Ungvárnémeti Tóth László

TRAGOEDIA

NÁRCISZ.

Részt-vevők:

Nárcisz, szépséges ifjú.

Kephisz, Attya.

Liriopé, Annya.

Myrszon, baráttya.

Néreüsz, rokona.

Iréne, Néreüsz unokája.

Tiréziász, Nárcisz őr-lelke.

Echó, Nympha.

Chlórisz, Echó leány-öccse.

1. Nympha.

2. Nympha.

Nymphák sokan.

Sirásó.

Halott-kísérők.

A Történet esett egy Thesszáliai berekben.

*

Nárcisz (egyedűl eltévedten).

Ah Istenek! mi rémítő zordon liget

Áll itt körűltem, s micsoda borzasztó fagyos

Szellő suhog felettem a zöld lombokon.

Reszket velőm, térdem, kezem, s minden tagom.

Azt gondolám, hogy nincsen olly rejtekszugoly,

Melly elkerülte volna észrevettemet,

És még is imhol most hová nem tévedék,

Hol semmi jelt nem láthatok, nem lelhetek,

A melly eszemre tudna hozni, hol vagyok.

Huh! borzadok, s irtózom árnyékod, liget!

Bűbájos e hely, rosz varázsló lelkeké;

Vagy szent, s nagy isten lakja szent környékeit.

Isten, vagy Isten-Asszony, a ki itt lakol!

Mutassd meg útam, vagy fedezzd fel, hol vagyok.

Echó (jő). Nárcisz vagy, úgye, talám? ha nem csalatkozom.

Nárcisz. Annál serényebb tiszteletre vagy érdemes,

Hogy ismeretlent engem néven szólitasz.

Echó. Mindentudóság lelke nem közös velem,

Mellyért kivánom, hogy ne tisztelj engemet,

Hanem szeress, csak úgy szeress, mint jó leányt,

A kit nem a mély elme, hanem a szív tanít.

Nárcisz. Tisztelni valakit, vagy szeretni, azt hiszem,

Azon-egy. De kérlek, hogy tekintsd szüléimet,

Tekintsed őket, és mutassdsza meg útamat,

Boldog leányka! Oh siess, tégy jót velem.

Echó. Kedves szüléid boldogok, Nárcisz, nem én!

Ők boldogok, nem én, ha itt hagysz engemet.

Ah melly sok ifjú Satyrokat s Vadászokat

Ismertem eddig, a kiket fel sem vevék,

Bár mint kivánták kedvemet megnyerniök,

Te vagy leg-első, a kiért szívem dobog.

Nárcisz. Szűnjél, leányka! mert nem értem, mit beszélsz.

Echó. Szeme szól Erósznak, s hogy megértsed, légy szemes -

Hallottad ezt a közbeszédet, gondolom.

Nárcisz. Nincsen figyelmem, mert szüléim fájlalom.

Echó. Fájlald szüléid, arra nincs mit mondanom,

De hogy nem érzesz, éktelennek tartalak.

Nárcisz. Tarts éktelennek, csak mutassd meg útamat.

Echó. Megmutatom útad, csak fedezzd fel szívedet.

Nárcisz. Szívem nem ismér semmi nemtelen tüzet.

Echó. Nincs nemtelen tűz, a hol a lélek nemes.

Nárcisz. Kérlek ne késsél megmutatnod útamat.

Echó. Megmutatom édes Nárciszom - hanem jere,

Jer előbb tanyámra - jersze, lássd meg, hol lakom -

Leszen gyümölcsöm, friss vizem, hűvös szobám,

S örömest cselekszem, a mivel szolgálhatok.

Nárcisz. Nem bánom Isten-asszony, én is megteszem,

A mit lehet, csak hogy bocsáss útnak hamar.

(Elmennek.)

Tiréziász (jön.)

Bár meg ne bánnád sohasem, édes Nárciszom!

Ne hogy a ma történt tétovázásod miatt

Még éltedet is el kelljen örökre vesztened.

(Karjait égre tárva imádkozik.)

Jer azért Apollo! Kérlek ihless engemet,

Adj bölcs tanácsot, hogy segítsek édes Nárciszon,

Mert szánom őtet - szívemen fekszik nemes

Erkölcse, mellyért jobb szerencsét érdemel.

(Tánczol nehány lépést.)

Hálám! sugallott csak ugyan a Mindentudó,

Hálám! cselekszem, mert nagyon bölcs a tanács:

Tiréziásznak, ama szerencsés jósoló

Vak öregnek a képét veszem fel s úgy fogom

Bevárni Nárciszt, hogy ha mint Védistene

Nem mondhatom meg neki szabadon ítéltemet,

Mint idegen, álorczám alatt mondjam meg azt.

De hallga! melly nagy lárma zajog ott lenn? - Megyek,

Hogy észre ne vegyen Echó - megyek, mindjárt megyek,

S amott az úton állapom meg, míg jövend.

(Elrejtezik.)

(Nárcisz és Echó jőnek.)

Nárcisz. Nem, nem vakítasz - nem vakítasz meg soha,

Akár ki légy is, mondhatom - mert esküszöm

Szentűl ezen kézívre, mellyet még ösöm

Nyert Artemisztől, hogy felűl-múlt másokat,

Err’ esküszöm, hogy nem vakítasz meg soha.

