Életminőség vizsgáló ABC könyv – III.



Az ön/emberismeret-szeretet tükre

Létjavítás/rontás Nagy Jenciklopédia:

szempontok és témák ötlet-gyűjtései

egy velős magyar mondatos példatár



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok



Talált, szerzett, javított/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Berzsenyi Dániel

BARÁTNÉMHOZ

Tudom, hogy a szív nem vigyáz tanácsra,

Kivált az első fájdalom hevén;

Csak könnyek és csak bús nyögések adnak

Szorult kebelnek édes enyhülést.

De hát te meddig sírsz még Dencsidért?

Mikor találsz te már vigasztalást?

.

Siralmaidban lát a felkelő nap,

Siralmaidban hágy, midőn leszáll,

Siránkozol, ha rózsát nyujt kezedbe,

S ha illatot hint rád a szép tavasz;

Dencsid keserged, amidőn az ősz

Lehelletével hervad a virány,

S előtted intve sárga lombja hull.

.

Nem így, barátném! van itt is határ,

Amellyet általhágni nem szabad.

Szép lélek, amelly könnyen kap sebet,

S a fájdalomnak önti könnyeit,

S magát kisírván szenved csendesen;

De kényes, amelly sebjét nem felejti,

Sem orvosolni nem bátor s kemény,

Hanem lecsügged, s önmagát emészti;

S hiú, ha még mély sebjével dicsekszik,

Ha fájdalomban édeset keres,

S veszett gyönyörré változtatja a kínt.

.

Tágúljon a szív könnyek által, amíg

Feszíti, fojtja a nyers fájdalom.

A férfiszem sem bírja könnyezetlen,

A bölcs is érzi a csapást, midőn

Szerelme édes lánca elszakad;

De már ha első kínjait kiforrta,

Az észnek égi balzsamát veszi.

.

Mi haszna vívjuk a kemény eget

S a bús koporsó gyémántzárait?

Nem hat siralmunk s jajszavunk oda!

Mi haszna sírsz hát, és miért siratjuk

Azt, aki békes révre jut korán,

Ki csak tavassza kellemit szedé,

S itt hagyta a tél puszta napjait?

.

Nem szívja többé Dencsid ajkidon

Az élet első gerjedelmeit,

Nem érzi többé csókjaid hevét,

Sziveddel öszve nem döbög szive:

De már nem érzi a fájdalmat is,

E földi élet számtalan veszélyit,

A test fenéit, a lélek dühét

S nem a halálnak irtózásait;

Nem játszik a sors kéjje ővele,

Sem a hatalmas durva büszkesége,

Nem csalja őtet áruló barát,

Szerelme kínja nem szakítja szívét,

S nem látja a bűn győzedelmeit.

.

Ki tudja éltünk számtalan csapásit

Leírni? Minden óra újakat szül,

Újabb veszélyt hoz minden percenet.

Itt a mosolygás sírással vegyül,

Itt minden édes mérget rejt magába,

S gigászi harcot minden nyúgalom.

.

Oh, hadd nyugodjék magzatod tehát

A boldogoknak csendes enyhelyén,

Túl a veszélyen s földi harcokon,

S fedezze béke kedves hamvait!

Követni fogjuk őtet nemsokára;

De már követjük és útban vagyunk!

Nem vesztjük azt el, újra megtaláljuk,

Csak egy kevéssé ment előbbre tőlünk.

[1812-1815 között]

*

p 1

p

p Aki, ha már ő páratlan maradt, legalább éket ver társak, párok közé,

p begurítja a rút viszály almáját, és az éket még szakadékká is tágítaná…

p

p Aki, ha már ő maga – önhibájából – kudarcot vallott a családalapítással,

p akkor cinikus-pesszimista „bölcsen” hirdeti: a házasság a szerelem halála…

p

p Aki, mint a korsó, addig jár a kútra, míg el nem törik,

p aki egy alkalom szülte tolvaj volt, de vérszemet kapott és bűnöző lett…

p

p Aki, mint a részeg és így, vagy másként bolond, aki nem tudja, hogy

p mit tesz: éppen a rablók előtt dicsekszik a nála levő sok pénzével…

p

p Aki egy frappáns, eklatáns élő példa az áldozattani nagykönyvből:

p hogyan kell valakinek magát a neki tetsző áldozat szerepre felkínálni

p

p Aki elzárja vagy eltiltja egykéjétől a magyar népdalt-mesét-táncot,

p helyette mai műmesékkel, világzenével tömi, divatmajmolóan öltözteti

p

p Egy humán szakbarbár, aki még arra is büszke, szinte tüntet vele,

p hogy ő még egy autókereket se tud cserélni, villanykörtét se becsavarni

p

p Aki egy büszke munkaalkoholista: nem is tud róla, hogy ez is egy

p szenvedélybetegség, így azután miért is keresné a gyógyulás útjait…

p

p Aki mögé már nem kell olykor csak-csak kijátszható hajcsár:

p nála már belsővé vált a kényszermunkamorál, magát zsákmányolja ki…

p

p Aki múzeumba teszi a Bibliát, az ó- és középkori bölcseket stb. stb.,

p hiszen telefonból/bölcsességből is mindig a legújabb lehet a legjobb…!?

