SZEMÉLYEK

Terem. Fényűző bútorzat. A fenékszínen két nagy ajtó; az egyik a főbejárás, a másik egy nagy terembe nyílik. Jobbra, balra ajtó. Balra ablak

SOLMAY (jő jobbról). Micsoda kolompálás ez megint?

RELLI (futva jő a középről). A nagyságos asszony és a kisasszonyok öltözködnek a mai estélyre. (El balra).

SOLMAY (magában). Vagy úgy! Öltözködnek? Ez a nő életének legszebb, legmagasztosabb, legszentebb pillanata, mint a feleségem szokta mondani. (Balról Szidónia szava hallatszik: »Relli, a csipkéimet«). A feleségem hangja! Akkor is üldöz, ha nem látom. Mikor lesz már pihenésem? (A pamlagra veti magát).

RÓBERT (középről jő). Ej, be rosszkedvű vagy, papa! (Mellé ül). Fogjunk kezet, én meg dühös vagyok. Képzeld csak, mily gyalázatosan rászedett az a nyomorult King Arthur?

SOLMAY. Ki az ördög az a King Arthur?

RÓBERT. Nem ismered? Hát a paripám, a versenylovam. Hogy ápoltam, hogy treníroztam, hogy dédelgettem a nyomorultat! És képzeld, a tegnapi futtatáson mindig az utolsó volt, becsületemre, a legutolsó. Pedig fogadtam rá - de még mennyit, és veszítettem, de még mennyit! (Adolf megáll hátuk mögött s a beszélgetést hallgatja).

SOLMAY (felugrik). Már megint? (Adolfhoz fordul). Nem szíveskednél elhordani magadat?

ADOLF. Nagyságod óhajtása reám nézve parancs. (El).

RÓBERT (papírt vesz ki zsebéből). Nézd, papa, rendszerető ember vagyok - felírtam minden veszteségemet - az összeadás egészen helyes. - (Eléje tárja a papírt). Ennél több nem kell - egy krajcárral sem kell több.

SOLMAY. Tessék! Ez a második! (Balra mutat). Ott az asszony és a leányok ruhái, csipkéi, ékszerei - itt a fiam lova és adósságai - (zsebére üt) itt meg a fizetés... Én persze csak azért vagyok a világon, hogy fizessek!

RÓBERT. Ez a természet rendje, papa: az apák kifizetik fiaik adósságait. (Megöleli Solmayt). Aztán úgyis csak kölcsön kérem. Visszafizetem, minden rendkívüli kiadást megtérítek, mihelyt megcsinálom a fényes partit. (Béla kinyitja a középajtót s állva marad).

SOLMAY. Micsoda fényes partit?

RÓBERT. Hát azt, amelyikre várok. Még nem tudom, hol rejtezik, de majd csak előkerül valamikor. Hiszen mindnyájan ebben dolgozunk. Fényes parti - ez a mi életünk célja, tevékenységünk rugója és jövendőnk reménye. Szóval, ez a hivatásunk. A mama kiöltözteti és kiállítja a leányokat, s várja számukra a gazdag férjet; mi fiúk uraskodunk, gavalléroskodunk, csillogunk és várjuk a gazdag feleséget - aztán majd csak megélünk valahogy.

BÉLA (előre jő az ajtótól). Elég! Hogyan hallgathatod, atyám, ez éretlen gyermek cinizmusát? Így beszélni a házasságról, e szent és felséges intézményről! Silány üzletté aljasítani e magasztos frigyet, mely a lelkek egyesülése és az emberi társadalom alapja! Elég legyen! - Mellesleg értesítlek, atyám, hogy a szép Sereczkynével végre megegyeztem és nőül fogom venni.

SOLMAY (elszörnyedve). Megbolondultál?

RÓBERT (kacagva). No, papa, én még csak az elméletet állítottam fel, de ő már a kész eredménnyel lép eléd. Tessék választani!

SOLMAY. Reménylem, nem beszéltél komolyan.

BÉLA. Én mindig komolyan beszélek.

SOMLAY. De hiszen éppen most szónokoltál nagy hévvel azok ellen, kik a szent házasságot üzérkedéssé aljasítják. Hát te ugyan miért veszed el Sereczkynét, ha nem a pénzéért?

BÉLA. Az egészen más.

SOLMAY. De én nem egyezem bele! Halljátok fiúk, én nem sokat avatkoztam be neveléstekbe, anyátok mindent a maga kezébe vett s engem szóhoz sem engedett jutni - de (körülnéz) most nincs jelen - most már én is kinyitom a számat. A leányokkal tegyen anyátok, amit akar; meglehet, jobban ért hozzá; de a fiaim sorsába nekem is van beleszólásom, és ha látom, hogy mind a ketten szamarak vagytok, majd zablát vetek a szájatokba. Úgy!

BÉLA. Figyelmeztetlek, atyám, hogy nagykorú vagyok, s mint országgyűlési képviselő szuverén jogokat gyakorlok. A mai estélyen kihirdetjük az eljegyzést. Tedd hát magad illő apósi hangulatba. Viszontlátásra! (El).

RÓBERT. Ölelj meg, papa, én mégis többet érek, mint ez a te komoly, józan fiad. (Megöleli Solmayt).

SZIDÓNIA. Itt vagyok, felöltöztem... Ah rossz fiú! Két nap óta nem láttalak. Mit csináltál azalatt?

SOLMAY. Adósságot!

RÓBERT (kezetcsókol Szidóniának). Mama, ez a toalett valóban felséges.

SZIDÓNIA (a tükörben nézve magát). Te kis hízelgő! Egyszerű és olcsó, de van egy kis ízlésem. Ezt is csak leányaim kedvéért viselem, hogy mintát mutassak nekik... Ah! ha saját hajlamaimat követhetném! (Solmayhoz). Adósság! Oh! Náci, hogy tudod ezt a csúf szót fennhangon kiejteni? Mily közönséges! Ha adósságot csinált, ki kell fizetni - voilà.^[123] (Tovább nézi magát a tükörben).

RÓBERT. Ez ellen nincs fellebbezés, papa. (Solmaynak adja az írott ívet, melyet az mérgesen zsebébe tesz).

SOMLAY (súgva). Mondd meg legalább anyádnak, hogy Demetereket is meghívtam a mai estélyre.

RÓBERT. Mama, van szerencsém jelenteni, hogy Morosán Demeter feljött Pankotáról és őt is meghívtuk a mai estélyre.

SZIDÓNIA. Ah! mily tapintatlanság! Náci, ebben a te kezedre ismerek... Ily közönséges ember!...

SOLMAY. Micsoda közönséges ember! Tisztességes ember, ki becsületes munkával szerzi a pénzt, s nem pazarolja el oktalanul, mint -

SZIDÓNIA (feléje fordul, harcra készen). Mint - mint - mint kicsoda?

SOLMAY (fojtott dühvel, elhúzódva). Mint - senki.

SZIDÓNIA. Már azt gondoltam, célzást akarsz tenni.

SOLMAY. Isten mentsen!

RÓBERT. De csakugyan, mama, mi kifogásod van Demeter bácsi ellen?

SZIDÓNIA. Nem elég, hogy hajdan ispán volt nálunk? És oly közönséges, oly gemein!^[124]

RÓBERT. Igen ám, de most már önálló ember, nagy vállalkozó - és távoli rokonunk.

SZIDÓNIA. Ugyan hallgass ezzel a távoli rokonsággal. Hiszen épen ez a legborzasztóbb. Nőül vette atyádnak valami hetvenhetedik szegény rokonát s azóta még engem is sógorasszonynak mer szólítani. - Még csak az van hátra, hogy ma estére vendégeink előtt is a családfát kezdje magyarázni.

SOLMAY. Amint mondá, vidékünkön a kormány pályázatot hirdetett a Kőrös-szabályozási munkálatokra és Demeter szeretné elnyerni az engedélyt. - Azért jött fel Pestre s kért engem, hogy mutassam be vőmnek, ki ez ügyben előadó a minisztériumban. Nem tehettem hát egyebet, mint hogy meghívtam az estélyre, hol Rábayval találkozhatik. No, elég ez a magyarázat?

RÓBERT. Annál inkább elég, mert Demeter bácsi fiát is elhozta magával, s ha nem csalódom, a mi Gizellánk nagyon meg fog örülni a jó Tamásnak.

SZIDÓNIA. Gizella sokkal finomabb ízlésű leány, hogysem örülni tudna egy Tamásnak.

RÓBERT. No, no, mama, tavaly nyáron, míg Pankotán laktunk, nagyon sokat nézték egymást, s Tamás nekem nagy titokban megvallotta, hogy szerelmes húgomba.

SZIDÓNIA. És nem hívtad ki párbajra?

RÓBERT. Nem én, hanem biztattam, hogy kérje meg minél előbb a kezét, mert egy pesti szezon alatt neki is úgy elmehet az esze, mint nekünk...

SZIDÓNIA. Náci! és te nyugodtan tudod hallgatni e beszédet?

SOLMAY. A lehető legnyugodtabban.

GIZELLA. Készen vagyunk.

SZIDÓNIA. Ah! ah! nagyszerű! elragadó! (Megfogja kezeiket). Gyorsan, a tükör elé! Náci! nem vagy elragadtatva?

ADOLF (belép). A divatárus segédje az előszobában várakozik a számlával. (El).

SZIDÓNIA (mialatt mindhárman a tükörben nézik magukat, Solmayhoz). Ez a te dolgod, édesem.

SOLMAY. Most már én is el lehetek ragadtatva. (El a középen).

RÓBERT. Mama, te igazságtalan vagy leányaid iránt. Még mind elhomályosítod őket...

SZIDÓNIA. Ej, kis csintalan, jóvá akarod tenni előbbi baklövésedet, ugy-e?

ARANKA. Megint bakot lőtt?

RÓBERT. De még milyent! Azt mertem mondani, hogy Gizella örülni fog, ha ma estére Tamással találkozik.

GIZELLA (hirtelen visszafordul a tükörtől, felvillanó örömmel). Itt van?

RÓBERT. Ugy-e borzasztó hír? Mama, vigasztald meg szegény Gizellát! Viszontlátásra! Megyek öltözni. (Nevetve el).

GIZELLA. Mama, igazat mondott ez a bolondos fiú?

SZIDÓNIA. Mit törődöl vele, kedvesem? Egy Tamással! Csak nevetségessé ne tegyen vendégeink előtt. Mi ez? Elfordítod a fejedet? Menj, menj, te nem vagy az én leányom...

ARANKA (a tükörben nézve magát). Mama, nézd csak, eléggé megfeszül a derekam? Chupor Aladár azt mondta tegnap, hogy olyan termetem van, mint egy antik szobornak.

SZIDÓNIA (Arankát nézve). Elragadó vagy! (Gizellához). Tanulj húgodtól! - Ez már tudja, mivel kell egy nagyvilági fiatal leánynak törődnie.

SZIDÓNIA (eléjök megy). Ah mily szép, hogy oly korán eljöttetek, kedves gyermekeim! (Megcsókolja Szerafint, Rábaynak kezet nyujtva). Rossz ember, úgyis olyan ritkán hozza ide kis feleségét. (Szerafin megcsókolja Gizellát és Arankát. Rábay kedvetlenül oldalt megy és a pamlagra ül. Solmay hozzá megy s némán, hosszasan rázza kezét).

SZERAFIN. Milyen nagyszerűen vagytok öltözve, leányok.

GIZELLA. A te ruhád is felségesen áll, Szerafin.

SZERAFIN (megvetőleg). Otthon tákolták össze régi ruháimból.

ARANKA. Hát te nem dolgoztatsz Webernél?

SZERAFIN. Leánykoromban tehettem, de most nagyon drága nekünk.

SZIDÓNIA (Rábayt tréfásan megfenyegetve ujjával). Ej, ej! - mit hallok, rossz ember? Négy hónapos házasok és már panaszra adunk okot a kis feleségnek?

SZERAFIN (hidegen). Oh, nekem nincs okom panaszkodni férjem ellen. Elég nagylelkűen gondoskodik élvezetemről. Tegnap este is színházba akart vinni, zártszékbe.

SZIDÓNIA. Zártszékbe! Ah! mindjárt elájulok. Miklós! Miklós! Szerafin nincs ehhez szokva. Nekünk a színházban vagy páholyba kell mennünk, vagy sehova.

SOLMAY. De mennünk kell.

SZIDÓNIA. Igenis, kell. Ha egészen feláldozzuk magunkat férjeinknek, ha az ő számukra takarékoskodunk, zsugorgatunk, nélkülözünk, megkívánhatjuk, hogy néha-néha egy kis szellemi élvezetet is nyerjünk... Leányok, menjetek az elfogadó terembe, nemsokára gyűlni kezdenek vendégeink. (Gizella, Aranka el a fenékszíni bal ajtón). Nem akarom, hogy tanúi legyenek e jelenetnek, örökre elmenne kedvök a házasságtól... (Megfenyegetve Miklóst ujjával). Rossz ember, minő haragos arccal ül ott, ahelyett, hogy sietne a kis feleség lábaihoz, javulást ígérni és kiengesztelni szegénykét. Nem mondhatom, hogy az én férjem mintája az ideális férjeknek, nem kívánok hát valami túlságos sokat, ha arra kérlek, hogy igyekezzél legalább őt utánozni.

SOLMAY (halkan Rábayhoz). Megtiltom, hogy engem utánozz.

SZIDÓNIA. Halljuk hát, mi történt? Szólj kedves leányom, mi panaszod van férjed ellen? Mert tudom, hogy férjed a hibás, mindig a férjek hibásak. Halljuk a vádpontokat.

RÁBAY. Mire való ez a komédia? Ha bajom van nőmmel, nincs közvetítésére szükségem.

SZERAFIN. No látod, mama? Aztán ne legyek boldogtalan! Semmi örömem, semmi mulatságom, régi ruháimat hordom, és mégis minden tette azt mutatja, hogy nem boldog velem.

SZIDÓNIA (elszörnyedve). Náci! hallod, ő nem boldog.

SOLMAY (Rábayhoz). Hogy mersz te nem lenni boldog a leányommal? (Súgva). Az ostrom erősül, ne hagyd magadat!

SZERAFIN. És folytonosan féltékenységével gyötör. (Sírva fakad).

SZIDÓNIA. No kis bohó, az nem oly nagy baj. Csak okot ne adj rá. Atyád is féltett engem, még most is félt s mégis mily boldogok voltunk. Ugy-e édesem?

SOLMAY (halk nyögéssel). Oh igen!

SZERAFIN (sírva). És legcsekélyebb kívánságomat sem teljesíti!

SZIDÓNIA. Ez már hiba, ez nagy hiba. A családi boldogságnak legfőbb föltétele, hogy a férj nejének minden kívánságát teljesítse. Vegyetek rólunk példát. Én akármit kérjek férjemtől, bizonyosan megteszi, azért vagyunk oly boldogok. - Például most is nagy kedvem jött újdivatú gyémánt fülbevalókra, magam és a két leány számára. Csak egy szót kell szólnom férjemnek és holnap megkapom. Ugy-e édesem? (Súgva). Vigyázz, leányod boldogságáról van szó.

SOLMAY. Oh igen, minden esetre... (Súgva). De nem komolyan, ugy-e?

SZIDÓNIA (halkan, nagy eréllyel). Igenis, komolyan; leányom érzelmeit nem fogom tréfára használni. (Fenn). Köszönöm, édesem. Valóban jó példát adsz vődnek. Csókolj meg édesem.

SOLMAY (félre). Még ezt is! (Megcsókolja Szidóniát, félre). Minek nincs kitéve az ember gyermeke boldogságáért!

SZIDÓNIA. Utánozzatok minket, kedveseim s így mindig szent lesz köztetek a béke! Holnap majd meglátogatunk, az új gyémánt fülbevalókkal, hogy lássátok, mily gyorsan beváltja férjem ígéretét... (Solmay szólni akar, Szidónia befogja száját). Nem, nem, édesem, több ajándékot nem fogadunk el, elég egyszerre ennyi... Vendégeinket kell fogadnom! - Pá, Nácikám, pá! (El).

SZERAFIN (egy ideig némán áll Rábay előtt, mintha megszólítását várná, azután kezével és fejével durcás mozdulatot téve el Szidónia után).

SOLMAY (dühösen). Tessék! ennek is én fizetem meg az árát! - Reménylem, lesz annyi eszed és nem fogsz utánozni engem.

RÁBAY. Miért nem követed magad e bölcseséget?

SOLMAY. Eh! én már meg vagyok törve. Megtört a sok háború és vereség. A sok szcéna!^[125] Tudod te, mi az a szcéna? Mikor az asszony sír, görcsöket kap, megátkozza azt az órát, melyben belédszeretett, széttépi a zsebkendőjét és azzal fenyeget, hogy leugrik a harmadik emeletről... Én ezen mind keresztül mentem. Pedig egyszer sem akart igazán leugrani... Most már hallgatok, magamba fojtom dühömet... Nézd ezt a keblet - ez egy vulkán - harminckét esztendő lávája forrong, kavarog benne. - Okulj rajtam és ne engedj! - Halljuk, ma is mi volt oka Szerafin haragjának? Mi bajotok volt egymással?

RÁBAY. Az ékszerésznél tudtom nélkül nagy bevásárlásokat tett, én nyomára jöttem, szemrehányásokat tettem neki, erre ő -

SOMLAY. Sírva fakadt és azt mondta, hogy jól van, eladja meglevő ékszereit is, és ha őt csupán szakácsnénak vetted el, csak mondd ki bátran, hogy tudja mihez tartani magát.

RÁBAY. Valóban ezt mondta. Honnan tudod?

SOLMAY. Családi hagyomány. Elégszer hallottam az anyjától, megtanulhattam könyv nélkül. Mondd csak, emlegette már a harmadik emeletet?

RÁBAY. Még nem, hanem duzzogott és az egész úton nem szólt hozzám.

SOLMAY. Az első stádium. Légy erős, Miklós, ne engedd, hogy a harmadik emeletig jusson, mert akkor veszve vagy. Könnyen teheted, idősebb vagy Szerafinnál, több az eszed és erőd. Látod, nálam az is baj volt, hogy a feleségem öregebb, mint én... Az Istenért! meg ne mondd neki, hogy elárultam ezt a családi titkot... Csitt! valaki jő.

DEMETER. Jó helyen járunk?

SOLMAY. Épen jókor. (Rábayhoz). Morosán Demeter, a jó Demeter, kiről annyit beszéltem... Jőjjön Demeter, vőm nagyon fog örülni, hogy megismerheti... Ez itt a fia, Tamás, nagyon derék fiú -

DEMETER. Megyei aljegyző, minden iskolát kitanult, a megyei közgyűlésen zajos helyeslések közt szónokolt - büszke vagyok rá, büszkébb, mint magamra.

RÁBAY (kezét nyujtva mindkettőnek). Valóban annyi jót hallottam már önökről, hogy mint kedves régi ismerőseimet üdvözölhetem.

DEMETER. Zajos helyeslés. Sokszor olvastam Rábay úr nevét a közgazdasági rovatban, mint rendíthetetlen és hozzáférhetetlen tisztviselőt. Ezt szeretem. És mikor olvastam, hogy házasságot kötött Solmay Szerafinnal, azt mondtam: Helyes, a zsák megtalálta foltját. Mert tudja Rábay úr, én imádom a Solmay-családot és ők is imádnak engem. Solmay sógor is imád... A felesége is imád... Igaz, erről jut eszembe, hogy a nagyságos sógorasszonynak még nem mutattam be kézcsókos hódolatomat. Képzelem, mennyire fog örülni!

