Wass Albert:

Átoksori kísértetek;

Tavak és erdõk könyve

ZSÁVOLYA ZOLTÁN

http://epa.oszk.hu/01400/01433/00003/pdf/02-3-027-Wass_Zsavolya.pdf

+

Átoksori Kísértetek

- gyógyító gondolatok hitetlen világunkhoz

Ne dőljünk be a figyelemelterelő taktikáknak! Igenis térjünk vissza az alapokhoz néha!

Bátran ajánlom mindenkinek, akit gondolkodóba ejtettek a napjainkban zajló események, a sokat emlegetett jelmondatok, a „rasszizmus”, „erkölcsi válság”, „hazaszeretet” kérdése, hogy olvassa el Wass Albert Átoksori Kísértetek című könyvét, segít a helyükre rakni a dolgokat. Egy pár idézet, ízelítőül:

„Ma már megszokott jelenség, hogy mindazért, ami Magyarországgal történt, az arisztokráciát vádoljuk, vagy a zsidókat. Kényelmes és egyszerű megoldás, ugye? Ha elég gyakran mondogatják, még el is hiszi a világ s belenyugszik. S észre se veszi, hogy ugyanaz a lassú lelki rombolás, amely a régi Magyarországot alásüllyesztette a börtönök és kínzókamrák poklába, ugyanaz a rombolás halad tovább a világ minden részén, lassan lépésről-lépésre. Az Átok-sorok emberei terjesztik ennek a szörnyű világrothadásnak a csíráját. Nem a hercegek és nem a zsidó bankárok. Még csak nem is azok a fantasztikus álmokat kergető, nagy dolgokat tervező félbolond próféták, akik ilyen vagy amolyan színű ingeket viselve igyekeznek megmenteni a maguk nemzetét valamiféle megkergült elmélet alapján. Az emberi világ igazi férgei az Átok-sorokról indulnak el, s csak egyetlen céljuk van, hogy Isten világának minden talpaltnyi darabkáját pokollá változtassák át ezen a földön. Úgy dolgoznak akár a termeszhangyák. Megfúrják a társadalmi rendszer alatt az erkölcsi fundamentumot, kirágják belőle az erőt, míg annyira meggyöngül, hogy a legkisebb szél is ledöntheti.”

„A szocialisták javítani akarják a világot, de csak rontani tudják, mivel a szocializmus nem egyéb, mint egy embercsinálta pót-szer annak az űrnek a betöltésére, ahonnan az igazi keresztény erkölcsiség hiányzik. Ha mindenki ezen a világon a Bibliából merítené a bölcsességet, ahelyett, hogy sületlen szociológusok firkálásaiban keresné azt, magától oldódna meg minden emberi és társadalmi probléma.”

„Egy új, gyökértelen társadalmi osztály veszi rendre kezébe a világ irányítását mindenütt, egy osztály, melynek nincsenek tradíciói s ezért ellene van minden tradíciónak. Egy osztály, melynek nincsen múltja és nincs hite, melynek nincsenek erkölcsi értékei sem s ezért üldözi a múltat, kineveti a hitet s gúnyt űz minden erkölcsi értékből.”

http://ellenkultura.blogspot.hu/2009/03/atoksori-kisertetek-gyogyito-gondolatok.html

+

Lelkes Miklós:

Wass Albert Átoksori kísértetek c. könyvéről

Kezemben Wass Albert Átoksori kísértetek című könyve (Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2003, második kiadás), amely 1964-ben jelent meg először, az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh gondozásában. A mű a szerző emigrációjában született. Nem foglalkozom a szerző életének bonyodalmaival, de még azzal sem, hogy mit várnak és miért az íróktól a társadalom különféle olvasói rétegei egy adott társadalmi rendben, valamint mit vár tőle a hatalom. Azt jelzem csak, hogy én mit várok az írótól, - bárkinek a könyvéről van is szó.

Mit is?

Talán sokat, mivel elsősorban igazságra, tárgyilagosságra való törekvést, az átlagosnál kissé magasabb szintű műveltséget, ami lehetőséget ad az írónak a lényeges és lényegtelen megkülönböztetésére, a társadalmi problémák gyökereinek megtalálására, segítséget ahhoz, hogy elkerülje a felszínességet. Mindazt, ami - nagyon sokszor - éppen ellentétes az író saját egyéni érdekeivel, azzal, amit a hatalom, illetve a hatalom által is befolyásolt olvasók elvárnak tőle.

A mű cselekménye nagyon dióhéjban: a magyar származású gyermek, Tom Hawkins, nagyapja kérésére, Amerikából visszatér Magyarországra. Nagyapja gróf, nagybirtokos (hatezer hold föld, tizenkét hold szőlő, hatalmas erdő, a grófot szolgáló vadőrrel). Átélik a második világháború fordulatainak borzalmait. Tom Hawkins Romániában, nagyapja halála után, megéri az 1956-os magyarországi eseményeket, és egy kis csapattal fegyveres harcra készül. Végül, mivel amerikai állampolgár, követsége segítségével amerikai hajón sikerül megszöknie Romániából, felesége és két gyermeke azonban ottmarad, fogságban.

Wass Albert, maga is gróf, főleg a nagyapa szájába adja azokat az intelmeket, erkölcsi tanításokat, véleményeket, amelyeket közölni akar az olvasóval, illetve Tom Hawkins tapasztalatai révén akarja ugyanezeket az olvasóval elfogadtatni. Ebben a keretben, szerkezetben az Átoksori kísértetek pompás könyv lehetne.

A mű stílusa szép, cselekménye lendületes, és mivel Wass Albert maga is élte egy ideig a nagybirtokosok fényűző életét, egyes részleteiben meggyőző (fel is ismerhető a könyvből a szerző életének sok eseménye).

Mi viszont az, ami hamar meghozza az igényes olvasónak az első kiábrándulást?

Az a felszínesség, ahogyan Wass Albert lefesti a gróf és kastélya szolgáinak, valamint béreseinek, napszámosainak idillikus-patriarchális viszonyát. Nyilván voltak olyan nagybirtokosok is, akik az átlagosnál emberségesebben bántak cselédeikkel a huszadik század első felének Magyarországában, de az a helyzet, amit Wass Albert a Kerendy birtokon lefest, az nem egyszerűen írói tévedés, hanem tudatos hamisítás.

