Eugéniusz:

Az elit hiba/bűnlajstroma - II.



A poklot nem járó dudások

Az áruló ún. írástudók korholása

A legszebb isteni-emberi hivatások,

vagy a leghitványabb sátáni mesterségek



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor-pokol

Istenfiú-táltosparipa/ördögfajzat-állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálat: típuspéldatár magyarán



Jót mulasztani, a jót rosszul, a rosszat jól tenni:

akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán

az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.

mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.



Petőfi Sándor

AZ ŐRÜLT

- - - - Mit háborgattok?

Takarodjatok innen!

Nagy munkába' vagyok. Sietek.

Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;

Megkorbácsolom a világot!

Jajgatnak majd és én kacagok,

Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.

Hahaha!

Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.

De a halál azt mondja: csitt!

Egyszer már én is meghalék.

Mérget töltöttek azok vizembe,

Akik megitták boromat.

S mit tettek gyilkosaim,

Hogy gaztettöket elleplezzék?

Midőn kiterítve feküdtem:

Reám borúltak s könnyezének.

Szerettem volna fölugrani,

Hogy orraikat leharapjam.

De nem harapom le! gondolám,

Legyen orrok és szagolják,

Ha rothadok, s fúladjanak meg.

Hahaha!

És hol temettek el? Afrikában.

Az volt szerencsém,

Mert egy hiéna kiása siromból.

Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.

Ezt is megcsaltam.

Ő combom akarta megenni:

Én szívemet adtam oda,

S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.

Hahaha!

De hiába, csak így jár,

Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?

Mondják: virágnak gyökere,

Amely fönn a mennyben virúl.

De ez nem igaz.

Virág az ember, melynek gyökere

Ott lenn van a pokolban.

Egy bölcs tanított engemet erre,

Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.

Mért nem lopott? mért nem rabolt?

Hahaha!

De mit kacagok, mint a bolond?

Hisz sírnom kellene.

Siratni, hogy oly gonosz a világ.

Az isten is felhőszemével

Gyakran siratja, hogy megalkotá.

De mit használ az ég könyűje is?

A földre hull, a ronda földre,

Hol az emberek lábbal tiporják,

S mi lesz belőle,

Az ég könnyéből?... sár.

Hahaha!

Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,

Érdempénz melleden a nap,

S ruhád, rongyos ruhád a felhő.

Hm, így eresztik el a vén katonát,

A hosszu szolgálat jutalma

Egy érdempénz és rongyos öltözet.

Hahaha!

S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,

Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?

Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!

Az asszony vonzza magához a férfiakat,

Mint a folyókat a tenger;

Miért? hogy elnyelhesse.

Szép állat az asszonyi állat,

Szép és veszedelmes;

Arany pohárban méregital.

Én ittalak, oh szerelem!

Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,

Mint egy mézzé vált tenger;

De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,

Mint egy méreggé vált tenger.

Láttátok-e már a tengert,

Midőn a fergeteg szánt rajta

És vet beléje halálmagot?

Láttátok a fergeteget,

E barna parasztot,

Kezében villámösztökével?

Hahaha!

Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.

Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.

Még várok holnapig;

Ha holnap sem lesz a végitélet:

Beások a föld közepéig,

Lőport viszek le

És a világot a

Levegőbe röpítem... hahaha!

Szalkszentmárton, 1846. január

p 1

p

p Ő nem öngyilkos: az oroszlánbarlangba csak egy szál hangszerrel bemenni!?

p

p Ha nem ő mondta ki elsőnek és ezt nem díjazták, akkor nem fontos az igazság

p

p A zord, a vészidőben a szigligeti alkotóház meleg rejtekében húzza meg magát

p

p Aki a nehéz, veszélyes küldetése teljesítését csak halogatja, sőt elszabotálja

p

p Aki tűri-segíti: a politikai-gazdasági érdekből kitalált mumus riogatja népét

p

p Aki „összetéveszt” szerepeket: egyszerre lenne rendőr-ügyvéd-ügyész-bíró

p

p Aki a bűn-segédkező: találmánya elsinkófálása, ill. emberellenes használata

p

p Aki röstell bulvárlaptól is tanulni: olvasóbarát tipográfia, címadás, humor…

p

p Ő visszahőköl: teóriát igazolandó akár rozoga tutajjal kelni át az óceánon…?

p

p Aki engedi, sőt sürgeti a napirendről levenni az ún. nemzeti sorskérdéseket

p

p Aki gúny sortűzzel ártalmatlanítaná a nemzethalál vízióval figyelmeztetőket

p

p Aki megbízóinak szolgálva nem hűti, de fűti a lincs-hangulatú csőcseléket

p

p Aki hagyja is beskatulyázni magát: ír, vagy fest, vagy régész vagy feltaláló

p

p Aki jogosan kirúgott kispap, „ezért” élenjár a szerzetrend felszámolásában

p

p Aki hagyja magát piti csetepatéba berángatni: mint legyek után kapkodó sas

p

p Aki bedugja fülét a szirénhangra, vagy nem kötözteti ki magát az árbochoz …

p

p Aki csak az efemer sikerért, ill. a cím- és rangkóros kitüntetésért stb. hajtó

p

p Aki önkritikátlan és önbiztosító: őt csak a hiúságának hízelgői vehetik körül

p

p Ő bérmunkába fordít - nem győzködi a kiadót, mi ma igazi szellemi hiánycikk!