p

p Aki erőnek erejével leszoktatná az ő „drága, szeretett gyerekét”

p a veleszületett balkezességről: lekötözés, fenyítés, mézesmadzag stb.

p

p Aki nagy igyekezettel, ravaszul törököt fog – de aki ezután meg

p már őt nem ereszti el… mint a róka fogta csuka, csuka fogta róka…

p

p Aki azt hiszi, hogy diadalt arat, hisz sikerült meghódítania a Nőt,

p nem is sejti, hogy nem ő választott – ő tanítaná meg a halat úszni…

p

p

p 2

p

p Aki mindig csak egy picit görnyed testben vagy lélekben egyre lejjebb,

p de már végleg úgy marad, s a végén már egy földön csúszó-mászó lesz…

p

p Aki azt mindig jobban tudja, hogy a másiknak most éppen mit kell,

p mit kellene, de a leginkább, hogy mit kellett volna tennie (már utólag…)

p

p Aki azért csúfolja a gyerek-osztálytársat, amiről az nem tehet,

p s amitől ő különbnek érzi magát: szegény, apátlan, dadogós, vörös stb.

p

p Akit nem kell deportálni, kényszerlakhelyre kitelepíteni, száműzni –

p ő maga önként hagyja el látszat-előnyökért az éltető/védő otthont/hazát…

p

p Aki itthon ingyen, mások vállán állva szerzett tudását, képességét

p egy idegen országban, sőt: akár még szülőhazája ellen is kamatoztatja…

p

p Aki „jól szórakozott” és most szórakozottan-szétszórtan vezet,

p a telefonjába vicceket mesélve a családautót a vonat elé hajtja…

p

p Aki köldöknézőként, s nedves puskaporral a Jóistent káromolja,

p mert ő ennél sokkal többet-jobbat, több égi segítséget érdemelne…

p

p Aki „Istent védve”, az Ő létezést és gondviselését bizonyítva

p mindig eufóriában próbál mutatkozni, míg majd letargiába nem esik

p

p Akit Isten – a tudomása szerint - a maga képmására formált,

p ő a gyermekét vagy élettársát formálná teljesen a maga képmásává…

p

p Aki itt és most gyorsan-látványosan akar hatni – ezért ő nem épít,

p csak rombol: pár perc alatt felrobbantható a híd is… Pl.: egy szabotőr.

p

p Aki járatlan a szellemvilágban, és óvatlan, és így könnyen a szaván

p fogja az ördög: pl. látatlanban neki ígéri a távollétében született fiát…

p

p Aki elanyátlanodásom, elesettségem láttán levadászik szektájának,

p és mindaddig még támogat anyagilag is, amig vele és csak oda járok…

p

p Aki nem piszkolja be a kezét, Őt a helyszínen nem lehet tetten érni,

p hiszen Ő „csak” egy felbujtó és tippadó a testi és lelki kifosztásodhoz

p

p

p 3

p

p Aki jobban keres, ha hétköznap csak alva láthatja a gyermekeit –

p majd ők őt esetleg, és sajnos nem is rossz eséllyel, már csak halva…

p

p Aki a – talmi, gagyi - aranyra mutogat, hogy ne lásd meg a ketrecet,

p ahova be akar csalni, hogy majd ott levagdoshassa a sas szárnyaidat…

p

p Aki mintha egy marslakó lenne itt e Földön, olyan idegenül mozog

p a „való világban” – vagy aki az összezavart nyelvű Bábel toronyban él…

p

p Aki ravaszul átver, mint a mesebeli róka azt a hiszékeny farkast,

p a te válladról mászik ki a veremből. kútból, de téged a sorsodra hagy…

p

p Aki jó adottságait, talentumait nem ássa el, szorgosan fejleszti,

p de azokat bűn rossz célra is használja, ha az itt és most jobban fizet…

p

p Aki jó színészi képességű és jó emberismeretű, de szélhámos,

p s ezt pl. házasságszédelgő, hozományvadász céljára hasznosítja…

p

p Aki folyton pumpol, tarhál és a te pénzeden még le is részegít,

p hogy azután szabadon rabolhasson, kifoszthasson: markecoljon…

p

p Aki drága idejét az ún. gordiuszi csomók kibogozására pazarolja,

p mert nincs szíve és/vagy esze, hogy egy csapással átvágja azokat…

p

p Aki sokkal jobb ügyhöz méltó buzgalommal szeretne/akarna

p nemcsak jót tenni, de mindig mindenki előtt még jónak is látszani…

p

p Aki Nagy Keresztény, de „Vén gazember” szerepet nem vállalna:

