Vérmező, 795. május
I
Ó, csudacsöndes májusi éj!
Alszik remegőn a hűs Duna tükre - Lent fekszik a hold a víz fenekén. Távol a Gellért. - Messze az éjben Nyulnak a sávok, zöld-feketén.
A Várhegy fekete tömbje Omlik az éjbe vakon - Tompa rezes fény, lágy ütemekben Visszaverődik az ablakokon.
Májusban az ifjú, nagy élet Kéjtől zokogott, kéjétől a nyárnak -:
Éjfélben a hajóhíd alatt Suhanni kezdtek az árnyak.
II
Éjfélben halk, hideg ujjak Kopogtak a kőfalon át - Éjfélben horkanva riadt fel, Martinovics, ferences apát. Két ájult, kimeredt szem Meglátta a néma falat: Zöld sugarak táncoltak Boltozott öble alatt.
(Most felfutott a falon, Most viszolyogva lenéz, Most koppan: hosszú köröm Nedves, zöldszinű kéz.)
Két lépcső, kockakövekből, Sikátor, hosszú torok - - Ablaktól le a földig, Vonalat húz a nyirok.
(Ablakból visszamered rá, Tele van minden kicsi zug, - Krétafehér az arca: Szája fekete luk.)
III
A hűs, magos terembe hogy' kopogtak a szavak: Lobogtak gyertyalángok sötét tetők alatt. Ólmos, kifáradt arcok, fehérlő árkusok, Vibráltak, összefolytak. - A jegyző olvasott.
Ó, hogy feküdt a posztón a szürke napvilág. Hosszú, setét sorokban hallgattak a bírák. A Hétszemélyes-Tábla. - Mögöttük a falon, Kőarcú Krisztus-isten, meredten és vakon
Hétszázkilencvenötben... Martinovics apát. Királysértés... A császár... Röpiratok, ruhák... ... Az instituciót birálták... ellenezték... Gyűlések... föld alatt... Respublikánus eszmék...
Ez itt... ez konspirált... Titokban, föld alatt Forralva lázasan rettentő dolgokat - Császárt... Meg államot..., igy sorba szól a vád. - S lefordította titkon a Marseillaise dalát.
A Marseillaise dalát!... A vén szivek felett. Ó hogy riadt keresztül a nyirkos rémület! Ó hogy vált hamuszínre megrebbenő szemök! ... Párizs!... A Marseillaise!... Hétszázkilencvenöt!
IV
Párizs! A Grève-piacon Peregve perdül a dob Szinte szikrázik a nap: Tarka tömeg kavarog.
Hahó, be vígan Gurigáznak le a fők! Tréfásan szökken a vér. Pörögnek a dobverők.
Hahó! Mi gurigázunk! Hahó! Van elég! Kinek mi köze hozzá? Adhatjuk, a miénk!
Hahó! Ki morog? Európa? a kutya vonit? Hahó! Gurítunk Néki is valamit.
Puderes szőrpamatokban, Két kövérke golyócska, fehér - - Hogy szuszogott Louis Capet! Hogy dűlt ki nyakából a vér!
Felkeltek a királyok ellenünk -: Mi odalöktük a miénk fejét! - Danton, polgártárs, elvetve a kocka, Künt a határon Dumouriez!
Egyetlen ordítás, Hogy reng a föld belé: "Aux armes Citoyens! Aux Armes...!
Le jour de gloire est arrivé...!
V
Hallgassatok meg! Megtört szívemben Nincs szenvedély már, - megbékélt, kiholt. Ó, úgy borul a bűnbánat szívemre, Mint börtönöm, e szörnyű, szürke bolt. Bűnös vagyok... Igen..., beismerem... Megtört a borzalom s a börtön - - Bíráim, gyónni akarok - Ó jaj! Remegve, gyáván, összetörten.
Beismerem már... Káték és beszédek Voltak valóban... Könyvek és írók - Szabadságról... meg eszmékről... beszéltünk - S bíráltuk is az instituciót - A Marseillaiset lefordítottuk S amint tehát kitetszett: Megsértettük - igen, beismerem - Ó jaj! Őfelségét, Ferencet!