Echó. Nárcisz! te éktelen! valld meg, miért buzog

Ollyan felettébb ellenem boszús epéd?

Nárcisz. Szép Isten-Asszony vagy, becsűlhet a világ!

Echó. Hát mért? mit árték, vagy mi kárt tevék neked?

Mert lássd, ha mérész csókomat kárhoztatod,

Az még köszönetet, nem gyalázatot érdemel.

Nárcisz. Mézes beszéded nyájasan hízelkedik,

Szíved pediglen mérget és fortélyt kohol.

Echó. Ah Cyprisz! illy bért kell lakolnom énnekem?

Hogy magamat egy nyomorúlt halandóhoz tevém!

(El megyen.)

Nárcisz. Ah Artemisz! mért engedéd ide buktomat?

Mért nem bocsátád rám talám a leg fenébb

Vadkant is inkább, hogy szerencséltess vele:

Most vagy hevernék, vagy csodálna a világ.

Imitt pedig még károsabb volt a veszély,

Mert nem is ügyeltem arra, hogy védjem magam!

Tiréziász (jön).

Jobb kézre, édes gyermekem! jobb kézre tarts,

Bízzál, ne csüggedj - élnek a te Istenid!

Nárcisz. Légy üdvöz, jó öreg, hogy keservem enyhited.

Tiréziász. Csak azt cselekszem, a mivel köteles vagyok.

Nárcisz. Eltévelyedtem, nem tudom, hol is vagyok,

Kérlek, mutassd meg, vagy nevezzd ösvényemet.

Tíréziász. Csodállak Ifjú! hogy neked nem kell egyéb,

Mikor itt vagy is már - a midőn nagy Férfiak,

Bölcsek, Vitézek messze földről is gyakor

Meglátogatnak s felkeresnek engemet,

Hogy megtanúlják tőlem életök útjait.

Még maga Ulysszesz sem került el, az okos!

Mióta pedig itt lakozom a Thesszália

Földén, Kephisznek, egy nemes polgárnak is

Mondék jövendőt, már talám négy ízben is,

Nárcisz fiáról - és neked nem kell tanács?

Nárcisz. Hiszem én vagyok az a Nárcisz, a kit emlegetsz,

Kephisz pedig Atyám, a kinek Tiréziász

Mondott jövendőt -

Tiréziász. Én vagyok Tiréziász.

Nárcisz. Örvendek öszve jöttömön, bölcs Férfiú,

Noha már az Örökök ellen is panaszkodám.

Tiréziász. Hallám pörötöket, s jól tudom történeted,

Mellyért kimondom rólad igaz ítéltemet,

S a mit tanácslok - még te ifjú vagy, tanulj:

Körben forognak mindenek az ember körül,

És a vezérsúgárokon folynak belénk,

Mellyek csupán a gondolat nyüst-szálai.

Boldog, ki a csendes középponton pihen,

Nem tántorog, s nem függ sem egy, sem más fele;

Ellemben a kit akármi tárgy ki-kaphatott

Nyugvó helyéből, azt az örvény rántja be.

A szépnem ellen csak szemes légy, nem kemény,

Mert tüzesen érez minden ösztönt. Jól tudom,

Mert voltam asszony: láttam és már lángolék;

Hallottam egy igét, kész valék akármire.

Válassz magadnak egy nemes polgárleányt,

Kivel, tulajdon nőddel, osszd meg szívedet;

Mert becstelen még a leg ékesb rósa is,

Minthogy nem ismerjük, ha parlagon virít,

S a benne termett nyű emészti meg tövét,

Ha nincs körűlte, a ki szemmel tartaná.

Nárcisz. Köszönöm tanácsod, s követem azt, a mint lehet.

(El mennek.)

(Echó és Chlórisz jőnek.)

Echó. Hát hol az az ember? láttad-e, merre ment s hová?

Chlórisz. Egy öregre talála, a kit én nem ismerek,

Soká beszéltek, hallgatám beszédöket,

De végre mind a ketten eltávoztanak.

Echó. Ah Istenek! mi rút gyalázat ez nekem

És melly hamar megtudja esetem a világ!

De várjon is az a nemtelen lelkű vadász!

Maradj csak édes Chlóriszom, mindjárt jövök.

(Ki fut.)

Chlórisz (egyedül). Megfoghatatlan változás, a melly szegény

Nénémet érte! mert ugyan mi víg leány

Volt ő! hogy ugrott! hogy dalolt! mi nyájasan

Tréfált, enyelgett mindenekkel, kik vele

Barátkozának! hányszor indított kaczajt

Társaival, a szép kecskelábú Satyrokon!

Mi nagy gyönyörrel kergeté el tegnap is

Crisson Satyrt a csíntalan játékokért!

S imhol ma millyen durva, hogy boszonkodik,

Dúl-fúl, haragszik, sír, kiált, ordít s futos!

Pedig én nem láttam még, hogy ollyan szép vadász

Lett volna nálunk valaha, mint imez a mai.

(Echó visszatér más Nymphákkal.)

Echó. Itt e kopáron, itt vevém észre legelől,

Itt veszte útat, itt panaszlá dolgait.