Ha eltekintek attól, hogy ez időszakban egy sor komoly szociológiai mű is foglalkozott a nagybirtokon élő cselédek, béresek, és a nagybirtokkal kapcsolatba kerülő parasztok helyzetével, akkor sem lehet elhinni, hogy gróf Kerendy Kálmán (a nagyapa), aki rendszeresen olvasott újságot, semmit sem érzékelt volna abból a magyar valóságból, amit egyébként jó néhány klasszikus író is bemutatott, és különösebb odafigyelés nélkül is sok minden jelzett. Ezzel már elkezdődik a figyelmes olvasó előtt a mű mondanivalóját illető hitelvesztés (Wass Albert szándékával ellentétben).

A regény és a benne levő felszínesség folytatódik az Átok-sor és lakóiknak leírásánál. Az érettségire a helybeli lelkész fia, Nagy Ferenc készíti fel Tom Hawkinst, a gróf unokáját. Nagy Ferenc tehetséges, ezt a feladatát igen jól végzi el. A fiatalember, annak ellenére, hogy úr, barátkozik az Átok-sor lakóival, és magatartásából érződik: elítéli a társadalmi igazságtalanságokat. Egy alkalommal Tom Hawkinsnak is bemutatja az Átok-sort, néhány lakójával. A grófi nagyapa az Átok-sor lakóiról igen elítélően nyilatkozik Tomnak, szinte kizárólag az ott élő embereket hibáztatja helyzetükért. Az, hogy esetleg a társadalom a hibás, vagy az is hibás az Átoksor egyes lakóinak nehéz helyzetéért, elesettségéért, az benne (vagyis tulajdonképpen Wass Albertben) fel sem merül, megvetéssel beszél róluk.

Természetesen egy társadalomban gyakran az egyén maga is valamilyen mértékig felelős helyzetéért, sorsáért, ám a társadalom meglevő bűneit, hibáit nem látni egy bonyolultabb, összetettebb kérdésnél vagy vakság, - vagy pedig az igazság tudatos elhallgatása. Wass Albertnél csak az utóbbiról lehet szó (és őt, mint írót, egyéni sérelmei sem menthetik fel).

Nagy Ferencnél először úgy tűnik, mintha a szocializmus felé vonzódna, végül azonban, a regény későbbi cselekményeinél, már a nemzeti szocializmus (a nyilasok) hívei között találjuk.

Wass Albert, miközben minden alkalmat megragad a regényben, hogy a szocializmusról rosszakat írjon propagandaként, magáról az eszméről viszont konkréten szinte semmit sem közöl.

Egyik felszínességből következik a másik: idillikus nagybirtok dicsőítése az akkori Magyarországon, utána meg a társadalmi renddel szemben álló szocializmus eszméjéről való semmit mondás, csak annak primitív átkozása. Ám ugyanez jelenik meg a regényben a nemzeti szocialista (szélsőjobboldali, nyilas) eszmét illetően is, ennek sem mutatja be jellegzetességeit, gyökereit. Egyébként a regényben (már Amerikában írta, emigrációban!) a nemzeti szocializmusról igen elítélően nyilatkozik, így az olvasó akár antifasisztának is hiheti őt (amit tárgyilagos életrajza nem tudom, hogy mennyiben igazol, ebben nem akarok döntőbíró lenni, de a történészek véleményében sem bízom, akik egy adott társadalmi rendszer kiszolgálói).

Az Átoksori kísértetekben a vidéki zsidóság összegyűjtése és haláltáborokba való szállítása úgy jelenik meg, mint derült égből a villámcsapás. Ez, mint részlet, a vidéki kisváros legtöbb lakójának meglepetését illetően reális ábrázolás is lehet, de az írónak, ha az igazságot kereste volna, ennél többet kellett volna megmutatnia a valóságból.

A Tom Hawkins melletti másik főszereplő, a földbirtokos nagypapa végtelen bizakodása a hazai társadalmi rendszerben, a történelmi Magyarország józanságában, erkölcsi erejében, naiv optimizmusa nem tűnik hitelesnek.

A történelmi háttér egyébként majdnem minden vonatkozásában igen gyatrán jelenik meg Wass Albert könyvében. Sehol sem találtam utalást például arra, hogy a Magyarország üzent hadat a Szovjetuniónak, és nem fordítva (e pontot illetően Horthy Miklós emigrációban írt könyve az igazat tartalmazza).

A második világháború eseményei vitathatatlanul sok szenvedést hoztak Európa népeinek (köztük magyarnak és románnak egyaránt). A románokról ez a regény többnyire hallgat, csak a kommunistákat átkozza kivétel nélkül, akár magyarok, akár románok. Vitathatatlan, hogy az ellentétes, egymással szemben álló társadalmi erők harca sok kegyetlenséget szült (ha tárgyilagosak vagyunk: részben elkerülhetetlenül, részben elkerülhetően), de a kalandregények szintjére egyre inkább lesüllyedő műben e küzdelmek igazi mozgató rugóiról, jellegzetességeiről keveset tudunk meg, szinte semmit. A gyűlölet annyira elhomályosítja Wass Albert tisztánlátását (amely nyilván előzőleg sem volt olyan nagyon tiszta), hogy a bevonuló szovjet csapatokat mint ázsiai, vad hordákat emlegeti.

