Idén ünnepeljük Weöres Sándor (1913-1989) születésének 110. évfordulóját. Azonban most nem (csak) ebből az évfordulóból kifolyólag lesz szó Weöresről, hanem a sokat vitatott és a magyar irodalomban unikálisnak mondható versciklusáról, a Psychéről is, mivel a Psyché-ciklust ihlető és egyben alapjul szolgáló írás a tragikus sorsú Ungvárnémeti Tóth László (1788-1820) tollából született, aki ma ezen napon született 235 éve.

Weöres Sándort nagyon sokáig apolitikus gyermekköltőként tartották számon. Ezt az olvasatot egyre többen cáfolják, és rámutatnak, hogy Weöres Sándor értelmezési lehetőségei nem kizárólag a gyermekenek szóló nyelvi játékok bemutatásán alapulhat, noha a költőtől sem a nyelvi bravúrok, sem a gyermekek nem álltak távol. Szívesen járt kisebb településeken, így Hatvanban is, ahol több alkalommal kiállítás nyílt rajzaiból.

Weöres Sándor

(forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl.jpg)

A maga korában, de még napjainkban is döbbenetet kiváltó Psyché című műve a modern magyar irodalom egyik legelgondolkodtatóbb és legtöbbet elemzett műve. Rengeteg kérdést vet fel, de talán a legelső, hogy ki vagy mi Psyché?

Ha végigolvassuk a művet, első pillanatban azt gondoljuk, hogy Psyché tényleg létezett, hiszen az egész versregény végigölel egy asszonyi sorsot, leírják az életrajzát, beszélnek róla, hozzá és a korszakban ténylegesen élő költők, írók, kritikusok szólalnak meg, folytatnak vele párbeszédet. Ezek a párbeszédek a valóságban azonban nyilván nem jöhettek létre, hiszen Psyché a valóságban nem létezett. Egyes vélemények szerint Psyché Lónyai Erzsébet lenne, az elfeledett költő, Ungvárnémeti Tóth László (1788–1820) gyermekkori játszópajtása, később támogató barátja, barátnője és költőtársa. Weöres művében ennek a tragikus sorsú medikuspoétának, akit a nagy Kazinczy megkülönböztető tiszteletű barátságával tüntetett ki, eredeti írásainak részleteivel emelte be újra a magyar irodalom Pantheonjába.

Weöres Sándor költői bravúrja, hogy egy késő barokk/ rokokó (1740-1772) és biedemeir (1815-1848) korszakban használt nyelvezettel szólaltatja meg Psychét. Természetesen nem szabad számonkérni, ha helyenként kilép ebből az időszakból a költő, hiszen a mű megírásáig több korszak nyelvezete rakódott rá a Psyché korabeli nyelvhasználatra, sőt, az ortográfiára (helyesírásra) is.

Weöres Sándor Psyché című művének könyvborítója

(forrás: https://moly.hu/konyvek/weores-sandor-psyche)

De miért pont Psyché és miért pont Ungvárnémeti Tóth László? Psyché maszk vagy a jungiánus pszichoanalitika felfogása szerint a férfi költőben lévő női rész? Esetleg szerep? Vagy egy sohasem volt, de lehetett volna irodalom megteremtése? Egyik lehetőség sem volt idegen Weöres Sándortól, aki a Három veréb hat szemmel antológiában ráirányította a figyelmet a 18-19. század fordulóján élő költőnőkre és Ungvárnémeti Tóth Lászlóra.