Itt fogtam el, s itt bájolá meg szívemet

Rósajaka, márvány homloka, gyémánt szeme.

Mi boldogok vagytok ti Nympha társaim,

Kiket a kevély szépség tüze nem érenthetett,

Mert esküszöm, nem volna jobban dolgotok

Mostan az enyémnél. Szánjatok meg kedvesim,

Tanítsatok meg, hogy segítsek káromon.

1. Nympha. Én azt tanácslom, hogy feledd el Nárciszod,

Mert sok sebet nem egyéb, csak az idő orvosol.

Én is szerettem, tudhatod, ama nagy vadászt,

A szép Leándert - és találd, hogy hagytam el?

Jól tudtam én azt, hogy Leánder többnyire

Hajnal hasadtakor, talám minden napon

Kijára négy öt kis fütyésző ebeivel.

Várj - gondolám egykor - kileslek, hol vadássz!

Csak tizenöt esztendős valék, virgoncz leány,

Várom - megérkezik s fut a myrtuszliget

Mesgyéinek. Követem. De ő nem lát, s megyen,

Míg nem meg állapik egy pataknál. Itt előbb

Körűl tekint, és majd, levetvén kézivét,

Tegezét, sisakját, el terűl a pásiton,

S meg fúja kürtjét. Ekkor egy pajkos Zephir

Hengerge végig az illatos fák színökön,

Melly azt jelenté, hogy Cythére száll alá -

S valóban úgy lett! Mostan illy jelenet nekem

Eszet ada, hogy Leándert nem reménylhetem.

Hogy azért feledjem bánatom s bohó tüzem,

Myconhoz adtam magamat és boldog levék.

Fogadom, hogy Echó is feledheti Nárciszát,

Csak másra czélzza szíve fellobbant tüzét.

Echó. Szép a tanácsod, s meglehet, használhat is

Némelly esetben; de nékem épen nem való.

Könnyen feledjük, a mit gyengén érezénk,

Vagy észre vesszük, hogy szerelmünk vakmerő;

Mellyért szeretnék más tanácsot hallanom.

2. Nympha. Én is szerettem Pándion híres juhászt,

Hallgasd meg Echó, mint nyerém meg czélomat.

Három tavasz tölt már el és a harmadik

Nyár folydogált, hogy szívemet meg bájolá,

És még csak egyszer sem beszéltem volt vele:

Mert én szemérmes voltam, ő bátortalan.

Egy tréfa, egy fortély segített gondomon,

A melly csak ebből állt: Damétász, Pándion

Testvére, néném Antiopát jegyzette el,

Már a menyekző napja is ránk virradott,

Mikor én beteggé tettetém otthon magam,

És meghatározván, hogy a míg Pándion

Maga nem jövend értem, feléjök sem megyek,

Sok szép követnek megvetém kéréseit.

Meg-foghatatlan Antiopának a dolog!

Mellyért maga is eljött, megúnván várnia,

Majd pedig el értvén czélomat s fortélyomat,

Meg-tér azonnal s küldi értem Pándiont.

Mikor én feladván a szemérmet, kirebegém

Előtte tűzemet, mellyet eddig titkolék.

Fogadom, hogy Echó is megejti Nárciszát,

Csak szíve meg ne hűljön eránta, mert hiszem:

Győz, a ki szenved; s nyertes, a ki engedett.

Echó. Nincsen reményem, hogy megejtsem a kevélyt,

Mellyért nem akarok új szikrát gerjeszteni.

Vesszen! De félje fel-hevűlt haragom dühét!

1. Nympha. Méltán buzogsz a gőgös ellen, érezem,

De azért javallom, hogy ne állj boszút magad,

Mert még azon kívűl, hogy ezt megbánhatod,

Neki is lehetnek pártfogó védisteni.

Mellyért tanácsosb lenne, gondolom, Cypriszt

Megkérned - őt is illeti ezen sérelem,

Fogná fel ügyedet s állana bosszút Nárciszon.

Menjünk azért Echó, ha tetszik a tanács,

Menjünk leányok - majd könyörgök én neki.

Nymphák Chorusa és Táncza.

Örökök s halandók dísze! ég s föld asszonya!

Áldott Cythére, szép Anadyómene!

Nincsen, nem is volt ember a földön soha,

Kit meg ne ejtsen bájövednek kelleme.

Bölcs volt Ulysszesz, bátor a nagy Herkulesz,

Durczás Achillesz, gőgös a fő hadvezér

Agamemnon - és mind-mind vonák rézjármodat.

Tudják hatalmad még magok is az Istenek!

Hát Zeusz atyádnak hányszor adtál volt eszet,

Hogy mint aranycsepp Dánaét, mint szép fejér

Hattyúcska Lédát, mint szelid s nyájas bika

A híres Európát kerítné tőribe.

És még is imhol vagynak, oh nagy Cypria!

Kik nagy nevedre szitkot, átkot költenek,

És tisztelőid vad kaczagással üldözik!

Kérünk azért téged pörünkben, Cypria,

Bűntessd meg értünk a Kephisz gőgös fiát,

Kit büszkesége olly makaccsá tett vala,

Hogy még leg ékesb szűzeink is megveti.