Eszébe sem jut, hogy a magyar csapatok sem udvariaskodtak a lakossággal a németek által elfoglalt területeken, a front mögötti hátországban, és talán, ha a zsidó munkaszolgálatosok többé-kevésbé dokumentált sorsára, a velük való bánásmódra gondolunk, akkor is több elmarasztalni valót kellene megemlítenie. A szovjet csapatok, amikor Magyarország földjére léptek, a nekik hadat üzent ellenséget üldözték, tagjaiknak sok szenvedésben, tragédiában volt része, és bármikor számíthattak halálukra. A kép, amelyet Wass Albert a szovjet csapatokról, mint ázsiai, vad hordákról fest, egyoldalú és igazságtalan. A szerzőnek ezt emigrációjában, az 1960-as években, amikor könyvét megírta, tudnia kellett. Nyilván elvárták tőle Amerikában a legprimitívebb kommunista ellenességet, és ennek tett eleget könyvében, de az ilyen magatartás erkölcsileg erősen kifogásolható. A Magyarországot megszálló szovjet csapatok katonái megerőszakoltak lányokat, asszonyokat, ez igaz, de ugyanakkor a szovjet tisztek, parancsnokok nem egyszer azonnal kivégeztették, esetleg saját kezűleg lőtték le az ilyen katonát. (Itt csak két ismert műre teszek utalást, amelyben ez benne van: Polcz Alaine Asszony a fronton c. őszinte visszaemlékezéseire, valamint Ungváry Krisztián történész Budapest ostroma c. könyvére, de más forrásokat is említhetnék.)

Minden könyvben van valami érték, ha más nem: dokumentum arra, hogy szerzője miként gondolkodott egy korban. Az Átoksori kísértetek azonban a tárgyilagosság, az írótól elvárható igazságra való törekvés szempontjából értéktelen alkotás , - és ez a mű olvasottságától, valamint szerzőjének a hatalom által való felmagasztalásától függetlenül így van.

Egy aprócska részlet (a természet, a tájak, az erdő szép leírása mellett) azonban igen felkeltette érdeklődésem. A mű vége felé az egyik szereplő azt állítja, hogy a paprikagombát a tapasztalt róka a lábához dörzsöli, mert tudja: akkor a kutyák elvesztik a szagot, nem tudják követni a nyomát. Így van-e? Wass Albert mezőgazdász diplomája mellett két másik oklevelet is szerzett, az egyiket vadgazdálkodásból. Így lehet, hogy igaza van, az interneten azonban csak azt találtam meg, hogy a paprikagomba valóban létezik. (Fekete István is írt egyik elbeszélésében egy hihetetlenül ravasz rókáról: a gazdája megkötötte és nyakörvet tett rá, de a róka utóbbit éjjelente lemesterkedte magáról, elment tyúkot lopni, majd, hogy ne kerüljön gyanúba, a tyúklopás után visszadugta a fejét a nyakörvbe).

Egyébként Wass Albert Farkasverem első könyve, az Átoksori kísértetekkel összehasonlítva, sokkal jobb alkotás. Ennek okát abban látom, hogy a Farkasveremben arról írt, amit valóban ismert, a birtokos urak életéről a Romániához csatolt területeken, és sokkal több e műben a természetre, tájakra vonatkozó rész is. A Farkasveremben nincs nyílt románellenesség (legfeljebb csak finoman, burkolt formában fejezi ki a román hatalom iránti ellenszenvét, ez az óvatosság érthető, hiszen 1934-ben írta, Romániában). Utóbbi könyvével vált ismert szerzővé, 1940-ben megkapta a Baumgarten-díjat is.

(2012)

+

Wass Albert, a háborús bűnös „átoksora”

Kedvenc íróm Wass Albert, egyszer írtam róla egy cikket a Szabad Újságnak, egy ismerősöm Wass Albertről írt szakdolgozatot, felhívott, hogy használta a cikkemet, ami A kő marad... című kötetben jelent meg, amelyet Turcsány Péter szerkesztett, akkor tudtam meg, hogy már könyvbe is "írtam". Büszke is vagyok rá.

Mindenki hallotta már Wass Albert nevét az irodalomkedvelők közül, de az nem biztos, hogy életét és munkásságának minden állomását ismerik. Pedig megérdemelné, hogy a magyar irodalomtörténészek jobban odafigyeljenek rá, illetve azt, hogy ne csak az éppen aktuális politikai helyzet miatt foglalkozzunk vele.Igaz, az ő életének és így műveinek megértéséhez gyakran szükségünk van erre is, hiszen abból a kultúrkörből merít, ahonnan származik és saját élete állandó élményforrása műveinek.Wass Albert Erdélynek az, ami a Felvidéknek Esterházy János, csak a mi „hősünkkel” ellentétben ő el tudott menekülni a „törvények” elől, így életét száműzetésben és nem a börtönben végezte, és az ítélőszék által kiszabott büntetést megúszta. Wass Albert szülőhazájában, Erdélyben a mai napig halálra ítélt. Bűnös, olyan vétkekért, amit el sem követett, vagyis valószínűsíthető, hogy nem követte el. Az 1946 február és március havában rekordidő alatt lezajlott per több tíz magyart ítélt el, csak azért, mert nem tartoztak a román nemzethez, és ezért ellenséget látott bennük az állam és a kommunista-nacionalista hatalom. Román nemzetiségű személyek kiirtásáért tették őt felelőssé, védekezni nem tudott sem ő, sem az édesapja, akit szintén elítéltek, holott nem volt elég bizonyíték, a vádirat, ami napvilágra került, legalábbis nem túl meggyőző.

De szóljunk inkább irodalmi munkásságáról. A versei (gondoljunk például az Üzenet haza című versére) ismertebbek, mint regényei, drámái és publicisztikája. Pedig az összes műfajban nagyot alkotott, és mindegyik műfajban az erdélyi magyarság a témája, főleg a huszadik századi történelem kerül felszínre, a hitleri szörnyűségek és a kommunizmus hazugságai is megjelennek az írásaiban, de a szabadságharc utáni időszakról is szól a Mire a fák megnőnek című regényben, illetve a magyarság régebbi múltjából is merít, egészen Csaba koráig megy vissza.„Mert nem jó a harag, méreggel tölti meg a lelket s beszenynyezi a gondolkodást. Azok a szerencsétlen fiatal testvérek nem tudják, mit cselekszenek, olyanok, mint az állatok, szegények. Nyomorúságos szennyel vannak tele, de hiába próbálom, nem tudok segíteni rajtok, ameddig ők nem kívánnak segíteni magukon. S az ember nem tehet egyebet, mint elfordítja a fejét másfelé s gyönyörködik abban, amit Isten teremtett, mert csak az hibátlanul szép.” Ez a részlet található az Átoksori kísértetek hátlapján, mintegy ajánlva ezzel a könyvet. Ez a részlet elárulja, miről is szól a regény, a gyűlölködés pokláról, ami a mélybe taszítja az elégedetlenkedőket.