SOLMAY. Magam is azt hiszem... (Rábayhoz). A jó Demeternek egy nagy kérése lesz hozzád, melyet én is szíves figyelmedbe ajánlok.

RÁBAY. Szolgálatára állok, ha tetszik, azonnal. (Jobbra mutat). Talán itt, ez oldalszobában, senki sem fog háborgatni...

DEMETER. Milyen jó ember! (Kezét nyujtva Rábaynak). Ugy-e nem aprehendálja,^[126] ha sógornak szólítom, mikor én arra oly büszke vagyok?

RÁBAY (megrázza Demeter kezét). Higyje el, én is büszke vagyok reá.

DEMETER. Belevág a családba, melynek távolról tagjának lehetni legfőbb büszkeségemet képezi. Mert tetszik tudni, a dolog így áll: Solmay úr nagyapjának unokatestvérét, Solmay Dorottyát házastársul vette Kóspallagi Dániel. Kóspallagi Dániel édes testvére, Katalin pedig férje által nagynénje volt az én boldogult feleségemnek, Magdolnának. Ez csak elég világos? (Súgva Tamáshoz). Gizellát még ne tűzzük napirendre?

TAMÁS (súgva). Az égre, atyám, hallgass! Nem rohanhatunk ajtóstul a házba.

DEMETER (elugrik Tamás mellől). Nem rohanhatunk ajtóstul a házba. Egyelőre végezzük az üzleti dolgokat.

RÁBAY (kinyitva az oldalajtót). Ha úgy tetszik, Demeter sógor, rendelkezésére állok.

DEMETER (hevesen megrázza Solmay kezét). Véleményem szerint azt vélem, hogy egyelőre ne tudósítsuk a nagyságos sógorasszonyt jelenlétemről. Élvezni akarom kellemes meglepetését (El jobbra Rábay után).

SOLMAY (magában, kezeit dörzsölve). Legalább meg fogja szekírozni feleségemet. És ez nekem jól esik. (Fenn). Mulasson Tamás öcsém, míg atyja dolgát végezi.

TAMÁS. Róbertet várom. Azt ígérte, hogy ő fog bevezetni e sok ismeretlen közé.

SOLMAY. Épen itt jő.

RÓBERT. Gyűlnek már a vendégek. Isten hozott, Tamás pajtás! (Karonfogja). Jer velem a terembe, minden szép leánynak bemutatlak.

SOLMAY. Vigyázz magadra, bolondot ne tégy.

RÓBERT. Ne félj papa, elég egy napra egy bolondság, s ezt már elkövette a te másik, komoly, józan fiad. (El Tamással a terembe).

SOLMAY (egyedül). Az igaz, hogy nagy bolondot követett el! - És nem gátolhatom meg - az anyja el lesz ragadtatva a fényes partitól... - De mégis sajnálom azt a fiút... Nem, azért sem sajnálom, nagy tökfilkó, megérdemli a sorsát... És ez csinál törvényeket az országnak!... Az igaz, hogy meg is látszik az országon. (A terem felé néz). A feleségem és a jövendő menyem. Erre tartanak. - Tatárjárás egyesülve sáskapusztítással.

SERECZKYNÉ (Bélához). Nem, ön borzasztó ember! Ily hirtelen, ily készületlenül a világ nyelvére kerülni! Engedjen legalább lélekzethez jutnom. Nem, az nem lehet, az lehetetlen!

BÉLA (nyugodt méltósággal). Óhajtom, hogy a világ minél előbb megismerje boldogságomat.

SERECZKYNÉ. Mily mohó! Mily türelmetlen! Nagyszerű! Tudja-e, hogy félni kezdek öntől? Két hónap múlva - nem bánom. De most rögtön - lehetetlen. Még mindig első férjem gyászát viselem szívemben. Nézze ezt a gyémánt gyűrűt. Múlt karácsonykor küldte ajándékba boldogult férjem mamája. (Fájdalmasan égre emelt szemekkel). Jegygyűrű a másvilágra... És most! Menjen, menjen! (Szidóniához). Ments meg, kedvesem, fékezd meg ezt a rettentő embert!

SZIDÓNIA. Bélának igaza van. Oly boldoggá tesz mindnyájunkat e házasság, úgy szeretünk, oly büszkék vagyunk rád - miért rejtegessük a világ elől? - Hadd pukkadjanak meg az irigyek! (Solmayhoz, ki el akar osonni). Náci, maradj!

SOLMAY (magában). Oh pokoli kínszenvedés!

SERECZKYNÉ. Jó napot, Solmay, jó napot, jó napot! (Szidóniához). Te is? Ah szegény, gyönge, fiatal asszony én! Mit tegyek ily hatalmas ostrom ellen? Rabláncra ver ez a borzasztó ember. (Égre emelt szemekkel). Bocsáss meg nekem, te dicsőült szellem, ott a magasban! Tegyetek hát velem, amit akartok. (Megcsókolja Szidóniát, Bélát ujjával fenyegetve). Ön még várhat, gonosz! (Solmayhoz megy és meghajtja előtte fejét). Atyám! áldását!

SOLMAY (ijedten). Mi tetszik?

SZIDÓNIA (súgva). Légy boldog!

SOLMAY Boldog vagyok... Fogadja áldásomat nagysád!

SZIDÓNIA (súgva). Csókold meg a homlokát.

SOLMAY (félre). Még ezt is! (Megcsókolja Sereczkyné homlokát).

SZIDÓNIA. Életemnek legszebb napja ez. Saját esküvőm óta nem voltam ily boldog. (Solmayhoz). Csókolj meg, édesem.

SOLMAY (félre). Ma rossz napom van. (Megcsókolja Szidóniát. Félre). Nem bírom tovább, megüt a guta. (El).

SZIDÓNIA. Éltem legszebb álma teljesült, midőn téged leányomnak nevezhetlek. (Kitárja karjait). Leányom!

SERECZKYNÉ (Szidónia keblére repül). Mamám!

GIZELLA (a terem ajtajában). Mit látok! (Hátra szól). Jertek csak, nagyszerű meglepetés! (Bejő, utána a többiek).

SERECZKYNÉ. Ah! mint ég az arcom! (Bélához). Gonosz! most már viselje a felelősséget.

ARANKA. Milyen boldog ember ez a Béla!

SERECZKYNÉ (szemérmesen). Azt hiszed? Utoljára kénytelen leszek magam is elhinni. (Kezet nyújt Bélának).

BÉLA. Uraim, hölgyeim! íme, menyasszonyom. (Sereczkynével körüljár, s a vendégek üdvözletét fogadja).

RÓBERT (jő Tamással). Meg vagy hatva...? Vagy igaz, a te szemed most csak egyet lát. (Fenn). Gizella!

GIZELLA (feléjök megy). Mit kívánsz, Róbert?

RÓBERT. Nézd csak, ki van itt?

GIZELLA (kezetnyujtva). Ah. Tamás! Isten hozta! Hallottam már, hogy feljött.

RÓBERT. Na, most végezzétek magatok a többit. (Félrehúzódik).

TAMÁS (felindultan). Valóban, Gizella kisasszony, én oly zavart - oly boldog vagyok -

GIZELLA (Szidónia felé néz, ki fejével rosszalólag int, zavartan). Én is - én is boldog vagyok...

SZIDÓNIA (hozzájuk siet). Hogyne volna boldog a kedves kicsike, mikor bátyja ily fényes partit csinál? Jó estét Tamás, hallom, megérkeztek... (Gizellához). Béla menyegzőjére pompás új ruhákat kaptok.

GIZELLA. Ah! mama, mily örömhír!

SZIDÓNIA. Látja Tamás, hogy örül ennek a kis bohó!... Menj kedvesem, Sereczkyné már kérdezősködött utánad... (Súgva). Hidegen menj!

GIZELLA. Viszontlátásra Tamás! (Sereczkyné mellé megy).

SZIDÓNIA. Nem tartóztatom, Tamás, talán kedve lesz szivarozni... Róbert, vidd szobádba a derék Tamást. (Elfordul).

BÉLA. És most ismertessük meg boldogságommal többi barátainkat is.

SERECZKYNÉ. Legyen meg az ön akarata, borzasztó ember! (El a másik terembe, Gizella és a többi vendég utánuk).

ARANKA (súgva Szidóniához). Mama, félre áll a hajdíszed.

SZIDÓNIA. Ah! mily borzalom! Ennek is ez a szörnyű Tamás az oka. Jer velem, igazítsuk meg hamar. (El Arankával balra).

RÓBERT. A mama is tud néha jó tanácsot adni. Jer velem szobámba szivarozni; ma már úgysem tehetsz semmit, Béla fényes partija az est uralkodó csillaga... Hogy tetszik leendő sógorném? Én már kezdek kigyógyulni a fényes parti-vágyból... No hát jerünk! Mit bámulsz abba a terembe? Ugyan mit látsz ott? Fiatalembereket és leányokat, akik kölcsönösen hintik a port egymás szemébe, s mikor végre egymás lépvesszőjén ragadnak és kisül, hogy mindegyik a másikat tartotta fényes partinak, egymásra bámulnak és azt kérdik: Hát érdemes volt ezért összeházasodni? Megint jönnek... Szökjünk! (El Tamással a középen).

MALVIN. Jer kis Szerafinom, itt háborítlanul lehetünk. (Visszafordul Chuporhoz). Hát maga ide is utánunk jött?

CHUPOR (édeskés, érzelgős hangon). Ki tilthatja meg a bolygónak, hogy a napot kövesse?

MALVIN. Most az egyszer maga a nap tiltakozik. Hagyjon magunkra, titkom van Szerafinnal.

CHUPOR. Nagysádnak titkai vannak? Van szerencsém titkári állásért folyamodni...

MALVIN. Üresedés hiányában folyamodó kérelmével elutasíttatik.

CHUPOR. Engedek a felsőbb parancsnak, de csak rövid időre. (Szerafinhoz). Ne feledje nagysád, hogy az első táncot nekem ígérte. Itt leszek, kérlelhetetlenül behajtom követelésemet. (El).

MALVIN. Ez a Chupor nagyon sokat forgolódik körülötted.

SZERAFIN. Pedig ki nem állhatom. De a mama el van ragadtatva finom modorától és fényes helyzetétől. - Kitűnő partinak tartja Gizella számára.

MALVIN. Úgy látom, hogy többet foglalkozik veled, mint Gizellával.

SZERAFIN. Férjem is úgy látja, s eleget gyötör miatta féltékenységével. Annál jobban haragszom rá.

MALVIN. Férjedre?

SZERAFIN. Nem, hanem erre a kiállhatatlan Chuporra.

MALVIN. Hát a te férjed féltékeny?

SZERAFIN. Borzasztóan, mikor még ilyen majomtól is félteni képes.

MALVIN. Hisz ez valódi szerencse rád nézve, kedvesem. Az a nő, kit félt a férje, biztos lehet róla, hogy minden akaratát teljesíteni fogja. Sakk a férjeknek! s legjobban sakkban lehet őket tartani egy ily ártatlan udvarlóval.

SZERAFIN. De én igazán szeretem férjemet és sajnálom őt, ha látom, mily gyötrelmeket áll ki minden ok nélkül.

MALVIN. Te kis bohó! hát én nem szeretem a férjemet? Azért mégis sakkban tartom. S a te férjednek épen nagy szüksége van rá. Ma is véletlenül tanúja voltam, mily roppant szcénát csinált amiatt a néhány rongyos számla miatt.

SZERAFIN. Ugy-e, milyen igazságtalan, milyen kicsinyes volt!

MALVIN. Botrányos volt. Nem is tűrhettem nyugodtan viseletét, tüstént siettem az aranyműveshez és kifizettem renden számládat.

SZERAFIN. Már megint? Nem, Malvin, ezt nem fogadhatom el! Úgyis már nagyon sok szívességet tettél velem. A divatárusnál, a szabónál is kifizetted számláimat, melyekről nem mertem férjemnek szólni... Most meg már ezt is? Nem, ezt nem fogadhatom el! (Fölkel).

MALVIN (maga mellé vonja Szerafint). Te kis bohó, hogy beszélhetsz így? Hát nem voltunk mi már a nevelő intézetben a legjobb barátnők? Nem vagyunk mi most is életre-halálra hű szövetségesek? Csak vigyázz, férjed meg ne tudja! Ő félremagyarázhatná - oh! azok a férfiak!... (Megöleli Szerafint). Aztán ki beszél itt ajándékokról? Egyszerű kölcsön az egész, melyet vissza fogsz fizetni.

SZERAFIN. Miből fizessem vissza? Mikor nem merek férjemnek szólni! Nem, Malvin, lemondok mindenről, zsákruhában járok, szakácsné leszek. (Sírva fakad).

MALVIN. Miből fizeted majd vissza? Hát elfeledted már azt a rákospalotai telket, melyet keresztanyádtól kaptál ajándékba? Most még nincs ugyan értéke, de férjem biztosan tudja, hogy nemsokára királyi vadászkastélyt fognak építni környékén, s akkor százszorosan fölmegy a telkek ára.

SZERAFIN. Igazán hiszed azt?

MALVIN. Gondolom, eléggé bebizonyítottam. Holnap majd elküldöm a kifizetett számlákat is, hogy kezedben legyenek... (Megöleli Szerafint, fölkel). Igaz, most jut eszembe, kicsikém - szóltál már férjednek arról a - hogy is hívják? Körös-szabályozási vállalatról?

SZERAFIN (fölkel). Tegnap is említettem. Mondtam, hogy legjobb barátnőm férje szeretné megkapni az engedélyt s hogy engem nagyon boldoggá tenne vele.

MALVIN. Ah! mily kedves vagy!... Holnap megint szólhatnál - kérhetnéd talán, mint valami viszontszolgálatot bizonyos nagy engedékenység fejében... (Nevetve). Látod, erre jók az ilyen Chupor-féle ártatlan udvarlók.

SZERAFIN. Milyen pajkos vagy te, Malvin.

MALVIN. Csak szeretlek, s nem akarom, hogy rabszolgája légy férjednek. (Megcsókolja).

CHUPOR (a terem ajtajában). Ah! nagysádtok kölcsönösen megrabolják a mennyországot.

MALVIN. Jőjjön, jőjjön, úgyis magáról beszéltünk.

SZERAFIN (halkan). De Malvin!

CHUPOR. Bizonyosan sok rosszat... Ah! én vagyok a világ legrágalmazottabb embere.

MALVIN. No csak ne legyen olyan hiú... Nem látta férjemet?

CHUPOR. A zongora mellett áll és elmélkedik. (Szerafinhoz). Nagysád, a tánc azonnal kezdődik.

MALVIN (súgva Szerafínhoz). Sakk a férjeknek! (El).

CHUPOR (kezét nyújtja). Az első tánc az enyém - szabad lesz kérnem a másodikat, a harmadikat is?

SZERAFIN. Nagyon követelő. (Észreveszi a belépő Rábayt. Elkapja fejét, mintha nem venné észre; dacos mozdulattal, félre). Azért is! (Fenn). Menjünk! (El Chuporral).

RÁBAY (egy lépést tesz előre). Szerafin!... (Megáll). Ah! mily nevetséges vagyok! Táncolni se engedjem? De mért táncol épen e léha fickóval, mikor tudja, hogy nekem rosszul esik? Eh! nevetséges! csak nem fogom félteni - ettől!

DEMETER (jő). Ejnye, Rábay sógor, úgy ott hagyott, mint szent Pál az oláhokat, pedig még el sem mondtam egészen, hogy a Körös-szabályozási munkálatok -

RÁBAY (szórakozottan). Igen, igen. (Magában, a terem felé nézve). És mégis... Talán épen az ilyen festett bábok a legveszélyesebbek... Mit tanulhatott volna itt, e hiú, felületes anya mellett? Ah! s én nem tudok vele bánni, elkeserítem, ahelyett, hogy magamhoz vonnám lelkét... Ma is oly szigorú, oly valódi iskolamester voltam... Szegény asszony! Kíméletesebbnek kellett volna lennem gyöngéi iránt - nem ő az oka... Ah! mily mosolyogva lejt e piperkőc karján!

DEMETER. Jőjjön vissza, még nem mutattam meg terveimet.

RÁBAY. Nagyon sajnálom... (A terem felé néz). Még mindig táncolnak... (Demeterhez). Tessék beadni ajánlatát - majd holnap... (A terem felé néz). Nem bírom tovább! (Demeterhez). Bocsánat! (El a terembe).

Nem szavazok zajos helyeslést. Úgy látszik, olyan kocsira kérezkedtem, amely nem akar fölvenni... No de legalább a másikkal ne késsünk el. Akármit mond Tamás, én okosabb vagyok - szarvánál kell megfogni az ökröt. Ebben a nyomban megkérem Gizella kezét, mert még azt is elkapják az orrunk elől. (Észrevéve Szidóniát). Itt az öregasszony, vágjunk neki!

SZIDÓNIA (félre). Ah! ez a borzasztó ember!

DEMETER (magában). Milyen kellemesen van meglepetve. Szinte elpirult az örömtől. (Fenn). Én vagyok.

SZIDÓNIA (félre). Látom! (Erőltetett nyájassággal). Isten hozta, Demeter! Hogy vannak otthon?

DEMETER. Tisztelik és csókolják a nagyságos sógorasszonyt és köszönöm, jól vagyunk, kivéve közös rokonunkat, az öreg Kóspallagi Mihályt, aki a múlt héten meghalt agylágyulásban. (Megcsókolja Szidónia kezét). Hát ez a kis Aranka? Megnőtt és megszépült. A nyáron még akár ölbe vehettem volna, s most már kezet is csókolhatnék neki. (Kezével titkon távozásra inti Arankát).

ARANKA (bámulva). Mi tetszik?

DEMETER (újra távozásra inti, Szidóniához). Hogy virul egészségi állapota, nagyságos sógorasszony?

SZIDÓNIA. Ah! folytonos görcsökben szenvedek - mindig ájulás környékez - most is -

DEMETER (udvarias részvéttel). A görcsök ellen biztos házi orvossággal szolgálhatok; még boldogult feleségem tanulta nagynénjétől, Kóspallagi Katalintól, aki, mint tetszik tudni, édestestvére volt közös rokonunknak, Dánielnek. Talán el tetszett rontani a gyomrát? (Ismét távozásra inti Arankát).

SZIDÓNIA. Borzalom!

ARANKA (súgva). Nézd, hogy integet! Elmenjek?

SZIDÓNIA. Menj, kedvesem, és vigyázz, hogy Sereczkyné ide ne jőjjön, amíg ez iszonyú embert biztos helyre nem teszem. Képes volna neki is sottisokat^[127] mondani. Siess! (Aranka el).

DEMETER. Nincs már zsindely a háztetőn, nekivághatunk -

SZIDÓNIA. Talán a büfébe mennénk jó Demeter? Szolgálhatok egy kis vacsorával?

DEMETER. Jóllakott állapotban vagyok, kedves sógorasszony, köszönöm szíves kínálását -

SZIDÓNIA (nagy aggodalommal nézve a terem felé). Legalább egy pohár pezsgőre kérem -

DEMETER (meghatottan). Milyen jó asszony! Hogy gondoskodik az emberről! Igazán szép a sógorasszonytól, hogy így fentartja a rokonságot, akármilyen távoli. El is dicsekszem vele most mindjárt mindenkinek!