De ifjú voltam, és setét agyamba Ködös riasztó víziók lobogtak - Egyetlen szívnek láttam a világot, Melyben nehéz, sötét eszmék dobognak. Ezreknek jajgatása jött Vén könyvek, szóözön - - S belémmarkolt a köd. Ó jaj! Nyirok, hideg közöny.
Egyszerre jöttek... Tompa, halk morajjal Az alkonyatból... jöttek a szelek. Párisban tűz... Párisban reng a járda... Párisban vén vasajtók döngenek...! Párisban fortyog a csatorna; - Párisban háborog!... - S Versailles alatt a kéjkerteken át Hahó! Bőg bűzös, éhes százezer torok...!
Zavart szemekkel és fehér ajakkal A hatalom dadogva némul el: Egyetlen hosszú, véres ordításban A nép, a nép győzelmet ünnepel! Halványuló kisértetárnyak Lidércláng, kósza fantom: - Halljátok? Desmoulins kiált! Hahó! S dobog riogva Danton!
Ó, ily idők! Ó ily napok! S mi látjuk! Ez az erő, mely büszke és kemény: - Ó, hogy riadt meg döbbenő agyamban A látomás - csak én értettem, én! Egy éjjel sírtam: - a hideg falakhoz Ütöttem homlokom - Kongottak a falak Ó jaj! Kietlen, furcsa hangokon
Egy éjjel sírtam - elszorult torokkal Zokogva vertem a hideg falat - - Párisban akkor ünnepelt a konvent: Jourdan sereggel állt Jemappes alatt. Itthon halálos némaságban Feküdtek a mezők, letarolt messzeség - Ó jaj! Halk eső, könnyező.
Hogyan? Hiába? Nálunk ezt nem értik? Ezt meg nem értik nálunk, ezt a hangot? Kilógó nyelvű, földporába süllyedt, Süket baromnép, eltiport bitangok! Kiknek fején pompázva ül A Butaság bíborpalástban! Ó jaj! S én, hogy figyeljem, látva lássam:
Igen... pincékbe... rejtekezve... én, én Vezettem őket!... Összeesküvés? Didergő szájjal, táncoló fogakkal Zöldüljetek... ó mind kevés, kevés! Csikorduljon az ujjszoritó, Csavarjátok ki a csuklóimat - Dögöljetek meg...! ...többet is tudok még... Ó jaj! Zuhogjatok, fojtogató falak!
Egy kardcsapással ujjongó szabaddá A mély erőket... s engem... látva lássák...! Egy kardcsapással elsöpörni innét Szívek nehéz, nehéz lidércnyomását... Viharzó bércek büszke harca - Szabad mezőkön zengő háboruk - !!... Ó jaj!... ...Krétafehér az arca - Szája fekete luk...
VI
Először Sigrayt vezették köztük el: Szolárcsik felbukott a lépcsőhöz közel. Szentmarjay vadul ellökte a papot - Hajnóczy sírva ment, Őz Pál viaskodott.
Martinovics - így szólnak a régi krónikák - Ájult volt, amikor a padra hurcolák. Nyitott, tajtékos ajkán sápadt mosoly, fakó - Két hóna alá nyúlva cipelte a bakó.
Kuszált, vizes haja, sovány gyermekfeje Ráhajlott csendesen a hóhér keblire. S melyet nyirkos pirossal az alvadt vér elöntött: Két karja átölelte szelíden a fatönköt.
*
Számadás a tálentomról
"Vedd vissza a talentomot, uram, az enyémet A kalmár be nem váltotta, el nem vette..."