p éveken át tolvaj-csaló hírben állva menteni a dzsentri apa vagyonát…

p

p Aki jogosnak tartja a társai, vagy a társadalom bűnbak igényét,

p sőt: ő maga jelentkezik is rá, mert szeret áldozat lenni, mártírkodni…

p

p Aki fejben jól, legjobban tudta, hogy kell(ene) gyereket jól nevelni –

p tartott ez egészen mindaddig, amíg neki nem született meg az első…

p

p Aki úgy kapaszkodik az életfelmentő, emberi-társas kötelességei

p teljesítését felfüggesztő betegségbe, mint a fuldokoló a mentőövébe

p

p

p 4

p

p Aki fölöslegesen-károsan kardot ránt és kard által vész el,

p és így a maga vesztére besurranó tolvajból rablógyilkost „csinál”

p

p Akinek a szemét is ki lehet lopni, vagy nem ismeri/érzi:

p mi az arányos önvédelem – és az áldozatból tettessé „lép elő” ….

p

p Aki másnak vermet ás, az maga is pont ebbe eshetik bele,

p ahogy pl. ez történik, amikor Hamletre mérgezett tőrt fennek…

p

p Aki a csalt, lopott, rablott javakból ad, osztogat kis alamizsnát,

p amiért a kifosztottak hálálkodását várja, és még ki is oktatja őket…

p

p Aki feltűnési vágyból, vagy nem is tudatosult rossz szokásból

p folyamatosan csak kényeskedik, szenveleg, negélyez - affektál

p

p Aki oly előkelő kényeskedő, hogy nem az alátett tíz párnát élvezi,

p de még azokon át is „megérzi” azt az egyetlen árva kis borsószemet…

p

p Akinek olyan merev elvei-szokásai vannak, mintha valaki mondjuk

p kényszer-zubbonyban akarna ölelkezni, és/vagy gúzsba kötve táncolni

p

p Aki képes lenne társát/szerelmét Dunába belökni, és menteni,

p ha így imponálhat neki, vagy kitüntetett híres életmentő hős lehet…

p

p Aki képtelen egy életútra elszántan és következetesen rátérni,

p hátha a másik még jobb lenne … Így csak egyhelyben jár, sőt hátrál…

p

p Aki nem is törekszik, pláne nem jó kapcsolatra a szomszéddal,

p és még azon is veszekszik/pereskedik, hogy kinek fütyül a fülemile…

p

p A nagyon távoli rokonokkal jó kapcsolatokat ápol, de török átok:

p éppen a közeli jó szomszédját nem becsüli, aki sokat segíthet/árthat

p

p Aki ún. jóbarátként szétaggályoskodja a legjobb terveidet is,

p amúgy meg hülyeségre biztat, istenkísértésbe visz/hajszol bele…

p

p Aki képtelen, lelkileg lusta, gyenge felmászni a humor magaslatára,

p már pedig onnan lenézve eltörpülnének a lentről óriásinak tűnő gondjai…

p

p x

VITKOVICS MIHÁLYHOZ

Midőn mosolygó bölcsességedet

Belém enyelgi szép epistolád,

Melyet barátunk, Horvát érdemelt,

Melyben Horáccal fested a mezőt

S annak szelíden bájoló nyugalmát,

Vigabban érzek s boldogabb vagyok.

Szebbnek találom puszta lakhelyem,

Kertem virági szebben illatoznak,

Szebben nevetnek szőlőm fürtjei,

És kazlaimnak árnya hívesebb.

.

Igen, de minthogy minden verselők

Homér atyánktól fogva ekkorig

Falut dicsértek, engedd meg nekem,

Hogy én Budáról s Pestről énekeljek.

.

Midőn Budának roppant bércfokáról

Szédülve Pestnek tornyait tekintem

S a száz hajókat rengető Dunát,

A nagy Dunának tündér kertjeit

És a habokkal küzdő szép hidat,

Melyen zsibongva egy világ tolong;

Midőn körültem minden él s örül,

S újabb meg újabb érzelemre gyújt:

Itt a tanult kéz nagy remekjei,

Ott a dicső ész alkotásai

Az élet édes bájait mutatják,

S mindazt előttem testesülve látom,

Amit magamban csak képzelhetek:

Kívánhat-é még többeket szemem?

.

Hát amidőn majd véled s Helmeczinkkel

Virághoz együtt ballagunk karöltve,

S a bölcs öregtől új lelket veszünk!