SZIDÓNIA. Halkabban, Demeter, kérem!

DEMETER (súgva). Igaza van, úgyis bizalmi küldetésben járok. Dugjuk hát össze a fejünket és tűzzük napirendre Gizellát. Hol lebeg most e hajadon leányzó?

SZIDÓNIA. Ah! a szegény gyermek! Bizonyosan táncol. Ne háborgassuk mulatságában.

DEMETER. Jelenlétének hiányossága nem akadályozván, hogy azalatt mi öregek -

SZIDÓNIA (megbotránkozva). Öregek! (Mohón). Talán szivarozni óhajt Demeter? Jőjjön, férjem szobájába vezetem - ott egy finom szivar mellett elbeszélgethetnek a pankotai szép napokról...

DEMETER. Milyen jó rokon! Most meg már szivarral kínál! Köszönöm, most csak végezzük a dolgunkat, mert köztünk mondva, hogy a nagyságos sógorasszony megegyezése a fődolog, parancsa alatt állván minden családtagok és házi állatok...

SZIDÓNIA (kínos nevetéssel). Házi állatok! nagyon jó! (Félre). Meghalok!

DEMETER. Egy szó mint száz, én imádom a Solmay családot, a Solmay család imád engem, Tamás fiam imádja Gizellát és a múlt nyáron a pankotai magányos szőlők közt érzelmi hangulatba ereszkedett -

SZIDÓNIA (aggódva néz a terem felé). Tudom, tudom -

DEMETER. Ha tudja, akkor csapjon fel. Úgyis távoli rokonok vagyunk Solmay Dorottya révén, tegyük ezt most szorosabbá ez új himen által. A sógorasszony lévén a legokosabb és legöregebb a családban...

SZIDÓNIA (magában). Ennek véget kell vetni. (Az ajtóhoz siet s kiált). Ignác! egy szóra!

DEMETER. Épen kapóra tetszik jönni, a nagyságos mamával már megegyeztünk -

SOLMAY. Miben?

DEMETER. Hogy Tamás fiam feleségül veszi Gizellát.

SOLMAY. Nagyon jó!

SZIDÓNIA (súgva, ingerülten). Hallgass!

SOLMAY. Azért hívtál ki?

SZIDÓNIA. Demeter, ön félrebeszél, mi semmiben sem egyeztünk meg. Az ön kérésére csak férjem felelhet, mint a család feje, s azért az ő jelenlétében és nevében kimondom, hogy a mi leányunk sohasem lehet egy Morosán neje.

DEMETER. A név nem tesz semmit, ötven krajcárért a legfényesebb történeti nevek rendelkezésünkre állván. (Kezét nyújtja). Csapjon fel!

SZIDÓNIA. Soha!

TAMÁS (jő és állva marad a középajtóban).

SOLMAY. De kérdezzük meg legalább Gizellát.

SZIDÓNIA. Gizella már tudja és csak nevetett rajta... Ő a jó Tamás neje! hahaha! Én is csak nevetni tudok... Gizella egészen más valakire gondol...

TAMÁS (előrohan, Demeter kezét megragadva). Menjünk atyám, itt többé nincs semmi keresnivalónk. Hisz látod, hogy kinevetnek.

DEMETER (fájdalmasan). Kinevetnek, mikor én azt gondoltam, hogy örömet szerzek nekik! Ez a család, melyet annyira imádok... Ez fáj!... No jó! hát kinevetnek... Menjünk, fiam! (El Tamással a középen).

SOLMAY. Demeter! (Utána akar sietni).

SZIDÓNIA (megfogja Solmay frakkját). Náci, ha visszahívod, elájulok.

SOLMAY (visszafordul dühösen). Holnap magunk leszünk, akkor elájulhatsz - érted? Holnap beszélek Demeterrel! (El jobbra).

SZIDÓNIA (magában). Győztem... Most szobájában kidühöngi magát, mint rendesen, s megint szelíd bárány lesz, mint rendesen.

SZIDÓNIA. Ah! ti vagytok, kedveseim?

SZERAFIN. Sereczkyné már nagyon kérdezősködik utánad.

SZIDÓNIA. Ha tudnátok, mennyit kell gyermekeimért szenvednem... Most is mily veszélytől mentettelek meg mindnyájatokat! Igazán, én vagyok a család villámhárítója. (El).

SZERAFIN. Micsoda veszélytől mentett meg a mama?

RÁBAY. Hallgass rám, Szerafin, sokkal komolyabb dologról akarok beszélni...

SZERAFIN. Oh! Istenem! Azért hívtál ide? Nem volt ma már elég a komolyságból?

RÁBAY (szelíden). Ne érts félre, nem akarok többé a mai dolgokra célozni. Elismerem, hogy pedáns, hogy nagyon szigorú voltam. Bocsáss meg.

SZERAFIN (félre). Malvinnak igaza volt. Használt a sakk.

RÁBAY. Nem felelsz, Szerafin?

SZERAFIN (duzzogva). Mit feleljek? (Hirtelen visszatérő gyöngédséggel). De nem, - nem duzzogok - szeretlek. Ugye nem lesz többé olyan rossz? (Vállára hajtja fejét).

RÁBAY. Isten látja lelkemet, hogy minden vágyam a te boldogságod s ami tőlem telik, azt meg is fogom érte tenni mindig. De nemde, te is gondolni fogsz az én boldogságommal?

SZERAFIN. Ha te jó vagy, én is jó leszek.

RÁBAY. Tedd meg hát kedvemért - nem mintha nem bíznám benned - de a világ oly gonosz - úgy keresi az alkalmat a pletykára - ne engedd, hogy ez a léha ember, ez a Chupor annyit foglalkozzék veled...

SZERAFIN (Rábay arcát simogatva). Te bohó, te, már megint féltékeny vagy?

RÁBAY. Nem féltékenység, csak tapintat... Nem elég a hibától tisztának lenni, látszatát is kerülni kell... Egy szóval, nekem rosszul esik. Ma is mindig vele táncoltál -

SZERAFIN (pajkosan). Pedig még több tánccal is adósa vagyok.

RÁBAY. Tedd meg kedvemért, ne táncolj ma többé vele. Megígéred.

SZERAFIN. Jól van, nem bánom, ha te is megígéred, hogy ezentúl jó fiú léssz.

RÁBAY. Annyira megígérem, hogy még a múlt hibáját is jóvá teszem. Add át azokat a szerencsétlen számlákat holnap azonnal kifizetem.

SZERAFIN (zavartan). A számlákat? Az - az már nem szükséges.

RÁBAY. Dehogy nem! Csak nem küldted vissza az ékszereket? Már azt nem engedem, hogy az én jó kis feleségem más asszonyok mögött maradjon. Holnap rögtön megyek az ötvöshöz és kifizetem.

SZERAFIN. Nem - ne menj - már ki vannak fizetve.

RÁBAY. Hogyan? És ki fizette ki?

SZERAFIN (mindig nagyobb zavarban). Én.

RÁBAY. Mikor? Ma délután még nem voltak kifizetve.

SZERAFIN. Ma - most - nem régen -

RÁBAY. Mit jelent ez? Hiszen azóta alig hagytalak el...

SZERAFIN. Más volt ott... Istenem! - minek gyötörsz megint? Előbb szemrehányásokat tettél, hogy adósságot csináltam, most meg azért kínzasz, mert kifizettem... Ez hát a te szerelmed? Ezért áldozom fel magamat legapróbb szeszélyeidnek is? Menj, menj! te sohasem szerettél engem. (Haragosan a terem felé indul).

RÁBAY (kezénél fogva visszatartja). Szerafin, ez sokkal komolyabb dolog, hogysem apró duzzogással el lehetne ütni. Maradj itt, tudni akarom, micsoda pénzzel fizetted ki ez ékszereket?

SZERAFIN (félre). Nagyon korán engedtem. Tovább is sakkban kellett volna tartani.

RÁBAY. Ismétlem, Szerafin, felelj! Az én nőmnek nem szabad oly pénzzel rendelkeznie, melyről én semmit sem tudok. Nem tudod, hogy állásomban, mely annyira ki van téve a vesztegetésnek, a gyanúsításnak, még a legcsekélyebb árnyéktól is mennyire kell óvakodnom? Felelj! Fel sem merem rólad tenni, hogy ajándékot fogadtál el valakitől, - nem, ennyire nem alázhatod meg férjedet, nem sértheted meg tisztviselői becsületét!... Tudom hogy egy kissé hiú, felületes, könnyelmű vagy, de ezt nem merem, nem szabad föltennem rólad... Felelj hát, az égre! felelj! ne engedd ez iszonyú, e képtelen gyanút megerősödni lelkemben!

SZERAFIN (rémülten, magában). Istenem! mit tettem? Mit mondjak?

RÁBAY. Felelj, kitől kaptad a pénzt?

SZERAFIN (nagy zavarban, mintegy kisegítő gondolatot keresve, hirtelen kitörő zokogással). Atyámtól.

RÁBAY. Atyádtól? (Megkönnyebbülten). Atyádtól? Miért nem mondtad ezt mindjárt?

SZERAFIN (sírva). Mikor úgy rám ijesztettél. Menj, menj! te sohasem szerettél engem.

RÁBAY. Szerafin, az égre! felelj, igazat mondtál?

SZERAFIN. Úgy! még csak az van hátra, hogy hazugnak nevezz. (Észreveszi a belépő Solmayt). Nagy ég! végem van.

RÁBAY (Solmayhoz). Éppen jókor jössz, meg kell köszönnöm nagylelkűségedet.

SOLMAY (bámulva). Szívesen - máskor is -

SZIDÓNIA. Mért nem jöttök már a társaság közé? Mi ez? Mi történik itt?

RÁBAY (Szidónia felé fordul). Semmi, semmi, hála Istennek! minden rendbe jött. (Halkan beszél vele).

SZERAFIN (súgva, kétségbeesetten Solmayhoz). Atyám, hagyjon rá mindent, különben elvesztem.

SOLMAY. Elvesztél?

SZERAFIN (gyorsan). Mutassa, hogy mindent tud, vagy meghalok. (Elsiet és Rábay háta mögé áll).

SZIDÓNIA. Náci, ez valóban meglepő, amit rólad hallok. Ezer forint értékű ékszert ajándékozol férjes leányodnak -

SOLMAY. Valóban? (Szerafinra néz, ki Rábay mögött titkon összetett kézzel eseng feléje. Magában). Mit jelent ez?

RÁBAY. Kérem, mama, csak kölcsön adta, meg fogjuk téríteni. (Solmayhoz). Köszönöm, ugyan feleségem nevében, de nagyon csodálom, hogy így elősegíted költekezését, holott alig egy óra előtt biztattál, hogy semmiben se engedjek neki, hogy ne utánozzam a te példádat.

SZIDÓNIA. Mit hallok! Hát te így rontod a vődet?

SOLMAY. Hagyjatok nekem békét! (Halkan Szerafinhoz). Mit jelent ez?

SZERAFIN (fenn). Bocsánat, atyám, kénytelen voltam elárulni. (Súgva). Vegye magára, vagy valami borzasztó fog történni.

SZIDÓNIA. Vagy talán tagadod, hogy ma ezer forint áru ékszert fizettél ki Szerafinért?

SOLMAY. Én? (Szerafinra esik tekintete, ki Rábay mögül kétségbeesetten int feléje. Magában). Megbolondulok. (Fenn). Nem tagadom. Hát aztán?

SZIDÓNIA. Csak az, hogy ugyanannyi értékű ékszert követelek először Gizellának, másodszor Arankának, harmadszor magamnak. Első az igazság.

RÁBAY. Szegény kis Szerafinom, mily igazságtalan voltam hozzá. Megbocsáthatsz-e nekem?

SZERAFIN. Nem, ennyi méltatlanságot nem lehet megbocsátani.

CHUPOR (tánclépésekben jő). A zene tüstént megszólal, Szerafin nagysám, szabad kérnem az ígért táncot?

RÁBAY (súgva, kérőleg). Szerafin!

SZERAFIN (habozva néz Rábayra, Szidóniára, Chuporra, ki feléje nyujtott kézzel áll. Magában). Malvinnak igaza volt. Sakk a férjeknek!

SZIDÓNIA. Nos, Szerafin, nem hallod Chupor kérését?

SOLMAY (súgva Szerafínhoz). Kapok végre magyarázatot?

SZERAFIN (halkan, kétségbeesetten). El ne áruljon, papa, mert leugrom a harmadik emeletről. (Dacos pillantást vetve Rábayra, kezét nyujtja Chupornak s vele el a terembe).

SOLMAY (magában, rémülten). Már ez is a harmadik emeleten van!

RÁBAY. Hát így vagyunk! Jó! (Solmayhoz, bosszúsan). Ezentúl kikérem, hogy elősegítsd pazarlását! (El).

SZIDÓNIA. Itt van a szép eredmény, ha saját leányod ellen lázítod férjét. Holnap elvárom ékszereinket. (El).

SOLMAY. Tessék! ennek is az a vége, hogy én fizetek.

Rábay lakása. Terem, mely egyszersmind ebédlőül szolgál. Pamlagok, székek, szekrény. A középen reggelire terített asztal. Jobbra Rábay szobája, balra Szerafiné. Középen a főbejárás.

ANDRÁS (jobbról jő). A nagyságos úr azt parancsolta, hogy szobájába vigyem a reggelit.

BETTI (középről jő a reggelivel, edényekkel tálcán). Éppen ezt rendelte a nagyságos asszony is. (Az asztalra teszi a tálcát).

ANDRÁS. Már megint? (Kezével hajbakapást mutat).

BETTI. Kegyetlenül. Mindjárt észrevettem, mikor késő éjjel hazajöttek az estélyről. Egyik jobbra, a másik balra - ajtócsapás - szidás a cselédnek... ismerjük a jeleket.

RÁBAY (jobbról bosszúsan kiszól az ajtón). Kapom már azt a reggelit? Az ember éhen elveszhetne ilyen szolgálat mellett.

ANDRÁS. Éppen most akartam bevinni nagyságodhoz...

BETTI (az edények egy részét más tálcára téve). Ezt meg a nagyságos asszonyhoz viszem.

RÁBAY (mérgesen). Hova?

BETTI. Szobájába. Úgy parancsolta.

RÁBAY (félre). Még ő dacol! (Fenn, Andráshoz, ki fölvette az edényeket). Maradj, itt fogok reggelizni. (Asztalhoz ül).

SZERAFIN (balról az ajtóból). Betti! meddig várat még magára?

BETTI (fölkapva az edényeket). Bocsánat, a nagyságos úr -

RÁBAY (az asztalhoz ül, mintha észre sem venné Szerafint, nagy csörgéssel kávét, tejet önt findzsájába, zajosan kavarja, egy fél kiflit a kávéba márt s szájába tömi).

SZERAFIN (magában). Még ő dacol!

RÁBAY (teleszájjal). András, a mai lapokat! (András el).

SZERAFIN (félre). Azért sem vonulok vissza előle. (Bettihez, ki az edényekkel meg akar indulni). Maradjon, itt fogok reggelizni. (Az asztalhoz ül, s indulatosan tölt magának).

ANDRÁS (jő, lapokat tesz Rábay elé). Méltóztassék! A mai újságok... (El a középen Bettivel, kinek az ajtóban némajátékkal ismét hajbakapást mutat).

RÁBAY (dühösen folytatja a kávézást, egy hírlapot tartva maga előtt úgy, hogy egészen elfödi Szerafin elől).

SZERAFIN (kávézni kezd, leteszi a findzsát, lopva Rábay felé pillant, ismét nagy zörejjel fölveszi findzsáját. Szünet után, egyik hírlap után nyúlva, indulattól reszkető hangon). Szabad ezt a lapot megnéznem?

RÁBAY (nem pillantva fel az újságból). Tessék.

SZERAFIN. Mert ha tán ez is ellenére volna, én nem akarok magas akaratával dacolni.

RÁBAY. Csak tessék...

SZERAFIN (indulatosan felnyitja a lapot s éppen úgy maga elé terjeszti, mint Rábay, és kávézva olvas. Rövid szünet után mindketten egyszerre egymás felé néznek s egyszerre megszólalnak).

RÁBAY. Mi tetszik?     |
SZERAFIN. Nos?        |  (Egyszerre).

RÁBAY. Én nem szóltam.

SZERAFIN. Bocsánat! Én sem. (Tovább olvasnak).

RÁBAY (újra tele tölti findzsáját). Brr! milyen keserű! Már megint nincs elég cukor az asztalon.

SZERAFIN (csenget. A belépő Bettihez). Cukrot a nagyságos úrnak. (Betti a szekrényből cukrot tesz a szelencébe, az asztalhoz viszi s el).

RÁBAY (ismét dühösen s teleszájjál kávézik és olvas).

SZERAFIN (Rábay felé néz, a hírlapot idegesen összegyűri és eldobja).

RÁBAY (nem néz fel a hírlapból). Ily nagy háztartás, ennyi cselédség mellett legalább elvárhatnám, hogy ne kapjak keserű kávét.

SZERAFIN (csenget).

BETTI (jő). Mit tetszik parancsolni?

SZERAFIN. Hívja be Andrást is, mindkettőjükkel lesz beszélnivalóm. (Betti el).

RÁBAY (fölnéz a lapból). Mit akar velök?

SZERAFIN. Fölmondok nekik. Ön panaszkodik a drága háztartás ellen, nincs hát egyéb hátra, mint hogy elküldjem a cselédeket. Hisz én is elvégezhetem a dolgukat, majd én tisztítom a ruhákat, én takarítom a szobákat - azért mentem férjhez -

BETTI (jő Andrással). Itt vagyunk mind a ketten, nagyságod.

SZERAFIN. Jöjjenek közelebb.

RÁBAY (halkan Szerafinhoz). Megtiltom, hogy cselédeink előtt kompromittáljon.

ANDRÁS (Bettivel közelebb jő). Mit tetszik parancsolni?

RÁBAY. Semmit. Elmehetnek! (Betti, András el).

SZERAFIN. Hanem engem lehet a cselédek előtt kompromittálni, úgy-e? (Zsebkendőjét indulatosan tépi).

RÁBAY. Eléggé kompromittálja ön magát a világ előtt.

SZERAFIN (felugrik). Kinek mondja ezt?

RÁBAY (nagy zajjal megfordítja a lapot s olvasásba merül.)

SZERAFIN (zsebkendőjét tépve). Ezt mondani nekem! Aki példánya voltam az önfeláldozó hűségnek! Amiért táncolni mertem... Azért is fogok táncolni! (Sírva). Oh, mily boldogtalan vagyok! (Indulatosan leül, s amint az edényekhez nyúl, findzsáját nagy robajjal a földre dobja).

SOLMAY (sietve jő). Bocsánat, hogy ily korán zavarom a kellemes pásztorórát... (Megáll, meghökkenve). Ohó! hát így vagyunk? Ismerem tapasztalásból az efféle drámai jeleneteket... Kávés findzsa a földön... (Fölveszi, súgva Rábayhoz). Családi hagyomány.

SZERAFIN (zokogva). Papa, vezessen ügyvédhez, én válópert indítok.