(Paul Claudel - Szép Ernő)
Gazda aki (mintahogy meg vagyon írva) három szolgádnak Három tálentomot adtál aztán elmentél messzi vidékre S szerzett az első hozzá ezeret és százat a második abból A harmadik pedig elásta őrizve híven a kezérebízottat Jól tudom én hogy ettől a harmadiktól visszaveszed majd S adod annak aki ezeret és százat szerzett "ő pedig Vettetik a Külső Sötétségbe ahol vagyon sírás és fogaknak Tsikorgatása" jól ismerem én e mennyei kapitalizmust Éppen azért látod mielőtt még jönnél kérdő szemeiddel Rossz lelkiismeretem máris szűköl mentegetőzve Mit tudom mi lesz itt meddig bírom az ostoba harcot Melyben még azt a nyomorult obulust is kiirígylik a számból Nem félem a halált de gyűlölöm a gyilkos emberevést Egyszer lerágja a húst csontjaimról és lelkemről a csontot S egy handabandázó szónok nokautol hiába kapkodom kobakom A többit elvégzi a tömeg eltapossa még az emlékemet is Halljad hát harc közben ezt a hevenyészett számotadást Reggel dolgom volt délután is veszkődöm este álomtalanul Roskadok ágyba s ha ezt elhebegem futok verekedni tovább Itt minden reggel újra kell szülni magam újra perelni Kézzel és lábbal esküdözni hogy élek s hogy van jogom élni Mert minden reggel elfelejtik mindig meg kell magyarázni De azért tudom még tompán ott sajog lelkem fenekén S minden sejtemben s fájó inaimban s minden pillanatában Ennek az órákra méretezett életnek hogy mire való az egész Mire kaptam mire szerződtünk mit kell még befejeznem Az úgy volt azzal a fényes tallérral még gyermeki korban Rögtön felhajítottam szikrázni mert akkor sütött a nap S mindjárt vettem is rajta Aladintól balzsamot egy csodaszert Amivel ha bőröm bekentem az lettem ami akartam (Mások számára nem magamért mert egy vágy hevitett csak Abból élni amiért élek szétosztani és kimérni magam) S voltam először szép kis barna gyermekhegedű mélyviola Fáját régi mesterek kezerezgése edzette csengő új muzsikára Hogy majd kijárom a cirkuszt s egyszer a "székekből összerakott Emelvény ingó csúcsán trikómból kihúzom s elmuzsikálom a dalt Mit régen hallottam egyszer zengeni és zokogni szívemben" De nem jutottam odáig s úgytetszik most már nem is jutok el Furcsa kalandos utakra kallódott el kézen-közön ez a hegedű Valami vad nép ügynöke potomért megvette egy óriás Teleki-téren Kamerunba került vagy hová az isten háta mögé ahol senki se tudta Miféle szerszám legyen ez gondolták talán fegyver vagy mifene Hogy bunkós a feje viszont hitványka nagyon mindjárt bereped Odaadták hát a Nagy Főnöknek az hordta a fején egy darabig Aztán rájött okosan hogy holmi tok ez kotyogó nagy üregével S a két kacskaringós lyukkal kétoldalt így hát nyakába vetette S színes kavicsot és más értékes pénzt hordott benne éveken át Míg egy komoly és tudós kritikus afféle főpap Kamerunban Egy nap rá nem jött (ki is nyilatkoztatta ünnepi szóval) Hogy hangszer ez és nem fegyver és nem fejdísz és nem heveder Elő is vették a Nagy Ünnepen s a legvénebb tudós karvezető Szólaltatta meg mint Lehel kürtjét annak rendje-módja szerint Vagyis hasmánt térdére fektette s két behemót fadarabbal Öblös hátán szép tam-tam taktusra kiverte cifra vitézül A nagy nemzeti himnuszt a hires "aj mojsza jekopika mingi"-t Így járt a hegedü röstellem azóta se láttam érte nem felelek De hiszen sokminden egyebet próbáltam azóta azzal a pénzzel Voltam hegyes-élesrefent toledói penge szellemi harcban Döfködtem és szurkáltam elegáns mulinékkel a planson A "Nagy Szélmalomhoz" címzett panoptikum-csárda