Bűntessd meg őtet, mert nagyon megsértetett

Echó, az a kis berki Nymphád általa,

A kit Szelídnek neveze maga is Artemisz.

Bűntessd meg őt, hagyd lássa más is mit tegyen:

Egy szűz leánykát és Cypriszt megbántani!

(Fúvalom, zene.)

Hálánk Cyprisznek, a ki e jó jelt adá!

(Újongva el szaladnak.)

Nárcisz (jő, le ül, közel egy kútfőhöz).

És így tehát én minden órán félhetek,

Azt mondta Echó! Lássa Echó mit csinál.

Nekem is vagyon eszem, vagyon erőm, s védistenem,

S megnyughatok. - De mi hév parázs tűz égeti

Keblem - talám már ő varázsla meg illy hamar.

Szomjúzom, annyit szomjúzom, hogy nem lehet

Tovább kiállnom. Oh kegyelmes Nájadák,

Hálám, hogy épen itt találom a vizet!

(A kútfőhöz megyen s meglátja magát a víz tükrében.)

Kegyelem! nagy Istenné, hogy illyen vakmerő

Vagyok!

(Vissza ugrik.)

Szerelmes Cyprisz! Szent szűz Artemisz!

Mellyitek az a szép alak ezen kútfőn belől?

Érzem hogy érzek, hallom a szerelem szovát,

A mellyre eddig olly figyelmetlen valék.

(Ismét a kútfőnél.)

Kegyelem Királyné! És ha merész jöttömet

Bűnnek találod, bájoló szépségedet

Vádold, nem engem. Mert, hogy el hidd, esküszöm

A bölcs Apollo lantjára, s a szűz Artemisz

Ijjára; többet mondok, a tennen-magad

Dicső nevére, bár akármint hívatol,

Hogy semmi szépség nem hatott meg annyira,

Mint imhol itten a habokban a tied.

Szólj hát, felelj hát - szólj, felelj, oh szép alak!

Vagy jobb, emelkedjél fel a forrás alól,

S engedd, öleljem szép fehér hattyúnyakad.

Jőj fel tehát már! vedd kezedhez foglyodat,

Mutogassd azoknak, a kiket kerűlt, futott,

Mint olly ragadmányt, olly jutalmat, melly sokat

Küzdésre bírt, még is csak egynek juthatott.

Jőj fel! kegyetlen, mért epeszted szívemet?

Tiréziász (jő).

Menj félre innen kába, menj, hiszem magad

Árnyéka a kép, mellyet a kútfő mutat.

Menj félre innen, mert imádtad szépedet

Fel nem találod soha sem.

Nárcisz. Ah nagy Istenek!

(Öszve rogy, el ájúl.)

Tiréziász. Ártatlan ifjú! melly hamar el ejt tégedet

A vak Szerencse vad dühének ostroma.

Tanácsod érett, lelked ékes, erőd s korod

Nyers és virágzó, életed példás, kegyes,

Véred fris, elméd ép, tehetségid nagyok,

Mellyért fogadtam volna, hogy sok kellemed

Még valaha másnak érdemes szolgálatot

S tennen magadnak díszt, szerencsét eszközöl.

De talán kel is már? - elmegyek - mert nem szabad

Nekünk eszére hozni a boldogtalant.

(El megyen.)

Nárcisz (felocsudik).

Hol is vagyok? Kaczagást hallok a berek megül.

Echó és Nymphák (jőnek).

1. Nympha. Ez-e Nárcisz? Echó! mi szép, mi kellemes!

Nincsen halandó, nincsen isten, kit vele

Csak öszve vetnék is. Bohó vagy, kis leány,

Hogy ezt az ifjat olly kevélyen gúnyolod.

Mi bús szegény! - Egy furcsa tréfát gondolék,

Csend s béke, Nymphák! míg próbát teszek vele.

(Közelget Nárciszhoz.)

Én vagyok az Asszony, e vidéknek Asszonya,

Kinek te az elébb olly soká reménykedél.

Látám kecsed, hallám szovad, s érzém kegyed,

Mostan pedig már, szánakodván kínodon,

Meg vallom én is, hogy szeretlek tégedet.

Nárcísz. Engedj meg Isten-Asszony! engedj meg nekem,

Ha szemedbe vallom, hogy nem ismerem kegyed.

1. Nympha (víssza fut, s a többihez).

Ah! melly dicső kép. Mit kaczagtok szűntelen,

Bohó leánykák? - Majd el áltatám szegényt.

Jaj melly szerencsés volna most feltételem!

Echó (indulattal).

Hálám Cyprisznek! mert ezerszer kínosabb

Lett volna esetem: látni, hogy téged szeret,

S engem megútált. - Jertek innen, hagyjuk itt.

(A Nymphák szerte szélednek.)

Nárcisz (egyedül, kétségbe esetten).

Mindenható Zeusz! Föld s Olymp örök Istenök!

Ki Enceládot az Aetna émölgő büdös

Gyomrába, kénkő, lávatűz alá vetéd,

Hogy fel ne dúlná thrónuszodat, a mennyeket;

Ki Apoll fiadnak vak lovászát Pháetont

Az Eridan egres tóvizébe buktatád,

Hogy fel ne gyújtná vén anyádnak birtokát:

Hallgass ki! mit lobogtatod jobb markodon

Hiába a szent mennykövet? mit símogatod

Bal karodon a sast? Im eget s földet kavar

Kedves leányod Cyprisz; öl, pusztít, rabol,

Ront, gyújtogat, mint a ragadozó Harpyák.