A könyvben a kommunista éra és az addig vezető út szörnyűségeit írja le. A kommunizmushoz való út a nyomorultaktól indul ki, de nem a szegényektől, hanem azoktól, akik nem képesek semmit tenni azért, hogy jobb legyen a helyzetük. A könnyebb mást hibáztatni örökérvényű mondásnak köszönhetik az átoksor lakói sorsukat, és innen indul ki a szocializmus, a nemzetiszocializmus és a kommunizmus is. Ezt tanquot;Georgiaítja meg az öreg gróf az Amerikából hazatérő unokájának, Tom Hawkins-nak, aki nem tudja, mit kezdjen a magyar valósággal. De rájön, átoksorok mindenütt vannak.

A történetet egy addig ismeretlen ember meséli el az írónak, ettől sokkal hitelesebbnek tűnik a leírás, közbe ékelve a hangulattal, ami a vízparton magával sodorja őket, így az olvasó azt érzi, amit ők. A megismerkedés is különös, hiszen egy ismerős képet meglátva Wass Albert megkérdezi, hol találhatja meg a festőt. A festményt azelőtt soha nem látta, de a tájnak a hangulata ismerős volt.Az ismeretlen festő pedig elmeséli élete történetét, vagyis azt a húsz évet, amit Magyarországon töltött. Elbeszéli a poklot, amit végigjárt magyarságáért, hazájáért, szerelméért, családjáért. És nem tűnik úgy az olvasónak, mintha megbánta volna élete szenvedéseit, sőt csak az átoksorokon lakó emberek iránt érez keserűséget, illetve meg nem értést, mert ők a világ megrontói.Tom Hawkins nemcsak szenvedéseit mondja el, hanem a szerelmét is. Kedvese, Ági, egy erdélyi magyar lány, akitől államhatárok választják el. A távolság ellenére tartják a kapcsolatot. Hosszú időnek kell eltelnie, mire igazán egymáséi lehetnek a második világháború után. Azután, hogy hősünk megjárta a náci börtönt, a kommunisták hatalomra törésekor az Andrássy utat is. Csak annak köszönhette megmenekülését, hogy amerikai állampolgár. A szabadulás után Romániába ment megkeresni kedvesét, ahol festményeiből próbál megélni, mivel más munkát nem kap. De újra el kellett válniuk, Tom Hawkinsnak vissza kellett térnie Amerikába, mert az 1956-os magyar forradalom idején Erdélyben megpróbáltak csatlakozni a felkelőkhöz és a román államhatalmat megdönteni.

Akkor, amikor mesélte a történetét, a családja nem lehetett vele, de intézték a kiutazást.

A regény ugyan nem nevezhető politikai írásnak, vannak olyan gondolatai, amit érdemes lenne a politológusoknak is magukévá tenni. Ilyen eszmefuttatást találunk például a szocializmus előretöréséről. „…a szocializmus valójában nem egyéb, mint a gyöngék és biztonságérzet nélküliek menedéke, azoké, akik halálosan félnek az emberi élet szabad gazdasági versenyétől és azzal próbálnak megmentődni előle, hogy kitalálnak egy új rendszert, amelyben a gyenge és tehetetlen nem kell versenyre keljen az erőssel és a tehetségessel.” Ezek a szocialisták mind az átoksoron laknak, ami sajnos, majdnem minden városban megtalálható. Később így folytatja eszmefuttatását a festő: „A betegségnek egy másik formája az, amit nemzeti szocializmusnak neveznek. Ezekben az emberekben több gyűlölet van s ezért több gyűlöletet termelnek ki magukból.” „S végül ott van a betegség legveszedelmesebb formája, melyben a gyűlölet tünetei annyira elhatalmasodtak, hogy már nem az egyenlőség és átlagosítás megteremtéséről van szó, hanem az erősek, tehetségesek és kiválók teljes kiirtásáról és megsemmisítéséről.”Érdemes elgondolkodni ezeken a sorokon, és még érdemesebb elolvasni ezt a könyvet és akkor ezeket az idézeteket mindenki megérti, és talán akkor könnyebb lesz megérteni mai világunkat is. Tudom, csak közvetve szól rólunk is ez a regény, de olvasásakor rájöttem, átoksorok tényleg mindenhol vannak, ha nem is látjuk őket, az emberek lelkében ott lakoznak, azokban az emberekben, akik keserűségükben nem képesek a jövőt pozitívan látni, de tenni sem képesek a jobbért. Nem képesek tenni azért, hogy ne kelljen az átoksort elviselniük.

http://www.neszmeritunde.sk/tartalom/wass-albert-a-haborus-bunoes-„atoksora”

+

Wass Albert hungarista bírálata

http://kuruc.info/r/9/47036/

Minden emigrációs széthúzás és elközömbösödés ellenére még mindig számos magyar van, aki a jónak és nemesnek ígérkező megmozdulásokra felfigyel és hajlandó azoknak erkölcsi és anyagi segítséget nyújtani.

Lipusz Zsolt megjegyzése: Kedves Kurucok! A Wass Albert hungarista bírálata című, igényes és tényekkel alátámasztott tanulmányban sajnos két hiba található. 1848 előtt létezett Magyarországon jobbágyság, s ebbe a társadalmi kategóriába sorolták - a Koós által írottakkal ellentétben- a telki állománnyal nem rendelkező, föld nélküli jobbágyokat, a zselléreket is. A jobbágyfelszabadítás után ezek a zsellérek - minthogy föld nélkül szabadultak fel - lettek az uradalmi cselédek, alkalmi munkások, kubikosok stb. A másik tévedés a szövegben a Barbarossa-hadművelet (Németország Szovjetunió elleni háborúja) megindításának időpontjával kapcsolatos. Ez ugyanis nem 1941. július 22-én történt, hanem egy hónappal korábban, június 22-én.A magam részéről az arisztokrácia történelmi szerepét is árnyaltabban ítélném meg, bár kétségtelen, hogy a Koós által említett jelenségek léteztek, történelmi alapjuk van. Egyébként a jeles szerző kritikája a kiváló író Átoksori kísértetek című művével kapcsolatban minden más vonatkozásban jogos és helytálló.

