Eugéniusz:

Régi/új parainézis – I.

Jó/rossz önismeret-szeretet: tükör

Megfontolandó, sőt megszívlelendő

intelmek lélekbátor örökifjú keresőnek



Bölcs-balga/boldog-boldogtalan lelkek

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor-pokol

Életminőség-vizsgálódások magyarán írva



Szellemi, lelki, testi és társas élethiány/kár

Szándékokðkövetkezmények, okokðokozatok

Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

Tünetekð bajdiagnózis ð terápia ð jó egészség



p Francois Villon:

p Apró képek balladája

p

p Tudom, mi tejben a légy,

p tudom, ruha teszi az embert,

p tudom, az új tavasz mi szép,

p tudom, mely gyümölcs, merre termett,

p tudom mely fán mily gyanta serked,

p tudom, hogy minden egy dolog,

p tudom a munkát, lusta kedvet,

p csak azt nem tudom, ki vagyok.

p

p Tudom az urak nyakdíszét,

p tudom, melyik ruha mi szerzet,

p tudom, ki gazda, ki cseléd,

p tudom, mily fátyolt kik viselenek,

p tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,

p tudom, tortán él sok piszok,

p tudom, mely csap mily bort ereszthet,

p csak azt nem tudom, ki vagyok.

p

p Tudom ló s öszvér erejét,

p tudom, mit érnek, mit cipelnek,

p tudom, pénz szava szép beszéd,

p tudom, hol mérik a szerelmet,

p tudom, mit higyjek a szememnek,

p tudom, Róma mit alkotott,

p tudom, hogy a cseh mért eretnek,

p csak azt nem tudom, ki vagyok.

p

p Mindent tudok hát, drága herceg,

p tudom, mi sápadt, s mi ragyog,

p tudom, hogy a férgek megesznek,

p csak azt nem tudom, ki vagyok.

p (Szabó Lőrinc fordítása)

p

p

p Szabó Lőrinc:

p Piszkosságok

p

p Sokszor elszörnyedek magamtól,

p hogy egy-egy rossz óra alatt

p mi minden megfordul fejemben,

p mennyi förtelmes gondolat;

p

p s ha visszanézek tíz-húsz évre,

p bűnökre - mennyi tévedés! -

p majdnem revolvert ad kezembe

p a kései szégyenkezés.

p

p És lassan mégis belenyugszom:

p Ilyen voltam, hát mit tegyek?

p Akárhogy bánom is ma ezt, azt,

p megváltoztatni nem lehet.

p

p És ez a megváltoztathatatlan,

p amit most már vállalni kell,

p azzal vezekeltet a rosszért,

p hogy sohase felejtem el;

p

p de vigasztal is, jóra oktat:

p szeretni, ami emberi -

p piszkosságaimból tanultam

p másoknak megbocsátani.

p

p

p Aki magát kisistennek,

p szinte tökéletesnek tartja,

p ezért kíméletlenül lecsap

p minden vélt-valós emberi gyarlóságra

p

p

p Aki mindig

p másban keresi-találja a hibát,

p amire lecsap és kipellengérezi,

p a tettest nyilvánosan megszégyeníti…

p

p

p Keresd mindig

p magadban a hibát,

p mégpedig irgalmatlanul

p magadnak ne kegyelmezz:

p esélyt se adj a bűnbocsánatra…

p

p

p Másokhoz,

p akár ádáz ellenségéhez is

p felettébb irgalmas, kegyes,

p bármit azonnal-feltétlenül megbocsát,

p de magával viszont szigorú, könyörtelen…

p

p

p Aki

p soha senkinek

p úgymond nem „hazudik” –

p kegyesen sem, ellenségnek sem?

p Akkor sem, ha ez csak magának árt.