Psyché és Ungvárnémeti Tóth László a mű világában elválaszthatatlan egymástól, de a tényleg létezett költő verseinek befogadását megkönnyíti vagy épp megnehezíti Weöres Sándor szövege. Mit tudunk Ungvárnémeti Tóth Lászlóról? 1788. február 17-én született Kistokajon. Tanulmányait Miskolcon, Sárospatakon, Eperjesen tanult, először református pap, majd orvos akart lenni. Katolizált, Pesten és Bécsben járt orvosi fakultásra. Kiválóan tudott ógörögül és latinul, sőt, görög-magyar nyelven írt párhuzamosan verseket. Görög stílusú tragédiája, amit Weöres Sándor is beemelt a Psychébe, a Nárcisz, vagy a gyilkos önszeretet. 1820-ban hunyt el Bécsben, pár nappal orvossá avatása előtt. Weöres Sándor őt tartotta a legintelligensebb magyar költőnek. Ha irodalomtörténetileg nézzük Ungvárnémeti Tóth László munkásságát, ami sajnos félbe maradt, jelentős tény az, hogy előtte nem, utána is csak nagyon ritkán írtak szabályos pindaroszi verselésben (antik időmértékes verselés). Ő is azok egyike, akik rávilágítottak arra, hogy a magyar nyelv tökéletesen alkalmas bármely idegen nyelvű, klasszikus verselésű szöveg fordítására.

Weöres Sándor Psychéje személyes emlékeit írja le arról a költőről, akivel együtt gyerekeskedett, és aki az első és egyetlen igazi szerelme volt, de aki őt nagyon durván elutasította. Kettejük költészeti vitája elgondolkodtató: miről szóljon és milyen legyen a költészet? Emelkedett témákról, magas irodalmi nyelven íródjon-e, mint Ungvárnémeti Tóth László versei, és emelkedjen felül a hétköznapin, vagy inkább kézelfoghatóbb dolgokról, reálisan, sőt, már-már naturalisztikusan szóljon-e a témáról, mint Psyché költeményei?

Gyulai Líviusz (1937-2021) grafikusművész illusztrációja a Weöres Psyché-ciklusához: Szőlőhegyen anno...

(forrás: https://www.kollergaleria.hu/art/szolohegyen_anno-2021-hu)

Ungvárnémeti Tóth László másik jelentősége az, hogy Weöres Sándort ráébresztette a következőre:

„A magyar Paranasszus olyan törmelékhegy, amit érdemes felásni, mert kincsek lappanganak benne.” A korszak gazdag költészetét ma már felsőoktatásban tanítják, de lehetőség szerint a középiskolai órák tananyaga is.”

A Psyché különlegessége, hogy nem csak Ungvárnémeti Tóth László költészetét és korának gazdag irodalmát tárja az olvasó elé, hanem megszólaltat különböző korszakokban élt embereket. Talán a legérdekesebb, hogy Weöres Sándor kortársa, a ma is élő Csernus Mariann belehelyezkedik egy reformkorbeli színésznő szerepébe, és nemcsak megemlíti Petőfi Sándort, aki a színésztársa, hanem meg is szólaltatja Psychével kapcsolatban. Csernus Mariann – Weöres Sándorhoz/ Psychéhez ír, és a következőket mondja:

„Hozzád írám soraimat s nem fejezhetném be igazabbul, mint eggyetlen szál vörös rósával, melly téged illet, nem engem, a Te szívedet illetti annál igazabbúl, mert eme rósát Sándor kezibül vevém. Tudod, tán emlékezel levelem elejin ama nagyhajú, félszeg borzas költőre, ki komédiás is eggyben, ki mint szél járja a hazát, most itt, majdan ott leend. Ki, még érezem, csodákat teend honunkért s nyelvezetünkért, ki olly komolly s olly szabad lelkű, a ki mondá nékem: Psychét illeti e rósa.”

Petőfi említése azért is érdekes, mert Weöres költőnőjét apolitikussággal vádolják kritikusai, holott jótékonykodik, sőt, a korabeli nyelvi vitákat és világbeli történéseket is figyelemmel kíséri. Weöres Sándor Psychén keresztül a következőképp reagál egy nyelvújítás korabeli vitára:

„Ama propositiorúl, hogy nem kell minden községnek külön nevezet.