Onnét tehozzád s nyájas asztalodhoz,

Hol a kinyílt szív s józan ész kinál,

S vidám szabadság s tréfa a szakács;

Ornnét Palinkhoz, Pécel dallosához

És mindazokhoz, kik barátaink,

S velünk egyenlőn tudnak érzeni.

Hol majd hazánknak ó s új dolgait,

Majd a világnak főbb történeteit

Száguldjuk által, és mustrára intjük

A föld királyit s büszke nagyjait;

Vagy majd Kopernik égi útjain

Vizsgáljuk e nagy Minden titkait,

És a világok systemáit oldjuk;

Majd a morálnak mély törvényein

Platónkkal újabb s szebb respublikákat

Alkotva, Solont s a dicső Lykurgust

Lehozzuk embert boldogítani.

.

Ha azt megúnjuk, mert mindent megún

Az ember, s édes a változtatás,

Szemünk legelhet Thespis bájvilágán

S a táncolóknak szárnyas rendein,

Szívünk örömre olvadozva repdez

A zengzeteknek szép koncertjein;

S ha kell, közel van kert, szőlő, liget,

Horáccal untig ott kapálhatunk,

S nevetni fognak ott is a bohók.

.

Mi kell tehát több? Élni és örülni

S használni célunk, nem pedig heverni;

S a bölcs nyugalma háboríthatatlan

A pesti bálban s csörtetés között,

Mint a magányos rejtek árnyain.

.

Nyugodni, enni, inni és alunni

Lehet mezőn is; oh, de mint örüljek

Fákkal, füvekkel, ökrökkel sokáig?

Csupán szememnek tárgyi mindezek.

Szivemnek ember és rokon kebel kell,

Kivel vegyítse érzeményeit;

Elmémnek elme, mely megértheti,

S melyben sugárit tűkröztetheti.

.

Van itt is ember, mondd, de millyen ember?

Inség, gonoszság néz ki vad szeméből,

S lesujt pipádért, hogyha nem vigyázsz,

Szemét sötétség, vállát terh sanyarja,

S utálja mindazt, aki boldogabb.

S mi szép mulatság látni izzadását?

Mi szép nekem még rajta szántanom,

S aszott kezéből lesni sültemet?

Nem szebb-e Pesten vígan perleni

Werbőczi hajló nyelvén, és merészen

A szent igazság mellett harcra kelni?

.

Barátom! a bölcs boldog mindenütt,

Az Hortobágyon, az Pesten, Budán,

Mert ő magával hordja kincseit;

De boldogabb ott mégis, hol körűlte

A nyájas élet hinti kellemeit,

És szíve, lelke tárgyát lelheti,

Mint hol magába zárva él magának,

S csak álma tündérképét kergeti,

Mint egy vadonban bujdosó fakír.

.

Rendeltetésünk nem magányos élet

S örök komolyság és elmélkedés,

Hanem barátság és társalkodás.

S nem a világi jókat megtagadni,

De józan ésszel vélek élni tudni

A bölcseségnek titka és jele.

.

Maradj s perelj te Pesten, s élj vidáman

Barátid édes társaságiban,

S ne kérj az égtől többet, mint adott.

Van annyi, mennyi kell, s ha ez kevés,

Kevés lesz a föld minden kincse is.

A vízikórság szomját el nem oltja

Minden Dunáknak s tengereknek árja;

S az ép gyomornak egy pohár elég.

.

Ha van mit ennünk, innunk és szeretnünk,

Ha józan elménk, s testünk nem beteg,

Kivánhatunk-e s lelhetünk-e több jót,

S adhatnak-é mást a királyi kincsek? -

Így ír, így érez, így él most barátod,

Ki téged, édes Miskám, megkeres

Az új Zephyrrel s első fülmilével,

S veled csevegni és nevetni fog.

[1815]

DÖBRENTEI GÁBORHOZ

Ne véld, barátom, hogy nyugalmamat

A sandaságnak gáncsa megzavarja;

Ismérem én azt, s megmosolygni szoktam,

Mint csürhe gyermek kámpolásait,

Midőn legázolt bábjait boszulja.

Nem úgy tanultam Sokjrat iskoláját,

Hogy a köz-ember változó eszének

S itéletének rabja lenne Múzsám.

Gúnyolja bízvást mívemet s gyalázza,

Galád szidalma rám homályt nem ejt,

Sőt a bohóktól kárhoztatni fény.

.

Azok, kik a szent Catot pökdözék,

S a bölcsek atyját méreggel megölték,

Élnek ma is még, s mérget öntve marják

Mindazt, ki odvok mellett elmegyen.

S csudáljuk-é, hogy ránk morogni mernek?

