatosan azt mondja és teszi, hogy Magyarországon szó sem lehet migrációról. Duka cseh érsek ezért kürtölte világgá történelmi megállapítását: magyarok, vegyétek észre, megmentettétek Európát! A dicséret jogos, de – sajnos – nem lehet befejezett múltidőben mondani. Sőt a növekvő ukrán, kínai és más beözönlés, az ugyancsak növekvő számú vendégmunkásokat is ide sorolva, bizony még kérdésesebbé teszi a befejezett múltidőt. A jelen sorozat 10. fejezetében ki is fejtettük, országunk nem kevésbé megszállt ország, mint bármelyik nyugat-európai, ezért nemkívánatosnak tartunk minden eddigi és most folyó betelepülést, amit a kormányzati szervek nemzeti konzultáció nélkül, vészesen elnéznek.

Még valami, amit őrizzünk meg a tudatunkban

Ma már pontosan tudjuk, hogy a háttérhatalom és a fősodor nyomása alatt illetékesek és illetéktelenek nálunk is milyen könnyen kialakítottak hamis társadalmi tudatot. Az oltatlanok kollektív elítélését, ami bizony legfelsőbb szinten is folyt. Szították ellenük a hisztériát, majd szellemi-politikai terrort, elmenve egészen a kétértelmű jelszóig: „Meghal mindenki, aki nem oltatja be magát!”. Ma pedig már a világban az említett illetékesek és illetéktelenek által elhallgatva, az a kérdés, hogy tekintélyes szakemberek és szakmai szervezetek által kimutatva milyen súlyos következményekkel járt a máig bizonytalan és gyanús összetételű oltószer. Vakcina-áldozatok perelik a kormányokat az USA-ban, az EU-ban, szerte a világon. Perek tucatjai folynak a gyógyszer-maffia fő képviselői ellen. Mindez valahogy elkerüli a tömegtájékoztatásunk figyelmét. De a miénket ne kerülje el. Legyünk éberek, mert új COVID félelemkampány indult az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, s terjedőben van.

Jelenleg pedig, a kormány által javasolt és elfogadott törvény ellenére, ma mások ellen folyik hasonló szellemi-politikai terror. Az óvodától az utcáig megvalósuló LMBTQ mindennapos gyakorlati terror fenyegeti a gender őrülettel szembeszállókat is. „Nem elég, hogy semmibe veszik, megkerülik a törvényeket és mind a mai napig gyermekeket és pedagógusokat céloznak meg érzékenyítő programjaikkal, hogy hadjáratot folytatnak a normális értékeket képviselőkkel szemben, hanem már a joggyakorlatba, törvények alkalmazásának rendjébe is beleszólnak, külföldi finanszírozásból, rendőrségnek, ügyészségnek írt ajánlásaikkal, útmutatásokkal” – fogalmazott a HVIM elnöke.

Külön tanulmányt igényel, de az összképhez szervesen hozzátartozik, hogy más módszerekkel is folyik a tudatilag megzavart emberiségnek az Új Világrendbe történő kényszerítése. Hozzáértő szakértők szerint a világszerte telepített HAARP berendezések és 5G hálózatoknak célja, hogy a hamis tudatú klímavédőknek, a hisztérikus klímavallásnak kézzelfogható „bizonyítékokat” szolgáltassanak. Sokasodnak a tudományos tanulmányok, amelyek szerint nem véletlenek a megszaporodott szokatlanul rendkívüli természeti csapások, kezdve a Japánt sújtó cunamitól (Fukushima) a villámárvizekig, viharciklonokig, erdők, városok gyanús „öngyulladásáig”, földrengésekig.

És fenyeget a digitális pénz törvénytelen bevezetése is, ami még inkább kiszolgáltatottá tesz bennünket. Akik az alkotmányos-törvényes rendet nem tartják be, azok az országgal, a nemzettel fordulnak szembe, ezért ellenükben kell alkalmazni az alkotmányt és a törvényeket, s a rendvédelmi szerveket is. Az állampolgári ellenállást és önszerveződést is. Láthattuk, a párizsi idegen betolakodók rombolását is (ahogy az amerikai BLM mozgalom randalírozását szintén) a fentebb említett, de a hírközlésünkben ugyancsak elhallgatott állampolgári szabadcsapatok megjelenése állította le, mert a francia és az amerikai illetékes hatóságok a politikai korrektséghez tartották magukat. Reméljük, a magyar hatóságok a helyzet magaslatára emelkednek, akármilyen zajt is csapnak a gender őrültek, nemzetidegenek, betolakodók a világban. Ma még keményen tartják magukat, és adjunk meg nekik minden támogatást. De ne felejtsük a nemzetközi tapasztalatokat, hatóságainkkal együtt tudatilag és gyakorlatilag készüljünk a természetes életformánk védelmére a beszervezett idegen ügynökökkel szemben.