SOLMAY. Tudom, gyermekem, tudom. Az anyád éppen százötvenszer mondta ezt nekem harminckét év alatt. (Sóhajtva). Azért mégis együtt vagyunk! (Rábayhoz). Nem hagynál magunkra néhány percre?

RÁBAY (fölkel, magához véve az újságokat). Nagyon szívesen. (Hangsúlyozva). Nagyon szívesen - akármeddig. (El jobbra).

SZERAFIN. No, hallja, papa! Nagyon szívesen elhagy. - (Rábayt utánozva). Nagyon szívesen! És még azt szeretné elhitetni, hogy én vagyok a hibás... Oh, miért is mentem férjhez! (Sírvafakad s kendőjét tépi).

SOLMAY (az ajtónál hallgatózik). A belső szobába ment. (Szerafinhoz fordul s rárivall). Hallgass! - Jól ismerem ezeket a kifogásokat - az eredeti kiadásban, a tied csak gyönge másolat, engem nem fogsz elbolondítni.

SZERAFIN (ijedten). Papa!

SOLMAY. Úgy-e, nem szoktad meg tőlem ezt a hangot? No hát szokjál hozzá. Eléggé megkeserültem már magam a gyávaságomat, nem akarom, hogy gyermekeim is áldozatai legyenek s hogy boldogtalanságot és szégyent hozzanak magukra és egész családunkra.

SZERAFIN (fölemelkedik, méltósággal). Papa, ezt a hangot nem érdemeltem.

SOLMAY. Hallgass, ha mondom! A te szcénádtól nem ijedek meg. Van is arra most idő! Tudod-e, mit tettél, te boldogtalan? Mikor tegnap éjjel titokban végre megvallottad nekem, ki volt az, aki számláidat kifizette, azt gondoltam, mindjárt elnyel a föld...

SZERAFIN. Hisz ez már rendbejött -

SOLMAY. Rendbejött? Hát nem magyaráztam meg neked, te boldogtalan, hogy ez az ajándék a legvilágosabb megvesztegetés, mely szégyenbe hozhat téged, mindnyájunkat, férjedet megfoszthatja hivatalától, talán öngyilkossá teheti?

SZERAFIN (rémülten). Atyám! az Istenért! hisz én csak kölcsönt vettem föl, melyet visszafizethetek rákospalotai telkemből...

SOLMAY (dühösen). Süsd meg a rákospalotai telkedet! Csakis veled lehet elhitetni ilyen bolondot.

SZERAFIN. De papa!

SOLMAY. Különben éppen ez a mentséged. Nem romlottságból tetted, csak liba voltál. Az anyád nevelése... Mit értesz te máshoz, mint selyemhez, csipkéhez, brokáthoz, tarlatánhoz^[128] s mit tudom én még mi a tatárhoz! Mit törődtetek ti egyébbel, mint toalettel, mulatsággal, üres hivalkodással, az élet csillogó buborékjaival, melyek addig tartanak csak, amíg hozzájok nyúltok! És én bolond! láttam mindezt, s nem mertem közbekiáltani, gyávaságból, lustaságból, nyugalmam szeretetéből. Oh, mily kötnivaló bolond voltam! Oh, mint szeretném kitépni a hajamat! (Hajába markol).

SZERAFIN. Papa, az égre! térjen magához!

SOLMAY. Most már itt a szép eredmény! - Nőül vesz egy komoly, tisztességes ember, szerelemből, hozomány nélkül - és te folytatod a boszorkánytáncot, melyet otthon tanultál. És, hogy eleget tehess ez őrült fényűzésnek, képes vagy hiúságból, szelességből, együgyűségből visszaélni férjed állásával, szégyenbe dönteni őt a világ és önmaga előtt. S ha legalább itthon kárpótolnád őt gyöngédséggel, kímélettel, szeretettel! Az ám! szcénákat csinálsz neki és földhöz vágod a kávés findzsákat!

SZERAFIN (sírva a pamlagra roskad). Atyám, atyám, ne folytassa, vagy megölöm magamat!

SOLMAY. Vannak adataim, hogy az asszonyok nem szokták az efféle fenyegetéseket teljesíteni. De jól van, csendesebb leszek, úgyis sok teendőnk van még. Felelj szépen, őszintén, mért duzzogtál most megint férjeddel?

SZERAFIN (sírva). Ő duzzogott, mert Chupor Aladárral táncoltam.

SOLMAY. És ilyen, majom miatt képes vagy magadra haragítni férjedet, mikor úgyis egy más, sokkal súlyosabb hiba nyomja lelkedet. Idehallgass! Első dolgod legyen kiengesztelni férjedet és teljes javulást ígérni. Csitt, egy szót se, vagy megeszlek! A második pedig az, hogy azt a Malvint azonnal fizesd ki.

SZERAFIN. Miből?

SOLMAY. Ma reggel összejártam minden uzsorást és keserves nagy kamatra, rövid lejáratú váltóra kaptam pénzt. Ez is siettetni fogja ugyan bukásomat - a felhők már nagyon kezdenek tornyosulni - de ez nem ide tartozik. Legfőbb dolog most ránk nézve az, hogy férjed becsülete mentve legyen s ő sohase tudjon meg semmit... (Zsebéből pénzt vesz ki). Az összes szabó-, divatárus- és ékszerész-adósságok ötezer forintra mennek... Itt van a pénz. Ezt azonnal, még ma reggel küldd el Malvinnak... Érted? (Kezébe adja a pénzt, melyet Szerafin eltesz). El ne felejtsd rögtön kifizetni, hogy mikorra férjed elintézi azt a hivatalos ügyet, semmivel se légy adósa, különben semmiről sem állok jót... Most pedig békülj ki Miklóssal... Úgy! - Csókolj meg! - (Megcsókolja). És ezután legyen több eszed... (A jobb ajtón beszól). Miklós! jer ki! (Halkan Szerafinhoz). Szépen beszélj vele, vigyázz reám, ha a székkel zörögni fogok, azt jelenti, hogy több nyájasságot kívánok. Érted?

RÁBAY (Solmayhoz). Van valami kívánságod?

SOLMAY. Nekem nincs, talán Szerafinnak lesz... (Egy szék mögé vonul s jelentősen köhög).

RÁBAY (Szerafinhoz hidegen). Mit parancsol, asszonyom?

SZERAFIN (fölkel, lassan, féloldalt Rábay felé megy. Durcásan). Bocsáss meg, Miklós, ígérem, hogy ezután jobb leszek.

RÁBAY (hidegen). Mit jelent ez?

SOLMAY (zörög a székkel).

SZERAFIN (szeméhez emelve kendőjét). Ezentúl semmiben sem fogok parancsoddal ellenkezni.

SOLMAY (erősen zörög a székkel).

RÁBAY. Nem értem.

SZERAFIN (kitörő szerelemmel). Miklós, Miklós, édes Miklós, ne haragudjál. (Rábay nyakába ugrik).

SOLMAY (élőre jő). Ezt már meg lehet érteni.

SZERAFIN (Miklós kebelén). Tegnap este rossz, önfejű gyermek voltam, de ígérem neked, hogy soha többé rá nem nézek arra a majomra. Hiszen úgy szeretlek téged!

SOLMAY (olvasva). Egy - kettő -

RÁBAY (kitörő szeretettel magához öleli Szerafint). Drága kis feleségem!

SOLMAY. Három.

SZERAFIN. Igazad volt, ígérem neked, hogy soha többé el nem fogadom házunknál e Chuport. Oh, bocsásd meg bolondságomat!

RÁBAY (megölelve Szerafint). Édes kicsikém, én voltam a bolond...

SOLMAY. No, össze ne vesszetek megint azon, hogy ki volt a bolond, öleljétek meg egymást - szeretem ezt látni - másoknál. (Rábay és Szerafin megölelik egymást).

SZIDÓNIA (utcai öltözékben a középen jő. Tapsolva,). Bravó! bravó! ezt már örömmel látom! Jó reggelt, kedves gyermekeim! nagy újság, nagy dicsőség! Tegnapi estélyünk megjelent három nagy lapban. - Toalettjeink is le vannak írva... Hogy vagytok? Ah, nekem annyi dolgom van. Már korán reggel a boltokat kell járnom. Készülj fel, Szerafin, téged is magammal viszlek...

BETTI (fölszedi az asztalról a reggeli terítéket s el).

SOLMAY. Szerafinnak más dolga is lehet.. (Súgva). El ne feledd Malvint kifizetni.

SZERAFIN (súgva). Legyen nyugodt, papa.

SZIDÓNIA. Náci! mit suttogsz, mit áskálódol titokban? Nem látod, milyen szép egyetértés van gyermekeink között? Megint meg akarod zavarni? Hallgass, hallgass! Alig győzöm őket összebékítni, te újra meg újra egymás ellen ingereled. (Rábayhoz). Reménylem, nincs kifogásod ellene, ha Szerafint néhány boltba magammal viszem.

RÁBAY (jó kedvvel). Isten mentsen! Nekem most úgy is sürgős dolgom van, mielőtt hivatalomba megyek. - Még egyszer át kell tanulmányoznom a beérkezett ajánlatokat. (Szerafinhoz). Malvin barátnődnek örömhírt vihetsz, édesem, azt hiszem, férje fogja megkapni az engedélyt.

SOLMAY (hirtelen). Nem! Ne terjeszd fel ezt az embert!

RÁBAY. Mi kifogásod van ellene? Ha ajánlata nem rosszabb a többénél, nem tudom, miért ne tegyem meg ezt az örömet Szerafinnak, ki oly melegen érdeklődik legjobb barátnőjéért? (Szerafinhoz). Úgy-e, kedvesem?

SZERAFIN (zavartan). Én nem tudom - ahogy te gondolod -

SZIDÓNIA (Solmayhoz). Mit terrorizálod ezt a szegény gyermeket? Most már szólni sem mer. (Rábayhoz). Persze, hogy nagy örömére lenne. Malvin hercig asszonyka, megérdemli, hogy szívességet tegyünk vele. (Solmayhoz). Egyáltalában nem tudom, mit avatkozol te a Miklós ügyeibe? Nem elég, hogy otthon zsarnokoskodol?...

SOLMAY (félre, dühvel). Oh, ez az asszony!...

SZIDÓNIA. Hanem, persze te ezt is annak a kedves Demeter barátodnak szeretnéd elkaparítni. Ez az igazi pajtáskodás! - Ne hallgass rá, Miklós. Én és Szerafin Hámor mellett szavazunk.

RÁBAY. Ne féljetek, nem fogok meggyőződésem ellen tenni; de ha az ajánlatok egyformák, akkor nyugodt lélekkel választhatom azt, amivel nőmnek örömet szerzek. (Megcsókolja Szerafint). Viszontlátásra, kedvesem! (El jobbra).

SOLMAY (fojtott dühvel). Te, Szidónia, te - ha tudnád-

SZIDÓNIA. Ha tudnám! Mit tudjak? Azt az egyet jól tudom, hogy te folytonosan egymás ellen lázítod a fiatal házasokat s nekem minden tapintatomat össze kell szednem, hogy jóvá tegyem baklövéseidet.

SOLMAY. Ne ingerelj! A vulkán évek óta pihen - de vigyázz - egyszer kitörhet -

SZERAFIN (kérlelve). Édes papa!

SZIDÓNIA (bánatos lemondással). Hagyd el, kedvesem! Megszoktam már e szcénákat s megadással viselem. Tanulj tőlem türelmet és lemondást - csak így lehet kijönni a férjekkel...

SOLMAY (oldalt megy s a pamlagra veti magát).

SZIDÓNIA. Beszéljünk most kellemesebb dolgokról. Tegnap este kicsináltuk Sereczkynével, hogy nőegyletünk javára nyilvános előadást rendezünk - élőképekkel... Mindnyájan szerepelni fogunk bennök - te is, én is, húgaid is, kosztümökben, a legfényesebb és leggazdagabb kosztümökben.

SOLMAY (tompa nyögéssel). Éppen jókor.

SZIDÓNIA (fél szemmel Solmay felé pillantva). Ebben nem lehet fukarkodnunk, fillérkednünk, mint rendesen. Sereczkyné a legnagyobb fényt fogja kifejteni s mi nem maradhatunk Béla menyasszonya mögött. Siessünk most a boltba, kiválogatni a szükséges kelméket. Nemsokára itt lesznek húgaid is. Sereczkyné is idejön, Chupor Aladárnak is itt adtam találkozót - ő fogja az élőképeket rendezni.

SOLMAY (fölkel). Szerafin nem fogadhatja el Chuport...

SZIDÓNIA. Hát ez megint micsoda új komédia?

SZERAFIN. Megígértem, hogy nem fogadom el többé - Miklós féltékeny rá.

SZIDÓNIA. Nevetséges! Chupor a legfényesebb parti Gizella számára. Még csak az kellene, hogy megsértsük őt, s megfosszuk Gizellát szerencséjétől. Féltékeny! - Micsoda ízléstelenség! Mondd neki, hogy én hoztam ide, az én felelősségemre - anyád védszárnyai alatt csak nem fog félteni... Elég! szót se erről! Menj leányom, készülj fel, kocsim a kapu előtt vár, tüstént indulunk. (Szerafin el).

SOLMAY. De hát erővel boldogtalanná akarod tenni leányodat?

SZIDÓNIA. Több joggal kérdhetem én ezt tőled. Miklósnak eszébe sem jutott volna Chuporra féltékenykedni, akiről a vak is látja, hogy Gizellába szerelmes. Hanem persze, te annak a kedves Tamásodnak szántad Gizellát, azért szeretnéd Chuport elmarni a háztól. Óh! átlátok én ravasz terveiden. De résen állok, s az anyai szeretet oroszlán erejével védem gyermekeimet holló apjok ellen. - Csitt! Szerafin jő. Reménylem, előtte meg fogsz kímélni.

SZERAFIN (jő, kalappal, felöltővel). Kész vagyok, mama!

SOLMAY (súgva). El ne felejtsd Malvint...

SZERAFIN (súgva). Ne féljen, papa.

SZIDÓNIA (elvonva Szerafint). Semmi suttogás! Jer kedvesem! Pá, Nácikám, pá! Mulass jól, míg visszatérünk. (El Szerafinnal).

Megérdemeltem! Úgy kell nekem, megérdemeltem! A gyávaság jutalma... Tessék most már parancsolni harminckét esztendős meghunyászkodás után... Úgy kell nekem! Nézhetem összetett kézzel a felfordulást, várhatom a menthetetlen bukást... Isten tudja, a bukásom miatt nem tudok annyira búsulni, mert a feleségemet nagyon le fogja főzni és az nekem olyan jól esik.

TAMÁS (a középen jő). Bocsánat, azt mondták, hogy Rábay urat itt találom -

SOLMAY (kezetnyujtva). Jó reggelt, Tamás öcsém! Hogy vannak? Mit művelt Demeter barátom?

TAMÁS (tartózkodólag). Nagyságod szíves figyelme igen lekötelező ránk nézve. Atyám megbízásából jövök Rábay úrhoz -

SOLMAY. Reménylem, öcsém, a tegnapi félreértés -

TAMÁS (gyorsan). Atyám minél előbb óhajtana találkozni Rábay úrral, - ezért küldött hozzá...

SOLMAY (jobbra mutat). Rábay ott van, szobájában; azonnal beszélhet vele.

TAMÁS (meghajolva). Köszönöm, nagyságod kegyességét. (El jobbra).

SOLMAY (magában). Tessék! ezt is a feleségemnek köszönhetem. Halálra sérti e jó embereket, s most én iszom meg a levét. Hányszor segített pénzzavaraimon a jó Demeter, milyen kegyelettel volt családom iránt s ez az őrült asszonyi állat így arcul üti. Oh. Szidónia, Szidónia! be jól fog neked esni a bukás! (Pamlagra veti magát).

BÉLA (a középen jő). Itt vagy, atyám?

SOLMAY. Ilyen felesleges kérdésre is csak egy képviselő tud vetemedni. Látod, hogy itt vagyok - minek kérded hát? Ennek is éppen annyi értelme van, mint a ti interpellációitoknak.

BÉLA. Sajnálattal látom ingerült kedélyedet, atyám, holott én olyan ügyben kerestelek föl, mely abszolút higgadtságot igényel. Otthon azt mondták, hogy ide jöttél, s rögtön utánad siettem.

SOLMAY. Ezt is felesleges konstatálnod;^[129] látom, hogy itt vagy. Miben lehetek szolgálatodra?

BÉLA. Rövid az egész, de annál fontosabb. Tudod, hogy a szép Sereczkynével nemsokára boldog frigyre lépek s így vagyonilag is egészen emancipálom^[130] magamat. Felkérlek tehát, hogy a családi birtokból engem illető részt add át nekem független kezelésre.

SOLMAY (fölkel). Úgy? Nincs egyéb bajod?

BÉLA. Nagykorúságomat már több év előtt elértem, s azt hiszem, ha egy előkelő hölgyet veszek nőül, nekem is hozzá kell járulnom vagyonommal.

SOLMAY. Igazán? Éppen jókor jöttél. Ha tetszik, azonnal kifizetlek.

BÉLA. Nem, atyám, ily kíméletlen nem vagyok - engedek időt.

SOLMAY. Köszönöm, de nem fogadhatom el nagylelkűségedet. Kifizetlek ebben a nyomban. (Zsebéből kis jegyzőkönyvet vesz ki). Itt van, tartsd a markodat. (A jegyzőkönyvbe nézve). Most harmadízben vagy országgyűlési képviselő. Első választásod, mivel a megyében nagy reményeket fűztek hozzád s azt hitték, hogy miniszter lehet belőled, csak 12.734 forintba került. Másodízben már hatalmas ellenjelölted volt s mivel választóid ezalatt azt is fölfedezték, hogy nagy tökfilkó vagy, ez a választás 27.845 forintba jött. Harmadízben már hozzád szoktak az emberek s a mandátumnak is leszállt a kurzusa,^[131] azért ez a választás a legolcsóbb volt, 8261 forint 60 krajcár. Összesen: 48.840 forint 60 krajcár. Abból a jószágból, melyet még el nem adtam, a te részed tenne 40.000 forintot, eszerint még te tartozol nekem 8840 forint 60 krajcárral. És jó lenne, ha minél elébb megadnád, mert éppen most nagy szükségem van pénzre. A krajcárokat elengedem. Szervusz! (El).

BÉLA (magában, elképedve). Mit jelent ez? Az öreg talán fináncminiszternek készül, hogy ilyen budgettel^[132] akarja kiszúrni a szememet? Eh! de nem! ebben a dologban nem értem a tréfát - majd komolyan beszélek az öreggel.

GIZELLA (a középen jő). A papa olyan dühösen rohant le a lépcsőn, hogy engem is majd fellökött. Megint megharagítottad?

BÉLA. Kis leányokhoz nem illenek ily impertinens kérdések. Hanem, te felelj nekem: hogy mersz egyedül csatangolni az utcákon?

GIZELLA (leül). Nem egyedül jöttem, Aranka is velem volt; útközben találkoztunk mamával és Szerafinnal s Arankát magukkal vitték a boltba. Nekem nem jutott hely a kocsiban s előre küldtek. Meg van elégedve nagyságod a magyarázattal?

BÉLA (kalapját véve). Bánom is én, ha a fejeteken táncoltok is. (El).

GIZELLA (magában). Ugyancsak udvarias ember az én kedves bátyám. Bizonyosan pénzt kért a papától s helyette jó tanácsot kapott, azért oly haragos. Ismerjük már ezeket a szcénákat. Ah! Tamás... (Fölkel, a belépő Tamást meglátva).