p

p Egy aufklérista: a társadalmi bajok pusztán a felvilágosítással megoldhatók

p

p Ő nem radikális, mert nem nyomozza ki a hamis tudatok társadalmi gyökerét

p

p Ő aszerint törődik a hozzá forduló beteggel, hogy ki ő, ill. ad-e „hálapénzt” …

p

p Neki nincs a Feladathoz se naprakész szakmai tudása, de jó formaidőzítése

p

p Aki az önmagát szentté avató, a gyarlóságait meg nem valló, sőt takargató

p

p Az ún. szentté avatási perekben ő az ördög – megvesztegethető - ügyvédje

p

p Aki nappal szervezkedő, adminisztráló – éjszaka meg alkotás helyett elalvó…

p

p Aki nappal hallgat, kussol, csak „álmában beszél”, a mikor senki se hallja

p

p Ő az egykori politikai üldözöttről ír – de nélküle, és sorsa iránt közönyösen

p

p Aki nem hálás azoknak, akik lehetővé teszik alkotói szabadnapjait, sőt…!

p

p Aki megveti, lenézi honfitársait, és nem is „szór gyöngyöket disznók elé” …

p

p Aki nem tud/akar ellenállni a könnyű siker, a Nagy Céda csábításainak…

p

p Aki csak egyes kisembert hibáztat, és nem az őt így katalizáló Rendszert

p

p Ő neki jó háborúra uszít, mely a békés család-apákból is kihozza a gyilkost…

p

p Aki leveszi a Napirendről: hogy lehet a korrupció lehetőségét minimalizálni

p

p x

Reviczky Gyula

A bolondok házából

A végtelenséget belátom;
Kezdet sehol sincs énmegettem.
Átestem miljó változáson;
De nem tudom, mikor születtem.
Ezer halálom volt immár nekem
S születésimnek száma végtelen.
Voltam az első vércsepp egykor,
A mely Kainra csepegett,
S a rózsaszál, mely a habasszony
Vércseppiből keletkezett.
S mikor kő voltam, hideg, érzéketlen,
Nyugalmat én akkor se leltem;
Mert Jákób rajtam álmodá,
Hogy angyallal harczolt soká!...
Volt egyszer egy mihaszna, vak s beteg;
Mondott egy hosszu, büszke éneket
Hős Ilionról, harczokról... szegény!
A koldusbotja voltam én.
Sok szeretője volt Aszpáziának:
Én voltam a szive neki.
Egy bölcscsel egykor engem itatának.
Hjah! bölcset gyilkol, a ki teheti.
Abdérában csupa bolond lakott;
Engem, a békát, egy se bánthatott.
S voltam a Kleopatra buja szája;
Antóniuszt csókoltam eleget;
S hogy elrohadt a föld legszebb rimája,
Belőlem kígyó mérge lett.
Az asszonyok is mérgesek;
Marnak, kinoznak, rontják véredet.
Jézusnak egykor Golgothán,
Mint szivacsot nyujtott a vad pogány.
Sohajtozám Ahazvér ajkain:
Meg nem halhatni óriási kin!
Lángoltam és eretneket
Nyaldosnom óh, be jól esett!
S midőn szél ingatott a fán
S voltam borízü alma, tán
Megettek?... óh, dehogy!... fura!
Tellnek valék a czentruma.
Pestis voltam s megöltem legelébb
Egy olasz amoroso kedvesét.
Tövis koromba' volt egy kis kalandom
Burgundi Máriával, s mért tagadnom,
Jó tréfaság volt s mondhatom,
Gyönyör volt a szemérmes asszonyt
Halálra kinzanom.
Nem is levék aztán pocsékra tinta;
Mert egy sürűvérű komédiás
(Rosszgyomruak mondják, derék irás)
Hamlet históriáját vélem irta.
Később, emlékszem, Don Quijote
Agyában volt a székhelyem,
S a jó lovag legott
Sovány s bolond lett szörnyüségesen.
S mert nincsen kötve semmi kelyhe',
Lettem Maratnak nyelve,
Aztán meg' édes torku csalogány;
Megédesült dalomtul a magány.
Voltam pompás kamélja; kéjjel
Örömlány keblén hervadék el.
Sőt már golyót is öntöttek belőlem;
Csatába vittek katonák;
Prédára lestem puskacsőben
S Petőfi szívét jártam át.
S bár sorsom ennyit változott,
Nem multam el s el nem mulok.
S mig ezeket beszélem,
Egy bolondnak fejében
Egy darab agyvelő vagyok.