söntése mögött Hol szájtátva s nem nagy bizalommal néztek üvegszemeikkel A merev viaszfigurák Napoleon maszkja és Kopinics a bankrabló Valamint Landru és Haarmann tömeggyilkos urak és Sztalin és Lloyd George Míg aztán meg nem únta Balog Tuta hogy ott kapkodok a levegőben S egy jókora lőcsöt ráejtett pengémre amitől darabokra szakadt szét (Még most is röpködnek szerte szilánkjai mikor a penge sehol sincs) No és voltam még bonyolult ravasz szerkezet drága zsebóra Amilyent őseim raktak össze akik óriások és gyémántköszörűsök Voltak a legenda szerint Hága és Hamburg és Amszterdam piacán Jó óra volt remek időmutató kár hogy a szórakozott professzor a német Anekdóta hőse lágytojást főzvén az órát bedobta a forró vízbe kezében Tartván a tojást s az óra tönkrefőtt s a tojás fejelágya ott túl a határon Még most se nőtt be hiába írja Herr Professor tanulmányát a fajokról Mi voltam még istenem voltam teherhordó teve a karavánban Míg ki nem szuperáltak egy nap kiderült untauglich nyomorult voltom Hogy ál-púpot hordok hátamon szégyenére a tevetársadalomnak Voltam papagáj és gramofón de a betanult és rámvésett szöveget Mindig elrontottam "ex-tempore" belekukorékoltam magam is Magam hangján mint a cigány aki azt mondja "kling" a pad alatt Voltam klarinét és cimbalom és harmonika és mikor mulatni akartak Talpuk alá Beethovent kezdtem játszani és Bach-oratóriumot Jeles stréber is voltam mondhatom mikor erre próbáltam fanyalodni Elszánván magam hogy karriért csinálok mint a diplomaták Lévén szent csak a cél s az acél mely szentesíti az eszközöket Pártot szervezek így s majd hatalomra jutok s diktálni fogok (Lett volna mit) de ehhez persze kiabálni kell s váltani színeket Zöldet és feketét és barnát aszerint mi az alap hangulatokban Hát hiszen akkurátus kaméleon-gyík lett belőlem az már aztán igaz Éppen csak az volt a baj mintahogy utólag mindig kiderült Hogy mindig elvétettem bármily gyorsan forgattam színt és köpenyet Zöld alapon kék voltam kéken sárga sárgán fekete fehér a feketén Nem úgy mint a nagysikerű próféták s váteszek kik haragos-dacosan Nyáron meleget prédikálnak és télen hideget fittyethányva veszélynek Én nagyravaszul mérsékletet és hagyományt hirdettem a forradalomban S a forradalmat és haladást mikor jött a Mult fehér lepedőben Emlékeztek még a Schöberl-pamlagra mely nappal szék éjjel ágy Hát én egy olyan Schöberl-bútor voltam egyetlen példány a gyárból Amelyik nappal nyugodalmasan szétterül hivogatva aludni Éjjel meg ugrálni kezd a szegény fáradt polgár párnája alatt Végre is mit tehettem hasznos akartam csak lenni kétségbeesetten Ha nem megy dicsfénnyel és babérkoszorúval hát menjen akárhogy Ha nem kell szívemből a vér és nem kell agyvelő koponyámból Hát akkor itt van üres koponyám s mellemből ez a görcsös izom Összelappadva mint a duda amiből kifújták a levegőt S akkor volt hogy tetszhalottat mímeltem el hagytam temetni magam Hogy majd a nyű lekopaszt és csontjaimat kidobálja a föld Főzzenek enyvet belőle vagy akármit csak ne vesszek kárba egészen De furcsán jártam halljátok az a föld kijutott a régi Amerikába Amikor nem volt még Hollywood tehát a maréknyi göröngyből Amiben testem pihent nem hírneves filmszerző szökött fel az égre Hanem egy törpe cserje csak fekete bogyókkal és gumógyökerekkel Arra járt Drake Ferenc aki mint tudjuk a burgonya felfedezője És visszahozott és krumpli-szívem büszkén dagadozva remélte Hogy most végre megismer és méltányol hálátlan Európa-hazám Úgy is látszott ám