S gyűlöljük-é, hogy nem barátaink,

Kik önmagoknak ellenségeik,

S az istenekkel perbe szállni készek?

Vagy tán az orvos hagymázos betegjét

Üldözze azért, ha tőle öklözést kap?

Nem, mert az ember nem véthet, ha józan,

Minden gonoszság hagymázból ered.

Előbb lehetne a lángból víz és jég

S az égi fényből vastag éjszaka,

Mint a valódi bölcsből rút gonosz.

.

Az isteneknek egyik legnagyobb

Csudájok az, hogy szintugy lelkeink,

Mint arcainknak számtalan vonási

A milliók közt másokat ne leljék.

Miért utálnánk hát ezt és amazt,

Hogy teste-lelke hozzánk nem rokon?

Hiszen magától egyikünk se' van.

Nézd, a tövis szúr, és csip a csalán,

S a gyenge rózsa illatot lehel.

.

Az emberekben végtelen különbség

S megérthetetlen visszás értelem van.

Ez a hiú fényt s rangokat vadássza,

Kucorgva koldul, s pénzen vesz tehert;

Emez dühödve pusztít, öl, rabol,

Az átok és jaj himnusz vad fülének,

S bünében virtust s érdemet keres!

Amaz magától s mástól megtagadva

Kuporja a pénzt, s hasznát nem veszi,

Mint a perúi rab, mindég aranyt ás,

S aranyja halmán izzad, éhezik;

S im ez becsülni a pénzt rútnak érzi,

Pazérlja, s fogytán a fejébe lő.

.

Így a tudósok tarka serge is

Bizarr agyakkal rakva, tömve van.

Az egyik a szent régiség barátja,

S utálja mindazt, ami új s nem ó:

A Himfy verse néki konyhadal,

Akárki mit mond, mert cadentiás.

A másik újat s csak honit szeret,

Kitiltja Hellász nyájas isteneit,

S igaz keresztény verseket kohol.

Van, aki minden új szót megkacag,

Ha azt tudóstól hallja s nem fonóktól,

Mert néki a nyelv csak fonóba' készűl,

S ahhoz Kazinczy és Virág nem ért.

Van, aki mindég új szót fúr, farag,

A leghelyesbet százfelé csigázza,

S abból viaszként majd istent csinál,

Majd tücsköt, s azzal mint naggyal dicsekszik.

Van, aki mint egy szemtelen kofa,

Rohadt gyümölcsét lármásan dicséri,

S az átmenők közt majd ezt, majd amazt

Betyár gúnyokkal megtámadni kész,

És a becsűlet úgy hozván magával,

Üstökre, pofra kél akárkivel.

.

Elég. Az ember ahány, annyiféle,

S változhatatlan főbb vonásiban.

Ki gondja mindazt egy kaptára vonni?

Bárányt, oroszlánt egy rekeszbe zárni?

S ki gondja minden agynak tetszeni?

Elég, ha néktek tetszhetem, barátim!

Elég, ha célom s szívem tisztaságát

A józanabb rész érti és becsűli;

A részegekre nem figyelmezek.

S letettem ámbár lantomat kezemből,

Hogy kedvesimnek adjam éltemet,

S nyaram kalásszal biztató szakát

Telemre gyüjtve éldegeljem el;

De oh, nem élet a múzsátlan élet!

Maradjon a föld! minden kincse gőz.

Sietve térek vissza istenimhez,

Kik ifjuságom zöld virúlatin

Keblökbe zártak nektáros kezekkel,

S kik bár nem adnak kincset és hatalmat,

De megtanítnak vígan élni, halni

S nevetni a föld balgatagjait.

.

Nevesd te is, jer, őket; s vívj dicsően

Az éj süvöltő, vak hydráival!

Paizst s aranytőrt nyújt Apoll neked,

S veled buzogva felkél Wesselényid,

A szörny-ölőknek szörnyölő fia:

Lehull előtte majd egünk köde,

S paeánt riadnak Erdély bércei,

És én utánok zengetem dalom.

[1815]

p 1

p

p Aki mindenből ki tudja hozni a maximumot - akivel vitád miatta(tok)

p szinte mindig veszekedéssé, sőt nem ritkán még verekedéssé is fajul…

p

p Aki képtelen a pár-beszédre, mert mint Echó, vagy egy „autista”,

p ő is mindig csak önmagát hallja (visszhang), mintha ott se lennél…

p

p Aki, éppen azért, mert elég közelről ismer, nagyon hihetőnek tűnő,

p gyorsan szétröppenő ravasz rágalmakkal alattomban rontja jó híred

p

p Aki képtelen szertelenül, az ön- és társszeretet isteni erőiből élni:

p aki egy táp/gyógy/dopping/serkentő/altató/kábítószer-függő roncs…

p

p Aki buzgón és kitartóan keres, és ma könnyen talál orvos-partnert

p a lelki, az életszemléleti/viteli bajai ún. medikalizációs játszmáihoz…

p

p Akinek görbe a háta, mégis üres a zsebe, a sok fölös kapálás,

p szántás, permetezés, locsolás miatt – tájidegen növényt vetett…

p

p Aki kerüli a – nyílt – gyónást, bűnvallást, a „megszégyenülést”,

p még ha ő így további, akár nagyobb bűnökre zsarolható is marad…

p

p Aki néz ki a fejéből, de csak annyit lát a csodálatos világból,

p amit a lehorgasztott fő, szemellenző, sőt bekötött szem enged neki…

p

p Aki sajnálva az időt, nem „bíbelődik”, főleg/csak kész ételeket,

p konzerv műsort, és aktusra előkészített nőt, ágyast stb. fogyaszt

p

p Aki mindig minden munkájával csak bíbelődik – igen lassan,

p aprólékosan, küszködve, kitartóan foglalatoskodik; piszmog, vesződik

p

p Aki úgymond „a nagyon hamarosan közelgő világvég miatt”

p már nem is alapít családot/két végről égeti élete gyertyaszálát…

p

p Aki még a saját rontásaiból sem okul: aki mindig a ki nem

p kényszerített hibái ismétlésével, sőt a halmozásával kap ki újra…

p

p Aki a kis, még a legkisebb szálkát is meglátja/szólja a másik,

p de a nagy gerendát meg nem a saját szemében/más tükörben…

p

p

p 2

p

p Aki szinte egy „mazochista”: kísérleti alanyt csinál magából:

p érdekli, mi mindent bír ki egy ember? mekkora a lelki teherbírása…!?

p

p Aki csak kontrasztként tart „jóbarátot” – de főleg/csakis olyat,

p akihez viszonyítva ő így szebbnek-okosabbnak stb. stb. látszódhat…

p

p Aki csak a nála tudatlanabbak, gyengébbek stb. társaságát keresi,

p ahol ő így menőként villoghat, ahol ők rajta ámulhatnak-bámulhatnak

p

p Akinek nincs olyan húzó, stimuláló, doppingoló baráti köre, társasága,

p ahol egymást kitartóan csak egyre többre és jobbra ösztönzik és emelik

p

p Aki rossz körbe, korpa közé keveredik és felfalják a disznók –

p vagy ott ragad, és holtig velük dagonyázik „boldogan” a pocsolyában…

p

p Akinek még a házasságát is – ideig-óráig - csak az tartja össze,

p hogy egymás bűneinek „véd- és dacszövetségben” cinkosan falaznak

p

p Aki álnokul szembe dicsér, hízeleg, hogy károdra elbízd magad,

p és elhitesd magaddal, hogy te nagy költő/dalnok stb. vagy/lehetsz

p

p Aki korán és egy egész életre beskatulyázza, stigmatizálja,

p elkönyveli, leírja magát… és „barátai” szemében is csak egy lúzer…

p

p Aki „születési rendellenessége” miatt már hamar végleg lemond

p az élet alapdimenzióiról: hivatás, barátság, szerelem, otthon stb. stb.

p

p Aki kőkeményen dolgozik ugyan, de minek… mennyiségre hajt –

p akinek nincs türelme a minőséghez kellő jó ötletre/ihletre várni

p

p Aki az ágyban várja, hátha megálmodja az isteni sugallatot,

p anélkül nem is kell fel, nem is öltözködik fel és nem is takarít stb.

p

p Aki könnyen megharagszik, egy ezt már szinte váró mimóza,

p de nehezen bocsát meg: ő egy örökké háborgó lélek szeret lenni…

p

p Aki következetes, de csak úgy, mint egy ökör: ő nem korrigál,

p nem néz szét – ő csak megy és megy az útján előre a szakadékba…

p

p

p 3

p

p Akit ártatlanul börtönbe vetnek és szabadulna, de ha egy rántás

p nem tépi ki az ablakrácsot, akkor feladja, és ott is fog megrohadni…

p

p Aki tévesen azt hiszi: Isten nem szereti őt, és irigykedik a sikeresre:

p a kudarcos-agresszív Káin, aki pont azt öli meg, aki neki segíthetne…

p

p Aki nem hülye, hogy a kényes, kínos igazságokat kutassa és azokat

p körében kimondja, mert ismeri a „bölcs” közmondást: beverik a fejed…

p

p Aki „az igazság bajnoka”, aki nagy igazságával irgalmatlanul

p agyonveri még barátait is, vagy érte beáldozza családját (Kohlhaas)

p

p Akin meglátszik, hogy gyorstalpaló órát se vett: hogyan légy figyelmes

p és tapintatos? Ő kíméletlenül mondja az igazat: „szalonképes” szadista

p

p Aki nem ismeri a kegyes csalás fogalmát – és nem is tud elképzelni

p olyan helyzetet, amikor valakinek saját érdekében nem mondunk igazat…

p

p Aki nem tiszteli az elemi emberi logikát: ő egymást kizáró dolgot

p és egyszerre állít, ill. a csak vagy-vagy, s nem az is-is életlogika ismerő.

