Eugéniusz:

Az elit hiba/bűnlajstroma - V.



A poklot nem járó dudások

Az áruló ún. írástudók korholása

A legszebb isteni-emberi hivatások,

vagy a leghitványabb sátáni mesterségek



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor-pokol

Istenfiú-táltosparipa/ördögfajzat-állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálat: típuspéldatár magyarán



Jót mulasztani, a jót rosszul, a rosszat jól tenni:

akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán

az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.

mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.



Petőfi Sándor

A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI

Ne fogjon senki könnyelműen

A húrok pengetésihez!

Nagy munkát vállal az magára,

Ki most kezébe lantot vesz.

Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Saját fájdalmad s örömed:

Nincs rád szüksége a világnak,

S azért a szent fát félretedd.

.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan

Népével Mózes bujdosott,

S követte, melyet isten külde

Vezérül, a lángoszlopot.

Ujabb időkben isten ilyen

Lángoszlopoknak rendelé

A költőket, hogy ők vezessék

A népet Kánaán felé.

.

Előre hát mind, aki költő,

A néppel tűzön-vízen át!

Átok reá, ki elhajítja

Kezéből a nép zászlaját,

Átok reá, ki gyávaságból

Vagy lomhaságból elmarad,

Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,

Pihenjen ő árnyék alatt!

.

Vannak hamis próféták, akik

Azt hirdetik nagy gonoszan,

Hogy már megállhatunk, mert itten

Az ígéretnek földe van.

Hazugság, szemtelen hazugság,

Mit milliók cáfolnak meg,

Kik nap hevében, éhen-szomjan,

Kétségbeesve tengenek.

.

Ha majd a bőség kosarából

Mindenki egyaránt vehet,

Ha majd a jognak asztalánál

Mind egyaránt foglal helyet,

Ha majd a szellem napvilága

Ragyog minden ház ablakán:

Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,

Mert itt van már a Kánaán!

.

És addig? addig nincs megnyugvás,

Addig folyvást küszködni kell. –

Talán az élet, munkáinkért,

Nem fog fizetni semmivel,

De a halál majd szemeinket

Szelíd, lágy csókkal zárja be,

S virágkötéllel, selyempárnán

Bocsát le a föld mélyibe.

(Pest, 1847. január.)

x

p 1

p

p Aki – sűrűbben - kételkedne magában, ha komolyabban venné hivatását

p

p Aki mindkettő kárára rombol tömeg/magas kultúrát elválasztó (mű)falat

p

p Ő így gyarapítaná a keresztény nyájat: alacsonyra teszi a mércét – hígító

p

p Aki nyitott minden rosszra: jó érzékkel meglátja, átveszi, alkalmazza stb.

p

p Aki rossz példával jár elő: hogyan értsük direkt félre a vitapartnerünket

p

p A hasára ütve ontja magából az őt igazoló történelmi-társadalmi „tényeket”

p

p Ő tüntet homoszexuálisok üldözése ellen, de otthon veri leszbikus feleségét

p

p Még indokolni is tudja, hogy miért is nem szabad hazudni, de mégis hazudik

p

p Idegen tőle a mellérendelő magyar észjárás: ő csak alá-vagy fölé rendelő…

p

p A szegény ember gyerekében nem is keres, pláne nem gondoz talentumot

p

p A felbérelt/tehetségtelen perverz, közszemérem-sértő provokáló „művész”

p

p A mai Noét lehülyéző - aki abba is hagyja bárkaépítést, úgyse lesz özönvíz

p

p Aki maga okoz bábeli nyelv-zűrzavart, hogy az emberek ne is értsék egymást

p

p Ő az Ég-Föld ura, aki hajnali parancsot adhat a Napnak: itt és most kelj fel…!

p

p A hatalomittas torz lelke elé fizetett kegyenc hízelgők tartanak hamis tükröt

p

p Az eugenika, a fajnemesítés/embertenyésztés teoretikusa, apostola, munkása

p

p Az elit családok biológiai-szellemi beltenyészetével az elkorcsosulást éri el

p

p A sorozatos emberölést lelkileg megkönnyítő torz ellenségképet festő celeb író

p

p Ő alapból lapuló, kussoló - ő csak akkor üvölt, ha pont az ő tyúkszemére lépnek

p

p Nemhogy lebontja, de maga ő építi az emberek közötti mesterséges akadályokat

p

p A száműzetésbe üldözött/menekült írótársa lopott tollával kereső/ékeskedő (K.I.)

p

p Akinek benőtt már a feje lágya: meg is kíméli fejét az igazmondásért betöréstől

p

p Gondosan óvja az egészségét: ha nem szól az ő szája, akkor nem fáj az ő feje

p

p Egy ördögcimbora: lepaktál vele, de mégsem teremt, csak másol, plagizál stb.

p

p A rendszer kritikusát az „örök ellenzéki” stb. skatulyával tenné súlytalanná

p

p Klikkjét ajnározó, szédelgőn feldicsérő, riválist veszettül ledorongoló kritikus

p

p Tudja jól, hogy kiről-miről, és hogyan - nem – lehet itt-most „bátran” viccelni

p

p A „merész” karikatúrám, politikai paródiám, szatírám felér egy talp-nyalással

p

p Főnöke bárgyú/szakállas viccén a tüntetően, szervilisen legnagyobbat röhögő

p

p Bármilyen tét nélküli, apró színes, mínuszos témája lehet: kitölti a műsoridőt

p

p Ő az az ún. örök üldözött zsidó, aki ezért is, csakis a saját „fajával” szolidáris

p

p Amíg ő – szabadon!? - szólhat, addig nem zavarja, ha másokat elnémítanak…

p

p Igyekszik megkedveltetni, a plebsznek „eladni” az amúgy népnyúzó Főnököt

p

p Az épp politikai fogoly kollégája művét kifigurázó, lesújtó stb. bunkó kritikus

p

p x

x

Petőfi Sándor

SORS, NYISS NEKEM TÉRT...

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek

Az emberiségért valamit!

Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e

Nemes láng, amely ugy hevit.

.

Láng van szivemben, égbül-eredt láng,

Fölforraló minden csepp vért;

Minden sziv-ütésem egy imádság

A világ boldogságaért.

.

Oh vajha nemcsak üres beszéddel,

De tettel mondhatnám el ezt!

Legyen bár tettemért a díj egy

Uj Golgotán egy új kereszt!

.

Meghalni az emberiség javáért,

Mily boldog, milyen szép halál!

Szebb s boldogitóbb egy hasztalan élet

Minden kéjmámorainál.

.

Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg,

Ily szentül!... s én elkészitem

Saját kezemmel azon keresztfát,

Amelyre fölfeszíttetem.

(Pest, 1846. április 24–30.)

p 2

p

p Magát nem, de mást szellemi-társadalmi-lelki stb. erővel „védő-ol(tat)tó”

p

p Az állásféltő oltakozó tanár, aki nem is áll ki a kirúgott kollegája mellett…

p

p Pandémia pánikot kelt, hogy lebénítsa a riválisait, s ő jobban érvényesüljön

p

p A csodaszere receptje titkos - orvosság/oltás: a felelősséget nem vállalók…

p

p Még a lelkiismeretes oltásszkeptikusokat is elhallgattató protokoll-főorvos

p

p Kriminalizálja, vagy bolonddá nyilváníttatja a nem materialista orvostudóst

p

p Ő úgy „kúrálja” a sántaságodat, hogy még egy örök púpot is tesz a hátadra

p

p Az ördögi hatalomnak gondolatolvasó/lélekprogramozó gépet szerkesztő

p

p A Jézus, Jézus-t! kiáltó, de istenigazából a Talmud az ő „szent” Bibliája...

p

p Szimulánsként, kenőpénzzel, protekcióval stb. nem honvédő katona(tiszt)

p

p Port hint a szemembe, elvakít, hogy én magam alatt, és neki vágjam a fát

p

p Ő az, ki puszta kénye végett megvonja a menekülőtől az utolsó menedéket

p

p A nem buta ember: nagyon is jól tudja, kit mivel/hogy érdemes rágalmazni

p

p Másokat mindörökre zongoracipelőnek tesz/tenne, hogy ő brillírozhasson

p

p Rövidtávú előnyöket felnagyítva, vakítva/riogatva rábeszél az „abortuszra”

p

p Igazságtalan ledorongoló kritikájával örökre elvenné a kedved a versírástól

p

p A hangszórókba nem a mindenkori Tiborcok, de privát piti panaszát mondó

p

p Elrontja mások örömét, ha netán nem ő kapja meg az első díjat, kitüntetést

p

p Áskálódó, furkálódó, klikkező, megosztó: a csapat egységét jól bomlasztó

p

p Csak rémhíreket keres, gyárt, terjeszt, és azokat még alaposan ki is színezi

p

p Úgy ír ki a pályázatokat, hogy a csókosok nyerjenek, a rászorulók meg alig

p

p A közpénz herdálását lefedezi egy álságos verseny kiírással – így ő is jól jár

p

p Magának szavaz meg magas fizetést a nép-szegényítő gazdaságpolitikus

p

p Élethazugság-vizsgáló/átlátó: de nem, vagy letaglózva mond ki fájó igazat

p

p Nem érdekli/vizsgálja, van-e lelki-szellemi élet a halál után/pláne előtt…

p

p Nem vadítja vissza a vadonba a gyógyult farkas, s nem szelídít vadembert

p

p Visszautasíthatatlan felkérésnek véve ő is köszönti verssel/képpel a Vezért

p

p Visszatartom a „hazafias” sport-teljesítményemet: „kis pénz, kis foci...”!?

p

p Ő az egy orákulum – csakis ő nyilatkoztathatja ki az istenigaz világjóslatot

p

p Titkon tudva a napfogyatkozás pontos idejét, birkásít/rabosít babonás népet

p

p Csiribú-csiribá/hókuszpókusz: a nagy varázslót adó-játszó csaló bűvészkedő

p

p Az uralkodó elit még más nyelven is beszél, mint a társadalom többsége…!

p

p A „művészelit” egy nagy haknibrigád: moslékot önt a „disznók” vályújába…

p

p Ő zseninek született - ül a babérjain, minek és hová képezze még magát!?

p

p x

x

Petőfi Sándor

A MAGYAR NEMZET

Járjatok be minden földet,

Melyet isten megteremtett,

S nem akadtok bizonyára

A magyar nemzet párjára.

Vajon mit kell véle tenni:

Szánni kell-e vagy megvetni? -

Ha a föld isten kalapja,

Hazánk a bokréta rajta!

Oly szép ország, oly virító,

Szemet-lelket andalító,

És oly gazdag!... aranysárgán

Ringatózik rónaságán

A kalászok óceánja;

S hegyeiben mennyi bánya!

És ezekben annyi kincs van,

Mennyit nem látsz álmaidban.

S ilyen áldások dacára

Ez a nemzet mégis árva,

Mégis rongyos, mégis éhes,

Közel áll az elveszéshez.

S szellemének országában

Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!

S mindezek maradnak ott lenn,

Vagy ha épen a véletlen

Föl találja hozni őket,

Porban, sárban érnek véget,

Vagy az ínség zivatarja

Őket messze elsodorja,

Messze tőlünk a világba,

Idegen nép kincstárába,

És ha ott ragyogni látjuk,

Szánk-szemünket rájok tátjuk,

S ál dicsőséggel lakunk jól,

Hogy ez innen van honunkból.

Ez hát nemes büszkeségünk,

Melyről annyiszor mesélünk?

Azzal dicsekedni váltig,

Ami szégyenünkre válik!...

Csak a magyar büszkeséget,

Csak ezt ne emlegessétek!

Ezer éve, hogy e nemzet

Itt magának hazát szerzett,

És ha jőne most halála,

A jövendő mit találna,

Mi neki arról beszélne,

Hogy itt hajdan magyar éle?

S a világtörténet könyve?

Ott sem lennénk följegyezve!

És ha lennénk, jaj minékünk,

Ezt olvasnák csak felőlünk:

"Élt egy nép a Tisza táján,

Századokig, lomhán, gyáván." -

Oh hazám, mikor fogsz ismét

Tenni egy sugárt, egy kis fényt

Megrozsdásodott nevedre?

Mikor ébredsz önérzetre?

Pest, 1846. december

x

p 3

p

p Ő álruhában jár a nép közé, de csak hogy kihallgassa, összeírja a kritikusait

p

p Aki rossz érdemjeggyel bünteti, ha a diákja másként ismeri a népe történetét

p

p Műsorában bunkó álcelebeken élcelődik, odakint családi házakat árvereznek

p

p Kvíz- és vetélkedő műsorok értelmi szerzője: ott a hamis/álműveltség ül tort

p

p A nagy pénz módosítja a tudatállapotát: „ittasan” bankot, oltást. is reklámoz

p

p Jó zenével, jó színészekkel hamisít történelemképet a népszerű rock-operája

p

p Visszaél a tudása/képessége adta nagy-hatalommal: ő csak árt- és ront vele

p

p Visszaél az ún. költői szabadsággal: mintha bomlott elme vitustáncot lejtene…

p

p Virtuális, gépiesített, biorobot átlagemberre tervezi ezt az oly szép új világot

p

p Aki a történelemben valaha jó ügyekért küzdött, az mind-mind az ő elődje volt

p

p A mai politikai propaganda céljaihoz kisajátít, meghamisít, elhallgat múltat

p

p A múltat végképp eltörölné: feléget, lebombáz/selejtez levéltárat, múzeumot

p

p Nem létező problémákat gyárt, majd zsíros ösztöndíjjal nekifeszül megoldani

p

p Ő már nem virraszt a beteg nemzet felett, ő már nem éber őr az értékstrázsán

p

p Virágnyelv és metaforák: így bujkálok a cáfolható kijelentések megtétele elől

p

p Világot nem jár, lát, nem tanul: ezért ésszel nem is veri el a port a Döbrögi-ken

p

p Világnézeti klubot vezetve én anno a feje tetejéről a talpára állítottam Hegelt...

p

p Világmegváltásra készült, ma meg az írógépje is zaciban van, mert elitta árát

p

p Én vigyázok kulturális kincseinkre: múzeumok és (bank)széfek mélyébe zárom...

p

p Mi a vigyázó szemünket levesszük a végleges leszakadás akut veszélyzónájáról

p

p Nem az a legény, aki üt, hanem az, aki állja? Ő egy szellemi övön aluli mélyütő...

p

p Én vidékről kerültem fel, és így a provokátor-besúgó állás lett a biztos karrier!?

p

p Vicceket gyárt és terjeszt a szent, megtartó hagyományok nevetségessé tételére

p

p Országos csatornán sugárzott kabarékban viszonylagossá tenni: mi a normális?

p

p Vezényszavak, csasztuskák, kalács/korbács: az Új embert faragó ill. kovácsoló

p

p Ő vésztörvényszéket tart az irigy középszer által denunciált szellemi mű felett

p

p Ő a vesztőhelyre csal és beetet: hátha megfertőz a halál-kóros játékszenvedély

p

p Vészkorban sem hagyja el elefántcsonttornyát, nem mentve a legfőbb értéket…

p

p Vészjelzőként nem cseng, ha egyháza múzeum lesz, ill. szektás irány fenyegeti

p

p Köztudottnak, bizonyítottnak veszi/veteti azt, amit ő még nem tud(hat) igazolni

p

p „Elvhű”: vészhelyzetben, életvédelemből sem keresztel meg zsidót, „pogányt”

p

p Tűz-vészhelyzetben magam/kézirataim kimentem, de a családomat már nem

p

p A veszélyes missziót kerül: hisz ott szőröstül-bőröstül felfalhatják a „vadak”

p

p Akár vért is pisilni évekig, hogy utána könnyedén balett-táncoljon? Azt nem!

p

p x

Petőfi Sándor

A magyar politikusokhoz.

Lenézik a szegény költőket

Ez elbizott, kevély urak,

Kik a megyék s ország gyülésén

Fényes szerepet játszanak.

Pusztulj az utból, jó fiú, ki

Kopottan ballagsz ott gyalog,

Mert eltiportat ezen úr, ki

Hintón melletted elrobog.

Azért vannak tán olyan nagyra,

Hogy őket paripák viszik,

S mig a költő tengődik éhen,

Az ő szolgájok is hizik?

Vagy, a mi még szebb, azt gondolják

Talán, hogy fontosabbak ők

Az emberiség mérlegén, mint

E haszontalan verselők?

Ti, kik ugy fölfuvalkodátok,

Tudjátok-e, mik vagytok ti?

Az apró napi események

Mulandó pásztortüzei.

Éjenként lát a vándor, a mint

Föl-föllobogtok magasan,

S reggel felé a nagy tüzeknek

Már csak hideg, holt hamva van.

Hozzátok képest, mikor égtek,

A költők kicsiny csillagok,

E messze csillámló szikráknál

Százszor nagyobbak lángitok;

De hamvatokat is midőn már

A szellők régen elvivék,

A távolságban a kis csillag

Még akkoron is egyre ég.

Tanuljátok meg, mi a költő,

És bánjatok szépen vele,

Tanuljátok meg, hogy a költő

Az istenség szent levele,

Melyet leküld magas kegyében

Hozzátok, gyarló emberek,

A melybe örök igazságit

Saját kezével irta meg.

S habár más nemzet föl se venné

A költőket, ti magyarok,

Költőitek előtt, ti nektek

Illő, hogy fejet hajtsatok.

Oh, a magyar költőknek vajmi

Nagy honfi-érdemök vagyon…

Szégyen, ha elfelejtettétek!

Még nincsen túl fél századon.

Nyelvünk, egyetlen kincsünk, melyet

Apáink örökségiből

El nem rabolt még az enyészet,

Az ellenünk eskütt idő,

Nyelvünk is veszendőben volt már,

Hozzája közel volt a vég,

Az országútra kitaszítva

Halálos bajban feküvék.

Kevély urak, e szent betegnek

Milyen segélyt nyujtottatok?

Ha hozzá léptetek, azért volt,

Hogy rajta egyet rugjatok!

Költők valának ápolói,

E rongyos, éhes emberek,

Ők ápolák s menték meg… és ti

Őket még is lenézitek!

(Pest.)

p 4

p

p Abban versengünk, hogy ki szégyelli, és köpködi jobban családját és hazáját...

p

p Utolsó versben mondom el: Auschwitz után többé már nem lehet verset írni...

p

p Vele lehet alkudozni: szakmai, de még erkölcsi dolgokban is hamar enged

p

p Az újságíró kollegáim nagyobb öncenzúrára bírva rá Ő velem statuál példát

p

p Veled cipeltetem a zongorát stb., hogy tönkre menjen a kezed, az ujjad stb.

p

p Még a végveszélyben sem tesszük félre, de kiélezzük a nézetkülönbségeket

p

p A fizetett tapsolók, a klakk és az előkelő vendég előtt porig hajoló, hajlongó

p

p Akinek csak a bértollnokok írásán, és a sok alkohol-ivászat miatt hízik a mája

p

p Csak addig keresgéli az igazságot, míg ebből neki nincs/nem is lehet nagy baja

p

p Az ámokfutó térítő: kiszúrja árvaságod, igékkel lesoroz, majd szektájába besoroz

p

p Kultúrharcos hecckampány-főnök: a Nagy Megosztó, szellemi lövészárok ásó stb.

p

p Civil kurázsis kezdeményezést „alapos ész-érvekkel” aggályosan szétokoskodó

p

p Álhazafias, vagy hazamocskoló pamfletet stb. hazaárulók dotálásából firkálgató

p

p Ő így „Ady követő”: paráznaság, korhely kicsapongás, szabadkőműves zsold stb.

p

p Az MLM beszervező: a jó barátságokat így aláaknázó, és demagóg ígérgető kufár

p

p „Elfogulatlan”: ami az ő brancsánál erény, az az ellenség táborában már nagy bűn

p

p A nagy nyilvánosság számára készített interjút mondvacsinált okkal elsüllyeszti

p

p Kibérelhető - éhenkórász, potyaleső – megélhetési „újságíró”, ócska zsurnaliszta

p

p Egy álamatőr játékos: sportállás, dugipénz, lakáskiutalás, bunda, csempészgetés…

p

p Aki semmiben sem kiváló profi, csak egy mindenben amatőr/kezdő „polihisztor”

p

p Az ifjú titánok hév lelkesedését cinikus bölcsen lehűtő léhűtő szakmai nagy öreg

p

p A lelki táplálékot, „ezoterikus tudást” pénzért adó, nem alamizsnából élő „remete”

p

p Aki mindenekelőtt és után is leginkább a jó állását, és nem igaz álláspontját védi

p

p Ő önként soha nem vállalja el az advocatus diaboli köztudottan hálátlan szerepét

p

p Az ördög olyan ügyvédje, aki a legnagyobb gazembereket védi ravaszul, sikerrel

p

p A szegénynek ő nem védőügyvédje - kirendelt ügyvédkedésébe nincsen köszönet

p

p Törvénytelen/koncepciós perben az az ügyvéd, aki súlyosbításért érvel, fellebbez

p

p Aki tyúkperekből, válóperekből él jól, míg a kliensei disznót/élettársat vesztenek

p

p Az „osztályfőnök”, aki még nem látta diákja otthonát – már ezt már nem írják elő

p

p A nézetei miatt állásvesztett tanár, de ő már középiskolás fokon sem tanít tovább

p

p Az anyai szerep/hivatás nehézségeit eltúlozva elbátortalanít a gyerekszüléstől

p

p Úgy mutatja be az anyák-apák életét, mint akik már csak a gyerekeik rabszolgái…

p

p Aki leértékeli a szülők pótolhatatlan áldozatos tevékenységét: ingyenmunka…

p

p Aki kibékíthetetlenül szembe-állítja az anya-apa egymást kiegészítő szerepét

p

p x

x

Petőfi Sándor:

A MÁRCIUSI IFJAK

Szolgaságunk idejében
Minden ember csak beszélt,
Mi valánk a legelsők, kik
Tenni mertünk a honért!
.

Mi emeltük föl először
A cselekvés zászlaját,
Mi riasztók föl zajunkkal
Nagy álmából a hazát!
.

A földet, mely koporsó volt
S benn egy nemzet a halott,
Megillettük, és tizennégy
Milljom szív földobogott.
.

Egy szóvá s egy érzelemmé
Olvadt össze a haza,
Az érzelem "lelkesűlés",
A szó "szabadság" vala.
.

Oh ez ritkaszép látvány volt,
S majd ha vénül a világ,
Elmondják az unokáknak
Ezt a kort a nagyapák.
.

És mi becsben, hírben álltunk,
Míg tartott a küzdelem,
De becsünknek, de hirünknek
Vége lett nagy hirtelen.
.

Kik nem voltak a csatán, a
Diadalhoz jöttenek,
S elszedék a koszorúkat,
Mert a szóhoz értenek.
.

E sereg, mely, míg a harc folyt,
El volt bujva vagy aludt,
Igy zugott a diadalnál:
Mi viseltünk háborut!
.

Legyen tehát a tiétek,
A dicsőség és a bér,
Isten neki... nem küzdénk mi
Sem dicsőség-, sem dijért.
.

És ha újra tenni kell majd,
Akkor újra ott leszünk,
És magunknak bajt s tinektek
Koszorúkat szerezünk.
.

Viseljétek a lopott hírt,
A lopott babérokat,
Nem fogjuk mi fejetekről
Leszaggatni azokat.
.

Abban lelünk mi jutalmat,
Megnyugoszunk mi azon:
Bárkié is a dicsőség,
A hazáé a haszon!

Pest, 1848. június



Áruló elitek

A hivatása alján levő,

és a pokoljárást kerülő,

az alkalmatlan, hitvány,

értelmiségiek-vezetők típusai,

és azok korholó számonkérése,

tükörbe néző megtérésre hívása…

A nemhogy javító-segítő,

de passzívan, sőt aktívan ártó elit?

A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,

és gazdasági/politikai vezetők árulásai

Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,

avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,

akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,

Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…

Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...

Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,

akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,

akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,

de cinikus/ellenséges – szellemi - méreggel oltatók/oltók stb. stb.

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...