Amikor Wass Albert író meghirdette az Amerikai Magyar Szépmíves Céh megalakulását azzal a fontos nemzeti céllal, hogy idegen nyelvű könyvek kiadásával is ismertesse a magyar problémákat és igazságokat külföld előtt, az emigráns magyarok szép számmal csatlakoztak ehhez a megmozduláshoz.

A Szépmíves Céh múlt évi illetmény kötetei az idén jelentek meg. Az első volt Zathureczky: Transylvania című tanulmánya angol nyelven. Kitűnő, jól megírt munka, bár hiányoltuk, hogy a Iorga-féle történelemhamisítással — ami egyik fő érvük a románoknak — nem foglalkozik bővebben és kissé vékonykának találtuk a 60 oldalt, de gondoltuk, hogy egy érdektelen amerikai hamarább kézbe vesz egy ilyen kis munkát, mint egy vaskosabb kötetet.

Azután megkaptuk a következő kötetet: Wass Albert: Átoksori Kísértetek című regényét magyar és angol nyelven. Amikor az ember elolvasta ezt a könyvet, elfogta a keserűség.

Mielőtt keserűségünk okaira rátérnénk, meg kell említenünk az elég szép számmal előforduló apróbb tévedéseket, amelyek felett az átlag olvasó valószínűleg átsiklik, de amelyek nem emelik a téma amúgy is gyenge lábon álló hitelességét.

Mindjárt a könyv elején szembe tűnik a gróf úr fogalomzavara a jobbágyság körül. Ezt írja: „Száz évvel (az angol nyelvű kiadásban már kétszáz évvel), ezelőtt a jobbágyok még teljes függőségben éltek. A földesúr parancsára végezték a mezei munkát, s ezzel szemben jólétükért (!) a földesúr volt felelős. A munka minősége nem érdekelte őket, akár termett a föld, akár nem, a földesúr kötelessége volt, hogy gondoskodjék jobbágyairól.” Akikről az író beszél, azok nem jobbágyok voltak, hanem majorsági cselédek. Jobbágy a kézműves és a telkes paraszt volt, viszont azokról nem a földesúr gondoskodott, hanem azok gondoskodtak a földesúrról. Kilencedet fizettek a terményükből, az úribér rendezés után évi 1 forint háztelek bért és hetente robot munkát. Az egésztelkes jobbágy igával egy napot, kézierővel két napot. Erdélyben még rosszabb volt a helyzet, az Urbarium után is. Ott igával hetente 3 nap, kézi erővel 4 nap robot járt. Hogy milyen volt a cselédség „jóléte”, arról most inkább ne beszéljünk. A földesúr amúgy sem a jólétéért volt felelős, hanem a konvenció megtartásáért. Amíg ugyanis a jobbágyság II. József pátenséig földhöz kötött paraszt volt, addig a majorsági cseléd szabad parasztnak számított, aki szerződéssel állt a földesúr szolgálatába, a jobbágy a régi világ kisgazdája volt, aki maga művelte földjét földesúri parancs nélkül.

Az aratóünnep Wass szerint furcsa, vad szertartás. Én nem találtam sem furcsának sem vadnak, hanem egy szép néphagyománynak. Az aratásért és cséplésért nem 10 % járt a terményből. Magáért az aratásért kellett 10 %-ot fizetni, a cséplésért külön 3,5 % járt a behordásért pedig külön 0,5 %. Ha mindhárom munkát egy banda végezte el, akkor összesen 14 %-ot kaptak. Rengeteg cséplést láttam életemben, de úgy sohasem, ahogyan az író megjeleníti, amikor a grófkisasszony „eteti” a gépet. Egyik oldalán egy lány vágja a kévekötést, a másik oldalról egy másik lány tolja a megoldott kévét az etető kezébe. Próbálja ezt valaki lerajzolni s meglátja, hogy milyen fizikai képtelenség.

Magáról az Átoksorról a szerző elmondja, hogy összesen nyolc házból áll a város végén. Aztán látjuk a lakók felsorolását. Az első két ház üres. A harmadikban lakik a félbolond költő, Kolarik. A negyedik lakója Bernát asztalos. Az ötödik üres, mert lakóját bezárták lopás miatt. A hatodikban a részeges, züllött Dobi lakik, a hetedikben Borza az öreg kosárfonó, a nyolcadikban egy vak koldus, míg végül az utolsóban egy rossz asszony. Hát azért kilencig számolni tudni illenék még akkor is, ha valaki Amerikában egyetemi tanár lett!

A megsértett báró Tannenberg, amikor elmegy, ezt mondja: „Hallani fog a segédeimről”. Nos, becsületügyben nem segédek jártak el, hanem megbízottak. Ezek jelentkeztek a másik félnél és kértek elégtételt. Segédek már csak a párbajban voltak, azokról hallani viszont nem volt szükséges.

Az író szerint 1940 nyara előtt pár hónappal tért vissza a Felvidék, pedig az 1938 őszén történt.

A regény hőse 1941 áprilisában Erdélybe megy, meglátogatni szerelme családját és pár nap múlva az apa közli vele, hogy Magyarország belépett a német-orosz háborúba, melyben Románia már hónapok óta részt vett. Valójában a német-orosz háború 1941 július 22-én tört ki. Wass a könyvében két helyen is tagadja, hogy Magyarország háborúban volt Amerikával, holott a magyar kormány 1941 december 12-én hadat üzent az USA-nak, az amerikai kormány pedig 1942 június 5-én írta alá a hazánk elleni hadüzenetet. Jánost a fekete egyenruhás SS katonák végzik ki a háza előtt. Nem voltam a német hadsereg egyenruháinak szakértője, de annyit tudok, hogy a fekete egyenruhát a páncolosok viselték, az SS nem jelvény volt a ruhájukon. 1946-ban az oroszok, amerikai nyomásra, megengedik a szabad választást. Ez a választás 1945 november 4-én volt. A kommunizmus módszereivel népünk nem tizennyolcban ismerkedett meg, mint Wass írja, hanem 1919-ben. Nem tudom mit tanít a professzor úr a floridai egyetemen, csak nem történelmet?!