Merre mutat a történelempolitikai iránytű?

Az Ukrajna területén folyó, a világháború felé közelítő háború az összefonódott globális háttérhatalom és az amerikai kormányzat által előkészített kiprovokált cselekvéssorozat Oroszország, s rajta keresztül Kína meggyengítésére, természeti kincseik megszerzésére. E tényszerűen bizonyított törekvés beazonosítása a világban is egyre inkább elfogadott. Aki ezt nem ismeri fel, vagy – ami még rosszabb – nem ismeri el, az a nemzetközi politikában a háborúpárti és emberiségellenes erők ügynöke, vagy nem áll a helyzet magaslatán. Saját helyzetünkre vonatkoztatva – ahogy elhangzott helyes politikai jelszóként, de ismétlésére hiába várunk – Ukrajna érdekei soha nem előzhetik meg Magyarország érdekeit! Ez a mai világpolitikai ábécé, eszerint kell ítélnünk, s eljárnunk. Itthon is, külföldön is, nekünk is, vezetőszerveinknek és méltóságainknak is, szavakban is és tettekben is. Egységben, amit nemcsak fentről lehet igényelni, hanem lentről is meg lehet követelni. A megítélés és minősítés mércéje akkor is, ha nem személyes meggyőződésből, hanem taktikai, vagy szövetségi rendszerbeli követelésre, avagy nemzeti-faji, vagy más elkötelezettségből járnak el. A jóhiszeműségüket nem tagadva, nemcsak nemzetük és önmaguk ellen politizálnak, hanem a háborúpárti háttérhatalmi erők mellett állnak ki, még akkor is, ha az okok és okozók megnevezése nélkül, címezetlenül azonnali fegyverszünetet, tárgyalásokat és békét követelnek. Akik pedig megátalkodottan utalgatnak a kialakuló háborúellenes, emberiségpárti erők felelősségére, sőt őket vádolják agresszióval, s ezzel igyekeznek jeleskedni a világpolitikában, akarva-akaratlanul a háborúpártiság, a háttérhatalom mellett állnak. Legyenek akárkik. Az EU jelenlegi vezetői (akiket az sem zavarja, hogy köztörvényes bűnözői mivoltuk kiderült) és tisztviselői (köztük a magyarországi álbaloldali ellenzéki képviselők, akik ellenségnek nyilvánították magukat, ezért szó szerint göncöt képeznek nemzetünk nyakán) a lejtőn rohannak lefelé. Pozitív ellenpéldákért szerencsére nem kell messzire mennünk, sőt sehova nem is kell mennünk: előttünk vannak! Idézzük Orbán Viktor ilyen értelmű nyilatkozatait, amelyeket mintha még vezető politikusaink sem mindnyájan vesznek figyelembe. Legutóbb ezt olvashattuk tőle: „A békéhez erő kell. Lelki, gazdasági és katonai erő. Lelki, hogy ellenálljunk a háborúpártiaknak, hogy belepréseljenek minket a háborúba. A gazdasági erő ahhoz kell, hogy túllendüljünk a háború és a szankciók okozta károkon. Katonai erőre pedig azért van szükségünk, hogy mindenki láthassa: háborús időkben is meg tudjuk őrizni Magyarország békéjét és biztonságát.” Most pedig Kövér László nemrég elhangzott iránymutatását csatlakoztatjuk hozzájuk. „Szent István Magyarországának örököseiként ma sem térhetünk ki a kihívás elől, hogy családjainkat és nemzetünket, keresztény kultúránkat és életformánkat megvédve, ugyanakkor együttműködve minden Kárpát-medencei és európai sorstárs nemzettel hozzájáruljunk az élet kultúrájának győzelméhez Európában is …a legfőbb korparancsunk megmaradni magyarként és keresztényként … megőrizzük szuverén államunkat, megóvjuk és továbbadjuk keresztény kultúránkat, megerősítjük nemzeti összetartozásunkat és megtartjuk hazánk és szülőföldünk otthonosságát.”

A jelenlegi nemzetpolitikai ábécé pedig, amely szerint kell ítélnünk, s eljárnunk, nekünk, vezetőszerveinknek, méltóságainknak, itthon és külföldön is, az alábbiakban áll. Nem az ukrán hazafiak ellen vagyunk, hanem a rohamosan elterjedt és szélesedő, hivatalosan is tudatunkra és közéletünkre rátelepített (egészségügy, oktatásügy, tömegtájékoztatás, kormányzati ügyintézés, stb., de bizonyos értelemben még hadügy is) ukranizálása, amit sürgősen és egyértelműen fel kell számolnunk, mert második zéró toleranciává nől ki. Azaz magyarok diszkriminálásává idegenek javára.