Hatvan Miskolcz, hatvan Hatvan,

Debreczen meg hatvanhat van.

Minek nékünk hatvan-hatvan,

Jobb, ha csak egy Hatvan hat, van.”

A Psyché rendkívüli mű abból a szempontból is, hogy felvet több irodalomelméleti kérdést: ki az író, ki a beszélő és ki az elbeszélő? Hogy lehet a fikciót előismeretek nélkül elkülöníteni a valóságtól? Hogyan lehet átívelni irodalomtörténeti korszakokat úgy, hogy a nyelvezet és a világ sértetlen maradjon? Egyáltalán lehetséges-e? Mennyire lehet a költőnek/költőnőnek elvonatkoztatni a saját nemétől, és a másik nem szemszögéből írni?

Weöres Sándor műve mindenképp érdemes továbbgondolásra, sőt, további kutakodásra, hiszen Ungvárnémeti Tóth László drámája és a korszak nőirodalma, valamint az egész irodalomtörténeti korszak nagyon gazdag, és elénk tárja a korabeli hétköznapokat, gondolkodásmódot, a verses levelezésekben pedig a költők egymáshoz való viszonyát.

Benei Fédra

Weöres Sándor Psyché című művét az interneten is megtalálják: https://literart.org.ro/files/weores.pdf

Források:

Bata Imre: Weöres Sándor közelében. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979.

Harmath Artemisz: Szüntelen jóvátétel –Újraolvasni Weörest. Helikon Kiadó, 2013.

Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor. Kossuth Kiadó, 2013.

Magyar költők 18. század. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983.

Magyar Orpheus - Weöres Sándor emlékezetére. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1990.

Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások 1-3. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975.

Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel I -II. Egybegyűjtött művek, Helikon, 2010.

*

UNGVÁRNÉMETI TÓTH LÁSZLÓ
(1788-1820)

A magyar klasszicizáló költők általában az ókori latin költészettől kaptak példát és ihletést, ez meg is felelt a nemesi értelmiség latinos kultúrájának, s ezt kapta örökségül a polgári értelmiség is. Horatius, Vergilius és általában az antik latin irodalom a közműveltség alaprétegéhez tartozott, hatása általános a legutóbbi időkig még azokra is, akik formáikban és költői képeikben nem őket akarják folytatni, és újkeletű gondjaikat az ő hagyományuk segítségével kifejezni. De a deákosok óta szinte minden nemzedékben akadtak költőink, akik az ókori örökséget tudatosan hordozták, életben tartották, időszerűvé tették. Baróti Szabó, Révai és Rájnis után Virág Benedek, az ő nyomában, már a romantika pátoszával birkózván az új eszmékkel, Berzsenyi, s folytathatnók a sort a mi századunkban Babits Mihályig és Devecseri Gáborig. A mi századunkban a latin örökség kibővült a göröggel, azzal a görög irodalmi kultúrával, amely már a latinnak is alapja volt. De a múlt században még a görög kultúrát is latin közvetítéssel vettük tudomásul. A deákos költők mellett a XIX. század első negyedében egyetlenegy olyan költőnk volt, aki közvetlenül a görög klasszikusoktól kapta ihletését, és ezzel sajátos irodalmi magányban élte le rövid életét. Ungvárnémeti Tóth Lászlónak hívták. Már a kortársak is alig tudtak felőle, holott ő is Kazinczy baráti köréhez tartozott. A későbbiek egészen elfeledték, és mi sem szoktunk rá gondolni, holott költői színvonalban a Csokonai halála után és Vörösmarty fellépése előtt eltelő két évtized magyar költészetének legjobbjai közé tartozik, és görög eszményvilágával inkább elődje a mi századunk hazai klasszicizálóinak, mint a merőben latinos deákosok.

Antológiáinkban vagy egyáltalán nem fordul elő neve, vagy ha mégis, akkor költészetére alig jellemző vers képviseli.

1788-ban született Kistokajban, apja református prédikátor, anyja egy miskolci csizmadia leánya. Szülei őt is papnak szánták, így került a sárospataki Kollégiumba. Huszonkét éves korára már bevégezvén a teológiát, elmehetne prédikátornak, de semmi kedve hozzá. Elragadja a költészet és a természettudomány. Orvos akar lenni, ehhez azonban előbb jól meg kell tanulnia németül. Ezért megy tanulni Eperjesre. Egyik professzora, a görög nyelvben is jártas Karlovszky, felismeri a fiatalember kitűnő nyelvérzékét, rábírja, hogy a német mellett foglalkozzék görög nyelvvel és irodalommal is. Latinul természetesen eddig is úgy tud már, mint magyarul. A következő négy évben lelkesedés hajszolta szorgalommal tökéletesen elsajátítja a németet és az ókori görögöt. Ebben a korszakban barátkozik össze Kazinczyval, aki rábírja, hogy görög formákban írjon magyar verseket. Kazinczy hatására megsemmisíti addigi verses próbálkozásait, és Pindarosz formagazdag pátoszától ihletetten kezd birkózni a magyar nyelvvel. Szívvel és lélekkel áll a nyelvújítás mellé. Könnyed hangulatait Anakreón módján fejezi ki. De nemcsak magyarul versel, hanem görögül is, amit környezetében is alig-alig ért meg valaki. Végre 1814-ben Pestre megy, és beiratkozik az orvostudományi karra. Itt anyagi gondokkal küszködve ír és tanul lankadatlanul. Izgatja a kémia is, érdeklik a különböző mérgek, amelyeket maga állít elő. 1816-ban azután mégis eléri, hogy első verseskönyve megjelenjék. Az antik formákban írt versek csak igen szűk körben tűnnek fel, de ebben a szűk körben tiszteletteljes elismerésre találnak. A kor híres szerkesztője, Kultsár István maga mellé veszi segédszerkesztőnek a Hasznos Mulatságok című folyóirathoz. Kultsár beszéli rá, hogy a könnyebb előmenetel végett változtasson vallást, lépjen át a római katolikus egyházba, s akkor pártfogót is tud szerezni, aki vállalja orvosi tanulmányainak költségeit. A költőnek fontosabb a költészet és a tudomány, mint az öröklött religio, valójában amúgy is vallástalan racionalista, akinek már érzelmi köze sincs ahhoz a valláshoz, amelynek diplomája szerint a papja. 1817-ben tehát katolizál. Ugyanekkor jelenik meg Gyásztisztelet Hermina császári főhercegnő halálára című, görög himnuszok formájában írt ünnepi siratókölteménye, amelyet nyilván szintén a bőséges tiszteletdíjért fogalmazott.

Verseken kívül rendszeresen ír Kultsár lapjába ismeretterjesztő cikkeket, ezek közül legjelentékenyebb a tanulmány terjedelmű elmélkedés a pindaroszi költészetről, teljes címén: A költőnek remekpéldáiról, különösen Pindárról s Pindárnak versmértékeiről. Majd 1818-ban napvilágot lát második verseskönyve, amelyben görögül írt költeményeit közli magyar fordításaikkal, vagyis ezeket a verseket megírta görögül is, magyarul is. Ez is visszhangtalan marad. Aki ismeri, tudja, hogy jó költő, de sehová sem tartozik, különös csodabogárnak hat görögös kultúrájával, természettudományos érdeklődésével. Holott szívvel-lélekkel benne él kora haladó eszmevilágában. Izgatottan figyeli a görögök szabadságküzdelmének híreit, görögül és magyarul ír buzdító verset a szabadsághősökhöz. (Furcsa tragikomédia, hogy az újgörög szabadságharcosok akkor sem értették volna ezeket az ógörögül írt disztichonokat, ha eljut hozzájuk.) Drámát is írt, ez első verseskötetében jelent meg. Példátlan, egyedülálló mű drámatörténetünkben még sokáig: az antik tragédiák kórusos formáiban mitológiai témát idéz: Nárcisz vagy a gyilkos önszeretet. Az önmagától elragadtatottság modern lélektani problémáját feszegető lírai dráma. Egészen Babits Laodameiájáig nincs hasonló formai kísérlet drámatörténetünkben. De sem akkor, sem később senki sem figyel fel rá, legföljebb a mi századunkban ókor szakos tudósok írnak róla mint érdekes kuriózumról.

Előbb csak nagy csönd volt körülötte, azután megszólalt a korholás. Innen is, onnan is támadják. A reformátusok hitehagyottat látnak benne, a katolikusok hitetlent; az irodalomnak természettudós, a természettudósoknak költő: nem tudják, hová is tegyék. Nála jelentéktelenebb költők országos hírűek, róla senki sem tud.

1819-ben Bécsbe költözik, ott akarja letenni végre orvosi szigorlatait. Tele van tervekkel. Hippokratészt akarja lefordítani magyarra. Mérgekkel kísérletezik. De lehetséges, hogy valójában gyógyszerekkel kísérletezett, csak a hozzá nem értők, akik csak a különcöt látták benne, mondották, hogy a mérgek megszállottja volt. Holott a költészet és a tudomány megszállottja volt. Bécsben tanulás közben megírta az első magyar nyelvű Antropológiát, amelynek kézirata halála után elveszett.

Pénze nem volt, hazulról már nem segélyezték, alig tudott valamiféle keresethez jutni. De az első szigorlatát mégis sikeresen letette. Egyre közelebb volt az orvosi diplomához, amikor 1820. augusztus 31-én, harminckét éves korában meghalt. Állítólag kolera ölte meg hirtelenül, de azt is mondották, hogy megmérgezte magát. Annyi bizonyos, hogy a sikertelenségtől és a nyomortól igen elkeseredett hangulatban volt, és méreg mindig akadt a keze ügyében.

Helyét irodalmunk történetében azóta sem jelölte ki a tudomány, még neve is ismeretlen az utókor irodalmi köztudatában. Holott aligha túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a XIX. század első évtizedeinek az egyik legjelentékenyebb költője. Sajátos, magában álló és magában élő egyéniség, a szűk itthoni szempontokon túlnéző európai szellem, rendkívüli kultúrával, kísérletező izgalommal, a maga korában igen ritka természettudományos érdeklődéssel és műveltséggel. Formavilágát tekintve tulajdonképpen a deákosokhoz tartozik, de azoknál sokkal tágabb látókörű és modernebb. Leszámítva Berzsenyit, a többi deákos sokkal provinciálisabb, mint ő. Egyetlen drámája pedig egészen sajátos helyet biztosíthatna emlékezetének drámairodalmunkban, hiszen antik formájával magában álló jelenség egész XX. század előtti kultúránkban.

A valóság pedig az, hogy verseinek gyűjteményét azóta sem adták ki, és ha egy-egy mégis megjelent a legbőségesebb antológiákban, ezekből semmiféle képet sem formálhatott az olvasó arról, hogy Ungvárnémeti Tóth László a jelentékeny magyar költők közé tartozik, akinek jelenléte gazdagítaná irodalmunk kincsestárát.

Hegedűs Géza

 

*

SZÁLLÁSI ÁRPÁD:

UNGVÁRNÉMETI TÓTH LÁSZLÓ (1788–1820),

EGY KÜLÖNÖS MEDIKUSKÖLTŐ KAZINCZY KÖRÉBŐL

Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István vezetésével.

Ungvárnémeti Tóth Lászlót (1788–1820) Weöres Sándor fedezte fel nekünk a rangrejtve írott ’Psyché’ c. remekművében. Rangrejtve, mert a mitológiai nevű hölgy pajzán verseit maga Weöres költötte utolérhetetlen posztkonzsenialitással. Psyché, azaz Lónyai Erzsébet gyermekkori játszópajtása, később támogató barátja, barátnője és költőtársa volt ennek a tragikus sorsú medikuspoétának, akit a nagy Kazinczy megkülönböztető tiszteletű barátságával tüntetett ki, aki görögül és magyarul egyaránt nagyszerűen verselt, két értékesérdekes kötet maradt utána és orvossá avatása előtt halt meg Bécsben, fiatalon. Weöres kötetében az Ungvárnémeti Tóth-féle költeménybetétek eredetiek, de nem „orvosközpontúak”, ám bennünket ezek érdekelnek elsősorban. Epigrammáiból pedig valóságos kis orvostanári panoptikum állítható össze. Még egyszer aláhúzzuk: ezeket a verseket párhuzamosan írta ógörögül és „újmagyarul”, hiszen költői nyelvünk alapos pallérozása esik az ő korára, Kazinczy és Csokonai Vitéz idejében. Ungvárnémeti (másutt Ungvár-Németi) Tóth László 1788. február 17-én született a Borsod megyei Kistokajon, apja lelkész volt. Közel esett Sárospatak, egy papfinak nem volt nehéz iskolát és pályát választani, kivált ha a családi ösztönzés is besegített. 22 esztendős korában már a híres kollégium tanára, különösen a poétika és a lingvisztika iránt tanúsított rendkívüli fogékonyságot. A klasszikus nyelveket hamar elsajátította, ezek azonban iskolai tantárgyak voltak, „ércnél maradandóbb” emlékei az ókornak, de gyakorlati használhatóságban ugyancsak korlátozottak. A hatalmas Habsburg-birodalom talán egyetlen összetartó ereje (az abszolutizmuson kívül) a német nyelv volt, a fiatal tanár felismerte, hogy beszédet tanulni és tanítani lehetőleg nem könyvből kell. A költő (mert ekkor már verselt) mint kotlós a csibéket, maga köré gyűjtötte diákjait, és átmentek a nem távoli Eperjesre magolás nélkül szemelgetni kultúrkörünk legfontosabb idegen nyelvéből. A haszon kétszeresnek bizonyult. Szép szókinccsel tértek vissza a színmagyar Patakra, a professzor ugyanakkor megismerkedett Széphalom irodalompüspökével, Kazinczy Ferenccel. Az ismeretségből barátság lett, a barátságból levelezés, a levelezésből irodalomtörténet. Eperjesen lett szerelmese a görög irodalomnak Carlowsky tanár úr könyvtárának köszönhetően. Pataki tanártársai nem nézték jó szemmel ezt az elkülönülő kiemelkedést, természete sem lehetett valami türelmes, a súrlódások elkerülhetetlenek voltak. Ha egy személy száll szembe a többséggel, mindig ő húzza a rövidebbet. Ungvárnémeti Tóth László 1814-ben nem éppen barátságos búcsút mondott a híres kollégiumnak, sőt az egyházi pályának is. Pestre ment, és beiratkozott az orvosi fakultásra. Saját bevallása szerint nagy szerepe volt ebben egy öreg eperjesi orvosnak, Krieger doktornak. A sárospataki papokat ezzel még jobban felingerelte, s ahol tehették, támadták. 