p

p Aki úgy lenne „maximalista”, hogy külön nőt tart a konyhában,

p a hálóban és a társalgóban (és nagyon vigyáz rá: elkerüljék egymást…)

p

p Aki kvázi hibernálva az ottani/akkori önmagát, az ott és akkor

p boldognak érzett életét vél rátalálni egy álöröklét paradicsomra…

p

p Aki vagy elvárja, hogy mindig más derítse jó kedvre, vagy ha neki

p épp rossz van, elrontja a jó kedvedet, és megkeseríti a szád jó ízét…

p

p Aki hódítva lábujjhegyre áll a randevún, idealizált képet hazudik,

p de birtokon belül, a házasságban ő már egy cseppet sem erőlködik

p

p Aki csak azért tesz fel kérdést és szól „okosan” hozzá, hogy a vita

p így parttalan legyen - vagy így húzzák a felelésre szánt iskolai időt…

p

p Aki felnőve is vakhitű ősbizalmas marad: ő látatlanban még akár

p a saját halálos ítéletét is önként, beleegyező szignóval (kézjegy) látja el

p

p

p 4

p

p Aki kész helyzet elé állítana: már csak a házasságkötés után vallja be,

p hogy krónikus beteg, ramaty a vagyoni helyzete, babát vár és nagy a múltja...

p

p Aki úgymond látná már a medvét, és ezt hangosan zavarva be is kiáltja,

p mert a színházban vagy az operában is csak egy jó véres állatheccre vár…

p

p Aki az a farkas, aki halad a korral és ő már „meg is indokolja”, hogy

p most miért falja fel a neki kiszolgáltatott, védtelen és ártatlan bárányt…

p

p Aki „örökifjúként” lázad sok/minden régi szokás és forma ellen,

p de újat-jobbat viszont nem alkot, így most ezért nincs tehermentesítve…

p

p Aki egyszerre akar minden szokást, életszabályt stb. felülvizsgálni…

p Ezért azok érvényét felfüggeszti – mint ki a nyílt vízen építené át a hajóját…

p

p Aki lebecsüli a szokás hatalmát, és nem reflektoroz rá a rossz,

p de vak megszokásokra, mert nem is lát mást: se élőben, se művekben…

p

p Aki jobb ügyhöz méltó buzgalommal, és bármilyen eszközzel,

p másra sem törekszik, mint a gazdagságra, ami gazságát igazolja…!?

p

p Aki minden gazdag(abb) embert már eleve gazembernek lát, és háborog,

p ahelyett, hogy békében élvezné az istentől neki szánt tisztes szegénységet…

p

p Aki bárki mást csak kisebbít, sőt befeketít, mocskol stb., hogy

p így viszonylag ő több, illetve tisztább, kevésbé koszos látszatú legyen…

p

p Aki leírt imák mechanikus elhadarása, vagy zsaroló alku után

p felajzva várja az ún. isteni választ – ha ez elmarad, akkor nincs Isten…

p

p Aki még a másról szeretettel készült karikatúrán se tud

p egy jóízűt nevetni - vagy épp csak azon, de a magáén már nem…

p

p Aki még az ádáz, esküdt ellenségének is hamar(abb) megbocsát,

p mint magának, sőt akár sohasem: magához oly szigorú/irgalmatlan…

p

p Aki még akkor is egy „janicsár” marad, ha már rájön, sőt rádöbben:

p ő, „elrabolva” az iskolai átneveléssel a saját népe titkos ellensége lett

p

p x

A PESTI MAGYAR TÁRSASÁGHOZ

Ki kétli s kérdi, hogy csak a dicső ész

Emel ki minket a barmok sorából?

Ki kétli azt, hogy minden érdemünk,

Minden szerencsénk ezzel nő s hanyatlik?

.

Az ész az isten, mely minket vezet,

Az ő szavára minden meghajul,

Hegyek lehullnak s olvadnak vizekké,

S örök helyéből a tenger kikél;

Ez alkot minden szépet és dicsőt,

Az egyes embert, mint a milliókat,

Ez áldja s égi boldogságra inti.

.

Miért utálja hát szövétnekét

Az ember, és mért nem terjeszti fényét

A vak halandók néma éjjelén?