De mit könyörgök Zeuszhoz, a kaczér s lator

Zeuszhoz? kinek vak, buja szerelmét Föld s Olymp

Isméri. Mert ki bűnteti meg a vétkeket,

Mellyeknek önnön kebele is szállást adott?

A bűn is érdem ott, hol a fő vétkezik:

Melly szörnyü galádság! Minthogy ártatlan pöröm

Nem nyerhet - esküszöm! kell átkot s bűntetést

Kérnem magamra. - Ide Zeusz - ide egy nyilat.

Zúzzd öszve kábúlt agyamat, és hagyd, vesszek el.

Myrszon (jő). Hálám neked, szűz Artemisz! Hálám legyen,

Hogy valaha még is megtaláltam társamat!

De kérlek, édesem, felelj: hol tévelyegsz?

Mi érte Nárciszt? Hol vagyon bájló szeme

Villámja? hogy hogy bágyadott el annyira?

Talám aluttál, s álmaid borzasztanak?

Vagy míg aluttál, valami kígyó csípe meg?

Lássd én kereslek tégedet, völgyön, hegyen.

Látám ama vadkant az ó berek megett,

Száraz moh almon, túrta a vért s habos

Tajtékot; öszve szedém magam, s nem borzadék.

Látám ama nagy fene oroszlán kölykeit,

S bé néztem a barlangba, még sem borzadék.

Hallám az álnok kurta kígyót ellenem

Sziszegni, látám fényes ígéző szemét,

S látám, hogy öltögeté hegyes nyelvét reám,

Még sem ijedék meg - mert barátságod tüzelt.

S mit nyertem? Im még csak nem is fogad, nem is

Köszönt barátom.

Nárcisz. Jaj! ne ejts újabb sebet

Gyengűlt kebelemen. Mert tudod, megesküvém,

Hogy a szövetség, mellyet egymással köténk,

Míg lelkem eszmél, általam fel nem bomol.

Kémélj azért - nagyon elnyomott a fájdalom.

Myrszon (kifelé szól).

Ne féljetek! mert nem veszett el Nárciszunk.

Nem! nem! Nyomára találtam a lugas megett.

Hozzá vezetlek - jőjetek hamar velem.

Kephisz és Liriopé (jőnek).

Kephisz. Oh Zeusz! mi lelte fiam? mi lelt kedves fiam?

Valld meg, ne titkold, bár mi fekszik szíveden.

Liriopé. Mi bajod fiacskám? Szólj hamar, felelj hamar.

Nárcisz. Jaj! meg varáslott engem Echó, egy kaczér

Hegyi Nympha, hogy vad s buja tüzét nem érezém,

Igézet, átok s kín tenyészik szívemen.

Ennen magamtól várom a gyilkos nyilat.

Kephisz. Honnan tudod, hogy megvarásla tégedet

A Nympha Echó?

Nárcisz. Érzem, és abból tudom,

Mert láttam egy szép alakot, a melly annyira

Meg vette lelkem, hogy merő keblem s szivem

Mindjárt meg olvadt.

Kephisz. Ugye álmodád te azt?

Nárcisz. Ébren valék.

Kephisz. Mert lássd, ha álom, rá fogom,

Hogy illyen álmot csak valami jó isteni

Lélek sugallhat; annyi meg-történhető,

Hogy még ma is meg-látod azt a szép leányt.

Nárcisz. Ébren valék, s nem álom, a mit hüvelyezek.

Liriopé. De hát, ha ő meg bájola, vissza bájolád

Te is, reménylem, s kölcsön esett a sérelem.

Nárcisz. Ha lehetne!

Liriopé. Nincsen férfiú, nincsen leány,

Ki nem égne érted!

Nárcisz. Nem nagy örömöt szólsz, Anyám!

Mert épen az fáj, hogy magam is érzem kecsem

Báját s varását, és vagyon még is, vagyon,

Kinek hiába gerjedett reám tüze

S a kit szeretni nem szabad.

Kephisz. Micsoda helyen

Láttad te a szép alakot?

Nárcisz. Hatalmas Istenek!

Mit kell felelnem?

Kephisz. Valld meg édes Nárciszom.

Nárcisz. Pihentem egy zöld pásiton, gondolkodám,

Mi leszen belőlem, s merre tartsam útamat;

Szomjúzni kezdek, nyelvein ínyemhez tapad,

Gégém kiszárad, mellyemet süti valami,

Mint a parás-tűz, fel kelek, víz kellene,

Széllyel tekintek, lelek - örömmel szökdösöm

Hozzá - de jaj! kínt, mérget és bánatot ivám.

Ott láttam a szép alakot, esedezem neki,

Sírok, könyörgök, kérem, intem, bíztatom:

Nem szól, nem ért, nem hall; nem! oh nem, mert siket,

Vak, néma. Míg így küzködöm, reám kiált

Egy ősz Öreg, s megfedd, hogy a szép: én vagyok.

Kephisz. Aha Nárcisz! ollyan fekete színnel adod elő

Tréfás regédet, hogy talám még magamat is

Majd-majd zavarba hozál, pedig hálám legyen

Az Isteneknek, ha csak ez a bajod vagyon.

Nárcisz.

Nem szól, nem hall, nem ért, mert néma, siket, hideg.

Mert vízi tükröződés, üres és léte nincs!

(El megyen.)

Kephisz. Mennydörgető Zeusz! Föld s Olymp örök Istenök!

Min kezdjem? - átkon-e, csak hiába vétkezem,

Imádjalak-e? Nem, nem! nem érdemled soha,

Nem, mert kaczér vagy, az valál, az is maradsz,

Egy Nympha, egy hölgy többet ér s drágább neked

Egész Olympnál - nyertes, a melly szép leány

Elődbe járúl, bár mi hamis, csalárd ügye!

Liriopé. Hallgass Kephisz, mit zúgolódol? nem tudod,

Millyen hatalmas Zeusz? mit ingerled magad

Ellen haragját?

Kephisz. Jól tudom, jól ismerem,

De azért ki-mondom neki is, a mit érezek,

Azt akarom épen, hogy okot adhassak neki

A bűntetésre, ha eddig ártatlan valék:

Vesszek, ha kedves kis fiacskám elveszett.

Liriopé.

Nárcisz veszett el? - Nárcisz? - Szörnyü Istenek!

Honnan tudod te, hogy fiacskánk elveszett?

Kephisz. Látom tüzéből, mellyet eddig csak kevés

Szikrácska, néhány vak szikrácska jelengetett.

Liriopé. De hát veszít-é el valakit önnön tüze?

Kephisz. Nincsen nagyobb kín, mint magát emészteni.

Liriopé. Mondd meg, hogy érted hát te a történetet,

Melly Nárciszon esett?

Kephisz. Élend, míg önn-magát

Nem látja.

Liriopé. Kő jég Istenek! melly képtelen

Végzéstek!

Kephisz. Én úgy gondolám azt szűntelen,

Neked isjelentém, hogy igen érzékeny s okos

Ifjacska Nárcisz, ollyan, a kit nagy és nemes

Születése, attya-fiai, karja, bölcs esze,

Szépsége és sok testi lelki bájai

Előbb kevéllyé fognak tenni; majd pedig,

Ha észre veszi, hogy a bohó népség kevés

Becset ád az anya-természet kedveltjének is,

Ha csak a szerencse nem pazárlja rá javát:

Kétségbe hull.

Liriopé. Igen! de hát mondd meg, Kephisz!

Mit kell csinálnunk, hogy segítsünk Nárciszon?

Kephisz. Tudod a tanácsot, mellyet a bátyánk adott.

Csak ő, csak az öreg Néreüsz keresne meg!

Néreüsz (jő).

Rejteztek-é Liriopé, Nárcisz, Kephisz

Micsoda lugasra útasítnak engemet?

(Kephiszhez.)

De miért vagy ollyan mord? Neked mindég vagyon

Valami bajocskád. Mit boldogtalankodol?

Pedig ha tudnád, mi becses állapat a tied,

Mindég örülnél, mert nemes lelkű fiad

Vígasztalásod leszen öregségedben is.

Kephisz. Oh Néreüsz nincs énnekem többé fiam!

Nincsen, megölte azt Zeusz, az álnok Zeusz,

Az a kegyetlen.

Néreüsz. Mit beszélsz? nincsen fiad?

Kephisz. Nincs Nárcisz - édes gyermekem!

Liriopé. Kedves fiam!

Néreüsz. Szent Istenek! Mit hallok?

Kephisz. Úgy vélem, tudod,

Mit monda az öreg jósoló Tiréziász,

Nárcisz fiamról?

Néreüsz. Jól tudom. Megholt tehát?

Kephisz. Kínlódik.

Néreüsz. Él még?

Kephisz. Nem él, mert meghala

Reménye.

Néreüsz. Ah mondd meg hamar, mit feszegeted

Kérdésimet. Szólj, hol vagyon Nárcisz fiad?

Azt kérdem.

Kephisz. Ott künn a berekben.

Néreüsz. Menjetek,

Te pedig Kephisz küldd ide hamar Nárcisz fiad:

Meg-mutatom én, hogy kell az ifjú vak dühét

El nyomni. Menj, küldd ide, s maradj ott künn te is.

Kephisz. Megyek - Éppen itt jő már - Eredj, menj bé fiam.

(Mind távoznak, csak Nárcisz és Néreüsz marad.)

Néreüsz. Látod fiacskám, jobb rokon még Néreüsz:

Mert bár mi vén is, annyiszor meg látogat;

Holott teneked olly fris legénynek illenék

Egy illy szakálas ősz öregnél sürgened -

Mert lássd, leányim vagynak otthonn énnekem.

Nárcisz. Hálám, hogy az öreg Néreüszt tisztelhetem,

Talám utólszor.

Néreüsz. Mit beszélsz, édes fiam?

Már halni készülsz - kis bohócska, olly hamar!

Hallod, ha eddig nem szeretted volna is

Az életet, most kell azért könyörgened,

Most, a midőn már a jutalmat várhatod.

De tudom bibédet - házasúlhatnál talám?