Mindezek a tárgyi tévedések eltörpülnek a regénynek néha az ocsmányságig fajuló célzatossága mellett.

A második világháborút követő szörnyű magyar tragédia igen sok embert mélyen megrázott. Wass Albert is írt ekkor egy regényt Ember az országút szélén címmel, amelyben őszinte lélekkel mutatott rá a megszűnt magyarországi rendszer hibáira. De az összeomlás régen volt, húsz évvel ezelőtt. Wass tovább írta regényeit, amelyekben egyre erősebben jelentkezett feudalista szelleme. S nem mulasztotta el az alkalmat sohasem, hogy sanda oldalvágást tegyen a zöldingesek felé. De ami ezekben a regényeiben csak háttér, kísérőzene, az az Átoksori Kísértetekben főtéma. Leplezetlen, nyílt dicsérete a volt magyarországi feudalizmusnak és elátkozása mindenféle szocializmusnak — kivéve a keresztény szocializmust, mert úgy látszik, ahhoz már nem volt mersze a gróf úrnak, hogy az Egyházzal is kikezdjen, pedig az átoksori karikatúrák közé milyen jól beillett volna valami megkergült pap, aki az Egyház vagyonának felosztásán munkálkodik.

Wass valami fantasztikus közgazdasági zsenialitással azt írja, hogy a mezőgazdálkodás éppen olyan mesterség mint mondjuk az órajavítás és lám, senki sem mondja, hogy azért vannak szociális bajok, mert nincs mindenkinek órajavító műhelye. Hogy egy művelt ember 1965-ben egy ilyen égbekiáltó ostobaságot leír, az csak a legsúlyosabb bizonyíték a könyv képtelen célzatossága; a feudalizmus dicsérete mellett. Természetesen egy arisztokratának is jogában áll a maga vélt igazsága mellett szót emelni még akkor is, ha ezzel olyan nevetségessé válik, mint könyvének egyik alakja Perlenbach Artúr báró. De ha már ilyen lehetetlen feladatra vállalkozik, akkor legalább az értelmesség határát súroló érvekkel jöjjön elő.

Kedves Gróf Úr! Hárommillió földéhes paraszt volt Magyarországon és talán egyetlen munkanélküli órássegéd sem. Órásműhelyt lehet megnyitni, becsukni, elvinni egyik városból a másikba, vagy egyik utcából a másikba, míg a föld mozdulatlan, sem nem csökkenthető, sem nem növelhető. A föld az ország teste, maga a Haza s a magyarság ezer éven át ennek a földnek, ennek a testnek a megtartásáért ontotta vérét, nem pedig órásboltokért, vagy pékműhelyekért. Az óra luxuscikk, nagyon jó ha van, de meg tudunk élni nélküle, ha úgy hozza a sors, hogy például a dicső vörös katonák elzabrálják tőlünk. Tehát megélünk órásbolt nélkül is. De a föld adja a mindennapi kenyerünket, a föld az alapja minden gazdálkodásnak. Amit Ön mond, az tipikusan a zsidó szellemiségnek, vagy ha úgy tetszik az amerikai materializmusnak a kifejezése, amelynek a Haza nem fontos és nem megélhetését keresi, hanem a meggazdagodás eszközét, s ecélból teljesen mindegy neki, hogy órásboltiból gazdagszik-e meg vagy földbirtokból. Még jó, hogy az amerikai Hawkins szájába adta ezeket a szavakat.

A XX. századi magyar feudalizmust úgy próbálja feltüntetni a múlt megszépítő tükrén keresztül, mint valami jóságos patriarkális viszonyt a földesúr és cselédjei között. Egyszerű életű, de megelégedett parasztok a bölcs, művelt, jóságos arisztokraták körül. Mintha csak Kállay Miklós emlékiratait olvasná az ember! Hogy milyen volt ez a patriarkális viszony, arra vonatkozólag elég elolvasni a Viharsarok című könyvet vagy Illyés Puszták Népé-t. A két világháború közötti időszak szellemi életének legnagyobbjai harcoltak a feudalizmus ellen, egy igazi átfogó földreformért. Egy egész nemzedék lelke volt tele a megújulás vágyával, az elkorhadt rendszer átépítésének szándékával — cselekedni, amíg nem késő. S ennek a tragikus sorsú nemzedéknek az emigrációban élő tagjai asztalára most Wass Albert letesz egy könyvet és szemükbe vágja, hogy bolondság volt mindaz, amit akartak. Ha akadtak is Klór Zoltán-féle parvenü zsidó bárók és Tannenberg-szerű arrogáns porosz bárók, a magyar arisztokraták családjai, a nemzet történelmében gyökereztek és a nemzet minden baját-gondját a szívükön viselték. Tehát addig volt jó világ Magyarországon, amíg ők voltak az urak. Messzire menne most az feszegetni, hogy ezek a történelmi gyökerek hány főúri családnál nyúlnak Caraffa vagy Haynau koráig vissza. De ettől eltekintve is az egész magyar történelem egy véres kiáltó vád a főúri rend ellen — tisztelet a kivételeknek. Mohácstól Trianonig nemzeti életünk egy roppant tragédia a főurak égisze alatt. S ezt az igazságot még Thomas Hawkins sem fogja megcáfolni.

Ebben a szép, jóságos, patriarkális világban az igazi kártevők a különböző szocialisták. A közbeszédben ugyan szocialistáknak a marxistákat nevezik, de Wass nem tesz semmi megkülönböztetést az elnevezésben. Neki mindenki szocialista, aki ezt a derűs feudális világot meg akarta változtatni.

S kik hát ezek a szocialisták, beleértve a nemzetiszocialistákat is? Beteg, eltorzult lelkek, szellemi nyavalyában szenvedő alakok, tele félelemmel és gyűlölettel, akik állítólag meg akarják javítani a világot, de csak elrontani tudják, őrült tökfilkók, akik attól félnek, hogy a tökkirályok kiütik őket az élet sorából. Ennek megfelelően a szocializmus a gyengék és gyávák menedékhelye, akik félnek a szabad gazdasági versenytől, nem tudnak a maguk lábán megállani s ezért tömörülnek a tökfilkó szocialista vezérek köré.