p Akkor sem, ha ezzel mást sodor bajba

p

p

p Aki

p „az igazság bajnoka”,

p aki a rosszkor és rosszul szólt

p nagy igazságával irgalmatlanul

p agyonveri még barátait is, vagy érte

p beáldozza családját (Kohlhaas Mihály)

p

p

p Aki nem ismeri

p a kegyes csalás fogalmát –

p és nem is tudna elképzelni

p olyan helyzetet, amikor valakinek

p saját érdekében nem mondunk igazat…

p

p

p Akinek

p az őszintesége

p szalonképes szadizmus,

p mert nem tudja, mi a tapintat,

p és mikor kell kegyesen „hazudni”

p

p

p Aki ún. apai szigorral

p kegyetlenül büntetve nevel,

p amivel megaláz és dacra késztet,

p pedig a kegyelmezéstől a gyermek

p önként és dalolva a jó útra térne…

p

p

p Nem tudsz

p az örökölt vak

p megszokásaidról,

p ezért a rabjukként

p minden egyes napon

p önmagad ellen teszel…

p

p

p Múltját,

p a maga és családja

p valós történetét nem ismerve

p annak rosszát újra meg-megismételgeti…

p

p

p Csakis

p a legeslegutolsó

p szalmaszálba „kapaszkodó”

p és így reménytelen fuldokoló vagy

p

p

p A

p szalma-

p láng lelkű:

p a hamar tűzbe jövő,

p de pont ily hamar elhamvadó

p

p

p A

p (z élet-)

p pályatévesztő teknőc,

p aki pont a gyors futásban

p mérkőzik meg a nyúllal…

p

p

p Az

p ellenfelét

p nagyképűen lekezelő

p magát vesztésre ítélő nyúl,

p aki a futás közben lefekszik szundikálni

p

p

p A nárcisztikus önimádó,

p aki pedig örök elégedetlen önmagával -

p amit előszeretteire kivetít és kötözködik…

p

p

p Aki a saját életét/sorsát

p szinte bárki mással és azonnal cserélné,

p mert a Teremtésben nincs nagyobb vesztes…

p

p

p Addig

p és annyit és annyira

p hülyéskedtél, hogy végül

p már tényleg úgy is maradtál…

p

p

p Aki felnőve

p megkomolyodik, sőt megkomorodik,

p és száműzi életéből a tréfát, mókázást…

p

p

p Ő csak

p „egytől” retteg, de

p attól nagyon: nevetségessé válhat:

p pl. ha nem a viccén, de rajta nevetnek

p

p

p Aki azt élvezi,

p ha disznó viccekkel

p megbotránkoztathatja a kisdedeket

p

p

p Az leszel,

p amit eszel:

p a napi szellemi moslékból

p egyre, napról napra disznóbb lesz…

p

p

p Rossz társaság:

p korpa közé keveredsz,

p a boldogságod keresve

p pocsolyában dagonyáznál,

p és így fel is falnak a disznók…

p

p

p Aránytévesztő:

p nagyítóüvege alatt

p a maga/társa botlása bukássá nő,

p amire nincs javítás, pótvizsga, évismétlés stb.

p

p

p Azok a nyuszik,

p akik a rókákra bízzák

p az elemi érdekeiknek a képviseletét

p

p

p Azért

p lesz „költő”, „festő”

p azért ír „verset”, „képet”,

p mert ez oly szubjektíven megítélhető

p

p

p Önlehúzó:

p azt látja, aki most van,

p nem látja bele magába:

p ki minden is lehetne még…

p

p

p Aki elfogadja

p a korai beskatulyázását,

p és ebben a dobozban tengődik holtáig…

p

p

p Aki berúgva

p bárki idegent magához ölel,

p kijózanodva a családjába is belerúg…

p Vagy aki az utcán angyal, de otthon ördög…

p

p

p Aki még

p a színi előadás után is

p Napóleon, III. Richárd stb. marad,

p család-terrorizáló/bolondokháza lakó

p

p

p A

p boldog-

p talanságával

p non stop tüntető

p nagy áldozathozó mártírkodó,

p aki egy ördögi szerepet játszik jól…

p

p

p Csak

p egy nap a világ:

p már ma le is vágod

p az aranyat tojó tyúkocskádat…

p

p

p Akinek

p az önsajnáltatás

p a sorsformáló varázsigéje,

p az örök panasz teszi így őt koldussá…

p

p

p Csak

p szíveddel látnál jól,

p de lám te mégis csakis

p a hideg eszedet köszörülöd, pl.