balsorsom nem hagyott el az új eledelt Nem értették azt hitték a bogyója ehető s mert fanyar volt és keserű Tűzredobták nem kellett s csak később mikor már égett a máglya Jöttek rá a jó sült-krumpli szagról miként kellett volna kezelni Így hát Gazda látod magad is elkövettem minden lehetőt Éltem és igyekeztem és kereskedtem és kerestem a kamatot Földormán és a földalatt is és pengettem és gurítottam előre Amit kaptam és nem tehetek róla hogy mindig visszagurult Most fáradt vagyok s ha ebben a percben szólna az ünnepi sófár Jelezve hogy megjöttél szolgáid közt törvényt tenni azonnal Lehet hogy fel se állnék tiszteletedre s ez a futó toll ki se hullna Kezemből csak megállna s tünődve tenne pontot a be sem fejezett Mondat közepén vagy mint a katona kit főbelőttek s állva marad Vagy mint a pilóta a lezuhant gép roncsai közt nem igyekszik Kikecmeregni drótok és rongyok közül bár van még benne lehellet Bevallom és már csak magamnak dúdolok néha szórakozottan Este az Üllői úton ha várni kell a gyéren járó ötösre Magamat mulattatom holmi elméleti kérdés egyenletével Hogy megtaláljam benne az ismeretlen kibontakozást Ami úgyse kell senkinek minél nagyobb szükség volna rá annál kevésbé Mert hisz a mai Európa nem élni hanem mindenáron megdögleni óhajt Hát ennyi az egész parancsolj több nincs lehet hogy kevesebb Lehet hogy valamivel több mint amivel világraszülettem Akkor is szerényen (két kiló voltam) nem okozni fájdalmat anyámnak Kétéves koromban odaadtam egy bömbölő kisfiúnak a paprikajancsit Amit imádtam és amiért fájt a szívem hogy ne üvöltsön Voltam szerelmes egyszer kétszer de csak úgy fogadtam el a szerelmet Ha hittem vagy elhitették velem hogy jól esett adni belőle Egyszer-kétszer megnevettettem egyszer-kétszer megríkattam az embereket Volt egy jó mozdulatom volt egy válaszom talpraesett Egyszer megállítottam egy robogó szekeret egyszer valakinek Tanácsot adtam amitől megfordult "végzete" és "balsorsa" Közben árkot ástak arcomon s a szakállam szürke borostás Lenne ha hagynám nőni s szétmentek harapó fogaim csorbán Nincs kedvem alakoskodni és ágálni és szerepelni és csereberélni És sáfárkodni itt a számadás nem loptam semmit s híja ha volna Legfeljebb annyi amennyit hozzátenni nem akartam vagy nem sikerült Így találtam ezt a világot mikor idehozták s most ha úgy érzed Hogy úgy hagyom itt ahogy találtam semmi se változott ám te ítélj Gáncs vagy jutalom mindegy már s "ama külső Sötétség" se segít Esküszöm nem fogok sírni és csikorgatni fogam odaát.
*
ÍGY ÍRTOK TI
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
"A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései" című ciklusból
I
Mint aki halkan belelépett,
És jönnek távol, ferde illatok Mint kósza lányok és hideg cselédek Kiknek bús kontyán angyal andalog
Mint aki halkan belelépett.
Mint aki halkan belelépett, Valamibe... s most tüszköl s fintorog; Mint trombiták és roppant trombonok S a holdvilágnál szédelegve ferdül Nehéz boroktól és aranyló sertül Úgy lépek vissza mostan életembe Mint kisfiú, ki csendes, csitri, csempe S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet -
Mint aki halkan belelépett.
VIII
A kis edény. Oly furcsa és merev. Aranyhabos tó, emléktemető Emlékek ágya, ágyak ápolója, Mély, puha párna, pincsi, pince, pólya Emléket emtet, engem temet ő Fehér és csendes. Ülök rajt, kis ingbe - És távoli, mély országokba int be Mint folyt arany és mint ezer ezüst, Oly bús, fehér, olyan igénytelen, Becéz, reámnéz és tréfál velem.