Mindez még viccnek is rossz, hát még Justice for Hungary-nek ingyen tálalva amerikai olvasók elé! Vagy tessék elképzelni Földnélküli Jánost, amint gazdasági versenyre lép Fuxstein báróval, vagy Nincstelen Józsefet, amint gazdasági harcot vív a multimilliomos Fischer Lipót kapitalistával.

A háború előtt az egyik dunántúli püspökség birtokának egy részét bérbe adták. Sok kis paraszt jelentkezett, akik szerettek volna 10-20 hold földet bérelni. Nem kaptak egyet sem, mert egy gazdag zsidó bérlő hajlandó volt bérbe venni az egészet egy darabban, s ugyan ki az ördög fog bajlódni egy csomó paraszttal, amikor az egész bérleti ügyet el lehet intézni egy emberrel? A magyar paraszt megsegítése? Ki törődik ilyennel? Éljen a liberalizmus! A parasztnak csak ígéret jár, főképp amikor háborúba kell menni.

A főúri hitbizományok, megvédve az elidegenítéstől, talán a szabad gazdasági verseny mintaképei voltak? Teljesen hamis az a beállítás, hogy a mezőgazdasági cselédség azokból a parasztokból alakult ki, akik 1848 után földet kaptak ugyan, de vagy lusták vagy élhetetlenek voltak azt megművelni, ezért eladták és beálltak cselédnek. A szabadságot felcserélték a függőséggel. A tény az, hogy a jobbágyfelszabadításkor csak a telkes jobbágy kapta meg az Urbárium után parasztfölddé fejlődő jobbágy telkét mint saját birtokát. Az arány pedig közvetlenül a jobbágy felszabadítás előtt az, hogy 619.527 telkes jobbágyra 911.754 föld telén zsellér jut. (1846) A bérlő paraszt megtarthatta bérletét mint sajátját, de a váltságdíjat saját magának kellett megfizetnie. A cseléd paraszt semmit nem kapott. A nagybirtokok, a hitbizományok árnyékaiban a kis parasztgazdaságok nem tudtak fejlődni, az örökösödés révén az amúgy is kis birtokok még jobban elaprózódtak. Ezek voltak az okai a parasztság általános elszegényesedésének nem pedig a paraszt lustasága vagy élhetetlensége. A közép és kisbirtokos nemesség zöme a liberális korban éppúgy elszegényedett, mint a birtokos parasztság nagy része, hasonló okoknál fogva.

A súlyos vádak mellett, Wass azonban patriarkálisan jóságosnak akar látszani. Megengedi, hogy amiként a szörnyű világrothadásnak nem az arisztokraták vagy a zsidó bankárok az okai, úgy a félbolond, különböző színű ingeket viselő szocialista próféták sem. Az igazi férgek az átoksori emberek, akik rombolnak, pusztítanak s a világot pokollá változtatják. A kommunisták rémuralmát és barbárságait nincs szándékunkban mentegetni, ismeri azt minden magyar, s mi, zöldingesek harcoltunk a legjobban ellenük, s ha ártatlan emberek szenvedtek tőlük elképzelhető, hogy mit szenvedtek a kezük közé került zöldingesek. A hungaristákra szórt szennyet azonban Wass Alberttől nem vagyunk hajlandók magunkra venni, sem magyar, sem angol nyelvű kiadásban.

Wass ideája az átoksorral az, hogy minden város szélén van egy Átoksor, ahol lezüllött, munkakerülő csavargó söpredék nép él, aztán amikor valami zavarodás történik a társadalomban, ezek mint a patkányok, ocsmány lelkük minden gonosz indulatát kiélik embertársaik kínzásában, rablásban és gyilkosságban.

Amit mindjárt megállapíthatunk az az, hogy az író e témát erősen félresikerítette. A felsorolt átoksoriak közül mindössze kettő, Kolarik és Dobi tűnik fel a társadalmi és politikai káoszban, de a kettő közül is inkább csak Dobi testesíti meg a szerző vádját. A többi átoksori az enumeráció után alig bukkan elő. Bernát, a tisztaság apostola pedig egyenesen szimpatikus ember, aki bogaras ugyan, de igen tisztességes, s a kommunisták végzik ki, mert bosszút állt családja gyilkosain. A város nyilas réme Nagy Ferkó ellenben nem az Átoksorról jött elő, hanem a református pap fia. Az Átoksor így egy érdekesen hangzó kifejezés marad, de tartalom csak annyi van benne mint üres zsákban a levegő. A német megszállástól az orosz megszállásig terjedő időszak ábrázolása olyan hamis, mintha nem egy Magyarországon élt szerző írta volna, hanem valami hollywoodi zsidó. Először is a németek nem március elején szállták meg az országot, hanem 19-én, tehát a hó második felében. A zsidókat nem a Gestapo szedte össze, hanem a magyar karhatalmi szervek és olyan atrocitások, amilyeneket a szerző leír, zsidók legyilkolása, lakásaik kirablása abban az időben elképzelhetetlen lett volna. Éppúgy a mesék birodalmaiba tartozik az is, hogy törvényt hoztak a zsidó vagyon szétosztására. Minden zsidó vagyon a valóságban egy kormánybiztos ellenőrzése alatt állott és nem volt sem közpréda, sem a szegények között nem került kiosztásra.

Nem sokkal a német megszállás után, már zöldinges fiatalemberek veszik hatalmukba Kerendet, akik majdnem mind az Átosksorról jöttek. Ostoba és felelőtlen állítás, mert az Imrédy kormány, majd a Sztójay kormány idejében, sehol a hungaristák és egyéb zöldingesek szóhoz nem juttattak és semmiféle szerepet nem vállaltak. Baky államtitkár meg megpróbálta majdnem úgy üldözni őket mint Keresztes-Fischer tette. Az Átoksorról pedig nem jöhettek volna egyébként sem, hiszen a könyv elején felsorolta lakóit, s Kolarik kivételével, egyik sem volt sem nyilas sem fiatal.