p 2

p

p Aki napi, pregnánsan visszajelzett sikerélmény-éhes, vagy nem működik…

p

p Akinek a pozitív – vagy negatív - visszhangtalanság hirtelen szellemi halál

p

p Nem ad átfogó kitekintést/összehasonlítási alapot: hogyan élnek más népek

p

p Aki egy nagyszájú kérkedő: ütközet alatt lapul, majd más hőstettét orozná el

p

p Aki féltékeny tehetséges tanítványára, ezért is csak minimumot követel tőle

p

p Ő jóval kisebb erővel keresi-kutatja tétele/állítása cáfolatát, mint igazolását

p

p Aki Örömhír elhallgató: nem hiába a bűnbánat, mert hiszen van bűnbocsánat!

p

p Ő pont a nagybani adócsalóknak tár fel kiskapukat, és ad titkos „jótanácsokat”

p

p Ő nem válogatja meg, hogy kikkel publikál, kikkel ül le kerekasztal-vitatkozni

p

p A „kegyeletes” temetkezési fő/alvállalkozó, aki kirabolja a gyászoló családot

p

p A vers, novella helyett a jobb kereset miatt csak reklámszöveget, brosúrát ír

p

p Aki nagy ötletet, jó találmányt lop/felvásárol, begyűjt, és akár el is temet

p

p Aki eléri, hogy a diákja csak megúszni akarja a tanulást, s ne is kérdezzen…

p

p Aki nem ad tanúvédelmet az életveszélyben levő Nagy idők nagy tanújának

p

p Aki nagy idők kis tanúja: igazat ő addig-úgy ír, míg az nem „ön-feljelentés”

p

p Ő a polgári engedetlen tiltakozókat terrorista váddal évekre bebörtönözné

p

p A politikai emigrációba üldözött író állampolgárságát ma nem adta vissza

p

p Aki nagy hűhót csap semmiért - avagy hegyek vajúdnak, egérke születik

p

p Aki a nagy eszét otromba tréfa, durva, alázó ugratás kiötlésére használja…

p

p Aki „Nagy Ellenálló” volt/maradt, épp csak a Gonosz kísértésének engedett…

p

p Aki tudja: létfontos a sajtószabadság - de hogy ezt ő is újra ki is harcolja…?

p

p Aki mintha egy marslakó lenne itt, olyan idegenül mozog a „való világban”

p

p Ő mintha már ő maga is úgy látná, hogy az ő királya nem is mezítelen, sőt…

p

p Aki mintha szó-igézettel lerombolná a templomokat, felégetné az iskolákat

p

p Aki Kolumbusznak képzeli magát, ha ligeti tavon csónakázgat Új Világ felé

p

p Aki, ha így bíboros lehet, akkor kész az indiánt nem-embernek minősíteni

p

p Az ő térítő/szociálantropológiai ténykedése főleg gyarmatosítást-szolgáló

p

p Ő mintha csak az ún. ingyen-konyhákra főzne, ahol nem is illik reklamálni

p

p Ő a szegények segítése címén magának teremt közpénzből luxuséletvitelt

p

p Aki csak fedőnévként használja az egyházat, a kedvező adóbesorolás miatt

p

p Ő mintha a fehér abrosznál tárgyalna, vagyis leülne alkudozni az ördöggel!

p

p Aki ártatlan a szellemi kútmérgezésben – hiszen ő csak a kávájára kakilt…

p

p Aki koncért vétkes néma cinkosságot vállal bármily elnyomorító rendszerrel

p

p Aki nem választható ellenséget nem ismer(tet)i: az öreg és ravasz ördögöt

p

p x

Szabó Lőrinc:

A bolond igazsága

Sétáltunk, én s Dsié Jü, a bolond.

– Micsoda erő! élet! – mondtam én,

fölnézve egy zúgó tölgyóriásra;

neki meg sírásra görbült a szája:

– Erő? Ugyan! Hisz öngyilkos szegény! –

Tűzrózsa nyilt az útszélen. – Be boldog

lehet, hogy ily szép! – mondtam irigyen. –

– Szép? – Gyönyörű! – Társam szemébe könny gyűlt:

– Vak vagy, barátom, ez a rózsa őrült,

ha nem igaz, fusson ki a szemem! –

Tudtam, hogy bolond és most se lepett meg,

hogy tótágast áll benne a világ:

áldást osztott a gyomok mezején,

hirdette, hogy kártékony a tehén

s hogy minden más, a jó rossz s így tovább.

Mulattam rajta és a vita közben

kunyhómhoz értünk… (Lassan este lett.)

– Nem maradnál itt vacsorára? – Jó, –

mondta, s míg tovább folyt köztünk a szó,

ettünk sült húst és ittunk friss tejet.