p magad/más gyengéin gúnyolódsz…

p (aki mondja másra, az mondja magára…)

p

p

p Egy nagy,

p szent ember az ő istene:

p minden egyes szava szent előtte,

p szolgaian majmolja, utána ugrik a kútba is…

p

p

p Elveszett ember,

p ha épp nem fogják kezét,

p nem rágják a szájába a dolgát,

p ha nem kapja meg a napi parancsot…

p

p

p Elhanyagolja

p a nap kötelességeit,

p mert ez megzavarná élete

p művész megkomponálgatását…

p

p

p Sor-

p rendetlen

p Előbb vágsz,

p és azután mérsz,

p de akkor már hiába –

p vagy pedig előbb ütsz, és

p majd csak azután kérdezel…

p

p

p Érthető,

p ha ő mindig

p csak a saját feje után megy:

p hisz ő a világon a legjobb fej

p (nem kér/fogad meg tanácsot)

p

p

p Szófogadó

p gyerek marad,

p míg anyja él, sőt

p szelleme még utána

p is tovább kíséri és kísérti

p (pálya- és párválasztás stb.)

p

p

p Ha élete

p nem egy kívánságműsor,

p akkor megette a fene az egészet!

p de akkor van csak ő igazán bajban,

p ha egy bolond kívánsága mégis teljesül…

p

p

p Ha

p „mérvadó köre”

p gyáva nyúlnak mondja,

p bármi vakmerőségbe beleheccelhető,

p mert olyan labilis a belső önértékelése…

p

p

p Ha

p neki nincs Isten,

p akkor minden megengedett,

p és semmi nem tilos – nincs bűn…

p Magát is ölheti, más is kínozhatja…

p

p

p Őneki

p Isten adott szent célokat,

p amik eléréséhez minden eszközt,

p akár a legbűnösebbet is igénybe veheti…

p

p

p Aki

p havonként talál rá

p új szent élethivatására

p és kezdi nulláról, teljesen elölről…

p

p

p Hiába óvtak,

p hogy csak másnak

p bőven termő bamba diófa ne légy.

p Másnak kaparod ki a forró gesztenyét is…

p

p

p Nem csak hogy

p hagyod elvenni munkád gyümölcsét,

p de azzal pont halálos ellenséged táplálod…

p Mint az, aki az őt pusztító parazitát táplálja.

p

p

p Önfeláldozóan táplálja

p azokat a nagy kakukkfiókákat,

p aki a kicsinyeit már kilökdösték a fészekből…

p

p

p Szabó Lőrinc:

p A bolond igazsága

p

p Sétáltunk, én s Dsié Jü, a bolond.

p – Micsoda erő! élet! – mondtam én,

p fölnézve egy zúgó tölgyóriásra;

p neki meg sírásra görbült a szája:

p – Erő? Ugyan! Hisz öngyilkos szegény! –

p Tűzrózsa nyilt az útszélen. – Be boldog

p lehet, hogy ily szép! – mondtam irigyen. –

p – Szép? – Gyönyörű! – Társam szemébe könny gyűlt:

p – Vak vagy, barátom, ez a rózsa őrült,

p ha nem igaz, fusson ki a szemem! –

p Tudtam, hogy bolond és most se lepett meg,

p hogy tótágast áll benne a világ:

p áldást osztott a gyomok mezején,

p hirdette, hogy kártékony a tehén

p s hogy minden más, a jó rossz s így tovább.

p Mulattam rajta és a vita közben

p kunyhómhoz értünk… (Lassan este lett.)

p – Nem maradnál itt vacsorára? – Jó, –

p mondta, s míg tovább folyt köztünk a szó,

p ettünk sült húst és ittunk friss tejet.

p Éjfélre járt, amikor lefeküdtünk;

p s halljátok csak a furcsa folytatást!:

p …A tetőből kilépett egy gerenda,

p a székből egy láb, a falból a deszka,

p elém bicegett és azt mondta: – Lásd,

p én tölgy voltam, erő, maga az élet,

p még bírtam volna néhány századot;

p a korcs tovább él, hisz semmire sem kell,

p én hős voltam, hát kivágott az ember

p s most tüzelő és rabszolga vagyok! –

p Még beszélt s már egy rózsa libegett be:

p – Jaj, én őrült: letéptek! Jaj, miért

p voltam olyan szép!… – S rögtön rá a tálban

p elbődült a hús, mint tehén korában:

p – Tagló fizetett a jóságomért! –

p S új hangok jöttek: a liszt visszavágyott

p a búzaföldre, a szelíd olaj

p sírt, hogy el kell égnie, – kiabáltak,

p hogy ami hasznos, mind magának árt csak,

p és sistergett és áradt a zsivaj:

p mint zenekar, jajdúltak fel a tárgyak

p s az egész szoba gyalázta magát,

p ordítva, hogy pfuj erő! pfuj tehetség!

p és boldog a silányság és betegség

p és hogy őrültek háza a világ…

p És szívdobogva ébredtem a hangos

p álomból… Csönd volt, sötét nyugalom,

p csak a bolond hortyogott a sarokban…

p De én már nem hittem a nyugalomban

p s kezdtem átlátni önző agyamon,

p s izgatottan cibáltam föl Dsié Jüt,

p hogy… tán mégis… neki van igaza…

p – Hagyj békén, marha! – felelt ő – köpök rád! –

p és tovább horkolt… Aludt az igazság

p s én virrasztottam egész éjszaka.

p

p

p x

p

p

p Szabó Lőrinc:

p VANG-AN-SI

p

p – Hiába! – hallotta ezerszer

p Sen-Tszung, a sárkánytrón ura.

p – Nincsen remény! – és ijedten nézett

p a remete Vang An-Si-ra.

p – Jobb nem tudnod, hogy mi van ott kint! –

p dörögte három ezredév

p és a Tanácsban csak a szent bölcs,

p Vang-An-Si rázta a fejét.

p

p Fejét rázta, és így kiáltott:

p – De! tudd meg! s felejtsd soha!

p Én, Van-An-Si neveltelek föl,

p én és a filozófia;

p most tied a trón: megcsináljuk,

p mit még senki se mert, akart,

p az Isten Országát a földön,

p én, a gondolat, s te, a kard! –

p

p – Császár, ne akarj tudni semmit! –

p könyörgött a rémült Tanács.

p – Sen-Tszung, könyörgött a szent, – tárd ki

p varázstornyod négy ablakát!

p – Ne, császár, ne hallgass a népre! –

p – Császár, hallgasd meg népedet! –

p És szólt Sen-Tszung, az ifjú császár:

p – Van-An-Si, én neked hiszek! –

p

p A torony négyfelé kitárult,

p a Tanács meghajtá fejét

p és Sen-Tszung, mit császár sohasem tett,

p hallgatta, miért sír a nép;

p a négy ablak négyfelé tárult,

p és begyűjtötte mind a kínt,

p mit fél Ázsia szíve néma

p viharként dörgött odakint.

p

p S a vihar feljajdult Keletről:

p – Császár, nincs munka, nincs kenyér! –

p – Kifoszt az uzsorás, a kalmár! –

p sírt a milliótorku Dél.

p – A bér! a tőke! – zúgta Észak

p és Nyugat zúgta: – A papok! –

p Sápadtan hallgatta a császár

p a négy beszélő ablakot.

p

p Sápadtan hallgatta a császár,

p amit még nem hallott soha:

p hogy a szabadság nem szabadság,

p a jog az őserdők joga,

p hogy a szegényt a fenevad pénz,

p mint tigris a nyulat, eszi,

p s a világ csak nézi a gyengét

p és legfeljebb megkönnyezi.

p

p Irtózva hallgatta a császár,

p hogy átkozódnak a szivek,

p hogy elsírták mind, amit szemébe

p nem mondtak volna soha meg;

p irtózva hallgatta a néma

p mennydörgést, amit a kulik

p kétszázmillió szíve vert és

p az imát: – Ég fia, segíts! –

p

p Az ablak bezárult. – Hiába!

p Nincs remény! – mondta a Tanács.

p – De van! – tört ki Vang-An-Si, – császár,

p akard s itt lesz az új világ!

p – Akarom! – szólt és megölelte

p szent bölcsét Sen-Tszung: – Akarom!

p Tanítóm voltál, most is az vagy,

p kezedben minden hatalom! –

p

p És Vang-An-Si dolgozni kezdett

p és dolgozott tíz éven át.

p Védte a gyengét, tőrbe csalta

p a tigrist és a banditát.

p – Pénz, műhely és bolt: az államé mind,

p – hirdette, – én kereskedem,

p s mint agy és kéz, mit munka termel,

p elosztom becsületesen! –

p

p Tíz évig dolgozott a szent bölcs,

p büszkén, hogy amit most csinál,

p ezer év múlva is csak álom

p lesz más népek fiainál;

p békét hirdetett s ölt nyugodtan,

p ha ölnie kellett neki,

p angyalok voltak katonái

p s angyalok a hóhérai.

p

p Tíz évig dolgozott Vang-An-Si

p és dolgozott mindenkiért,

p kétszázmillió szíve volt és

p a vén világ arcot cserélt;

p látta: roppant számok és tervek

p bölcs kényszerben hogy építik

p szerencse, önzés, bűn s örök harc

p fölé az ész és a rend álmait.

p

p Tíz év… S a szent hívta a császárt

p és a Tanácsot. – Kész vagyok,

p itt a művem! s az új világra

p kitárta a négy ablakot.

p Boldogan hajolt ki a császár,

p Vang-An-Si boldogan figyelt:

p köröttük a birodalomnak

p kétszázmillió szíve vert.

p

p Csend volt, mint mindig, titok és csend,

p de hatni kezdett a varázs,

p megszólalt kétszázmillió szív

p s a titokból lett vallomás:

p – Öld meg! – zúgta egy hang. Utána

p égig csapott a düh s a vád:

p – Öld meg! – Kit? – kérdezte a császár. –

p – Vang-An-Sit, a pokol fiát!

p

p – A bölcsek bölcsét? – A bolondot! –

p – A szentet? – Ördög szentje volt!

p – Hallod? – nézett a bölcsre Sen-Tszung.

p – Öld meg: mindenkit kirabolt!

p Öld meg! – az átok, mint a tenger

p özönlött a császár felé.

p – Őrültek! – kiáltott Vang-An-Si

p és kilépett a nép elé.

p

p – Őrültek! Elűztem a kalmárt!...

p – A tied éppúgy becsapott!

p – Bankpénz helyett … – De katonákkal

p Hajtottad be a kamatot!

p – Az úri tőke… – Spicliké lett!

p – A papok… – Azért nincs eső!

p – Munkahadsereg… – Mint a börtön!

p – Jövőtök… – Ma kell, nem jövő! –

p

p És már megint égig csapott a

p vihar, tombolt az új világ:

p – Most remény sincs meggazdagodni!

p Császár, öld meg a bestiát!

p – Őrültek! – suttogta a császár

p s becsukta a négy ablakot,

p s elnémult kétszázmillió szív

p s az önzés újra hallgatott.

p

p Elnémult kétszázmillió szív,

p csak kettő beszéld odabent.

p – Hiába! sóhajtott a császár.

p – Nincs remény! – sóhajtott a szent.

p – Ugye, mégis a régi rend jobb?! –

p tapsolt a győzelmes Tanács.

p És Vang-An-Si befalaztatta

p a szent torony négy ablakát.

p

p

p x

p

p

p Ambivalens

p Hol csak Ő lehet és

p maradhat élettársa, senki más,

p hol meg bárki más, csak épp ő nem…

p

p

p Rapszodikus

p Hol hőn szeret,

p hol jön a hideg zuhany:

p nehogy társa elbízza és

p nagyon nyeregben érezze magát…

p

p

p Aki engedi, hogy

p emberszabású majommá

p redukálják, degradálják, akit

p kunsztokra/robotra idomítanak…

p

p

p Jobb sorsra érdemesen

p hiábavalóságok: plusz diplomák,

p címek/rangok, kitüntetések stb. után

p törtet, töri magát – rá is megy az élete…

p

p

p Kezdő

p fokozatban ragad:

p egy lassított felvétel –

p a napot lopva ellazsálja éltét.

p Netán így tüntet a balek hangyalét ellen…

p

p

p Minden ismerősét

p az ő abszolút igazáról

p vehemensen győzködő fanatikus,

p akit így majd messzire el is kerülnek…

p

p

p Aki

p vajon miért

p mindig oly gyámoltalan,

p mint az éppen szükségét végző vadállat?

p Keres-kap is majd helyette/ellene döntő gyámot!

p

p

p Mint

p egy tolvaj szarka:

p minden csillogó ócskaságot begyűjtő,

p az otthonát szemétdombbá varázsló…

p

p

p Nem is

p ismered a szomszédod,

p így nem is szeretheted őt,

p és nem is segíthetitek egymást

p vagy folyamatosan hideg-háborúztok…

p

p

p Nem leszel

p otthon kertész:

p „kertedben” illatmentes,

p egyszínű-egyforma halott

p örökzöld műfüvek/művirágok…

p

p

p Nem tisztázott

p ostoba félreértés miatt,

p és/vagy „büszkén” nem engedve

p veszíted el örökre életed nagy szerelmét…

p

p

p Ha nem adod vissza

p a becsszóra kapott baráti kölcsönt,

p akkor ezt a pénzt ugyan megnyered,

p de jó híred, hiteled, barátod veszítheted…

p

p

p Te hányod le,

p de mégis őt nevezed disznónak:

p mert hát hogyan is néz ő most ki!