Kolarik a könyv elején még az egyik leggyalázatosabb alak. Rosszabb a tetűnél. Olyan mint az állatorvosi iskolák falán a lókép, amelyeken minden elképzelhető hiba és betegség együtt van. A hasonlat a Magyar Anekdota Kincsből van átvéve némi módosítással. Deák Ferenc mondotta ezt Eötvös A falu jegyzője című regényéről, hogy ahogyan nincs olyan beteg ló, úgy nincs olyan beteg vármegye sem. De hát ne keressük az eredetiséget egy hasonlatban, amikor az egész könyv hollywoodi giccs. Kolarik amúgy is csak addig olyan ocsmány, visszataszító alak, amíg nemzetiszocialista. Mikor kommunista polgármester lesz a városban, mindjárt szimpatikussá válik az amerikai Hawkins előtt, s Wass úgy szerepelteti a félbolond költőt, hogy az olvasó előtt is azzá legyen. Lenézi barbár kommunista társait, a még barbárabb orosz katonákat, s végül ő is börtönbe kerül.

A másik zöldinges szenny alak Nagy Ferenc. Már a németek megszállása előtt titkos összejöveteleket tartott az Átoksor egyik üres házában a „szocialistákkal” s készül, a nagy időre, amely 1944-ben elkövetkezett. Titkos összejövetelek titkos helyen! Mintha a Nyilaskeresztes Párt nem törvényes párt lett volna, hanem valami földalatti mozgalom. Mintha nem lettek volna az országban mindenfelé pártszervezetei és helyiségei.

A németeket nem zavarja, hogy Nagy Feri apját a Gestapo mint ellenállót összeverve elszállítja, azért megteszik Nagy Ferit az „általuk beültetett” kormányba tagnak. Mert Nagy Feri is erkölcsileg olyan züllött, hogy munkát vállal a németek számára, mialatt azok apját összeverik és börtönbe zárják. Addig, amíg a szerző képzelt alakokkal képzeletbeli eseményeket játszat, addig regényt ír, amikor azonban erről az alakról azt állítja, hogy a Szálasi kormány tagja lett, akkor már történelemhamisítást követ el, ami ugyan nagyszerűen beleillik ebbe a giccsbe, de írói tekintélyét semmi esetre sem fogja növelni.

Egyébként minden szektor kap valami mentséget barbárságaira, csak a zöldingesek nem. A zsidó kegyetlen, mert bosszút akar állni s mindegy neki, hogy kit, csak rúghasson és üthessen. Az orosz katona ugyan megerőszakolja a nőket, de máskülönben humánus tud lenni, s mikor látja, hogy öreg embernek kell nehéz gerendát cipelnie, odaugrik és csinálja helyette, még élelemmel is megkínálja. A vörösök csak azt csinálják, amire az oroszok vagy a zsidók kényszerítik őket, a román csendőrök egyike is igyekszik emberséges lenni, dehát parancs az parancs. Csak a zöldingesek számára nincs írói kegyelem. Az mind félbolond vagy züllött átoksori csavargó!

Mire jó hát ez a könyv? A zsidóknak legfeljebb részletes tetszését fogja megnyerni, mert van néhány kijelentés a könyvben a zsidókra vonatkozólag, amiket, akár igazak akár nem, a zsidók nem fognak az írónak elfelejteni. Az igazi szociális lelkű magyarokat a könyv rémmeséivel nem lehet félrevezetni. Ha az amerikai közönség félrevezetésére írta, akkor minek adta ki magyar nyelven, s adta olyanok kezébe, akik szabad könyvpiacon bizonyára nem vették volna meg, de megkapták mint illetménykötetet előre befizetett pénzükért, amelyet egyetemes magyar célra szántak, s nem a feudalizmus védelmére. Wass egy cikkében azzal védekezik a könyvét ért támadásokkal szemben, hogy neki úgy kellett a könyvet megírnia, hogy azt egy amerikai hajlandó legyen elolvasni és nem dobja félre az első oldalak után. Ezért vannak hát barbár nemzetiszocialisták, gyáva német katonák a könyvben, s hogy teljes legyen az ideológiai zűrzavar, azért keveri össze a marxistákat a nemzetiszocialistákkal!

Csak hát az igazi írónak, aki amellett nemzete céljait is szolgálni akarja, nem az a feladata, hogy félrevezetett tömegízlést kiszolgáljon, hanem hogy az igazságot megírja. De úgy látszik, Wass Albert erre a feladatra nem alkalmas. Könyve többet árt a magyarságnak, mint amennyi hasznot ő az Átoksor ideájával elérni remélhet az amerikai olvasó közönség sorai között. Mert minden átoksori gyülevész nép kegyetlenségein, német és orosz megszállás barbárságain, a román uralom embertelenségein túl kicsendül a magyarság élítéltetése a bűneiért. Mert a magyarság nem szállt síkra az egyetemes emberi jogokért, amikor a zsidókról volt szó. A rombolás belülről jött, a nemzet erkölcsi fundamentuma megszűnt, külső erők ezért igázhatták le az országot. Mert ugyebár a német, az orosz, a román meg a többi náció, az mind tiszta erkölcsű, igazságos, gáláns nép, csak a magyar olyan becstelen, hogy megérdemli a sorsát, s másképp nem is történhetett volna, mint ahogyan történt!

Nos, igen tisztelt Gróf Úr! Ha önnek ilyen megszégyenítő és lealázó véleménye van a zöldingesekről, akkor miért vette igénybe a szívességüket például Kőszegen, ahol a zöldingesek helyezték el Önt szép számú családjával együtt az irodahelyiségek számára kijelölt iskolaépületben? Hol van itt a főúri büszkeség és öntudat? Ha ilyen mocskos embereknek tartom őket, akkor le sem köpöm őket, nem hogy a szívességüket és segítségüket igényibe vegyem!

A kerendi átoksorról jött Dobi-féle alakok sok kárt tettek a társadalomban. De a feudális Átoksorról jött könyvek sem használnak sem a magyarságnak, sem az emigrációnak.

Koós Kálmán

(Betiltva.com)