A nőszni vágyó ifjak s a férjhez való

Hajadon leánykák mind ohajtják a halált,

Úgy voltam én is vele, pedig más a bajuk.

Nárcisz. Rólam nem igaz e furcsa jegyzet, bölcs öreg,

Mert esküszöm mind arra, a mit tisztelek,

Hogy az ollyanokról még nem is gondolkodám

Mind eddig.

Néreüsz. A másik bibédet is tudom:

Az fáj, hogy elméd, bölcs tanácsod, szép eszed,

Tudományod, ékes nemzeted, fényes neved,

Minthogy szegény vagy, nem szereznek érdemet;

Mások pedig, kik gazdagabbak, bár csekély

Értelmök, alacson karjok - a kézművesek

S némelly kufárok élhetetlen gyermeki

Fejedelmi tisztet, ritka fényes hívatalt

Viselnek: ez fáj úgye Nárciszkám neked?

Jaj kis bohócska, marad időd még arra is.

Nárcisz. Volt - volt eszemben gyakran illyen gondolat,

De most egészen más - nagyobb bajom vagyon.

Néreüsz. Azt is tudom már! tudom egész történeted!

Hanem hibáztok, a midőn azt vélitek,

Hogy az önszeretet olly nagy veszély s átok legyen,

Holott az a leg főbb és leg édesb ösztönünk.

Meg csalatik a bölcs, sőt bohó, igazán bohó,

Hidd el fiacskám, a ki e szent ösztönét

El nyomja, mert ott fojtja bé a híg öröm

Forrása méhét, a hol a szép kellemek

S kedvek születnek. Bátorítsd ezért magad,

Mert szent azon tűz, melly nemes kebled süti.

Nárcisz. Engedje Zeusz, oh bölcs öreg, hogy hathatós

Legyen beszéded!

Néreüsz. Hathatós leszen, fiam!

Válassz magadnak egy leányt, s osszd meg vele

A hív szerelmet, melly nemes kebled süti.

Nárcisz. Nem láttam ollyan szűzet, a ki érdemes

Lett volna hozzám.

Néreüsz. Én pedig mutatok neked,

S magam leányát, a ki hozzád érdemes.

Nárcisz. Azt nem reménylem.

Néreüsz. Én reménylem. - Jersze bé

Iréne lyánykám! Várj fiam, mi szép leány

Fog megjelenni! Hamar Iréne, jersze bé!

(Iréne jő.)

Jere bé leányom, lássd ama szép férfiat,

Nárcisz rokonodat, a kinek bűvös neve

Ollyan gyakorta forog barátnéid között.

Jere nézzd körűl őt, s mondd ki: hogy tetszik neked?

Iréne. Ha nem pironság azt szemébe vallanom,

S ha parancsolod, megmondom - énnekem nagyon

Tetszik.

Néreüsz. Te neki most csak csupán külső kecsét

Láthatd leányom, még is olly szépnek leled,

S úgy meg-szeretted - hát ha látnád, melly dicsők

S szeretetre méltók lelke drága kincsei,

Fogadom, hogy őt a halhatatlan Tritonok

Elejekbe fognád tenni, mert erkölcsei

Nemesek, simultak, szíve nyílt, jámbor, s tüzes

Ha szeretni szükség, lelke s esze érett, szabad,

Tanácsa higgadt - mondd ki hát, gyónd meg nekem

Igazán - szeretnéd őt valaha mint férjedet?

Iréne. Én szeretem őtet, ha szeret ő is engemet.

Néreüsz. Hallod fiam, mint gyónik a szép kis leány!

Ő is szerelmes, ő is ékes és kegyes,

Valamint te; neki is józan, éles, bölcs esze,

Valamint teneked is. Valld ki hát, gyónd meg nekem,

Nárcisz! szeretnéd őt valaha mint társadat?

Nárcisz. Láttam sok ékes hölgyeket, szép szűzeket,

Még sem találtam senkiben több kellemet;

Mellyért ha meg kell vallanom, mit érezek:

Tisztelem Irénét, hogy talám senkit sem úgy,

De örök szerelmem még sem ígérem neki.

Iréne (indúlattal).

Ha Nárcisz engem csak csupán tisztel s becsűl,

Becsűlöm én is őt, becsűlöm s tisztelem,

De a ki-mondtam szeretetet meg-másolom.

Meg-másolom, mert tudd meg azt, gőgös, kevély!

Hogy szívem tiszta és szabad még énnekem,

Mint a kopáron, avagy a tövisek között

Nyílt rósa, mellyen még sem a ledér darás,

Sem semmi méh nem nyalakodott, bár sok darást,

Sok méhet itatott s részegített meg Zephir

Ámbrás szagával. Díszemet nem hánytatom;

De nem is tukmálom rád magamat, akár ki légy.

Nárcisz (bánattal).

Engedelem, édes szűz, ha megsértettelek,

S hidd el, hogy érzem bájodat, szépségedet,

Mellyért fogadom is, hogy ha élek, csak neked

Élek!

Néreüsz. Nagyon jól folyt le a pör köztetek!

Örűlök édes gyermekim, teljes remény

Táplálja szívem, hogy valaha még boldogok

Lejendetek, mert úgy tanultam, hogy csupán

A tiszteletnek talpkövén épűl igaz

Hű szeretet. Adják nektek is nagy Istenink!