Éjfélre járt, amikor lefeküdtünk;

s halljátok csak a furcsa folytatást!:

…A tetőből kilépett egy gerenda,

a székből egy láb, a falból a deszka,

elém bicegett és azt mondta: – Lásd,

én tölgy voltam, erő, maga az élet,

még bírtam volna néhány századot;

a korcs tovább él, hisz semmire sem kell,

én hős voltam, hát kivágott az ember

s most tüzelő és rabszolga vagyok! –

Még beszélt s már egy rózsa libegett be:

– Jaj, én őrült: letéptek! Jaj, miért

voltam olyan szép!… – S rögtön rá a tálban

elbődült a hús, mint tehén korában:

– Tagló fizetett a jóságomért! –

S új hangok jöttek: a liszt visszavágyott

a búzaföldre, a szelíd olaj

sírt, hogy el kell égnie, – kiabáltak,

hogy ami hasznos, mind magának árt csak,

és sistergett és áradt a zsivaj:

mint zenekar, jajdúltak fel a tárgyak

s az egész szoba gyalázta magát,

ordítva, hogy pfuj erő! pfuj tehetség!

és boldog a silányság és betegség

és hogy őrültek háza a világ…

És szívdobogva ébredtem a hangos

álomból… Csönd volt, sötét nyugalom,

csak a bolond hortyogott a sarokban…

De én már nem hittem a nyugalomban

s kezdtem átlátni önző agyamon,

s izgatottan cibáltam föl Dsié Jüt,

hogy… tán mégis… neki van igaza…

– Hagyj békén, marha! – felelt ő – köpök rád! –

és tovább horkolt… Aludt az igazság

s én virrasztottam egész éjszaka.

p 3

p

p Aki maga választaná meg szellemi vitapartnereit: a leggyengébbek közül…

p

p Ő semleges, mint a szofisták: úgy tanít, hogy a rossz ügy mellett is jól érvelj

p

p Aki nem hiú: ő „szerényen”, név/cím nélkül jelent fel/mószerol be a Főnököknél

p

p Aki nem egy becsületes megtaláló: ő eltulajdonítja mások szellemi értékeit

p

p Nem/nagyon nem is akarja tudni: neki is van prekoncepciója, előfeltevése

p

p Aki már a kutatása, vagy a tárgyalása előtt tudja az eredményt, ítéletet…

p

p Aki nem tud félrevonulva, magányosan és türelmesen a nagyvadra lesni

p

p Aki intésre nagy csinnadrattával „leleplez” egy-egy beáldozott piti alakot

p

p A kiégett (művész)tanár: az éneklést, a zenélést megutáltatja nebulóival

p

p A „művészfilm” -rendező „fenegyerek”, de forró drót köti össze a Góréval

p

p Aki nem művel-tanít logikus gondolkodást, szabatos és szép fogalmazást

p

p Ő legjobban tudta, hogyan kell(ene) gyereket nevelni - amíg neki nem volt…

p

p A neki kiszolgáltatott gyerekeit „szelíden” erőszakmentességre terrorizáló

p

p Kitagadja gyermekét, ha nem az lesz, ami ő lehetett volna, ha nem gyáva…

p

p Ő rögtön kollaborál a megszálló, s majd berendezkedni próbáló ellenséggel

p

p Ő még akkor is janicsár marad, ha rájön: ő a honja/népe kiképzett ellensége

p

p Ő főleg a hallgatási pénzből él jól: hogy csak egyszer ki ne nyissa a száját…

p

p Aki csak fülemüle perek falubírója, de még ő is könnyen megvesztegethető

p

p Aki közutált stréber tanítvány, aki végül még fel is falja az ő nagymesterét…

p

p Aki az a „bátor” ítész, aki a döglött oroszlánba rugdos, de abba jó nagyokat

p

p Aki az a minden útjába kerülő lényt felfaló telhetetlen mohó kis gömböc

p

p Aki csak szellemi könnyűbúvár (képző) - pedig az igazgyöngy jó mélyen van

p

p A nyegle műhibás: a jó lábát vágja le – de van vigasza: a „rossz” gyógyul…!?

p

p Ő túl sokáig oly hű volt a hamison, hogy ezért majd meg csapodár lett a jón

p

p Aki tapintat/empátia-hiányos szülő-nevelő: mint elefánt a porcelánboltban

p

p Aki csak olajat önt a tűzre – a segíteni akarásával ő csak tetézi a bajokat

p

p Aki az ún. békeközvetítő: de mindkét peres felet átveri/szakadékot mélyíti

p

p Aki a multikkal előnytelen szerződéseket kötő, országkifosztó főminiszter

p

p Ő majd belülről bomlaszt? De végül végleg beépül, s bedarálja a Rendszer

p

p Aki a közmédia félelem-keltve népbetegítő esze, napszámosa/sztárja

p

p Aki a ténymegállapításait a kisujjából szopva állít oly meghökkentőket

p

p Aki olyan pozícióban érzi magát, hogy eldöntheti: mi a társadalmi tény

p

p Aki tematizálhatja az országos médiumokban folyó (langyos ál)vitákat

p

p Aki nem elvi/érték/minőség alapon dönt a kulturális közpénzelosztásról

p

p x

Sajó Sándor: 

A VÉN BOLOND

Emberek, asszonyok,

Itt vagyok, ragyogok;

Gyertek ide, verset mondok,

Ne féljetek, nem bolondot,

Csak egy kicsit eszelőset,

Csiklandozva reszelőset….