Aegyptus áldott földje kérkedik

Az ész legelső nyílt virágival;

De ott fakadtak egyszersmind azokkal

A hit vakító szentelt maszlagi,

Melyek korunkig hintik mérgöket,

S örök zavarba dönték e világot.

Az ég ürébe felható tudós

Az égi zsákmányt barlangokba zárta,

S az embereknek bábot s vázt vetett,

Melyek vakabbá tették a vakot,

És a lenyügzött józan értelem

A szarvas isten áldozatja lett.

.

Így a görög nép s Róma bölcsesége,

Melyet csudálva tisztelünk ma is,

Csak a tudósok székiben lakott:

A nép szemébe nem hatott sugára,

Előtte el volt rejtve mindenütt,

Míg végre a vad barbarok dühétől

A föld szinéről eltörültetett.

Éj födte a föld pusztaságait,

Éj, melybe számos századok merültek.

S ha most azolta kezd is fényleni,

Mely szűk határba önthet áldva éltet,

S az éj csudái mint süvöltnek arra!

S hány népek élnek még ma is körültünk

- Tekintsük által a föld részeit -,

Kik a baromság aklában hevernek,

És semmi isten nem tekint ügyökre!

.

Ez istenének a barmot hiszi,

Imádja a föld ocsmány férgeit,

S azoknak embervérrel áldozik;

Emez vakító papjának ganéját

Mint szent ereklyét tisztelvén, eszi;

Amott az odvas fákban éhezik

Az embereknek görhes istene,

S a legnagyobb bűnt batkákért lemossa;

Imitt hamúban kotlik a herélt szent,

S bámészkodása istenné teszi;

Itt a mosódás módja szent titok,

S a fél világot embervérbe mártja,

Mert azt az egyik párt az ujjain,

Másik könyöknél szokta kezdeni,

Melyért is egymást öldözik halomra;

Ott a falukban s városok piarcin

Jár kóborolva a sok meztelen szent,

Szabad kezekkel élelmet rabol,

S az asszonyokba önti szent dühét,

S a férj, az égnek hálát adva, nézi,

Ha hitvesével szent bujálkodik.

.

Így a világnak legkiesb vidékit

Ádáz bolondság tölti, ostorozza,

S undok zsiványi barlanggá teszi;

Erynnis üszkét hányja városinkra,

Az öldöklő kést egyiránt fereszti

A reszkető ősz tűztelen szivébe

S az anyja keblén ácsorgó szopóba,

És csontjainkból trónust rak magának,

Melyet dög, inség, sárga félelem

S kínokkal élő bánat fog körül.

.

Hol van tehát a józan értelem,

Hol a tudósok annyi izzadása?

Remélhetünk-e vajjon jobb világot?

Gyaníthatunk-e olly időt, mikor

Az ész világa minden népeket

Megjózanít és öszveegyesít,

S kiirt közűlünk minden bűnt s gonoszt?

.

Reménylek. Amit század nem tehet,

Az ezredek majd megteendik azt.

De hinnem is kell; mert midőn, barátim!

Buzogni látom lelketek hevét,

Mely e nagy ügyre felken títeket,

S e szent szövetség láncába csatol,

Előre látom: mint terjesztitek

Hazánkban Delphi égi kincseit

S az értelemnek nagy törvényeit;

Előre látom: mint leheltek éltet

A sziklamellbe és a holt agyagba,

S mint jámborodnak a vadállatok

Előttetek, s mint omladoz rakásra

Az ész s igazság mennydörgő szavára

A zordon inség óriási tornya,

S mint hullanak le durva láncai.

.

Fogadjatok hát engem is, barátim!

Szent frígyetekbe; íme, esküszöm,

Hogy áldozatlan kézzel nem jövök:

S ha gerlicéim és virágaim

Kedvelni hajlandók az istenek,

Tömjényitekhez szívesen teszem.

[1815]



p.s.:

A tét: plusz/mínusz végtelen lehetőség



A gyógyulás kezdete a baj felismerése.

Magadon nevetsz, vagy szörnyülködsz:

a mese nem másról, de pont rólad szól,

ismerj magadra és változtass életeden…



A legeslegtöbbet én árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet.

De még egy kis gyermek is felgyújthatja a házam, otthonom…

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

.

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

.

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. akiknek a baráti-szerelmi bűbáj miatt van hatalmuk. felettünk

.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a - profi - segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

.

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. stb.

.

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és az ún. háttérhatalomtól…

.

De első és végső soron mégiscsak kizárólag tőlem függ, hogy

mennyire boldogan-boldogtalanul élem/szenvedem végig életem:

bölcs szellemi vezérlettel lélekbátran és így még szerencsével is –

a szabadon az istenit akarót repíti, a nem (ezt) akarót vonszolja a sors…