(Mind el.)

Echó (jön). Mi zűrzavarba lehetne mostan énnekem

Hoznom Cythérét! Fel kavarnám ellene

A földet, az eget, és az álló Styx tava

Bűzhödt iszapját - lenne védem, pártosom.

De nem! nem akarom én Cyprist meg-rontani,

Nem - csak kegyeltjét, csak szerelmes Nárciszát

Fogom el-veszejtni: mert fogadom és esküszöm

A Styxre, hogy az ő szíve vagy az enyém lejend,

Vagy senkié sem. - Hát Iréne? Majd bizony

Iréne! - De mivel rontom el szerelmöket,

Mikor a menyekző napja is jelen vagyon?

(Nymphák jőnek.)

1. Nympha. Imhol reá tért a kis Echó a minap

Adtam tanácsra, csakugyan én nyertem tehát,

Mert szép vadászát, a kevélyt, vagy meg-veté,

Vagy el is feledte. Illyen a csendes leány!

Hallgat - bizonyosan mással űz szerelmeket.

2. Nympha.

Nem tart sokáig. - De nini, kicsoda siet felénk?

Ásót s kapát hoz. Várjuk el, szóljunk vele.

(Sírásó jő.)

1. Nympha. Mit akarsz öreg? sírt ásni?

Sirásó. Azt akarok.

1. Nympha. Kinek?

Sírásó. Egy szép legénynek itt Larisszán, a Kephisz

Kedves fiának.

1. Nympha. Nem tudod az ifjú nevét?

Sirásó. Nárcisz.

1. Nympha. Sokáig volt beteg?

Sirásó. Kevés korig.

1. Nympha. Hogy holt meg?

Sírásó. Azt hírlelik, s el is hiszem,

Hogy a Nympháknak átkok ölte meg szegényt.

1. Nympha (zavarba jő).

Isten veled öreg!

Sirásó. Vesszetek, hallám s tudom,

Kik vagytok; a ti átkotok ölé meg szegényt.

(El megyen.)

Echó. Nárciszt tömik-é el? - még ma? - Jajjaj Cypria!

Gonosz Istenasszony, vad kegyetlen Cypria,

Mért hallgatád meg oktalan kérésemet?

Te tevéd gonosszá s nemtelenné lelkemet,

Hogy kába szovaim olly hamar meg-hallgatád!

Utat leányok! Haza megyek, be-zárkozom,

És alvilág lesz puszta kunnyómon belől.

(Menni akar, de vissza torpan: közeleg a Temetési Menet a Koporsóval.

Tiréziász, Kephisz, Liriopé, Néreüsz, Iréne, Myrszon s mások.)

2. Nympha. Csitt! jőnek a testtel - talám nem is megyünk

Már vissza?

1. Nympha. Álljunk meg tehát a sír előtt.

Gyász Chorus.

Stropha. Ki látta a delelő Napot

A tenger özönvizébe bukni,

Bár néha egész napon sem érzzük

Arany melegét s királyi fénye

Csillám-ragyogását?

Kit föröszt az esső,

Kit sért meg a Zeusz nyila

Villámtüze és ropogása,

Hogy a borúlatot

Előre ne látná?

Antistropha. Csupán csak a maguk élete

Hosszabb s rövidebb határa nincsen

Tudtokra adatva Bölcseinknek.

Nincs sem tünemény, sem álom ollyan,

Melly azt kijelentné,

Nincs Pap, a ki tudná!

Czélunk titok, határtalan;

Pályánk rövid és szövevényes:

Ha futsz, hamar ki dülsz;

Ha állsz, meg előznek.

Tiréziász (gyász beszédje).

Perszéphoné, Halálnak Isten-Asszonya,

Ki minden Isten Asszonyokkal sem cserélsz,

Kit boldogabbnak tart magánál Cyprisz is!

Méltán! Mivelhogy őt meg-únják, meg-vetik,

Midőn tehozzád nagy sereggel omlanak.

Meg-látogatnak téged a leg-kellemesb,

Leg-szebb, leg-ékesb ifjak is; Cypriszt pedig

Leg-kedvesebb szeretői is meg-gyűlölik.

Kérünk azért, nagy Perszephoné, tégedet,

Kérünk, tekintsed szép szemekkel Nárciszunk,

Hogy meg ne rettenjen, sőt cselekedd vele,

Hadd örüljön inkább, mert jutalmát élheti,

Midőn az illatozó fa hűvös lombjain,

A mirtusz- és a pálma-gallyon repkedik!

*

SZERZŐ

Ungvárnémeti Tóth László

SZERKESZTŐ

Csillag István

'Ungvárnémeti Tóth László: Nárcisz vagy a' gyilkos önn-szeretet ' összes példány

Kiadó:	Ráció Kiadó
Kiadás helye:	Budapest
Kiadás éve:	2005
Kötés típusa:	Ragasztott papírkötés
Oldalszám:	119 oldal
Sorozatcím:
Kötetszám:
Nyelv:	Magyar
Méret:	24 cm x 17 cm
ISBN:	963-9605-05-0
Megjegyzés:	Fekete-fehér fotókkal illusztrálva. Sorszámozott kiadás.