.

Kerekecske, dombocska,

Hargita meg Tátra –

Sokezernyi gombocska

Gurul, gurul hátra;

Ezer ördög hempereg,

Valahol egy domb van,

S én már sírni sem merek

Bolond bánatomban;

Ezer ördög rám mered,

Attól van ily nagy meleg

E magyar pokolban…

.

Asszonyok, emberek,

Nagykunság, Kiskunság!

Gyertek, no, közelebb –

Tudjátok, mi ujság?

Tudjátok meg: nincs már víz a Dunában,

Fönt elapadt, lent leszaladt bujában;

Minden vizünk leszaladt,

Minden hegyünk elszaladt –

Néztem, néztem – szívem majd hogy megszakadt…

Égszakadás, földindulás –

Egy a csárda, sok a dudás.

Tisza vize tán ezért oly zavaros,

Így legalább – magyaros…

.

Ki vagyok én, itt akárki megmondja:

Vagyok én egy okos falu bolondja;

Falum, falum, okosom,

Hol van az én somfa nyelű fokosom?

Szegény fokos, leolvadt a nyelérül,

Szegény nyele, kirothadt a helyérül,

Pedig azon, hejh! sok volt a rovás már,

Azt se tudom, mennyi veszett Mohácsnál…

.

Kalapom szememre vágom –

Elhervadtál, szép virágom;

Virág, virág, gyöngyvirág…

Volt itt régen szebb világ,

Nap is sütött fönt az égen –

Édesanyám is volt nékem…

– Ha bemegyek a templomba,

Ott zokogok bánatomba',

Mért öltem meg az én édesanyámat,

S mért nem öl meg engemet a búbánat!

.

Ha bemegyek a kocsmába,

Nóta kell a bú borába:

Húzd, cigány, a búsat –

Sirasd azt, hogy magyar vagyok,

Árva vagyok, szegény vagyok,

Koldusnál koldusabb…

Aki búsul, menjen ki az erdőbe,

Bús gerlice lehet ott kint belőle;

Ha nem illik bús gerlicemadárnak,

Válasszon egy jó faágat magának –

Én is mennék, hej, de mire kiérek,

Csak azt látom: egész erdő leégett –

Erdő, erdő, ég az erdő!…

Hajhó, csudaszép volt!

A pokol tüze szétfolyt

A sötétben,

Riadás a nagy éjben,

Odafönt vörös égbolt!

– Ég a magyar erdő!

Magyarok, befelé!

Nincs út kifelé!…

Nyaldosva közelgnek az álnok

Kígyószemű lángok:

Sziszegnek a szörnyek,

Reccsennek a törzsek,

Pattognak az ágak,

Sír az avar –

Benn ég, aki benn van,

Jaj neked, magyar!…

Félrevertem száz harangot,

Riadozva szállt a hangjok,

.

Kongva-bongva, zengve –

Elolvadtak a harangok,

Elnémultak mind a hangok,

Üszkös kötél maradt a kezembe'…

Leégett a magyar erdő,

Benne égett múlt, jövendő,

Minden kincsem ott veszett az erdőbe',

Magam mért is menekültem belőle?

Fecskeszárnyú gyászkabátom

Mással én már föl nem váltom,

Bár a színe zöldbe sárgul – jaj be kár!

Így vall most a szegény úrra,

Ez tanultság, ez kultúra,

Svábbogárból így lesz lassan cse'bogár.

.

No, bolond – mit nevetsz?

Vigasztalj meg, ha szeretsz,

Ha hiszed, hogy kivirul még valaha

Ez a magyar Szahara.

.

Csitt!

Jer közlebb egy kicsit,

Titkot mondok:

Temetésre szólt az ének,

Nem hallották, csak a vének,

Vén bolondok;

Nagy halottat vittek, vittek.

Tudjátok-e, kit temettek?

Engem, téged, mindnyájunkat:

Ezeréves országunkat;

Beleölték vérfolyóba,

Tették hármas koporsóba,

Mint egykor a hun királyt –

Sírba vitte saját népe,

S azt se mondja: be kár érte –

Senki egy jajt nem kiált…

Én se!… én már kacagok,

S ha kacagok, kinek arra mi gondja?

Nincsenek már magyarok,

Én se leszek halott ország bolondja!

.

Ejhaj, igyunk rája!

Úgyis elnyel a sír szája;

Gyáva népnek nincs hazája –

Világ népe mind megveti,

Még az ég is kineveti –

Úgy kell neki, úgy kell neki! –

Így kell szegény vén bolondnak

Sírva porba hullni,

Sírni, jaj, hogy ilyen népnek,

Ilyen jónak, ilyen szépnek

Mért kell elpusztulni…

(1923)

p 4

p

p Aki a gyereknevelésben az ökör-következetes: az ész-elvei bebetonozva

p

p Ő hetenként más nevelési elvet követ/elvet – a családi emberkísérletező

p

p Aki otthon semmiért is dicséri, idegenek előtt mindenért csak szidja fiát

p

p Aki anyafarkasként védi kölkét, ha azt akárcsak egyetlen „rossz szó” éri

p

p Aki ellenségtől igen, még élete árán is, de a Gonosztól nem védi gyerekét

p

p Aki a még szüleit is besúgó gyerek teszi meg az iskolai pozitív mintának

p

p Aki ige-hirdeti: ha nem Jehova az istene, az kártékony, s így irtható lény

p

p Aki a szabadon gondolkodó főket ön-, de főleg közveszélyessé nyilvánító

p

p Aki a materialista rossz tudást igen jól alkalmazó, amúgy istenhívő orvos

p

p Ő a lehúzó középszer, a zseni-gyilkos közvélemény-terror vezérszónoka

p

p Aki, mint a zsoldos katona: csak addig-úgy szolgál, amíg-ahogy őt fizetik…

p

p Aki az álpálforduló „megtérő” – aki így közelebb kerül a húsos fazékhoz…

p

p Aki egy neofita túlbuzgó: mindenkit térítő és aki pápább lenne a pápánál

p

p Aki éjjel leveri a folyóba a vaskos cölöpöket, s így majd nappal „vízen jár”

p

p Aki, amit/akit nem tud legyőzni, annak az élére áll és így azt félre is viszi

p

p Aki egy kontár: vagyis nem a szakmájának a mestere, de pont a hóhérja!

p

p Ő egy ravasz csábító, aki arra vesz rá: nyújtózkodjál tovább a takaródnál

p

p Aki csak azért ad hitelt/kölcsönt, hogy majd jöhessen dobra verni a házad

p

p Aki bűnösen eltékozolja az alkotásra nyíló időablakot, az ún. kegyelmi időt

p

p Aki óriási fejlődésnek ábrázolja és tanítja is a Nyugat/Európa alkonyát…!

p

p Aki csak más farkával veri a csalánt, aki csak más bőrét viszi a vásárra

p

p Aki csak fizetőképességi alapon-arányban véd ügyet, gyógyít beteget stb.

p

p A jó imázs végett szegénynek ingyen rendelő orvos: böjt, diéta a receptje…

p

p Aki az óriás-nagy jótékonykodó cégérrel takargatja el a sötét üzelmeit

p

p Aki még a sírodban sem hagy nyugton, még ott is megforgat, sőt kirabol

p

p Ő a mostoha diák, színház, régió stb. rovására kivételez a kedvenceivel

p

p Aki az életteredbe időzített szellemi bombát, v. trójai falovat telepít be

p

p Aki tényleg a hathatós tettek embere: a rémtetteké, a gaztetteké stb.

p

p Aki úgy elzsibbaszt, lebénít, megdermeszt stb., mint anno egy Gorgó fő

p

p Aki mindig vindikálja magának az utolsó szó jogát, összegzést- zárszót

p

p Aki átengedi a tanácskozási és határozathozatali munkát, de övé a vétó

p

p Aki csak sejtelmesen utal, célozgat, hogy ne értsd/ki tudja magyarázni

p

p Aki önkényesen kódol, rejtjelez, hogy csak a beavatottak érthessék meg

p

p Akit csak az érdekli-izgatja, amivel épp itt és most a nőknek imponálhat

p

p x

Madách Imre

Egy őrült naplójából

1

Hová lett a tavasz rózsája,

Arcom rózsái hová lettenek ?

Azt nyár heve, ezt férfiú erő

Érlelni vágyó éhe ölte meg.

A nyár gyümölcsözött, megfagyhatott,

De az erő hová lett nyomtalan ?

Magát emészté fel, csatázva

A kisszerű kor szűk korlátiban.

Mint a malomkő, hogyha búza nincs rajt,

Mint elvetett kard, hogyha nem vívhat bajt.

2

A hős oroszlán hitvány tőrbe hull,

A szív, mely Brútussá lehetne,

Kis szép kezek közt olykor megtörik,

S egy élc, a síremlék felette.

3

Gyakran visszajáró lelkek gyötrenek,

Érzéseknek hivják azt az emberek;

Elfüstölni őket, óh jaj, nincs szerem,

Ábrándos rémlátó hát csak a nevem.

S felvilágosodott kornak közepett,

Dolgom a hitetlen nép közt nem mehet.

4

Hitvány erőmű az az ember;

Az ész, e mozgató alig keres

Annyit, mint amit rossz fütője

A jó gyomor tőle igénybe vesz. -

És sokszor egy nap is már többet kér,

Mint amit az egész erőmű ér.

5

Mért tanít a hit szolgája minket,

Hogy síron túl majdan helyre áll

A szent egyenlőség és a dússal

A szegényre is hason sors vár ?

Szent misék könyörgenek azért, míg

A szegénynek szószólója nincs,

Véle vándorol a más világra

Bűn, gyalázat, nyomor és bilincs,

6

Kacagok, ha hallom mondani,

Emberben hogy égi szikra él,

S társadalma viszonyaiból

Művelődéséből fenn beszél.

Két vezérrugója van csupán,

A gyomor s a szemnek ingere;

Az szülé, mivel csak kérkedünk,

S társadalmunk ennek gyermeke.

7

Az angyalt oltárképen a müvész

Csak a gyomor tájáig festi Ie;

Azért angyal, onnan mi emberek,

Ah, nem vagyunk egyenlőek vele.

8

El a lángésszel - rontás lényege

Mint Istené, ki rontással teremt.

Nem fér kicsinyesen elrendezett

Földünkre ez sem, ront tehát mindent.

S ha a végetlent érzi a tömeg

És dült sorompó van csak körüle,

Megdöbben lelkének legmélyeig

Gyötörvén őt kicsinység érzete.

Annak legjobb minden csak úgy, mint van,

Új békót rá, ha tűri, tűrje azt.

S ha rég megszenvedt bűn megtestesűl

Imádja ostorát, a megszokást.

Mért fél egymástól, és önkénytesen

Mint böntönőr egymást mért őrizi ?

Mért a miljó tűrő ember között

A sok egyes, hogy miljó feledi.

9

Óh hiú ember, nyelvedben is

Szemtelen hizelkedel magadnak,

A jót emberségesnek hivod

És embertelen neve a rossznak.

Hej, pedig forditva

Sokkal jobban volna.

10

Jól ismerlek hizelgő macskafaj,

Szivedbe húzva lappang a köröm.

Te nem vagy bűnös, ez természeted,

De aki még neked hisz, gyűlölöm :

Hogyan gondolhat benned annyi jót,

Hogy a végetlen sok szép szó után,

Mit elszórsz, szűdben is marad e még

A jóból némi kis salak talán.

Mért nem néz körmöt kérges jobbodon ?

Természetétől ilyen mindenik.

Ki jobbjáról leköszörűli azt,

Annak mélyen szivébe rejtezik.

11

A nap sugárának hét színe van,

A pénz fényének színe számtalan,

A hír, erény, dicsőség ilyenek. -

Hát a barátság, hon és szerelem ?

Kegyelt váltó, mely készpénzül megyen,

S végszámadáskor nem kell senkinek.

12

Megmondom e kor embere minő :

Házasságrontó, szerelemszövő.

Tanácsban dús, tettben szegény Lázár,

Ebédhez gyors, éheshez késve jár.

Halottnál sír, de inségnél siket,

Más örömén sír, más baján nevet.

Virágot is csak érdekből nevel

Hogy legszebb díszében törhesse el,

A kis bárányt levágni rendeli,

De vérét folyni mégsem nézheti.

Köszönt négy cifra lónak, s hogyha jő

Isten szamáron, megtagadja ő.

Felrugja az embert, mint az ebet,

De azt hiszi, hogy mindent jóvá tett,

Ha öndicsőségére szobrot rak

Sirjára az egykor felrugottnak.

Az emberen mert ember nem segit,

S ha mégis adja gyér filléreit

Isten nevében adja, attól vár

Jutalmat, mit koldus nem adhat már.

Tál vizben nézi a tengervihart,

Szinpad diszitményén a regghajnalt.

Valódi vészt nem bírna lelke el,

Szabadban meg hives szél fú reggel.

De egy szivemnek mégis vigasza :

Hogy jobb az ember sohsem is vala.

13

Halovány erényök, halvány bűnök,

Az színlés csak, nem feláldozás;

Sírnak rajtad, hogyha bajba estél,

Imádkoznak s cselekedjék más.

De nem is rabolnak vakmerően,

Lopnak csak mosollyal ajkukon,

Nem gyilkolnak férfias nyiltsággal,

Gombostűkkel szurkálnak agyon.

Lennének jók, hogy szerethetném, vagy

Gyülöletre elég gonoszak,

És becsülni tudnám jóban, rosszban,

Erejeért akaratuknak.

Míg így undorral köpöm ki őket,

Oly émelygően lágymelegek,

És kerűlöm leverő unalmát

Egyhangú, kicsínyes körüknek.

14

Óh, ne higyje senki, hogy az embert

Szeretem, ha könyörülni lát,

Enmagamnak fájdalmas csak látni

A nyomort a gazdag természet ölén.

15

Ah, a világ egy nagy patkányfogó,

Ki benne van, rést mind hiába kér,

Hogy éljen fel kell falni társait,

A legerősebb végre csak megél.

Ah, a világ pillangógyüjtemény,

Rendezve a szárnyak fénye szerint,

De tű vagyon keresztül minden szűn,

És szárnya nélkül rút hernyó lesz mind.

Ah, a világ gyermeknek jó lehet,

Ki redves fát vesz el csillag helyett,

Én láttam a gyöngyöt még mint könyűt,

És a rubint vércseppnek seb felett.

16

Mi egy embernek bukta? dráma csak,

Bár sírunk rajta, mégis csak mulattat.

És szidjuk a hőst, ha megszabadúl,

Hogy elrontá könyekkel vett tréfánkat.

17

Egyetlen egyszer hittem, hogy miattam

Hull szép szemekből részvét harmata,

Megint csalódtam, a nő könnyezett, mert

Vetélytársán szebb főkötő volt.

18

Az ember már mint ember, mitsem ér,

Szintúgy szégyenli nyomorú faját,

Száz címet vesz, lesz mindenféle úr,

De senkit sem csal meg, csak önmagát.

19

Óh szerelem ! te édes gyötrelem te,

Te kétkedő hit, könnyező gyönyör,

Érzém hatalmadat, mely mint varázsfű

Egyszerre gyógyit, és egyszerre öl.

Látom most, milyen dőre, hasztalan vagy,

De jól esik, hogy lelkemben lakál,

Nem is jó ember, aki nem imádott

Eszmét, az ész előtt mely meg nem áll.

Feláldozás, hon, hit, mind ilyen eszmék,

De mégis lelkünk égből hozta le,

És közelébb áll Istenéhez a szív,

Mely mindezeknek volt lakóhelye.

S ha a tapasztalás kiábrándít is,

A megcsalt szív becsében nem veszít,

Szégyelje a lány s a világ, ha oly korcs,

Hogy bé nem tölti szívünk vágyait.

20

Mi vagy te szerelem? tán égi tüz,

Miként hiú gőggel dicsekedel.

Por lánya vagy, s felforralt vérünkkel

Mint illat a virággal hervadsz el.

Szerettem én is, s gyakran gondolám,

Ha harminc évvel kedvesem előtt

Meghalnék, s ő mint agg követne csak,

Rokonnak érzené-e lelkem őt ?

21

Sokan jutának véginségre már,

Kincset keresvén, ahol semmi sincsen;

Legtöbb őrült, szerelmi áldozat,

Vagy az ég titkát kutatá erősen.

Nősültek volna csak meg mindazok,

Szerelmes egy sem volna már s mind józan,

Csak lettek volna pappá mindezek,

Csupán azt néznék, ami a földön van.

22

A lány büvös növény, virága oly deli,

De elrejtett gyöke méreggel van teli.

A lány tűz, messziről vílágol, melegít,

Közelről gyilkosan éget vagy megvakít.

23

Mért nem hervad szivünk is, mint a lány,

Mért oly muló, tartós szerelmünk tárgya ?

Nem szűnk hütlen, de ideálja az -

Vagy hol van, mely mint megbájolt maradna?

Mely első csókján égett, a zománc

Ellebben, mint a puszták délibábja,

S kiábrándult szűnk bájvilág helyett

A puszta sivatagjait imádja?

24

Önzővé szülé a végzet már az embert,

Látkörében mindég ő foglal középhelyt;

S mentől távolabb van valamely tárgy tőle,

Annál halványabbá, kisebbé foly össze.

25

Mit kérsz Istent, ő szóra mitsem ád.

Gúnyúl ragyog jó s rosszra egyaránt.

Véráldozat égett oltárain,

Midőn olykor lejött, mivel megszánt.

Az ég magas ! - mig a sohaj felér,

Esővé lesz, s az is, ha földre hull,

A nyomorúság szenvedésitől

Csak a dúsak termése gazdagúl.

26

El, el, ne lássak emberalakot,

Elutálnám az Istent általa,

Kiről azt mondják, hogy hatod napon

Saját képére embert alkota.

Avagy jobb volt az ember akkoron,

S azóta Istenünk trónról bukott,

Hogy így elnézi, amint ördögök

Bírják a neki szentelt templomot ?

Nem, nem, galambból nem lesz keselyű,

Az ember olyan, amilyen volt rég,

Azért mondá az Úr már kezdetben :

Megbántam ím, hogy embert alkoték.

27

A nagy Kopernik csillagrendszere

Legbiztosabb vezér az égen fent;

Ily biztos rendszer: emberek között

Gaznak, csalárdnak tartani mindent.

Gyéren hoz üstököst a föld s az ég,

S az is ki tudja rendbontó-e még ?

28

Ember ! te nagyszerű méregfa,

Környezetedet is megmérgezed,

Im bűneidet eltanulja

Leghűségesb barátod is, - ebed;

S míg jó ruhához hízelegve jő,

A rongyos koldúst megugatja ő.

29

Mit nékem az egész emberiség,

Nem vágom meg miatta ujjamat,

De hivjatok kiirtani, megyek

S kivégezem végűl enmagamat;

Hogy ujra Isten légyen már az úr,

És éden kerte ujra felvirúl.



Áruló elitek

A hivatása alján levő,

és a pokoljárást kerülő,

az alkalmatlan, hitvány,

értelmiségiek-vezetők típusai,

és azok korholó számonkérése,

tükörbe néző megtérésre hívása…

A nemhogy javító-segítő,

de passzívan, sőt aktívan ártó elit?

A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,

és gazdasági/politikai vezetők árulásai

Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,

avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,

akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,

Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…

Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...

Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,

akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,

akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,

de cinikus/ellenséges – szellemi - méreggel oltatók/oltók stb. stb.

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...