p

p

p Örökké

p csak ködösítő –

p nem csoda, ha ő sem

p lát tovább az orránál,

p ami saját vesztét okozhatja…

p

p

p Rossz

p formaidőzítő –

p rosszkor indiszponált,

p a görcsös akarás blokkolja,

p aki sohasem vágja ki a rezet!

p

p

p A részcélt

p feláldozod az egészért –

p az igazad kimondásáért,

p amire olyan büszke vagy,

p beáldozod a családi békét

p Vagy a jó evés az Életcélod…

p

p

p Rossz vásár:

p a tiltott gyümölcsök élvezetének

p örök kárhozat, átkozottság az ára!?

p halandóság és verejtékes kényszermunka…

p

p

p Szeszélyes vagy,

p amire még rá is játszol,

p téged ne lehessen kiszámítani,

p hisz ettől leszel nőies egyéniség...

p

p

p Tüntetően

p adakozgató a lopottból,

p vagy a feleslegből/kacatból,

p majd nagy hálakövetelő/besöprő

p

p

p Aki még

p vészhelyzetben sem

p tetteti hülyének, vagy

p lassú felfogású butának magát,

p nehogy csorba essen a büszkeségén…

p

p

p Paranoiás:

p mindenki rá veszélyes

p vírushordozó, bacilusgazda –

p lemond a személyes találkozásról…

p

p

p Ahogy bent, úgy kint

p Nem teremtettél lelki békét,

p de szörnyülködsz, ha a családban,

p vagy a világban hideg/meleg háború van…

p

p

p Peches perverz

p Akinek sekély kéjt

p sem okoz szadizmusa:

p pont egy mazochista „áldozat”,

p aki éppen kifáradt az önkínzásban…

p

p

p A folyóvízbe esve,

p mivel nem tud úszni,

p csak rúgkapál, csapkod stb.,

p nem tudja elengedni magát,

p amivel megnehezíti, sőt akár

p el is lehetetleníti a kimentését…

p

p

p Szégyelli,

p ha pisilnie kell,

p ez neki olyan alantas dolog,

p szégyelli a „mosdót” firtatni,

p ő akkor inkább „bent megy ki” …

p

p

p Testi-lelki

p tisztálkodás helyett

p mindenki mást is bemocskol/saraz,

p ami – átmenetileg! - meg is nyugtatja…

p

p

p Untig ismételt

p szakállas viccedre

p harsány hahotát várnál:

p ha elmarad, velük van baj -

p és fel is hagysz egy jó szokással…

p

p

p Disznók

p közé szórtál gyöngyöt,

p sziklás hegyre vetettél magot,

p és te méltatlankodsz az „eredményen” …

p (termőföldben 77-szeres termést hozna)

p

p

p Lóhalálában

p elfutsz a cammogó halál elől,

p de mire távolba érsz, ő már ott vár

p De így nem tudtál elbúcsúzni szeretteidtől…

p

p

p Nem

p lassan jár, de rohan:

p de nagyon eltéved, mert

p rossz/ellenkező az iránya

p

p

p Teljes erővel rohan,

p nem néz se jobbra, se balra,

p ezért könnyen verembe esik,

p míg a másik cammogva is célba ér

p

p

p Krónikus

p jószándékú szereptévesztő:

p szülő helyett lenne inkább jóbarát,

p pedig abban pótolhatatlan lett volna…

p (egyik se lesz: az már nem, ez még nem)

p

p

p Akit

p naponta meglep,

p hogy van még nála is

p makacsabb dolog: a tények…

p (Contra factum non datur argumentum)

p

p

p Az egyik

p nem tud vitatkozni,

p jól érvelni, szellemi párbajozni,

p a másik meg egy öncélú vitázó,

p csak parttalan mederbe „tereli” azt…

p

p Aki

p minden

p ártatlan, semleges

p témájú kis párbeszédet

p is már egy „ki kit győz le”

p szellemi párbajnak, harcnak fog fel…

p

p

p Neki

p mindegy,

p a kicsire nem ad

p (a nagy nem számít)

p amnézia/amnesztia,

p igazság vagy gazság,

p törekvés vagy törtetés,

p gondatlanság/gondtalanság stb.