TAMÁS (mély meghajlással). Kisasszony!

GIZELLA. Jó reggelt, Tamás! Tegnap este oly korán eltűnt, hogy többé nem is láthattam. Rosszul mulatott?

TAMÁS (hidegen). Éreztem, hogy nem vagyok e fényes légkörbe való. (Búcsúzva). Kisasszony!... (Az ajtó felé megy).

GIZELLA (félre). Bizonyosan a mama bántotta meg valami tapintatlansággal... (Fenn, Tamás útját állva). Oh, Istenem! nem kell ám mindent úgy a szívére venni. Mi azért jó barátok maradhatunk...

TAMÁS. A kisasszony barátsága rám nézve igen megtisztelő, de nem vagyok rá méltó.

GIZELLA. Mit jelent ez, Tamás? Nem méltó hozzám? Hát nem ön volt az egész nyáron át az én legjobb barátom?

TAMÁS (fokozatosan nekihevülve). A nyáron át?! Igaza van, kimondta a helyes szót, melyet én együgyű nem tudtam megtalálni. Nyári barátja voltam, nyári szórakozása - éppen úgy, mint nyári kalapja, nyári ruhája, mely jó a falun, ahol senki sem látja, s amelyet eldob, amelyre rá sem néz, ha visszatér a városba, fényes körébe, csillogó csecsebecséi, ragyogó barátjai közé. Köszönöm, kisasszony, hogy felvilágosított, most már nem fáj úgy csalódásom. Azt hittem, hogy igazabb, melegebb vonzalom, melyet mutatott; azt hittem, megértette szívemet, szemeim beszédét, s igaz feleletet olvastam mosolyában, kézszorításában. Én bolond! S nekem még fájni tudott, midőn tegnap anyja által oly gúnnyal, oly megvetéssel utasított vissza valódi helyemre! Nevetség! hiszen még nem jött meg a nyári ruha szezonja. Köszönöm, kisasszony, erre a szerepre nem vagyok elég jó. Isten önnel télre - nyárra, mindörökre! (El).

GIZELLA (utána tesz egy lépést). Tamás!... Megálljon... Elment! csak nem szaladhatok utána... Mit jelent ez? Mit beszélt itt össze-vissza gúnyról, megvetésről, nyári ruháról? Mit tett vele a mama?

GIZELLA (Szidónia elé fut). Anyám! anyám! mit tettél tegnap Tamással?

SZIDÓNIA. De mit tettél vele te? Éppen most láttam, úgy rohant, mint az őrült.

GIZELLA. Felelj, anyám, mi történt tegnap köztetek?

SZIDÓNIA. Mi lelte ezt a gyermeket? Talán apád szelleme szállt beléd? Hát elég vakmerő volt tegnap az estély kellő közepén megkérni kezedet s én visszautasítottam.

GIZELLA. Anélkül, hogy engem megkérdeztél volna?

SZIDÓNIA. Előre tudtam, hogy olyan jó ízlésű leány, mint az én kicsikém, mit felelne egy ilyen Tamásnak.

GIZELLA. Hogy tudtad ezt tenni, anyám?

SZERAFIN. Gizella, hogy beszélhetsz ily hangon a mamával?

SZIDÓNIA (bánatosan). Hagyd el, kedvesem, megszoktam már az ilyen bánásmódot... Hálátlan, rossz gyermek, így beszél velem, mikor oly fényes partit, egy Chupor Aladárt tartogatok számára készenlétben...

GIZELLA. Kell is nekem! Oh, mama, mily boldogtalanná tettél. Ez hát a te szereteted? a te gondoskodásod? Elűzöd tőlem az egyetlen embert, ki igazán boldoggá tehetett volna, csak azért, mert nem tud úgy ugrálni és sipegni, mint ezek a divatos majmok... (Sírvafakad, indulatosan tépve zsebkendőjét). Igaza van a papának, hogy mindig olyan rosszkedvű - oh! én is olyan boldogtalan vagyok, hogy kedvem volna leugrani a harmadik emeletről. (El balra).

RÁBAY (a jobb ajtóban áll, Gizella végszavait hallva, magában). Ez is a harmadik emeleten van már!

SZIDÓNIA (Arankához). Szaladj utána, kedvesem és vigasztald meg.

ARANKA. Gizella! Gizella! megállj! (Elfut Gizella után).

RÁBAY (előre jő, kezében kalap). Mi baja van Gizellának?

SZIDÓNIA. Ah! kedvesem, hagyd el azt a rossz leányt. Mindig mondtam, hogy gyermekeim közt legjobban hasonlít apjához - legtöbb bajom is volt vele... Egy kis regényes ábrándozás - majd kirepül a fejéből megint... Egészen megrontotta ezt a szép napot... óh! mily gyönyörű kelméket válogattunk, mindjárt itt lesznek... Az a sok bársony, plüs -

SZERAFIN (lelkesülten). Atlasz, ezüstbrokát -

RÁBAY. Hát ez mire való?

SZIDÓNIA. Nem tudod, hogy élőképekben fogunk fellépni - kosztümökben? Sereczkyné rendezi, nem maradhatunk hátra...

RÁBAY (bosszúsan). Sereczkyné is jobban tenné, ha egyedül komédiázna s nem rántana magával másokat.

SZERAFIN (Rábay arcát simogatva). Édes kis Miklósom!...

RÁBAY. Jó, jó, nem akarom elrontani ezt a szép napot, hanem azt nem tagadhatom, hogy mindig elmegy a kedvem, ha erre a Sereczkynére és fajtájára gondolok. (Észreveszi Sereczkynét). Ah, nagysád, éppen most emlegettük - bocsánat - hivatalos kötelességem - viszontlátásra. (El).

SERECZKYNÉ. Jó napot, Rábay, jó napot! Nos, kedveseim, hát a kelmék? Én már égek a kíváncsiságtól.

SZIDÓNIA (zavartan). Ide rendeltük, éppen itt hozzák.

BANGÓ (két nagy csomaggal hóna alatt). Nagyságtok rendeletére főnököm itt küldi a kiválasztott kelméket. (Az egyik csomagot a középen álló asztalra, a másikat oldalt a pamlagra teszi. A nők a középre sietnek s az asztalon levő csomagot vizsgálják).

SERECZKYNÉ. Ah! Ah! mily nagyszerű! milyen ízlés...

SZERAFIN. A mamának nagyon finom ízlése van.

SZIDÓNIA. Hízelgek vele magamnak.

SERECZKYNÉ. És a másik csomagban?

BANGÓ. Ugyanaz - nagyságod szolgálatára.

SERECZKYNÉ. Ah! azt is látnom kell. (A pamlaghoz siet s a csomag vizsgálatába merül. Szidónia, Szerafin a középen állnak az asztal mellett). Mind megtartom... Bangó úr, vitesse e csomagot egyenesen lakásomra.

BANGÓ (meghajtva magát). Nagyságod parancsa szerint.

SZIDÓNIA. Bangó úr, én is megtartom ezt, hagyja csak itt... (Halkan). Írják többi számlámhoz.

BANGÓ (halkan). Bocsánat, főnököm szigorú parancsa szerint csak készpénz fizetés mellett hagyhatom ezt nagyságodnál.

SZIDÓNIA. Mit jelent ez?

BANGÓ (számlát vesz ki zsebéből). És csak úgy, ha nagyságod ezt a régibb számlát is kiegyenlíteni méltóztatik.

SZIDÓNIA. Borzalom! (Aggódva tekintetet vet Sereczkyné felé, ki egészen el van merülve csomagjának szemléletébe. Súgva Bangóhoz). Mennyi az egész összeg?

BANGÓ. A mostanival együtt négyezernyolcszáz forint.

SZIDÓNIA. Az ön főnöke szörnyeteg!

BANGÓ (meghajtva magát). Bocsánat, nagyon régóta várakozunk. (Félrevonul).

SZIDÓNIA (súgva Szerafinhoz). Mit tegyünk? Ha Sereczkyné észreveszi, hogy nem fizethetünk és hitelünk sincs, tönkre vagyunk téve.

SZERAFIN. Mily borzasztó helyzet!

SZIDÓNIA (Sereczkyné felé pillantva). Szerencsére egészen el van merülve... Mennyi pénz van nálad?

SZERAFIN. Nagyon kevés.

SZIDÓNIA (kiveszi tárcáját). Add csak ide tárcádat, talán az enyémmel együtt összehozhatunk valamit, amivel ezt a szörnyeteget elcsitíthatjuk. (Átveszi Szerafin tárcáját s kinyitja). Itt több pénzt is látok... (Kivesz egy csomó bankjegyet). Mennyi van itt?

SZERAFIN (rémülten). Ehhez nem szabad nyúlni...

SZIDÓNIA (megszámlálva a pénzt). Ötezer forint. Meg vagyunk mentve.

SZERAFIN. Mama, ez nem az enyém.

SZIDÓNIA. Hát kitől kaptad?

SZERAFIN. A papától.

SZIDÓNIA. Micsoda! Már megint! Mi lelte azt az embert, hogy minden pénzét idehordja?

SZERAFIN. Egy fontos becsületbeli adósságot kell vele kifizetnem.

SZIDÓNIA. Az most a legfontosabb becsületbeli kérdés, hogy Sereczkyné előtt kompromittálva ne legyünk. A te adósságodat majd magamra vállalom én.

SZERAFIN. De a papa nagyon meg fog haragudni.

SZIDÓNIA. A papát csak bízd rám, majd számolok vele én! (Fenn, pénzt nyujtva Bangónak). Bangó úr, itt a pénze... (A megmaradt pénzt zsebébe teszi. Sereczkynéhez). Mindig készpénzzel szoktam fizetni, nem szeretem a számlákat. (Kezével intve Bangónak). Elmehet, barátom!

BANGÓ. Kezeit csókolom, nagysád! (A csomagot fölvéve a pamlagról, Sereczkynéhez). Ezt azonnal nagyságod lakására viszem. (Bókolva kihátrál az ajtón, a belépő Solmay lábára hágva).

SOLMAY. Jaj! (lábát emelgetve, magában). Ezek a rőfös kereskedők mindig halálos ellenségeim voltak.

SERECZKYNÉ. Isten hozta - ah! nem is tudom, hogy szólítsam? Leendő papa - ah! ah! ez nagyon kedves -

SOLMAY. Rendkívül kedves, leendő leányom! (Súgva Szerafinhoz). Kifizetted, már Malvint?

SZERAFIN (zavartan). Még nem -

SOLMAY. Ez már mégis borzasztó. Menj, azonnal küld el neki!

SZERAFIN. Nem lehet, már nincs meg a pénz.

SOLMAY (rémülten). Hát hova lett?

SZERAFIN. A mama elvette és kifizette ezeket a kelméket. Azt mondta, hogy majd ő fog a papával számolni. (Sereczkynéhez megy s vele együtt a kelmék szemléletébe merül).

SOLMAY. Mindjárt megüt a guta! (Szidóniához, halkan, fojtott dühvel). Te, Szidónia, te - mit műveltél megint?

SZIDÓNIA (halkan). Én kérdem tőled, mit cselekszel? Megrablod a nődet, hajadon leányaidat, hogy minden pénzedet Szerafinra költsd, kiről férje köteles gondoskodni. Tegnap ezer forint, ma ötezer forint! Ha így folytatod, gondnokság alá tétetlek, mint pazarlót... Elég! köszönd Sereczkynének, hogy nem lépek fel erélyesebben. (Sereczkynéhez megy).

SOLMAY (magában, dühösen). Oh! ezt az asszonyt dinamittal kellene felrobbantani!

DEMETER (a középajtóban). Szerencsés jó reggelt kívánok! Rábay urat keresem.

SOLMAY (eléje siet). Isten hozta, kedves barátom! Jöjjön be. Rábay nincs itthon, de rögtön visszatér, maradjon addig velünk. (Félre). Oh! csak szekírozná meg jól a feleségemet.

SZIDÓNIA (súgva Solmayhoz). Vezesd Miklós szobájába ezt a borzasztó embert.

SOLMAY (mintha nem hallotta volna Szidóniát). Jöjjön Demeter, feleségem is nagyon óhajt önnel találkozni. Reménylem, a tegnapi félreértés nem rontja meg régi barátságunkat.

DEMETER. Ami azt illeti, nem volt ugyan félreértés - nem is mondhatom, hogy nem fáj még most is, de hát igaza lehet a nagyságos sógorasszonynak, ő tudja legjobban, kinek nevelte a leányát. Azért én mégis imádom a Solmay-családot és ha nem köthetünk is vele himent, azért mégis távoli rokonok maradunk. (Kezetcsókol Szidóniának).

SERECZKYNÉ (súgva Szidóniához). Az Istenért! Ki ez a szörnyű ember?

SZIDÓNIA (súgva). Ah! kedvesem, mindjárt elájulok.

SOLMAY (Demetert Sereczkynének bemutatva). Morosán Demeter - jó barátom, legjobb barátom, rokonom.

DEMETER. Távoli.

SZIDÓNIA. Nagyon távoli.

SERECZKYNÉ (bókolva). Jó napot, Morosán úr, jó napot... (Bókolás közben folyton hátrál).

SOLMAY (Demeterhez). Leendő menyem, Béla menyasszonya. Hogy tetszik?

DEMETER (végignézi Sereczkynét, helyeslőleg). Választékos úri hölgy, örülök, hogy rokonságba jövünk. Mert a dolog így áll: Solmay úr nagyapjának unokatestvérét, Dorottyát, házastársul vette Kóspallagi Dániel -

SZIDÓNIA (gyorsan). Nem óhajt szivarozni, Demeter? Férjem majd Miklós szobájába vezeti...

DEMETER. Milyen jó asszony! Már megint szivarral kínál. Köszönöm, most nem kérek, inkább társalgásba ereszkedem az új sógorasszonnyal. (Sereczkynéhez). Nagyságod özvegyi állapotban szenved, vagy hajadon leányzó?

SERECZYNÉ (irtózva elhúzódik). Özvegy vagyok, uram -

DEMETER (udvarias bókkal). Mindjárt gondoltam, virágzó teljességéről ítélve.

SZIDÓNIA (súgva Szerafinhoz). Vess véget e jelenetnek, mert Sereczkyné mindjárt szörnyet hal.

SZERAFIN (fenn). Mama kérlek, menjünk kissé szobámba... Megbocsát, Demeter bácsi? Nagyon sürgős dolgunk van.

DEMETER. A bagoly is bíró odújában, nagyságos húgomasszony, csak tessék bátran végezni becses dolgaikat.

SZIDÓNIA (karonfogva Sereczkynét, sürgetőleg). Menjünk, menjünk! Isten önnel, Demeter.

SERECZKYNÉ. Jó napot, Demeter úr, jó napot! (Bókolva az ajtó felé hátrál).

DEMETER (bámulva). Milyen szép tempói vannak, még a nagyságos sógorasszony is tanulhatna tőle, pedig az már csak ért hozzá...

SZIDÓNIA. Menjünk, menjünk! (Halkan Solmayhoz). Megkeserülöd ezt, Náci! (Elvonja magával Sereczkynét s Szerafinnal mind el balra).

SOLMAY (hevesen rázva Demeter kezét). Köszönöm, Demeter, szívemből köszönöm!

DEMETER (bámulva). Mit?

SOLMAY. A bosszút.

DEMETER. Micsoda bosszút? Ej, ej, Solmay sógor, hát azt hiszi, hogy én bosszút látok abban, ha az uzsorások körmei közé kerül?

SOLMAY. Hogyan? Ezt meg én nem értem.

DEMETER. Dehogy nem! Éppen most beszéltem a szenzálommal,^[133] attól hallottam, hogy a sógor úr ma reggel befutkározta a legpiszkosabb uzsorásokat ötezer forintért... Ejnye, ejnye, hát érdemeltem én azt? mikor itt vagyok a városban s csak egy szavába került volna?

SOLMAY. Hogyan, Demeter, ön képes lett volna?

DEMETER. Miért ne? Mikor én azt mondom, hogy imádom a Solmay-családot, akkor igazat is mondok. Amiért tegnap kikosaraztak? Ejnye, hát föltehette rólam? Tudom, hogy nem beszélek ékesen és néha lábára hágok annak, akivel beszélek, de erről én nem tehetek; azért nem kell ám azt gondolni, hogy a szívem is oly rossz, mint a nevelésem.

SOLMAY (megragadja Demeter kezét, elérzékenyülve). Oh, Demeter, ön igazi nagy ember... Mennyivel alatta állunk ma valamennyien... Látja, nem mertem önhöz fordulni a tegnapi dolgok után - pedig ha tudná, mily iszonyú helyzet kényszerített - nyugalmunk, boldogságunk, becsületünk volt veszélyben - és ah! még most is...

DEMETER. Most is? Ne kerülgessük a forró kását, mennyire van szüksége?

SOLMAY (halkan). Még mindig ötezer forintra.

DEMETER (kiveszi tárcáját). Most úgyis sok pénzt hordok magamnál, nem árt, ha egy részét elhelyezem... (Bankjegyeket ad Solmaynak). Tessék! majd aztán a többihez írjuk ezt is! (Hámor belép a középajtón).

SOLMAY (eltéve a pénzt). Nem mondok köszönetet, Demeter, ez a szó kevés volna most, nagyon kevés. Ön megmentette családomat... áldja meg az isten...! (Kalapját véve). Engedje, hogy rögtön elsiessek - sürgős az ügy, melyet el kell intéznem. - (Félre). Magam fizetem ki, nem bízom többé asszonyi kézre... (Az ajtó felé megy és Hámorral találkozik). Hámor? A Malvin férje? Annál jobb, úgy még hamarabb elvégezhetem.

HÁMOR. Jó napot, urak! Haza jött már Rábay a hivatalból?

SOLMAY. Még nem. (Félve). Milyen hangon beszél a szemtelen. (Fenn). Szabad kérnem egy pár bizalmas szóra, Hámor úr?

HÁMOR. Bizalmas szóra? Mindjárt, kedves barátom uram. (Demeterhez). Nos, Morosán úr, hát konkurrensek vagyunk? Mi? Szintén a jó eredményt várjuk? Hehe! Azért semmi ellenségeskedés! Aki bírja, az marja, hehe!

SOLMAY (félre). Szemtelen! (Fenn, kinyitva a jobb oldalajtót). Erre kérem, Hámor úr, tüstént elvégezhetjük...

HÁMOR. Rendelkezésére állok, barátom uram. (El Solmayval jobbra).

DEMETER. Milyen úri modora van ennek a Hámornak. Pedig csak olyan vállalkozó, mint én - de persze, finom ember, tud ékesen beszélni - könnyű neki legyőzni az ilyen együgyű falusiakat...

HÁMOR (kívülről, haragosan). Nem fogadom el!

DEMETER. Mi ez? Mintha veszekednének.

HÁMOR (kívülről). Mit? Csendesebben? Miért? Aha! most már értem. (Haragosan visszajő, utána Solmay). De engem nem fognak olyan könnyen kijátszani... Láttam!

SOLMAY (halkan). Vigyázzon! az égre!

HÁMOR. Vigyázzak! Mintha nem látnám tisztán a dolgot... Ez az úr bizonyosan többet adott -

DEMETER. Mit beszél ez? Kinek adtam én többet?

SOLMAY. Semmi, semmi, ne hallgasson rá, nem tudja, mit beszél.

HÁMOR. Nagyon is jól tudom! De nem hagyom annyiban, nem én! Lármát fogok ütni, kiírom az újságokban. Ohó! hát Morosán úr akar kitúrni engem? Majd meglátjuk. Én a közmorál nevében fogok tiltakozni ilyen korrupció, ilyen vesztegetés ellen...

DEMETER (kitörve). Vesztegetés?! Hallja az úr, nekem ilyet ne mondjon, mert úgy nyakon felejtem... -

SOLMAY. Csendesen, az égre! hajba ne kapjanak.

RÁBAY (jő a középen). Jó reggelt, uraim! Úgy látszik, nagyon türelmetlenek. No, nem is tartom tovább függőben, éppen most intéztük el a dolgot. A miniszter Hámor úr ajánlatát fogadta el.

HÁMOR (nagy zavarban). Ah! nagyságos úr, mily kitüntetés - nagyon le vagyok kötelezve... (Rábay kezét rázza). Soha el nem felejtem... (Demeter kezét rázza). Bocsánat, uram, félrebeszéltem... (Solmay kezét rázva). Porig vagyok alázva, le vagyok forrázva... Én semmit sem mondtam, visszavonom... (Mindenfelé bókolva). Magamat ajánlom, uraim... (Demeterhez rohan, súgva). Részeg voltam, mindent visszavonok... Ah! ah! ki hitte volna? (Rábayhoz). Kezeit csókolom, nagyságos úr - azaz - ajánlom magamat. (El középen).

RÁBAY. Mit jelent ez? Megzavarta ezt a Hámort a nagy öröm? (Demeterhez, kezét nyujtva). Reménylem, Demeter sógor, ez nem zavarja meg a régi barátságot?

DEMETER (hátra téve mindkét kezét). Hát úgy vagyunk? Most már értem. Ez az a feddhetetlenség, melyről annyit írtak a politikai és napilapok? Hát már az újságoknak sem lehet hinni? Halálba mentem volna a tiszta kezéért. És most! Pedig ő is tagja a Solmay-családnak... ez fáj, jobban fáj, mint a tegnapi kosár... Alászolgája! (Gyorsan el).

RÁBAY. Mi ez? Mit beszélt ez az ember? Gyanúsítani mert, engem? Ah! ez nem maradhat annyiban... (Demeter után akar sietni).

SOLMAY (visszatartja). Ugyan, hagyd el! Tudod, hogy nem szokta magát helyesen kifejezni.

RÁBAY. Ez elég helyesen volt kifejezve. Feddhetetlenséget, tiszta kezet emlegetett... Vesztegetéssel gyanúsított, engem... Ah! erről még számolni fog!

SOLMAY (kínos zavarban). Ne gondolj vele; azt sem tudja, mit beszél...

RÁBAY (keserűn). És te ezt az embert pártolod! Barátodnak nevezed ezt az embert, aki képes minden alap nélkül ily vádat dobni arcomba...

SZIDÓNIA (ki e jelenet alatt a balajtóban állt, előre jő). Végre hát kitűnik, hogy nekem volt igazam...

SOLMAY (Szidónia felé fordul, dühösen). Természetesen, mindig neked van igazad.

RÁBAY. Oh, de ez nem marad annyiban! Ilyen vádat senki se emeljen büntetlenül ellenem.

ANDRÁS (jelentve). Chupor Aladár őnagysága kívánja tiszteletét tenni.

SOLMAY (félre). Itt a második mennykő. (Fenn). Sajnáljuk, de nem vagyunk itthon.

SZIDÓNIA (halkan). Ignác, saját házadban parancsolj. (Fenn). Szívesen látjuk. (András el, Szidónia Rábayhoz fordul). Reménylem, nem tiltod ki házadból az én vendégeimet. (Kiszól a bal ajtón). Jertek, kezdődik a próba.

SZERAFIN (bejön).

SOLMAY (oldalt egy pamlagra veti magát, hátat fordítva a társaságnak). Mi lesz ebből? Istenem, mi lesz ebből?

RÁBAY (halkan Szerafinhoz). Nem ígérted meg, hogy nem fogadod el többé ez embert?

SZERAFIN (halkan). Istenem! hiszen a mama hozta ide. (Elfordul).

RÁBAY (bosszúsan, oldalt megy, magában). Eh! mit is törődöm e léha fickóval?... Nagyobb gondom van most. Mily ok bírhatta Demetert ez alávaló gyanúsításra?

CHUPOR (jő, mindenkit üdvözölve). Nem vesztegettem az időt, megtaláltam már az alkalmas képeket (Szidóniához). Sereczkyné őnagysága is részt fog venni az élőképekben? Kitűnő talentum. Senki sem tud úgy sipegni és bókolni, mint ő! (Utánozva). Jó napot, kedveseim, jó napot! jó napot! Menjen maga rettenetes ember.

SZIDÓNIA. Ah! ah! Chupor, ön valóban rettenetes ember! (Sereczkyné belép a jobb ajtón s állva marad).

CHUPOR. Gonosz! most már viselje a - (Észreveszi Sereczkynét, magában). Teringettét!

SERECZYNÉ (előre jön). Jó napot, Chupor! jó napot! jó napot! (Ujjával fenyegeti). Gonosz, úgy látszik, valami csintalanságban zavartam meg.

CHUPOR (nagy zavarban). Ellenkezőleg - az élőképek - nagysád művészete - jó napot! (Észreveszi magát). Azaz, kezeit csókolom! viszontlátásra! (Az ajtó felé megy s a belépő Bélával találkozik).

BÉLA (megfogja). Hova akarsz menni? Hiszen csak most kezdjük a próbát. (Visszahozza).

SZIDÓNIA (Sereczkynéhez). Zavarba jött; midőn beléptél, éppen Csalmainét utánozta.

SERECZKYNÉ. Ah! ah! Csalmainét! mindjárt ráismertem! Szegény Csalmainé! olyan affektált - könnyű utánozni. (Chuporhoz, fenyegetve). Nos, rettenetes ember, kezdjük már a próbát?

ARANKA. Chupor úr, hány képet talált?

CHUPOR. Hetet. Mind különféle korszakból, különböző kosztümökkel.

SZIDÓNIA. Nagyszerű. (Gizellához). Rossz leány, ennek sem örülsz?

GIZELLA (durcásan). Nem.

CHUPOR (súgva Szerafinhoz). Éppen Malvin őnagyságától jövök. Egy levelet küldött általam nagysád számára.

SERECZKYNÉ. Kezdjük meg azonnal a próbát. Chupor, rendelkezzék velünk!

CHUPOR. Ma csak az attitűdöket^[134] fogjuk próbálni. Mindenki vegyen olyan állást, mely leginkább megfelel temperamentumának.

SZERAFIN (súgva, türelmetlenül). Adja ide azt a levelet!

CHUPOR (súgva). Malvin azt mondta, hogy Rábaynak nem szabad róla tudnia. Most idenéz... (Elugrik Szerafin mellől).

SERECZKYNÉ. Én királynői állást választok. Béla mint rabszolga térdeljen lábaimnál.

BÉLA. Egész életemen át. (Sereczkyné a szoba közepén büszke, uralkodói tartással áll, egyik kezét csípőjére helyezve, másikat parancsolólag kinyujtva. Béla lehajtott fővel lábai előtt térdel).

SOLMAY (magában). Úgy kell neki!

CHUPOR (Rábayhoz). Ön is velünk tart, uram?

RÁBAY (felriadva). Mindenesetre.

CHUPOR. Vegye hát a filozófok komoly, elmélkedő állását. Így. (Úgy állítja Rábayt, hogy Szerafinnak hátat fordít).

SZIDÓNIA. Én az önfeláldozó lemondást s a szenvedő nőiességet fogom képviselni. - Így! (Megfelelő állást vesz Sereczkyné mellett. Szerafin mindegyiknél valamivel hátrább áll).

CHUPOR (Solmayhoz). Ön nem foglal állást, uram?

SOLMAY (mérgesen, hátat fordítva). Nem, én ülést foglalok.

CHUPOR (végigmenve a csoport előtt). Nagyszerű! festői! (Szerafin mellé megy. Rábay megfordul és utána néz).

SZERAFIN (súgva). Adja most ide a levelet.

CHUPOR (zsebébe nyúl, hátra pillantva, Rábayhoz fut). Ej! Rábay úr, nem szabad állást változtatni. (Ismét háttal fordítja Szerafinnak). Gizella és Aranka kisasszonyok a mama mellett, mint a báj és a kellem képviselői. (Hozzájuk fut s Szidónia mellé állítja). Szerafin nagysám, a kart kissé fölemelni - (hirtelen kezébe adja a levelet).

RÁBAY (megfordul s Szerafin felé néz).

SZERAFIN (a levelet gyorsan zsebébe rejti. Észrevéve Rábayt). Ah! megint megfordult...

CHUPOR (Rábay felé fut). Ej, Rábay úr, mondtam, hogy nem szabad állást változtatni.

RÁBAY (megragadja Chupor kezét. Fojtott hangon, nagy indulattal). Ha ön lovagias ember, tudni fogja kötelességét!

CHUPOR (ijedten). Mi ez?

RÁBAY. Szót se! Mindent láttam! Hagyja el rögtön e házat s várja el segédeimet...

CHUPOR. De uram -

RÁBAY. Szót se, ha mondom, vagy nyilvánosan megalázom.

CHUPOR (magában). Hiszen evvel Othellót kellene produkálni... (Fenn). Hölgyeim, egyelőre elég volt a próba - magamat ajánlom...

SZIDÓNIA. Hisz még alig fogtunk hozzá.

CHUPOR (nagy zavarban, Rábay tekintete elől az ajtó felé hátrálva). Bocsánat, sürgős dolgaim hívnak - elég ennyi mára - nagyon is elég - ajánlom magamat. (El).

SERECZKYNÉ. Úgy hát én is megyek. Holnap folytatjuk. (Bélához). Rabszolga, keljen fel és nyujtsa karját... (Bélát karonfogva). Pá, kedveseim, pá! (El Bélával).

RÁBAY. Leányok, menjetek Szerafin szobájába.

SOLMAY (fölkel, félre). Hohó! itt készül valami.

ARANKA. Miért?

RÁBAY. Menjetek, ha mondom!

GIZELLA. Megyünk, megyünk, azért nem kell úgy haragudni. (El Arankával).

RÁBAY (Szerafinhoz). Add ide azt a levelet!

SOLMAY. Micsoda levelet? (Szerafin mellé megy).

SZERAFIN (zavartan, reszketve). Nem értelek...

RÁBAY. Azt a levelet kérem, melyet éppen most kaptál Chupor Aladártól és zsebedbe rejtettél.

SOLMAY (halkan Szerafinhoz). Mi ez?

SZERAFIN (súgva). Malvin levele.

SOLMAY (rémülten). Beütött a mennykő. (Súgva). Add ide titokban.

SZIDÓNIA. Ignác! ne suttogj leányoddal, ne izgasd férje ellen. Mi ne avatkozzunk gyermekeink dolgába. Szerafin, ha csakugyan levelet kaptál Chuportól vagy akárkitől, nem szabad férjedtől eltitkolnod. Ebben már nem értek tréfát. Most én mondom, add elő azt a levelet.

SZERAFIN (hebegve). Én nem tudom - nem értem - (Titkon Solmay kezébe csúsztatja a levelet).

SZIDÓNIA. Aha! Most atyád kezébe adtad, - jól láttam... Náci! te valóban megrontója vagy gyermekeidnek.

SOLMAY (ráordít). Hallgass! (A levelet háta mögött tartja s a kandalló felé közeleg).

SZIDÓNIA. Erről a hangról majd később számolunk, előbb ezt a kínos félreértést kell tisztába hoznunk. (Solmay mellé szökik s kikapja kezéből a levelet) Itt a levél!

RÁBAY (feléje rohan). Ah! nem csalódtam.

SZIDÓNIA. Csak csendesen! Meg vagyok győződve, hogy félreértés van a dologban s te alaptalanul gyanúsítod Szerafint. Ezt a levelet én mint anyja, joggal bonthatom fel s reménylem, meg foglak nyugtatni. (Feltöri a levelet).

SOLMAY. Szidónia!

SZIDÓNIA (a levélbe nézve). Nem mondtam, hogy félreértés az egész? Nincs itt egyéb, mint néhány kifizetett számla. (Rábaynak nyujtja). Íme, lásd saját szemeddel.

RÁBAY (a számlákba nézve, kábultan). Mit jelent ez? Nőm adósságai, melyekről én semmit sem tudtam... És kifizetve? A tegnapi számlák is. (Solmayhoz). Hát még sem te fizetted ki? (Kitörve). Hogy kerültek ezek Chupor kezébe?

SZIDÓNIA. No, csak ne gyanakodjál szegény Chuporra... Itt van egy névjegy is - a számlák közt találtam. (Olvas). »Megtartom ígéretemet; reménylem, te sem feledkezel meg: a tiedről. Hámor Malvin.«

RÁBAY. Malvin... Hámor Malvin... Ennek a Hámornak a neje, kinek éppen most... És ő fizette ki titokban nőm számláit - emlékezteti ígéretére... Ah! most értem! (Kitörve, megragadja Szerafin kezét). Mit tettél, szerencsétlen?

SZERAFIN (összeroskadva). Irgalom, én nem tudtam, nem értettem.

RÁBAY. Úgy van, úgy! Most már világosan látok, tisztán értek mindent. Nem volt rágalom, amit itt előbb, saját lakásomon szemem közé dobtak! Nyomorult vagyok, meg vagyok becstelenítve a világ előtt, saját öntudatom előtt! El tőlem! (Eldobja Szerafin kezét).

SZIDÓNIA (méltósággal). Miklós, ez a hang -

SOLMAY (ráordít). Hallgass!

RÁBAY (emelkedő indulattal). Ide kellett hát jutnom, ide juttatott a te könnyelműséged, hiúságod, fényűzésed! Nem volt elég, hogy mindenemet neked áldoztam, hogy nehéz munkában fáradtam, éretted, szeszélyeidért, hiú vágyaidért - többet akartál - becsületem is kellett - jó nevemet is értékesíteni akartad? Hiába óvtam, félve, nélkülözések árán, annyi éven át tiszta nevemet, szeplőtlen híremet, itt van egy asszony, akinek selyemre, gyémántra van szüksége - és beváltja érette... Ezt tetted velem, te, akit szerettem, imádtam, akiért odaadtam volna életemet? Nem volt ez elég? becsületem is kellett? Jól van, elvetted, mit kívánsz még tőlem?

SZERAFIN (Rábay elé rohan, kétségbeesetten, összetett kezekkel). Miklós! bocsáss meg! nem tudtam, mit teszek...

RÁBAY (eltolva maga elől Szerafint). Félre innen! Nincs most idő könnyekre, magyarázatokra! Becsületemet kell megmentenem... Bármily módon - de meg fogom menteni. (El).

SZERAFIN. Vége! vége! (A pamlagra roskad).

SOLMAY (Szidóniára ordít). Asszonyi állat! Ez a munkád!

SZIDÓNIA (félre). Itt csak gyors ájulás segíthet. (Fenn, rikoltva). Ignác, szörnyeteg! (Solmay karjai közé ájul).

SOLMAY. Tessék csak a földre ájulni. (Elbocsátja Szidóniát, ki a pamlaghoz ugrik és Szerafin mellé ájul. Solmay elrohan Rábay után).

Az első felvonásbeli szín

GIZELLA (balról jön). Hol van a mama?

ARANKA. Nem tudom. Már korán reggel fölkelt, emberemlékezet óta nem kelt még fel oly korán...

GIZELLA. Tudod, Aranka, tegnap valami nagy dolognak kellett történnie. Mióta Szerafinéktól nagy sebbel-lobbal hazaküldtek, azóta olyan az egész ház, mintha fel volna fordulva.

SZIDÓNIA (a középről jő, lábujjhegyen, suttogva). Csitt! csitt! leányok, ne olyan hangosan, fel ne költsétek atyátokat.

ARANKA. Hát olyan nagy baj volna az?

SZIDÓNIA. Az Istenért! csendesebben! ne ingereljétek a papát; az ő haragja rettenetes. Szegezzünk megadást, szelídséget, türelmet ellene... Gizella, csengess az inasnak, de ne hangosan -

GIZELLA (megüti az asztalon levő csengetyüt).

SZIDÓNIA. Ah! nagyon erős volt... Gizella, te kíméletlen vagy atyád iránt - vigyázz! szörnyű haragja sötét felhőként lebeg fölöttünk...

ADOLF. Nagyságtok jelenlétemet óhajtják?

SZIDÓNIA. Ne kiabáljon úgy, fel ne költse a nagyságos urat!

ADOLF. A nagyságos úr már régen elment hazulról...

SZIDÓNIA. Ah! úgy? Elment? (A jobb oldalajtóhoz siet s betekint). Valóban nincs itt...

ADOLF. Ha megengedi, nagyságod, hogy a társalgásba elegyedjem, bátor vagyok megjegyezni, hogy Solmay úr igen későn jött haza, egész éjjel fenn volt, iratokat rendezett s irányomban határozottan ingerült hangulatot tanúsított; sőt midőn ma reggel eltávozott, oly eréllyel lépett föl, melyet eddig nem tapasztaltam nála.

SZIDÓNIA. Micsoda megjegyzéseket enged meg magának?

ADOLF. Bocsánat! ma reggel óta nem állok szolgálati viszonyban nagyságod tisztelt családjával, amennyiben a család névleges feje, Solmay úr, lemondott további szolgálatomról.

SZIDÓNIA. Azt akarja mondani, hogy felmondott?

ADOLF. Sőt mi több és szokatlanabb, hátralevő tiszteletdíjamat is kifizette, s felhatalmazott a rögtöni távozásra, azon megjegyzés kíséretében, hogy nincs többé szüksége ily léhűtő kenyérpusztítóra.

SZIDÓNIA (magában). Mit jelent ez?

ADOLF. Nagyságtok iránti tiszteletem és vonzalmam azonban oly határtalan, hogy távozásomig kész vagyok az úgynevezett inasi tisztet teljesíteni. Méltóztassék velem rendelkezni.

RÓBERT (sietve jő a középen). Nem találom, sehol nem találom...

SZIDÓNIA Voltál lakásukon?

RÓBERT. Már eltávozott hazulról. Szerafint könnyek közt, kétségbeesetten találtam, de ő sem tudott mondani semmit -

GIZELLA. Oh, Istenem! kiről beszélsz? Tamásról?

SZIDÓNIA. Eh! van is most kedvünk a te Tamásodról beszélni. Menjetek szobátokba!

ARANKA. A mama is mindig olyankor küld el, mikor az érdekes dolgok következnek. (El Gizellával balra).

ADOLF. Ha szabad a társalgásba elegyednem -

RÓBERT (hátrafordul). Hordd el magad!

ADOLF (méltósággal). Őnagysága fel fogja önt világosítani, uram, hogy ezen hanglejtés használatára nincs többé feljogosítva. (El).

RÓBERT. Megbolondult ez a fickó?

SZIDÓNIA. Atyád ma reggel felmondott neki, az én tudtom nélkül. Általában nem tudom, mi lelte atyádat tegnap este óta. Úgy viseli magát, mintha én volnék oka annak a szerencsétlen félreértésnek, mely Szerafin boldogságát megzavarta.

RÓBERT. Ezt a vitás kérdést intézd el a papával. Én nem leckéztetlek meg, nincs hozzá jogom. Csak arról akarlak tudósítani, hogy megjött az eszem és megyek...

SZIDÓNIA. Hova?

RÓBERT. Dolgozni. Két nap óta nagyon sokat okultam, nem akarok többé részes lenni a papa tönkretevésében. Itt az ideje, hogy próbáljak valamit. Mert azt, hogy kártyáztam, futtattam és adósságot csináltam, még sem lehet életpályának nevezni. Tamással már megegyeztem; meg fogja kérni apját, hogy adjon nekem foglalkozást valamelyik vállalatánál.

SZIDÓNIA. Mit hallok? Te - az én fiam, e Demeter szolgálatában?!

RÓBERT. Hjah! a papa kijelentette, hogy több adósságomat nem tudja kifizetni - a buborék szétpattant - az uraságnak vége - eltáncoltuk, elmulattuk, eltoaletteztük. Megpróbálom, talán lehet még jóravaló ember belőlem, ámbár nem tanítottak rá. No, de nem teszek szemrehányást -

SZIDÓNIA. Még csak az kellene! Te hálátlan fiú! Így beszélsz velem, ki csak gyermekeimnek éltem, ki minden percemet nekik áldoztam -

RÓBERT. No, az áldozás munkája elég vígan ment. (Megcsókolja Szidónia kezét). Vigasztalódjál, mama, kihevered még azt a csapást, hogy egyik fiad dolgozni próbál. Gondoljunk most Szerafin sorsára - a papa tegnap este mindent elmesélt - borzasztó történet! Nem akarom mondani, mama, hogy ennek is a mi nevelésünk az oka; hanem annyi bizonyos, hogy ez is nagyon elvette a kedvemet ettől a mi örökös farsangunktól. A becsület mégis csak becsület - még ránk nézve is, akik eddig nem sokat tettünk érette, hát még Miklósra! Megyek, fölkeresem, talán ráakadok valahára. (El).

SZIDÓNIA. Hálátlan fiú!... Ez hát anyai szeretetem jutalma! Mikor adósságokat csinált, mindig én voltam az, ki lecsillapítottam apja haragját s pénzt csikartam ki tőle - és most mégis apja mellé áll, ellenem! Íme, a gyermek hálája!

SZERAFIN (kétségbeesetten, rohanva jő a középen). Anyám, anyám! add vissza férjemet! add vissza boldogságomat!

SZIDÓNIA. Nagy ég! leányom, mi történt férjeddel? Tudsz már róla valamit?

SZERAFIN. Midőn tegnap este, egész napi várakozás után, magamra hagytál, azzal akartál vigasztalni, hogy Miklós bizonyosan nemsokára hazajön; elpárolgott haragja s a kellő felvilágosítás után rendbehozhatok mindent. Adtál is utasításokat, mit beszéljek, hogyan viseljem magamat, s azt mondtad, te is így fogsz a papával tenni, aki szintén haraggal rohant el és biztosan le fogod csillapítani...

SZIDÓNIA. Úgy is lett volna, de azóta nem találkoztam vele -

SZERAFIN. Éppen mint én Miklóssal. Késő éjjel jött haza, dúlt arccal, sápadtan és azonnal szobájába zárkózott. Eleinte, tanácsod szerint, vártam, hogy ő keressen föl, de mikor éjfél már elmúlt, nem bírtam ki tovább a kínzó nyugtalanságot s ajtajához lopóztam. Benn a lámpa égett, s Miklós lázasan, nagy léptekkel, nehéz lélekzettel járt fel s alá. Jól hallottam az ajtón keresztül... Nem állhattam ki tovább és bebocsáttatást kértem. Aludni küldött. Nem mentem, és az ajtón keresztül beszélni kezdtem hozzá, először úgy, amint te tanítottál - erre még ingerültebb lett és oly borzasztó szavakat mondott - - aztán úgy kezdtem beszélni, mint szívem súgta, oly szavakkal, melyekre szerelmem, kétségbeesésem, bűnbánatom tanított. Késő volt, késő! Nem felelt, nem akart látni, nem akart rólam tudni... Végre megtörve, megszégyenülve, szobámba lopóztam, s térdre estem és imádkoztam, nem tudom miért, nem tudom, kihez... Így talált a hideg, vigasztalan hajnal, s midőn egy szörnyű gondolattól hirtelen megkapatva, ismét Miklós szobájába rohantam, már nem volt ott, eltávozott, elhagyott, szó nélkül, azt sem mondva, visszajön-e, látom-e még valaha? Anyám, anyám, add vissza férjemet!

SZIDÓNIA. Micsoda beszéd ez, gyermekem? Miért kéred tőlem férjedet? Én bizonyára nem ragadtam el tőled. Ellenkezőleg, mindent megtettem, hogy hozzád láncoljam.

SZERAFIN. Oh, anyám, e hosszú, néma éjszakán, míg könnyek közt virrasztottam szobámban, végig vonult előttem egész elmúlt életem és láttam, mily üres, mily hideg volt az, mennyire méltatlan volt férjem mély és igaz szerelméhez... Hiába hunytam be szememet, látnom kellett, nem futhattam el előle... Anyám, anyám, mért neveltél ilyennek? Mért nem tanítottál meg arra, hogy az élet csillogó cifraságain kívül, van még más, mélyebb és valódibb boldogság is? Igaza volt atyámnak - oh! nagyon igaza - buborék volt, ami után kapkodtunk, amiben boldogságot kerestünk -

SZIDÓNIA (méltatlankodva). Tessék! most már második gyermekem lázad föl ellenem... Ez már mégis sok, ez megtöri anyai szívemet... De nem haragszom rád, szegény gyermek, magadon kívül ragadott a fájdalom. Menj most e szobába testvéreidhez és bízd rám, hogy helyreállítsam boldogságodat.

SZERAFIN (keserűen). Boldogságomat! Minő boldogságot? Talán új ruhákat akarsz adni, vagy ékszereket, vagy éppen bált rendezel tiszteletemre? Ez volt eddig boldogságom és miatta elvesztettem azt, amit többé vissza nem szerezhet senki. Oh, mama! nem szabónál készítik a boldogságot! Add vissza lelkem nyugalmát, add vissza férjem szerelmét és becsülését - megtanultam már, hogy ez az igazi boldogság, oh! hogy olyan későn tanultam meg! (El balra).

SZIDÓNIA. Oh, gyermeki hálátlanság!

GOMBOS (a középen jő). Kezeit csókolom, nagysád!

SZIDÓNIA (felriadva). Ah! ügyvéd úr, milyen szerencse! ily korán reggel!

GOMBOS. Bocsánat korai látogatásomért, de éppen most kaptam Solmay barátom levelét, hogy haladék nélkül látogassam meg.

SZIDÓNIA (magában). Mit jelent ez? Talán csak nem akar válópert indítni? A hálátlanság ennyi kiáltó példája után már erre is készen lehetek.

SOLMAY (a középen jő, büszke, dacos tartással. Gomboshoz). Isten hozott, barátom! Nagyon szép tőled! hogy úgy siettél eleget tenni kérésemnek. (Szidóniához parancsoló hangon). Hagyj magunkra!

SZIDÓNIA (szelíden, alázatosan). Jó reggelt, kedves Nácikám! Rossz ember, ma meg sem csókoltál. (Félre). Mindjárt megpukkadok.

SOLMAY (félre). Hát ez micsoda új taktika! (Fenn, gőggel). Dolgom van az ügyvéddel, hagyj magunkra.

SZIDÓNIA. Akaratod mindig parancs reám nézve. (Félre). Megkeserülöd még ezt! (El balra).

SOLMAY (magában). Bizonyos vagyok benne, hogy hallgatózik az ajtónál. Annál jobb. (Fenn). Bocsáss meg, hogy oly korán zavartalak, nagyon sürgős dolgom van. Arra akarlak kérni, nézd át irataimat, számadásaimat, vagyoni állásomat és adósságaimat, s adj nekem őszinte véleményt, megmenekülhetek-e a bukástól?

GOMBOS. Ideje, hogy már eszedbe jutott. Valóban, barátom, eddig is megbotránkozva láttam, mily őrülten vágtattál a végromlás felé.

SOLMAY. A feleségem akarta így.

GOMBOS. Te vagy a férfi, neked kellett volna ésszel, erővel közbelépned feleséged hiúsága, vaksága, bűnös könnyelműsége ellen. Gyermekkori barátod vagyok s fájt a lelkem, hogy nem léphetek közbe, nem menthetlek meg. De hiszen csak lett volna az én feleségem, majd megtanítottam volna!

SOLMAY (halkan). Csak rajta! még erősebben és hangosabban!

GOMBOS. Eh! mit biztatsz engem, hogy hangosabban beszéljek? Elég hangosan beszél a világ - bizony feleséged is meghallhatta volna, hogy nincs egy józan ember, ki meg ne botránkoznék léhaságán, tékozlásán, s éppen azok nevetik ki legjobban, akikkel versenyezni akart, s akiknek mindig tetszését hajhászta.

SOLMAY (balfelé vonva Gombost). Jerünk közelebb az ajtóhoz.

GOMBOS. Különben te sem érsz többet, elhiheted. Mindenki csodálkozik gyávaságodon és sajnálkozik gyermekeiden. Szegények! mi lesz belőlük, ilyen nevelés mellett! Megérdemelnéd, feleségeddel együtt, hogy pénzért mutogassanak, mint elrettentő példáit a szülői könnyelműségnek. Bocsáss meg, barátom, igaz szót akartál és az igazság mindig goromba.

SOLMAY. Jó, ez megvan! Térjünk most dolgunkra. Elhatároztam, hogy a pesti lakással felhagyok, e felesleges bútorokat eladom, azonnal pankotai jószágomra költözöm és összehúzom magamat, amennyire lehet. Kérlek hát, nézd át írásaimat s adj nekem szakértő véleményt.

GOMBOS. Csakhogy végre megjött az eszed! Ebben már szívesen leszek segítségedre.

SOLMAY (jobbra mutat). Siess hát, itt e szobában az asztalon találod összes irataimat - nézd át azonnal, mert még ma akarok intézkedni. A lakást már felmondtam, mindjárt megyek vevőket keresni a bútorok számára -

GOMBOS (az ajtó felé menve). Ugyancsak sietsz!

SOLMAY (halkan). Most benne vagyok az akarásban, a parancsolásban - sietnem kell, mert néhány nap múlva megint felülkerekedhetik a feleségem és akkor vége! Bevégzett tényeket kell teremtenünk! Érted? Siess hát! (Gombost betolja a jobb oldali ajtón, magában). És most fel a döntő végcsatára! (A bal ajtóhoz megy és kinyitja). Ah! hát te itt vagy?

SZIDÓNIA (belép, méltósággal). Mindent hallottam.

SOLMAY. Azaz hallgatóztál az ajtón. No, ha te ezt tartod elegáns és nagyvilági modornak, erre Pankotán is lesz alkalmad. Ott is vannak ajtók. Hallottad elhatározásomat - készülj!

SZIDÓNIA. Oh Ignác!

SOLMAY. Csak hamar! Tudom, hogy egy szcénán keresztül kell esnünk. Játszd el, aztán menj pakolni.

SZIDÓNIA (fájdalmas lemondással). Oh Ignác!

SOLMAY. Ezt már hallottam.

SZIDÓNIA (megadó szelídséggel). Akaratod mindig parancs volt előttem; most sem fogok ellene tenni. Ami engem illet, nincs más vágyam, mint a nyugalmas falusi élet. De gondold meg, hogy ez úton éppen nem szabadulunk meg a fenyegető veszélytől, melyről az ügyvéd szólt. Visszavonulásunk éppen figyelmessé tenné a világot, s gyermekeink elesnének a fényes partiktól, melyek reájok várnak. Béla elvesztené Sereczkynét, Gizella Chupor Aladárt -

SOLMAY. Ez csak egészségökre válnék.

SZIDÓNIA. Ignác, Ignác, ne légy oly önző. Végy rólam példát. Lásd, előttem nem lebeg más, mint gyermekeink jövője és boldogsága.

SOLMAY (az ablaknak fordulva). Szerafint már boldoggá tetted. Elégedjél meg ezzel az eredménnyel és menj pakolni.

SZIDÓNIA. Ignác! te már nem szeretsz engem. (Feléje megy).

SOLMAY. Ne jöjj az ablakhoz, nagy itt a léghuzam.

SZIDÓNIA. Nem szeretsz, nem, nem, máskép nem beszélnél így velem. Hova lettek esküid, heves szerelmi szavaid, epedő sóhajtásaid? Ah! Akkor még szerettél.

SOLMAY. Harminckét év előtt.

SZIDÓNIA. De nem panaszkodom, a szelíd megadás volt mindig az én fegyverem, ezt szegzem most is zsarnoki önkényed ellen. Nem kérlek, nem fenyegetlek, csak sírok - csak sóhajtok - némán és titokban -

SOLMAY. Menj pakolni! (Ujjaival dobol az ablakon).

SZIDÓNIA (hirtelen átváltozó hangon, indulatosan). Náci, most már elég! Annyit mondok, hagyj fel azzal a dobolással vagy betöröm az ablakot! Nézze meg az ember! Ezt a bánásmódot érdemlem, én tőled, én, aki neked áldoztam ifjúságomat, szépségemet, legszebb éveimet, aki jólétedért, kényelmedért, zsugorgattam, takarékoskodtam, nélkülöztem! Szolgáló vagyok én, hogy így bánsz velem? ily műveletlen, bárdolatlan módon, melyet talán Demeter barátodtól tanultál? Ah! azt mondod, hogy te parancsolsz? Harminckét évig engedelmeskedtem, rabszolgád voltam, de most vége türelmemnek, s megmutatom, hogy nekem is van akaratom, akárhogy bámulsz, van, van, van! és nem megyek Pankotára, nem, nem nem!

SOLMAY (visszafordul az ablaktól). No, csakhogy visszatértél rendes stílusodhoz, mert az a szokatlan szelídség már majd kivett a sodromból. Most hát én is kimondom, hogy most az egyszer az én akaratom fog teljesülni. Te már bevégezted uralkodásodat, megpihenhetsz babéraidon. Szerafint boldogtalanná, többi gyermekeidet nevetségessé, férjedet tönkretetted. Elégedjél meg ennyi sikerrel, húzd magad össze és hagyd legalább jóvá tennem azt, amit még lehet. Menj pakolni, mert megmutatom, hogy nekem is van akaratom, van, van, van!... és többé nem maradunk itt, mert nincs pénz, nincs, nincs, nincs!...

SZIDÓNIA (félre). Vegyük elő a legerősebb fegyvert. (Fenn, hidegen, méltósággal). Jól van, tégy tetszésed szerint, de engem nem fogsz kényszeríteni, hogy gyermekeim jövőjét feláldozzam szeszélyeidnek. El fogunk válni.

SOLMAY. Mit mondasz?

SZIDÓNIA (félre). Megijedt. (Fenn). Azt mondom, hogy el fogunk válni.

SOLMAY. Hála Istennek! Akár tüstént hozzáfoghatunk. A pakolással egy füst alatt megindíthatjuk a válópert is. Itt van a szomszéd szobában Gombos, híres ügyvéd, kiváló tekintély a válóperekben, átengedem neked. (Kiszól az ajtón). Gombos, kérlek egy szóra.

GOMBOS (füle mellett tollal). Mit háborgatsz e nagy munkában?

SOLMAY. Nagyobb munka akadt itt. Beszélj a feleségemmel, egy igen fontos pert akar rád bízni. Ne feledd, hogy egészen az én akaratommal történik, s azt kívánom, hogy minél előbb meglegyen. A honoráriumot én fizetem, szívesen fizetek akármennyit. (Szidóniához). Úgy! Legyen egészen a te akaratod szerint, én nem gátollak. Addig Isten veled, kedves - ha szabad mondanom - néhai feleségem! (El jobbra).

GOMBOS. Parancsára állok, nagyságos asszonyom, rendelkezzék velem.

SZIDÓNIA (az egész jelenet alatt legnagyobb meglepetést, hüledezést, méltatlankodást mutatott. Szólni akar, az indulat elfojtja hangját. Néhány lépést tesz Gombos felé, megáll, benső, heves küzdelemmel, végre kipattan). Mondja meg Ignácnak, hogy azért sem!

GOMBOS. Ennyi az egész?

SZIDÓNIA. Ennyi. Azért sem! Megmondhatja neki.

GOMBOS. Ezt a pert ugyan sommásan végeztük el. (El jobbra).

Megvertek! Tönkretettek!... Tönkre? Nem, azért sem! nem adom meg magamat. Küzdeni fogok, az anyai szeretet oroszlánerőt önt szívembe... Szegény gyermekeim! nem hagyhatom eltemetni őket, nem, mikor itt a legszebb jövő, a legfényesebb partik várnak rajok... Talán nemsokára, talán holnap - és most elvonuljunk, elfussunk, tudassuk a világgal bukásunkat? Soha! Mit tegyek? Gizella szerencséje már annyi, mint bizonyos... Chupor mindennap nyilatkozhatik - oh! az én szemem nem csal... Mit tegyek? Megvan...! (Leül az asztalhoz, gyorsan egy levelet ír). Rögtön nyilatkoznia kell; tudom, hogy csak bátorsága hiányzott... Majd segítségére leszek... (Csenget). És ha majd bevégzett ténnyel lépek Náci elé, akkor meglátjuk, kinek volt igaza.

ADOLF. Nagyságod igénybe óhajtja venni önkéntes szolgálatomat?

SZIDÓNIA. Vigye, kérem, e levelet azonnal címére.

ADOLF (megnézi a címet). Chupor Aladár... Nagyságod óhaja teljesítve lesz.

SZIDÓNIA. És vigyázzon, nem szükséges előtte vagy inasa előtt említni, hogy felmondtunk magának.

ADOLF. Ha nagyságod kívánja, örökre keblem mélyébe temetem e titkot. (El).

SZIDÓNIA (magában). Azt írtam neki, hogy az élőképek ügyében óhajtok vele beszélni... Udvarias, finom ember - rögtön itt fog teremni - és akkor - akkor Ignác, meglátjuk, ki szereti jobban gyermekeit... (Leül a pamlagra, elgondolkozva).

DEMETER (a középen jő, kezében nyitott levéllel). Szerencsés jó reggelt kívánok! (Kezetcsókol Szidóniának. Jóakaró részvéttel). Rosszul tetszik kinézni. Talán megint a görcsök vették elő a sógorasszonyt?

SZIDÓNIA (felugrik, félre). És ilyen emberek társaságában töltsem életemet? Soha! (Fenn). Férjemet keresi, Demeter? Szobájában van. (Jobbra mutat).

DEMETER. Odahaza hallottam, a szállásomon, hogy Solmay sógor tegnap valami tízszer keresett, de nem volt szerencséje otthon találni; aztán ezt a levelet hagyta számomra, ni! - Azért jöttem, hogy megmossam érte a fejét...

SOLMAY (sietve jő jobbról). Szavát hallottam, Demeter... Köszönöm, hogy meglátogatott...

DEMETER. Dejszen nem lesz benne köszönet. Éppen most mondtam az öreg nagyságos asszonynak, hogy meg akarom mosni a fejét szappan nélkül. Ejnye! ejnye! hogy tudott rólam ilyesmit föltenni! Hogy én lármát csapnék a miatt a vesztegetés miatt, hogy feladnám Rábay urat, hogy szégyent hoznék az imádott Solmay-családra. És még könyörög, hogy ne tegyem... Hát olyan embernek tart engem? Látja, a nagyságos sógorasszony sokkal jobban ismer - sohasem tette volna fel rólam...

SZIDÓNIA (elhúzódva). Mit jelent ez?

SOLMAY (megragadja Demeter kezét). Oh Demeter! tegnap is mondtam, ma is mondom, hogy ön igazi nagy ember... De éppen mert legtöbbre tartom az ön jó véleményét, azért akarom, hogy vőm nemcsak a világ előtt, de ön előtt is igazolva legyen. Higgye el, hogy ő semmit sem tudott ama vesztegetésről -

SZIDÓNIA. Micsoda vesztegetésről?

DEMETER. Na, tudja, azokról az ajándékokról, melyeket Szerafin elfogadott - őt is csak a gondatlanság vitte bele - itt van a levélben. - (Tenyerével a levélre üt).

SZIDÓNIA. Nem értem!

DEMETER (magyarázólag). Hát nem tudta, mit tesz - nagyon felületes volt a nevelése - itt van a levélben... Azután megbánta, ki is akarta fizetni, - de a nagyságos mama elverte az ötezer forintot - itt van a levélben... Nem tesz semmit, asszonyoknál nem kell ezt olyan szigorúan venni. Hosszú haj, rövid ész...

SZIDÓNIA. Kapok végre magyarázatot?

DEMETER. Hát mégsem érti?... Itt van, olvassa el ezt a levelet. (Átadja Szidóniának a levelet). Tudom, nem fogja az ablakba tenni.

SZIDÓNIA (elkapja a levelet s növekedő méltatlankodással olvassa).

DEMETER (Solmayhoz). De még ha hibásnak tartottam volna is Rábayt, csak nem teszi fel rólam, hogy képes lettem volna árulkodni?... Ej, ej!

SOLMAY. Bocsásson meg Demeter, de oly sértődve, csaknem fenyegető hangon búcsúzott el -

DEMETER. Eh! tudja, hogy én nem értek az ékesszóláshoz... (Szidóniára mutat). Ni hogy tüzel a mama.

TAMÁS (gyorsan jő a középen). Bocsánat nagysád - otthon hallottam, hogy atyám itt van, egy igen kellemetlen, szomorú hírt kell azonnal tudtára adnom.

DEMETER. Mi baj?

TAMÁS. Éppen most olvastam, hogy Rábay úr tegnap lemondott hivataláról.

SZIDÓNIA. Nagy ég! Lemondott?

TAMÁS. Mint a villámcsapás hatott rám e hír. Oh atyám, mikor tegnap elbeszélted nekem a történteket, mindjárt mondtam, hogy rosszul tettél, hogy nem kellett volna csupa látszatra oly sértő gyanúsítást dobni e nemes, becsületes férfiú arcába... Te vagy most az oka -

SOLMAY (dühösen). Dehogy ő! A feleségem az oka.

SZIDÓNIA. Én?

SOLMAY. A te példád, a te könnyelműséged, a te plüseid és ezüstbrokátjaid! Most már csinálhatsz kosztümös élőképeket.

DEMETER (nagy fájdalommal). Ne nyaggassa az öregasszonyt, Solmay sógor, én vagyok mindennek oka. Oh én szarvas állat! Nem tudtam befogni a számat, gyanúba hoztam a legbecsületesebb köz- és nyilvános tisztviselőt, megfosztottam kenyerétől és szégyenbe mártottam az imádott Solmay-családot! Lemondott, hogy megelőzzön engem - persze, hiszen úgy beszéltem, mintha mindjárt fel akarnám adni! Oh! de ez nem maradhat ennyiben, nem! Ne féljenek, bízzanak bennem! Akármilyen rossz a modorom, azért mégis jó a szívem, megmutatom, hogy jóváteszem hibámat, megmutatom! Ohó! Mondhatják Morosán Demeterről, hogy ügyetlen, de azt senki se mondja, hogy gonoszlelkű!... Megyek, tudom már, mit teszek! Bízzék bennem, Solmay úr! (Megöleli Solmayt). Ne tüsszögjön, nagyságos asszony! (Megöleli Szidóniát). Bocsánat! - nem gusztusból történt - azt sem tudom, mit teszek már - de egyet tudok és azt meg fogom tenni! (Elrohan, Tamás utána).

SOLMAY (elkapja Szidónia kezéből a levelet). No drága Szidóniám, hát nincs igaza a levélnek, hogy minden bajnak te vagy az oka?

SZIDÓNIA. Mindig én voltam az áldozat - hadd legyek most is... Sújts le, tiporj el, szörnyeteg; nekem csak könnyeim vannak! (Sírva a pamlagra esik).

SERECZKYNÉ. Jó napot, kedveseim! Nos, tartunk ma próbát az élőképekből?

SOMLAY. De már játszunk is.

SERECZKYNÉ. Ah! ah! leendő papa! úgy látszik, enyelgő hangulatban van. Hercig öreg! (Bélához). Rabszolga, vegye át felöltőmet!

BÉLA (átveszi, komoly méltósággal). Bár örökké karomon hordhatnám!

SERECZKYNÉ. Engem, vagy a felöltőt? Ah! ah! a leendő papa humora reám is átszáll. (Szidóniához). Kedvesem, mit jelent ez a levertség, szomorúság? Talán elhibázta a szabó az új kosztümöket?

SOMLAY. Nem éppen olyan nagy szerencsétlenség, csak annyi az egész, hogy tönkrejutottunk.

SZIDÓNIA (felugrik). Ignác!

BÉLA. Atyám!

SOLMAY. Nos, mit ijedeztek? Ami igaz, az igaz. Jobb, ha most mondom ki, mint az esküvő után. Most legalább nem kerül perköltségbe az elválás.

SERECZKYNÉ. Ah! ah! ez valóban meglepő! Nem tréfál ön, uram?

SOLMAY. Tessék megkérdezni a hitelezőimet. Most tudja nagysád, mihez tartsa magát.

SERECZKYNÉ (Bélát ujjával fenyegetve). Gonosz! nekem erről semmit sem szólt. Mit tegyünk most? Én már tudósítottam boldogult első imádott férjem mamáját, s íme, éppen ma kaptam válaszát. (Kebléből levelet vesz ki és Solmaynak nyújtja). Azt írja, hogy miután második férjemmel ily fényes partit csinálok, ne számítsak az évdíjra, melyet eddig tőle kaptam.

SZIDÓNIA (hirtelen). Hogyan? hát neked nincs vagyonod?

SERECZKYNÉ. Hogy volna? minden a mamáé, - a másiké... De ez nem tesz semmit, csak toalettjeimről ne kelljen lemondanom - ezt nem tehetem, soha, soha! Béla azonnal szerezhet valami fényes hivatalt -

SOLMAY. Nem tud az szerezni semmit. Egy szó mint száz, valljátok be, hogy mind a ketten a másiknál kerestétek a fényes partit, nyújtsatok szépen kezet egymásnak és váljatok el jó barátságban, míg nem késő.

SERECZKYNÉ (kezetnyújt Bélának). Gonosz! - én megbocsátok önnek!

BÉLA. Én sem haragszom nagysádra.

SOLMAY (Szidóniához). Megint szétpattant egy buborék. (Sereczkynéhez). Kezeit csókolom nagysád, bocsásson meg, hogy távozom; ügyvédem itt a mellékszobában rendezi irataimat. (Bélát maga előtt betolva az ajtón). Gyere, segíts neki, írnoknak tatán mégis használhatunk, te - államférfi! (El Béla után jobbra).

SERECZKYNÉ. Ah! ah! kedves Szidóniám, ki hitte volna! A te fényűzésed -

SZIDÓNIA. És a te toalettjeid!

SERECZKYNÉ. Merő káprázat!

SZIDÓNIA. Csupa füst!

ADOLF (óvatosan belopózik a középen, rejtélyesen intve Szidóniának). Ő itt van.

SZIDÓNIA. Mit jelent ez? Ki van itt?

ADOLF (súgva). Akit hivatni méltóztatott.

SZIDÓNIA. Mit akar e titkolózással? Szóljon már!

ADOLF. Vagy úgy! Hát nem titok? (Az ajtó mellé áll, jelentve). Chupor Aladár őnagysága kívánja tiszteletét tenni.

SZIDÓNIA. Chupor? Ah! egészen megfeledkeztem róla e sok baj közt. Istennek hála, még semmi sincs elveszve. (Sereczkynéhez). Kérlek, kedvesem, egy percre látogasd meg leányaimat - Szerafin is itt van, nagyon sürgős beszélnivalóm van Chuporral...

SERECZKYNÉ. Ah! Szerafin is itt van? Sietek, képzelem, hogy meg lesz lepetve a nagy újságtól. Két napi menyasszonyság - nagyszerű! (El balra).

SZIDÓNIA (Adolfhoz). Bocsássa be! (Adolf kitárja az ajtót és el).

CHUPOR (megtörten, zavartan, lehajtott fővel, lassan jő). Parancsoljon velem, nagysád!

SZIDÓNIA (kezével ülést mutatva, leül). Bocsásson meg, kedves Chupor, hogy ily korán visszaéltem barátságával; tudja, az anyáknak mindent meg lehet bocsátani.

CHUPOR (állva marad). Értem. (Félre). Mindent tud már. (Fenn). Én lovagias ember vagyok, nagysád, tudom kötelességemet.

SZIDÓNIA. Sohasem kételkedtem az ön lovagiasságában s éppen azért -

CHUPOR. Igaza van, nagysád. Nem vagyok oly - oly hibás, mint a látszat s a vak féltékenység mutatja; de a baj megtörtént -

SZIDÓNIA. Micsoda baj?

CHUPOR. Jóvá fogom tenni hibámat. Udvarlásom nagyon feltűnő volt - a világ nyelve rossz - nem tagadom - rendelkezzék velem nagysád -

SZIDÓNIA (félre). Megértett. Tudtam, hogy csak egy kis bátorításra volt szüksége. (Fenn). Ej! ej! hát mért nem szólt nekem előbb? Azt hiszi, elleneztem volna?

CHUPOR. Erre valóban nem gondoltam.

SZIDÓNIA. De hiszen most sem késő!! Szóljon bátran, nincs semmi akadály.

CHUPOR. Nincs? (Félre). Bizonyosan elválik a férjétől s most csupa lovagiasságból nekem kell nőül vennem. Úgy kell nekem!

SZIDÓNIA. Nos? mért nem szól? Mondom, nincs semmi akadály -

CHUPOR. Értem. Én lovagias ember vagyok, nagysád, s mihelyt vége lesz a válópernek -

SZIDÓNIA (bámulva). Válópernek? Talán csak nem mondta önnek valaki, hogy elválok férjemtől?

CHUPOR (félre). Ő is? Két asszony lesz a nyakamon. Úgy kell nekem! (Fenn). Legyen meg a végzet akarata. S ha Szerafinnak nincs ellene kifogása -

SZIDÓNIA (fölkel, bámulva). Szerafinnak? Már miért volna Szerafinnak kifogása?

CHUPOR (bánatosan). Nincs? Úgy rendben vagyunk.

CHUPOR (észrevéve Szerafint, félre). Látom, minden el van már készítve, nincs menekvés. (Szerafinhoz lép). Nagysád, én lovagias ember vagyok, s amit hibáztam, azt jóvá is tudom tenni. (Letérdel Szerafin előtt s meg akarja fogni kezét).

SZERAFIN (elhúzódik). Mit jelent ez a tréfa?

SZIDÓNIA. Chupor, önt megzavarta a nagy boldogság. Hiszen ez nem Gizella.

CHUPOR (térden, Szidónia felé fordul). Miért legyen ez Gizella kisasszony?

SZIDÓNIA. Hiszen éppen most beszéltünk róla.

CHUPOR. Bocsánat, én Szerafin őnagyságáról beszéltem. Őt kompromittáltam udvarlásommal, neki tartozom jóvátétellel.

SZIDÓNIA. Mit beszél ön?

CHUPOR (fölkel). Hát nem válik el férjétől? Nem kell őt feleségül vennem?

SZERAFIN. Engem? Megőrült? Ah! nagy fájdalmam dacára is kénytelen vagyok nevetni... Oh, Istenem! hát ön komolyan vette udvarlását? Ezt nem tudtam... Oh! mily nevetséges! És most jóvátételt ajánl? Miért? Minek oka ön? Szegény ember! más az én bánatom, nem segíthet azon az ön jóvátétele... Ah! és még nőül is akarna venni?! Bocsásson meg, Chupor, de ez olyan furcsa, hogy nem állhatom meg nevetés nélkül! (Kitör elfojtott nevetése s hangos kacagásba megy át).

SOLMAY. Ej, be vígan vagytok!

RÁBAY. Mi történik itt?

SZERAFIN (örömmel). Miklós! (Feléje akar sietni, zavartan s félve megáll s lesüti szemét).

CHUPOR (Rábay elé lép). Uram, tegnap reggel óta otthon ülök és várom segédeit. Nem jöttek. Rendelkezzék velem, kész vagyok minden elégtételre; ámbár a legfényesebb elégtételt éppen most adtam meg, midőn (meghajolva Szerafin előtt) őnagysága úgy kinevetett, hogy egész életemre elég lehet. De ha ön mégis elégtételt kíván, én lovagias ember vagyok - (Demeter és Tamás jönnek).

RÁBAY. Félreértés volt, Chupor, nincs öntől semmi kívánnivalóm. (Kezet nyújt neki).

CHUPOR (magában). Az asszony kinevet, a férj kezet ad - komplett lefőzés.

SZIDÓNIA (ki mindeddig a legnagyobb meglepetéssel küzdött, kipattanva). Hát nem Gizella?!

CHUPOR (zavartan). Sohasem gondoltam rá - bocsánat - kissé meg vagyok zavarodva - ha nagysád elégtételt kíván -

DEMETER (kituszkolja az ajtón). Ne lábatlankodjék fiatal óriás! látja, hogy senkinek sem kell az elégtétele.

CHUPOR (legnagyobb zavarban). Rendelkezésére állok uram! (El).

SOLMAY (Szidóniához). Az utolsó buborék is szétpattant - menj pakolni!

RÁBAY. Szerafin, búcsúzni jöttem.

SZERAFIN (magában). Nagy Isten!

RÁBAY. Nem teszek szemrehányást, tudom, hogy a hibát csak meggondolatlanságból követted el. De mégis elkövetted és az én önérzetem és becsületem nem engedte, hogy megtartsak oly állást, melyről csak egy ember is tudja, hogy visszaéltem vele. Nőm vagy én - az mindegy; nőm tettéért mindig el kell vállalnom a felelősséget. Lemondtam hivatalomról. Te jóléthez, fényűzéshez vagy szokva - mindaddig, míg oly állást nem szereztem, melyben igényeidnek eleget tehetek, nem kívánhatom, hogy megoszd velem a nélkülözést -

SZERAFIN (hozzárohan, megragadja kezét). Miklós! drága férjem! köszönöm, hogy ezt a módot nyújtod nekem, mellyel megmutathatom igaz bűnbánatomat. Ha jólétet, gazdagságot találtam volna oldalad mellett, nem merném feléd nyújtani kezemet, nem mernék eljátszott bizalmadért könyörögni. Oh! de most szegény vagy - engedd, engedd, hogy osztozzam veled! Oh, hadd győzzelek meg, hogy nekem semmi, semmi sem kell többé a világon, csak a te szerelmed, a te becsülésed... Nem vagyok rá méltó - oh, engedd, hadd tegyem rá méltóvá magamat, hadd legyek hű és igaz társad balsorsodban - férjem, drága, szeretett férjem! (Kitörnek könnyei s Rábay lábai elé esik, átkarolva térdeit).

RÁBAY (fölemeli Szerafint, magáhozszorítja, kitörő szerelemmel). Oh, Szerafin! ez az igaz nő hangja volt! Nem sajnálom az árát, melyet érte fizettem.

DEMETER. Elvégezték már? Most hát rajtam a sor -

SOLMAY. Csitt Demeter! most én következem. (A bal ajtóhoz siet s kikiált). Gizella!

SOLMAY (Gizellát kezénél fogva előre vezeti). Demeter! tegnapelőtt nem értettük meg egymást - (jelentős pillantást vet Szidóniára), imádott nőm feje kissé el volt kábulva - most hát rendbehozom a dolgot. Ezennel megkérem Tamás kezét Gizella leányom számára.

DEMETER. Tamás fiam, te ékesebben tudsz beszélni, felelj rá.

TAMÁS (nagy felindulással). Ah, uram!... a boldogság!... ha Gizella kisasszony...

SOLMAY (Gizellához). Reám nézz és ne a mamára... Felelj!

GIZELLA (halkan). Igen! (Kezét nyújtja Tamásnak).

DEMETER. Ennyi ékesszólás tőlem is kitelt volna. (Rábay vállára üt). Most már közelebbi sógorok vagyunk öcsém, el kell fogadnod az én ajánlatomat. (Írást vesz ki zsebéből). Itt van, a fiskálisom már elkészítette a szerződést. Nekem annyi mindenféle vállalatom van, hogy már régóta keresek egy arravaló szakértő társat. (Átadja neki az írást). Írd alá! csapj fel!

RÁBAY (megfogva Demeter kezét). Köszönöm Demeter, nem fogsz bennem csalódni.

SOLMAY. Az ügyvédem azt mondja odabenn, hogy ha szépen meghúzzuk magunkat, még mi is megmenekülhetünk a bukástól. Holnap megyünk Pankotára.

ARANKA (súgva Szidóniához). Mama, hát a nőegyleti bál és az élőképek?

SERECZKYNÉ (Szidóniához). Ah! ah! kedvesem, szerencsét kívánok a családi boldogsághoz.

SZIDÓNIA (magában). Sereczkyné ne lásson megalázva. (Fenn). Végre hát teljesül legforróbb kívánságom. - Náci! Náci! mennyit sürgettelek, mennyit könyörögtem, hogy hagyjunk fel e fárasztó fővárosi élettel. Csakhogy beláttad valahára, hogy nekem volt igazam.

SOLMAY (Rábayhoz). Mégis az övé az utolsó szó.

SZIDÓNIA (magában). Pankotán nőegyletet alapítok s én leszek az elegáns társaság központja.

Vége

 

 

A találatokról

2:25:17MOST JÁTSZOTT

Csiky Gergely: Buborékok

3,9 E megtekintés2 évvel ezelőtt

Szigligeti Színház

Rendező: Novák Eszter Dramaturg: Kárpáti Péter Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos Játsszák: ifj. Kovács ...

2:33MOST JÁTSZOTT

Csiky Gergely: BUBORÉKOK

1,2 E megtekintés3 évvel ezelőtt

Csiky Gergely Színház Kaposvár

Vígjáték, bemutató: 2019. 11. 15. Csiky Gergely Buborékok című darabjának alapszituációja a következő: adott egy földbirtokos ...

4K

2:31:01MOST JÁTSZOTT

Csiky Gergely - Mákvirágok színhát

650 megtekintés1 hónappal ezelőtt

Gépész könyv

Csiky Gergely - Mákvirágok Katona József Színház - 1961 Szederváry Kamilla - Somogyi Erzsi, Irén - Pápay Erzsi, Zátonyi Bence ...