Lehet, hogy véletlen, de gondoljunk csak bele, a megnevezett bűnösök iránt támasztandó követelés hiányát, valamint indokolatlan önfeláldozó eljárásunkat tükrözi az újságokban és tv-kben sűrűn ismételt hivatalos hirdetés is: „ELÉG VOLT A HÁBORÚBÓL! ITT AZ IDEJE A BÉKÉNEK! Az orosz-ukrán háború kitörése óta 5100 Ukrajnából menekült gyermek jár magyar iskolákba és óvodákba. – Készült Magyarország Kormánya megbízásából.” Először is úgy értelmezhető, hogy Oroszország ellen irányul. Másodszor, senki nem tagadhatja, hogy ez az egyébként sem problémamentes hazai oktatásügy terhére történik. Nagylelkű áldozatkészséggel párosuló kibicsaklások, a feszült helyzet által megkövetelt szabatos, s a tényekhez igazodó megfogalmazások helyett. És lássuk csak a lényeget, az ukrajnaiak mutatnak-e némi kölcsönösséget, ami a nemzetközi kapcsolatok alapelve? Még szavakban sem! Legalább őszinték; önmagukat adják. Egyes vezető politikusainknak hozzájuk dörgölődzése – amit sajnos nem csak az ellenzéki körökben tapasztalhatunk – élesen szemben áll a történelempolitikai szemlélettel. Nem hadakoznunk kell, bár indokolt esetben ettől sem lehet visszariadni, ahogy nem egy esetben helyesen meg is tettük, hanem az együttműködésben egyenlőséget és kölcsönösséget kell megkövetelni. A kormány számos pozitív intézkedésének támogatása mellett kitartva, ezt az elvtelenségre, vagy hibás taktikázásra törekvést csak ellenezni lehet.

Ahogy az európai nemzetekkel együtt az iszlám, mint olyan ellen sem vagyunk, de az erőszakos iszlamizálást és élettérfoglalást is mindenképpen fel kel számolnunk. Akárcsak más betolakodást és hatalmi terjeszkedést. Ugyanúgy a harc, vagy megélhetési válság elől menekülő és a készbe beülő német, holland, zsidó, kínai és számos más betolakodó korlátozása nemcsak a kereskedelemben, ingatlanokban, pénzügyben, sőt magyarellenes szellemi téren nyomulásában, hanem magában a betelepülésében, aminek engedélyezésére senkinek semmi felhatalmazása nem volt, nincs, és nem lehet. Ideje „fent” is megérteni, s késlekedés nélkül ennek félreérthetetlen jelét is adni annak, amit „lent” már rég naponta egyre nyomasztóbban érzékelnek, s ők jelét is adják, hogy folytatása veszélyt jelent a magyar nemzetre.

A parancsolóvá vált történelempolitikai megoldással ellentétes a nem-ukrán ukrajnaiak békéltetgetése, a tévútra tévedt nyugati szövetségeseink ellenségeskedő bírálatának csillapítgatása, minden nézet terjesztésének eltűrése, a civilnek hazudott szervezetek, s az LMBTQ hősök randalírozásának engedélyezése, a magyarellenesség helyett az antiszemitizmus ellen törvényesített zéró tolerancia, az EU által kihívóan finanszírozott álbaloldali ellenzék nemzetellenes gátlástalan garázdálkodásának eltűrése, a háttérhatalmi érdekek szolgálata a nemzetközi kérdésekben. Mindennek tudatában küldetésnek kell tekintenünk nemzeti jövőnk alakítását. Annak tudatában, és nem visszarettenve attól, hogy a dolgok, fejlemények, megoldandó kérdések egyszerűek a maguk bonyolultságában, és bonyolultak a maguk egyszerűségében.

A senki ellen nem irányuló magyar nemzeti érdek egyértelmű nyílt védelme, elismertetése, elfogadtatása felel meg a helyzet követelményeinek, s ez folyik is. Ebben támogatnunk is kell a kormányt. Rögös az út, történelmünkben nem ismeretlen, fel-feltört az eszme az előző rendszerekben is, a rendszerváltás előtti évtizedekben is, de nemzetközi erőviszonyok miatt nem alakulhatott nemzeti politikai vonallá, ám nem lehet kitörölni a történelmünkből. Most sem nyitott az út, de itt van előttünk, s a rajta haladáshoz nemzeti tudatú egységre és kölcsönös bizalomra van szükségünk. Ez nem jelentheti a kormányrúdnál állók iránti jobbító bírálat mellőzését, sem a hazafiúi őszinteség visszafogását. Tisztességgel kell tenni, és méltósággal kell fogadni, s mindkét eljárásnak a szent célunkhoz kell illeszkednie, az emberiség érdekeihez, a magyar úton haladásunkhoz, magyar tudatunk védelméhez, a magyar nemzet megmaradásnak biztosításához.

2023-09-13.

---

* A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró.