Jókai Mór
Magyar divat.
Ismét, ismét viseljük hát
Azt a mentét, azt a ruhát,
A mit hordtak őseink;
Régi dolmány, régi kalpag
S kik a honért éltek haltak,
Feltámadnak hát megint.
Látásodra bár a léha
Itt ott kaczajra fakad...
Hadd kaczagjon, majd elhagyja:
Magyar, ne szégyeld magad!
Ne szégyeld a viseletet,
Miben apád ellehetett
S boldog öregséget ért.
Ki tudja e boldog korbul,
Mikor a ruha megfordul
A jobb év is visszatér?
Fintoritsa félre arczát,
A ki jobb jövőt tagad.
Te kérjed azt s hidd, hogy eljön.
Magyar, ne szégyeld magad.
Kinek lábán sarkantyú peng
Arról tudod, hogy az nem czenk,
A bámész nevesse bár.
Az órgyilkos és a gyáva
Nem ver pengőt a sarkába;
- Az elfut, vagy lesbe áll.
Szembenézesz, valót mondasz,
Hogyha szived kifakad.
Ez a te régi jellemed:
Magyar, ne szégyeld magad.
Aranycsipkés főkötőben,
Olyan bűbájos a nőnem,
Miként tündér-asszonyok.
Szűzpárta, nem csak viselve,
Hanem meg is érdemelve,
A homlokon úgy ragyog.
Tüneményes idők járnak!
Férfi szive úgy dagad.
Kétszerte szebb minden asszony:
Magyar, ne szégyeld magad!
Hadd gyászolja Európa
Zsákruhába', gyászzubbonyba'
Vesztett reménységeit.
Ha mi nekünk szép az élet
Azért minket ki itélhet?
Jó az Isten, megsegít!
Önbecsülés, hazafiság
Legyen hát, ha kell "divat",
Akár mit mond rá a világ,
... Magyar, ne szégyeld magad!
(1859)
*
A magyar nyelv ismét itthon.
Hozott az ég! keblünkbe zárt
Rég várt vendég, magyar nyelv!
Lelkünk lelke, szivünk vére,
Velünk maradj, ne tűnj el.
Ülj a székbe, mely megillet,
Tedd fel babér-koronád,
Erősödjék meg hatalmad
Hosszú századokon át,
Hogy e honban ne mondhassa
Senki többé ezután:
"Nem tudom a magyar nyelvet,
Mivel nem tanulhatám."
Szálld meg költő s tudós lelkét,
Hogy irjanak magyarán.
Tisztaságban, helyességben
Tündökölve egyaránt.
Idegen szót, eszmejárást,
Ne hagyj többé mondani.
Van mi nekünk annál jobb, szebb,
Csak ki kell választani.
Hogy e honban ne mondhassa
Költő, tudós ezután:
"Nem tudom a magyar nyelvet,
Mivel nem tanulhatám."
Szállj az úri teremekbe:
Hol eddig más volt divat.
Tudjon veled elmulatni
Nagyságos lányod, fiad.
Casinóban, versenytéren,
Páholyban, vigalmakon,
Minden nagy úr tudjon szólni
A hazai hangokon.
Hogy e honban ne mondhassa
Gróf és grófné ezután:
"Nem tudom a magyar nyelvet,
Mivel nem tanulhatám."
Szállj a jó táblabiróra,
A ki azzal kérkedik,
Hogy más nyelven, mint magyarul
Nem is hallott még eddig.
S mondd meg néki, hogy nem elég
Téged viselni szájban,
Hanem olvasgatni is kell
Könyvekben és ujságban,
Hogy e honban ne mondhassa
Senki többé ezután:
"Beszéltem a magyar nyelvet,
De b'z én nem olvasgatám."
(1859)
*
A pesti zsinagóga.
Egyszerre kezdénk építtetni
Egy templomot, ők is, mi is.
Az övéké rég készen áll már,
Mienknek még teteje nincs.
Hogyan maradhatánk mi így el?
Ok arra lehet nagyon sok:
Azt a hitelezők építék,
Emezt pedig az adósok.
(1859)
*
Milyen fából faragják a bibornokot?
Ki legszorgalmasabb alvó,
Annak lesz a hivatal jó,
Ki soha semmit se tanul,
Az be is jut hivatlanul.
Kinek egyetlenegy gondja,
A jó pincze és jó konyha:
Várhat jót a Vatikántul,
A hol "vota ponderantur."
A ki sötétséget terjeszt,
Testvérgyülöletet gerjeszt,
És a syllabust hirdeti:
Bibor süvegig viheti.
Ki a bünöst megtéríti,
(Hogyha szép lány) beteríti,
S felruházza a mezetlent:
Baréthoz jut okvetetlen.
De a ki áldást osztogat,
És a néppel jót tesz sokat,
Ki másnak vet, másnak arat
És maga szikárnak marad.
Ragyog tudománynyal, észszel,
Áldozatot hoz két kézzel,
Hiveinek igaz atyja,
Hazájának hű magzatja.
Szelleme mesze világol,
Kilátszik a sokaságból,
S kit hive, nem hive, szeret:
Az bibornokká nem lehet!
*
Az augsburgi allgemeine Zeitunghoz.
Már hogy mi itt emberhússal élünk,
Hogy megnyúzzuk az idegent,
Hogy az orrát menten elharapjuk
Az utazónak idebent.
Hogy mérget (sőt paprikát!) keverünk
Vendégünk étele közé,
S mindent, ki sauf-conduit nélkül jár,
Kegyetlenül agyonverünk.
Hogy a külföldön ily hirben álltunk
Azt nagyján neked köszönjük
Oh liebe allgemeine Zeitung!
Hogy a tudatlan nép most kezdi még
Tanulni az ábéabot,
A táblabiró olvasni sem tud,
S csupán daczból járat lapot;
Azt is de német poéták irják,
Ugy forditják le magyarra,
A magyarból nem telik ki egyéb
Csak kulcscsináló s varga.
Csak kolbászt és tarhonyát gyártunk,
Igy szólsz felőlünk nagy bölcsen
Oh liebe allgemeine Zeitung;
Hogy tulajdonképpen tótok vagyunk,
Hogy ősi eredetünk szláv,
Vagy hát vérszerinti atyafiak
A czigányokkal legalább.
Hogy a mink van, azt mind összeloptuk,
Zenénk czigány, tánczunk oláh,
Még a zsinoros dolmányunkat is
Török volt ki kigondolá.
Hogy minden javunktól igy megváltunk
Ez a te sűrű érdemed
Oh liebe allgemeine Zeitung!
Hogy hazánk egy nagy sivatag vadon,
Lakói medvék, farkasok;
Uratlan pusztákon a vadlovak
És vadtehenek száma sok.
Kasszelből ide tóduljon eztán
Hát a kivándorlók rajja,
Csak azért is, hogy harczi szellemet
Oltson ezen puha fajba.
Ezekkel ám furcsán nem mi jártunk,
Hanem ők, köszönjék neked
Oh liebe allgemeine Zeitung!
Hogy a paraszt minálunk rabszolga,
Kit a nagy úr bottal fizet,
Hogy boszorkányokat égetünk,
S vámpyrt hiszünk, azt is hiszed.
Hogy ököljog volt nálunk a törvény,
Nagy lárma a törvényhozás.
A gyöngébb hang letorkolása,
Üstöktépés és pofozás,
Ebből állt ősi alkotmányunk:
A világnak ezt hirdetéd
Oh liebe allgemeine Zeitung!
Irtál rólunk szép geographiát:
Viznek nevezted a hegyet,
Nagy városból csináltál kis falut,
Megtetted lónak a legyet,
Fedeztél fel köztünk uj népeket,
Neked tetsző civilizatiót,
A többi barbar, és még abból is
Eldugtál egy pár milliót.
Egy tollvonásod millió halálunk:
Igaz, hogy tudtunkon kivül:
Oh liebe allgemeine Zeitung!
Végül még azt is bebizonyitád,
Hogy csak vitézek sem valánk.
Ugy néha egy hires verekedő
Akadt, akadt köztünk talán.
De ugy egészben véve nem lehet
Rólunk épen elmondani,
Hogy ősi harczos dicsőségünknek
Hirében volna valami.
Üres dicsekvés a mit kiabáltunk,
Historiád másról tanít,
Oh liebe allgemeine Zeitung!
Egyszer meg aztán dicsérni kezdtél,
Ez volt a legfájdalmasabb.
Neveztél minket derék nemzetnek,
Óh a szivünk majd meghasadt.
Miveltek, hősök és jó barátok
Levénk előtted izibe.
S azokhoz, a kik őt így szeretik
Óh a magyarnál nincs hivebb!
Az égre is kérünk: ne fogd pártunk!
A többi ment; ez fáj: - ne tedd,
Oh liebe allgemeine Zeitung!
*
JÓKAI MÓR VÁLOGATOTT VERSEI
TARTALOM
I. Szózatok
Liszt Ferenczhez. A tudománynak nincs háza! Magyar divat. A Petőfi-keresők. A nemzet gazdasszonyaihoz.
II. Hazafias költemények
A magyar nyelv ismét itthon. Oh nem mindegy a halál. Széchenyi halálán. Az 1848-iki kokárda. Ne csüggedj. Az országos összeveszés. Csokonai. A nagyszájú hazafiak.
III. Politikai költemények
Mit hozott a Mikulás. Legyen úgy, mint régen volt! Jóslat. Nagy a hideg. Kriminális vallatás. John Bull Galantéria és vegyeskereskedése. Mi hát az igaz hazafiság? A diplomatia dolga. Így is baj, úgy is baj. Prosit! Legyen úgy, mint még nem volt. A tavasz első fecskéi. A Szózat Az augsburgi allgemeine Zeitunghoz. Milyen fából faragják a bibornokot?
IV. Elbeszélő és leiró költemények
A bán futárja. Bábel. A tiboldi vár. Ezer év. A mármarosi vig asszonyok. Aben Chamot és Yóta. Holt költő szerelme. Hypparata. A király és bolondja. A tüzesvas-próba. A ki sir, és a ki nevet. Mátyás király és a szegény varga. Puskás Kalári. Oroszlánhűség. A koldusok királya. Mátyás diák és Bente úr. A czinkotai kántor. Románcz. Péter és Pál. Művész életpályája. A vásárfia.
V. Hangulatok
Azért az "Üstököst" még is csak megirom. Óh Petőfi, ha most élnél! Az utolsó eszménykép. Az igazi "Jó szív".
VI. Alkalmi költemények
Fáy András halálára. Prolog a debreczeni nemzeti szinház megnyitásának ünnepélyéhez. II. Rákóczy Ferencz emléke. Prolog - Az erdélyi magyar szinészet száz éves jubileumára.
VII. Satirák.
Oh mi szép szultánnak lenni! Két lengyel menekült. Az örökösödési per. Mártzius 15-dikén. Férges almák.
VIII. Humoros költemények, furcsaságok, tréfák, ötletek
Életphilosophia. Az egyetlen ápoló. Árva fiú keservei. Valjon lesz-e háború? A pesti zsinagóga. Igen sok magyar úr emlékkönyvébe. Tüzes szerelmi vallomás. Névtelen ábránd. Tóth Kálmán barátomnak midőn 1861. évi deczemberben akademiai tagságra itéltetett. Találós mesék. Csahosi úr. Hamvazó szerdán. Első május. Hogy beszélnek a nemzeti szinházban? Búcsuzó az én jó porkolábomtól. Felelet a büszke krumplinak a még büszkébb kukoriczától. Időjóslatok. Kedves édes fiam uram. Mikor a szekér elakad. A tudósok mindent tudnak. A szónok gyertyája. Jó, hogy nincs pénz! A zólyomiak.
|