1816 nevezetes esztendő rövid életében. Letette alapvizsgáit, vallást változtatott, és megjelent az első verseskötete. Időmértékes ódái a fiatal Berzsenyire emlékeztetnek, pontosabban Horatius hatására. Csakhogy ő nem Maecenas dicsőségét zengi, hanem pl. Cseresnyés Sándor barátjáét, akivel jóban-rosszban együtt voltak. Azét a Cseresnyés Sándorét, aki később Veszprém megye tisztiorvosa lett, és Vörösmarty Mihály szűkebb köréhez tartozott. Meg Révai Miklósét, és Kazinczyét: „Hogy rosszul ne beszélj, olvasd a’ Révay könyvét; Hogy szépen szólhass, erre Kazinczy tanít.” – írta intően. Vallásváltoztatása nem volt kompenzáló pápistaság, bizonyíték rá a XXII. epigrammája, amelyben így ír a protestáns polihisztorról: „Páriz-Pápait én úgy nézem, mint egy ereklyét!” Valamely meggyőződésről a barátság kedvéért sem mondott le. A híres-hírhedt Mondolatvitában (Somogyi Gedeon kontra Kazinczy) főleg Pápai-Páriz szótárára támaszkodva foglalt állást a nagyon tisztelt széphalmi Mester ellen a ’Glossák’ című kolligátumában, ami nem jelenti, hogy nem volna neológ, legalábbis versei ezt bizonyítják, csak a végletektől idegenkedett. A magyar nyelvben oly sok e magánhangzó az akkori nyelvészeket is foglalkoztatta. Ungvárnémeti ugyanazt ajánlja, mint Révai, s amit a nép ösztönösen tesz, néha ö, máskor ü, avagy i betűket tűzdel a rengeteg e helyébe. A másik nevezetes dátum az 1818-as esztendő. Betöltötte a 30. életévét, átment Bécsbe a medicina befejezésére, és megjelent a második, most már kétnyelvű kötete ’Ungvárnémeti Tóth László Görög Versei’ címmel. Ódáihoz prózai kommentárt is csatolt. Például a VI. ódában olvasható: „Pest, a’ szép tudomány Pannoni műhelye”, magyarázatául felsorolja a következő neveket: Révai, Winterl, Mitterpacher, Kitaibel, Tolnai, Kelemen, Fejér, Bene, Albert, Lenhossék, Schuster, Stáhly stb., „mind ollyan tudós Fők, kikkel a’ Külföld is dicsekedhetnék”. Külön méltatja gróf Széchényi Ferencet, a Nemzeti Múzeum megalapítóját. Benét, Stáhlyt, Winterl Jakabot egy-egy ódával tiszteli meg, de némely külföldire is sor kerül. Így Burdach, Hildebrand, Oken, bécsi tanárai közül a szülész Boer: „Zeusznak bábáskodva Hephaest nagy bajjal ugratta A’ bölcs Szüzet elő; Boer az asszonyokat, Bölcsen bábáskodva, nagyon könnyíteni tudja: Hátra Hephaest! Bécsnek Boere érdemesebb”, továbbá a szemész Beer, aki „Sok szemről, mint Asklipiósz, a’ hájogot elosztá”. Költeményei különböző lapokban is napvilágot láttak, így a Pozsonyban megjelenő ’Magyar Kurír’ és a ’Tudományos Gyűjtemény’ irodalmi melléklete, a ’Szépliteraturiai Ajándék’ hasábjain, amelyet akkor Szemere Pál, Kazinczy pesti „képviselője” szerkesztett. Írt latin verseket, poétai leveleket Czinke Ferenc egyetemi tanárhoz, Révai Miklós utódjához, jegyzeteket a görög líráról, mindezeket 1830 augusztus utolsó napjáig. Szinnyei szerint orvossá avatása előtt „koleraféle bajban” halt meg. Kazinczy a csodálatát iránta versben fejezte ki. Lónyai–Weöres fiktív visszaemlékezése szerint a különös medikus-költő nemi betegségben is szenvedett, ami nem elképzelhetetlen. A lényeg azonban a mű, amely a gazdag magyar líra történetében is egyedülálló jelenség. Ez a hellaszi áhítat Pindarosz nyelvén, berzsenyis ódákban, szimonidészi epigrammákban. Egy medikus tollából, aki meghalt, mielőtt orvossá avatták volna. Másfélszáz év után azonban feltámadt, hála Weöres Sándor kifogyhatatlan költői leleményességének.

Szállási Árpád
Magyar írók orvosai