Mint egy kis fehér legyező, Csak rátekintek s így szólok: ez ő. A jó, szelíd, a kedves, pici teknő - De néha megnő - És néha horpad s néha szétreped És szertezökken szörnyű fergeteg És a homályban bőszen harsonáz És akkora már, mint a ház És ordítunk és sírunk: diadal És ilyen fiatal.
S mint kürtök öble s vérző trombiták És néha vág, És néha vég, És néha olyan, mint az ég, S mint longa, linga, lunga, lenge lég (Még, még.) És borzadunk az égbe, nyögve, sirva És néha néz ránk -
És néha olyan, mintha verset írna.
XIII
Én nyafogok Az életben, mint kevesek Én nyifegek Távol mezőkön bőrző levesek Én nyühögök Valami van, valami nincs Én szepegek Valami kósza, kótya kincs Én szüpögök Az éjbe, későn és korán Én szipogok Az orromon, e roppant trombitán
*
Karinthy Frigyes
összes költeménye
(1887-1938)
TARTALOM
Vérmező, 795. május
Nem mondhatom el senkinek
Előszó Hess, madár! Álom Halott Méné, tekel... Zivatar 1927. április 2. délután A gyermek mostanában nyugtalan A költő Lecke Vezeklés, emelt fővel Pitypang Szép Almafa Derengés Férfitársam A dudoló Nihil Vacsora Naplómból Szerelmi öngyilkosság Prológus egy cirkusz-filmhez A cirkusz összedől "Átkozd meg a világot s halj meg..."
Üzenet a palackban
Számadás a tálentomról Az ige így született... Mindszenti litánia Nagypénteki kereplő A rózsaszín terror Kudarc Érdi erdő Tisztelgés a viadal előtt Tomi "Struggle for life" Szemek szimfóniája Karácsonyi karének A reformnemzedékhez Karácsonyi elégia A láthatatlan börtön Ezerhatszázharminchárom június 22 A lapda Egy reggel dátum nélkül Ősz Üzenet a palackban
Versek, dalok
Hangversenyen Együgyü mese Mariska és Károly bácsi A halottas kocsi Újabb részletek Dante "Poklá"-ból Nyájas anyó a lepénnyel
Költőkből (fordítások)
Mignon Sikoly Nem fáj Ló A "Lazarus-ból"
|
Így írtok ti (Versek, 1907-1934)
ADY ENDRE Moslék-ország Törpe fejűek Zápolya úr vallatása Leköpöm a multat BABITS MIHÁLY Futurum Exactum Antik szerelem BRÓDY LILI Fiatal pesti lány Pünkösd reggel ERDÉLYI JÓZSEF Piros Pünkösd FÜST MILÁN Epigramm GELLÉRT OSZKÁR Amint a karod fölemeled A puceráj GYÓNI GÉZA Harctér 1914... Azon az éjjel Talpra magyar ILLYÉS GYULA Költő pünkösdi éneke JÓZSEF ATTILA Pünkösdi kolbász KAFFKA MARGIT Charles KEMÉNY SIMON Karperec Napos délelőtt a dunaparton Lábaim Vásárfia KOSZTOLÁNYI DEZSŐ "A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései" című ciklusból Petőfi-féle MÉCS LÁSZLÓ Ószeres MEGYERY SÁRI Ma azt hitted, boldog vagy PETŐFI SÁNDOR Barna kislány szemének a... SÉRTŐ KÁLMÁN Tanyai mozikép pünkösdre SOMLYÓ ZOLTÁN A "Miszgelungener Életsors" ciklusból Meákon és négy levegőn át Szilveszter estén a kávéházban SZABÓ LŐRINC Pünkösdi versike az esőcskéről SZABOLCSKA MIHÁLY Egyszerűség A mi falunkból... Hit, remény, szeretet SZÉP ERNŐ Az "Ajaj, nehéz ez a neo-primitizmus" ciklusból Dal TÓTH ÁRPÁD Ady Endrének MADÁCH IMRE Az emberke tragédiája |
|