p

p

p Mindenben

p tökélyre törekedve

p módszeresen elrontja

p úgy a saját, mint előszerettei életét

p Addig nincs ebéd, míg az nem tökéletes…

p

p

p Ő biztos

p azért szegény,

p mert nem jót és/vagy

p nem elég jól imádkozik

p (vagy mert egyik panasz-

p szava agyonüti azt a másikat)

p

p

p Amíg

p ő ilyen bűnös-mocskos,

p addig nem járulhat az Úr elé!?

p Mintha csak makk-egészségesen

p mehetnénk az orvoshoz segítségért….

p

p

p Favágó

p 1

p Ha kérik vagy fizetik,

p akkor lelkesen és szakszerűen,

p hatékonyan vágja maga alatt is a fát

p 2

p Addig-addig nem dönt,

p amíg magától dől el a dolog –

p például a kiszáradt fa a házára…

p 3

p Jó tréfának tartja,

p ha csak akkor szól apjának,

p hogy már rá dől a fa, amikor már késő…

p

p

p Kamaszos

p dackorszak-alkotó,

p aki nem növi ki gyerekbetegségét,

p csak azért se fogadja meg anyja sok szép szavát

p Sokáig istennek tartotta, csalódva semmibe veszi.

p

p

p Vagy stréberkedő,

p közutált, mesterét felfaló,

p vagy másként önsorsrontó,

p az örök renitens, iskolakerülő diák

p

p

p Aki elfogadva

p a „bezzeg gyerek” szerepet

p nem csak megutáltatja, izolálja magát,

p de maga is elhiszi, hogy jó (irányban halad)

p

p

p Az

p önkínzó,

p értelmetlen

p fogyókúrák után

p kárpótolnia kell magát

p hedonista zabálás a jutalomfalat…

p

p

p A kevés,

p elég jó helyett

p inkább a rosszból eszik,

p de abból „jó”, vagyis túl sokat

p (mennyiséggel „pótolt” minőség)

p

p

p Aki

p szégyellt viselt dolgait

p rejtegetve, be nem vallva

p zsarolhatóvá teszi magát,

p ami új bűnökbe sodorja bele…

p

p

p Aki abból él meg,

p hogy folyamatosan

p zsarol, fenyegetőzik:

p Ha ő egyszer kinyitja a száját!

p Ha ő egyszer elkezd beszélni…

p

p

p Kényeskedő

p Nem jár mezítláb,

p nem tud az anya föld

p életerőt/életáramot betáplálni

p

p

p Addig

p bele se kezd a munkájába,

p míg ahhoz meg nem jön a kedve.

p Vagy egy hosszú életen át végez olyant,

p amivel újra megerőszakolja hajlamait…

p

p

p Utánzó

p divatmajom:

p aki a saját elcsúfítására

p egész vagyont költ, amit amúgy

p önkizsákmányoló/leépítő módon szerez

p

p

p Akinek

p a jellegtelen lelke

p kiül, ráfagy az arcára -

p azt hinnéd, fantomképet látsz

p Körözni-keresni is nehéz: ő szinte

p különös ismertetőjeltelen: „átlagember”

p

p

p A durva

p aránytévesztő:

p ágyúval lő a verébre,

p romba döntve az öreg diófát,

p de akár még a családi lakóházat is

p

p

p Aki

p nem láthatja-

p értheti-értékelheti jól

p a képet/szobrot stb. stb.,

p mert ő vagy túl közel áll hozzá,

p vagy éppen túl messzire áll tőle,

p nem keres-talál optimális távolságot…

p

p

p Neki

p a halál

p megsemmisülés,

p ezért retteg úgy tőle egy életen át,

p amitől elmegy életereje és életkedve

p

p

p Ha

p egyszer

p úgyis meghal,

p akkor semmi értelme

p a földi ténykedésének, buzgóságnak.

p És miért is legyen ő tisztességes,

p ha egyszer kiterítik úgyis…

p

p

p x

p

p

p Szabó Lőrinc:

p Kár

p Kár elrontani, kár,